A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vizuál. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vizuál. Összes bejegyzés megjelenítése

szerda, szeptember 16, 2009

Sziget '09 videó

Ígértem egy hónapja és végre meg is csináltam a Sziget alatt felvett anyagokból ezt a kis szösszenetet. Buliztunk rendesen :)

Eclips3 Visual on Sziget Festival 2009 from zsutti on Vimeo.

csütörtök, augusztus 27, 2009

Sziget '09

Száradjon le a kezem, ha nem írok az idei Sziget Fesztiválról, pedig már jó két hete, hogy vége, de nem mehetek el mellette csak úgy. Írhattam volna már egy hete is, de meg akartam vágni a videókat, amik készültek, csak időközben vírusos lett a gépem és nem indul az Adobe Premiere. Érik egy reinstall...

Tehát a Sziget. Kezdjük ott, hogy nem vagyok oda érte, évek óta be nem tettem oda a lábam, nekem a Sound jobban bejön. Idén viszont, egy régi ismerősnek - Guttinak, a Pulzar fotósának - hála kaptunk egy lehetőséget, hogy vizuálozzunk a Nagyszínpadtól jobbra lévő Snickers Bázison, ahol egy 6x4 méteres LED-falat állítottak fel. Szerdától vasárnapig, a két fő fellépő alatt égettük a szigetelő emberek retináját és hülyítettük a népet Öcsivel és Danival. Nyomtuk a Snickers brandinget orrba-szájba, meghülyítettük még villogó flashekkel, kameráztuk a részeg embereket, akik meglátván magukat a LED-falon már-már extázisba kerültek. Király volt. Jövőre is bevállalnék még 1-2 fesztivált.

Péntek este volt az egyetlen nap, hogy mindhárman kint voltunk, lett is nagy bebaszás a végére, a kerítésen keresztül kértem a sört a pultból. A hajnali hazabringázás eredménye az lett, hogy az Árpád-hídnál megpróbáltam lendületből föltekerni a lépcső tetejére (a rámpán, nem a lépcsőn), ami nem sikerült, mert a lendület a teteje előtt elfogyott, így én dobtam egy hátast a fa tövébe, én a táskámra estem (benne a Nikon), a bicaj meg rám, közben a bal lábszáramat jól legyalulta a fémpedál. Kínomban meg részegségemben csak röhögni bírtam, aztán valahogy hazatekertem.

Készült egy panoráma, kattints és látod nagyobban, videó meg majd egyszer talán lesz.

kedd, május 13, 2008

Új videók

Amióta Mózes megvette a HD kameráját, rengeteg felvételt készítettünk és lassan minden adattárolási kapacitásunkat feléljük. Az van ugyanis, hogy a HD videó natív felbontása 1920x1080 px, ami azt eredményezi, hogy egy 5 perces felvétel kb. 1 gigabyte helyet foglal a vinyón... Van már ötletünk tárolásra, csak éppen abból van kevés, amiből meg kéne venni: pénz. Már nagyon várom, amikor a Blu-Ray technológia egyszerű halandók számára is elérhető lesz (úgy értem nem megy rá a gatyád, bugyid stb.) mert akkor nagyon kevés helyen tudunk majd nagyon sok adatot archiválni.

De ez most offtopic, következzen inkább két rövid videó, ami közös ténykedésünk gyümölcse. Először nézzetek be a konyhánkba, ahogy a "nagyon egészségtelen, de durván laktató" tojásos rántottát készítjük el 2 személyre. A másik videóra különösen büszkék vagyunk, mivel április 26-án leadta a magyar MTV (Music Television, fuck yeah!) a Partyzóna nevű műsorában
valamikor éjfél után, mint az Eclips3 Visual rövid produkciója. Okés, vágom, hogy nem ez a legnézettebb idősáv, én sem láttam élőben, mivel nincs TV az albérletben (nekünk tök fölösleges), de a tudat az nagyon boldogít. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Tominak, hogy felvette videóra a műsort és bedigitalizálja nekünk :) Amennyiben a videó jobb alsó sarkában található kis nyilas ikonra kattintasz, full screenben is megnézheted, sokkal jobb az élmény.

Helyezd magad kényelembe és 5, 4, 3, 2, 1...


How to cook a proper ham & eggs? from zsutti on Vimeo.


Fluffy clouds from zsutti on Vimeo.

hétfő, május 05, 2008

Performance fesztivál a Gödörben

Életem legrövidebb vizuálján vagyok túl és ezek közé nem számolom azokat a fellépéseket, amelyek valamilyen technikai para miatt meghiúsultak, tehát el sem kezdődtek.

Pár hete felhívott Oizys, aki a Kultblog főszerkesztője és régi ismerősöm a fősuliról, hogy fellép egy haverjával május 4-én az 5. budapesti Tánc-és Performance fesztiválon egy kísérleti elektronikai live act-tel, és szeretnének vizuált a zene mellé, mert az tök jó és hogy volna-e kedvem. Én minden hülyeségre kapható vagyok, tehát igent mondtam, ráadásul kísérleti elektronikára még soha nem vizuáloztam, így duplán birizgálta a fantáziámat a dolog. Az ideiglenes formáció, amit erre az eseményre létrehoztak, a "My problem child" nevet kapta. Mire elérkezett a fellépés ideje, az elnevezés szomorú aktualitást kapott. Három posttal korábban írtam, hogy elhunyt Albert Hofmann, az LSD atyja, aki ugyanezen a címen könyvet írt felfedezéséről 1979-ben. Tehát múlt héten teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a vizuált is erre a témára KELL felépíteni, ezért a hosszú hétvége egy részét ehhez kapcsolódó filmanyagok beszerzésére és megvágására fordítottam.

Este 9-re lecuccoltunk a Gödörbe, söröztünk egy picit, miközben megnéztünk pár érdekes performanszot, majd mi is összerántottuk a saját technikai arzenálunkat, hogy elkezdjük a 20-30 percesre tervezett műsort. Ez mondjuk alapból nem sok, de azt nem gondoltam volna, hogy még ennyi sem lesz! Történt ugyanis, hogy negyed óra után a srácok laptopjában lévő hangkártya gyakorlatilag azt mondta, hogy "Kabfaszt!", amely szóösszetétel egy erőteljes recsegésben manifesztálódott! Kész, feladta, pedig én nagyon élveztem és még lett volna pár videó a tarsolyomban... Összepakoltunk, kicsit lájtoztunk még az utánunk következő Realistic Crew koncertjén, majd hazataxiztunk.

Mózesnek hála, van felvétel a problémás fellépésről, amelyet alább megnézhetsz vágatlanul, a végén láthatod, ahogy majdnem elbőgöm magam a sokk hatására! Karesznek meg köszönet a lelki támaszért, amelyet ezekben a nehéz percekben nyújtott nekünk:) Ja, és azt hiszem eddig ez az első olyan felvétel, amin normálisan látszik az Eclips3 vizuál, ezért légy oly szíves és szakíts már rá 13 percet és nézd végig, ha eddig nem láttad élőben!


My problem child from zsutti on Vimeo.

hétfő, augusztus 27, 2007

Durva hétvége

Kész beszarás, hogy mennyire kikészültem tegnap estére és egyáltalán nem is csoda. Sok ember, meg sok alkohol segített, hogy roncs legyek.
Az egész pénteken kezdôdött. Lementünk Egerbe, ahová egy 3 napos fesztivál keretében meghívták az Eclips3 Inzanes-t vizuálozni az nyitó esten az egyik partihelyszínre. Mivel az egyik szervezô sráccal már volt negatív tapasztalatunk kb 5 hónappal ezelôtt, én nem nagyon hajlottam a dologra, de végül rábeszéltek. Volt pár kikötésünk: oldják meg az oda-vissza utunkat és fizessenek elôre. Kisbusszal jöttek a lakás elé, bepakoltunk, indultunk. Az egész Eclips3 bagázs ott szorongott (dj-k és vj-k), de levittek. Megérkeztünk, kipakoltunk, összaraktuk a masinériát, megoldottuk a szokásos technikai parákat és ezért csak az egri Teskó-ba kellett elmennünk és vennünk egy fogót. Csodák csodájára tényleg kifizették elôre a vizuált, alig hittem el! Nagyon fasza volt az este, végre vizuáloztunk egy rendeset (iszonyatos volt ez a nyári uborkaszezon), ittunk, buliztunk...
Egészen addig, amíg hajnalban kiderült, hogy a szervezô srácot nem találják, azt, aki minket is meghívott. Nevezzük nevén azt a mocsadékot: eredetileg Szabó Zoltán néven anyakönyvezték, de Bushed vagy Firehemp néven futtatja magát. Ez itt az iwiw-je. Csak azért linkelem be, hogy ha esetleg látjátok, akkor tudjátok azonosítani és ha ez megvan, akkor hívjatok fel! Valószínûleg Budapest vagy Százhalombatta bármely pontján felbukkanhat, de most állítólag Egerben lakik. Ne nyúlj hozzá, csak hívj fel engem! Én akarom betolni az orrát az agya helyére!
Szóval ez a geci lelépett úgy, hogy nem fizetett se a helynek, se a dj-knek (akik azért jó sokan voltak, köztük Palotai, Cadik, Jade, Matt-U stb.), se a portaszolgálatnak (hatalmas, kétméteres, kopasz szekrényajtónyi emberek), se a sofôrnek, akinek haza kellett volna minket vinnie. Ne tudjátok meg mi folyt ott! Mindenki tombolt, rázta az öklét, anyázott... A sofôrünk nagyon kivolt. Azzal fenyegetett, hogy kidobja a cuccainkat a kocsiból, aminek nem igazán örültem volna, mivel egy kész vagyonba került a gép meg az új monitorom. A helyzet egyre fokozódott, nagyon úgy tûnt, hogy ottragadunk Egerben 30 kilónyi cuccal és senki sem volt olyan állapotban, hogy akár csak 5 métert cipelje bárhová. Szóval összedobtuk a sofôrnek a fuvardíjat... Egy bankautomatánál leszedtük a pénzt, nekem 10 rongyom bánta a dolgot. Hazajutottunk.
Ennek a köcsögnek nem ez volt az elsô rossz húzása, de most kihúzta a gyufát. Túl sok embert baszott át, egyszer fel fog bukkanni és akkor elkapom. Nem bízom benne, hogy a pénzt ami minket illet valaha is újra látom, de úgy szétverem a pofáját, hogy az anyja sem ismer majd rá. Utána pedig felhívom sorba a sofôrt, a dj-ket, az egri szekusokat.
Egy dolog bánt nagyon: tudtam, hogy a Bushed-ben nem lehet megbízni, féltem az újabb húzásától, de hagytam magam rábeszélni és megkaptam a magamét... Kurvaélet.

Szombaton valamikor délután felébredtem leégve, kifáradva, rezignáltan. Elkezdtem összerámolni a holmijaimat, mert új albérletbe költöztem. Igen-igen, már megint. Ez a 10. albérletem, mióta a Nagy Faluban élek. De most aztán valaki nagyon felvitte a dolgomat, mert a Várban lakom! Érted? V-Á-R!
Este jött Mózes és kocsival átcuccoltunk pár doboznyi holmit. A péntek estét megelôzôen azt terveztem, hogy szombaton kimegyek bulizni a Mokkába a Hajógyárira, Noisia buli volt. A nagy "átbaszás" után már nem volt mibôl, de Mózes megint rádumált. Így hát hozzányúltam maradék kis pénzecskémhez, hogy egy szar este után végre jöjjön egy jó is. Sikerült. Nagyon berúgtam, nagyot buliztam, találkoztam mindenféle rég nem látott emberekkel sôt,még az egyik recis csajszival is az Ogilvy-bôl!
Hajnalban hatan elindultunk vissza a Várba afterezni. Ott folytatódott a piálás, mint kiderült túl hangosak is voltunk, a csajok persze visítoztak, meg kb mindenki más, csak Mózes meg én nem, mert mi nem szeretünk visítani. Aztán Mó kidôlt, aztán még egy ember. Történtek az események, ami odáig fajult, hogy majdnem orgia lett a vége. Az orgia érdeklôdés hiányában elmaradt, ehelyett volt egy "hármas páros", amivel csak egy gond volt, hogy én nem voltam benne. Más arcáról SUGÁRzott reggel a vigyor. Nemtom...én valahogy mindig kimaradok ezekbôl...nem kellek én a kutyának se...vagy miért van ez? Rám van írva valami? Vagy csak randa a pofám? Eh...leszarom! Kis kurvák nem érdekelnek.
Reggel 10-kor úgy döntöttem, hogy hagyom a még talpon, illetve akkor már inkább háton, meg hason meg mindenféle más testrészen lévô embereket és lefekszem aludni. Nekem még teljesítenem kellett aznap. Kb délután 1-kor másztam ki az ágyból, nem tudtam eldönteni, hogy részeg vagyok-e vagy másnapos. Kieresztettem a lányokat, felébresztettem a tetszhalottakat, kicsit összepakoltunk és Mózessel mentünk vissza Danihoz a maradék cuccaimért. Mózes kiakasztott, folyamatosan böfögött, amitôl durva hányingerem lett. És Mózes, ezt nem fogom kitörölni a blogomról! Faszkorbácsot neked!
Daninál erôltetett menetben öszapakoltam, amit tudtunk belepasszíroztuk a kocsiba és indultunk vissza a Várba. Fél hatkor jöttek Matyiék, a Pólómániához kellett nekik termékfotókat készítenem. Ja igen, egész nap nem ettem szinte semmit, csak ittam. Mindössze 3 barackkal tartottam magam életben. A végén már haluztam meg szédültem rendesen...
Nem sokkal miután Matyiék leléptek, megjött Mó a bevásárlásból, jó sok kajával, úgyhogy gyors ütemben betermeltem pár kaviáros kenyeret :) Ezután visszamentem Danihoz, hogy elhozzam a bicajom. Közben újra megéheztem, úgyhogy még ott is ettem egy levest. Aztán visszatekertem a Várba. A Széna tértôl van egy emelkedô, ami a Vár felé visz és nem bírtam felmenni rajta, le kellett szállnom a bicómról! Szégyen, de annyira hulla voltam már, hogy nemigaz. Végül hazajutottam, ahol gyorsan befaltam egy nagy adag spagettit. Kb 2 óra alatt abszolváltam a reggelit, ebédet és a vacsorát :/ Ezek után hajnali egykor lefeküdtem, majd kb másfél órát forgolódtam.
Ez volt a brutális hétvége, nem szeretnék még egy ilyet egyhamar! Mára ennyi, na jóéjt!

hétfő, augusztus 28, 2006

Nesze vazze vizuál - 2.

Tegnap este az A38-on vizuáloztunk, Parádé After volt. Nem vagyok otthon a brékben, ezért nem vágtam mire képes ez a Krafty Kacc (gy.k.: Krafty Kuts) csávó. Naggyon zsír buli volt, olyan számokat tolt, amiket buliban talán még soha nem hallottam: egy rakár Prodigyt (amitől megőrültem:), Daft Punk - Around The World, Fatboy remixek, giga számok tömkelegét zúdította a népre!
Időm javarészét a vizuálpultban töltöttem (hol máshol) és 1-2 incidenstől eltekintve nagyon élveztem az egész banzájt. Teljesen rákattantam a vizuálra...
Engem mindig is érdekelt, hogy az emberek mit gondolnak arról, amit a vásznon látnak, de igazából azt a 15-20 ismerőst leszámítva akiktől kapjuk a visszajelzéseket, máshonnan nem kapunk infót. Néha valaki megjegyzi a buli fórumán, hogy bejött a "mozgóképi világ", de ez sem valami sok. Ezért végeztem ad hoc jelleggel egy nem reprezentatív kutatómunkát, ott a buliban!
Kiírtam az egyik text-flashel, hogy "SIKÍTS HA JÓ A VIZUÁL!!!" - és az emberek sikítottak!! Viszont rosszkor időzítettem a kutatásomat, mert a Krafty épp valami dropot dobott egy kiállás végére és az emberek amúgy is megőrültek, tehát nem voltam biztos benne, hogy a vizuál váltotta ki ezt a hatást, lehet hogy épp a drop... Ezért vártam 1-2 percet, amikor már csak sima 4/4-ed szólt és újra bevillantottam a feliratot, az éppen futó animáció fölé - és az emberek SIKÍTOTTAAAK!!! Meg integettek a pult felé, kaptam a RESPECT-eket, azt se tudtam hova dagadjon a májam! Azt hiszem fülig ért a szám, meg ugráltam, mint a hülyegyerek:)
Nem nagyképűségből mondom, de ebből a nem reprezentatív kutatásból nekem az jött le, hogy megint zsír vizuált toltam, nem kegyelmeztem, adtam az emberek arcába a tutit! Mindenesetre ez nagyon jól esett, egy picit visszarántott a kétségeim közül, hogy van-e értelme ezt csinálni, mikor annyi vesződéssel jár és annyira kevéssé becsülik meg a munkánkat, de ez kifejezetten jót tett a lelkivilágomnak!

Úgyhogy köszönöm minden partyarcnak, akinek bejön az amit buliról bulira a vászonra kreálunk és fogunk is kreálni remélem még jó sokáig! RESPECT!


szerda, július 26, 2006

Nesze vazze vizuál

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
fiuk, nem akarom elvenni a kedveteket, de ez nem nyaralás lesz, hanem átbaszás

Bassbin üzenete:
?

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
annyiszor basztak már át minket vizuál szinten, hogy nem igaz, de ezt ti is tudjátok

Bassbin üzenete:
indokold
és ott lesznek a spanok
meg a party

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
annyi itt a különbség, hogy ezek románok és pár nappal előtte szólnak, hogy "fiuk, ha lejöttök, át lesztek baszva"

mert te lemész, kifizeted az utazást, kaját, talán átengednek a határon a sok cuccal, ott baszod a rezet minden éjjel a vizuálpultban, mert elvileg elvárják, hogy te csináld a dolgod, és mit kapsz érte? Max egy szállást és egy nagy bránert a seggedbe, ezüsttálcán felszolgálva

ez a véleményem

az ECLIPS3 INZANES-t már soxor átbaszták és szerintem ez lesz a legnagyobb és nem akarok benne részt venni

sajnálom, de én így látom a dolgot

...

Bassbin üzenete:
nem rábeszélni akarunk

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
én az elején megmondtam h milyen körülmények közt vagyok hajlandó lemenni, de ezek nem teljesültek

legalább magamat nem akarom átbaszni

Bassbin üzenete:
ok
rendben
sajnálom Zsolt

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
mond meg a románoknak, h baszódjanak meg a névnapjukon!

Bassbin üzenete:
nem a románok tehetnek róla baszki
nem vágod?

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
de egy szervezőbrigád ne hívjon le egy rendezvényre valakit úgy, hogy nem tud alapvető dolgokat biztosítani

Bassbin üzenete:
hanem a szigetesek

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
akárki, leszarom

Bassbin üzenete:
én nem tudom leszarni
mert nem az arigato a bunos

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
alapvető dolgok közé a fizetés is beletartozik, amit az elejétől fogva elutasítottak
magyarul az elejétől fogva tudták, hogy át leszünk baszva

Bassbin üzenete:
nem tudták

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
akkor nem tudták

Bassbin üzenete:
kurvara nem igy terveztek
vagom a tagokat

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
figyelj, nekem ebből az jött le, hogy terveztek, mindenféle fedezet nélkül
ez orbitális hiba
van annyi szervezési tapasztalatom, hogy tudjam mikor mit szabad tervezni

Bassbin üzenete:
mivan, ha a szigetesek igertek, de nem tartották be

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
figy, gondolom az arigatonak van szerződése a szigetesekkel, amiben gondolom le van írva, hogy mibe adnak pénzt a szigtesek és mennyit

ha le van írva, akkor az arigato a balfasz, h hagyta magát átbaszni

szerződés nélkül meg aztán akkora ökrök, hogy istállóba nem férnének be.baszki ez a 21.század
papír nélkül egy tapodtat se!!!

Bassbin üzenete:
tehat ezek szerint ökör az eclips3 is

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
igen, mi is azok vagyunk, mert már soxor belementünk mi is ebbe a szarba
abba kéne hagyni!!

...

Bassbin üzenete:
+kb 5000huf egy napra\fő
+30 utikölts +soför
100 000 a szállás
60 az út dúrván
500 000 a fizetség
hmm?
az 660 000 forint
igy lett volna tiszta

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
igen így
ebből mi lett?
kaptok szállást
juhé

Bassbin üzenete:
Danielsan:30000ft-os fomániai fesztiválozás. nem is olyan rossz, meg artist belépő. szerintem belefér.
Bassbin üzenete:
+ spanok, furcsi, csajok, zozi, izgalmak, fellépők, utazásos tripp, stb

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
akinek van rá fölös 30 ropija, annak lehet h nem
de nekem ennyit nem ér meg egyszerűen
...
nekem fontosabb az h meglegyen a 140 ropim szeptemberre a sulimra
ami igy is kétséges h meglesz

...

Bassbin üzenete:
INKÁBB KÍVÁNJ JÓ UTAT, SOK SIKERT, MEG JÓ BULIT NEKÜNK
BAZD MEG

[ zsutti ]-->nem szigetni... üzenete:
azt kivánok
meg magamban még gondolok valamit mellé, de az az én dolgom

hétfő, június 26, 2006

Az összeolvadás éjsz...KURVANYÁD SZÚNYOG!!!!

A cím kb hűen tükrözi a tegnap este történéseit, Keszthelyen. Úgy esett a rémeset, hogy régi vizuálos ismerősöm f.a.d.e. Balázs rámcsörgött péntek délután, hogy szüksége van 2 VJ-re szombat estére Keszthelyen, jó pénzért. Nagyon megforogtam az ajánlaton, mert pont szombat este egy nagyon fontos találkozóm lett volna VELE, de végül úgy okoskodtam, hogy inkább megkeresem az albim havi díját egy esti munkával, találkozni lehet később is, nem dől össze a világ.
Szóval felhívtam Bassbin-t, hogy van e kedve és volt:) Tehát szombat délután felültünk az IC-re és irány a Balaton! Valószínű ez volt az első és utolsó alkalom ezen a nyáron, hogy eljutottam a Balaton közelébe.
Mivel nyár van meg sunshine, happiness (kevésbé), úgy gondoltam, hogy egy laza nyári viselet megfelelő lesz bőröm részleges elfedésére, ezért nem vittem túlzásba az öltözködést: rövidnadrág, ing oszt csá! A helyszínen szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy a part gyakorlatilag szúnyoginvázió alatt van, ami azt eredményezte, hogy ott töltött időm kb. 30-40%-át hadonászással és szúnyogok csapkodásával töltöttem el. Még egy doboz cigit is vettem és elkezdtem bőszen dohányozni, hogy távoltartsam őket, megjegyzem minimális sikerrel!
A vizuál amt csináltunk, teljesen rendhagyó volt: mivel ez egy promociós rendezvény volt (BACARDI-COLA: Az összeolvadás éjszakája) meglehetősen be volt határolva, hogy mit nyomhattunk a jónépnek, valamint voltak kötelező promóciós anyagok, amelyeknek túlsúlyban KELLETT lennie a saját vizuáljaink kárára, de azért okosba megoldottuk a dolgot:) Ja, és volt egy kamera, amivel élőkamerás vetítést is kellett csinálni, talán annak volt a legnagyobb sikere, főleg mikor Bogár (Bassbin) folyamatosan alulról vette a lengén öltözött és meglehetősen izgató táncoslányokat. Komolyan, néha már annyira túlzásba vitte a dolgot, hogy azt vártam mikor dugja bele a kamerát a csajszi nacijába:)) Ott állt a színpad előtt, tátott szájjal, nyálcsorgatva, na jó én meg a VJ pultban... Hozzáteszem, volt a jónépben néhány emberke aki még rajtunk is túltett nyálcsorgatásban, nekünk azért közben kellett csinálni a vizuált is.
A legnagyobb flash egyébként az volt, hogy gömb (!) felületekre vetítettünk, speciálisan arra készített Vj anyagokat. Balázsnak RESPECT, aki ezeket készíti és kitalálta, azt hiszem.
Szóval sok jót és érdekeset tapasztaltunk és tanultunk aznap este, megérte a sok utazást, de a szúnyogokat akkor SEM! Igazából nem lehet azt a szenvedést leírni, az egész stáb anyázott, csapkodott, elrohant (hiába).
Hála a gondviselésnek, a buli kettőkor lezárult és kezdhettünk pakolni. A fényhídra fel volt aggatva egy bazi nagy projektor kb 7-8 méter magasban, amit nekünk kellett volna leszedni. Gondoltam bevállalom, úgyis nagy gyakorlatom van már létramászásban és magaslati akrobatikában, csak arra nem számítottam, hogy a lámpák közelében lévő összes szúnyog nem fog örülni érkezésemnek és közös erővel akadályoznak majd meg a proji leakasztásában. Kb fél percet voltam képes eltölteni a létra tetején, miközben a szám, orrom és füleim megteltek a rohadékokkal, attól féltem, hogy a nagy hadonászás közben le találok esni, ráadásul Bogár is küzdött alattam, miközben tartotta a létrát. Végül sikerült rábeszélnünk az egyik technikus srácot, hogy "ugyan szenvedjé má helyettünk és szedd le nekünk azt a projit, amit amúgy nekünk kéne, de nem vállaljuk be tovább". Megtörtént a dolog, gyorsan összerámoltunk, még gyorsabban kerítettünk valakit, aki kivitt minket a vasútállomásra, miközben poggyászunk is gyarapodott egy laptoppal meg egy kamerával.
Az állomáson kiderült, hogy a következő vonat 6 óra után indul Pest falura, tehát több mint 3 és fél óra várakozásnak néztünk elébe!!! Cigink is már csak 4 szál volt, szúnyogok száma konstans magasan állt, a Mac (a főnökömé) lemerülőben, tehát zenénk se volt, minden ellenünk volt.
Szerencsére csórtam egy guriga fekete tépet (gy.k.: textilbázisú ragasztószalag), amivel elkezdtük betekerni a MIDI kontroller dobozát, úgy mint a számítógépem dobozát is. Közben lett társaságunk is, néhány tizenéves Balaton környéki csávó személyében. Az ő hatásukra
úgy döntöttem, hogy felhasználom az egyetlen rendelkezésünkre álló áramforrást, hogy feltöltsem a Mac-et, ezért kihúztam a kólaautomatát a konnektorból és bedugtam a helyére a Mac töltőjét:))) Hirtelen lett zenénk!! Már csak a wireless internet hiányzott, hogy csekkolhassam az emailjeimet:) Szóval elszórakoztunk, a helyzet majdnem idilli volt, leszámítva a szúnyogokat és a várakozást.
Valaki azonban szerethet minket, mert egyszercsak megjelent a színen egy kaller, akitől megtudtuk, hogy a következő vonattal eljutunk valahova, ahol átszállhatunk a Pesti gyorsra. JUHÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! Azonnal összeszedtük magunkat, az automatát visszadugtam a konnektorba, hadd örüljön a pórnép annak ami belülről rohasztja szét... A srácok jófejek voltak, segítettek cipekedni is, BIG UP!
A gyorsvonaton húszmillió csomaggal a vállunkon meg a kezünkben, lopott Bacardi-Colás poharakkal a táskámban (Atesz lopta, én csak cipeltem:) Bogár kerszetülráncigált az egész vonaton, mígnem megtaláltuk a fülkés kocsit, ahol végül letelepedtünk. Kivettük a gépből a vinyóm meg a gigás RAM-omat, majd folytattuk a ragasztást. Végül magunkra zártuk a fülkét és elaludtunk. Csak néhány prosztó köcsög zavarta néha az álmainkat, mikor a folyosón hangos nemtetszését fejezte ki az ellen, hogy mi aludni merészelünk, miközben ők kénytelenek kint állni. (Üzenet az ismeretleneknek, akik nem tudják mi a jómodor és prosztó köcsögök maradnak mindörökké: Az élet szar, nem mindig az van amit te szeretnél és amúgy is ki nem szarja le, hogy neked állnod kell a folyosón? Én megdolgoztam azért a kis pihenésért!)
A Déliben ébresztettek a sárga ruhás emberkék, kissé gyűrött ábrázattal lemásztunk a vonatról, hazataxiztunk Ateszhoz, ahol bőszen folytattuk az alvást délután egyig.

Nagy flash volt!!

Csorog, csorog, csorog

vasárnap, március 19, 2006

Jó dolgok

Reggel fél 7 a legjobb időpont a blogiráshoz. A38-as buli után, kissé mélán bambulok magam elé. Ma megint király vizuált nyomtunk a srácokkal, mindenki elégedett volt a látványvilággal, főleg a FRESH E.R.

Most már irhatok a jo dolgokrol, mert mostanában már olyanok is történnek velem. Elkezdtem nem olyan sötéten látni a világot.

Van munkám. Jó arc a fönököm.
Egy Powerbook G4-en dolgozom.
Van pár igen jó barátom!
Kurva jó vizuálokat gyártok (ezt mások mondták nekem)
Akik fontosak nekem, azokkal tartom a kapcsolatot...Ez egy kurva jó dolog!
És talán most először merem kijelenteni, hogy jó képeket készitek...

Persze az élet nem habostorta, lehetne ez jobb is, de ne legyünk má telhetetlenek!