Vissza a suliba

Egy gyenge pillanatomban ránéztem a blogomra és meglepődve tapasztaltam, hogy legutóbbi három bejegyzésem filmekről szól, ami annyira nem jó, mivel én nem filmes blogot vezetek, hanem egy olyat, ami rólam szól. Pedig ami azt illeti, még legalább 10 filmes bejegyzést írhatnék, mivel múlt héten bekaptam egy elképesztően letaglózó tüszős mandulagyulladást, több mint egy hétig 38-39°-os lázzal feküdtem itthon, tömtem magamba a gyógyszereket, antibiotikumot, és abban a néhány rövid órában, amikor kicsit jobban voltam, megnéztem egy-egy filmet. Javulás csak azután következett be, miután édesanyám feljött a Nagy Faluba, hogy hétvégén ápolgasson. Fura, de az anyáknak van egyfajta jótékony hatása az emberre az ilyen rossz időkben.

Szóval a blogolásra visszatérve, nemrég olvastam valahol, hogy a Twitter és Fészbuk előretörésével egyre kevesebb blogpostot írnak a bloggerek és úgy tűnik ez rám abszolút érvényes, hiszen az elmúlt hetek legfontosabb történéseit mindenkivel Twitteren és Fészbukon osztottam meg, pedig némelyikük simán megérdemelt volna egy blogpostot, úgyhogy most ömlesztve leírok ide mindent.

A hónap első legnagyobb eseménye az volt, hogy a 365Budapestről megjelent egy egész oldalas cikk a Time Out Budapest magazin első számában, amiről csak annyit tudok mondani, hogy KURVAJÓ és NAGYON ÖRÜLÖK, vegyétek meg, öccázé' adják bármelyik újságárusnál, még annyit segítek, hogy a 8. oldalra kell lapozni :)

Aztán a másik nagy esemény szintén a 365BP-hez köthető, ugyanis január végén kaptam egy mailt az egri Eszterházy Károly Főiskola egyik hallgatójától, hogy szaknapot szerveznek a kommunikáció szakos hallgatóknak "Hogyan készült?" címmel. Mondanom sem kell, nagyon hízelgő volt a felkérés, azonnal igent mondtam rá, csak azt nem tudtam, hogy fogok én 200 embernek előadást tartani, amikor fősulin a Prezentációs technikák óráinkat folyamatosan ellógta a tanárunk, 30 főnél nagyobb tömegnek soha nem prezentáltam és egyszerre 300 embernek csak akkor beszéltem 5 percig, amikor 2003-ban (vagy 2004-ben?) a Külker Gólyatábor főszervezője voltam és a tábor elején ismertetnem kellett a Gólyákkal a tábor szabályzatát. Magyarul be voltam parázva rendesen, viszont kedves ex-kollégáimtól kaptam sok jótanácsot a prezit illetően és elkezdtem megírni a vázát. Sajnos a betegség másfél héttel az előadás előtt kapott el, így pont akkor haladtam a leglassabban, amikor a legjobban kellett volna, ráadásul félő volt, hogy nem gyógyulok meg addig. Végül az előadás napjának hajnalán sikerült befejeznem, Eger felé a vonaton egyszer elpróbáltam - elég siralmas volt -, majd az eredeti tervhez képest egy kis csúszással elmondtam a mondókámat a hallgatóknak. Az elején volt egy kis lámpaláz, bele is sültem a szövegbe, de miután ezen túltettem magam, már viszonylag flottul ment minden. Király volt na, és nem is voltak 200-an, ahogyan előre paráztattak, kb 50-60 fő ült a teremben. (Két előadás zajlott párhuzamosan.) Úgy döntöttem végül, hogy éjszakára maradok Egerben, mivel nagyon agitáltak az esti bulira és őszintén szólva nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Végülis csak öt éve végeztem a fősulin, és amikor néztem, ahogy a szervezők fel s alá rohangálnak, intézik az intézendőket, visszajöttek a régi szép emlékek, amikor még a KHE-ben (Külkeres Hallgatókért Egyesület) ugyanezt csináltuk minden rendezvény alkalmával. Néha nagyon elérzékenyültem, de ezt betudom a másfél héten át tartó begyógyszerezett állapotnak. Az előadások után volt egy kis vetélkedő a hallgatóknak, ahol az ÁJKÓ nevű csapat sorait erősítettem. A vetélkedőn különböző reklámfilmzenéket játszottak le és ki kellett találni, hogy melyik reklámban szólt a zene. Kiderült a csapatomról, hogy senki nem néz tévét - velem együtt - ennek ellenére az esti eredményhirdetésen kiderült, hogy mi nyertük meg a vetélkedőt :)))) Mondanom se kell, volt nagy vigadalom, megpróbáltam módjával piálni, mert nem vágtam mennyi gyogyó van még bennem, de így is sikerült közepesen eláznom. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult az a szlovák színes-szagos 50°-os rövidital, amit a szervezők itattak velem. Másnap aztán visszavonatoztam a Nagy Faluba, pénteken meg már bementem dolgozni.

Szóval ezek voltak az elmúlt hetek fontos eseményei. Még a betegség előtt határozottan ráálltam arra, hogy végre kiadót találjak a 365BP könyvnek, de ez félbeszakadt, jövő héten viszont újult erővel nekifekszem. Már többen kérdezték, hogy mi van az új projekttel, mikor indul, de sajnos a betegség miatt és programozó cimborám sok munkája miatt ez is csúszik, viszont jó hír, hogy újra beindult a szekér, már van egy félkész weboldal, csak néhány dolgot kell még a helyére tenni és akkor dübörgünk tízezerrel.

Most viszont, hogy megírtam a blogpostot, tiplizek ki az utcára és készítem a képeket az új projekthez, mivel nagyon fasza idő van!

Equilibrium

Már harmadik napja fekszem itthon betegen 38-39°-os lázzal, amiből egyébként kurvára elegem van, és mivel ilyenkor nem sok szórakozási lehetőség akad, filmeket töltök le és nézek meg. Tök véletlenül bukkantam rá az Equilibrium című filmre, amelyről az első infóm az volt, hogy Christian Bale alakítja a főszerepet. Gyorsan rákerestem az IMDB-n, ahol 7.8-as átlaga van, ami, valljuk be, nem szar. Csak azt nem értem, hogy ez a film, hogy kerülhette el a figyelmem az elmúlt 8 évben? Merthogy kurvajó!

A történet a nem túl távoli jövőben játszódik, valamikor a III. Világháború után. Az emberiséget egy újfajta "vallási" szekta vezeti, élén az Atyával. Betiltottak mindennemű művészeti alkotást: könyveket, festményeket, zenét és az emberi érzéseket is, mert a csoport szerint ez vezet a háborúkhoz, így az emberiség pusztulásához is. Ezt úgy érik el, hogy az embereknek egy Prozium nevű szert kell beadni maguknak napi szinten. Természetesen vannak ellenállók, akik megtagadják a szer használatát, így ők érzésbűnözőkké válnak, a társadalom ellenségeivé. Az érzésbűnözők felkutatását és elpusztítását végzi a Grammaton Papság, amelynek vezetője John Preston (C. Bale). Ezek a papok tökéletes gyilkológépek, nem szaroznak, nem kérdeznek, csak lőnek. Egyik reggel Preston elmulasztja bevenni a Prozium adagját és szép lassan rájön arra, hogy vannak érzései. Na, itt kezdenek el bonyolódni a dolgok, ugyanis Prestonnak nem könnyű azt a munkát folytatni, amiben egész életében hitt, de egyre inkább megkérdőjelezi az ésszerűségét.

A színészi alakítások közül egyértelműen Bale-é emelkedik ki toronymagasan, de nem tudnék felidézni olyan karaktert, aki nem tűnt hitelesnek. A sztori teli van csavarokkal, amelyek a legváratlanabb pillanatokban csapnak le a gyanútlan nézőre, ez kifejezetten jó pont a filmnek. Aztán ott vannak még az elképesztően jól megkoreografált harcjelenetek. Egyszerűen lenyűgözőek. Ha ugyanúgy lelassították volna néhányszor, mint a Mátrixban, akkor valószínűleg azt mondanám, hogy gyönyörűek, de így csak majdnem. Azért nincs miért szégyenkezni így sem.

Erősen ajánlott film. Verdikt: 9/10