Őszintén szólva nem sok kedvem volt ma elindulni az itthon töltött másfél hét szabadság után, de azt hiszem ez a normális ilyenkor. Fél óra az út a lakásomtól a Y&R-ig, ami a MOM Parkban található. Jól indítottam, ugyanis útközben feltűnt, hogy otthon hagytam a bringalakatot, ezért a MOM parkhoz érve keresnem kellett egy boltot, ahol vettem egyet. Az irodába érve, kapásból belecsöppentem a hétfő délelőtti traffic-meetingbe, ahol meglepetésszerűen be kellett mutatkoznom sok ember előtt, ennek megfelelően épphogy sikerült pár értelmes mondatot kinyökögnöm. A meeting után megmutatták a helyem (szép ikeás asztal meg egy szék) és onnantól kezdve a napom nagy része azzal telt, hogy vártam a gépemre, aminek aztán szép lassan minden darabja a helyére került. Épphogy megkaptam a gépem, jött is az első meló(a5-ös szórólap kisujjból) amit nem sokkal munkaidő vége után sikerült is leadni. Vicces, hogy mennyire döcögősen indult az első munkanap, de a végére csak megérkezett a megszokott ügynökségi feeling :)
Az emberek jó arcok és van pár régi ismerős is. Bemutattak kb 2 tucat embernek, de jó ha 6 névre emlékszem, abból három Laci :) Van csocsóasztal, ÉLJEN!
Na, első napnak egész korrekt volt, folyt. köv.
örülök, hogy jól telt az első nap, drukkoltam ám...
VálaszTörlésén is írnék az első napomról, de hulla vagyok, viszont most tőled megkívántam :))))
zsutt, legyen október 26. az új életünk kezdete! csók
zsu, úgy legyen! kíváncsian várom a postodat!
VálaszTörlésha foxban jarsz keress meg :)
VálaszTörlésgz yr-es srác :)
VálaszTörlésmisi