Megraktuk a bányát fixivel JÓL!

Fúúú, több mint fél éve nem írtam posztot, faszkorbácsot érdemelnék emiatt! Sajnos (vagy nem sajnos) a Twitter+Fészbuk+Tumblr kombó eltérített a régi blogomtól, pedig bőven akadt volna miről írni. (Ja és sokat is dolgoztam, de tényleg!) Mindegy, 2011 első posztja legalább valami olyasmiről szól, ami számomra meglehetősen nagy élmény volt. Ma abszolváltam életem első bringaversenyét, ráadául egy bányában!

Szóval az úgy történt, hogy valamikor a hét elején @peet_78, akit kb 2 hónapja követek twitteren és ezelőtt soha nem találkoztunk, dobott egy twittet, hogy keres még egy jelentkezőt a Vakond Futam nevű bringaversenyre a csapatába. Gyorsan utánanéztem miről is szól ez és legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy ezt a versenyt a kőbányai bányában tartják, 20 méter mélyen a föld alatt. Azonnal válaszoltam, hogy én vagyok az embere. "Rögzített Kerékagyak" lett a csapatnevünk, tudtommal mi voltunk az egyetlen bagázs, akik fixivel vállalkoztak a feladatra.

Harci smink feltétele, sisak bérlés, rajtszám és karszalag feltétele után legurultunk a bányába. A helyszínre érkező látogatók száma egyébként limitálva volt, minden versenyző egy vendéget vihetett magával, illetve a többi vendégnek előzetesen kellett regisztrálni. Én Mózesnek szóltam, hogy jöjjön és hozzon kamerát is. Majd ha elkészül a videó amit készített, tuti felteszem ide!

A bánya lenyűgöző volt, a verseny részére viszont csak egy "kis" részét engedték át. A pálya így is kb 1,5 km hosszúságú volt, teli hosszú gyorsítókkal, éles kanyarokkal, sötét részekkel, buckákkal, akadályokkal és rohadtul csúszós betonpadlóval! Váltóban mentünk, minden versenyzőnek 3-szor kellett végigmennie a pályán. Én voltam a második, az első kanyarban kapásból taknyoltam egy hatalmasat, aztán az első körben még legalább kétszer, a második-harmadik körben már nem számoltam, próbáltam túlélni. Őszintén szólva, nem volt egy fixibarát pálya. A síkos talajon a legváratlanabb helyeken csúszott ki az első vagy hátsó kerék, szinte tök mindegy volt, hogy épp skidelek vagy sem. Párszor zakóztam egyenesben is, mondjuk ott a buckák is segítettek a borulásban. Örültem, hogy komolyabb sérülés nélkül megúsztam, így most csak kb egy tucat zúzódással meg horzsolással lettem gazdagabb, bár láttam egy csávót, akinek ömlött a szájából a vér. A bicajom már nem volt ennyire szerencsés, bár ha azt veszem, hogy csak a jobb oldali klipsz tört ketté meg lett pár horzsolás a vázon, akkor még egész jól jártam. A végeredménnyel maximálisan elégedettek voltunk, utolsó előttiek lettünk :)

Védelem, mindenek előtt!

Vasparipák :)

Rögzített Kerékagyak FTW! (jobbra Tamás és Peti)

Egy kis trackstand

Peet egyetlen esése a bányában :)

Ipolytarnóc

Az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt hetekben történt: nemrég kaptam egy mailt, hogy kiállítánák néhány munkámat a Bükki Nemzeti Park Ipolytarnóci Ősmaradványok nevû létesítményében. Egész pontosan egy állandó és egy idôszakos kiállításról van szó az épület különbözô helyiségeiben. Az állandó lenne a 365BP-nek egy részlete, az idôszakos, amelyre júniusban kerül sor a természetfotóimból állna. Hétvégén voltam megnézni a helyszínt, ami természetesen nem a klasszikus kiállítóterem, de elsô önálló kiállításnak úgy gondolom tökéletesen megfelel, sôt, el sem tudom mondani mennyire örülök ennek a lehetôségnek! Jelenleg a kiállítás részletein dolgozunk, a 365BP-t már Húsvétra szeretnék kitenni, tehát az idô szorít. Ami teheti, az menjen el Ipolytarnócra, a kiállítás és az ôsmaradványok mellett remek túrázási lehetôségek vannak a környéken.

Ha már ott voltam, kipróbáltam a 4D mozit, amely kb. 10 percig tartott, de úgy visítottam közben mint egy kisgyerek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy levetítenek egy sima 3D-s filmet, természetesen adnak hozzá szemüveget és egy hidraulikus szerkezet által mozgatott székbe ültetnek. Bár a szék maga csak néhány centimétert mozog, a 3D-nek köszönhetôen az élmény olyan, mintha valóban ott lennél és veled történne. Pl amikor több ezer méteres magsságból elkezdesz "zuhanni" és hirtelen egy Ötödik elem által ihletett városrészben találod magad, ahol iszonyatos sebességgel cikázol jobbra-balra, az nagyon o-da-basz. Minden korosztálynak ajánlott, de szívbajosok, tériszonyosok, epilepsziások lehetôleg kerüljék.

Audrey Kawasaki

Kb. 5-6 évvel ezelôtt, még a fôiskola alatt bukkantam rá erre a fiatal japán tehetségre, aki azóta már az Államokban él és alkot. A szigetország kultúrájában sok évszázados hagyományra tekint vissza a fatáblákra való festés mûvészete, Audrey is ezt a médiumot választotta mûvei alapjául. Stílusa az Art Nouveau és japán manga egyedi keveréke, képein javarészt erotikusan pózoló vagy fájdalmasan nézô fiatal lányokat ábrázol. Elsô pillanatra beleszerettem a mûveibe, és akkor elhatároztam, hogy ha egyszer megengedhetem magamnak, akkor beszerzek egyet az alkotásai közül. Feliratkoztam a levlistára és évente párszor kaptam egy-egy levelet, hogy akkor most lehet rendelni printet, vagy meg lehet venni eredeti képet, sok száz dollárért. Persze sosem volt rá pénzem, illetve ha lett is volna, ki kellett volna találnom, hogyan élek túl egy-két hónapig üres zsebbel.

Aztán valamikor január végén jött egy újabb levél, amelyben két képét "dobta piacra", de csak nyomat formájában. Amikor megláttam a "Yuuwaku"-t, egyszerûen tudtam, hogy ez az a kép, amire eddig vártam. Nem tudom szavakba önteni mennyire megfogott. Aztán már csak meg kellett küzdenem azzal az érzéssel, hogy nagyon sok pénzt adok ki egy gyönyörû képért, gyönyörû kerettel (280$ postaköltséggel), amelynek hozzám való eljutásának utolsó fázisát a Magyar Posta intézi. Volt már rossz tapasztalatom velük, és sok más ismerôsömnek is.

Az amerikai postának hála a kép útját nyomon követhettem, akkor kezdtem el parázni, mikor kaptam egy mailt, hogy megérkezett a magyar vámra. A külföldrôl érkezô áruk átjutásának ez az egyik kritikus pontja, a másik ott van, amikor a Posta új számot ad neki (bár ez lehet ugyanott történik), ami ugyebár nem egyezik az eredeti amerikaival, így megszûnik a nyomkövetés, ráadásul a címzett a büdös életben nem tudja kideríteni, hogy mi a csomag új száma, mivel errôl nem értesítik. Egy kedves ismerôsömet idézve "így lop legálisan a Magyar Posta". Elôttem ismeretlen okok miatt a csomagom nem kapott új regisztrációs számot Mo-ra érkezve és nemsokára átvehettem. Nagyon régóta nem bontottam ki dobozt ennyire izgatottan. Tökéletes állapotban érkezett meg, szignózva és sorszámozva. Az enyém a 42. az 1330 eladott képből :) Most az asztalom fölött lóg.

Sajnos csak ritkán van alkalmam áldozni a mûvészet oltárán, de minden alkalom hihetetlen jóérzéssel tölt el és csak reménykedem, hogy egyszer majd hasonló sikereket érek el a képeimmel, de addig még hosszú az út.

Yuuwaku

Vissza a suliba

Egy gyenge pillanatomban ránéztem a blogomra és meglepődve tapasztaltam, hogy legutóbbi három bejegyzésem filmekről szól, ami annyira nem jó, mivel én nem filmes blogot vezetek, hanem egy olyat, ami rólam szól. Pedig ami azt illeti, még legalább 10 filmes bejegyzést írhatnék, mivel múlt héten bekaptam egy elképesztően letaglózó tüszős mandulagyulladást, több mint egy hétig 38-39°-os lázzal feküdtem itthon, tömtem magamba a gyógyszereket, antibiotikumot, és abban a néhány rövid órában, amikor kicsit jobban voltam, megnéztem egy-egy filmet. Javulás csak azután következett be, miután édesanyám feljött a Nagy Faluba, hogy hétvégén ápolgasson. Fura, de az anyáknak van egyfajta jótékony hatása az emberre az ilyen rossz időkben.

Szóval a blogolásra visszatérve, nemrég olvastam valahol, hogy a Twitter és Fészbuk előretörésével egyre kevesebb blogpostot írnak a bloggerek és úgy tűnik ez rám abszolút érvényes, hiszen az elmúlt hetek legfontosabb történéseit mindenkivel Twitteren és Fészbukon osztottam meg, pedig némelyikük simán megérdemelt volna egy blogpostot, úgyhogy most ömlesztve leírok ide mindent.

A hónap első legnagyobb eseménye az volt, hogy a 365Budapestről megjelent egy egész oldalas cikk a Time Out Budapest magazin első számában, amiről csak annyit tudok mondani, hogy KURVAJÓ és NAGYON ÖRÜLÖK, vegyétek meg, öccázé' adják bármelyik újságárusnál, még annyit segítek, hogy a 8. oldalra kell lapozni :)

Aztán a másik nagy esemény szintén a 365BP-hez köthető, ugyanis január végén kaptam egy mailt az egri Eszterházy Károly Főiskola egyik hallgatójától, hogy szaknapot szerveznek a kommunikáció szakos hallgatóknak "Hogyan készült?" címmel. Mondanom sem kell, nagyon hízelgő volt a felkérés, azonnal igent mondtam rá, csak azt nem tudtam, hogy fogok én 200 embernek előadást tartani, amikor fősulin a Prezentációs technikák óráinkat folyamatosan ellógta a tanárunk, 30 főnél nagyobb tömegnek soha nem prezentáltam és egyszerre 300 embernek csak akkor beszéltem 5 percig, amikor 2003-ban (vagy 2004-ben?) a Külker Gólyatábor főszervezője voltam és a tábor elején ismertetnem kellett a Gólyákkal a tábor szabályzatát. Magyarul be voltam parázva rendesen, viszont kedves ex-kollégáimtól kaptam sok jótanácsot a prezit illetően és elkezdtem megírni a vázát. Sajnos a betegség másfél héttel az előadás előtt kapott el, így pont akkor haladtam a leglassabban, amikor a legjobban kellett volna, ráadásul félő volt, hogy nem gyógyulok meg addig. Végül az előadás napjának hajnalán sikerült befejeznem, Eger felé a vonaton egyszer elpróbáltam - elég siralmas volt -, majd az eredeti tervhez képest egy kis csúszással elmondtam a mondókámat a hallgatóknak. Az elején volt egy kis lámpaláz, bele is sültem a szövegbe, de miután ezen túltettem magam, már viszonylag flottul ment minden. Király volt na, és nem is voltak 200-an, ahogyan előre paráztattak, kb 50-60 fő ült a teremben. (Két előadás zajlott párhuzamosan.) Úgy döntöttem végül, hogy éjszakára maradok Egerben, mivel nagyon agitáltak az esti bulira és őszintén szólva nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Végülis csak öt éve végeztem a fősulin, és amikor néztem, ahogy a szervezők fel s alá rohangálnak, intézik az intézendőket, visszajöttek a régi szép emlékek, amikor még a KHE-ben (Külkeres Hallgatókért Egyesület) ugyanezt csináltuk minden rendezvény alkalmával. Néha nagyon elérzékenyültem, de ezt betudom a másfél héten át tartó begyógyszerezett állapotnak. Az előadások után volt egy kis vetélkedő a hallgatóknak, ahol az ÁJKÓ nevű csapat sorait erősítettem. A vetélkedőn különböző reklámfilmzenéket játszottak le és ki kellett találni, hogy melyik reklámban szólt a zene. Kiderült a csapatomról, hogy senki nem néz tévét - velem együtt - ennek ellenére az esti eredményhirdetésen kiderült, hogy mi nyertük meg a vetélkedőt :)))) Mondanom se kell, volt nagy vigadalom, megpróbáltam módjával piálni, mert nem vágtam mennyi gyogyó van még bennem, de így is sikerült közepesen eláznom. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult az a szlovák színes-szagos 50°-os rövidital, amit a szervezők itattak velem. Másnap aztán visszavonatoztam a Nagy Faluba, pénteken meg már bementem dolgozni.

Szóval ezek voltak az elmúlt hetek fontos eseményei. Még a betegség előtt határozottan ráálltam arra, hogy végre kiadót találjak a 365BP könyvnek, de ez félbeszakadt, jövő héten viszont újult erővel nekifekszem. Már többen kérdezték, hogy mi van az új projekttel, mikor indul, de sajnos a betegség miatt és programozó cimborám sok munkája miatt ez is csúszik, viszont jó hír, hogy újra beindult a szekér, már van egy félkész weboldal, csak néhány dolgot kell még a helyére tenni és akkor dübörgünk tízezerrel.

Most viszont, hogy megírtam a blogpostot, tiplizek ki az utcára és készítem a képeket az új projekthez, mivel nagyon fasza idő van!

Számoljunk csak: 1, 2, 3, 4...

Meglehetősen szarul indult ez a nap: késő hajnalban tudtam csak lefeküdni és csak délben bírtam kimászni az ágyból, holott korábbra terveztem, mert el akartam tekerni a Hidegkúti útra megkeresni egy számot, a 328-at. A párnáról felemlve a fejem már láttam, hogy odakint nyomott idő van, nyoma sincs a napnak, tejfehér az égbolt és ködszitálás van. Ettem bolognait reggelire/ebédre aztán fél órával később kihánytam az egészet, mert úgy tartotta kedvem...
Rosszul lettem, na! Elkezdett fájni a fejem és émelyegtem. Képtelen voltam bringára ülni ilyen állapotban, de mindenképp el kellett jutnom a város szélére. Kedden van a 328-as napja és egy olvasóm küldte be ezt a számot, bár korábban már találtam egyet Csepelen. Valahogy összeszedtem magam, megnéztem a BKV menetrendet és elindultam. Busz-metró-villamos-busz-leszállás, elő a Nikonnal. Hamar megtaláltam a számot, de sajnos jobb fotót is készíthettem volna, nem voltam a csúcson. Ezután nekivágtam az út szélén és néztem meddig van a számozás. És ekkor megláttam a 355-öt. Nem különálló táblán, mint a legtöbbet, hanem egy bazi nagy matricán, ami a kapu mögött rejtőző telepet hirdette. Katt. Katt. Kész voltam. Már csak haza kellett jutnom egy darabban. Ne üssenek el, ne robbanjon fel alattam a busz, ne térítsék el a villamost, ne essek a metró alá stbstb. (Ezért egyszerűbb bringával közlekedni, ott csak az elsőre kell ügyelni, meg hogy én se üssek el senkit ;) Hazafelé a 61-es villamoson olyan táncperformanszot láttam egy utastól, hogy az valami elképesztő! Szerencsére videóra vettem és hamarosan feltolom Jutyúbra is, mert nagyon meleg!

Eddig valahányszor hazaértem a számvadászatról, mindig azonnal rácuppantam a gépre és elkezdtem a képeket buzerálni. MA nem. Ma szép nyugiban elvoltam az interneteken, főztem, lazultam, nem siettem már sehova. Végre pihenhetek egy picit. Legalábbis úgy érzem egy nagy darab kő esett le a szívemről. A 365Budapest totálisan a hétköznapjaim része lett, amin folyton agyaltam, tervezgettem, kutattam... És 2009 november 21-én végre úgy gondolom, hogy teljes a gyűjtemény. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez bármilyen formában hozzájárult!

Új bútorok

Amikor májusban beköltöztem a lakásomba, elhatároztam, hogy a jövô évben sorra kerülô felújításig nem fogok bútorokat venni, egyrészt spórolási szándékból, másrészt mert ki tudja még, hogy milyen bútorokat akarok majd venni egyszer, kidobni meg nem szeretnék semmit. Persze ember tervez és aztán a végén minden másképp sül el, így esett, hogy hála néhány ismerôsömnek és barátomnak ingyen vagy kisebb összegekért már szert tettem egy kis kanapéra és szônyegre (Zsike+Sanyi), könyvespolcra (Ági), kis étkezôasztalra a konyhába (Angi), székekre (Danielsan) és a legutóbbi szerzemény egy cipôsszekrény (Beus+Rajmi), valamint még egy polc és egy ágy (Jucus). Az utóbbi három bútor Rajmi segítségével jutott el hozzám, köszönöm neki!

Be kellett látnom, hogy bútorok kellenek, még ha ideiglenesen is és még ha pénzbe kerül, akkor is. Konkrétan képtelenség a rendnek még a látszatát is fenntartani, ha minden cuccom össze-vissza hever a padlón/kanapén/íróasztalomon és legalább 3 sarkot dobozok meg zacskók foglalnak el. Nem állítom, hogy több lett a helyem (az ágy sokat elfoglal), de legalább a cipôink nem dobálódnak szanaszét és újabb két dobozt tudtam kiüríteni! Most van egy polcom, ami a keresztségben a "Bohém polc" nevet kapta és ide pakoltam az összes fényképezôgépemet, képeimet, rajzaimat, mappáimat, sablonjaimat és úgy általában mindent, ami az agyam jobb féltekéjének terméke, vagy kedves a szememnek.

Úgy érzem, így már kibírom a felújításig.

EDF Energia

Öcsinek hála, a reklámügynökség, ahol dolgozik felkért egy munkára, amiről csak annyit tudtam, hogy fotózni kell, és fényfestős stop-motion videó lesz belőle. Örömmel vállaltam el, nem csak a jó pénz reményében, ami majd ha megkapok, segít kihúzni a jelenlegi anyagi gondjaimból, hanem azért is, mert már régóta szerettem volna ilyet csinálni. Maga a fotózás 2 éjszakát vett igénybe, vicces volt és egyben érdekes, ahogy összehoztuk ezt a dolgot. Az utómunka már az ügynökségi operátorokra várt és ez lett a végeredmény:

Sziget '09 videó

Ígértem egy hónapja és végre meg is csináltam a Sziget alatt felvett anyagokból ezt a kis szösszenetet. Buliztunk rendesen :)

Eclips3 Visual on Sziget Festival 2009 from zsutti on Vimeo.

Hétvégi számvadászat

Hogy levezessem a múlt heti izgalmakat - szakítás Ágival, Kék ügyfél elvesztése, kirúgások, hugom kórházas sztorija - szombaton és vasárnap is elindultam a Nagy Faluban, hogy számokra vadásszak, természetesen miután délelőtt meglátogattam a tesóm a kórházban. Szombaton a Bécsi úton garázdálkodtam letekertem 32 km-t, vasárnap a Pesti úton, Zrínyi utcában és a Ferihegyi úton aprítottam a kilométereket, a végére összejött 52, azaz összesen 84 km-t tekertem a hétvégén. Örömmel konstatáltam a végén, hogy ez egy sikeres hétvége volt. A múlt heti 9 hiányzó számból megtaláltam hatot, de közben kiderült, hogy valamikor hónapokkal ezelőtt véletlenül bejelöltem meglévőnek az egyik számot (316), így tudtom nélkül már régóta X+1 hiányzó szám volt. A lényeg, hogy meglett a 316, ráadásul egy kifejezetten szép példány, de nem csodálom, hogy első alkalommal nem vettem észre, mert egy fehérre festett kerítésre volt felcsavarva egy fehér színű kerámia.

Már csak négy számot kell megtalálnom: 328, 338, 355, 360. Azt tudom, hogy a 338-at Csepelen fogom megtalálni a II. Rákóczi Ferenc úton. Ezen kívül még a Nagytétényi utat és a Hidegkúti utat kell újra átnéznem. Az utóbbi emlékeim szerint nem tart 360-ig és abban is kételkedem, hogy a 328 is ott lenne. Próba szerencse, max tekerek egy újabb ötvenest.

Sziget '09

Száradjon le a kezem, ha nem írok az idei Sziget Fesztiválról, pedig már jó két hete, hogy vége, de nem mehetek el mellette csak úgy. Írhattam volna már egy hete is, de meg akartam vágni a videókat, amik készültek, csak időközben vírusos lett a gépem és nem indul az Adobe Premiere. Érik egy reinstall...

Tehát a Sziget. Kezdjük ott, hogy nem vagyok oda érte, évek óta be nem tettem oda a lábam, nekem a Sound jobban bejön. Idén viszont, egy régi ismerősnek - Guttinak, a Pulzar fotósának - hála kaptunk egy lehetőséget, hogy vizuálozzunk a Nagyszínpadtól jobbra lévő Snickers Bázison, ahol egy 6x4 méteres LED-falat állítottak fel. Szerdától vasárnapig, a két fő fellépő alatt égettük a szigetelő emberek retináját és hülyítettük a népet Öcsivel és Danival. Nyomtuk a Snickers brandinget orrba-szájba, meghülyítettük még villogó flashekkel, kameráztuk a részeg embereket, akik meglátván magukat a LED-falon már-már extázisba kerültek. Király volt. Jövőre is bevállalnék még 1-2 fesztivált.

Péntek este volt az egyetlen nap, hogy mindhárman kint voltunk, lett is nagy bebaszás a végére, a kerítésen keresztül kértem a sört a pultból. A hajnali hazabringázás eredménye az lett, hogy az Árpád-hídnál megpróbáltam lendületből föltekerni a lépcső tetejére (a rámpán, nem a lépcsőn), ami nem sikerült, mert a lendület a teteje előtt elfogyott, így én dobtam egy hátast a fa tövébe, én a táskámra estem (benne a Nikon), a bicaj meg rám, közben a bal lábszáramat jól legyalulta a fémpedál. Kínomban meg részegségemben csak röhögni bírtam, aztán valahogy hazatekertem.

Készült egy panoráma, kattints és látod nagyobban, videó meg majd egyszer talán lesz.

Goldenblog eredmény

Tegnap megszületett az eredmény a Goldenblog 2009 - Fotóblog kategóriájában. Mielőtt rátérnék a lényegre, egy rövid összegzés: 101 nevezett blog, ebből 10 best of blogot neveztek meg. (Hmm ez nem is lett olyan hosszú összegzés, mint gondoltam.) Szóval ha már rákattintottál a fenti linkre és megnézted a top 10-et, akkor láthatod, hogy a 365Budapest nem került közéjük :( Ettől függetlenül annyira nem keseredtem el, mert a post legalján található egy rövid ajánlás, amit Stiller Ákos, a HVG fotósa írt:

365 nap, 365 házszám, több ezer letekert kilométer és a tipográfia iránti szenvedély. Nem hittük volna, hogy a házszámok érdekesek. Pedig de. Nem hittük volna, hogy naponta szívesen megnéznék, hogy néz ki a legújabb. Pedig megnézzük. Nem hittük volna, hogy azon kapjuk magunkat, vajon Budapest melyik részéről, melyik utcából való az a furcsa 11-es, és vajon nem láttuk-e valamikor a 123-as kerítést. Pedig ezen kapjuk magunkat, és örülünk, hogy volt valaki ennyire kreatív, hogy végigvitte és még viszi egy darabig ezt az izgalmas fotóprojektet.

Teljesen meghatódtam ettől a pár sortól és közben dagad a májam is. Igazi megtiszteltetés. Az ilyen kis dolgok annyira fel tudják dobni a (mostanában) szar napjaimat.

Offtopic:

Bár nem szokásom a 365-ről külön kiemelni kommentelőket vagy kommenteket, de épp a héten kaptam a 217-re a következő kommentet:

Nagyon szuper, a Nagy Budapest Törtzsasztalnál most küldték körbe a címet.
Üdvözlettel,
Török András
ny. tipográfus

Nem is tudtam, hogy létezik egy ilyen társaság és információm is csak annyi van róla, amit a Wikipedián megtaláltam. Ez a komment is kb olyan hatással volt rám, mint a HVG fotósának ajánlása.

Amúgy egyvalakit leszámítva mindenki megnyugodhat, de már kitaláltam, hogy jövőre mi lesz az a fotóprojekt, amivel az összes szabadidőmet "elcseszhetem" sőt, igazából 2-3 évre való ötletem van :) Stay tuned!

Bringapara és számvadászat

Múlt héten nagyon peches voltam a bringámmal. Történt, hogy csütörtökön megint eltört a hátsó kerékagy. Az eset a Hősök terénél történt a Szépművészeti melletti átkelőn. Szerencsére már közel jártam az otthonhoz, úgyhogy nem kellett sokáig tologatnom a bicót. Rohadtul nem értem hogy történhetett meg, hiszen legutóbb 4 hónapja történt ugyanez, de az a kerékagy lenyomott már pár ezer km-t, az új meg csak 6-700-at. Ráadásul nem úgy mentem mint a vadbarom, padka is alacsony volt, ettől függetlenül reccsent egyet.

Másnap elvittem a kereket szervizbe, megcsinálták, 100 Ft-tal fizettem többet, mint áprilisban, a válság számlájára írom. Otthon visszapplikáltam a helyére, minden fasza volt, felfújtam a kereket és indultam VOLNA számokra vadászni. Volna, mert mire leértem a negyedikről, a hátsóm tök lapos volt. Pótgumim sem volt, ráadásul a javító szettet sem találtam a káoszomban. Aznapra félretettem a kétkerekűt.

Szombaton Badacsonyban voltam és még aznap vissza is tértem, mire vasárnap kellemes bringázó időre ébredtem. Elhatároztam, hogy valahonnan kerítek egy kerékbelsőt és mázlimra egy sarokra tőlem nyitva találtam egy bringaboltot, vasárnap délután! A belső mellé vetem egy javító szettet is, a biztonság kedvéért. Hazaérve kicseréltem a rossz belsőt, összeszedtem gyorsan a cuccaimat és indultam a nagy számvadászatra. A Városligeten akartam keresztülvágni a Stefánia felé, de valamire rámehettem, mert a hátsó kerekem megint defektet kapott és még mielőtt elérhettem volna a fákat, lapos volt.

Újra hazatoltam a bicót. Csak pár száz méter. Fel a negyedikre. Be a lakásba. Kerék levesz. Belső kivesz. Vödörbe vizet. Belsőt pumpál. Belső ereszt a vízben. Basszameg. Fogtam a javító szettet és a pénteken kilyukadt belsőt kezdtem el foltozni. Két lyuk volt rajta. Megcsináltam, visszatettem a kereket a helyére, ettem egy kis levest, megint összepakoltam a cuccaimat és elindultam másodjára. Az úticél a XXI. kerület volt, azaz Csepel.

Csepelhez nem fűződnek túl jó emlékeim. Általában akkor jártam ott, mikor esett az eső, egyszer egy híd alatt álltam bőrig ázva a bringámmal. Viszont a Logitech billentyűzetemet és egeremet egy csepeli üzletben vettem kb 5-6 éve és konstatálom, hogy nagyon jó vételnek bizonyult. A számvadászatot márpedig ide terveztem és nagyon sokat reméltem ettől a kerülettől. Le akartam cserélni a 207-est, amit majd vasárnap láthattok. Továbbá 31 szám hiányzott még és volt pár cserére váró számom.

A Gubacsi hídon tekertem át a szigetre és elsőként a Hollandi út végére akartam eljutni. Sikerült is, de egy picit csalódás volt, mert csak egy számot találtam. Hosszabbnak gondoltam. Elindultam a második kiszemelt utca - a Szent István út - felé, de menetközben megakadt a szemem egy utcatáblán, amin kb 250-ig jelölték a számokat. Mária Királyné útja. Két cserét találtam :) ezeknek nagyon örültem. Visszafordultam a Szent István út felé, bizakodva a rám váró számrengetegben, de nagy csalódás volt. Csak négy számot találtam, és a számozás 353-nál véget ért. Egész pontosan a végéről haladtam befelé eleinte csak kissé csalódottan, 220 körül viszont már nagyon elkenődtem. Menet közben beugrottam hugom egyik kollegájához, TP-hez egy picit pihenni. A kutyája egy őrült, szerintem azt hitte, hogy én vagyok a postás. A kis intermezzo után kicsit frissebben elindultam az utolsó célállomás felé, a II. Rákóczi Ferenc útra. Ez volt szinte a Kánaán! Rengeteg számot találtam, ám végül csak 16 darab került be a kollekcióba, köztük néhány kifejezetten extravagáns házszám. Elégedetten indultam haza.

A Lágymányosi hídig Hévvel mentem, onnan újra bringával a Könvyes Kálmánon. Valahol a Stadionok környékén feltűnt, hogy a hátsóm megint laposodik. Megálltam pumpálni és onnan tekertem haza mint állat. Épphogy kibírta. Két napig nem volt kedvem hozzányúlni, de tegnap este újra megfoltoztam a kereket, amin született egy harmadik lyuk. Ma úgy vettem észre, hogy az elsőm puhul a normálisnál gyorsabban. Kezd elegem lenni a szivatásból. Lehet eladom a bringát. Kell valakinek?

Ért még más csapás is. Számvadászat közben megcsípett pár mutáns szúnyog vagy bögöly, nem tudom, nem láttam, de másnapra kb 10 csípést vettem észre a végtagjaimon, amelyek szép lassan bedagadtak, a jobb karrom egy idő után zsibbadni kezdett. 2 napi borogatás meg kenegetés segített, de azért nem volt kellemes.

Ami a számtermést illeti, nagyon bőséges volt. Eddig komoly kétségeim voltak afelől, hogy teljesíteni tudom a magam elé kitűzött feladatot, de mire végére értem az új számok lajstromozásának, már nem voltam borúlátó. 15 számot kell még megtalálnom és van még 5 hosszú út a tarsolyomban :)

Re: Balatonsound

Másfél héttel ezelőtt meglehetősen kiborultam a nyári szabadnapjaim alakulását illetően, de végül mégis jóra fordultak a dolgok. Miután megírtam a postot, dühömben és dacból elkezdtem telefonálgatni és röpke másfél óra leforgása alatt sikerült egy viszonylag olcsó szállást szereznem Zamárdiban, 10 perc sétára a Sound bejáratától, valamint egy VIP jegyet az eredeti áron. Szinte el sem hittem, hogy ez megtörténhetett. Valamiért eddig minden évben mázlim volt a Sounddal, akármennyire rezgett a léc. A legjobb az egész dologban, hogy hazajöttek a barátaim Londonból (Mózes, Dain, Attis) és bár nem egy helyen fogunk lakni, biztos vagyok benne, hogy végig visítjuk ezt a 4 napot. Már alig várom, hogy lent legyek. Elkezdtem összeírni valami listafélét, ami inkább egy iránymutató arra nézve, hogy mely bulik érdekelnek. Azt azért nekem is el kell ismernem, hogy az idei lineup elég gyengus lett. Tök mindegy, elsősorban azért megyek le, hogy a Balatonparton süttessem a hasam miközben a háttérben Jazz/Break/Dubstep szól.

Fasza lesz. Nagyon fasza.

A hátam a vásznam

Már másfél hete, hogy elkészült a tetoválás a hátamon, de csak most jutottam el odáig, hogy írjak is róla. Mint azt legutóbb írtam, a véglegesítésig várnom kellett egy hónapot. Másfél hétig kentem Bepanthen krémmel a hátam, míg a var lehámlott teljesen. Szépen begyógyult, de pár pólót, trikót, ágyneműt összekentem a fekete bőrdarabkáimmal:)  Egy hónap alatt kellett kitalálnom, hogy miképp legyen a hátam közepén lévő banális hiba kijavítva. Végül a tetoválás előtti éjszaka világosodtam meg. Az ötletet egy rosszul húzott vonal, az inspirációt bedrogozott pókok hálói adták. Most kb két másfél-két órát ültem a székben, mert Balázs az összes kontúrt újrahúzta, ez eltartott egy darabig még úgy is, hogy nagyon gyorsan dolgozik. Az eredménnyel pedig teljesen elégedett vagyok, állat lett. RESPECT Tóth Balázs tetoválómesternek! 

Miután másnap csütörtökön leszedtem a fóliát, hogy levegőzzön a mű, készítettem róla egy olyan igazi béna fürdőszobai fotót, csak nektek! Valamikor majd lesz jobb is, ígérem.

Koszos dolgok: szétszedtem az egerem

5-6 évvel ezelőtt vettem azt a Logitech wireless billentyűzet-egér kombót, amit most is használok. Sajnos az ember nem mos mindig kezet mielőtt használná az egeret, így az elég könnyen koszolódik. Továbbá az én egerem túlélt már néhány tucat vizuálos partit, költözést,  stb. Egyszer megpróbáltam szétszedni késsel, mert nem találtam csavarokat. Most, pár év után, egy elemcsere alkalmával megtaláltam az egyik csavart: egy mély fekete lyukban. Végül szétszedtem darabjaira és megtisztítottam. Ez annyiból állt, hogy meleg víz alatt ledörzsöltem a műanyag részekről a több éves zsírt és koszt, majd kitettem száradni. Nem voltam benne biztos, hogy a hajszárító jót tenne neki, így azt mellőztem. Az összerakás már kicsit nehezebb volt. Az elektronikát 4 apró csavar tartja, és miután sikerült becsavarnom mindegyiket a helyére, akkor vettem észre, hogy kihagytam egy picsányi kis alkatrészt, ami egyébként a wireless connection gombja volt, mint kiderült :) Most majdnem olyan szép, mint újkorában. Lehet a billentyűzet lesz a következő projekt.

Hivatalos

Most már hivatalosan is budapesti lakos vagyok. Ma reggel elmentem a 7. kerületi önkormányzathoz és megcsináltattam a lakcímkártyám. Végre választahatok magamnak saját háziorvost, lehetek beteg, kérhetek róla igazolást és nem kell emiatt 200 km-el arrébb utaznom. (Az elmúlt években nem nagyon voltam beteg, ha meg mégis, akkor is dolgoztam és csak végszükség esetén maradtam otthon, ami miatt rendes szababadnapot kellett kivennem.) Mehetek szavazni a Hernád utcába és még fene tudja mi mindenben vehetek részt hivatalosan.

Azt el kell mondanom, hogy ez a lakcímkártya dolog sem ment csak úgy egyszerûen. Utánanéztem a dolgoknak és valaki azt javasolta, hogy interneten jelentkezzek, foglaljak magamnak idôpontot és az a tuti. Meg is tettem kb egy hónapja. Az elsô baj az volt, hogy a legközelebbi idôpontra két hetet várnom kellett volna. Gondoltam ez van, annyit várok simán. Aztán eltelt egy hét, közeledett az idôpont és közben leesett, hogy a kiválasztott idôsáv Húsvét hétfôre esik, amikor a) nem vagyok Budapesten, b) nem lesz nyitva a hivatal. Magyarul ezt kurvára nem vették figyelembe a honlapon. Próbálkoztam volna újra, de megint 2-3 hetet kellett volna várni, ekkor már kezdett elegem lenni. Egy ismerôsöm azt mondta, hogy ô bement reggel, húzott sorszámot, kivárta a sorát és viszonylag hamar elkészült a kártyája. Na ezt az opciót annyira nem szerettem, mert amint meghallom a "hivatal" vagy "okmányiroda" szavakat, a sztereotípiákkal teli fejemben hosszú sorokban várakozó, ideges, büdös, izzadó embertömegek jelennek meg, esetleg néhány csontváz elvétve a sarkokban, bár a Földhivatal kellemes csalódás volt e tekintetben, 10 percnél többet egyszer sem töltöttem ott. Végül úgy láttam ez lesz a megoldás, ezért ma reggel kivételesen fél órával elôbb keltem fel, bringával hamar abszolváltam a távot, miközben a reggeli dugóban ácsingózó kocsik között végigcikáztam a Körútig. Nem is késtem sokat, a szokásos 9:45-ös idôben érkeztem be a munkahelyemre :)

A nagy beköltözô show

Azt se tudom hol kezdjem ezt a postot, mivel hullafáradt vagyok (bent melóhelyen amúgy), kôkemény három napos hétvégét abszolváltam. Kezdjük a pénteknél: délelôtt 11-tôl kezdve pakoltam, dobozoltam, zacskóztam. Délután lett volna egy fotózás haverokkal nem messze tôlünk, de a modell szerencsére lemondta, így tudtam folytatni amit elkezdtem. Este mentünk vizuálozni a hajóra, nagyon király buli volt, kár hogy bukta lett a vége és csak fele pénzt kaptuk meg, de volt már rosszabb is.

Szombaton reggel hatkor kerültem ágyba, fél 11-kor meg kimásztam belôle, mert jöttek fel szüleim vidékrôl, hogy megkezdjük a beköltözés elsô fázisát: konyha, fürdôszoba rendberakása, függönyök kitisztítása, takarítás stb. Az ágyból való kimászás elôtt derült ki, hogy nem jönnek fel a Várba, hanem egybôl a lakáshoz mennek, így alapból hátrányba kerültünk a hugommal, aki akkor érkezett haza, amikor én kimásztam az ágyból. Gyors zuhany meg öltözés után elindultunk, de a bejárati kapunál kénytelenek voltunk konstatálni, hogy letört a kilincs és be voltunk zárva. A szomszéddal próbáltunk kijutni, ami 10 perc szenvedés után egy kombinátfogó segítségével megoldódott. Déltôl négyig takarítás, apuval szereltünk ezt-azt, addig anyu meg tesóm gyakorlatilag felszerelték a konyhát. Köpni-nyelni nem tudtam, fullextrás konyhám lett :) Miután szüleim elmentek, levezetésképp tovább rámoltam a Várban hajnali 2-ig.

Vasárnapra már tényleg csak az apraja maradt, de így is szinte folyamatosan dobozoltam, míg megérkeztem az elsô segédek. Hugom eléggé szakaszosan volt otthon, neki kevesebb is volt a cucca, fôleg a konyhával bajlódott. Csak aznap délben derült ki, hogy meglesz a 4. kocsi, amivel a cuccainkat deportáljuk, ennek nagyon örültem. Reméltem, hogy így egy körben abszolváljuk a feladatot. 14:45 és 15:45 között egy doboz kivételével mindent bepakoltunk az autókba, 16:00-ra ott voltunk a lakás elôtt. Sikerült kifognunk pont a bejárati kapu elôtt egy parkolóhelyet. Rotációs rendszerben rámoltunk ki a kocsikból: amint kiürült az egyik, a következô a helyére állt és nem egy sarokkal odébbról kellett cipekedni. Hihetetlen mennyire zökkenômentesen zajlott a dolog, egy autóval kb 5-10 perc alatt végeztünk. Voltak zúgolódások a segédek közt, hogy 4 emelet lift nélkül kicsit durva, de olyankor odacsaptam közéjük az ostorral és akkor hirtelen könnyed szökkenésekkel vitték fölfelé a 5-10-20 kilós dobozokat. 16:45-re fent volt az életünk a negyediken.

Hugom sütött ki kolbászt, hurkát, szalonnát és sonkát az embereknek, volt nagy zabálás a nappali közepén húszezer doboz által körbevéve. Amúgy az elsô dolog amit kipakoltam, a számítógépem volt, hogy legyen zene :) Késôbb még visszamentem a Várba a bringámért. Sajnos a bringaórámat pár napja nem találom, talán majd egyszer elôkerül...

Ezer köszönet Jucának, Dávidnak, Suszinak és Anginak, akik kocsival jöttek, továbbá Áginak, Öcsinek és Danielsannak, akik szintén segédkeztek. (Sajnos Karesz nem ért oda, pedig éreztem az igyekezetet a telefonban, így lemaradt az "elsô vacsoráról".)

Utolsó nap a Várban

Eljött ez a nap is. Vártam is meg nem is. Vártam, mert végre a saját lakásomba költözhetek, egyelőre a húgommal, később egyedül, később talán barátnőmmel. Ugyanakkor nem vártam, mert az itt eltöltött 1 év és 9 hónap hihetetlenül jó volt, igazából nehéz rá szavakat találni. Eleinte féltem attól, hogy egy nagyon jó barátommal költözzek össze, mert már láttam így barátságokat tönkremenni, de végül nem csalódtam. Mózes volt a legjobb lakótárs! Megszámlálhatatlan élmény fűz ehhez a helyhez. A kilátást imádtam, mindig mosolyogtam, amikor kimentem az erkélyre, bár az utóbbi időben már csak nosztalgikus sóhajok hagyták el a számat, mosoly egy sem. Szomorú vagyok, hiényozni fog...

Két és fél napig tartott míg összepakoltam a cuccaimat. Pár perc múlva itt vannak a barátok/barátnék 4 kocsival, hogy áttelepítsenek az új fészkembe. Köszi mindenkinek a rengeteg segítséget! Ha nagy leszek, meghálálom, bár a tesóm főzni fog rájuk ha átértünk, csak ezt ők még nem tudják.

Nem tűnik soknak, de valójában az!

Unit

Dagad a májam. A 365Budapest első nyomtatott megjelenése az áprilisi Unit Magazin hasábjain:

Köszönet mindenkinek, akinek tetszik a projekt és követi vagy követni fogja a jövőben.

Új tetoválás!

Régóta dédelgetett tervem vált valóra csütörtök este. Újabb tetoválással bővült a hátam, egész pontosan a régi mintám kapott egy keretet. Egy nagyon durva nonfiguratív önarcképet varrattam fel, amelynek eredetijét 2004 februárjában terveztem. Azóta többször átterveztem szinte az egészet, még közvetlenül a felvarrás előtt is módosítottam egy apró részletet.

Egyik kollégám, PiZso nyaktól combközépig tele van varrva és mikor tavaly említettem neki, hogy bővíteni akarom a hátamon lévő mintát, egyből beajánlotta nekem egyik jó barátját, Balázst, aki amúgy Zürichben futtat egy saját tetoválószalont. (Ez itt a honlapja, amelyet egy ex-kollégám, Kamen rakott össze.) A mester havonta hazajár egy hétre családot, barátnőt és barátokat látogatni, így nem kellett kiutaznom Svájcba :-) Volt egy próbálkozásom nála tavaly, de különböző okok miatt akkor elmaradt a találkozás. Idén már nem nagyon akartam halogatni, bár főleg a munka miatt kevés időm jutott az új tetoválásra gondolni, de szerencsére PiZso emlékeztetett rá.

Március végén találkoztunk Balázzsal, vittem magammal a mintát, beszélgettünk róla sokat, majd abban maradtunk, hogy várunk egy hónapot és Balázs kicsit "tetkósabbá" rajzolja. Végül mégis az eredeti minta mellett tettük le közösen a voksunkat. Maga a mester sem volt elégedett az áttervezett változatokkal, azt mondta, hogy a hátamon lévő régi mintáról és az újról lejön, hogy ugyanaz a kézírás, amit ő nem tudott utánozni. Erre a kijelentésre azért büszke voltam.

Csütörtök hatkor elviharzottam az OG-ből (bár lett volna mit csinálni), leparkoltam a bringát a Gödörnél és BKV-ztem Pesterzsébetre. Basszus, megint kellett bérletet vennem... Annak ellenére, hogy nem egy profin felszerelt stúdióban voltunk, hanem a mester lakásán, minden a legsterilebb körülmények között zajlott le, és minden részletre kiterjedő alapossággal és szakértelemmel vettük szemügyre az esetet (a hátam), mielőtt nekilátott dolgozni a tűvel. Ekkor derült ki, hogy az első mintám nem pontosan a hátam közepén van, amire eddig egyikünk sem gondolt... Egy kis tervezgetés és a tetoválás utáni lépések megbeszélése után nekilátott a munkának, addig én magazinokat olvastam.

Még az elején megérkezett Szilárd, Balázs egy jó haverja, akinek szintén van egy tattoo & piercing szalonja az EuroParkban és szintén nagyon jó arc és amúgy testékszereket helyez emberekbe. (Ő is ott volt a márciusi találkozásunkkor. A legtöbben Elvis néven ismerik, akik még emlékeznek a VV1-re.) Szóval Szilárd és Balázs barátnője helyet foglaltak a kanapén, majd lájtos jammelgetésbe kezdtek akusztikus gitáron. Talán el sem kell mondanom, mennyire jó fílingje volt az egésznek. Tetoválás élőzenés aláfestéssel. This is tha real shit!

Vélehtően felmerül bennetek pár kérdés, ezekre az alábbiak a válaszaim:

• A procedúra majdnem 3 órán keresztül tartott, közben persze tartottunk 2×5 perces szünet.
• Igen, fájt. Hol jobban, hol kevésbé. Gerinc mentén, lapockánál és anyajegyek körül nagyon.
• A fájdalom ellen úgy védekeztem, hogy nagyon kapaszkodtam a tetoválószékbe, vagy a saját kezembe és erősen becsuktam a szememet, majd tetovált nyulakkal és őzekkel teli rétre gondoltam, amelyek boldogan legelésznek és ugrálnak szertelenül:-)
  
• Nem lettem rosszul egyszer sem, nem vinnyogtam, nem sírtam, amikor szünetet tartottunk, alig vártam, hogy folytassuk. Próbatételnek tekintettem a procedúrát, aminek meg akartam felelni.

Amikor végeztünk és végre megtekinthettem a tükörben, nagyon elégedett voltam. Jó emberhez fordultam, akiben sem szakmailag, sem emberileg nem kellett csalódnom.

Nos, képet azért nem teszek most közzé, mert a mű még nincs kész. Egyrészt ki kell találnom, hogy az első tetoválás félrecsúszásából fakadó bonyodalom a hátam közepén hogyan legyen kijavítva, továbbá a régi mintát is újra kell varrni, mert 7 év alatt nagyon kifakult. Kb 1 hónap múlva, ha kész lesz a mű teszek ki képet is. Addig aki látni akarja, az jöjjön oda hozzám személyesen. Utcán leszólítani nem ér!