Jobsearch

Újabb kudarc. Pont.

Jó dolgok - 2. rész

Hosszú dő után történt valami igazán jó dolog az életemben. Részt veszek egy Európai Panoráma Projekt című Panoráma Fotópályázaton, és nemrég kaptam értesítést arról, hogy a 12 pályaképem közül 7 darab továbbjutott a döntő fordulóba! Minden bejutott pályaműről külön levélben értesítettek, én pedig csapkodtam a térdem meg ugráltam és visítottam örömömben itt az albiban:)))
Az arányok érzékeltetése érdekében: kb. 1100 beérkezett pályamű közül választottak. Nem tudom hány kép került a döntőbe, én nagyjából 350-re tippelem. Végignéztem az összes pályaművet:)
Hja, szóval ez van. Zsírpuxi! Az első vagy második díjra fáj a fogam, de nekem már ez is nagy dolog, hogy a döntőben lehetek. Ha már ott vagyok, miért ne fájhatna rá a fogam?

Íme a döntős képeim:

A katona

Budapest a János-hegyről

Pest éjjel

Jégzajlás

Keleti Pályaudvar

Ébredő Parlament

Lánczhíd

Az összeolvadás éjsz...KURVANYÁD SZÚNYOG!!!!

A cím kb hűen tükrözi a tegnap este történéseit, Keszthelyen. Úgy esett a rémeset, hogy régi vizuálos ismerősöm f.a.d.e. Balázs rámcsörgött péntek délután, hogy szüksége van 2 VJ-re szombat estére Keszthelyen, jó pénzért. Nagyon megforogtam az ajánlaton, mert pont szombat este egy nagyon fontos találkozóm lett volna VELE, de végül úgy okoskodtam, hogy inkább megkeresem az albim havi díját egy esti munkával, találkozni lehet később is, nem dől össze a világ.
Szóval felhívtam Bassbin-t, hogy van e kedve és volt:) Tehát szombat délután felültünk az IC-re és irány a Balaton! Valószínű ez volt az első és utolsó alkalom ezen a nyáron, hogy eljutottam a Balaton közelébe.
Mivel nyár van meg sunshine, happiness (kevésbé), úgy gondoltam, hogy egy laza nyári viselet megfelelő lesz bőröm részleges elfedésére, ezért nem vittem túlzásba az öltözködést: rövidnadrág, ing oszt csá! A helyszínen szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy a part gyakorlatilag szúnyoginvázió alatt van, ami azt eredményezte, hogy ott töltött időm kb. 30-40%-át hadonászással és szúnyogok csapkodásával töltöttem el. Még egy doboz cigit is vettem és elkezdtem bőszen dohányozni, hogy távoltartsam őket, megjegyzem minimális sikerrel!
A vizuál amt csináltunk, teljesen rendhagyó volt: mivel ez egy promociós rendezvény volt (BACARDI-COLA: Az összeolvadás éjszakája) meglehetősen be volt határolva, hogy mit nyomhattunk a jónépnek, valamint voltak kötelező promóciós anyagok, amelyeknek túlsúlyban KELLETT lennie a saját vizuáljaink kárára, de azért okosba megoldottuk a dolgot:) Ja, és volt egy kamera, amivel élőkamerás vetítést is kellett csinálni, talán annak volt a legnagyobb sikere, főleg mikor Bogár (Bassbin) folyamatosan alulról vette a lengén öltözött és meglehetősen izgató táncoslányokat. Komolyan, néha már annyira túlzásba vitte a dolgot, hogy azt vártam mikor dugja bele a kamerát a csajszi nacijába:)) Ott állt a színpad előtt, tátott szájjal, nyálcsorgatva, na jó én meg a VJ pultban... Hozzáteszem, volt a jónépben néhány emberke aki még rajtunk is túltett nyálcsorgatásban, nekünk azért közben kellett csinálni a vizuált is.
A legnagyobb flash egyébként az volt, hogy gömb (!) felületekre vetítettünk, speciálisan arra készített Vj anyagokat. Balázsnak RESPECT, aki ezeket készíti és kitalálta, azt hiszem.
Szóval sok jót és érdekeset tapasztaltunk és tanultunk aznap este, megérte a sok utazást, de a szúnyogokat akkor SEM! Igazából nem lehet azt a szenvedést leírni, az egész stáb anyázott, csapkodott, elrohant (hiába).
Hála a gondviselésnek, a buli kettőkor lezárult és kezdhettünk pakolni. A fényhídra fel volt aggatva egy bazi nagy projektor kb 7-8 méter magasban, amit nekünk kellett volna leszedni. Gondoltam bevállalom, úgyis nagy gyakorlatom van már létramászásban és magaslati akrobatikában, csak arra nem számítottam, hogy a lámpák közelében lévő összes szúnyog nem fog örülni érkezésemnek és közös erővel akadályoznak majd meg a proji leakasztásában. Kb fél percet voltam képes eltölteni a létra tetején, miközben a szám, orrom és füleim megteltek a rohadékokkal, attól féltem, hogy a nagy hadonászás közben le találok esni, ráadásul Bogár is küzdött alattam, miközben tartotta a létrát. Végül sikerült rábeszélnünk az egyik technikus srácot, hogy "ugyan szenvedjé má helyettünk és szedd le nekünk azt a projit, amit amúgy nekünk kéne, de nem vállaljuk be tovább". Megtörtént a dolog, gyorsan összerámoltunk, még gyorsabban kerítettünk valakit, aki kivitt minket a vasútállomásra, miközben poggyászunk is gyarapodott egy laptoppal meg egy kamerával.
Az állomáson kiderült, hogy a következő vonat 6 óra után indul Pest falura, tehát több mint 3 és fél óra várakozásnak néztünk elébe!!! Cigink is már csak 4 szál volt, szúnyogok száma konstans magasan állt, a Mac (a főnökömé) lemerülőben, tehát zenénk se volt, minden ellenünk volt.
Szerencsére csórtam egy guriga fekete tépet (gy.k.: textilbázisú ragasztószalag), amivel elkezdtük betekerni a MIDI kontroller dobozát, úgy mint a számítógépem dobozát is. Közben lett társaságunk is, néhány tizenéves Balaton környéki csávó személyében. Az ő hatásukra
úgy döntöttem, hogy felhasználom az egyetlen rendelkezésünkre álló áramforrást, hogy feltöltsem a Mac-et, ezért kihúztam a kólaautomatát a konnektorból és bedugtam a helyére a Mac töltőjét:))) Hirtelen lett zenénk!! Már csak a wireless internet hiányzott, hogy csekkolhassam az emailjeimet:) Szóval elszórakoztunk, a helyzet majdnem idilli volt, leszámítva a szúnyogokat és a várakozást.
Valaki azonban szerethet minket, mert egyszercsak megjelent a színen egy kaller, akitől megtudtuk, hogy a következő vonattal eljutunk valahova, ahol átszállhatunk a Pesti gyorsra. JUHÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! Azonnal összeszedtük magunkat, az automatát visszadugtam a konnektorba, hadd örüljön a pórnép annak ami belülről rohasztja szét... A srácok jófejek voltak, segítettek cipekedni is, BIG UP!
A gyorsvonaton húszmillió csomaggal a vállunkon meg a kezünkben, lopott Bacardi-Colás poharakkal a táskámban (Atesz lopta, én csak cipeltem:) Bogár kerszetülráncigált az egész vonaton, mígnem megtaláltuk a fülkés kocsit, ahol végül letelepedtünk. Kivettük a gépből a vinyóm meg a gigás RAM-omat, majd folytattuk a ragasztást. Végül magunkra zártuk a fülkét és elaludtunk. Csak néhány prosztó köcsög zavarta néha az álmainkat, mikor a folyosón hangos nemtetszését fejezte ki az ellen, hogy mi aludni merészelünk, miközben ők kénytelenek kint állni. (Üzenet az ismeretleneknek, akik nem tudják mi a jómodor és prosztó köcsögök maradnak mindörökké: Az élet szar, nem mindig az van amit te szeretnél és amúgy is ki nem szarja le, hogy neked állnod kell a folyosón? Én megdolgoztam azért a kis pihenésért!)
A Déliben ébresztettek a sárga ruhás emberkék, kissé gyűrött ábrázattal lemásztunk a vonatról, hazataxiztunk Ateszhoz, ahol bőszen folytattuk az alvást délután egyig.

Nagy flash volt!!

Csorog, csorog, csorog

Rest In Peace

2006. június 17-én elhunyt az én egyetlen drága madárpókom, Ica.
9 évet és négy napot élt nálam, velünk, odahaza vidéken. Szerettem azt az állatot, még egy könnycseppet is le kellett törölnöm mikor megláttam mozdulatlan testét.

Elmesélem az Ő történetét, ami lényegénben az én történetem is.
Általános iskola 3. osztályában a kiváló tanulmányi eredményeimért kaptam egy könyvet a sulitól, amely a pókokról szólt. Onnantól kezdve megszerettem ezeket az állatokat és mély tisztelettel vagyok irántuk.
Ne bántsd a pókot!
Később elhatároztam, hogy én pókot szeretnék háziállatnak tartani. Érdekeltek a kígyók is, de azt szüleim nem igazán tolerálták volna. Mit mondjak, amikor felvetettem a madárpók ötletét, azt sem fogadták kitörő lelkesedéssel. Így évekig hiába nyüstöltem őket, csak nem kaptam pókot...
Vége felé tartott az álti és még mindig nem mondtam le tervemről. Valamikor a félév során tettem egy ajánlatot szüleimnek: ha év végén mindenből ötös leszek, akkor kapok egy madárpókot. Belementek! Nem állt túl fényesen a szénám, néhány tantárgyból fel kellett tornásznom magamat, ezért mindenféle szorgalmikat vállaltam el, csak hogy javítsak a jegyeimen. Az igazi kihívás azonban az ofőm volt, aki törit tanított. Ő ugyanis rettegett a pókoktól és amikor előadtam neki, hogy miért kell év végén ötöst adnia, rosszabbul reagált, mint anno a szüleim. Kemény volt, még a szüleimmel is leült beszélni! Végül is év végén kitűnő bizonyítvánnyal végeztem el az általános iskolát. Minden fasza volt, sunshine, happiness:-)
Őszintén szólva kicsit féltem attól, hogy apám mégis azt mondja, hogy "hülye vagy fiam?ide pókot?", de másnap bement a család Pápára és a szokásos nyár eleji nagybevásárlás végén elmentünk az állatkereskedésbe, ahol én már kinéztem magamnak egy madárpókot. Király volt, édsapám megvette nekem a pókot. Az én madárpókomat!
Hát ja, így történt. Nagy menet volt érte. Később megmutattam az ofőmnek is, a reakciója természetes volt.

Amúgy Icának neveztem el. Pók Ica:-)

Az évek során úgy hozzánőtt a családhoz, mint a kutyák pédául. Sajnos nemigen lehetett szabadon futtatni, nem volt kézhez szoktatva, mert már félig kifejlett volt, mikor megvettük. Picit agresszív volt néha. Egyszer megszökött. Apám fogta be! Egyszer rátámadt a tesómra. Amikor nem voltam otthon, az öcsém gondozta. Használtam terápiás célokra:) Mindenki lenyűgözve nézte, mikor ebédelt. Ötször vedlett.

R.I.P

Egy elbaszott éjszaka konzekvenciái 2. avagy Kozmikus Energiák

Ha nem vagyok ott, el sem hiszem, hogy ez megtörtént!

Kedves olvasó, szerinted mi történhet akkor, ha 7 jóbarát kiül a Margit-szigeten az egyik dokk lépcsőjének tetejére, hogy egyszerűen csak kiszabaduljanak a szűk kis lakásukból és ne otthon tespedjenek a kalviatúra vagy a lemezjátszó gombjait nyomogatva? (Felmerül a kérdés, hogy miért nem a TV távirányítóját írtam az imént. Nos azért, mert egyikünk sem néz TV-t!)
Hozzá kell tenni, hogy mind a hét delikvens kész csődtömeg a maga nemében, de legalábbis az utóbbi időben kapja a szópót a szájába, ki a közelgő államvizsga miatt, ki azért, mert aznap reggel jól elrongyolták, ki azért, mert az állásáért küzd, ki azért, mert lenyúlták a telefonját, ki azért, mert szimplán egy lúzer és semmi nem sikerül neki, amihez hozzáfog és egyéb lelki válságai vannak és még sorolhatnám...
Nos, a válasz egyszerű: ilyenkor semmi más nem történhet, csak még nagyobb szopók ostromolják a társaságot! Ehhez hozzásegít a sok sör, a meleg Hubertus és ezáltal a józanság és a józan ítélőképesség drasztikus redukálódása a kb nulla szintre a társaságban. Sajnos mivel menetközben elkezdett fájni a fejem és egyre elviselhetetlenebb lett, én inkább szemlélője és csak kisebb részben voltam résztvevője az eseményeknek.
Esküszöm, egy brazil szappanopera hozzánk képest lófaszt se ér! Ilyen rövid időn belül ennyi összeveszés, kibékülés, anyázás, seggrészegen bölcsmondás, dolgok elvesztése (fontos napszemüveg) majd megtalálása és más dolgok (pénztárca) meg nem találása egy TV sorozatban valószínűleg több részt is felölelne, nekünk ez sikerült röpke 3-4 órán belül lerendeznünk.
Nos igen, megvannak a saját hibáink. Van akinek nincs empatikus készsége, van akiben túlteng, van aki erőszakos és nehezen vaszi rá magát az illemre, van aki ennek az ellenkezője, de ha kell be tud köcsög módon szólni. Van, aki úgy viselkedik, mintha leszarná a másik barátja baját, és megint van olyan, aki nem szarja le a barátja baját, de mégis ellenkezőleg viselkedik. Mindenki sáros, mindenki kavar, vagy csak simán balfasz. Ezt nem azért írom, mert ezt gondolom erről a társaságról, mert nem így van. Ez a szituáció kihozta belőlünk az aljanépet, szerintem. Egyikünk bölcsen megjegyezte, hogy külön-külön mindenki ász, de ha együtt vagyünk, akkor minden és mindenki becsődöl!
Tehát felteszem mégegyszer a kérdést: Mi történik, ha 7 darab, ilyen kaliberű jóbarát kiül a Margit-szigeten az egyikk dokk lépcsőjének tetejére lazítani?
A válasz: kozmikus energiák szabadulnak fel (amiben eddig nem hittem, de most már igen) és ennek a pár embernek a negatív energiái egy pontba sűrüsödnek össze, majd kirobban, tönkretéve egy nagyon faszának és tökéletesnek induló estét!

Ja igen, majd elfelejtettem! A konzekvenciák. Mindössze 3 darabot sikerült levonnom az egészből:
1. A seggrészeg ember a bokorba hány.
2. Akit a legnagyobb veszteség éri, az csinálja a végén a legnagyobb hülyeséget: fejreáll egy biciklivel!!!
3. Soha többé nem mozdulok ki ezzel a társasággal a szabad ég alá, max egy részével, de így heten soha többé! Ez káros az egészségre...

Az első kör

A mai nappal elkezdek sportolni. Már le is futottam az első körömet itt a kerületben. Amúgy nem szeretek futni. Gyűlölöm, utálom, fuj! De ez az egyetlen alternatívám most. Ugyhogy minden nap lefutok 1-2 kört a Bánki Donát és Bolgárkertész utcában. Elhatároztam, kész! Vége a tespedésnek!

Köszönet annak a pár embernek, aki ráébresztett és motivált, hogy kezdjek el sportolni! Hámónak, Mózesnek, Matyinak, Tominak, otthoni legjobb cimborámnak Tominak és persze Zsunak!