Hogy mi történt? Sokminden és kevés abból, amit elterveztem. Szombaton úgy gondoltam, elhajókázok Greenwichbe, hogy megnézzem azt a híres vonalat. A Temzén való hajókázás kellemes volt az Anglián végigsöprő meleghullámnak köszönhetően. Greenwichbe megérkezvén egyből felgyalogoltam a dombra, ahol az obszervatórium található (csak Attis kedvéért: ÓVSZERVATÓRIUM), és hosszas gondolkodás után rászántam magam, hogy beállok abba a sorba, ami arra várt, hogy a greenwich-i vonal mentén álló hosszában kettéhasított fémglóbusz elé álljon keresztrefeszített Krisztus-pózban, egyik lábbal keleten, a másikkal nyugaton. Engem csak a vonal érdekelt, meg a Kelet-Nyugat. Kb fél óra volt, mire sorra kerültem, mert nem volt kedvem megküzdeni az előttem álló japánokkal/indiaiakkal/spanyolokkal/satöbbivel a gyorsabb előrejutásért. Nagy túlerőben voltak, magyar anyázást meg nem halottam sehol. Közben még mindig tartott a kánikula. Épp előttem állt egy angolul beszélő család, akikkel volt egy kis közös jelenetem.
Szereplők: Dad, Mom, 4 gyerek (a statiszták), Zsutti.
Dad:
- Darling, mi most tényleg be akarunk állni az elé a fém-izé elé fotózkodni? Fényképezzük le gyorsan, aztán húzzunk innen.
Mom:
- Mondd csak darling, te hogy szereztél barátokat az egyetemen?
Zsutti visszafojtva kuncog Dad mögött. Dad megfordul.
Dad:
- Ne haragudj, de csinálnál rólunk egy képet, ha végre sorra kerülünk?
Zsutti:
- Persze, nagyon szívesen segítek.
Dad (odafordul Mom-hoz):
- Látod ezt? Épp szereztem egy barátot!
Mom:
- Gratulálok! Tudtam, hogy képes vagy rá, még van remény.
Zsutti (felemeli a kezében lévő Nikon D90-t rajta a f3.5-6.3 18-200 Sigma DC zoom objektívvel):
- Szerencsés napotok van! Nagyon jó fotókat készítek!
Mom:
- Óóóó! Egy profival van dolgunk! Végre lesz egy jó közös képünk! Ennél jobb barátot nem is szerezhettél volna!
Zsutti (elégedetten mosolyog):
- Ó dehogy, én csak hobbiból kattintgatok :)
A sor lassan csorog előre, mígnem odaérünk a Glóbuszhoz. Kezembe nyomják az X márkájú kompakt fényképezőgépet, majd fél perc alatt beállítom a hattagú családot, hogy mindenki jól látszódjon. A keresztrefeszített pózt NYILVÁN hanyagoljuk. Első kép: Dad elrontotta, nem látszik jól. Második kép: mindenki látszik, mindenki elégedett. A család örül és lassan elvonul, de nem elég lassan.
Dad:
- Nem akarod, hogy lefényképezzelek téged is?
Zsutti:
- Köszi, de annyira nem érdekel, hogy egy fém-bigyó elé beálljak és hülye pózokat csináljak.
Dad először furán nézett rám, majd jót röhögött, miközben a család többi tagja megrökönyödve tekintett rám és megvetésel elfordultak tőlünk.
Ezért a kis jelenetért megérte elmenni Greenwich-be, a fél tonna kép, amit készítettem, már csak ráadás volt számomra. Ezután visszasétáltam a part felé, belebotlottam a helyi piacba, ahol megtömtem a bendőm. Ez volt kora délután.
Közben felhívott Attis, hogy ő aznap érkezett vissza Londonba, és ezért mindenképp találkoznunk kell. Megbeszéltük, hogy a következő hajóval visszamegyek, beülünk egy pub-ba és megnézzük a német-argentin meccset. Így is történt, de a visszaúton jól leégett az arcom, úgy néztem ki, mint egy napszemüveges rák. A Liverpool Street Station környékén futottam vele össze, meg Brooke-kal, aki Attis következő lakótásra lesz. Súlyos arc. A meccsből csak a második félidőt láttuk, de nem volt nagy baj, mivel a legtöbb gól akkor született. Volt pár cider-jéger kombó meg nagy visítás. Később csatlakozott hozzánk Gausz, aki szintén sok éve kint élő honfitársunk. Még több visítás, még több cider-jéger kombó meg még egy meccs. A srácok kitalálták, hogy este bulizzunk, úgyhogy elintéztem, hogy ne kelljen hazamennem Richmondba, Brooke meg elvitte a cuccomat az albijába biztos helyre. Ennek megfelelően éjszaka buliztunk, ittunk, találkoztunk még magyarokkal, meg mindenféle angol arcokkal, továbbmentünk másik helyre, nem engedtek be, aztán elmentünk Attis haverjának a barátnőjének a lakására, ahol végre újra ettünk, én pl Greenwich óta először. Ez volt hajnali 4-kor. Következő utunk Brooke-hoz vezetett, aki a megbeszéltekkel ellentétben nem vette fel a telefonját és nem engedett be a házba, ezért Attis egy régi bevált módszerhez folyamodott: kaviccsal dobálta az egyik ablakot és kb 15 perc múlva valaki be is engedett. A házban megtaláltam a táskám és megcéloztam az első kanapét. Volt ott egy német lány, megbeszéltük életünk legnagyobb/legérdekesebb/legcikibb berúgásait, majd végre elaludtam. Szóval ez volt a szombat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése