A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emberek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emberek. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, február 06, 2011

Megraktuk a bányát fixivel JÓL!

Fúúú, több mint fél éve nem írtam posztot, faszkorbácsot érdemelnék emiatt! Sajnos (vagy nem sajnos) a Twitter+Fészbuk+Tumblr kombó eltérített a régi blogomtól, pedig bőven akadt volna miről írni. (Ja és sokat is dolgoztam, de tényleg!) Mindegy, 2011 első posztja legalább valami olyasmiről szól, ami számomra meglehetősen nagy élmény volt. Ma abszolváltam életem első bringaversenyét, ráadául egy bányában!

Szóval az úgy történt, hogy valamikor a hét elején @peet_78, akit kb 2 hónapja követek twitteren és ezelőtt soha nem találkoztunk, dobott egy twittet, hogy keres még egy jelentkezőt a Vakond Futam nevű bringaversenyre a csapatába. Gyorsan utánanéztem miről is szól ez és legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy ezt a versenyt a kőbányai bányában tartják, 20 méter mélyen a föld alatt. Azonnal válaszoltam, hogy én vagyok az embere. "Rögzített Kerékagyak" lett a csapatnevünk, tudtommal mi voltunk az egyetlen bagázs, akik fixivel vállalkoztak a feladatra.

Harci smink feltétele, sisak bérlés, rajtszám és karszalag feltétele után legurultunk a bányába. A helyszínre érkező látogatók száma egyébként limitálva volt, minden versenyző egy vendéget vihetett magával, illetve a többi vendégnek előzetesen kellett regisztrálni. Én Mózesnek szóltam, hogy jöjjön és hozzon kamerát is. Majd ha elkészül a videó amit készített, tuti felteszem ide!

A bánya lenyűgöző volt, a verseny részére viszont csak egy "kis" részét engedték át. A pálya így is kb 1,5 km hosszúságú volt, teli hosszú gyorsítókkal, éles kanyarokkal, sötét részekkel, buckákkal, akadályokkal és rohadtul csúszós betonpadlóval! Váltóban mentünk, minden versenyzőnek 3-szor kellett végigmennie a pályán. Én voltam a második, az első kanyarban kapásból taknyoltam egy hatalmasat, aztán az első körben még legalább kétszer, a második-harmadik körben már nem számoltam, próbáltam túlélni. Őszintén szólva, nem volt egy fixibarát pálya. A síkos talajon a legváratlanabb helyeken csúszott ki az első vagy hátsó kerék, szinte tök mindegy volt, hogy épp skidelek vagy sem. Párszor zakóztam egyenesben is, mondjuk ott a buckák is segítettek a borulásban. Örültem, hogy komolyabb sérülés nélkül megúsztam, így most csak kb egy tucat zúzódással meg horzsolással lettem gazdagabb, bár láttam egy csávót, akinek ömlött a szájából a vér. A bicajom már nem volt ennyire szerencsés, bár ha azt veszem, hogy csak a jobb oldali klipsz tört ketté meg lett pár horzsolás a vázon, akkor még egész jól jártam. A végeredménnyel maximálisan elégedettek voltunk, utolsó előttiek lettünk :)


Védelem, mindenek előtt!

Vasparipák :)

Rögzített Kerékagyak FTW! (jobbra Tamás és Peti)

Egy kis trackstand

Peet egyetlen esése a bányában :)


kedd, október 13, 2009

Utolsó napom az Ogilvyben

Az utóbbi időben nem írtam túl sűrűn és ennek megvolt az oka: nem volt kedvem írni semmiről. A mai nap viszont kicsit más, mint a többi. Véget ért pályafutásom az Ogilvyben, 3 év és majd' egy hónap után. Életem fontos időszaka volt ez, mivel amikor itt elkezdtem dolgozni, egy elképesztően mély gödörből másztam ki. Egy nagyon jó csapatban kezdtem el dolgozni, rengeteget fejlődtem szakmailag és emberileg egyaránt. Külön köszönet illeti azt a 4 embert, akiktől sokat tanultam illetve egyengették utamat: Dalbir, Misi, Bandi és Frí, akivel a nagy korkülönbség ellenére megtaláltuk a közös hangot és rengeteget tanultunk egymástól. Aztán ott volt még Attila, Grín és Carlos, három szövegíró, akikkel együtt dolgoztam több-kevesebb ideig. Folytathatnám a sort, szinte minden kollégámról írhatnék 1-2 dolgot, jót vagy rosszat, de minek? Nem számít már, szerencsére jó arcok mindenhol voltak a recepciótól kezdve a pénzügyig, aki meg hülye volt, az valószínű úgy is marad.

Egy hónapja tudom, hogy el fogok menni. Készültem rá. Az utóbbi időben sok volt a feszültség, fel akartam már mondani, de kivártam, amíg a Kékek lépnek. Léptek és ez sok embernek komoly változást jelentett az ügynökségnél, köztük nekem is. Az utolsó hét már nem volt jó, ahogy közeledett ez a nap, egyre szarabbul éreztem magam pusztán a tudat miatt, hogy itt kell hagynom ezt a pár ember, akik maradnak. De az élet megy tovább, én sem akarok egy újabb gödröt, amiből majd ki kell másznom. Két hét múlva új helyen, új emberekkel, új ügyféllel folytatom pályafutásom a reklámszakmában.

hétfő, szeptember 14, 2009

Don't take me to the hospital

Nos, ne csak azért ne kerülj manapság Magyarországon állami kórházba, mert abban az esetben nagy valószínűséggel bajod van, hanem azért se, mert egyszerűen nonszensz, ami ott folyik, vagy inkább nem folyik. Az alábbi sztori nem a legdurvább, amit valaha a magyar egészségügyről napvilágot látott, de azért hűen tükrözi a jelenlegi állapotokat.

Péntek este egy grillpartin voltam Jucánál, aznap dél óta nem ettem és már összeakadtak a szemeim az éhségtől, amikor hugom felhívott, hogy rettentően rosszul van, menjek haza. (Hugom már két hete betegeskedett. Két hete elment dokihoz, felírt neki antibiotikumot, pihent, meggyógyult, visszajött Pestre dolgozni és megint lebetegedett, még jobban, mint előtte. 3 napig feküdt itthon, állapota hol javult, hol rosszabb lett, de nem aludt semmit mígnem péntek este beütött a krach.) Hazaérve egyből láttam, hogy be kell vinni kórházba, ezért hívtam Jucát, hogy jöjjön kocsival és segítsen. Juca jött, Danival egyetemben, tesómat bepakoltuk a kocsiba és itt most megspórolnám azt a részt - legalábbis részleteiben -, hogy elfelejtettem megnézni hova kellene mennünk, így bementünk a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahonnan elküldtek éjszakai ügyeletre, ahonnan visszaküldtek a Péterfybe. Egy éppen arra tébláboló ápoló segítségével megtaláltuk a 'J' épületet, ahol hamar előkerült egy doktornő.

Addig a pontig az este folyamán mindenki nagyon segítőkész volt, akikkel összeakadtunk - kivéve talán a rendőröket, akik feljelentést tettek Juca ellen, mert áthajtott a piroson - ez a nő viszont nagyon paraszt módon indított. Elkezdett minket leosztani, hogy miért este 11 előtt kell bevinni valakit a kórházba. Elkezdte ecsetelni, hogy ez mekkora plusz költséget jelent a kórháznak, hogy ki kell vizsgálni, meg be kell indítani gépeket stb, amit NEM MI FOGUNK KIFIZETNI! Miután jól megmondta a magáét, meg mi is a magunkét, csak azután volt hajlandó megvizsgálni a hugom, aki a lábán is alig bírt állni és mindene fájt. Mi a faszért fizetjük mi a TB-t? Biztos nem azért, hogy ha beviszek valakit kórházba, akkor kioktassanak. Nagyon meg kellett emberelnem magam, hogy ne kezdjek el vele üvöltözni, valószínűleg csak súlyosbított volna a helyzetünkön. Szóval a végén a hugomnak bent kellett maradnia.

Az egész hétvégét bent töltötte, infúziót kapott, néha ránéztek hogy mi van stb. A nővérek jó fejek voltak és a doktornő is visszavett a lendületből. A bent lévők zöme nyugdíjas volt (95%) és akadt egy furcsa eset. Az egyik bácsinak főorvosi (!) engedélye volt a kórház épületén belül dohányozni, mégpedig a női wc-ben. Arról nem beszélve, hogy a wc-be járó beteg női szakasz fulladozott a füstszagtól. A várórészben, nem messze a toalettektől van egy tábla a falon, ez itt:

Kérem a következőt!

Ma délután a hugom úgy döntött, hogy saját felelősségére hazajön, szerintem jól tette. De a lényeg, hogy még mindig nem tudjuk, mi baja volt, az biztos, hogy nem tüdőgyulladás. Ha vírus lett volna, több mint valószínű én is elkaptam volna, hiszen egy fedél alatt élünk.

Vigyázzatok magatokra.


Day of sadness no. 2

Az első day of sadness valamikor 2007 májusában volt, amikor elment a cégtől Dalbir Singh kreatív igazgató. Utána már csak két embert tekintettem mentoromnak itt az Ogilvyben, akik nagyban befolyásolták a gondolkodásomat, munkához való hozzáállásomat és szakmai fejlődésemet: Frí és Misi. Nos, Misi is elhagyta az Ogilvy nevű hajót.

A legjobb fej főnök volt, bár időbe telt, hogy rájöjjek: ha valamire azt mondja, hogy "kurvajó" akkor az nem biztos, hogy tényleg az, max még egy picit kell rajta csiszolni :) Mindig jó volt egy csocsóra, vagy kettőre vagy háromra. Büszke vagyok arra, hogy megmászattam az asztal alatt, persze ez neki is sikerült egyszer, ha jól emlékszem. Két nyáron is szervezett a csapatának egy kikapcsolós hétvégét az Őrségben, ami mindkétszer baromi jó volt, segített összerázni minket. Rengeteg dolgot írhatnék még, de valójában tök fölösleges, maradjunk annyiban, hogy az ő jelenléte bearanyozta az Ogilvyben töltött eddigi majdnem 3 évemet.

kedd, január 13, 2009

Számadás 2008

Kicsit megkésve, a hónap közepén írok a tavalyi évemrôl, de jobb késôn, mint soha. Referenciaként belinkelem itt a 2007-es évrôl szóló postomat, szerintem érdekes lesz összehasonlítani. Hosszú post lesz ez is, hadd szóljon:

Blog: Tavaly összesen 106 postot írtam, a 2007-es 61-el szemben, szerintem ez jelentôs fejlôdés. Idén megpróbálok még többet blogolni, bár nem tagadom, hogy néha egyszerûen nem visz rá a lélek, még akkor sem, ha valamirôl tényleg írnom kellene. Ez van srácok... Kicsit alakítgattam a jobb oldalon található részt, bekerült egy csomó link, slideshow a flikkeres képeimrôl, last.fm lejátszó, átstrukturáltam a blogrollt, meg betettem egy dobozt az RSS alá, hogy aki olvassa a blogot, az ott bejelentkezhessen, vagy mi... Ôszintén szólva fingom nincs mit csinál az a cucc ott, adok neki még pár hetet, ha senki nem veszi igénybe, akkor letörlöm.

Munka: Brutális év volt. Az év elején még viszonylag békében elvoltunk a Kékekkel, de fôleg külföldi OG-s fejesek közremûködése miatt (magyarul beleköptek a levesünkbe) kiírtak egy tendert a nyár közepén. Természetesen nagyon örült az egész csapat, mivel épp nyár volt, a brigád fele szabin, és a több körös tendernek hála elôfordult az is, hogy egészen október közepéig zsinórban több hétvégét töltöttünk az irodában. A 7 napos munkahetek majdnem megszokottá váltak, az éjszakáig illetve hajnalig tartó túlórázás pedig idegronccsá tette az embereket. Végül vért izzadva, de megnyertük a tendert, velünk együtt az egész OG megmenekült. Egy darabig. Beütött a válság, (bár ez már 2009-ben történt, de szorosan kapcsolódik 2008-hoz) mire az új évet leépítésekkel kezdte a cég. Én maradtam, más kollégáim nem voltak ilyen szerencsések.

Materiális javak: Azt sem tudom hol kezdjem. Vettem egy Nikon D80-at egy kollegámtól, 2 objektívval, amit decemberben lecseréltem egy D90-es vázra. Mindkét vétel megérte és szerencsére semmit nem buktam az ügyleteken. Februárban elkezdtem eBay-ezni, ami nagyon addiktív, tehát csak óvatosan! Így tettem szert 4 db nagyon régi szovjet Zenit fényképezôgépre, konverterekre az M42-es obikhoz, hogy tudjam a Nikonnal használni, távkioldóra a D80-hoz (ami most eladó), egy új Manfrotto állványra, amihez a Digitcamben vettem fejet. Vettem egy Epson nyomtatót is novemberben, errôl kivételesen nem emlékeztem meg külön postban. Aztán vettem még egy tonnányi könyvet, fôleg Asimovokat meg Vonnegutokat. A bringára viszonylag sokat költöttem, mert volt pár baleset, borulás stb, meg kellettek szerszámok is, de a legkomolyabb bringás beruházásom a Bagaboo táskám volt!

Immateriális javak: Emberi kapcsolatok. Nálam nehéz ügy. Nehezen szakadok ki a gubómból, de idén történtek dolgok, amik rákényszerítettek. Például amikor Mózes elment Argentínába a Celeb vagyok forgatására. Másfél hónapig voltam egyedül az albiban, ha nem mozdulok ki, megkattanok. Akkor pár emberrel kialakult egy normálisnak mondható kapcsolat, akikkel addig csak felületesen érintkeztem, vagy kevesebbet a kelleténél.
Azt feltétlen meg kell említenem, hogy a Flickr jóvoltából egy nagyon jó kis közösségnek lettem tagja, és sajnos csak ritkán jutok el itt Bp-n flikkeres találkozókra, de rengeteg jófej embert ismertem meg és sokat tanultam tôlük. BIG UP!
Szakmailag aránylag kevesebbet fejlôdtem, mint 2007-ben, de év végére már tisztán láttam a gyengeségeimet és azt, hogy mit kell fejlesztenem. Nem akarom azért elveszteni a munkám, mert szarul dolgozom, tehát idén újra tanulni fogok. Újra meg kell tanulnom rajzolni szabad kézzel! Azt még nem döntöttem el, hogy autodidakta módszerrel, mint eddig, vagy magántanártól.
A családommal idén kevesebbet tudtam foglalkozni, már olyan szinten, hogy kevesebbszer jutottam haza vidékre. Ennek nem örülök, de ugyanakkor úgy érzem, hogy kicsit konszolidáltabb lett a viszonyunk a szüleimmel. Talán én is érettebb lettem és a szüleim is észreveszik ezt. Nem tudom igazából, csak spekulálok...

Életkörülmények: Ugyanúgy a Várban lakom, a kilátás még mindig nagyon fasza, bár így télen elég gyászos néha. A szüleimnek hála májusban elkezdtem lakást keresni, decemberben találtam is és ha minden jól megy, akkor másfél hónapon belül lakástulajdonos leszek! Valahogy még mindig nem tudom elhinni...

Magánélet: Márciusban szakítottunk Ágival. Immáron ezredjére. Ez a szakítás viszont teljesen különbözött a többitôl. Egyetértésben tettük, láttuk, hogy már annyira eltávolodtak egymástól útjaink, hogy nem megy tovább. Jól tettük én azt mondom. Nem volt jó érzés, ugyanakkor felszabadultnak érztem magam, nem éreztem újra azt a leküzdhetetlennek tûnô kötôdést, mint azelôtt.
Azután nem lett senkim. Talán lehetett volna, ha nagyon akarom, vagy észre akarom venni, vagy nem ábrándulok ki, vagy nem egy kib. másik városban/országban/kontinensen él a csaj, vagy egy picit érettebb... mocskosul válogatós vagyok! Egy bizonyos szinten jó volt az egyedüllét, mert így tudtam a hülye kitalációimmal foglalkozni, mint a 365 Budapest, vagy szupertitkos rajzprojektemen dolgozni hosszú éjjeleket heteken keresztül stb. Most már viszont kezd elég lenni az egyedüllétbôl, szép lassan, ahogy mászunk ki a télbôl.

Szórakozás: Nem járok sûrûn bulizni, már Külker óta. A havi 1 vizuál adott, de ott nem szoktam lerészegedni. Mózes rángatott el ide-oda, OG-s kollegákkal volt valami nagy ritkán, de az év nagy elferdülése a BalatonSound-on volt! Jövôre is megyek, az tuti, szarok a Szigetre! Ja és a februári Krush buli az A38-on nagyon odabaszott!

Utazás: Kétségkívül az év legnagyobb eresztése a New Yorkban töltött 1 hét volt. Nem tudom elégszer megköszönni Áginak! (Igen, az az Ági, akivel 7 hónappal elôtte szakítottunk.) Vissza akarok menni, egyszerûen muszáj! Képek itt, élmények itt, csak klikkolj!


Legnagyobb sikerélmények: Májusban eladtam 2 panorámafotómat (egy igazi embernek:)! Novemberben kiállították az egyik fotómat a National Geographic fotópályázatának keretében a Westendben. New York, mert kijutottunk és mert hazatértünk.

Tervek: Újra megtanulni rajzolni, elintézni a lakás ügyes-bajos dolgait, újragondolni a költéseimet és mivel idén is szeretnék utazni, de egy NYC kaliberû kiruccanásra nem lesz pénzem, idén újra el akarok jutni Prágába. (Ki tart velem?) Továbbá kitaláltam új fotós projektet, szintén melós lesz, de nem hajt a tatár.

csütörtök, október 02, 2008

Jungleboy

Mózes 4 napja lelépett Argentínába. Nem nyaralni, dolgozni ment. Miután nem jött össze a londoni meló (egyelôre), jött egy lehetôség, amit megragadott és most ott van a dzsungelben egy komplett stábbal, ahol a Retekklub soron következô valóságshow-jába ír szöveget a mûsorvezetôknek. Másfél hónapig enyém a kéró:)

Basszus, ha lenne TV-m, akkor ezt nézném! (Amúgy ha tényleg olyan lesz, mint az eredeti angol mûsor, akkor nagy szivatások és alázások várhatók.)

kedd, augusztus 26, 2008

A Holnap-szindróma

Ha jól számolom, 11 éve élek külön az otthonomtól, kezdve a kollégiummal Veszprémben 4 évig, azóta pedig itt a Nagy Faluban, ahol már 10 lakhelyem volt, többségében albérletek. Ezen idô alatt összesen 28 emberrel kellett megosztanom egy szobát vagy lakást. Az együtt lakás legkritikusabb pontja mindig a mosogatás és takarítás, ezt szerintem mindenki alátámasztja.

Nem vagyok egy tisztaságmániás, de egy bizonyos ponton túl nem viselem el a rumlit, fôleg ha az a konyhában keletkezik, azon belül is a mosogatóban. Tegnap este 8-9 között megint elhangzott az ominózus mondat Mózes szájából, hogy "majd holnap elmosogatok". Még akkor is, ha ôszintén gondolja sem hiszem el neki. Ebbôl a 28 emberbôl 18 számít albérlôtársnak és akik között ez napi téma volt. Ebbôl a 18 emberbôl 1 volt olyan, aki minden alkalommal elmosogatott maga után (egy csúnya lány 4 évvel ezelôtt, akinek szerencsére már a nevére sem emlékszem), kb 3-4 volt aki 40-50%-ban teljesítette a szóban forgó ígéretet, a többi meg max 20%-ban. A lényeg, hogy én már soha senkinek nem hiszem el a "majd holnap megcsinálom" címû ígéreteket.

Ha mocskos az összes kés, villa meg tányér, akkor nem fogok holnap estig várni, hogy tiszta evôeszközökkel kajálhassak. Fôleg úgy nem, ha még be sincs áztatva és majd kaparni kell róla a cuccot, ha egyáltalán a mosogató-ember veszi a fáradtságot és lekaparja. Ugyanis a legtöbb lakótársam a mosogatást összetévesztette a tányérok simogatásával, aminek következtében újra kellett kezdeni a trehányul elvégzett munkát, ami általában az én reszortom volt, mert én olyan rohadt igényes vagyok, hogy retkes tányérból nem eszem.

Ne hidd azt, hogy én is minden egyes alkalommal eltakarítom magam után a koszt, de legrosszabb esetben 2 naponta elmosok magam után. Néha geci vagyok és direkt ott hagyom napokig az eszközöket a mosogatóban, így tesztelem a lakótársaimat, hogy noszgatás nélkül rászánják-e magukat a piszkos munkára. Igen, ez valójában egy teszt, amit kb 5 éve csinálok és megfigyeléseim szerint az emberek kb 70%-a akár egy hetet vagy többet is képes lenne várni, ami eléggé aggasztó. Egy dolgot sajnálok csak, hogy soha nem készítettem feljegyzéseket, mert akkor most pontos statisztikákal tudnék szolgálni...

kedd, június 10, 2008

Flickr meet

A hétvégém elsô fele nyugodtan telt el, míg vasárnap már jóval mozgalmasabb volt, még az esôs idô ellenére is: délután részt vettem egy "Hungarian Flickr Meet"-en, ami kb annyit tesz, hogy néhány hobbifottós, aki a Flickr-re töltögeti fel a képeit, összeverôdött a Jászain és elsétált a Margit-szigetre. Ez így eddig nem is olyan nagy cucc, de ez volt az ELSÔ olyan alkalom, hogy olyan emberekkel ismerkedtem össze ÉLÔBEN, akik ugyanazt az online közösségi szolgáltatást használják, mint én és azelôtt nem ismertem ôket, soha nem találkoztam velük! Kurvajó volt!

Bár ez csak egy 5-6 órás fotótúra volt a szigeten és környékén, de rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. Interjút készítettek a banda felével, többször eláztunk, fotóztunk állatokat meg egymást, közben volt egy kis fluktuáció a csapat létszámában (még egy indiai flikkeres is csatlakozott hozzánk), aztán 50 méterre a sziget bejáratától két esernyô alatt kuporogtunk hatan, majd amikor durvult a zivatar elrohantunk az aluljáróig, de addigra persze szétáztunk mint állat! Az aluljáróban kisebbfajta menekültáradat volt, majd a vihar csillapodásával elindultunk vissza a szárazföld felé. A vihar csillapodott, bár ez csak annyit jelentett, hogy nem ömlött a víz, hanem a szélnek köszönhetôen vízszintesen csapódott az arcunkba. Én speciel nagyon élveztem és annyira jó volt látni a többiek arcát is, hogy a brutál idôjárás ellenére végig röhögcsélték a hídon megtett utat.

Na ja, a fotós (homo photicus) az külön állatfaj, mint tudjuk. Nagyon merész voltam, amikor a viharban elôvettem a drága Nikont, de úgy gondoltam ez a legmegfelelôbb alkalom egy kis hardcore teszteléshez. Szerencsére nem lett baja, ellenben született 1 kurvajó kép!


Néhány kép megtekinthetô a csapatról, ha ide kattintasz. A többi, jobban sikerült képet majd késôbb töltöm fel.

Flikkeres fiúk-lányok örülök, hogy megismertelek titeket! Még sok ilyet!

vasárnap, január 13, 2008

Kontroll

Volt idő, amikor mindennél jobban féltem attól, ami végül pár napja - péntek délután - bekövetkezett. Kimondtam azt, hogy VÉGE. Kimondtam akkor, ki merem mondani ezután is, és ezúttal úgy is GONDOLOM: vége.

Ágival kb. 7 éve ismerkedtem össze Külkeres éveim alatt és Ő az a nő volt, aki azonnal megtetszett. Első látásra. Amikor összejöttem vele egy Bahnhof-os buliban, ahol egyébként a heti rendszerességű Külkeres bulik főszervezőjeként voltam jelen, döntöttem magamba a piát, hogy végül neki merjek állni a mondókámnak és meghódítsam szívem választottját. Sikerült. Ez történt 2003. április 4-én, hajnalban.
Nekem nem volt rengeteg csajom, mint azt egyesek tévesen gondolják. Nem volt velük sok tapasztalatom, nem igazán találtam bennük partnerre. Tegyük hozzá, hogy meglehetősen kifinomult az ízlésem nők terén és ennek megfelelően rettentően válogatós is vagyok. Azon a hajnalon úgy tűnt, kifogtam az aranyhalat.
Ezután olyan 2 és fél év következett az életemben, ami alapjaiban változtatott meg bennem dolgokat. Olyan dolgokat, amikről azelőtt nem nagyon tudtam, hogy léteznek bennem.
Ágiban egy olyan ritka emberre leltem, aki egyszerre volt szép, hihetetlenül intelligens és éles elméjű, élettel teli, céltudatos és megértő. Azt hiszem így indult minden. Megértett. Megértette a bennem dúló kis háborúkat, viszonyomat a külvilággal - ami egy időben átcsapott iszonnyá, amikor nem voltunk együtt 2 évig, egészen előző év szeptemberéig, illetve októberéig:) Szóval nehéz eset voltam - vagyok - és Ő segített túljutnom az élet problémáin.

Basszus... Az a baj, nem vagyok benne biztos, hogy le tudom írni egyszerű magyar szavakkal, hogy mennyire sokat jelentett Ő nekem. Nem egyszer képzeltem el a közös jövőnket, közös háztartást, közös családot, gyerekekkel Vele. Annyira éreztem, hogy Ő az az ember, akivel együtt akarok megöregedni. Konkrétan magam elé idealizáltam az ember életének oly apró, de mégis fontos és örökké tartó pillanatait, amiket Vele akartam átélni. Elég jó a fantáziám, mi?
Nos, ez már soha nem fog megtörténni.

Aki rendszeresen olvassa a blogom, az biztos, hogy találkozott már több olyan bejegyzéssel, amiben a vele való kapcsolatomat ecsetelem, neadjisten rimánkodok neki, hogy fogadjon vissza magához. Könyörögtem, mint hívő ember Isten kegyelméért, mint a sarki koldus az alamizsnáért. Szeptemberben, illetve októberben újra összejöttünk, mint egy pár, hogy adjunk magunknak még egy utolsó esélyt, mert mindketten úgy éreztük, hogy a kettőnk közt zajló dolgok nincsenek lezárva, és ennyit megérdemel.
Mivel mindkettőnk baráti társasága szemében a köztünk dúló szerelmi párharc kb egy brazil szappanopera szintjére süllyedt, úgy döntöttünk, hogy senkinek nem mondunk egy árva szót sem, kizárjuk őket az életünkből, megpróbáljuk nélkülük, annak a sok embernek a valóban okos és kevésbé elmés hozzáfűznivalója nélkül.
Titok. Amit két ember tud, az titok. Amit kettőnél több, az már nem az. Nagyon lassan és módszeresen csepegtettük az infókat rólunk. Igaz, Mózes előtt 2 hét alatt lebuktunk, Zsuval megkockáztattunk egy majdnem fatális konfliktust, 2 hónap után már elmondtam a családomnak is. Ági viszont legjobb tudomásom szerint kussolt rólunk az ő baráti körében és a családja előtt. Talán csak Ivette-et avatta be mélyebben. Persze előbb-utóbb páran szagot fogtak, nem hülyék az emberek. Legalábbis nem mindenki.
Mindenesetre én a titkolózás miatt nem írtam többé a párkapcsolatunkról itt a blogon.
Azt is megtudtam, hogy volt aki konkrétan innen szedte rólunk az információt egy időben. Ez nekem valahogy nem szimpatikus. Mert Te idejössz, elolvasod, csóválod a fejed és várod az Ági-Zsutti Saga következő epizódját, hogy legyen min csámcsogni, de arra már nem veszed a fáradtságot, hogy akár csak egy árva kommentben, mail-ben, sms-ben tudtomra adjad, hogy "Zsutti bazmeg, figyellek. Benne voltam az életed egy részében. Most nem vagyok, jó messziről kémlellek, van is véleményem, de nem mondom el. De azért figyellek."
Ági baráti társaságának egy jó része valamikor az én társaságom is volt! Vannak köztük emberek, akik fontosak számomra, akiket konkrétan értékes embernek tartok, attól függetlenül, hogy mennyire tartom velük a kapcsolatot!
Valamiért sokan azt gondolják, hogy én például gyűlölöm Lacust. Nincs rá okom. Lacus egy jó ember, de sokszor nehéz elviselni és ő ezt nem mindig veszi észre. Eltöltöttem vele 8 hónapot egy albérletben, közös szobában, tudom miről beszélek. Voltak vele hatalmas közös élmények. Soha nem felejtem el azt a nyári estét a görög tengerparton, amikor Lacus könnyek közt elmesélte élete egy nagyon sötét periódusát. Megnyílt nekem és számomra ez egy fontos momentum volt azért, mert előtte addig soha senki nem beszélt hozzám olyan őszintén! Nem felejtettem el. Sajnos én ezt nem tettem meg vele szemben soha. Nem mertem másokat beengedni a bástyáim mögé, csak Ágit. Lacus, ha ezt olvasod, akkor sajnálom, hogy adott időben nem az a barátod voltam, akit megérdemeltél volna! De tudod: You must drink, to enjoy the night!
Szóval titkolóztunk mindenki előtt, holott egy bizonyos idő elteltével már mindenki tudta, de akkor is! Ez egy kurva szar döntés volt, amit meghoztunk, mondjuk ki! Ez mételyezte meg a kapcsolatunkat. Ehhez társult a két makacs ego: Ági és én.

Azt még el kell mondanom, hogy a legundorítóbb és legszemélytelenebb módon szakítottunk: MSN-en. Kurvára nem azzal a szándékkal kattintottam rá Ágira péntek délután, hogy szakítsak, de sajnos az eszmecserénknek ez lett a vége. Ha van Isten - bár szerintem nincs - akkor az látja a lelkem, hogy nem így akartam. Ez az elmúlt majdnem 6 év ennél sokkal többet érdemelt volna! Akarok Vele találkozni, a szemébe akarok nézni, ezzel tartozom Neki, magamnak, a közös múltunknak és soha meg nem történt közös jövőnknek.

Ági kontrollálni akart engem. Én pedig AKARTAM, hogy kontroll alatt tartson, mert szerettem úgy, ahogy embert addig nem szerettem és nem tudom mikor leszek képes újra. Csakhogy az önfejűségem és az életem Ágiéval összeegyeztethetetlen volt. Martuk egymást. A most következő kép az utolsó MSN beszélgetésünk zárómondatait tartalmazza. Jól figyeljetek fiúk és lányok, mert amit most olvashattok, azt bármilyen hálivúdi szerelmi drámában elétek kerülhet, de akkor csak legyintetek rá! Nesztek, ez itt a valóság, és lehet, hogy a leírt mondatok kurva nagy közhelynek tűnnek, de a közhelyeknek van egy jó tulajdonsága: IGAZAK. Figyeljetek és jegyezzétek föl egy olyan helyre, amit jól láttok és vessetek rá néha egy pillantást, ha fontos nektek az, hogy egészséges párkapcsolatban éljetek:


Ilyenkor jogosan feltehetné nekem valaki azt a kérdést, hogy most mit gondolok vagy érzek? A válaszom az lenne, hogy úgy érzem újra én kontrollálom az életemet. A saját kezembe kaptam vissza, kissé viharverten, de még dobog, él, lélegzik, van akarata és használni is fogja!
Fáj? Igen. Belül.
Túléled? Persze, csak egy világ omlott össze, majd felépül egy másik.
A jövőt hogy látod? Nemtom, ott még nem jártam. De nem adom fel.
Búcsúzóul üzennél még valamit? Igen, a NŐK jegyezzenek meg 2 egyszerű dolgot, ha igazán meg akarnak tartani egy pasit (ceruza-papír elő, felír legalább 10szer, nem elfelejt):
1. A férfiak nem gondolatolvasók, bármennyire is szeretnétek, hogy kitaláljuk mit akartok, nem fog menni. Ilyenkor használd a szád és mondd el mit akarsz, arra való.
2. Ha bajod van, akkor MONDD el! Ne holnap, ne jövő héten, ne fél év múlva az összes többi bajjal ömlesztve, hanem akkor és ott, amikor és ahol bajod van! Itt is csak a szád kell kinyitni, a többi már megy magától.

Tisztán látok. Kristálytisztán.

hétfő, január 07, 2008

Szilveszter

Életem egyik leg ambivalensebb szilveszter éjszakája volt 7 nappal ezelôtt. Nem untatnék senkit azokkal a részletekkel, hogy végül miért töltöttem egyedül azt az éjszakát, amikor "kötelezô bulizni". Az albérletben voltam egészen 23:45-ig, mivel fél órával elôtte rájöttem, hogy mindjárt éjfél és kéne valamit kezdeni magammal. Gyorsan összerántottam a fotós cuccomat, felöltöztem jó melegen (dupla alsónadrág, dupla póló-pulcsi stb.) és elindultam a Várba megörökíteni az éjfélt.
A Várban rengeteg ember volt, alig találtam helyet a fotózáshoz. Végül valahol csak sikerült lepakolnom és pár perc alatt ellôttem jó sok kockát a füstfelhôbe burkolózó Pestre. Eredetileg egy panorámát akartam készíteni, de a képek viszonylag szarok lettek, mert tüzijáték nem nagyon látszik. Közben Mózes hívogatott folyton, ô már viszonylag jól volt akkor szerintem. Aszonta menjek fel a Citadellához, ahol ôk buliztak és mindenki engem hiányolt. Éreztem, hogy ez annyira nem fog bejönni nekem, de azért elindultam. Nem siettem el, útközben többször leálltam fotózni, közben eltévedtem a Várban, felfedeztem szép helyeket, be akartam törni egy lezárt területre, de nagyon fostam attól, mi lesz ha elkapnak a kutyák, ezért inkább nem tettem meg.
Szilveszter legnagyobb poénja: negyed egykor, amikor megpróbáltam válaszolni a sok BÚÉK üzenetre, rájöttem, hogy 1 Ft van a kártyámon és senkinek nem tudok visszaírni, hívásra meg nem is gondolhattam. Gondoltam fel kéne tölteni a kártyám, és feltett szándékomban állt egy automatát találni. Miután eltévedtem és újra kikecmeregtem a Várból, rá kellett jönnöm, hogy a Clark Ádám tértôl a Gellért térig nincs egy darab OTP bankautomata sem, így kénytelen voltam legyalogolni az elôbb említett térig. Közben megint hívott Mózes, hogy elfogyott a pénze tudnék e neki kölcsönadni, ha már úgyis felmegyek. Mivel kurva jó fej vagyok, azt mondtam "IGEN". A Gellért téren a tranzakció után simán volt nálam annyi zsé, hogy a csóringer bûnözôknek simán megérte volna leütni engem, ez szerencsére nem történt meg.
Felgyalogoltam a Gellért hegyre. Esett a hó. Gyönyörû volt! Kb így tudnám elképzelni a mennyországot (ha létezne), csak mondjuk 30 fokkal melegebb éghajlaton. Tényleg, miért nem találják már fel a 30ºC-on megmaradó havat? Tuti lenne rá vevô!
Szóval ott álltam a hóesésben, készítettem pár képet, Mózes türelmetlenül hívogatott, azt hitte elvittek a Gellért hegyi farkasok. Felhívott Ági is és azt mondtam neki, hogy most nem tudunk találkozni. Ez a mondatom késôbb rengeteg - még most is zajló - negatív esemény elindítója volt. Errôl ennyit.
Felmásztam a Citadellára, kb hajnali 3-kor bementem a buliba, ahol a többiek voltak, cuccokat betettem ruhatárba, befizettem a beugrót és minden elhatározásom ellenére végül mégiscsak egy több ezer fôs szilveszteri buliban találtam magam, ami maga volt a POKOL! Igen, tényleg úgy éreztem, hogy a POKOL-ba jutottam! Rég láttam ennyi drogos arcot egy halomba, dübörgött a drámenbész, a gnómoknak, törpöknek, orkoknak és mindenféle furcsa szôrôs-színes kreatúrának tûnô emberek ugráltak és tomboltak, vicsorogtak vagy csak üresen bámultak ki a fejükbôl, miközben reflexbôl bólogattak ütemre. Tegyük hozzá, hogy rekkenô hôség volt odabenn, én meg kicsit túl voltam öltözve hozzá.
Megtaláltam a többieket, vettem egy sört, megittam és kb fél óra után leléptem, mert nekem az ott sok volt. Kurvára szarul éreztem magam, nem sokkal azelôtt még a hófehér fák közt sétáltam hóesésben, a hirtelen megváltozott környezet kiborított, csömöröm volt tôle!
Mondtam Mózesnek, hogy lelépek, mert ez szar, ô meg végül velem jött a hidegbe.
Innentôl már nem érdekes a sztori, legyalogoltunk a hegyrôl, felgyalogoltunk a Várba és kb. hajnal 6-kor hazaértünk.
Jónak indult a Szilveszter, de az utána történtek után már nem érzem azt, hogy tényleg jó lett volna... 2008 a változások éve lesz, már megint!

(Ide majd teszek fel pár képet.)

hétfő, december 31, 2007

Számadás 2007

Tavaly kaptam szülinapomra egy sms-t, amiben az állt, hogy az előttem álló év az én évem lesz. Most, azaz 4 órával 2008 előtt kijelenthetem, hogy valóban így volt, az illetőnek igaza lett. Nincs okom panaszra.Persze soha nem 100%-os minden, de a dolgokon lehet alakítani, javítani. Kezdjük:

Blog: Idén 61 bejegyzés került fel a blogra ezzel együtt, ami átlagosan havi 5 post-ot jelent. Ez elég jó, ahhoz képest, hogy 2000-2006-ig összesen 51 bejegyzést írtam! Egyik kedvenc német kifejezésemmel élve: Tendenz steigend.

Munka: 15 hónapja dolgozom az Ogilvy & Mather Bp. reklámügynökségen, 2 hónapja előléptettek mint junior AD. Ez önmagában kurvajó!

Materiális javak: Idén rengeteg cuccot beújítottam! Vettem szkennert, széles monitort, kis digi fényképezőt, asztalt és rengeteg egyéb kis kütyüt, ami jobbá, szebbé és egyszerűbbé teszi az életem:)

Immateriális javak: Itt elsősorban arra gondolok, hogy mi mindent tanulhat az ember az által, hogy más emberekkel kerül kapcsolatba. Valójában ez egy folyamatában tekintendő dolog. 11 éve élek külön az otthonomtól távol, gimnáziumban Veszprémben majd albérletben Pesten. Érdekes visszatekinteni és megállapítani, hogy ki hogyan hatott rám az életemben. Az a durva, hogy nagyon sok "rossz" emberrel találkoztam, nagyon sok "jó"-val is, és nem mindig onnan kaptam az inputokat, ahonnan kellett volna, hogy egy hagyományos értelmben vett "normális" életem legyen. Szerintem ami "normális", az nem normális! Ezért is tettem mindig az ellenkezőjét annak, amit a többség elvárt volna tőlem. Rengeteget tanultam az emberekről és jobb lenne, ha pár dolgot soha nem tudtam volna meg... De a konklúzió végül mindig ugyanaz marad: .... nemtom, erre még nem jöttem rá.
Szakmailag rengeteget fejlődtem az elmúlt időszakban, ez is az immateriális javak szerves része. Néha egyébként nemtom mi a fasznak csinálom, mert a világ pár évtized múlva a vesztébe rohan és kitör a negyedik világháború. Ezt nem a végtelen pesszimizmus mondatja velem, hanem sajnos errefelé mutatnak az események.
Szóval szakmailag minden fain, amiről eddig nem írtam, hogy idén tavasszal megkért egy kollegám, aki egy PRAE nevezetű irodalmi folyóirat egyik szerkesztője, hogy tervezzek a következő számnak borítót. Megtettem és azóta még háromszor. Borítót tervezek egy irodalmi folyóiratnak, ez tetszik:) Valamint különféle munkákkal besegítek a Pólómániának, amit két régi barátom csinál, Matyi és Laci.

Életkörülmények: Idén kétszer költöztem új albérletbe, végül a Várban kötöttem ki Mózessel. Eddigi legjobb kéróm! A panoráma még mindig megmosolyogtat:)


View from the balcony from zsutti on Vimeo.


Magánélet: Ez az a téma, amit át kell gondoljak, mind családi mind baráti szinten. Azt hiszem pár dolgot nem vettem észre a nagy hajtásban, vagy csak túlságosan el voltam foglalva a saját gondjaimmal és nem vettem észre mások baját. Jobban oda kell figyelnem és át kell gondolnom pár dolgot. Erről ennyit.

Kívánok mindenkinek egy szebb, jobb, parasztlázadásoktól és rendőrrohamoktól mentes 2008-as évet! És bár szerintem már túl késő és éjfél előtt senki nem olvasa már el ezt a post-ot, azért még belinkelek ide egy vicces videót, arról hogy ha igazán májerok akarunk lenni, akkor hogyan nyissuk ki a pezsgős üveget egy karddal!


VideoJug: How To Open A Bottle Of Champagne With A Sword

hétfő, szeptember 24, 2007

Keserûbb az élet...

...mert elment a Czukor.

Atis úgy döntött megpróbálja külföldön, egész pontosan Londonban a Last.fm-nél. Egy fergeteges házibuli keretében búcsúztattuk el szombat éjjel. Remélem hazajön még, de nem 2 hét múlva!

Sok sikert Fuki, told a czukrot és lapátold a biteket!

péntek, szeptember 21, 2007

Szüret

A hétvégén szüreteltünk, errôl készítettem egy videót. Lesz majd egy angol verzió is, angol felirattal a Youtube látogatóknak, mivel nagy részük nem érti meg mirôl vartyogok mattrészegen. A minôség egyelôre nem a legjobb, de majd optimalizálom. Mindenképp nézd végig!



Ha esetleg megbotránkoznál a viselkedésemen: kit érdekel? Ilyen az igazi magyar szüret!

péntek, szeptember 14, 2007

Dr. Steinhof, a humánus fogorvos

Elôször is le kell szögeznem valamit: rosszak a fogaim, 15 éves koromtól fogva folyamatosan küszködöm velük. Volt már jónéhány gyökérkezelésem, foghúzás, tömés stb. Egy idôben olyan gyakran jártam fogászatra, hogy mikorra - átmenetileg - minden lyukat betömtek, elegem lett belôle és hidegrázást kaptam ha csak rágondoltam. Már a hangok is ijesztôek: fúrás, reszelés, szürcsög, fortyog, kotyog, koccan, kapar.
Az utóbbi hetekben-hónapokban az egyik zápfogam okozott sok gondot, és miután múlt héten egyik éjjel már szinte vonyítottam a fájdalomtól, akkor határoztam el, hogy újra el kell mennem a fogászatra! Másnap beszéltem régi gimis osztálytársammal és egyben padtársammal - Steinhof Petivel - aki azóta kapott egy Dr. jelzôt a neve elé.
Ôszintén bevallom, kicsit tartottam tôle. Másrészt viszont benne valamiért megbíztam, talán azért, mert régi barát volt. Mindenesetre a fogorvosi székben feküdve alátámasztotta azt, amit tudtam eddig is, hogy rosszak a fogaim és jó pár alkalom kell, mire rendbehozza ôket. Elôször megröntgenezett, majd nekilátott a lyukas fogamnak, amit gyökérkezelni kellett... Felkészültem a legrosszabbra.
Nos, nem volt jó érzés, ugyan ki élvezi azt, ha a szájába matatnak és teljesen ki van szolgáltatva. Legfeljebb a fogorvos :) Ennek ellenére ez volt a "legjobb" gyökérkezelésem. Az ezt megelôzôknél ordítani tudtam volna a fájdalomtól, itt viszont csak egyszer volt olyan, hogy jobban fájt a tûrhetô szintnél. Tehát most vagy jó adag érzéstelenítôt adott, vagy kurva jól végezte a dolgát. Az ideiglenes végeredményt látva inkább a második lehetôség a valószínû, maximálisan elégedett vagyok, az érzéstelenítô hatásának elmúlása után sem kellett fájdalomcsillapítót bevennem. Szóval BIG UP Peti!
A kezelés után kaptam még jó tippeket, amelyek közül párat megosztanék veletek: a fogorvosom ajánlott egy frankó elektromos fogkefét, az Oral B Vitality-t, és a Sensodyne Classic fogkrémet. Tehát a fogorvosom ezt ajánlja, ne feledjétek gyerekek!

hétfő, augusztus 27, 2007

Durva hétvége

Kész beszarás, hogy mennyire kikészültem tegnap estére és egyáltalán nem is csoda. Sok ember, meg sok alkohol segített, hogy roncs legyek.
Az egész pénteken kezdôdött. Lementünk Egerbe, ahová egy 3 napos fesztivál keretében meghívták az Eclips3 Inzanes-t vizuálozni az nyitó esten az egyik partihelyszínre. Mivel az egyik szervezô sráccal már volt negatív tapasztalatunk kb 5 hónappal ezelôtt, én nem nagyon hajlottam a dologra, de végül rábeszéltek. Volt pár kikötésünk: oldják meg az oda-vissza utunkat és fizessenek elôre. Kisbusszal jöttek a lakás elé, bepakoltunk, indultunk. Az egész Eclips3 bagázs ott szorongott (dj-k és vj-k), de levittek. Megérkeztünk, kipakoltunk, összaraktuk a masinériát, megoldottuk a szokásos technikai parákat és ezért csak az egri Teskó-ba kellett elmennünk és vennünk egy fogót. Csodák csodájára tényleg kifizették elôre a vizuált, alig hittem el! Nagyon fasza volt az este, végre vizuáloztunk egy rendeset (iszonyatos volt ez a nyári uborkaszezon), ittunk, buliztunk...
Egészen addig, amíg hajnalban kiderült, hogy a szervezô srácot nem találják, azt, aki minket is meghívott. Nevezzük nevén azt a mocsadékot: eredetileg Szabó Zoltán néven anyakönyvezték, de Bushed vagy Firehemp néven futtatja magát. Ez itt az iwiw-je. Csak azért linkelem be, hogy ha esetleg látjátok, akkor tudjátok azonosítani és ha ez megvan, akkor hívjatok fel! Valószínûleg Budapest vagy Százhalombatta bármely pontján felbukkanhat, de most állítólag Egerben lakik. Ne nyúlj hozzá, csak hívj fel engem! Én akarom betolni az orrát az agya helyére!
Szóval ez a geci lelépett úgy, hogy nem fizetett se a helynek, se a dj-knek (akik azért jó sokan voltak, köztük Palotai, Cadik, Jade, Matt-U stb.), se a portaszolgálatnak (hatalmas, kétméteres, kopasz szekrényajtónyi emberek), se a sofôrnek, akinek haza kellett volna minket vinnie. Ne tudjátok meg mi folyt ott! Mindenki tombolt, rázta az öklét, anyázott... A sofôrünk nagyon kivolt. Azzal fenyegetett, hogy kidobja a cuccainkat a kocsiból, aminek nem igazán örültem volna, mivel egy kész vagyonba került a gép meg az új monitorom. A helyzet egyre fokozódott, nagyon úgy tûnt, hogy ottragadunk Egerben 30 kilónyi cuccal és senki sem volt olyan állapotban, hogy akár csak 5 métert cipelje bárhová. Szóval összedobtuk a sofôrnek a fuvardíjat... Egy bankautomatánál leszedtük a pénzt, nekem 10 rongyom bánta a dolgot. Hazajutottunk.
Ennek a köcsögnek nem ez volt az elsô rossz húzása, de most kihúzta a gyufát. Túl sok embert baszott át, egyszer fel fog bukkanni és akkor elkapom. Nem bízom benne, hogy a pénzt ami minket illet valaha is újra látom, de úgy szétverem a pofáját, hogy az anyja sem ismer majd rá. Utána pedig felhívom sorba a sofôrt, a dj-ket, az egri szekusokat.
Egy dolog bánt nagyon: tudtam, hogy a Bushed-ben nem lehet megbízni, féltem az újabb húzásától, de hagytam magam rábeszélni és megkaptam a magamét... Kurvaélet.

Szombaton valamikor délután felébredtem leégve, kifáradva, rezignáltan. Elkezdtem összerámolni a holmijaimat, mert új albérletbe költöztem. Igen-igen, már megint. Ez a 10. albérletem, mióta a Nagy Faluban élek. De most aztán valaki nagyon felvitte a dolgomat, mert a Várban lakom! Érted? V-Á-R!
Este jött Mózes és kocsival átcuccoltunk pár doboznyi holmit. A péntek estét megelôzôen azt terveztem, hogy szombaton kimegyek bulizni a Mokkába a Hajógyárira, Noisia buli volt. A nagy "átbaszás" után már nem volt mibôl, de Mózes megint rádumált. Így hát hozzányúltam maradék kis pénzecskémhez, hogy egy szar este után végre jöjjön egy jó is. Sikerült. Nagyon berúgtam, nagyot buliztam, találkoztam mindenféle rég nem látott emberekkel sôt,még az egyik recis csajszival is az Ogilvy-bôl!
Hajnalban hatan elindultunk vissza a Várba afterezni. Ott folytatódott a piálás, mint kiderült túl hangosak is voltunk, a csajok persze visítoztak, meg kb mindenki más, csak Mózes meg én nem, mert mi nem szeretünk visítani. Aztán Mó kidôlt, aztán még egy ember. Történtek az események, ami odáig fajult, hogy majdnem orgia lett a vége. Az orgia érdeklôdés hiányában elmaradt, ehelyett volt egy "hármas páros", amivel csak egy gond volt, hogy én nem voltam benne. Más arcáról SUGÁRzott reggel a vigyor. Nemtom...én valahogy mindig kimaradok ezekbôl...nem kellek én a kutyának se...vagy miért van ez? Rám van írva valami? Vagy csak randa a pofám? Eh...leszarom! Kis kurvák nem érdekelnek.
Reggel 10-kor úgy döntöttem, hogy hagyom a még talpon, illetve akkor már inkább háton, meg hason meg mindenféle más testrészen lévô embereket és lefekszem aludni. Nekem még teljesítenem kellett aznap. Kb délután 1-kor másztam ki az ágyból, nem tudtam eldönteni, hogy részeg vagyok-e vagy másnapos. Kieresztettem a lányokat, felébresztettem a tetszhalottakat, kicsit összepakoltunk és Mózessel mentünk vissza Danihoz a maradék cuccaimért. Mózes kiakasztott, folyamatosan böfögött, amitôl durva hányingerem lett. És Mózes, ezt nem fogom kitörölni a blogomról! Faszkorbácsot neked!
Daninál erôltetett menetben öszapakoltam, amit tudtunk belepasszíroztuk a kocsiba és indultunk vissza a Várba. Fél hatkor jöttek Matyiék, a Pólómániához kellett nekik termékfotókat készítenem. Ja igen, egész nap nem ettem szinte semmit, csak ittam. Mindössze 3 barackkal tartottam magam életben. A végén már haluztam meg szédültem rendesen...
Nem sokkal miután Matyiék leléptek, megjött Mó a bevásárlásból, jó sok kajával, úgyhogy gyors ütemben betermeltem pár kaviáros kenyeret :) Ezután visszamentem Danihoz, hogy elhozzam a bicajom. Közben újra megéheztem, úgyhogy még ott is ettem egy levest. Aztán visszatekertem a Várba. A Széna tértôl van egy emelkedô, ami a Vár felé visz és nem bírtam felmenni rajta, le kellett szállnom a bicómról! Szégyen, de annyira hulla voltam már, hogy nemigaz. Végül hazajutottam, ahol gyorsan befaltam egy nagy adag spagettit. Kb 2 óra alatt abszolváltam a reggelit, ebédet és a vacsorát :/ Ezek után hajnali egykor lefeküdtem, majd kb másfél órát forgolódtam.
Ez volt a brutális hétvége, nem szeretnék még egy ilyet egyhamar! Mára ennyi, na jóéjt!

kedd, július 31, 2007

Sok para semmiért

Tegnap este bejelentettem Daninak, hogy elköltözöm tôle. Elég könnyedén lereagálta a dolgot, csak annyit kérdezett, hogy hova és kivel. Én meg az elmúlt 1 hétben ezen izgultam mint állat, hogy miképpen fogom ezt neki beadni... Igazából nem attól féltem, hogy bejelentem a távozásom, hanem az ilyenkor általában szokásos "MIÉRT?" kérdésre féltem válaszolni. Szerintem felbasztam volna az idegrendszerét az okok felsorolásával, ami a fejemben egy meglehetôsen hosszú listában manifesztálódott. De nem tette fel a kérdést én pedig nem erôsködtem. Pedig lehet tanulsággal szolgált volna neki és szerintem igazam lett volna sok dologban. Mindegy, talán majd egyszer eszébe jut megkérdezni.

csütörtök, május 03, 2007

The day of sadness

Tegnap hivatalosan is bejelentették itt az Ogilvyben, hogy elhagy minket Dalbír, a kreatív igazgatónk! Nem mintha nem tudtam volna róla már hónapok óta - persze nem hivatalosan - de most ez nagyon lehangolt. Többek közt neki (is) köszönhetem, hogy most itt dolgozom. Rettentô korrekt és intelligens ember, bírom a laza stílusát.
A mentorom. Nem csak nekem, sokunknak.
4 éve van ennél az ügynökségnél, állítólag még sehol nem dolgozott ennyi ideig. Megértem ôt, néha váltani kell. Hiányozni fogsz Dalbír!

péntek, április 13, 2007

In memoriam

Április 11-én elhunyt Kurt Vonnegut, egyik kedvenc íróm. Ezt annak ellenére ki merem jelenteni, hogy eddig csak egy regényét olvastam el - A bajnokok reggelije címût - de az a könyv nagyon KÉSZ! Nem ismerek még egy írót, aki ennyire el tud vonatkoztatni a való világtól és mégis végig benne marad! Kicsit másképp láttam utána a világot. Pszichedelikus élményem is kötôdik hozzá... nincsenek véletlenek... Bármilyen Vonnegut könyvet szívesen kapnék ajándékba!

hétfő, április 02, 2007

Kik vagytok és hányan vagytok?

Fünf! Na ez a válasz nem ér!
Biztos forrásból megtudtam, hogy több mint 7 ember olvassa a blogom. (7-rôl biztosan tudok.) Ehhez képest nagyjából egy-két olvasó szokta kommentálni a postjaimat. Ennek örülök is, meg nem is. Egyrész örülök, hogy többen érdeklôdnek irántam és gondolataim iránt, mint azt képzeltem, de ha már ez így van, örülnék ha több kommentet is kapnék. Kell a visszajelzés gyerekek! Feedbacket ide nekem, sokat, vazz! Ha nem akarjátok mindenki elôtt felfedni a kiléteteket, akkor dobjatok egy mail-t, ha nem tudod a mailemet, akkor az iwiw-en is megtalálsz! Ugye milyen kurva jó dolog a technika meg az internet? Mindenhol megtalálsz, még akkor is ha nem akarom :))

Hozzátartozik a képhez, hogy én soha nem vertem nagy dobra ezt a blogot. Hagytam, hogy terjedjen ahogy tud. Sokáig elhanyagoltam, fôleg a tavalyi évben, de elhatároztam, hogy idén többet foglalkozom vele és valami blogger-szerû aktivitásba kezdek. Ne essünk túlzásba, naponta ezentúl sem fogok postolni, de a heti 1-2 postot megcélzom. A mai nappal már túl is teljesítettem a kvótát 4 bejegyzéssel.

Szóval attól függetlenül, hogy megtudom kik olvassák az irományaimat, a tartalom és a stílus nem fog változni. Maradok az a kis netfüggô, fikázós, kurvaanyázós, siránkozó, ôrjöngô, fényképezôs, meghatódó, megbánó és örvendô Zsutti, aki eddig is voltam. Peace!

Comments are welcome!

kedd, március 06, 2007

Babel

Az élet szar de lehet szarabb is. Az élet jó, de lehet nagyon szar is. Az élet szar és néha lehet jobb is. Az élet jó, de hogy lehet e jobb? Nagyon ritkán...

Tegnap este hatkor el tudtam jönni a munkahelyemrôl (hozzáteszem a múlt hetet és hétvégét végig túlóráztam, volt hogy hajnalig), ezért hirtelen felindulásból Ágival elmentem moziba és megnéztük a Babel címû filmet, ami idén 7 Oscart nyert. Tudom ajánlani mindenkinek!
Hazafelé a Blahán egy olyan esetet láttunk, amire mindig is kíváncsi voltam (okés, ez nem szép de így, de ez van). Konkrétan elbaszott elôttünk egy embert a Combino!

Hatásszünet.

Szóval a faszi kb. 5 méterrel elôttünk ment át a síneken, jobbról meg jött a villamos, csilingelt, fékezett és pont a sarkával kicsit elkapta az embert, aki ettôl hanyattvágódott - mi mást csinálhatott volna. A számat elhagyta egy "Aztakurva!" és egybôl odarohantam megnézni, hogy minden rendben van e. A tag homlokán picit felrepedt a bôr, hatalmas púp nôtt rá, fél perc után felült és bámult maga elé. Tökrészeg volt. Ült ott 3-4 percig, aztán felállt, rágyújtott egy cigire. Közben valaki hívta a mentôket, a villamosvezetô kiszállt, elôkerült egy rendôr is, jöttek a kötschögg katasztrófaturisták és egybôl villogott a fényképezôgép meg a telefon - megérezték a vérszagot. Megérkeztek a mentôk, a rendôrnek megadtam az adataimat és leléptünk. Túl sok volt az izgalom.
Mondjuk ahhoz az esethez képest, amikor 3 éve az albimtól 30 méterre esett pofára az zebrán egy részeg hajléktalan ez semmi nem volt. Ott sok vér volt, meg homlokról lelógó fejbôr...
Egy szó mint száz, ez volt a Babel levezetôje, rendezte: Az élet.

( P.s.: Néha kell egy film ahhoz, hogy az ember tisztázhasson múltbéli dolgokat. )

Piti Brad kurva jól tud szenvedni!