szerda, június 30, 2010

A jó turista

Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy fájt a térdhajlatom, de a kezdeti bicegéssel együtt hamar elmúlt. Kora reggel esett az eső, ezért a biztonság kedvéért elpakoltam az esőkabátomat. Úgy gondoltam, hasznosan kéne eltölteni a napot, úgyhogy a kiadós reggeli után nyakamba vettem a várost. Megfogadtam Syntax tanácsát és a Regent Street-en betértem a London Visitor Center-be, ahol vettem egy London Pass-t. Ez azt jelent, hogy leperkáltam £82-ot, amiért 55 londoni látnivaló/étterem/program/whatever közül válogathattam, ahova ez ingyenes belépőt jelentett, illetve extra ajándékot, ha ezen helyek némelyikén egy bizonyos értékben vásárolok. Syntax, big THX! Nem bántam meg, és még csak egy napon vagyok túl, a maradék hatból.

Elsőként ellátogattam a Monument-hez, amelyet az 1666-os tűzvész emlékére állítottak. 311 lépcsőfok megmászása után jutottam fel a tetejére és a város teljes körpanorámája fogadott odafenn, amelytől rácsok védték meg az embert, nehogy belezuhanjon. A fotózás nem volt egyszerű dolog, mivel a rács viszonylag sűrű szövésű, és csak elvétve találtam egy-két nagyobb lyukat, ahol valahogy átpasszíroztam a 62 mm szűrőméretű 18-200as Sigmát. Fókuszálás közben kicsit le is kaparódott az obi borítása, úgyhogy ezt már csak nagyon olcsón tudom eladni... Mindegy, végeztem a kötelező körrel, élveztem a magaságot, de a panoráma nem volt olyan lenyűgöző, mint pl New York-é. A kijárathoz visszaérve kaptam egy oklevelet, hogy megmásztam a 311 lépcsőt.

Ezután elgyalogoltam a St. Paul katedrálishoz, ahova szintén ingyen mehettem be. Tilos volt fényképezni illetve videózni, de nem is csodálom, mivel tök felesleges. Élőben kell látni, mozgó és állókép nehezen tudja visszaadni azt a gigantikus belső teret és az übergazdag díszítést. Sorry srácok, de én sem fotóztam, jobb a békesség. A St. paul nagyon magas és feljebb van még néhány érdekes része az épületnek, például a kupola belseje, ahol 30 méterrel a padló felett van egy Whispering Gallerynek nezvezett körgaléria. Onnan továbbmentem a Golden Gallery felé, amely a katedrális legmagasabb kilátója, ahol újra a teljes panoráma fogadott, de ezútal nem védett háló a lezuhanástól. Nem is terveztem, hogy kipróbálom. Mivel a legutolsó turnussal mentem fel és rengetegen voltunk, úgy terelgették a turistákat, mint a libákat, a szűk helyeken csak egyesével fértünk el. Ráadásul mindez nagyon gyorsan történt, úgyhogy kézből lőttem a cloudporn-os panorámákat. Egyébként a szűk spirális lépcsőhálózaton felfelé menet az összes kamasz srác a felettünk haladó lányok kivillanó bugyiját fényképezte. Még az előttem haladó középkorú pár férfitagja is, aki elsumákolta a képeket, de én láttam hova célzott :) Lányok, ha valaha jó napot akartok szerezni a St. Paul katedrális csúcsába vezető lépcsőn sorban álló hím egyedeknek, akkor légyszi rövid szoknyában és bugyi nélkül tegyétek, köszi! :)

A katedrális után céltalanul bolyongtam, majd sétálgattam a Temze partján és pihentem, amíg újra találkoztam Zsuval, hogy visszaadjam a kulcsait. Rövid poénfotózkodás és eszmecsere után elváltak útjaink. Átsétáltam a Millenium hídon, onnan a Tower Bridge felé vettem az irányt, ahol újabb céltalan bolyongás következett, majd kitaláltam, hogy készítek a hídról naplementés klisémentes fotót (Aha, persze.) Ekkor már elkezdődött az apály, és a túlsó parton kiszúrtam egy vízmentes kavicsos szakaszt, ahova egy létra vezettett le. Átsétáltam a hídon, de ahhoz a szakaszhoz nem lehetett csak úgy odajutni, mivel egy épület udvarából lehetett a létrához jutni. Kezdtem parázni, hogy ezt bebuktam, de addig mentem tovább, amíg találtam egy nyitott lejáratot két épület között. Minden csupa moszat és víz volt, nagyon csúsztak a kövek, párszor majdnem hanyattvágódtam és akárhova esetem volna, nem lett volna túl jó... Meg kellett várnom, amíg a víz annyira visszahúzódik, hogy szárazon meg tudjam közelíteni a partszakaszt. Odaérve nagyon örültem magamnak, majd reménykedtem, hogy ne jöjjenek értem a felettem lévő Royal Navy feliratú dokképületből az egyenruhás emberkék, mivel teljesen rám láttak. Igazából nem tudtam mennyi jogosultságom van ott lenni, de senki nem jött értem, sőt, az egyenruhások kiálltak sörözni a fenti korláthoz. Fuckyeah! Egyébként a klisémentes kép nem nagyon sikerült, túl korán mentem ki és a naplemente is tré volt (egy jó képhez legalábbis), jobb lett volna kék órában lőni valamit, de azt nem várhattam meg, mivel vissza kellett indulnom. Szegény Zsunak holnap (ma) korán kell kelnie egy céges reggeli (!) miatt, és nem lett volna jó túl későn hazaérkezni, így is fél 11 lett belőle. (Mondjuk ezt a "Céges reggeli 7-kor" című szivatást nem lenne egyszerű rámtukmálni, és értelemszerűen Zsu sem örül neki nagyon.

Ma is legyalogoltam pár km-t. Igaz, ma kimaradt a pubozás, de végre ráéreztem a városra, eddig szinte csak bénáztam. Most fáradt vagyok és fáradt. Igen, jól olvastad. Szundi.

video

kedd, június 29, 2010

Ma is kipurcantam Londonban

Először is azzal kezdeném, ahol az előző posztot befejeztem, azaz a telefonom adat-roaming parájával. Kiderült, hogy én vagyok a hülye, mert miután kicsit elmélyedtem a beállítások között, megtaláltam azt a checkbox-ot, amivel be tudtam állítani a hiányzó fícsört. Még figyelmeztetett is rá, hogy akár sokba is kerülhet, ezért csak akkor kapcsoltam be, amikor tényleg szükségem volt rá. Ezúttal megkövetem a magyar T-Mobile-t, de csak most...


Tegnap sikerült hajnali 3-kor lefeküdni, mert kicsit megszivatott a lemerülő Mac Pro és az, hogy nem vettem észre az On/Off kapcsolót a konnektoron (ami Off-ra volt állítva), ráadásul találtam pár pontatlanságot a munkámban, amelyeket ki kellett javítanom, hogy hibátlanul küldhessem tovább az otthoniaknak. Kb 11-kor másztam ki az ágyból, majd elkezdtem a Google Maps-en bejelölgetni, hogy mit kéne megnéznem. Szándékosan vagy sem, de végül összegyűjtöttem pár itteni temetőt meg egy használaton kívüli gyárépületet, amely érdekes fotótémának bizonyulhat. Jogosan merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy ki az a hülye, aki Londonban temetőket meg gyárakat akar fotózni? Természetesen én, mivel szeretem a temetők hangulatát, meg a lepukkant gyárakét is, és három éve már amúgy is láttam sokmindent, amit egy turistának látnia kell, igaz csak kívülről. Ettől függetlenül ma nem sok értékelhető képet készítettem.

A nap legnagyobb része ezután több kilométernyi sétával és metrózással telt, el is tévedtem egyszer (már megint), és annyiszor átkeltem a Temze alatt és fölött, hogy néha már azt sem tudtam melyik oldalon vagyok. Végül kikötöttem a Founders Arms pub-ban, ahol az angol-német mérkőzést néztük Zsuval, és vacsora gyanánt elfogyasztottam életem első fish & chips-ét, ami után mind a 10 ujjam megnyaltam. A vacsi mellé legurult még egy cider is, aztán elindultam, hogy találkozzak Syntaxerror nicknevű kollégámmal és barátnőjével, akik közben már nem ott voltak, ahol megbeszéltük hogy találkozunk, hanem a Temze túlpartján, így átcsábítottam őket is a pub-ba. Nyaralásuk utolsó napját töltötték éppen. Kellemes találkozás volt, arról nem is beszélve, hogy ők mint valami vérbeli turisták, rengeteg hasznos infóval voltak felvértezve, amiből én is kaptam párat, és emiatt lehet, hogy a temetők és a gyárépületek mellé felveszek a listára néhány klasszikus látnivalót is.

Este 11 felé járt az óra, amikor mindenki elindult hazafelé, így én a legközelebbi metrót céloztam meg: a Waterloo állomást. Itt tudtam volna felszállni a Jubilee vonalra, ha nem lett volna zárva az állomás és akut kétségbeesés lett rajtam úrrá, mert hirtelen nem tudtam hogyan és honnan jutok vissza Zsu albijába. A Jubilee hétvégén zárva van, mert felújítják és én azt hittem, hogy hétköznap ugyanezen okból korábban zárják a vonalat. Végül nagy mázlim volt: rohanva elkaptam egy buszt, ami átvitt a Westminster apátsághoz, ott alászálltam a metróba, és kiderült, hogy a Jubilee mégis közlekedik. Pont éjfélre értem haza, csapzottan, büdösen, ragacsosan, mintha jót szexeltem volna, pedig csak rohantam a londoni BKV után a magas páratartalmú meleg éjszakában.

Zuhany megvolt, fogmosás megvolt, a blogposztot meg most fejezem be. Jóéjt kedves internetező gyerekek!

vasárnap, június 27, 2010

London: újra meg kell szokni

A szombati nap után lestarpáltan feküdtem le aludni és nagyon jót szundítottam. Szükségem is volt rá, bár vasárnapra nem terveztünk semmi extra durvulást, estére mégis sikerült offolnom magam és még nincs vége.

A Zsu által tálalt bőséges reggeli után első utunk az Oxford streeten lévő Muji üzletbe vezetett, ahol vettem egy univerzális konnektor átalakítót, amellyel a világ több mint 150 országának dugaljzatával kompatibilis és van rajta USB csatlakozó is :) Aztán benéztünk a Body Shopba, amelyről életemben először külkeres tanulmányaim során találkoztam, amiről esettanulmányt kellett írnunk, de nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon bevásároltunk, mivel Zsu 20% kedvezményt kapott a törzsvásárlói kártyája után, így vettem hugomnak meg anyukámnak egy rakás cuccot, amit majd magukra kenhetnek. Na, most lelőttem előre a meglepetést, de annyi baj legyen.

Ma egyébként iszonyat meleg volt, estére le is égett a vállam, mivel lájtosra vettem a figurát, trikóban mászkáltam egész nap. Sétálgattunk a Temze partján, majd a Tate Modern mellett lévő nagy forgalmú pub-ban rákészültünk a Német-Angol meccsre, ahol kellemes eszmecserét folytattunk egy idős angol hölggyel, majd miután megkérdezte, hogy kinek szurkolunk, Zsu legnagyobb bánatára én az angolok mellett döntöttem (lásd előző poszt vége). Egyébként ez az én formám, valamiért mindig a vesztesnek drukkolok és lőn, Angliát lealázták a németek. Ezután elváltak útjaink Zsuval és úgy terveztem, hogy valahol megvacsorázom, majd beülök egy pub-ba az Argentina-Mexikó meccsre, de nem így történt. Miután másfél órát bolyongtam céltalanul a belvárosban, eljutottam arra a szintre, hogy összeesek, ha nem eszek valamit ezért nagyon gyorsan kerestem egy megfizethető vendéglátó helységet. Vacsi után nekiálltam a pub keresésnek, de a belvárosban nem találtam egy nyitott helyet sem - mondjuk nem tudom mit vártam vasárnap este... Keresgélés közben jól eltévedtem, a térkép sem segített, úgyhogy bemenekültem a legközelebbi metróba, hogy elmetrózzak a Marble Arch-ig, amiről biztosan tudtam, hogy onnan jár egy busz Kilburn felé. Hazafelé rájöttem, hogy Zsuval vissza kellett volna jönnöm, mert a környéken szinte az összes pub nyitva volt és természetesen mindenhol adták a mérkőzéseket.

Most meg itt ülök a konyhában egy kiadós zuhany után, mindjárt éjfél, írom a blogom, aztán meg nekiállok dolgozni, mert van egy kis restanciám, amit pénteken már nem tudtam befejezni a Ustreamben, de muszáj, mert különben a többiek nem tudnak haladni a munkával.

Kicsit off, de azért leírom: a T-Mobile elmehet a kurvaanyjába. Itt van ez a hiper-szuper telefonom, amit sok pengőért vettem tavaly, de a roamingon kívül semmi más nem működik: nem tudok twittelni, netezni, térképet nézni, konkrétan semmit, amihez minimum 3G kéne. és adatforgalommal jár. Amikor leszálltam a gépről, küldtek egy sms-t, hogy üdvözölnek a UK-ban, a roamingos hívás meg sms jó drága lesz, meg az adatforgalom is, csak azt felejtették el leírni, hogy hogyan tudom aktiválni, vagy hogy lehet-e egyáltalán. Nem érdekel mennyibe kerül, akarom azt a szolgáltatást! Holnap reggel első dolgom lesz, hogy felhívom a T-t és oldják meg a problémám, vagy menjenek bús p....ba.

Most jól kidühöngtem magam, jöhet a munka. Jó éjt kedves internetező gyerekek!

Újra Londonba

Három év után újra sikerült kijutnom Londonba, bár semmi sem úgy alakult, ahogy azt hónapokkal ezelőtt elterveztem. Az volt ugyanis a terv, hogy meglátogatom kintrekedt barátaimat - Mózest, Daint, Attist, Zsut és Diust - csakhogy Mózes közben hazajött márciusban, Dain elköltözött Amszterdamba és megházasodott (tegnapelőtt), Attist meg kiküldte a cége egy hónapra Fokvárosba, hogy ott lapátolja a biteket. Szóval nem túl jól indult az egész, mégis megvettem a repjegyet áprilisban. Mivel eredetileg Mózesnél és Dainnél laktam volna, más alternatíva után kellett néznem, így jött a képbe Zsu, de ő csak 5 napot tudott bevállalni, és Attis lett volna a másik szállásadóm, ha ha nem küldik ki közben Dél-Afrikába. A szálláskeresés további mizériájától itt most mindenkit megkímélnék, a lényeg, hogy végül Tct-nél, a Spottr egyik alapítójánál sikerült a másik öt napra hajlékot szereznem, ezúton is hálás köszönet neki.
Péntek este még megnéztem a Spanyolország-Chile mérkőzést az Indexen, aztán szép komótosan összepakoltam a cuccaimat, meg kitakarítottam a lakást és 5-re hívtam egy taxit, ami kivitt a reptérre. A repülőutat átaludtam, mivel éjszaka egyáltalán nem feküdtem le. A gépem Gatwick-en szállt le, ahonnan vonattal viszonylag hamar eljutottam London belvárosába, a Victoria Stationre. Egy kis bénázás után sikerült feltöltenem a 3 éve vásárolt Oyster kártyámat - ami a Londoni BKV bérletének felel meg és bármikor újrafelhasználható - és megkerestem a buszt, ami elvitt Kilburnbe, ahol most Zsu lakik. Útközben deja vu rohamom volt, mivel 3 éve ugyanezen a környéken laktunk Dainnel, amikor Diust látogattuk meg.
Nagyon jó volt újra Zsuval találkozni. Elvitt az albérletébe, amit három másik különböző nemzetiségű emberrel oszt meg. Első dolgom volt, hogy aludjak pár órát, mert teljesen kimerültem. Utána kibuszoztunk a Hyde Parkba, ahol egy elkerített részen koncertek voltak, de oda nem mentünk be, hanem kerestünk egy félig árnyékos helyet, ahol cider-t iszogattunk. Közben a színpadon váltották egymást a zenekarok és kb 5 perccel azután, hogy letelepedtünk a fűbe, a Jamiroquai pendítette meg a húrokat. Bár semmit sem láttunk, de azért elég laza volt, hogy szombat délután élő Jamiroquai koncert mellett ciderezünk a Hyde Parkban. A park egyébként tele volt emberekkel. Mint megtudtam, igazi kuriózum, hogy hétvégén süt a nap, ráadásul nem is kicsit, így aki tehette kiszabadult a négy fal közül.
Egyébként még egy darab képet sem készítettem, de ami késik nem múlik. Ma Anglia-Németország meccset fogunk nézni a Regent's Park-ban, de még nem döntöttem el, hogy kinek szurkoljak ;)