A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hétköznapi fertô. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hétköznapi fertô. Összes bejegyzés megjelenítése

péntek, június 03, 2011

A légy és a szélvédő esete

Ismeritek azt a viccet, hogy "mi villan át a légy fején, amikor nekicsapódik a kocsi szélvédőjének? - A segge." Nyilván a helyes biológiai meghatározás a "potroha" lett volna, de azt nem mindenki fogja fel, legalábbis eddigi tapasztalataim szerint. Ebből azt akarom kihozni, hogy ma majdnem én voltam a légy, de kezdjük az elején.

Óbudán dolgozom a Graphisoft Parkban, bő 25 perc, amíg a lakásomtól kitekerek odáig. Kb 400 méterrel a Park bejárata előtt van egy kereszteződés, ahol az Óbudai rakparti út és az Auchan illetve a Szentendrei út felé vezető bekötőút. Van itt bringaút is, gyalogos átkelőhely, szóval egy rossz pillanatban minden összejöhet. Ma egy kicsit késve indultam útnak, úgyhogy nagyon tekertem, hogy mielőbb beérjek. Ez nem egy túl telített szakasz, legalábbis ami a gyalogosokat és a bringásokat illeti.

Ma reggel viszont egy címeres ökörnek majdnem sikerült gondoskodnia róla, hogy ez legyen az utolsó utam. A Park irányából jött, átváltott a lekanyarodó sávba és én úgy gondoltam, hogy bőven lesz ideje lefordulni az Auchan felé és nekem nem kell se a sebességemen, se az irányon változtatnom, csak lazán megyek tovább. De ehelyett egy huszárvágással keresztülhajtott a bringasávon, aztán hosszába rá a zebrára, és konkrétan behajtott a járdaszigetre, oda ahol autósnak kurvára semmi keresnivalója nincsen! Na, pont itt találkoztunk, a járdaszigeten. Ahol mindkét oldalon 15 centis padka van, csak hogy ne legyen könnyű menekülni. Az autósok gyöngye meg nemhogy lassított volna, de még bele is taposott a gázba, hogy minél előbb kikerüljön onnan, miközben lengette a kezét, hogy "bocs-bocs". Félrerántottam a kormányt, kb 30 cenire ment el tőlem, szerencsére nem padkáztam megint egy olyat mint pár hete. Ja és amúgy ezt a manővert azért tette meg, mert a brinagúttal párhuzamosan futó bekötőútra szeretett volna behajtani. Azt amúgy szabályosan csak az Auchan irányából lehet, ami neki kb 30 másodpercébe lett volna, mivel ott van egy körforgalom és faszán meg lehet fordulni. De nem bazmeg, meg kell szegni fél tucat szabályt, életveszélybe kell sodorni másokat! Az eset egyébként kb 2-3 másodperc alatt lezajlott.

A legszomorúbb az egészben, hogy ezt a fószert ezen a héten másodjára láttam ezt a manővert végrehajtani, csak előző alkalommal 20-30 méterrel hátrébb voltam és nem voltam közvetlen életveszélyben.

A napom alaphangulata fenomenális. Lehet szidni a bringásokat, de a jó kurva anyját az ilyen sofőröknek! Aztán majd ha egyszer valakit tényleg felken a szélvédőjére, akkor majd nézhet ki a fejéből ostobán.

Csatoltam egy Google maps képet a szakaszról. Klikkelj, nagyobb lesz.


péntek, május 28, 2010

Ellopták a bicajomat

Kedves olvasók! Ma reggelre ellopták a VII. kerületi, Dembinszky utcai 4. emeleti lakásom elől a leláncolt bringámat. A lánc sértetlen volt, tehát valaki tegnap este 8 és ma délelőtt 10 óra között egyszerűen kinyitotta a zárat, majd elvitte a kerékpárt. Egy apró reménysugár számomra, hogy a ház bejárati kapuja be van kamerázva, tehát aki kivitte a bicajt, annak be is kellett jönie, tehát elvileg meg van örökítve az arca. a kamerát kezelő gondnokkal még nem sikerült beszélnem, mivel a sokk hatására bejöttem dolgozni, de egyelőre képtelen vagyok konstruktívan hozzájárulni a haladáshoz. A mai nap folyamán még beszélek a gondnokkal illetve feljelentést teszek a rendőrségen. Szeretném a segítségeteket kérni, hogy amennyiben látjátok valahol, akkor dobjatok egy twitet, vagy mailt (zsuttispy kukac gmail pont com), folyamatosan online vagyok, illetve aki ismeri a számom, az hívjon fel.

A bringa főbb ismertetőjelei, legalábbis tegnap estig:
  • fekete trekking váz, ismeretlen típus
  • 28"-as kerekek
  • Truvativ hajtómű
  • 8 fokozatú Shimano hátsó váltó
  • a váz felső keresztcsövének két oldalán egy-egy sárga matrica volt, fekete, előre mutató nyíllal
  • a váz frontján kopott Jackass matrica
  • Genesis kormányrúd
  • a kormányon volt egy Cateye lámpa, egy csengő és egy bringaóra, aminek a számlálója kb 7020 km körül állt
  • az alsó csövön egy 2007. szeptemberi zöld Critical Mass matrica (első CM-em volt)
  • levehető hátsó sárvédő
  • fekete nyereg és nyeregcső
  • Bart Simpson-os fém kulacs

Hálás köszönet mindenkinek, aki segít, a megtaláló nem marad jutalom nélkül, illetve felhatalmazom, hogy a nevemben jól rúgja fejbe a tolvajt, amíg odaérek. Az alábbi kép illetve videó segíthet az azonosításban.


hétfő, január 04, 2010

Számadás 2009

Eljött 2010 és még adós vagyok magamnak a tavalyi év összegzésével, úgyhogy jobb ha hozzálátok.

Az év nagy sikerélményei:
1. 365Budapest. Megjelent a Unit Magazinban, volt TV mûsorban, bár nem tudtam róla, a Goldenblogon külön kiemelték és rengeteg követôje volt a világ minden tájáról.
2. Az új lakásom.
3. Az új tetoválásom.

Blog: Idén lájtosabbra vettem a figurát, mint 2008-ban, ugyanis idén csak 79 postot írtam, 26-tal kevesebbet, mint tavaly elôtt. Nem mintha ez annyira rossz arány lenne, de azért elég nagy visszaesés és sajnos gondjaim voltak a rendszerességgel is, valamint csomó dologrôl nem írtam, amirôl viszont kellett volna. Sajnos.

Webkettô: Idén elkezdtem használni a Twittert, elôbb kellett volna, lett saját Tumblr-em kettô is, miután kettôben már kollaboráltam már egy ideje és nyitottam Pólóboltokat is. Azok mondjuk még fejlesztésre szorulnak.

Munka: Az év elejét még az Ogilvyben kezdtem, ahol úgy indult az Újév, hogy kirúgtak sok embert, aztán pár hónappal késôbb megint, aztán megint, aztán egyszer csak én is sorra kerültem, miután elvesztettük a fô ügyfelünket, a Kékeket. Aggodalomra semmi ok, szerencsére (?) hamar lett új helyem a Young & Rubicam reklámügynökségen, ahol cseberbôl vederbe kerültem, mert továbbra is a Kékeknek dolgozhatok. Ezt hívják úgy, hogy a sors fintora illetve egyes helyeken SZÍVÁS! Ezen kívül volt 1-2 extrameló, amelyek nagyon jól jöttek.

Anyagi javak: Ôszintén szólva fogalmam sincs, hogy idén milyen kütyüket vettem, ami említésre érdemes, kivéve talán az Android telefonomat. Az idei év a spórolásról szólt, mivel év elején vettem egy lakást, ez elég nagy kiadás volt és még bô 20 évig az lesz. Ennek fényében ugyebár ott kellett hagynom a vári lakást, ami életem legjobb albérlete volt és egyben életem egyik legjobb szakasza, majdnem 2 évig! Néha még hiányzik egy picit. Aztán ott van még az a rohadt Diákhitel, amit megint megemeltek, meg kifizettem a lakás illetékét, valahogy túléltem a Karácsonyt meg a Szilvesztert, szóval volt baj bôven.

Emberi kapcsolatok/Magánélet: Az ember próbálkozik és nem mindig jön össze, ahogy idén is kudarcot vallottunk Ágival. Nem akarok vele többé kudarcot vallani és szerintem ô sem velem, így mindennemû kapcsolatot megszakítottunk. Mózes kiment Londonba Dius, Dain, Atis és Zsu után. Hívnak, hogy menjek én is, de sok mindent nem érzek ezzel kapcsolatban, fôleg az elhatározottságot, és amúgy rohadtul nem akarom itt hagyni az új lakásom. Ezeken túl rengeteg emberrel ismerkedtem meg idén, köszönhetô ez fôleg a 365BP-nek. Elôzô munkahelyemrôl megmaradt a kapcsolatok egy része, ha nem is napi szinten, de sok emberrôl tudom mi a helyzet.

Szórakozás: Nem mondhatom, hogy túlzásba vittem. Talán havi egy kisebb-nagyobb buli becsúszott, voltam Balatonsoundon, amirôl amúgy majdnem lemaradtam, vizuáloztunk a Szigeten, ami hatalmas élmény volt, amúgy meg baromi keveset VJ-ztünk idén, szarul jött ki minden.

Utazás: Tavaly nem utaztam az ország határain kívülre, pedig voltak tervek, de aztán mind befuccsolt. A legmesszebb ahova eljutottam az Zala megye volt, ex-fônököm által szervezett csapatbúcsúztató bulin.

Tervek: Idén ki akarok menni Londonba meglátogatni a kinti barátaimat, szeretnék legalább egy hetet eltölteni ott. Nyáron fel akarom újítani a lakás egy részét, biztos jó móka lesz. Elvileg pár hét múlva beindítom az új fotóprojektemet, ami nagyobb, hosszabb és remélem érdekesebb is lesz, mint a 365Budapest és mindezek ellenére szeretnék újra magánéletet. Azért gondolom, hogy ez sikerülni fog, mert rengeteget tanultam a 365Bp alatt, ami nem volt hibamentes. Nem napi szintû postolásra törekszem és most nem akarom minden szabadidômet erre áldozni. Egy picit elôre dolgoztam, kb 5-6 hónapra való anyagot gyûjtöttem össze az elmúlt 3 hónapban. Továbbá nem egy évben gondolkozom, ez egy olyan dolog lesz, amihez van idô bôven és ha lemaradásom van, könnyû lesz behozni. Drukkoljatok, szar dolog a magány. (Jogosan vetôdhet fel benned a kérdés, kedves Olvasó, hogy ha itt siránkozom a sivár magánéletem miatt, akkor miért kezdek neki egy ilyen nagy volumenû dolognak? A válasz tök egyszerû: mert kitaláltam, mert meg tudom csinálni faszán, mert értéket közvetít és mert rohadtul elhivatott vagyok ebben a tekintetben.)

Boldogabb és sikeresebb Új Évet kívánok mindenkinek, mint az elôzô volt!
New Year's Resolutions

New Year's Resolution Generator

hétfő, szeptember 14, 2009

Don't take me to the hospital

Nos, ne csak azért ne kerülj manapság Magyarországon állami kórházba, mert abban az esetben nagy valószínűséggel bajod van, hanem azért se, mert egyszerűen nonszensz, ami ott folyik, vagy inkább nem folyik. Az alábbi sztori nem a legdurvább, amit valaha a magyar egészségügyről napvilágot látott, de azért hűen tükrözi a jelenlegi állapotokat.

Péntek este egy grillpartin voltam Jucánál, aznap dél óta nem ettem és már összeakadtak a szemeim az éhségtől, amikor hugom felhívott, hogy rettentően rosszul van, menjek haza. (Hugom már két hete betegeskedett. Két hete elment dokihoz, felírt neki antibiotikumot, pihent, meggyógyult, visszajött Pestre dolgozni és megint lebetegedett, még jobban, mint előtte. 3 napig feküdt itthon, állapota hol javult, hol rosszabb lett, de nem aludt semmit mígnem péntek este beütött a krach.) Hazaérve egyből láttam, hogy be kell vinni kórházba, ezért hívtam Jucát, hogy jöjjön kocsival és segítsen. Juca jött, Danival egyetemben, tesómat bepakoltuk a kocsiba és itt most megspórolnám azt a részt - legalábbis részleteiben -, hogy elfelejtettem megnézni hova kellene mennünk, így bementünk a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahonnan elküldtek éjszakai ügyeletre, ahonnan visszaküldtek a Péterfybe. Egy éppen arra tébláboló ápoló segítségével megtaláltuk a 'J' épületet, ahol hamar előkerült egy doktornő.

Addig a pontig az este folyamán mindenki nagyon segítőkész volt, akikkel összeakadtunk - kivéve talán a rendőröket, akik feljelentést tettek Juca ellen, mert áthajtott a piroson - ez a nő viszont nagyon paraszt módon indított. Elkezdett minket leosztani, hogy miért este 11 előtt kell bevinni valakit a kórházba. Elkezdte ecsetelni, hogy ez mekkora plusz költséget jelent a kórháznak, hogy ki kell vizsgálni, meg be kell indítani gépeket stb, amit NEM MI FOGUNK KIFIZETNI! Miután jól megmondta a magáét, meg mi is a magunkét, csak azután volt hajlandó megvizsgálni a hugom, aki a lábán is alig bírt állni és mindene fájt. Mi a faszért fizetjük mi a TB-t? Biztos nem azért, hogy ha beviszek valakit kórházba, akkor kioktassanak. Nagyon meg kellett emberelnem magam, hogy ne kezdjek el vele üvöltözni, valószínűleg csak súlyosbított volna a helyzetünkön. Szóval a végén a hugomnak bent kellett maradnia.

Az egész hétvégét bent töltötte, infúziót kapott, néha ránéztek hogy mi van stb. A nővérek jó fejek voltak és a doktornő is visszavett a lendületből. A bent lévők zöme nyugdíjas volt (95%) és akadt egy furcsa eset. Az egyik bácsinak főorvosi (!) engedélye volt a kórház épületén belül dohányozni, mégpedig a női wc-ben. Arról nem beszélve, hogy a wc-be járó beteg női szakasz fulladozott a füstszagtól. A várórészben, nem messze a toalettektől van egy tábla a falon, ez itt:

Kérem a következőt!

Ma délután a hugom úgy döntött, hogy saját felelősségére hazajön, szerintem jól tette. De a lényeg, hogy még mindig nem tudjuk, mi baja volt, az biztos, hogy nem tüdőgyulladás. Ha vírus lett volna, több mint valószínű én is elkaptam volna, hiszen egy fedél alatt élünk.

Vigyázzatok magatokra.


szerda, augusztus 05, 2009

Eláztam

Nem kicsit, hanem nagyon-nagyon! Ebédidőben haza kellett tekernem gyorsan valami fontosért és ha már otthon voltam, ebédeltem is. Mire elindultam volna vissza az ügynökségre, eleredt az eső. A bérletem a hugomnál van, a héten egyszer már megtalált a BKV, nem hiányzott még egy, így maradtam a bringa mellett. Mire elértem a Dózsa György úthoz, már totálisan eláztam, a cipőm megtelt vízzel, telefon, iPod, bringaóra, minden csuromvíz volt. Az aluljáróból betelefonáltam az ügynökségre, hogy derítsék ki hol van a legközelebbi turkáló. Szerencsémre nem messze, a Lehel csarnokkal szemben van egy angol turi, ott vettem egy fürdőnacit meg egy pólót. Váltózoknim volt az irodában, váltócipőm nincs. Most folytatom a melót, így:

kedd, május 05, 2009

Hivatalos

Most már hivatalosan is budapesti lakos vagyok. Ma reggel elmentem a 7. kerületi önkormányzathoz és megcsináltattam a lakcímkártyám. Végre választahatok magamnak saját háziorvost, lehetek beteg, kérhetek róla igazolást és nem kell emiatt 200 km-el arrébb utaznom. (Az elmúlt években nem nagyon voltam beteg, ha meg mégis, akkor is dolgoztam és csak végszükség esetén maradtam otthon, ami miatt rendes szababadnapot kellett kivennem.) Mehetek szavazni a Hernád utcába és még fene tudja mi mindenben vehetek részt hivatalosan.

Azt el kell mondanom, hogy ez a lakcímkártya dolog sem ment csak úgy egyszerûen. Utánanéztem a dolgoknak és valaki azt javasolta, hogy interneten jelentkezzek, foglaljak magamnak idôpontot és az a tuti. Meg is tettem kb egy hónapja. Az elsô baj az volt, hogy a legközelebbi idôpontra két hetet várnom kellett volna. Gondoltam ez van, annyit várok simán. Aztán eltelt egy hét, közeledett az idôpont és közben leesett, hogy a kiválasztott idôsáv Húsvét hétfôre esik, amikor a) nem vagyok Budapesten, b) nem lesz nyitva a hivatal. Magyarul ezt kurvára nem vették figyelembe a honlapon. Próbálkoztam volna újra, de megint 2-3 hetet kellett volna várni, ekkor már kezdett elegem lenni. Egy ismerôsöm azt mondta, hogy ô bement reggel, húzott sorszámot, kivárta a sorát és viszonylag hamar elkészült a kártyája. Na ezt az opciót annyira nem szerettem, mert amint meghallom a "hivatal" vagy "okmányiroda" szavakat, a sztereotípiákkal teli fejemben hosszú sorokban várakozó, ideges, büdös, izzadó embertömegek jelennek meg, esetleg néhány csontváz elvétve a sarkokban, bár a Földhivatal kellemes csalódás volt e tekintetben, 10 percnél többet egyszer sem töltöttem ott. Végül úgy láttam ez lesz a megoldás, ezért ma reggel kivételesen fél órával elôbb keltem fel, bringával hamar abszolváltam a távot, miközben a reggeli dugóban ácsingózó kocsik között végigcikáztam a Körútig. Nem is késtem sokat, a szokásos 9:45-ös idôben érkeztem be a munkahelyemre :)

csütörtök, április 16, 2009

A nyugalom szigete

Amikor lezárult az ingatlan adás-vétel és ott voltam egyedül a lakásomban, egyáltalán nem éreztem odavalónak magam. Nem éreztem át a helyzetet, idegen volt, fura. Ez így volt kb két hétig. Most már más a helyzet. Valószínûleg a munkahelyi stressz is közrejátszik, de az utóbbi pár napban meló után minden nap felmentem a kéróba lazulni, pihenni, semmit sem csinálni. Csak feküdtem a kétszemélyes kis kanapémon, olvasgattam valami 2 évvel ezelôtti Kiskegyedet vagy a kerület lapját, zenét hallgattam, ettem és ittam ha volt mit, nyitott ablaknál hallgattam az utcáról beszûrôdô zajokat. Csend. Nyugalom. Béke. Kurvajó érzés. Ezáltal valahogy egyre jobban elfogadtam a helyzetet, sôt most már vágyom rá, hogy minél hamarabb beköltözhessek. Sokáig spártai körülmények között fogok élni, ez már most világos számomra, de leszarom. Király lesz!

péntek, április 10, 2009

Képmutatás

Nem nagyon szeretek itt a blogon politikai témáról írni, mivel ez meglehetôsen megosztja az embereket és a mai magyar politikai színtérrôl megvan a nem túl szalonképes véleményem. Ugye itt van a nyakunkon a "kis" belpolitikai válságunk egy gazdasági világválság kellôs közepén, nagyon jó úton haladunk a béka segge felé, van baj bôven. Egy év múlva parlamenti választások lesznek, ami azt jelenti, hogy a választásokat megelôzô kampányidôszakban újra megbolondul az ország, káosz lesz meg anyázás ezerrel, az okosabb választópolgároknak új szlogeneket kell kitalálni a "Gyurcsány takarodj" illetve akkor már a jobban valószínûsíthetô "Bajnai takarodj" helyett.
A hét elején elindult egy weboldal, amely a kampányfinanszírozás kérdését boncolgatja és megoldási javaslatokkal is elôáll - véleményem szerint nagyon okos javaslatokkal - amelyek egy jobban szabályozott, pénzügyileg átláthatóbb és rövidebb kampányidôszakot indítványoznak. Külön öröm számomra, hogy egy ici-picit nekem is volt közöm ehhez az oldalhoz, ugyanis a videókat, melyeket Mózes vett fel és vágott össze, én láthattam kb elsôként és itt-ott osztottam is hozzá az észt, tanácsot adtam javításügyileg. No, nem magamat szeretném fényezni, inkább nézd meg a képmutatas.hu-t és lásd saját szemeiddel, hogy mirôl is van szó.

péntek, január 30, 2009

Lopós gecik

Pár hónapja Juca megkért, hogy HA van időm, akkor tervezzek logot annak a cégnek, ahol dolgozik. Ez egy kis ingatlanügynökség, amelyet egy nagyobb ingatlanos cégből kivált emberek hoztak létre, külföldi tőkével. A brief ez volt: legyen letisztult és lila. Ok.

Egy este úgy alakult, hogy volt időm és összedobtam egy logot, leginkább Juca miatt szívességből, mert nyáron rengeteget segített a lakáskeresésben. Nyilván nem ez volt életem főműve, de mégis az enyém. Jucával megállapodtunk egy jelképes összegben, persze ezt sem a cég fizette, hanem elmentünk berúgni. Később találkoztam is az egyik megmondóemberrel a cégtől, tetszett nekik, azt mondták ez lesz a tuti, juhé.

Pár napja rám írt Juca msn-en, hogy nézzem már meg grafikus szemmel a névjegykártyáik tervezetét és mondjam meg szerintem melyik a legjobb. Akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy konkrétan lenyúlták a logomat, áttervezték, meglehetősen otromba módon. Tehát összefoglalva, miután szívességet tettem nekik, mert az egyik barátom megkért (és azt is pusztán feltételes módban), gecimódon átszabják az egyszer elfogadott logot, anélkül, hogy bárkinek bármit szólnának. Nyilván egy rohadt szavam nem lehet, hiszen miért voltam olyan hülye, meg minek tervezek én bárkinek bármit hivatalos papír nélkül (amiért a legtöbben: mert nem tudunk számlát adni), de a pofátlanságnak is van határa, ezért azt mondom, hogy az iPLACE Ingatlan elmehet a gecibe. (Remélem ezt a Gugli első helyen fogja kidobni találatként.)

Ezek után megtekintettem fantasztikus névjegyeiket és örömmel jelentem, hogy az sem volt jobb az áttervezett logonál. Node másszunk bele jobban, következzen először a logo.

A bal oldali az enyém, a jobb oldali az új. Szorult belém egy kis önkritika, tehát először kivesézném a sajátomat, hogy mi nem tetszik benne. A ház szimbólummal nagyjából elégedett vagyok, talán egy kis minimális tologatással lehetne még jobb, de tutira nem csinálnék zsupfedeles házikót, mint az a "kolléga" verzióján is látható. Amivel nem vagyok elégedett, az a felirat. Ebből a szempontból a kolléga elrendezése szimpatikusabb, de itt klasszikus példáját látjuk annak, hogy "hogyan basszunk el egy majdnem jól kinéző logot véglegesen." Mondja már meg valaki, miért kellett az iPlace feliratot szétcseszni ezzel a piszokkal? Itt bukik meg a "brief" első része, miszerint legyen letisztult a logo. A felirat szinte olvashatatlan, még nekem is gondolkoznom kellett pár másodpercig, pedig már ismertem a szöveget.

Térjünk át a névjegyre. Kaptam 10 verziót, amelyeket nem elemeznék egyenként, meg az egyes grafikai elemek elhelyezése is tök mindegy most, viszont ami nekem szemet szúrt, az a szövegi rész tördelése. Vessünk rá egy pillantást. Első kérdésem: miért kell szerencsétlen adatokat egy nyomorult sorkizárt szövegboxba tenni? Egyáltalán ki a franc használ sorkizárt szövegbox-ot a 21. században egy névjegyen? Laikusoknak elmondom, hogy a sorkizárt szövegben a betű- és sorközök mérete soronként váltakozik, ugrál, azaz kevésbé kényelmes a szemnek, nehezebb olvasni. Nyilván el lehet olvasni, de hidd el nekem kedves olvasó, hogy lehet ennél jobb!
Másodikként feltűnt, hogy ebben az öt sorban 3 féle betűméret található meg, mindenféle logikát nélkülözve. A webcím miért van ott olvashatatlanul kis méretben? A mobilszám miért hangsúlyosabb a vezetékesnél? Miért van más színnel írva, mint a többi szöveg? Ha már itt tartunk, a 21. században ki írja ki egy névjegyre, hogy "TELEPHONE"? A "PHONE" simán elég. Ja, hogy a sorkizárt szöveg miatt? Haver, ezt jól elbasztad...
Mindezt tetézi a bántóan keskeny sorköz és már alig merem megjegyezni, de a szövegbox és a felette lévő név+titulus egymáshoz rendezése sem jött össze, pedig csak 2 kattintás. Nekem úgy tűnik, hogy a tervező mindent megtett annak érdekében, hogy ne feleljen meg alapvető grafikai ill. tipográfiai követelményeknek. Amennyiben meg a kedves ügyfél mondta neki, hogy "ezt told jobbra, ezt balra, ez legyen nagyobb, legyen kisebb, ez legyen nagybetű" akkor üzenem, hogy ÁLLJ JOBBAN A SARKADRA!

No, nem tépem tovább a szám, mert tök fölösleges, de jól esett kiereszteni a dühömet. Az egész sztori slusszpoénja az, hogy 2 nappal azután, hogy megkaptam a névjegyeket és kiderült ez a lopós dolog, Juca felmondott a cégnél, mert elege lett a baszakodásból. Az ő szavaival zárnám a postot:

"Egy ígéretesnek induló vállalkozás elbukott azon, hogy nem tudtuk eldönteni, legyen-e fekete a névjegyen vagy ne?"

szerda, január 07, 2009

Az év második munkanapja

Két posttal ezelôtt írtam, mennyire örülök annak, hogy van munkám! Nos, a tegnapi események után fokozottan örülök neki, mivel több, mint egy tucat embert bocsátottak el a cégtôl, köztük 4 közvetlen kollégámat... Életemben elôször voltam szemtanúja tömeges elbocsátásnak, nem volt jó élmény, felborzolta az idegállapotom és egész nap ennek az eseménynek a hatása alatt álltam. Kicsit úgy érzem, hogy szemtôl-szembe találkoztam a gazdasági válsággal... (Amúgy tök jó, hogy manapság mindent rá lehet fogni. Ha baj van, csak rá kell hivatkozni és mindenki bólogat.)

Írtsd a SMILEY-t!

Mózes írt egy kurvajó post-ot a chatelés illemtanáról. Szerintem olvassa el mindenki, aki folyton a "cseten" lóg, de az is, aki csak ritkán, aki meg gyûjti a smiley-kat, az végképp! Jucának különösen ajánlott a tegnapi után, amikor gazdaságpolitikáról próbált velem értekezni hajnali 1-kor... (Bocsi Juc, no offense!)

kedd, január 06, 2009

Az év első munkanapja

Ez is eljött. Ez a nap. Újra fel kellett kelni korán, nem délután kettőkor, mint eddig. Igaz, még így is sikerült majd egy óra késéssel beérnem - ebben segített az, hogy csak több órányi forgolódás után sikerült elaludnom 6 körül, 8-kor csörgött az órám - de semmi gáz nincs, hiszen nekem van a legjobb főnököm a világon:) Najó, nem csak rajta múlik ez, ha nincs meló, akkor minek menjek be korábban? Fogyasztani az áramot?

Ha most minden rendben lenne a világban, akkor azt mondanám, hogy "sajnos, megint dolgozni kell", ám mivel a világban kurvára nincs rendben SEMMI az égvilágon, így azt mondom "de jó, hogy megint mehetek dolgozni!" Ugyanis még van munkám, valószínűleg még lesz is sokáig ennél a cégnél, rajtam nem múlik, az tuti.

A fiskális okokon túl van még egy jó érv arra, hogy dolgozhatok, ez pedig az, hogy nem kattanok meg otthon egyedül. Sajnos Mózes az albiban rohad egész nap, mivel neki még nincs hova mennie, illetve nem tudja mit csináljon, hova tovább stb. Na nem a teste rohad, félreértés ne essék, szerencsére nem csak szótárból ismeri a higiénia fogalmát, szegénynek az agya bomlik meg szép lassan az otthon üléstől.

Ismerős az amin most keresztülmegy. Volt pár éve egy időszakom, konrétan a főiskola után, két albérlettel ezelőtt, munka nélkül, hónapok óta ki nem hevert szakítás gondolatai pörögtek az agyamban, mint pipi a grillsütőben. Hasonló szindrómáim voltak, mint amiket Ő leírt a blogján: magamhoz beszélés, önmagam győzködése arról, hogy minden jóra fordul, aztán hirtelen elborult az elmém és felváltva tört rám a letargia, düh és tehetetlenség érzése, mindezt megspékeltem a jó öreg alkesszal és társaival. Az egyetlen dolog, ami tartotta bennem a lelket, az a tanulás volt. Ekkor tanultam meg az Illustrator és InDesign kezelésének alapjait, amit pár hónappal később már a jelenlegi helyemen kellet alkalmaznom.

Szóval itt egy üzenet Mónak a szomszéd szobából (igen, kockák vagyunk, de mi tudunk ezzel élni):
No para, olyan nincs, hogy sehogy se lesz, csak ne tartson túl sokáig!

szerda, november 12, 2008

26

Most dél van. Másfél óra múlva lesz 26 éve, hogy világra jöttem. Az elôbb rohamoztak meg a kollégáim és kívántak boldog szülinapot. Attila, a szövegíró-felem is ma született, csak egy évvel késôbb, mint én. Még nem tudja, de majd kap tôlem egy pólót, valami rá jellemzô felirattal, amiben feszíthet. A hugom köszöntött fel elôször, köszi Tesó!

Amúgy ez a nap elég szarul indult. Alapból fel kellett kelni, de mivel nem akartam, jó sokáig kihúztam és végül fél 10-kor kimásztam az ágyból. Ez automatikusan magával vonta azt, hogy sokat fogok késni OG-bôl. Reggel óta tompán fáj a fejem. A postán sikeresen ráéreztem arra, hogy mikor melyik ablakhoz kell átmennem, ha még többet akarok várni. Aztán elindultam bicajjal melóba, csak kétszer ütöttek el majdnem. Elfeletettem feltenni a szemüvegem, ezért a csípôs délelôtti hideg szembeszélben szétkönnyeztem a szemeimet, fôleg miután menetközben belerepült valami.

Most a reklámmalomban vagyok, imitálom a munkát. Szerencsére nincs sok tennivaló, de még nincs vége a napnak, tehát még lehet ez is rosszabb.

...

Közben elmentem bédelni, meg költöttem pénzt, hogy jobban érezze magát a lelkivilágom. Vettem pulcsit. Meg pólót. Tisza mindkettô. Visszajöttem munkát mímelni, de közben kiderült, hogy már dolgozni is kell. Faszom... Pont ma!

(Haza akarok menni, pornót akarok rajzolni! Nem, nem pornóra akarok rejszolni, hanem pornót akarok rajzolni. Ez is egy olyan projekt, amit tavaly találtam ki és azóta is dolgozom rajta. Remélem jövô évben el tudom adni a munkáimat sok pénzért pornóproducereknek és színészeknek! Akkor lesz ám jó világom!)

Ez a kép is egy jelenleg futó fotós-projektem része. Ha minden jól megy január elsején mutatom be. Ez egy 26-os házszám.

Ma nagyon hiányzik valaki mellôlem...

Update: A kollegáim most köszöntöttek fel tortával meg pezsgôvel mindkettônket! Imádom a munkatársaimat!

csütörtök, október 02, 2008

Kötschögg török ôrök

Kb 2 hónapja írtam, hogy a hugom elutazott Törökországba bébiszitternek. Vasárnap éjszaka kaptam a hírt, hogy Krisztit kitoloncolták az országból! Sokk, aztán telefonálás ezerrel mindenfele.

Dióhéjban az a sztori, hogy a török vízumot havonta kell hosszabbítatni, amit egy hónapja meg is tett, lepecsételték az útlevelét, kész, minden fasza. Ez úgy mûködik, hogy felülsz egy buszra, kimész az országból (pl Bulgáriába), visszamész és kapsz pecsétet. Ez alkalommal viszont azt mondták neki a határôrök, hogy a pecsét rossz helyen van - magyarul ELBASZTÁK A PECSÉTELÉST A HATÁRÔRÖK - ami azt jelenti, hogy 1 hónapja engedély nélkül tartózkodott az országban, tehát kénytelen lesz elhagyni.

Fölösleges részletezni a dolgokat, megalázták több tucat ember szeme láttára, senki nem mutatta a legkisebb megértést sem, kibasztak vele, egy határôr ordibált vele, míg a többi nézte a jelenetet és röhögcsélt, kifizettették vele a túltartózkodási díjat majd feltették egy Szófiába induló buszra, mivel vissza már nem mehetett (átlépte a határt) és onnan repült haza hétfô reggel. Aznap ott aludt az albiban, majd másnap reggel hazautazott. minden cucca Törökben, csak egy kézitáska volt nála. Szüleim nagyon kivoltak.

A magyar-török konzulátuson azt mondták, hogy nem tehetnek semmit és az, hogy a határôrök kit utasítanak ki az országból, teljes mértékben azon múlik, hogy épp milyen lábbal keltek fel aznap reggel. Angi barátném rávilágított arra, hogy nekik az a munka ugyanúgy rutin, mint ahogy én tologatom a pixeleket és ha épp úgy tartja kedvük, hogy röhögni akarnak egy jót, akkor röhögnek, csak áldozat kell hozzá. Úgy érzem a tapasztalat beszélt belôle.

Sajnálom a hugomat, fôleg azért, mert nem rajta múlt, hanem mert egyszerûen kibasztak vele. Várom a fejleményeket...

Jungleboy

Mózes 4 napja lelépett Argentínába. Nem nyaralni, dolgozni ment. Miután nem jött össze a londoni meló (egyelôre), jött egy lehetôség, amit megragadott és most ott van a dzsungelben egy komplett stábbal, ahol a Retekklub soron következô valóságshow-jába ír szöveget a mûsorvezetôknek. Másfél hónapig enyém a kéró:)

Basszus, ha lenne TV-m, akkor ezt nézném! (Amúgy ha tényleg olyan lesz, mint az eredeti angol mûsor, akkor nagy szivatások és alázások várhatók.)

You have perfect fingerprints!

Szó szerint ezt mondta az a kövér muksó az USA nagykövetségen hétfô reggel, amikor levette az ujjlenyomataimat. Állítása szerint minden nap maximum 2 emberrel találkozik, akiknek tökéletes az ujjlenyomata és aznap én voltam az egyik. Hiába firtattam, hogy mit ért azalatt, hogy "tökéletes", nem fejtette ki bôvebben. Lehet azt gondolta, úgysem fogom fel, vagy mittomén. Mindenesetre ez hízelgô volt számomra. Jó tudni, hogy tökéletesek az ujjlenyomataim. Így ha valami gebaszt csinálok a Nagy Almában, akor könnyebben beazonosítanak a zsaruk. Amúgy nem örülök annak, hogy most van rólam egy akta valahol az USÁ-ban, a vízumkérô lap kitöltése meglehetôsen felbaszta az idegrendszerem, annyi idegesítô kérdés volt. Csak azt nem kérdezték meg, milyen háziállatom van, mi a neve, hol született... Az egész procedúra nem tartott tovább másfél-két óránál. Az ember bemegy a nagykövetségre, átvilágítják, elvesznek tôle minden fémtárgyat, mobilt, fényképezôgépet, sorszámot húz, elsô ablak - ûrlaptöltés, második ablak - ûrlap leadás, harmadik ablak - ujjlenyomatvétel, várakozás, negyedik ablak - rövid interjú, kész. Azt egyébként meg kell jegyeznem, hogy a második ablak után semmilyen rendszert nem fedeztem fel a sorszámok hívásában, szerintem ez a magyar hatás.

Ja, hogy miért kell nekem vízum, abba az országba, amely adatokat gyûjt a Föld egész népérôl és emiatt meg is fogadtam egyszer, hogy addig be nem teszem oda a lábam, amíg erre kényszerítenek? Mert megyek NEW YORK-ba! Ez a jó hír. A még jobb az, hogy 7000 Ft-ért repülök (illetékkel együtt, oda-vissza). Most megengedem, hogy nagyon utáljatok. Tudok vele élni:)

kedd, szeptember 16, 2008

NAPdumája

"Ne haragudj, de a változatosság kedvéért, dugnál ma be nekem 2 dolgot?"
"Jó, de csak akkor, ha holnap hármat lehet."
"Okés, csak keresni kell még egy lyukat."

Éljenek a kedd reggelek!

Spice boy

Nem mintha bajom lenne Kristóffal, mert nem bántott, de ezen a fotón térdemet csapkodva visítottam torkom szakadtából.


Forrás itt. A Retekklub következő celeb-reality showjának a sajtótájékoztatójáról.

szerda, szeptember 10, 2008

NAPdumája

BS-en (BS = brainstorming vagy bullshitting, ahogy tetszik) hangzott el, illetve a Fapuska lőtte:

"egy nyilvánvalóan férfi beöltözik egy nyilvánvalóan nőnek"

Egy nappal később:

"ezt halasszuk el, mert nem tudunk erkölcsösen gondolkodni"

Holnap küzdünk tovább.

kedd, augusztus 26, 2008

A Holnap-szindróma

Ha jól számolom, 11 éve élek külön az otthonomtól, kezdve a kollégiummal Veszprémben 4 évig, azóta pedig itt a Nagy Faluban, ahol már 10 lakhelyem volt, többségében albérletek. Ezen idô alatt összesen 28 emberrel kellett megosztanom egy szobát vagy lakást. Az együtt lakás legkritikusabb pontja mindig a mosogatás és takarítás, ezt szerintem mindenki alátámasztja.

Nem vagyok egy tisztaságmániás, de egy bizonyos ponton túl nem viselem el a rumlit, fôleg ha az a konyhában keletkezik, azon belül is a mosogatóban. Tegnap este 8-9 között megint elhangzott az ominózus mondat Mózes szájából, hogy "majd holnap elmosogatok". Még akkor is, ha ôszintén gondolja sem hiszem el neki. Ebbôl a 28 emberbôl 18 számít albérlôtársnak és akik között ez napi téma volt. Ebbôl a 18 emberbôl 1 volt olyan, aki minden alkalommal elmosogatott maga után (egy csúnya lány 4 évvel ezelôtt, akinek szerencsére már a nevére sem emlékszem), kb 3-4 volt aki 40-50%-ban teljesítette a szóban forgó ígéretet, a többi meg max 20%-ban. A lényeg, hogy én már soha senkinek nem hiszem el a "majd holnap megcsinálom" címû ígéreteket.

Ha mocskos az összes kés, villa meg tányér, akkor nem fogok holnap estig várni, hogy tiszta evôeszközökkel kajálhassak. Fôleg úgy nem, ha még be sincs áztatva és majd kaparni kell róla a cuccot, ha egyáltalán a mosogató-ember veszi a fáradtságot és lekaparja. Ugyanis a legtöbb lakótársam a mosogatást összetévesztette a tányérok simogatásával, aminek következtében újra kellett kezdeni a trehányul elvégzett munkát, ami általában az én reszortom volt, mert én olyan rohadt igényes vagyok, hogy retkes tányérból nem eszem.

Ne hidd azt, hogy én is minden egyes alkalommal eltakarítom magam után a koszt, de legrosszabb esetben 2 naponta elmosok magam után. Néha geci vagyok és direkt ott hagyom napokig az eszközöket a mosogatóban, így tesztelem a lakótársaimat, hogy noszgatás nélkül rászánják-e magukat a piszkos munkára. Igen, ez valójában egy teszt, amit kb 5 éve csinálok és megfigyeléseim szerint az emberek kb 70%-a akár egy hetet vagy többet is képes lenne várni, ami eléggé aggasztó. Egy dolgot sajnálok csak, hogy soha nem készítettem feljegyzéseket, mert akkor most pontos statisztikákal tudnék szolgálni...