szerda, december 23, 2009

Avatar

Megint hirtelen felindulásból mozibamenést követtem el, mivel szerencsére szerdán rövid nap volt bent a cégnél, így délután 1-kor egy ex-kollégámmal összebeszélve jegyet foglaltunk az Avatar-ra az IMAX 3D-ben az Arénában. Volt kb másfél órám, hogy odaérjek, csak előtte haza kellett békávéznom 1-2 dologért és kénytelen voltam a kezdődő esőben elindulni, ha oda akartam érni. Nos, nekem sikerült, a havernak nem, kicsit nagy volt ma a dugó a városban. Mázlimra a kanyargó sorban messze elöl megláttam régi főiskolás ismerősömet Bellát és pasiját, akik odahívtak magukhoz és én pofátlanul kikerülve kb 200 embert odaálltam melléjük. Pont ők kerültek sorra:) Oké, majd akkor bazmegelj, ha Te nem ezt tetted volna a helyemben. Na látod! Ami még szebbé teszi a szituációt, az a tény, hogy mivel a lefoglalt jegyeket nem tudták időben átvenni az eredeti tulajdonosaik, akik valószínűleg mögöttem álltak a sorban, rengeteg hely felszabadult és konkrétan a legfaszább pontról nézhettem végig a mozit 3D-ben! HA! HA-HA!

Hogy is volt az a markeingbullshit? James Cameron az évszázad filmjét csinálta meg? Lehet, hogy annyira nem volt bullshit, de szerintem az évszázad filmje egy olyan film lehet csak, amibe nem lehet belekötni. Essünk túl a negatív részen, nem lesz sok. A sztorit már a trailerből ki lehetett találni, aztán jöttek az infómorzsák a filmről, ami rendjén is van, de én speciel szeretem, ha egy film dramaturgiája rejteget meglepetéseket. Az Avatar annyira nem felelt meg ennek az elvárásnak, a legtöbb fordulatot előre kitaláltam és be is jött. Nehéz szabadulni a hálivúdi kliséktől, ugye James? Már a karakterek önmagukban elővetítettek bizonyos történéseket, fejlődésük viszonylag egysíkúnak mondható, főleg a főszereplőtől vártam valami mélyebb belső küzdelmet, de ezt nem érzékeltem. Kb ennyi negatívumot tudok a filmmel kapcsolatban felhozni.

A pozitívumot egyértelműen a látvány és néhány szereplő testesíti meg. Az emberek oldaláról ott van Giovanni Ribisi, aki tökéletesen testesíti meg a könyörtelen Vállalatot. Tudja, hogy rosszat cselekszik, ezzel egy cseppet sem törődik. Stephen Lang, aki a könyörtelen ezredest alakítja, az egyik kedvenc figurám. Olyan, mintha egy öreg Schwarzeneggert gyúrtak volna össze a Hivatali Patkányok "főnökével". Ahogy ott ál katonás eleganciával a fedélzeten, kezében egy bögre kávéval, miközben alatta szarrá zúzzák az emberek a környéket és tök elégedett, mert szerinte ez így van rendjén, mert ez a parancs. Tökéletes. Sigourney Weaver, mint a főtudós, szintén tökéletes választás. A karaktere egy picit az Asimov könyvek Susan Calvinját jutattja eszembe. Azt megemlíteném, hogy Cameron és Weaver az Aliens óta nem dolgozott együtt. A főszereplőről, Sam Worthington-ról nem tudok se jót se rosszat mondani, nem nyújtott kiemelkedőt, de állta a sarat. Zoe Saldana, aki a Naavik vezetőjének a lányát, Neytiri-t alakította viszont nagyon jó volt a szerepében, mondom ezt mindazok ellenére, hogy a vásznon végig egy 4 méteres kék macskaként láttuk. És itt jön képbe a látvány. Az egy dolog, hogy a Cameron által elképzelt idegen világ - a Pandora bolygó - az egyik leggyönyörűbb, amit valaha filmre megálmodtak és meg is valósítottak (kedvencem az éjszaka UV-fényárban tündöklő dzsungel, BE-SZA-RÁS), de ahogy a Naavikat megcsinálták, az egyszerűen bámulatos. Az elmúlt 10 évben sorra jöttek ki az durvábbnál-durvább CG animációval készült filmek, de ennyire tökéletes mimikával rendelkező antropomorf földönkívüli élőlényeket még nem pipáltam. Amúgy az Avatar ötlete '95-ben került a fiókba, mivel akkor még nem állt olyan szinten a technológia, hogy megcsinálhassák azt, amit Cameron megálmodott. Ő azt akarta, hogy a lények arcán felismerhetőek legyenek az érzelmek és igazinak tűnjenek. Sikerült neki és szerintem megérte ennyit várni, mert igen sokat rontana a film élvezhetőségén, ha mondjuk Final Fantasy szintű mimikára lennének képesek a Naavik. Van egy nagyon jó making of videó, ami mélyebb betekintést nyújt a munkafolyamatba és elmondja azt, amit én nem tudok, érdemes megnézni.

Szóval a látvány odatett rendesen, főleg 3D-ben! A film végén lévő kb 20 perces csatajelenet pedig valami elképesztő volt, főleg azért, mert fel lehetett fogni az eseményeket! A Transformers filmeket pl azért kedvelem egyre kevésbé, mert a csatajeleneteket képtelenség ésszel felfogni, annyira rángatózik a kamera. Volt néhány nagyon megható jelenet, továbbá nem elhanyagolható az a burkolt üzenet sem, hogy addig változtassunk a viselkedésünkön, addig mentsük meg a Földet, amíg nem késő. (Divatba jöttek mostanában ezek az öko-filmek, nem?) Komolyan elgondolkodtam azon, hogy még egyszer meg kéne nézni moziban, ami nálam elég ritkán fordul elő.

Verdikt: 9,5/10. Erősen ajánlott moziban megnézni! (Most vissza kéne mennem a korábbi filmes posztjaimhoz és le kéne pontoznom a Transformerst, de nem teszem meg, mert az akkori véleményemet tükrözi. Ez van, fejlődik az ember.)

péntek, december 04, 2009

Pólómánia reloaded

Talán egyszer régen írtam itt a blogon arról, hogy hébe-hóba bedolgozok régi haverjaimnak, Matyinak és Lacinak, akik a Pólómániát futtatják. Így volt ez novemberben is, amikor ipari mennyiségû pólót retusáltam nekik a kb 2 hete elindult az új oldalukhoz, ami elég komoly ráncfelvarráson esett át.

Sokkal szebb lett, mint az elôzô verzió, ami három évig húzta az igát, másrészt a pólószerkesztôn nagyon sokat javítottak és fejlesztettek a fiúk, harmadrészt pedig egy teljesen új szolgáltatást indítottak el Partner Program néven. Ennek lényege, hogy regisztráció után bárki létrehozhat magának egy személyes pólóboltot, feltölthet saját mintákat vektoros ill. pixeles formátumban és a Pólómánia által forgalmazott termékekkel létrehozhat saját termékeket, amelyeket aztán a boltjában árulhat. Nyilván nem ôk találták fel a spanyolviaszt, külföldi oldalakon már találkozhattunk ilyennel, de magyar viszonylatban szerintem ôk viszik a prímet. Külön jó pont, hogy nem kell semmilyen programozói tudás a boltunk kinézetének kialakításához, egy tök átlátható és pofonegyszerû kezelôi felületen állíthatjuk be minden egyes oldalelem színét, saját fejlécet és háttérképet is beállíthatunk. Van külön kezelôfelülete a mintáinknak és az általunk létrhozott termékeknek. A termékeink kezelésén még lenne mit javítani (pl csoportos beállítások hiányoznak, lehetne drag-n-droppal rendezgetni ôket), de egyelôre az sem szar ami most van és amint lezajlik a karácsonyi ôrület, további fejlesztések várhatóak. Minden egyes terméknél be lehet állítani, hogy mennyi jutalékot kapjunk az eladott darabok után. Nyilván semmi értelme ingyen dolgozni, de minél magasabb jutalékot állapítasz meg magadnak, annál drágább lesz a terméked ára, ami nem biztos, hogy vonzó ajánlat lesz a potenciális rendelôknek, tehát ezt jól ki kell sakkozni.

Hogy jobban el tudd képzelni, mirôl is van szó, az alábbi képekre kattintva két boltot szeretnék bemutatni, ahol az általam készített mintákkal megdizájnolt pólókat, pulcsikat, bugyikat stb. lehet rendelni. Igen, ez itt a reklám helye, kattints és böngéssz, küldd tovább ismerôseidnek, tedd ki a Fészbukra, iwiw-re, twitterre, delicious-re, mindenhova.

Itt nonfigurítív stílusban készített mintákat találhattok. Sajnos a legjobb mintáimat nem tölthettem fel az oldalra, mert NSFW és 18-as karika, de talán a többi sem annyira rossz.

Itt elsôsorban szöveges mintákkal elkészített termékeket láthattok. Többnyire a randomszerûen az eszembe jutó elvont, értelmetlen, oda nem illô gondolataimból és szavakból áll a gyûjtemény, de van köztük olyan is, aminek tetszik a hangzása. Tervezem, hogy néhány szöveg mellé majd készítek mintát is, de az tuti csak 2010-ben fog megvalósulni.

Nagyon régóta szerettem volna egy ilyen helyet, ahol a saját agymenéseimet tudom pólóra nyomva árulni. Meggazdagodni nem ebbôl fogok, a jutalékomat is viszonylag alacsonyra állítottam be, leginkább hobbiból csinálom. Egyelôre még nincs túl sok termékem a kirakatban, mivel csak múlt héten kezdtem el a dologgal komolyabban foglalkozni, de folyamatosan töltök fel újakat és a minták is szaporodni fognak. Aki esetleg szeretne rendelni, de más pólóra, színben stb akarja, mint ahogy most az oldalon látható, az bátran írjon egy mailt és megteszem, amit lehet.

szerda, december 02, 2009

2012

Figyelem, spoileres írás következik, tehát aki még nem látta a filmet az ne olvassa el, bár jobban teszi ha mégis, mert lehet, hogy nagy csalódástól mentem meg.

Roland Emmerich megint "nagyot" alkotott, pedig a legutóbbi remekmûve után megfogadtam, hogy kerülöm a filmjeit mint a pestist, de a rohadt marketinggépezet, ami iszonyat nagy hype-ot csapott a film körül, olyannyira hatékony volt, hogy fenntartásaim ellenére el akartam menni a moziba, csak hogy a látványt élvezhessem. (Ne higgyetek a reklámoknak.) Szerencsére a hugom hétvégén letöltötte illegálisan én pedig hirtelen felindulásból lemondtam a mozis terveimrôl és ajánlottam, hogy nézzük meg. Nem kellett a film végét kivárnom, hogy tudjam, bölcs döntést hoztam.

Kezdjük ott, hogy egyszerûen túl sok a borzalom. Vágom én, hogy a világ legnagyobb katasztrófafilmjérôl van szó, nyilván hullanak az emberek mint a legyek, de egy majdnem 2 és fél órás filmben legyenek már legalább apró poénok, amik ellensúlyozzák a borzalmakat és a fô(bb) szereplôk tengôdését nyomorúságos életükben. Több mint egy órát kellett várnom ahhoz, hogy elhangozzék az elsô olyan poén, ami bár nem volt egy szellemes beszólás, de legalább viccesen adták elô. Kurvára nyomasztó volt a film és nem csak a poénok hiánya miatt, hanem a közepesen vagy annál rosszabbul teljesítô színészek miatt.

A fô karakter - Jackson Curtis (John Cusack) - elvált apa, bukott író aki csak hétvégéken láthatja gyermekeit, ráadásul az exfeleségének már van új pasija, aki sikeres plasztikai sebész LA-ban és a fia imádja, míg Jacksont annyira nem. Magyarán elég szerencsétlen ember, de rájön, hogy a kormány a Yellowstone parkban egy nagyon titkos kísérletet folytat és a darabokból összerakja, hogy a világnak hamarosan ANNYI. Oliver Platt, mint az elnök egyik jobb keze lazán hozza a köcsög politikus figuráját, de újat nem tud mutatni. Danny Glover játssza az elnököt, aki amúgy nagyon jó színész, de itt olyan kis erôtlenke, nem tetszett az alakítása. Woody Harrelson, aki a kicsit kattant összeesküvés-elmélet gyártót alakítja még vicces volt valamilyen szinten, de szerintem túlzásba vitte a kattantságot. Ettôl függetlenül nem kellett volna kinyírni egy vulkánkitöréssel. Akit kiemelnék a szereplôgárdából, az Chiwetel Ejiofor, aki azt a tudóst alakítja, aki figyelmezteti az elnököt. Ô egy nagyon tehetséges feltörekvô színész, aki kis(ebb) költségvetésû filmek után egyre több hollywood-i produkcióban fordul meg, ami tök jó, mert megérdemli. Látszik is rajta, hogy nem rutinból nyomja a színjátékot és amikor ráncolja a homlokát, elhiszem neki hogy gondterhelt, nem úgy mint pl John Cusack-nek.

Két nagy hibája van még a filmnek, az egyik, hogy teli van hálivúdi klisékkel: a tudós, aki elôre megjósolja a bajt; a tudós, aki téved egy fontos dologban; a köcsög politikus; a szétszakadt család, akik a film végén újra egyesülnek; az ember, aki csak egyszer vett életében repülôórát, de úgy kerüli ki a még álló vagy éppen rádôlni készülô felhôkarcoloókat, hogy az Al Kaida nem alkalmazná; a kattant remete; a kormány, ami nincs a helyzet magaslatán; az elrontott mentôakció, amit az utolsó utáni pillanatban sikerül csak helyrehozni és még sorolhatnám. Szinte az összes fordulat kiszámítható. Ja, majd kihagytam a nagy összefüggéseket! Az például lesúlytott, hogy Curtis annak az orosz milliárdosnak dolgozik, akinek a "csaja" annál a dokinál csináltatta meg a melleit, aki Curtis exnejének a jelenlegi pasija. Nabazmeg.
A másik nagy hibája a filmnek, hogy aki a Curtis közelében van, az túlél bármit, legalábbis jó sokáig. Oké, nyilván nem lehetne megcsinálni azt, hogy a film elején kapásból ráesik a fôszereplôre egy felhôkarcoló vagy hegy, de ami sok az sok. Szétesik a világ és a faszi gyorsabban hajt bármilyen gigantikus méretû, éppen alatta keletkezô repedésnél, kikerüli az összes égbôl lepottyanó autót, kamiont, óriásfánkot, felhôkarcolót és persze tûzgolyókat, leelôzi a piroplasztikus folyamot, mindezt egy nehéz limuzinnal vagy épp egy csotrogány kisbusszal. Említettem már az embert aki egy repülôóra után hihetetlen manôverekre képes egy Cessnával, majd késôbb egy Jumbo Jettel? Ami nagyon felbaszta az idegrendszerem, hogy háromszor szállt fel repülôgéppel úgy, hogy baromira nem volt meg a felszálláshoz minimálisan szükséges sebesség, de felszálltak, ebbôl az egyik a Jumbo Jettel volt kétszáz méteres rajtolás után. Mondhatják nekem az okosok, hogy "de beszakadt alattuk a föld, gyakorlatilag a levegôben voltak és tovasiklottak" de ez kurvára nem így mûködik. Kérdezz meg egy pilótát.

Amúgy a film talán legnagyobb kliséje az volt, amikor a Sixtus-kápolna kettérepedt és a repedés a plafonon éppen Ádám és Isten ujja között vonult el. A jelenet elején annyira éreztem, hogy ez fog történni, de fájdalmamban mégis felordítottam. Ja és szerintem majdnem ezzel egyenértékû, hogy az amerikai elnököt a John F. Kennedy repülôgép-anyahajó lapítja ki. No comment.

Emmerich totál hülyére veszi az embereket és ez a sok koncentrált baromság csak elvonja a figyelmet az egyetlen dologról, ami ér valamit a filmben: a látvány. Minden lehetséges természeti katasztrófát megmutat, persze minden 100-szor nagyobb és intenzívebb, mint amikor nem esik szét a Föld. A pusztítás korrektül össze volt rakva, ennek ellenére néhol mégis olyan érzésem volt, mintha valami játékot néznék fasza grafikával.

Meg lehetett volna menteni a filmet, ha a végén valaki fejbelövi John Cusack-et, hiszen fellopóztak a mentôbárkára, ráadásul ezzel majdnem elbaszták ez egész akciót. (Ezt nem én mondtam, hanem ex-kollégám Attila, de egyetértek vele.) Az egész filmben csak a milliárdosok, politikusok, kínai segédmunkások meg Afrika járt jól. Az oroszok rábasztak mind, valószínû azért, mert viccesek voltak.

Roland bazmeg, már az elôzô filmednél megmondtam, hogy leülhetsz, mert ez EGYES! Ne is állj fel a helyedrôl, teszünk bilit a széked alá.

szombat, november 21, 2009

Számoljunk csak: 1, 2, 3, 4...

Meglehetősen szarul indult ez a nap: késő hajnalban tudtam csak lefeküdni és csak délben bírtam kimászni az ágyból, holott korábbra terveztem, mert el akartam tekerni a Hidegkúti útra megkeresni egy számot, a 328-at. A párnáról felemlve a fejem már láttam, hogy odakint nyomott idő van, nyoma sincs a napnak, tejfehér az égbolt és ködszitálás van. Ettem bolognait reggelire/ebédre aztán fél órával később kihánytam az egészet, mert úgy tartotta kedvem...
Rosszul lettem, na! Elkezdett fájni a fejem és émelyegtem. Képtelen voltam bringára ülni ilyen állapotban, de mindenképp el kellett jutnom a város szélére. Kedden van a 328-as napja és egy olvasóm küldte be ezt a számot, bár korábban már találtam egyet Csepelen. Valahogy összeszedtem magam, megnéztem a BKV menetrendet és elindultam. Busz-metró-villamos-busz-leszállás, elő a Nikonnal. Hamar megtaláltam a számot, de sajnos jobb fotót is készíthettem volna, nem voltam a csúcson. Ezután nekivágtam az út szélén és néztem meddig van a számozás. És ekkor megláttam a 355-öt. Nem különálló táblán, mint a legtöbbet, hanem egy bazi nagy matricán, ami a kapu mögött rejtőző telepet hirdette. Katt. Katt. Kész voltam. Már csak haza kellett jutnom egy darabban. Ne üssenek el, ne robbanjon fel alattam a busz, ne térítsék el a villamost, ne essek a metró alá stbstb. (Ezért egyszerűbb bringával közlekedni, ott csak az elsőre kell ügyelni, meg hogy én se üssek el senkit ;) Hazafelé a 61-es villamoson olyan táncperformanszot láttam egy utastól, hogy az valami elképesztő! Szerencsére videóra vettem és hamarosan feltolom Jutyúbra is, mert nagyon meleg!

Eddig valahányszor hazaértem a számvadászatról, mindig azonnal rácuppantam a gépre és elkezdtem a képeket buzerálni. MA nem. Ma szép nyugiban elvoltam az interneteken, főztem, lazultam, nem siettem már sehova. Végre pihenhetek egy picit. Legalábbis úgy érzem egy nagy darab kő esett le a szívemről. A 365Budapest totálisan a hétköznapjaim része lett, amin folyton agyaltam, tervezgettem, kutattam... És 2009 november 21-én végre úgy gondolom, hogy teljes a gyűjtemény. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez bármilyen formában hozzájárult!

hétfő, november 09, 2009

ANDROID in da house

Többnyire márkahû ember vagyok és csak nyomós okok árán állok el egy már általam megszokott és jól mûködô márkáról. 10 évig használtam Nokia mobiltelefonokat (3310 majd 3120) és mindig vigyáztam rájuk, soha nem hagytam el, törtem ezer darabra, áztattam el stb. Illetve az elsôt ellopták, de akkor már megvolt a következô. A Nokiával mindig elégedett voltam, de eljött az a pont, amikor már többre vágytam és a többet nyújtó Nokiák nagyon drágák.

Kellett egy teló, aminek gyors az oprendszere, testreszabható, nem korlátoz le 25 oldalról, tudok vele netezni meg még pár haszontalan dolgot csinálni, és van rajta minimum egy fullos GPS, ami tudja azt, ami nekem kell. Ja és NYILVÁN nézzen ki jól és ne kerüljön egy vagyonba. (Nem, ájFón nem kellett, az Apple gonosz cég, Steve Jobs is az, és könyörgöm: 3 generációt kellett ahhoz várni, hogy megjelenjen a copy-paste és a videófelvétel? WTF? Bezzeg az Android!)

Tavaly szemet vetettem a Xperia X1-re, és hajlandó lettem volna nagyon sok pénzt áldozni rá, de amikor idén elôször kézbe fogtam és a Windows Mobile oprendszer fogadott, ami már harmadik érintésre akadozni kezdett, akkor keserû szájízzel visszatettem a helyére és angolosan távoztam a márkaboltból.

Közben jött a Google, pár év alatt kifejlesztették az Android platform-ot és már az elsô demovideók nézésekor éreztem, hogy ez majdnem akkora durranás lesz, mint az ájFón. (Ne feledjük azért a GONOSZ érdemeit, az iPhone-nal felrázták a langyos mobilpiacot, amire már nagyon ráfért a innováció.)

KICSOMAGOLÁS
Nagyon sokat vártam, mire a T-nél megjelent a kínálatban a Huawei U8220, ismertebb nevén a T-Mobile Pulse. Fô erôssége, hogy nem drága, persze csak azon túl, hogy Android fut rajta. Aláírtam két éves hûséget, megtartottam a régi számomat, fizettem 50.000 Ft-ot és máris egy új mobil büszke tulajdonosa voltam :) Nem bírtam ki hazáig, már a munkahelyemen kibontottam a csomagot, ahol az elsô kis meglepetések értek. A készülék mellé kapunk egy kis tokot, aminek az anyagát nem tudtam beazonosítani, de leginkább a bársonyra emlékeztet. A belseje neoprén, és mûbôr szegéllyel van ellátva. Ennek elôször nagyon örültem, nem gondoltam volna, hogy még egy tokkal is megajándékoznak, ami védi a készüléket. Egyetlen probléma van vele: ha ki akarom venni a zsebembôl a telót (ami a tokban van), akkor az csak a zseb kifordításával, adott esetben a zseb tartalmának a kiborításával jár, mivel a szövetek közt egyáltalán nincs súrlódás és a tok gyakorlatilag beragad. Ez mondjuk rossz hír a zsebtolvajoknak, usability szempontból már kevésbé. Vagy bővebb nadrágot veszek... Van még a dobozban egy 2,5"/3,5" jack dugó átalakító - a Pulse tetején 2,5"-os dugóaljzat található -, egy headset, egy CD, amivel a PC Suite-ot lehet installálni adatok szinkronizálásához és egy töltô. A töltô érdekessége, hogy USB-microUSB kábellel lehet a mobillal összekötni és így lehet közvetlenül az elektromos hálózatról tölteni, illetve ha az USB-vel gépünkre csatlakoztatjuk, szintén tölt a készülék. Ez a megoldás kifejezetten tetszett. Van még a dobozban egy rövidke használati útmutató a kezdeti lépésekhez, a teljes dokumentum pdf-ként letölthetô innen. A készülék műanyag borítása egész korrekt, nem a 10 Ft-os kínai szar, hanem a 200 Ft-os. Ugye érzed a különbséget? (Valószínû az elôállítási költsége ennél kevesebb, csak a minôségét akartam érzékeltetni.) Összességében egész csinos a Pulse, csak a gombok környékén enyhén felengedő fóliaborítás piszkít bele a képbe és az, hogy nagyon maszatolódik a kijelző. Bár ez lenne a legnagyobb baj vele!

A doboz tartalma

NÉHÁNY ALAPVETŐ TECHNIKAI INFÓ
A Pulse-on az Android 1.5-ös verziója a Cupcake fut, frissítési lehetőségről egyelőre nem tudok, de bízom benne, hogy lesz. Mérete 135×62,5×13,5 mm, 528Mhz-es Qualcomm processzor hajtja meg 512 MB ROM-mal. Az elforgatható kijelző felbontása 320x480 px, 3,5" azaz 89 mm átmérőjű, 65.000 szín megjelenítésére képes és kapacitív érintőfelülete van, ami azt jelenti, hogy a test által kibocsátott elektromos jelekre reagál, tehát nem lehet kesztyűben vagy cerkával nyomkodni. 3,2 MP-s autofókuszos kamerája van, tud videót felvenni, van benne copy/paste (!), kihangosítható, "rengeteg" videó és audió formátumot lejátszik, 16 GB-ig bővíthető micro SD kártyával, van benne Bluetooth, WiFi és GPS. Aki a teljes specifikációra kíváncsi, kattintson ide vagy még több adatért ide.

ELSÔ TAPASZTALATOK
Nem az a típus vagyok, aki tövirôl-hegyire átolvassa a felhasználói kézikönyvet, szeretem empirikus módon megismerni a dolgokat, de rögtön az elsô nap olyan problémába ütköztem, amire szerettem volna megoldást találni és mégsem volt leírva sehol abban a sok oldalas útmutatóban. A dolog úgy kezdôdött, hogy próbálgattam a biztonsági beállításokat (PIN kód módosítás, egyedi billentyûzár-minta stb.), majd egy kecsesnek nem mondható mozdulattal lesodortam kb 80 cm magasról a padlóra, így elvégeztem az elsô töréstesztet. Jelentem az eredmény pozitív: a Pulse 3 darabra szétpattant, majd összerakás után újra mûködött. A para itt kezdôdött, ugyanis háromszor rosszul írtam be a frissen módosított PIN-kódomat és a SIM kártya zárolta magát. A képernyôn egy üzenet várt, hogy olvassam el a kézikönyvet, mi is ilyenkor a teendô, vagy lépjek kapcsolatba a szolgáltatómmal. Egyéb opcióként megnyomhattam még az "Emergency Call" gombot is. A fura az volt, hogy sehol nem találtam egy beviteli mezôt, hogy a PUK-kódot beüssem. Egyszerûen képtelenség volt elôvarázsolni, kezdett gyanússá válni, hogy nincs is! A kézikönyv nem adott több támpontot, az Emergeny Call-ra kattintva se a T-ügyfélszolgálatot nem tudtam hívni, se más számot. (This is not an emergency number) Ezt nevezem segítségnek! Alig két órája nyomogattam a telót és erre ez jön. Nem bírtam volna ki másnap reggelig, hogy bemenjek egy T-pontba, úgyhogy lázas keresésbe kezdtem a neten. Kb fél óra böngészés után egy német Android-fórumon megtaláltam a megoldást: végy egy nem Android készüléket, tedd bele a zárolt SIM-kártyát, üsd be a PUK-kódot, majd tedd vissza az Androidba. Voilá! Ez volt az első igazán negatív meglepetés.

KEZELŐFELÜLET
Nekem ez az első érintőképernyős telóm, és a 9 éves gombnyomós múltam után viszonylag hamar hozzászoktam. Nagyon jó érzés, hogy végre egy normális méretű kijelzőn látom a kontentot. Az ikonjainkat kétféle módban böngészhetjük: a Canvas az alap, itt rendszerezhetjük az applikációk ikonjait és a widgeteket. A másik opció a "listanézet", ahol ömlesztve látjuk az összes app ikonját. A kijelző alatt 4 nyomógomb és egy görgő található, ami főleg böngészés és szövegszerkesztés közben lenne hasznos, ha nem kéne annyit görgetni vele. Ha aktív Canvasnál hosszan nyomva tartjuk a görgőt, kizoom-ol a kép és az egész rendelkezésünkre álló felületet látjuk, illetve amit felhasználunk belőle. A zöld és piros gombok szerepe azt hiszem egyértelmű, a Home/Back gombbal egyet visszalépünk az épp használt menüben vagy app-ban. A Menü gomb megnyomásával a készülék, illetve az aktuálisan futó app beállításait érhetjük el. Ha hosszan tartjuk nyomva, feljön a QWERTY virtuális billentyűzet, illetve ugyanezt érjük el bármely szövegbeviteli mező érintésével. Alapbeállítás szerint az angol ABC karaktereit használhatjuk, de a következő módszerrel előhozhatjuk az ékezetes betűket: nyomd meg hosszan bármelyik szövegmezőt, a felugró ablakban válaszd ki az "Input Method" pontot és állítsd át Androidra. Gépeléskor ha hosszan nyomva tartod bármelyik karaktert, feldobja a hozzá tartozó variációkat. Nekem nem volt elsőre egyértelmű, ezért leírom: ha bármilyen ikonra, szövegre, kontaktra nyomsz hosszan, akkor feljön egy menü, amivel szerkesztheted, törölheted, satöbbizheted a kiválasztott akármit. A kijelzőt nem kell erősen nyomkodni, finom érintésekre is reagál, bár a kijelző szélén gyakran erősebben kell nyomnom, hogy érzékelje az ujjam. Alapvetően baromi egyszerű a kezelés, nagyon intuitív, csak rá kell jönni arra, hogy nincsenek túlbonyolítva a dolgok és előzetes érintőképernyős tapasztalat nélkül is könnyen elboldogul az ember.

Android tokkal-vonóval

MULTIMÉDIA
Kezdjük ott, hogy képet, videót illetve zenét csak microSD kártyára lehet menteni, amit külön kell venni a készülékhez, mert a spórolós T-mobile Magyarország nem tett a dobozba 2 GB-s kártyát, ahogy azt nálunk fejlettebb országokban csinálják. A Pulse 16 BG-ig bővíthető, szerintem ennyi bőven elég. A kamera 3.2 megapixeles képeket készít, autofókusszal van ellátva, vaku nincs és 352x288 px felbontású videót vesz fel 20 fps-en. Ne várjatok tőlem velejéig hatoló elemzést ezekről a funkciókról, mivel lesújtó lenne a véleményem. Nekem ezek a funkciók egy telefonon nem fontosak abból a szempontból, hogy minőségi tartalmat hozzak velük létre, mivel arra megvannak az arra kitalált eszkök. Soha nem fogom tudni megszokni a gombnyomás után egy másodperccel való exponálást, a gyenge képminőséget, illetve a képernyőn keresztül történő komponálást (kivéve a videónál). Első hevenyészett tesztjeim amúgy sem nyűgöztek le, tehát ezeket a funkciókat pusztán dokumentációs célból fogom használni. A kamera nehézkesen fókuszál, de fókuszál. Spontán képekhez nem alkalmas. Tesztképeket és videókat lehet keresni a neten, rengeteg van belőlük.
A zenelejátszót nem bonyolították túl, teszi a dolgát és jól. Kihangosítva elképesztően erős hangja van a Pulse-nak, a mély hangokat viszont nem nagyon ismeri. A kártyán tárolt mp3-akat beállíthatjuk csengőhangnak, természetesen minden kontakthoz hozzárendelhetünk saját csengést.
A teló legmasszívabb multimédiás része a zinternet. Gyakorlatilag ez a csimborasszója mindennek. Nagyon gyorsan és könnyen csatlakozik a legközelebbi WiFi-re, de ezt a funkciót nem érdemes folyamatosan bekapcsolva hagyni, mivel nagyon szívja az akksit. Ha esetleg egy 64 bites WEP2-es kódot kell beütnöd csatlakozáshoz, akkor a legegyszerűbb módszer, ha elküldöd magadnak mailben a kódot a tárgy mezőbe írva, onnan ki lehet másolni. (A levélszövegből nem tudtam, lehet egyáltalán?) Mivel az Android Google fejlesztés, alapból kapunk egy rakás app-ot, amiken keresztül elérhetjük a Gmail-t, Calendar-t, Maps-t, GTalk-ot, Youtube-ot. Nincs Guglis accountod? Az szívás, csinálj egyet :) A böngészőre kicsit lassú, a görgővel való navigálás lassú. Az Android Market-ről rengeteg további applikációt lehet letölteni a készülékhez, hasznosat-haszontalant egyaránt és mindezt baromi egyszerűen. (Erről majd szerintem lesz külön post.) A GPS funkciót még nem volt alkalmam jobban letesztelni, bár elhiszem, hogy be tudja lőni hol vagyok. A Maps viszonylag gyorsan betölt, szatelit és térkép nézettel egyaránt. Nagyon jó érzés, hogy a zsebemben van a világtérkép!

ENERGIAGAZDÁLKODÁS
Elsőre meglehetősen elégedetlen voltam az 1500 mAh-s akksi teljesítményével, mivel egy napi használat után már töltenem kellett. Nem ehhez szoktam hozzá, illetve a haldokló Nokiám produkált hasonlót korábban. Aztán megtudtam, hogy ez nem egy szar akksi, csak az intenzív használat és az energiapazarló beállítások és a háttérben futó applikációk hamar lemerítik. És itt elértünk egy érdekes jelenséghez, mivel eleinte soha nem tudtam, hogy ha a piros gombbal kiléptem egy app-ból, akkor az tovább megy-e a háttérben vagy sem? Hmaraosan kiderült, hogy egy app csak akkor lép ki teljesen, ha a menüből előhozod az EXIT gombot és ráböksz. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy nem minden app-nak van EXIT gombja... Erre is van amúgy megoldás: az Android Marketről több alkalmazáskezelő app-ot lehet letölteni, amelyekkel egyszerűen kontrollálhatod a háttérben futó programokat. Az is segít, ha a kijelző fényerejét nem maximumra állítod. (Én pl 30%-on használom és így is jól látható minden.) A WiFi, GPS, böngészés, játékok kifejezetten zabálják az akksit. Állítólag fel lehet tornászni az újratöltési időt 3-4 napra, ha jól állítjuk be a készüléket és nem használjuk annyira intenzíven, de ki ne akarna egy ilyen telót nem intenzíven használni? Erre találták ki, nem? Egyébként meg a töltő, vagy csak maga az USB-kábel simán elfér a táskánkban, annyira kevés helyet foglal.

TELEFONÁLÁS
Sok dolgot érintettem már, csak azt nem, amire alapvetően megalkotta az ember ezt a készüléket: a beszéd. Először furán kongónak tűntek az éter másik feléről jövő hangok, de pár nap alatt megszoktam. A készülék jobb oldalán található hangerőszabályzó gombokkal lehet szabályozni a másik fél hangerejét, illetve híváson kívül a csengőhangot, zenehallgatás közben pedig nyilván a zenét. A frontoldal tetején a hangszóró mellett található egy kamera, amivel videotelefonálást lehet lebonyolítani. Sajnos még nem tudtam kipróbálni, de nyitott vagyok ilyen jellegű hívásokra.

Új és régi. Szemmel láthatóan fejlôdik a technológia :)

ÖSSZEGZÉS
Néhány negatívumtól eltekintve egy nagyon okos, gyors multimédiás készüléket kapunk a pénzünkért, méltó darabja az Android mobilok egyre növekvő seregének és méltó vetélytársa az iPhone-nak, illetve bármely más okostelefonnak, sőt a legtöbb Android készüléknek is, mivel tudásban csak alig térnek el egymástól, árban viszont annál inkább! Egy hete nyüstölöm és nagyon megszerettem, erősen ajánlott minden geek-nek illetve azoknak, akik elfogadható áron keresnek okostelefont!

(Itt és itt olvashattok még magyar nyelvű felhasználói teszteket, loptam is néhány infót, és vannak dolgok, amelyekre ők jobban kitérnek.)

Szám-mizéria

Legalább két hete adós vagyok ezzel a post-tal, de egyszerûen nem vitt rá a lélek, mert ha csak rágondolok ideges leszek. Röviden és tömören: megvan az összes szám a 365Budapesthez és mégsincs... Nem érted? Na majd mindjárt.

Két hete úgy állt a dolog, hogy már csak egy számot kell megtalálnom, a 355-öt. El is indultam az Üllôire, mert 80%-ig biztos voltam benne, hogy ott találni fogok egyet. Meg is lett szerencsére (?), de már a kép elkészítésekor tudtam, hogy gáz van, mert a 354-es amit már hónapokkal ezelôtt lefotóztam és amit szintén az Üllôin találtam meg, ugyanolyan házszámtáblán, ugyanolyan betûtípussal virít egy kapubejárón, ami viszont elég nagy baj. Oké, tudom, így is van 1-2 olyan házszám a sorozatban, amelyek ugyanolyan betûtípussal készültek, de legalább különböznek színben, elhelyezésben és legfôképp nem egymás mellett lévô számokról van szó. Magyarul keresnem kell egy új 354-es vagy 355-ös házszámot.

A következô helyekre kell (újra) eltekernem:
Pesti út: csak a páros oldal jöhet szóba, a páratlan 353-nál véget ér.
II. Rákóczi Ferenc út: mindkét oldal jó hosszú, de emlékeim szerint ott nincs 355, 354-re meg nem emlékszem.
Rákosi út és Csömöri út a 16. kerben: kósza emlékeim vannak, hogy TALÁN van ilyen magas szám.

Üllôi, Nagytétényi, Péceli, Szentendrei, Bécsi, Budaörsi utak ki vannak lôve.
Nem hiszem el, hogy így verjen a Sors.

kedd, november 03, 2009

Új bútorok

Amikor májusban beköltöztem a lakásomba, elhatároztam, hogy a jövô évben sorra kerülô felújításig nem fogok bútorokat venni, egyrészt spórolási szándékból, másrészt mert ki tudja még, hogy milyen bútorokat akarok majd venni egyszer, kidobni meg nem szeretnék semmit. Persze ember tervez és aztán a végén minden másképp sül el, így esett, hogy hála néhány ismerôsömnek és barátomnak ingyen vagy kisebb összegekért már szert tettem egy kis kanapéra és szônyegre (Zsike+Sanyi), könyvespolcra (Ági), kis étkezôasztalra a konyhába (Angi), székekre (Danielsan) és a legutóbbi szerzemény egy cipôsszekrény (Beus+Rajmi), valamint még egy polc és egy ágy (Jucus). Az utóbbi három bútor Rajmi segítségével jutott el hozzám, köszönöm neki!

Be kellett látnom, hogy bútorok kellenek, még ha ideiglenesen is és még ha pénzbe kerül, akkor is. Konkrétan képtelenség a rendnek még a látszatát is fenntartani, ha minden cuccom össze-vissza hever a padlón/kanapén/íróasztalomon és legalább 3 sarkot dobozok meg zacskók foglalnak el. Nem állítom, hogy több lett a helyem (az ágy sokat elfoglal), de legalább a cipôink nem dobálódnak szanaszét és újabb két dobozt tudtam kiüríteni! Most van egy polcom, ami a keresztségben a "Bohém polc" nevet kapta és ide pakoltam az összes fényképezôgépemet, képeimet, rajzaimat, mappáimat, sablonjaimat és úgy általában mindent, ami az agyam jobb féltekéjének terméke, vagy kedves a szememnek.

Úgy érzem, így már kibírom a felújításig.

hétfő, október 26, 2009

Új munkahely

Az előző postom az ogilvys végnapjaimról szólt, szóljon ez az első napomról a Young&Rubicam reklámügynökségnél.

Őszintén szólva nem sok kedvem volt ma elindulni az itthon töltött másfél hét szabadság után, de azt hiszem ez a normális ilyenkor. Fél óra az út a lakásomtól a Y&R-ig, ami a MOM Parkban található. Jól indítottam, ugyanis útközben feltűnt, hogy otthon hagytam a bringalakatot, ezért a MOM parkhoz érve keresnem kellett egy boltot, ahol vettem egyet. Az irodába érve, kapásból belecsöppentem a hétfő délelőtti traffic-meetingbe, ahol meglepetésszerűen be kellett mutatkoznom sok ember előtt, ennek megfelelően épphogy sikerült pár értelmes mondatot kinyökögnöm. A meeting után megmutatták a helyem (szép ikeás asztal meg egy szék) és onnantól kezdve a napom nagy része azzal telt, hogy vártam a gépemre, aminek aztán szép lassan minden darabja a helyére került. Épphogy megkaptam a gépem, jött is az első meló(a5-ös szórólap kisujjból) amit nem sokkal munkaidő vége után sikerült is leadni. Vicces, hogy mennyire döcögősen indult az első munkanap, de a végére csak megérkezett a megszokott ügynökségi feeling :)

Az emberek jó arcok és van pár régi ismerős is. Bemutattak kb 2 tucat embernek, de jó ha 6 névre emlékszem, abból három Laci :) Van csocsóasztal, ÉLJEN!


Na, első napnak egész korrekt volt, folyt. köv.

kedd, október 13, 2009

Utolsó napom az Ogilvyben

Az utóbbi időben nem írtam túl sűrűn és ennek megvolt az oka: nem volt kedvem írni semmiről. A mai nap viszont kicsit más, mint a többi. Véget ért pályafutásom az Ogilvyben, 3 év és majd' egy hónap után. Életem fontos időszaka volt ez, mivel amikor itt elkezdtem dolgozni, egy elképesztően mély gödörből másztam ki. Egy nagyon jó csapatban kezdtem el dolgozni, rengeteget fejlődtem szakmailag és emberileg egyaránt. Külön köszönet illeti azt a 4 embert, akiktől sokat tanultam illetve egyengették utamat: Dalbir, Misi, Bandi és Frí, akivel a nagy korkülönbség ellenére megtaláltuk a közös hangot és rengeteget tanultunk egymástól. Aztán ott volt még Attila, Grín és Carlos, három szövegíró, akikkel együtt dolgoztam több-kevesebb ideig. Folytathatnám a sort, szinte minden kollégámról írhatnék 1-2 dolgot, jót vagy rosszat, de minek? Nem számít már, szerencsére jó arcok mindenhol voltak a recepciótól kezdve a pénzügyig, aki meg hülye volt, az valószínű úgy is marad.

Egy hónapja tudom, hogy el fogok menni. Készültem rá. Az utóbbi időben sok volt a feszültség, fel akartam már mondani, de kivártam, amíg a Kékek lépnek. Léptek és ez sok embernek komoly változást jelentett az ügynökségnél, köztük nekem is. Az utolsó hét már nem volt jó, ahogy közeledett ez a nap, egyre szarabbul éreztem magam pusztán a tudat miatt, hogy itt kell hagynom ezt a pár ember, akik maradnak. De az élet megy tovább, én sem akarok egy újabb gödröt, amiből majd ki kell másznom. Két hét múlva új helyen, új emberekkel, új ügyféllel folytatom pályafutásom a reklámszakmában.

csütörtök, október 01, 2009

District 9

Spoilermentes írás következik.
Tegnap megnéztük hugommal a District 9 című überfasza science-fiction-t és összegzésképp annyit mondanék róla, hogy O-DA-BASZ! Meg merem kockáztatni, hogy az utóbbi évek (talán évtizedek) egyik legjobb SF filmje, értem ezt a látványvilágra és történetre egyaránt. A legjobb példa arra, hogy még lehet kliséktől mentes SF-t készíteni. Ja és mindössze 30 millió dollárból készült!

A sztori dióhéjban: 28 évvel ezelőtt egy földönkívüli hajó leparkolt Johannesburg fölött. A hajóban kb 1 millió földönkívülit találnak, elképesztően "embertelen" körülmények között, így letelepítik őket a hajó alatt lévő területre, amelyből földönkívüli-nyomortelep lesz. A Rákok (így nevezik őket) és az emberek egymás mellett élnek, ők is kénytelenek megtapasztalni a földi bürokrácia örömeit és az emberi zsarnokságot. A hatóságok elhatározzák, hogy kitelepítik őket egy szebb, jobb, biztonságosabb helyre, és beküldik az embereiket, hogy aláírassák velük az XYZ kitelepítési nyomtatványt. Így kerül a képbe a film főszereplője - Wikus Van Der Merwe (Sharlto Copley) - aki egy szerencsétlen aktakukac, de a véletlen folytán kapcsolatba kerül az idegenek technológiájával és innentől kezdve elszabadul a pokol, amiről inkább nem írok le egy szót sem, mert minél kevesebbet tudsz a filmről, annál nagyobb élmény lesz megnézni. És ez most tök komoly! Szándékosan kerültem mindenféle anyagot a filmmel kapcsolatban, talán csak a 2 trailert láttam (a másodikat nem kellett volna), meg a weboldalt és nem bántem meg. Előre szólok, hogy a filmben jócskán vannak gyomorforgató jelenetek, tehát gyengébb idegzetűek készítsék elő a hányós zacsit a popcornos mellé.

Verdikt: 10/10. Nehéz film, emészteni kell, de újra megnézném. Remélem lesz folytatás. A filmnek vannak aktuálpolitikai síkjai is, eléggé nyilvánvalóak. Már írtam, de örülök annak, hogy kevesebb klisét és több eredeti ötletet láttam. Külön jó pont, hogy végre nem egy amerikai nagyváros fölé szálltak le az Rákok, hanem az "idegenszűz" Johannesburgban.

Ejtenék még pár szót a rendezőről, Neill Blomkampról. Kiderült, hogy ennek a számomra ismeretlen rendezőnek már több alkotását láttam korábban, csak nem tudtam, hogy az ő keze nyomát kell dícsérnem. Elsőként itt a kedvenc Citroen reklámom:


Aztán itt van ez a Nike cipő:


De készített filmet az Adidasnak is pár éve, az adicolor kampányhoz:


Ám talán a legfontosabb a sok kisfilmje közül, az Alive in Joburg, ami gyakorlatilag a District 9 pilotja volt 2005-ben. A D-9 főszereplője is feltűnik benne pár mondat erejéig:


Én azt mondom adjanak ennek az embernek sok millió dollárt és csináljon még ilyen állat filmeket! (Mondjuk a Ghost in the shell-t.)

kedd, szeptember 29, 2009

Élet a webkettőn: Tumblr

A Tumblr alapvetően egy ugyanolyan blogszolgáltatás, mint a többi, filozófiájában mégis eltér a többségtől. Ha valami szlogent kéne gyártani hozzá, akkor talán ez lenne a megfelelő: "Blogolj röhejesen egyszerűen."

A Tumblr filozófiája a spontaneitásra épül. Azt osztasz meg, ami épp tetszik, vagy eszedbe jut, nem kell túlzásba vinni a postok szerkesztését, a lényeg, hogy minél egyszerűbben told ki a kontentot az éterbe! A Tumblr azért jó, mert simán elveszhetsz benne. Volt már, hogy órákon keresztül nézegettem a képeket mások blogjáról és egyszerűen nem untam meg. Teljesen kész.

Amit eddig tapasztaltam a használata során, hogy az ember baromi egyszerűen megoszthat másokkal képet, gondolatot, videót, chat-et, audiót, linkeket stb. Az egyszerűt úgy értsd, hogy a kezelőfelület szinte hülye-biztos, mindenhol szép nagy ikonok vannak, szellős az elrendezés, mindent könnyű megtalálni és oda van írva egyértelműen, hogy mi mire való. Rengeteg faszán kinéző blogtemplate közül lehet válogatni, és ezeknek a kinézetét egyszerűen lehet módosítani, programozói tudás hiányában is.
Ha megnézel egy Tumblrt, a jobb fölső sarokban 3 ikonnal találkozol:
1. Egy szív. Erre kattintva kinyilvánítod, hogy a szóban forgó post elnyerte a tetszésedet, de legalábbis valamiért felfigyeltél rá. Ugyanígy vissza is vonhatod a szívecskét, csak rá kell kattintani újra.
2. Reblog. A szóban forgó postot kiteszed a saját blogodra. Ez gyakorlatilag olyan, mintha egy videót ágyazná be a blogodba, mert... Minél többen reblogolnak egy postot, annál többen látják, és így még többen reblogolhatják, tehát beindul a vírus-effektus.
3. Follow. Ide kattintva követed a szóban forgó Tumblr-blogot. A postok ezentúl a saját dashboard-odon is megjelennek, nem kell külön ellátogatni a szóban forgó blogra. Természetesen RSS-ből is olvashatod a Tumblreket. Ha már meguntad, vagy valamiért meggondolod magad, az "Unfollow" gombra kattintva kitörlöd a követett blogok listájából.

Extra szolgáltatások (Goodies menüpont): van időzített postolás, iPhone app, összekötheted Twitterrel és Facebookkal és van a Tumblrnek egy saját tamagocsija, amit Tumblarity-nek neveznek. Ez a saját aktivitásod mércéje, pontot kapsz ha postolsz és akkor is ha valaki követőd lesz, illetve téged reblogolnak. Ha nem foglalkozol a bloggal, akkor a pontjaid szép lassan elfogynak. (Nekem eddig 38 volt a max.) Ugyanakkor ha belenyúlsz egy korábbi bejegyzésbe és módosítasz rajta, veszítesz a Tumblrity-dből.

Nekem két saját Tumblr-blogom van: az egyik a zsutti/50mm, ami a Spottr felhívására jött létre. 50 mm-es lencsével készített képeket szabad csak feltölteni és az én alapkoncepcióm, hogy lefotózom a körülöttem lévő embereket, lehetőleg egy spontán pillanatban. Az ötlet onnan jött, hogy túl kevés portrét készítek, így legalább egy picit biztatom magam erre is. Sajna a blog csak vánszorog, mert a legtöbb jó spontán pillanatról lemaradok, illetve sokan tiltakoznak, amikor feléjük emelem a gépet. Úgyhogy ha esetleg összetalálkozunk, ne légy félénk és szólj előre ha spontán jól fogsz kinézni vagy hülyeséget csinálsz :)
A másik Tumblr-em a zzz-folder, ami olyan mindent bele gyűjtőblog, na ez tényleg spontán. A név onnan jött, hogy a gépemen elszórva találhatók 'zzz' nevű mappák, amik teli vannak mindenféle haszontalan dologgal (és nőkkel), de nem törlöm le őket, mert valamiért tetszenek (tumblr a PC-n). A címen ne tessék megütközni, spontán jött!

Ezen kívül még két másik Tumblr-blogban vagyok aktív közreműködő, az egyik szupertitkos, csak beavatottak láthatják, a másikon meg pandákat gyűjtünk.

Tehát a Tumblr jó dolog, szeressük!

hétfő, szeptember 28, 2009

EDF Energia

Öcsinek hála, a reklámügynökség, ahol dolgozik felkért egy munkára, amiről csak annyit tudtam, hogy fotózni kell, és fényfestős stop-motion videó lesz belőle. Örömmel vállaltam el, nem csak a jó pénz reményében, ami majd ha megkapok, segít kihúzni a jelenlegi anyagi gondjaimból, hanem azért is, mert már régóta szerettem volna ilyet csinálni. Maga a fotózás 2 éjszakát vett igénybe, vicces volt és egyben érdekes, ahogy összehoztuk ezt a dolgot. Az utómunka már az ügynökségi operátorokra várt és ez lett a végeredmény:

szerda, szeptember 16, 2009

Sziget '09 videó

Ígértem egy hónapja és végre meg is csináltam a Sziget alatt felvett anyagokból ezt a kis szösszenetet. Buliztunk rendesen :)

Eclips3 Visual on Sziget Festival 2009 from zsutti on Vimeo.

kedd, szeptember 15, 2009

Hétvégi számvadászat

Hogy levezessem a múlt heti izgalmakat - szakítás Ágival, Kék ügyfél elvesztése, kirúgások, hugom kórházas sztorija - szombaton és vasárnap is elindultam a Nagy Faluban, hogy számokra vadásszak, természetesen miután délelőtt meglátogattam a tesóm a kórházban. Szombaton a Bécsi úton garázdálkodtam letekertem 32 km-t, vasárnap a Pesti úton, Zrínyi utcában és a Ferihegyi úton aprítottam a kilométereket, a végére összejött 52, azaz összesen 84 km-t tekertem a hétvégén. Örömmel konstatáltam a végén, hogy ez egy sikeres hétvége volt. A múlt heti 9 hiányzó számból megtaláltam hatot, de közben kiderült, hogy valamikor hónapokkal ezelőtt véletlenül bejelöltem meglévőnek az egyik számot (316), így tudtom nélkül már régóta X+1 hiányzó szám volt. A lényeg, hogy meglett a 316, ráadásul egy kifejezetten szép példány, de nem csodálom, hogy első alkalommal nem vettem észre, mert egy fehérre festett kerítésre volt felcsavarva egy fehér színű kerámia.

Már csak négy számot kell megtalálnom: 328, 338, 355, 360. Azt tudom, hogy a 338-at Csepelen fogom megtalálni a II. Rákóczi Ferenc úton. Ezen kívül még a Nagytétényi utat és a Hidegkúti utat kell újra átnéznem. Az utóbbi emlékeim szerint nem tart 360-ig és abban is kételkedem, hogy a 328 is ott lenne. Próba szerencse, max tekerek egy újabb ötvenest.

hétfő, szeptember 14, 2009

Don't take me to the hospital

Nos, ne csak azért ne kerülj manapság Magyarországon állami kórházba, mert abban az esetben nagy valószínűséggel bajod van, hanem azért se, mert egyszerűen nonszensz, ami ott folyik, vagy inkább nem folyik. Az alábbi sztori nem a legdurvább, amit valaha a magyar egészségügyről napvilágot látott, de azért hűen tükrözi a jelenlegi állapotokat.

Péntek este egy grillpartin voltam Jucánál, aznap dél óta nem ettem és már összeakadtak a szemeim az éhségtől, amikor hugom felhívott, hogy rettentően rosszul van, menjek haza. (Hugom már két hete betegeskedett. Két hete elment dokihoz, felírt neki antibiotikumot, pihent, meggyógyult, visszajött Pestre dolgozni és megint lebetegedett, még jobban, mint előtte. 3 napig feküdt itthon, állapota hol javult, hol rosszabb lett, de nem aludt semmit mígnem péntek este beütött a krach.) Hazaérve egyből láttam, hogy be kell vinni kórházba, ezért hívtam Jucát, hogy jöjjön kocsival és segítsen. Juca jött, Danival egyetemben, tesómat bepakoltuk a kocsiba és itt most megspórolnám azt a részt - legalábbis részleteiben -, hogy elfelejtettem megnézni hova kellene mennünk, így bementünk a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahonnan elküldtek éjszakai ügyeletre, ahonnan visszaküldtek a Péterfybe. Egy éppen arra tébláboló ápoló segítségével megtaláltuk a 'J' épületet, ahol hamar előkerült egy doktornő.

Addig a pontig az este folyamán mindenki nagyon segítőkész volt, akikkel összeakadtunk - kivéve talán a rendőröket, akik feljelentést tettek Juca ellen, mert áthajtott a piroson - ez a nő viszont nagyon paraszt módon indított. Elkezdett minket leosztani, hogy miért este 11 előtt kell bevinni valakit a kórházba. Elkezdte ecsetelni, hogy ez mekkora plusz költséget jelent a kórháznak, hogy ki kell vizsgálni, meg be kell indítani gépeket stb, amit NEM MI FOGUNK KIFIZETNI! Miután jól megmondta a magáét, meg mi is a magunkét, csak azután volt hajlandó megvizsgálni a hugom, aki a lábán is alig bírt állni és mindene fájt. Mi a faszért fizetjük mi a TB-t? Biztos nem azért, hogy ha beviszek valakit kórházba, akkor kioktassanak. Nagyon meg kellett emberelnem magam, hogy ne kezdjek el vele üvöltözni, valószínűleg csak súlyosbított volna a helyzetünkön. Szóval a végén a hugomnak bent kellett maradnia.

Az egész hétvégét bent töltötte, infúziót kapott, néha ránéztek hogy mi van stb. A nővérek jó fejek voltak és a doktornő is visszavett a lendületből. A bent lévők zöme nyugdíjas volt (95%) és akadt egy furcsa eset. Az egyik bácsinak főorvosi (!) engedélye volt a kórház épületén belül dohányozni, mégpedig a női wc-ben. Arról nem beszélve, hogy a wc-be járó beteg női szakasz fulladozott a füstszagtól. A várórészben, nem messze a toalettektől van egy tábla a falon, ez itt:

Kérem a következőt!

Ma délután a hugom úgy döntött, hogy saját felelősségére hazajön, szerintem jól tette. De a lényeg, hogy még mindig nem tudjuk, mi baja volt, az biztos, hogy nem tüdőgyulladás. Ha vírus lett volna, több mint valószínű én is elkaptam volna, hiszen egy fedél alatt élünk.

Vigyázzatok magatokra.


Az új tetkóm

Május végén lett kész a tetkóm, egy júniusi postban meg is emlékeztem róla, valamint ígértem egy jobb képet róla, ha majd lesz. Végre lett, Nec jóvoltából, bár jó sokáig kellett várnom, míg a fotó elkészülte után megláthattam monitoron a végeredményt, de megérte. Virtuálisan is szeretném neki megköszönni, jó munkásember vagy Nec! Íme:

Számváltozás

Amikor számokra vadászom, sokszor előfordul, hogy találok valamit, ami sokkal jobb/szebb/érdekesebb, mint egy már a listámban szereplő házszám. Ilyenkor a számot lecserélem és amikor eljön a post ideje, akkor a jobb/szebb/érdekesebb szám kerül ki a netre. Nagyon ritkán fordul elő, hogy olyan számot találok, ami a már napok/hetek/hónapok óta kipostolt számnál is jobb. Úgy értem klasszisokkal jobb. Ilyenkor jön a dilemma, hogy utólag kicseréljem, kicserélhetem-e a számot. Én úgy döntöttem kicserélem, mert az újak csak emelnek a 365Budapest színvonalán. A napokban két számot cseréltem le ilyen módon: a 38-at és a 253-at. A szavazatokat kitöröltem, ezért aki gondolja, szavazzon újra a képek alatti kis négyzetekre kattintva. A kommenteket meghagytam. Még egyszer elnézést, igyekszem az utólagos beavatkozást a minimálisra csökkenteni. Az új házszámokat nézzétek meg a 365Bp-n.

A szappanopera vége

Nos, bár a cím egy picit degradáló, de teljesen megértem azokat, akik az Ágival való kapcsolatomat egy szappanoperának titulálták, mert meglehetősen sok hasonlóságot vonultattunk fel az utóbbi 7 év se veled-se nélküled viszonyunkban. Immáron sokadjára írom le azt, hogy vége. Nem akarok ezúttal kisnovellát írni, se videókat belinkelni, nem akarok pocskondiázni, mert mindez már megtörtént legalább egyszer és amúgy is fölösleges. Röviden és tömören: én már nem tudtam úgy szeretni őt, mint ahogy ő engem, nem tudtam annyi energiát belefektetni a kapcsolatunkba, mint ő és ezzel az őrületbe kergettem, vagy ő kergette önmagát, nem tudom. Én sokáig áltattam magam, ami által őt is áltattam. Ez egyáltalán nem helyes, de ki cselekszik állandóan helyesen? Hogyan tudjuk meg az igazat, hogyan nézzünk szembe magunkkal, ha nem ragadunk meg minden esélyt amivel közelebb jutunk a megoldáshoz? Bár biztos volnának még lehetőségek, nem látom értelmét, hogy megpróbáljuk, a fent leírtak miatt. Útelágazáshoz értünk, ki jobbra, ki balra.

Day of sadness no. 2

Az első day of sadness valamikor 2007 májusában volt, amikor elment a cégtől Dalbir Singh kreatív igazgató. Utána már csak két embert tekintettem mentoromnak itt az Ogilvyben, akik nagyban befolyásolták a gondolkodásomat, munkához való hozzáállásomat és szakmai fejlődésemet: Frí és Misi. Nos, Misi is elhagyta az Ogilvy nevű hajót.

A legjobb fej főnök volt, bár időbe telt, hogy rájöjjek: ha valamire azt mondja, hogy "kurvajó" akkor az nem biztos, hogy tényleg az, max még egy picit kell rajta csiszolni :) Mindig jó volt egy csocsóra, vagy kettőre vagy háromra. Büszke vagyok arra, hogy megmászattam az asztal alatt, persze ez neki is sikerült egyszer, ha jól emlékszem. Két nyáron is szervezett a csapatának egy kikapcsolós hétvégét az Őrségben, ami mindkétszer baromi jó volt, segített összerázni minket. Rengeteg dolgot írhatnék még, de valójában tök fölösleges, maradjunk annyiban, hogy az ő jelenléte bearanyozta az Ogilvyben töltött eddigi majdnem 3 évemet.

csütörtök, szeptember 10, 2009

Restart

Ezt már olyan régóta ki akartam postolni, de nem mertem, mert attól féltem, hogy elterjed és előbb-utóbb kiderül, hogy én csináltam hirtelen felindulásból egyszer munka közben/helyett, de most már igazából nincs tétje a dolognak és remélem, hogy ott fog virítani minden account és kreatív asztalán minden reklámügynökségen, ahol mobiltelco cégen dolgoznak. Tehát közkívánatra jó nagy felbontásban:
T-Voda-Pannon hibrid logo. Creative Commons meg minden.

szombat, szeptember 05, 2009

Élet a webkettőn: Twitter

A Twitter 2006 óta létezik, ami egy mikroblog-szolgáltatás és szociális háló (ugyanez angolul szebben hangzik). A lényege, hogy 140 karakterben oszthatod meg a nagyvilággal ami épp téged érdekel, veled történik, gondolsz stb - ez a tweet, vagy magyarul a csirip. Még valamikor a legelején regeltem és lefoglaltam a zsutti felhasználónevet, bár használni csak pár hónapja kezdtem el.

Őszintén szólva eleinte nem igazán fogtam a lényegét. Miért akarnám én 140 karakterben megosztani másokkal az életem, vagy gondolataim, amikor van msn, skype, facebook meg blog, meg flickr stb? Aztán szép lassan rájöttem, hogy csomó olyan ember van, akikkel például nem tartom napi vagy akár heti-havi szinten a kapcsolatot, mégis érdekel, hogy mit gondolnak, csinálnak, és ez ugyanígy érvényes visszafele. Tovább van pár hírös ember, akik szintén érdekelnek: zenészek, színészek, rendezők és ha nem gyűlölném a celebeket, még talán őket is követném. Az sem egy utolsó szempont, hogy a Twitteren keresztül sokszor hamarabb értesülök bizonyos hírekről, mint bárhonnan a médiából. Egyszerűen bámulatos. (Pl most ment a tv-ben a magyar-svéd meccs, de nem néztem mert írtam a blogot és egyszercsak egy nagy BAZDMEG-et hallottam a nappaliból ami lehetett volna akár egy kihagyott helyzet is, mire jött a tweet hogy "Hun-Swe 0-1").

A Twitter használata pofonegyszerű. Beírod a szöveget, nyomsz egy entert és kész. Küldhetsz twit-et SMS-ben, használhatsz PC-n ill. Mac-en különböző Twitter klienseket, amelyek nagy része már mobilra is letölthető. Válaszolhatsz mások tweet-jeire, ha a felhasználónév elé egy '@' karaktert teszel (pl @zsutti), ezeket az üzeneteket bárki láthatja, küldhetsz közvetlen üzenetet (pl D zsutti), ezek mások előtt rejtve maradnak, újratwittelheted mások tweet-jeit (pl RT @zsutti), ezt szintén láthatja bárki. A rendszerben úgynevezett 'hashtag'-ekkel lehet keresni, azaz ha egy # karaktert illesztesz egy szó vagy szavak elé, arra mások rákereshetnek. Például szar a meló és ha rákeresel erre a szóra, hogy "worksux", akkor megjelenik az összes tweet, amiben ez szerepel: #worksux, így olvashatod mások gondolatait a szar munkáról stb.

Megszerettem a Twittert. Ha blogolok vagy képet töltök fel a netre, akkor twittelek, ha valami érdekes történik, twittelek, ha lenne a telómon kamera és elkapnám azt, ahogy mondjuk Gyurcsány az Orbánnal pingpongozik, akkor twittelném azt is. Ja igen, képeket is lehet twittelni a Twitpic segítségével, vagy közvetlenül mobilról. Imádom a modern technológiát, mondtam már?

JCVD

Erre a filmre már tavaly óta kíváncsi voltam, mióta először hallottam róla. Különlegessége az, hogy főszereplője Jean-Claude Van Damme (eredeti nevén Van Varenberg), aki saját magát alakítja a filmben, egy meghasonlott lecsúszott színészt, aki csak tizedrangú szerepeket kap tizedrangú filmekben, avagy már azokat sem, miközben egy gyermekelhelyezési pert próbál átvészelni, szóval elég szarul áll a szénája. Visszautazik szülőhazájába, ahol még mindig nemzeti hősként tekintenek rá, hogy tiszta lappal indulhasson el újra, amikor véletlenül egy bankrablásba keveredik. Nem egyszerű eset...

Ez a film egy nagy önszatíra. Van Damme miatt készült el, róla szól, ő áll az események középpontjában, miközben újabb szerepeket kell eljátszania egy lehetetlen szituációban. Őszintén mondom, hogy talán ez az első film, amiben Van Damme valódi színészi énjét láthatjuk. Teljesen mást hoz, mint amit eddig megszokhattunk tőle, azaz nem zúzza le a rosszfiúkat váratlanul egy fejberúgással. A film vége felé, mintegy megszakítva a cselekményt, egy váratlan vallomást kapunk Van Damme-tól, talán ez a film legmegkapóbb része. Egyenes és őszinte, szívszorító. A végkifejlet igazságtalan, de aztán ő is megkapja a feloldozást.

Verdikt: 8/10. Ajánlom mindenkinek aki utálja Van Damme-ot. Aki rajong érte, az úgyis megnézi.

Becstelen brigantik

Nem annyira friss a moziélmény, kb egy hetes, de még mindig elevenen él bennem ez a film, amivel Quentin Tarantino felébredt csipkerózsikaálmából és újra azt csinálja amihez ért: sok vér, erőszak, miközben a néző szétröhögi a fejét. Na jó, ez nyilván nem mindenkinél jön be, Ági például annyira nem szereti az erőszakos filmeket, ezért a legérdekesebb jeleneteket - tehát amikor náciöldöklés folyik - eltakart szemmel nézte végig, miközben én visítva csapkodtam a térdem. A film után enyhe frusztráltságot véltem rajta felfedezni, de megértettem.

Szóval Quentin bácsi kitalált egy sztorit, ami a II. világháború alatt játszódik: az egyik cselekményszálon egy maroknyi amerikai zsidó katona a frontvonalak mögé megy, azzal a céllal, hogy irtsák a nácikat. Ez olyan jól sikerül nekik, hogy a német katonák körében egyre durvább rémhírek terjednek el róluk, tegyük hozzá nem alaptalanul. A csapat vezetője Aldo Raine hadnagy, akit Brad Pitt alakít. Pitt alakításáról csak annyit, hogy már megint nagy figurát hozott össze, amiről nagyrészt az elképesztően fülsértő tennesse-i akcentusa tehet, főleg mikor elkezd olaszul beszélni :) Ez a fickó zseniális színész. A másik cselekményszál egy Shosanna nevű zsidó lányról szól, aki tanúja lesz, ahogy egy náci tiszt lemészárolja a családját és kis híján őt is. Elmenekül és Párizsban bujkál, mígnem újra találkozik a Nemezisével. Nem akarom az egész sztorit elmesélni, a lényeg, hogy ha a film szerint történtek volna az események, a háború végkimenetele is más lett volna.

A szereplőgárdáról még ejtenék néhány szót, mivel megérdemlik. Mivel Tarantino szereti autentikus szereplőkkel megtölteni a filmjeit, itt javarészt német és osztrák színészekkel dolgozott együtt, köztük van Til Schweiger, Daniel Brühl (Good bye Lenin), Christoph Waltz (szintén zseniális színész), Gedeon Burkhard (Kommissar Rex, Cobra 11) és Martin Wuttke mint Hitler. Hitler karakterét meglehetősen viccesre sikerült megformálni, leginkább egy toporzékoló kisgyerekre emlékeztet, aki nem ehet a csokis sütiből.

Ami a legjobban tetszett a filmben - és szinte minden Tarantino filmben - azok a precízen felépített jelenetek és a színészek szájába adott hosszú magyarázó monológok, egyszerűen zseniálisak, főleg német nyelven! Tudom, hogy a legtöbb magyar ember valamilyen megmagyarázhatatlan okból utálja ezt a nyelvet - Nec haverom szavaival élve csak azért találták ki, hogy a Rammstein megzenésítse - de számomra zene volt a füleimnek ezeket a tarantinoi szövegeket a pattogós német nyelven hallgatni. Egyúttal itt javasolnám mindenkinek, hogy ne szinkronnal nézze meg a filmet, mert négy nyelven megy a duma és szerintem a szinkron sokat vesz el az élvezeti értékéből.

Verdikt: 10/10. Tarantino újra magához tért, könnyesre röhögtem magam még a legbrutálisabb jelenetek alatt is.

csütörtök, augusztus 27, 2009

Sziget '09

Száradjon le a kezem, ha nem írok az idei Sziget Fesztiválról, pedig már jó két hete, hogy vége, de nem mehetek el mellette csak úgy. Írhattam volna már egy hete is, de meg akartam vágni a videókat, amik készültek, csak időközben vírusos lett a gépem és nem indul az Adobe Premiere. Érik egy reinstall...

Tehát a Sziget. Kezdjük ott, hogy nem vagyok oda érte, évek óta be nem tettem oda a lábam, nekem a Sound jobban bejön. Idén viszont, egy régi ismerősnek - Guttinak, a Pulzar fotósának - hála kaptunk egy lehetőséget, hogy vizuálozzunk a Nagyszínpadtól jobbra lévő Snickers Bázison, ahol egy 6x4 méteres LED-falat állítottak fel. Szerdától vasárnapig, a két fő fellépő alatt égettük a szigetelő emberek retináját és hülyítettük a népet Öcsivel és Danival. Nyomtuk a Snickers brandinget orrba-szájba, meghülyítettük még villogó flashekkel, kameráztuk a részeg embereket, akik meglátván magukat a LED-falon már-már extázisba kerültek. Király volt. Jövőre is bevállalnék még 1-2 fesztivált.

Péntek este volt az egyetlen nap, hogy mindhárman kint voltunk, lett is nagy bebaszás a végére, a kerítésen keresztül kértem a sört a pultból. A hajnali hazabringázás eredménye az lett, hogy az Árpád-hídnál megpróbáltam lendületből föltekerni a lépcső tetejére (a rámpán, nem a lépcsőn), ami nem sikerült, mert a lendület a teteje előtt elfogyott, így én dobtam egy hátast a fa tövébe, én a táskámra estem (benne a Nikon), a bicaj meg rám, közben a bal lábszáramat jól legyalulta a fémpedál. Kínomban meg részegségemben csak röhögni bírtam, aztán valahogy hazatekertem.

Készült egy panoráma, kattints és látod nagyobban, videó meg majd egyszer talán lesz.

szombat, augusztus 22, 2009

Mai számvadászat:Budaörsi út

A hét elején megkértem a Spottr.hu-t, hogy segítsenek 365Bp-vel kapcsolatban, mivel nem sokkal a vége előtt megakadtam. Írtam egy cikket, amelyben vállalkozó kedvű embereket kértem meg arra, hogy keressenek meg bizonyos számokat és küldjék el nekem fotóval és címmel. Ez részben sikerült is, mert kaptam pár mailt, de volt amiben csak címek voltak, viszont akadt egy, amihez képek is voltak csatolva, ezeket be is gyűjtöttem.

Egy régi külkeres ismerősöm - KáVé - küldött renegetg címet és ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy kitekerek ma a Budaörsi útra. Bár eddig is tudtam, hogy elég hosszú, de tartottam tőle, hogy pofáraesés lesz, mert rengeteg nagy telek található ott, ami azt jelenti, hogy adott területre sokkal kevesebb házszám jut. Továbbá ez is kint van a halál f@szán és az a két együttható eddig nem nagyon ingerelt arra, hogy kitekerjek. Bár megtettem volna ezt az utat fél évvel ezelőtt, ugyanis találtam érdekességeket a 100-as házszámok közt, de ez most mindegy, mert azon túl vagyunk.

Szóval elindultam fél egykor Kelenföldre, onnan az aluljárón át a Budaörsihez, örültem, hogy van bicikliút, de a Kőérberki útnál letértem, mert félrevezetett egy burkolatjavítás és másik bringaúton folytattam. Gondoltam, majd az Egérúton visszalibbenek a Budaörsire, de azzal nem számoltam, hogy az autók nem engednek be a sávba és rákerültem az autópályalehajtóra. Egy kb 2 km-es szakasz megtétele után letértem Budaörs felé. Kicsit paráztam azért, de nem volt vészes.

Itt volnék Budaörsön, életemben kb másodszor (leszámítva a Kékeknél tett látogatásaimat), de abból az első is olyan volt, hogy házibuli, meg készenlét, meg BKV, érted. Mit tegyek? Menjek vissza? Dehogy... Király az idő, 35 C° de lehet több is, bringázzunk fel a hegyre! Van egy kápolna a Kőhegy tetején és oda már azóta el akartam menni, hogy először megláttam a kocsi ablakából sok-sok évvel ezelőtt. Egy kis bolyongás, kérdezősködés, eltévedés után megtaláltam a felfelé vezető lépcsőt. Bringával a vállamon felgyalogoltam és ott töltöttem egy teljes órát. Állat volt, felmásztam a sziklák tetejére, készítettem panorámaképeket, makróztam szöcskét, majd felteszek párat Flikkerre is. A legnagyobb problémám a rohamosan fogyó vízkészletem volt, így egy idő után ténylegesen rá voltam kényszerülve, hogy távozzak, de az biztos, hogy ide még visszatérek, mert pazar a hely.


Visszafelé a Budapesti úton haladtam, de már nagyon korgott a gyomrom, így megálltam egy szimpatikusnak tűnő vendéglőnél. Túrós csusza röstivel volt a kiválasztott, én voltam az egyetlen vendég, hamar végeztem, neki sem fájt. Kiszolgálás, ár, minőség: 4,5/5. Folytattam utam és végre valahára elértem a Budapest határtáblát, azonnal sasolni kezdtem az út szélén álló építményeket (nem mintha folyamatosan ezt csinálnám, bárhova is megyek). Otthon indulás előtt leellenőriztem, hogy elvileg létezik Budaörsi út 268 és 276, de a páros oldal kb 182-ig ment, a páratlan meg 263-ig. Dühömben lefotóztam, hogy lecseréljem a már meglévő 263-at, bármi is legyen az. Mivel mazochista önsanyargató vagyok, úgy gondoltam teszek egy kitérőt Gazdagrét felé, megnézek pár utcát és aztán irány haza. Sajnos itt sem volt szerencsém, minden kiszemelt utca túl rövidnek bizonyult, de legalább sok emelkedőt kellett legyűrnöm. Férfiasan bevallom, volt néhány rész, ahol egyszerűen le kellett szállnom a bicajról, mert nem bírtam a strapát. A Farkasréti temetőtől konkrétan végigszáguldottam a Délihez, onnan meg a Láchídig stb, aztán valahogy hazaértem, felhoztam a vasat a negyedikre és beléptem a lakásba, legszívesebben hánytam volna egyet. De nem hánytam, pedig néha jól esik.

A mai mérce kb 38 megtett - abból 2 az autópályán- km után: ZÉRÓ. Azt hiszem eddig ez volt a legnagyobb szopó utam. Komolyan mondom, a hegyi élményt odaadtam volna egy új házszámért. Kurvaélet. (Bocs)

A számvadászat folytatódik:
268, 276, 302, 319, 328, 338, 351, 353, 355, 360

Budapesti gyöngyszem

A címben szereplő gyöngyszem nem más, mint főiskolás korom egyik kedvenc ex-szórakozóhelye, amely a szerdai Rewind-oknak és elmebeteg elhajlásoknak, hajnalhasadásig tartó buliknak helyet adó Kopaszi-gát, amely olyan ráncefelvarráson esett át az elmúlt években, hogy Gábor Zsazsa plasztikai sebésze sem tudott volna jobbat összehozni, ha tájépítész lenne.

Tegnap tekertünk ki Ágival egy kicsit lazulni. Ez a hely gyönyörű. Tökéletes zöld fű, amelyet rendszeresen karbantartanak, van egy kis öböl, ahol lehet fürödni, homokos part, senki nem szemetel, mert egyszerűen annyira fasza az egész, hogy itt tényleg ciki lenne akár egy cigicsikket is eldobni. (Najó, persze akad egy-két kivétel, de szerencsére nincsenek sokan. Ne is legyenek!)

A helyet egyelőre nem fedezték fel sokan, ez szerintem annak is köszönhető, hogy meglehetősen kívül esik a város forgatagából, BKV sem nagyon jár a közelben, leginkább kocsival vagy bringával lehet megközelíteni. A gát mentén rengeteg egyelőre kihasználatlan épület áll. Van egy étterem, melynek az árairól nem tudok információval szolgálni, mert kaját vizzünk magunkkal, de végignézve az étkeket és a a környezetet, nem hinném, hogy középkategória alatt lenne.

Vannak még persze bajok. A WC-kben nincs tükör, ezt leginkább Ági kifogásolta, sok helyen még mindenféle kábelek állnak ki a földből, amelyek kicsit rontanak az összképen, és a stégek korlátjába (szerintem) rengeteg darázs fészkelte be magát, legalábbis én nem tudtam ott egy percnél többet eltölteni, konkrétan menekültem.

Ízelítőül egy panoráma a helyről, kattints aztán pattanj a bringára.

csütörtök, augusztus 06, 2009

Goldenblog eredmény

Tegnap megszületett az eredmény a Goldenblog 2009 - Fotóblog kategóriájában. Mielőtt rátérnék a lényegre, egy rövid összegzés: 101 nevezett blog, ebből 10 best of blogot neveztek meg. (Hmm ez nem is lett olyan hosszú összegzés, mint gondoltam.) Szóval ha már rákattintottál a fenti linkre és megnézted a top 10-et, akkor láthatod, hogy a 365Budapest nem került közéjük :( Ettől függetlenül annyira nem keseredtem el, mert a post legalján található egy rövid ajánlás, amit Stiller Ákos, a HVG fotósa írt:


365 nap, 365 házszám, több ezer letekert kilométer és a tipográfia iránti szenvedély. Nem hittük volna, hogy a házszámok érdekesek. Pedig de. Nem hittük volna, hogy naponta szívesen megnéznék, hogy néz ki a legújabb. Pedig megnézzük. Nem hittük volna, hogy azon kapjuk magunkat, vajon Budapest melyik részéről, melyik utcából való az a furcsa 11-es, és vajon nem láttuk-e valamikor a 123-as kerítést. Pedig ezen kapjuk magunkat, és örülünk, hogy volt valaki ennyire kreatív, hogy végigvitte és még viszi egy darabig ezt az izgalmas fotóprojektet.

Teljesen meghatódtam ettől a pár sortól és közben dagad a májam is. Igazi megtiszteltetés. Az ilyen kis dolgok annyira fel tudják dobni a (mostanában) szar napjaimat.

Offtopic:
Bár nem szokásom a 365-ről külön kiemelni kommentelőket vagy kommenteket, de épp a héten kaptam a 217-re a következő kommentet:

Nagyon szuper, a Nagy Budapest Törtzsasztalnál most küldték körbe a címet.
Üdvözlettel,
Török András
ny. tipográfus

Nem is tudtam, hogy létezik egy ilyen társaság és információm is csak annyi van róla, amit a Wikipedián megtaláltam. Ez a komment is kb olyan hatással volt rám, mint a HVG fotósának ajánlása.

Amúgy egyvalakit leszámítva mindenki megnyugodhat, de már kitaláltam, hogy jövőre mi lesz az a fotóprojekt, amivel az összes szabadidőmet "elcseszhetem" sőt, igazából 2-3 évre való ötletem van :) Stay tuned!

szerda, augusztus 05, 2009

Eláztam

Nem kicsit, hanem nagyon-nagyon! Ebédidőben haza kellett tekernem gyorsan valami fontosért és ha már otthon voltam, ebédeltem is. Mire elindultam volna vissza az ügynökségre, eleredt az eső. A bérletem a hugomnál van, a héten egyszer már megtalált a BKV, nem hiányzott még egy, így maradtam a bringa mellett. Mire elértem a Dózsa György úthoz, már totálisan eláztam, a cipőm megtelt vízzel, telefon, iPod, bringaóra, minden csuromvíz volt. Az aluljáróból betelefonáltam az ügynökségre, hogy derítsék ki hol van a legközelebbi turkáló. Szerencsémre nem messze, a Lehel csarnokkal szemben van egy angol turi, ott vettem egy fürdőnacit meg egy pólót. Váltózoknim volt az irodában, váltócipőm nincs. Most folytatom a melót, így:

péntek, július 31, 2009

365 - Goldenblog

Idén is van Goldenblog szavazás, rengeteg kategóriában, rengeteg nevezett blog, köztük a fotóblog kategóriában ott virít a lista negyedik helyén a 365Budapest. Belenézegettem a mezőnybe és első felületes vizsgálódásom arra enged következtetni, hogy idén is van jópár erős fotóblog a mezőnyben, de ugyanúgy vannak gyengébb eresztésű fotóalbumok is, akik szerintem idén sem rúgnak labdába. A tavalyi évvel ellentétben most valahogy nem izgulok annyira a végkimenetel miatt, örülök ha lesz valami említésre méltó eredmény, de ha nem, az se baj. De ha esetleg-netalántán-véletlenül-neadjisten-valamilyen okból kifolyólag TE, valamelyik olvasóm szavazattal bírsz a Goldenblog versenyén, akkor léccilécci ne feledkezz meg rólam! Köszönöm:)

szerda, július 22, 2009

Bringapara és számvadászat

Múlt héten nagyon peches voltam a bringámmal. Történt, hogy csütörtökön megint eltört a hátsó kerékagy. Az eset a Hősök terénél történt a Szépművészeti melletti átkelőn. Szerencsére már közel jártam az otthonhoz, úgyhogy nem kellett sokáig tologatnom a bicót. Rohadtul nem értem hogy történhetett meg, hiszen legutóbb 4 hónapja történt ugyanez, de az a kerékagy lenyomott már pár ezer km-t, az új meg csak 6-700-at. Ráadásul nem úgy mentem mint a vadbarom, padka is alacsony volt, ettől függetlenül reccsent egyet.

Másnap elvittem a kereket szervizbe, megcsinálták, 100 Ft-tal fizettem többet, mint áprilisban, a válság számlájára írom. Otthon visszapplikáltam a helyére, minden fasza volt, felfújtam a kereket és indultam VOLNA számokra vadászni. Volna, mert mire leértem a negyedikről, a hátsóm tök lapos volt. Pótgumim sem volt, ráadásul a javító szettet sem találtam a káoszomban. Aznapra félretettem a kétkerekűt.

Szombaton Badacsonyban voltam és még aznap vissza is tértem, mire vasárnap kellemes bringázó időre ébredtem. Elhatároztam, hogy valahonnan kerítek egy kerékbelsőt és mázlimra egy sarokra tőlem nyitva találtam egy bringaboltot, vasárnap délután! A belső mellé vetem egy javító szettet is, a biztonság kedvéért. Hazaérve kicseréltem a rossz belsőt, összeszedtem gyorsan a cuccaimat és indultam a nagy számvadászatra. A Városligeten akartam keresztülvágni a Stefánia felé, de valamire rámehettem, mert a hátsó kerekem megint defektet kapott és még mielőtt elérhettem volna a fákat, lapos volt.

Újra hazatoltam a bicót. Csak pár száz méter. Fel a negyedikre. Be a lakásba. Kerék levesz. Belső kivesz. Vödörbe vizet. Belsőt pumpál. Belső ereszt a vízben. Basszameg. Fogtam a javító szettet és a pénteken kilyukadt belsőt kezdtem el foltozni. Két lyuk volt rajta. Megcsináltam, visszatettem a kereket a helyére, ettem egy kis levest, megint összepakoltam a cuccaimat és elindultam másodjára. Az úticél a XXI. kerület volt, azaz Csepel.

Csepelhez nem fűződnek túl jó emlékeim. Általában akkor jártam ott, mikor esett az eső, egyszer egy híd alatt álltam bőrig ázva a bringámmal. Viszont a Logitech billentyűzetemet és egeremet egy csepeli üzletben vettem kb 5-6 éve és konstatálom, hogy nagyon jó vételnek bizonyult. A számvadászatot márpedig ide terveztem és nagyon sokat reméltem ettől a kerülettől. Le akartam cserélni a 207-est, amit majd vasárnap láthattok. Továbbá 31 szám hiányzott még és volt pár cserére váró számom.

A Gubacsi hídon tekertem át a szigetre és elsőként a Hollandi út végére akartam eljutni. Sikerült is, de egy picit csalódás volt, mert csak egy számot találtam. Hosszabbnak gondoltam. Elindultam a második kiszemelt utca - a Szent István út - felé, de menetközben megakadt a szemem egy utcatáblán, amin kb 250-ig jelölték a számokat. Mária Királyné útja. Két cserét találtam :) ezeknek nagyon örültem. Visszafordultam a Szent István út felé, bizakodva a rám váró számrengetegben, de nagy csalódás volt. Csak négy számot találtam, és a számozás 353-nál véget ért. Egész pontosan a végéről haladtam befelé eleinte csak kissé csalódottan, 220 körül viszont már nagyon elkenődtem. Menet közben beugrottam hugom egyik kollegájához, TP-hez egy picit pihenni. A kutyája egy őrült, szerintem azt hitte, hogy én vagyok a postás. A kis intermezzo után kicsit frissebben elindultam az utolsó célállomás felé, a II. Rákóczi Ferenc útra. Ez volt szinte a Kánaán! Rengeteg számot találtam, ám végül csak 16 darab került be a kollekcióba, köztük néhány kifejezetten extravagáns házszám. Elégedetten indultam haza.

A Lágymányosi hídig Hévvel mentem, onnan újra bringával a Könvyes Kálmánon. Valahol a Stadionok környékén feltűnt, hogy a hátsóm megint laposodik. Megálltam pumpálni és onnan tekertem haza mint állat. Épphogy kibírta. Két napig nem volt kedvem hozzányúlni, de tegnap este újra megfoltoztam a kereket, amin született egy harmadik lyuk. Ma úgy vettem észre, hogy az elsőm puhul a normálisnál gyorsabban. Kezd elegem lenni a szivatásból. Lehet eladom a bringát. Kell valakinek?

Ért még más csapás is. Számvadászat közben megcsípett pár mutáns szúnyog vagy bögöly, nem tudom, nem láttam, de másnapra kb 10 csípést vettem észre a végtagjaimon, amelyek szép lassan bedagadtak, a jobb karrom egy idő után zsibbadni kezdett. 2 napi borogatás meg kenegetés segített, de azért nem volt kellemes.

Ami a számtermést illeti, nagyon bőséges volt. Eddig komoly kétségeim voltak afelől, hogy teljesíteni tudom a magam elé kitűzött feladatot, de mire végére értem az új számok lajstromozásának, már nem voltam borúlátó. 15 számot kell még megtalálnom és van még 5 hosszú út a tarsolyomban :)