Egyszer elképzeltem, milyen lenne a temetésem, ha fiatalon halnék meg. Ott lenne a családom, mindenki sírna nagyon. Ott lennének a barátaim, ugodiak és pestiek egyaránt, Ági, s mindenki bőgne eszeveszettül. Azt sem bánnám, ha valaki mosolyogna a temetésemen, mert ő akkor ott azt gondolná, hogy minek sírni, a Zsutti most egy jobb helyen van és már semmi gondja nem lesz soha senkivel és semmivel az életben. Nemes gesztus. Szép gondolat.
Miután elföldeltek, otthon nálunk lenne a halotti tor, ahol ezek a számomra fontos emberek egybegyűlnének és egy nagy kajálás közepette megismerkednének egymással. Én ezt szeretném. Ha mindenki jóllakna. (Meg egyébként azt, hogy hamvasszanak el, de az nem olyan romantikus)
...
MIÉRT NEM TUDOK SZÉP DOLGOKRA GONDOLNI? MI IRTOTTA KI BELŐLEM A ROMANTIKÁT, GYENGÉDSÉGET, ODAFIGYELÉST ÉS MÉG SOROLHATNÁM. MIÉRT VÁLTOZTAM MEG BELÜL ENNYIRE. ÉN NEM ILYEN VOLTAM. EZ NEM ÉN VAGYOK.
ki vagyok?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése