Szóval az úgy volt, hogy vacilláltam a laptop és a digitális gép között, de a durva az, hogy még a fényképezőgépek közt sem tudtam egy ideig dönteni, ugyanis versenyben volt még egy Pentax K10D is. Alapból szeretem a Nikon gépeket, de a Pentax erősen gondolkodóba ejtett és próbáltam közvetlen felhasználói infókat szerezni a Deviantarton keresztül, kevés sikerrel.
Végül egy szövegíró kollegám tette fel az i-re pontot, amikor szétküldött egy mailt az ügynökségen, hogy eladó a Nikon D80-ja, 2 objektívvel, tokkal-vonóval. Alapvetően nem hiszek a véletlenekben, én annak a híve vagyok, hogy aminek meg kell történnie, az megtörténik, néha függetlenül attól, hogy te mikor szeretnéd. Ez pedig beütött, nevezheted égi jelnek, de tudtam, hogy az a gép rám vár! Megkaptam kipróbálásra egy hétvégén, fülig ért a szám. (Első este majdnem vele aludtam, de aztán mégsem, annyira azért nem vagyok aberrált.)
A lényeg a lényeg: KUR-VA-JÓ!
Egy új világ nyílt meg előttem, aminek már eddig is kapirgáltam a kapuit. No, azért az analóg fotózást sem felejtem el sőt, meglehetősen komoly terveim vannak! De ahogy ez lenni szokott, ez is majd megtörténik egyszer. Kéremszépem, dobpergés, ez itt ő:

Itt van még pár kép, amiket készítettem az elmúlt pár napban, csak itt először a blogon!








ne szopass, h az utolsó kép nem rajz!?
VálaszTörlésNem szopatlak, tényleg fotó. Levakuztam a 22-lábút:)
VálaszTörlésEz a kép a Szilárdról, ahogy öleli a két kutyát....
VálaszTörlésBeszarás:D:D
Kár, hogy nem voltál otthon hétvégén, az udvarban totális káosz, Szilárd meg egész nap lapátolt, jóhogy kivolt!
VálaszTörlés