szerda, március 23, 2005

FUCK FRIENDSHIP

Írásban könnyebben ki tudom fejezni magam és nehéz mindenkit összecsődíteni, ezért egy mindenki által elérhető helyre teszem azt amit gondolok. Az internetre vazzeg.
Nos, van illetve volt egy dolog, amiben tényleg hittem. Ez volt az ECLIPSE. Azt hittem ez a barátságról is szól, meg a kompromisszumokról. Itt ez a gecis flyertervezés, amiből azt hittem kivehetem a részem egy picit, vagy valamiből, aminek köze van az Eclipse-hez. Emlékszem még valamikor régen, mikor kezdett körvonalazódni ez az egész, valaki a csapatból aszonta (nem én voltam), hogy kurvajó, mer mindenkinek meg lesz a saját kis dolga, ki mihez ért: Attis:webdesign és szerkesztés, Móz:marketing, Karesz:bocs de már nem emlékszem mit mondott akkor az illető, Zsutti:flyertervezés, grafikuskodás-bizbaszolás. Én ennek kurvára örültem, mert úgy láttam mindenkinek meg lesz a saját kis dolga, amivel szeret elbíbelődni, amihez talán picit ért.

Úgy indult ez az egész, hogy MI összehozunk valami király dolgot önerőből, saját kútfőből, amihez mindenki hozzáteszi a maga kis részét. A hangsúly "MI"-n van, hogy az Eclipse-es csapattagok hozzák össze ezt a "szart"! Lehet hogy én vagyok túl szentimentális és egyszerűen túldimenzionálom ezt a "haverok, buli, eclipse" dolgot és túl sokat vártam el tőle, de ehhez képest én most azt látom, hogy ami eredendően a feladatom lett volna, ahhoz kb semmit nem tettem hozzá, mert bármi amit pl tegnap este felhoztam, bármilyen ötlet, terv, hogy álló vagy fekvő legyen az a kurva papírdarab, az nem volt jó, nem tetszett. Pedig a kompromisszumot is megpróbáltam kieszközölni, de neeeeem! (Ehhez képest a honlap pl nem áll sehol tudtommal, mindig csak az a válasz, hogy "készül". Immár több, mint fél éve? - ez most kritika volt) Okés, tudok ezzel élni, nem dőlt össze a világ. Egy dolognak örültem volna. Ha legalább az a kurva logo egy olyan embertől származik, aki tagja ennek az Eclipse Krew-nak. Vágesz? Nem tőlem, egy ECLIPSE TAGtól. Az más tészta, hogy történetesen az enyém volt az egyetlen ilyen lehtőség. De azzal nem tudok egyetérteni, már csak azért sem, mert még régen arról volt szó, hogy mi közösen hozzunk össze valamit, szóval hogy egy Skeam nevezetű valaki - akinek lassan mindenki fényesre szopja a faszát,és akinek annyi köze van az Eclipse-hez, mint nekem a hársfateához, szóval valaki, akinek nem fogunk egyhamar dizájnolás terén a nyomába érni, ez tény - csinálja meg az alap dizájnt. Ez nem rinya, ez nem irigység, csak arról van szó, hogy MI próbáljuk összehozni. Lehet, hogy nem vagyok olyan jó, meglehetősen eltérő a stílusunk, csak úgy tűnik túlságosan beleéltem magam abba, hogy csinálhatok valamit a közös ügy érdekében. Most szépen összemixelődik az Attis és a Skeam dizájn. Hányás, már bocs. Szerintem vagy ez, vagy az. Itt pont az eredetiség a lényeg. Ami eltérő a többitől, egyedi. És most bocsásson meg mindenki, de nekem ez egy ... Inkább le se írom, mert félek a pontok helyére írandó szó következményeitől. Ennyit szerettem volna. De nem tehettem hozzá semmit. Egy kurva pixelt nem tettem hozzá az egészhez! Egy kurva pixelt sem... (És itt senki ne jöjjön azzal, hogy lesz még buli, lesz még flyer, mert ez az első buli, az első flyer stb.)
Na, most végre elmondhattam azt amit akartam mindenkinek, mert ma hajnalban senki nem kérdezte, hogy "Zsutti, neked mi a véleményed?" Kb senkinek nem tűnt fel, hogy egyáltalán ott vagyok. Miután leírtam Karesznak MSN-en, a másik két delikvens, akit elvileg érdekelt a véleményem, baszta elolvasni amit odaírtam! Én megmondtam, hogy nem fogom elmondani úgy, hogy senkinek nem jutott elsőre eszébe magától, és olvassátok el! Ehhez képest valamiért nem kaptam mindenkitől visszajelzést (Attis, rád gondolok, tehát te tuti nem olvastad el, mert az hétszentség, hogy nem hagytad volna szó nélkül, amit odaírtam!)
Most pedig lehet rám haragudni, berágni, anyázni, lófaszt mutogatni, mert leszarom! Én kérek elnézést, amiért hamis illúziókba ringattam magam! Most így érzek, lehet hogy holnap már kevésbé, de most úgy igazán komolyan elgondolkoztam azon, hogy hagyom a faszba az egészet!

(Akartam még felrakni egy geci képet, de erre várni kell.Majd)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

nem olyan rég kukkantottam bele egy csoport működésébe (eclipse), valahogy találtam egy közeget, melynek feladataiban, céljainak elérésében részt tudok vállalni a létemmel. Egész pontosan egy ebből kimállot csoportról van szó esetemben az "eclips inzanes"ről, tudod kedves barátom, nem látok sok útvonalat az eclipse működésében, egy külső inzanes csoport általi munkák alatt nem volt egyszerüen lehetőségem belelátni a politikátokba, s a történelmetekbe, de azért így körvonalazni csak tudom az olvasott dolgok hátterét.
Szomorú, hogy nem láthatok bele most, most sem, amikor az új hullám jön, s egyszerűen kondícióimat meg sem figyelvén háttérbe volnék szorulva a 2. szervezmény alatt.