Na megpróbálom magam erőteljesen seggberugdosni, hogy a rövid twitek javára méltatlanul elhanyagolt blogomba új életet leheljek, ezért az elkövetkezendő pár napban leírom az elmúlt hetek fontosabb eseményeit. Szóljon ez a post az új munkahelyemről, ahol április elsején kezdtem: ez a Ustream.
A cégről annyit kell tudni, hogy 2006-ban alapította egy magyar és két amerikai úriember, és a magyar szálnak köszönhetően itthon folyik a fő fejlesztés. A cég szolgáltatása nagyon leegyszerűsítve abból áll, hogy bárki számára élő online közvetítést tesz lehetővé, aki rendelkezik webkamerával és internetkapcsolattal, illetve kamerával ellátott és netkapcsolatra képes mobillal. A központ egyébként az USA-ban található a Szilícium-völgyben.
Hogy is kerültem ide? Ehhez vissza kell mennünk az időben: pár hónapja még a Youngban egyik munkanap végén megkérdeztem a reklámszakmában nálam 12 évvel tapasztaltabb kollégámat, hogy volt-e valahe ilyen szar ügyfele, mint a Kékek. Kb. 5 másodperc alatt átgondolta az elmúlt 15 évet és mondta, hogy SOHA NEM VOLT MÉG ILYEN SZAR! Na, akkor bennem eltört valami, hiszen az elmúlt 3,5 évben a Kékeknek dolgoztam, és bár az elején meg a közepén még nagyon élveztem, de a végén már nem annyira. Külön postot szentelhetnék annak, hogy mennyi ostobaságot kellett megszenvednünk, de nem tehetem, mert akkor otromba módon szerződést meg titoktartási kötelezettséget szegnék és annyira megbüntetnének, hogy az a lakástörlesztés mellé nem hiányzik. Szóval hirtelen megállt az idő és kezdtem átgondolni a reklámszakmában eltöltött éveimet, pro és kontra. Arra jutottam végül, hogy nem tudom pontosan mit akarok csinálni és hol, de a Kékektől meg kell szabadulnom!
Nem sokkal később úgy alakult, hogy egy itt dolgozó cimborám, Nec felesége, Mazsi eljött ide felvételre, de különböző okok miatt lemondta az állást és maga helyett ajánlott két embert, közülük én voltam az egyik. A felvételi beszélgetés "gyakorlati" részét jól elszabtam, de erre már csak akkor jöttem rá, amikor hazafelé tartottam. Otthon egyből rácuppantam a PC-re és írtam egy mailt, hogy "egyáltalán nem volt jó, amit mondtam" (idézet a levelemből) és részletesen taglaltam, hogy mit kellett volna. Ezek után megnyugodtam, mindent tőlem telhetőt megtettem a cél érdekében és két hét után vissza is hívtak, hogy enyém az állás. Emlékszem, hogy épp vacsorát akartam készíteni és a konyhában visítottam örömömben :)
Anyagilag nem jártam jobban, mint az előző munkahelyemmel, de rosszabbul sem. Napi 8 km-el többet kell tekernem, mint Y&R-ba, ellenben megszabadultam a Kékektől! Ráadásul kaptam még egy Macbook Pro-t, ami a munkaeszköz szerepét tölti be és azt azért be kell valljam, hogy ez elég jó motivációs tényező! Az iroda egyelőre átmeneti, ősszel költözünk egy új helyre a Graphisoft Parkon belül. Ja és ami nagyon tetszik, hogy a belső kommunikáció 21. századi céghez méltóan Gmailen és Skype-on zajlik! Internet FTW! (Van itt egy nyomtató is, de működni még nem láttam.) A kollégák jó arcok. Képzelj el kb 60 embert, akiknek a zöme valamit programoz, aztán akad még pár projektmenedzser meg designer. A közös nevező a kockulás minden szinten. Persze én csak nézek ki a fejemből, mikor a progosok elkezdenek dobálózni hangzatos és titokzatosnak tűnő rövidítésekkel, meg kóder szakzsargonnal, vagy amikor a konyhában mutogatják egymásnak az újonnan letöltött mobiljátékokat és egyszer csak hangos fegyverropogás társul a roppanós debreceni sült kolbász mellé, vagy amikor péntek este hatkor leülnek páran a C64-en játszani. Igen, van az irodában C64! Aztán van még csocsó is, a rend kedvéért :)
Jól érzem itt magam. Nem kell korán bejönni, reklámmentes környezet (picit fura, de meg lehet szokni), nincs ostoba ügyfél akit megvuduznék, új kihívások vannak, amelyek teljesen másfajta gondolkodást kívánnak meg, mint amiben eddig részem volt. A legfaszább az, hogy este hatkor nem akarok fejvesztve menekülni az irodából.
Ma már úgy néz ki, hogy az első másfél hét lájtos tempója után beindul a gépezet. Nadrág felkötve, hadd tologassam a pixeleket!
hétfő, április 12, 2010
Új munkahely: Ustream.tv
na ki írta? zsutti @ 14:46 7 hozzászólás
szerda, március 24, 2010
Bye-bye Y&R
Utolsó munkanapomat töltöttem ma a Young & Rubicam reklámügynökségen, jövô héten a már a Ustream-nél tologatom a pixeleket. Kereken öt hónapig voltam itt, és csakúgy mint az Ogilvyben, itt is a Kékek anyagain kellett dolgoznom. Cseberbôl-vederbe, mondják erre. Nagyon jó volt itt dolgozni, jó volt a fizu, szuper volt a társaság, volt csocsó, csak a Kékek ne lettek volna... Ez van, elôbb-utóbb tovább kell lépni, nálam ez most elôbb jött el. Pár embert azért hiányolni fogok...
Függöny.
na ki írta? zsutti @ 17:32 3 hozzászólás
Tagek: munka
hétfő, október 26, 2009
Új munkahely
Az előző postom az ogilvys végnapjaimról szólt, szóljon ez az első napomról a Young&Rubicam reklámügynökségnél.
Őszintén szólva nem sok kedvem volt ma elindulni az itthon töltött másfél hét szabadság után, de azt hiszem ez a normális ilyenkor. Fél óra az út a lakásomtól a Y&R-ig, ami a MOM Parkban található. Jól indítottam, ugyanis útközben feltűnt, hogy otthon hagytam a bringalakatot, ezért a MOM parkhoz érve keresnem kellett egy boltot, ahol vettem egyet. Az irodába érve, kapásból belecsöppentem a hétfő délelőtti traffic-meetingbe, ahol meglepetésszerűen be kellett mutatkoznom sok ember előtt, ennek megfelelően épphogy sikerült pár értelmes mondatot kinyökögnöm. A meeting után megmutatták a helyem (szép ikeás asztal meg egy szék) és onnantól kezdve a napom nagy része azzal telt, hogy vártam a gépemre, aminek aztán szép lassan minden darabja a helyére került. Épphogy megkaptam a gépem, jött is az első meló(a5-ös szórólap kisujjból) amit nem sokkal munkaidő vége után sikerült is leadni. Vicces, hogy mennyire döcögősen indult az első munkanap, de a végére csak megérkezett a megszokott ügynökségi feeling :)
Az emberek jó arcok és van pár régi ismerős is. Bemutattak kb 2 tucat embernek, de jó ha 6 névre emlékszem, abból három Laci :) Van csocsóasztal, ÉLJEN!
na ki írta? zsutti @ 19:40 4 hozzászólás
Tagek: munka
kedd, október 13, 2009
Utolsó napom az Ogilvyben
Az utóbbi időben nem írtam túl sűrűn és ennek megvolt az oka: nem volt kedvem írni semmiről. A mai nap viszont kicsit más, mint a többi. Véget ért pályafutásom az Ogilvyben, 3 év és majd' egy hónap után. Életem fontos időszaka volt ez, mivel amikor itt elkezdtem dolgozni, egy elképesztően mély gödörből másztam ki. Egy nagyon jó csapatban kezdtem el dolgozni, rengeteget fejlődtem szakmailag és emberileg egyaránt. Külön köszönet illeti azt a 4 embert, akiktől sokat tanultam illetve egyengették utamat: Dalbir, Misi, Bandi és Frí, akivel a nagy korkülönbség ellenére megtaláltuk a közös hangot és rengeteget tanultunk egymástól. Aztán ott volt még Attila, Grín és Carlos, három szövegíró, akikkel együtt dolgoztam több-kevesebb ideig. Folytathatnám a sort, szinte minden kollégámról írhatnék 1-2 dolgot, jót vagy rosszat, de minek? Nem számít már, szerencsére jó arcok mindenhol voltak a recepciótól kezdve a pénzügyig, aki meg hülye volt, az valószínű úgy is marad.
Egy hónapja tudom, hogy el fogok menni. Készültem rá. Az utóbbi időben sok volt a feszültség, fel akartam már mondani, de kivártam, amíg a Kékek lépnek. Léptek és ez sok embernek komoly változást jelentett az ügynökségnél, köztük nekem is. Az utolsó hét már nem volt jó, ahogy közeledett ez a nap, egyre szarabbul éreztem magam pusztán a tudat miatt, hogy itt kell hagynom ezt a pár ember, akik maradnak. De az élet megy tovább, én sem akarok egy újabb gödröt, amiből majd ki kell másznom. Két hét múlva új helyen, új emberekkel, új ügyféllel folytatom pályafutásom a reklámszakmában.
na ki írta? zsutti @ 10:56 8 hozzászólás
hétfő, szeptember 28, 2009
EDF Energia
Öcsinek hála, a reklámügynökség, ahol dolgozik felkért egy munkára, amiről csak annyit tudtam, hogy fotózni kell, és fényfestős stop-motion videó lesz belőle. Örömmel vállaltam el, nem csak a jó pénz reményében, ami majd ha megkapok, segít kihúzni a jelenlegi anyagi gondjaimból, hanem azért is, mert már régóta szerettem volna ilyet csinálni. Maga a fotózás 2 éjszakát vett igénybe, vicces volt és egyben érdekes, ahogy összehoztuk ezt a dolgot. Az utómunka már az ügynökségi operátorokra várt és ez lett a végeredmény:
na ki írta? zsutti @ 16:24 0 hozzászólás
Tagek: fotó, munka, sikerélmény, videó
hétfő, szeptember 14, 2009
Day of sadness no. 2
Az első day of sadness valamikor 2007 májusában volt, amikor elment a cégtől Dalbir Singh kreatív igazgató. Utána már csak két embert tekintettem mentoromnak itt az Ogilvyben, akik nagyban befolyásolták a gondolkodásomat, munkához való hozzáállásomat és szakmai fejlődésemet: Frí és Misi. Nos, Misi is elhagyta az Ogilvy nevű hajót.
A legjobb fej főnök volt, bár időbe telt, hogy rájöjjek: ha valamire azt mondja, hogy "kurvajó" akkor az nem biztos, hogy tényleg az, max még egy picit kell rajta csiszolni :) Mindig jó volt egy csocsóra, vagy kettőre vagy háromra. Büszke vagyok arra, hogy megmászattam az asztal alatt, persze ez neki is sikerült egyszer, ha jól emlékszem. Két nyáron is szervezett a csapatának egy kikapcsolós hétvégét az Őrségben, ami mindkétszer baromi jó volt, segített összerázni minket. Rengeteg dolgot írhatnék még, de valójában tök fölösleges, maradjunk annyiban, hogy az ő jelenléte bearanyozta az Ogilvyben töltött eddigi majdnem 3 évemet.
csütörtök, szeptember 10, 2009
Restart
Ezt már olyan régóta ki akartam postolni, de nem mertem, mert attól féltem, hogy elterjed és előbb-utóbb kiderül, hogy én csináltam hirtelen felindulásból egyszer munka közben/helyett, de most már igazából nincs tétje a dolognak és remélem, hogy ott fog virítani minden account és kreatív asztalán minden reklámügynökségen, ahol mobiltelco cégen dolgoznak. Tehát közkívánatra jó nagy felbontásban:
T-Voda-Pannon hibrid logo. Creative Commons meg minden.
na ki írta? zsutti @ 14:41 1 hozzászólás
Tagek: hülyeségeim, munka
hétfő, június 01, 2009
Július: OFF
Az utóbbi hetek egyik legrosszabb eseménye: céges szinten meg lett tiltva, hogy júliusban szabadságot vegyünk ki. Ennek olyan okai vannak, amelyeket nem oszthatok meg itt a blogon, de ez igazából nem is számít. A tény továbbra is fennáll. Ez csak azért igazán bosszantó, mert már bevett szokásommá vált, hogy júliusban kiveszek pár nap vagy egy hét szabit és lemegyek a Balcsira. Idén is azt terveztem, hogy BalatonSound után még lent maradok pár napot Zamárdiban, vagy akárhol a Balcsin és ejtőzök a vízparton. Ezt bebuktam.
Nem, nem akarok máskor nyaralni menni, mert a haverjaim is a Soundra jönnének haza, velük buliznék, chilleznék stb, de így mi lesz? Itt fogok rohadni egész nyáron a betondzsungelben. Ha csak rágondolok hányingerem lesz. Azt mondják áldozatokat kell hozni és hozzuk is őket folyamatosan, de még meddig? (Vannak akik szívesen megteszik, évekig/évtizedekig, de soha nem fogom teljesen megérteni ezeket az embereket.) Persze még nem 100%, hogy ez így lesz, valószínűleg június vége felé derül ki, hogy bevezetik-e a szankciót, de így hogy tervezzen az ember? FUCK!
Jó rabszolga vagyok, de egyszer minden rabszolga fellázad. Per pillanat a halál f@szára kívánom az egész reklámipart. Meg az egész gazdasági válságot. Meg a rohadék WPP részvényeseket.
Függöny.
na ki írta? zsutti @ 0:41 0 hozzászólás
kedd, május 19, 2009
Költözéshegyek
Nem, nem volt még elég belôle. Szombaton délelôtt beköltöztettük Ágit az új fészkébe, vicces volt, mivel a kerületben pont aznap volt lomtalanítás. Elhoztam tôle egy "kisebb" polcot, ami után irigykedô pillantásokat gyûjthettem be a szemétkupacokban turkálóktól.
Vasárnap meg a munkahelyemen belül költöztem új helyre. Egyrészt új szövegírótársat kaptam - Carlost, aki amúgy a blogom egyik lelkes olvasója - másrészt melóztunk aznap és így könnyebb volt a kommunikáció meg a munka úgy általában. Kíváncsi vagyok az elkövetkezendô 1 évben hány költözésben lesz még részem, mert az tuti, hogy itt nem áll meg a sor.
na ki írta? zsutti @ 16:08 4 hozzászólás
Tagek: hülyeségeim, munka
péntek, április 10, 2009
Az év 100. napja
A névnapom. Sokan emlékeztek rá, jól esett és köszi! De úgy alakult, hogy ez legyen az egyik legszarabb nap az évben. Eddig nem tudtam, hogy a névnapom a századik napon van. Gondoltam különlegesnek kell lennie. Az lett.
na ki írta? zsutti @ 22:34 0 hozzászólás
Tagek: bicaj, hülyeségeim, munka, rinya
csütörtök, február 26, 2009
Shortlist
Addig írom le, amíg friss az élmény, tehát:
1. Tök részeg vagyok.
2. Izé, mindegy.
3. Elloptam egy poharat.
Sajnos a harmadikra nem vagyok annyira büszke, d kezembe maradt egy pohár benne roséval, amikor eljöttem a fogadásról. Történt ugyanis, hogy az egyik munkám shortlistes lett a Ringier-Népszabadság reklámversenyén, ahol a tavalyi mobilinternetes kampány sajtóhirdetése bekerült a legjobb 3 hirdets közé, "Az év sajtóhirdetése 2008" kategóriában. Teljesen őszinte leszek, én utáltam azt a kampányt, mert csak a lemondást és a kompromisszumot láttam benne, ahhoz képest, amit én elképzeltem, de most, hogy legalább jelölték, kurva büszke vagyok rá. Egy ilyen dolog nagyon sok dolgot képes megváltoztatni az emberben. Tegyük hozzá, hogy amióta a reklámiparban dolgozom (2006 október), ez volt az első jelölésem. Sajnos nem nyertünk semmit, de legalább hülyét csináltam magamból a színpadon valamilyen dobolós performansz keretében, és mivel ingeyn volt a pia és kaja, egy kicsit nmegvacsiztam és nagyon berúgtam, de szerencsére nem annyira, mint az első céges bulimon, amikor telibehánytam a bejáératot...
Ráadásul talákoztam Dettkével, régi külkeres ismerős, KHE-s, jóbarát, mittomén, jót beszélgettünk és jó volt látni őt. Ja, amúgy a zsűriben 2 régi külkeres tanárom is aktívan közreműködött, Fazekas Ildikó (ő jó fej) és Sas István (ő annyira nem volt jó fej, maradjunk ennyiben).
Na, ez a post a jelenlegi állapotomhoz mérten eléggé ziláltra sikerült, úgyhogy mielőtt tovább józanodnék és elkezdenék értelnmes dolgokról írni, abbahagyom. Jóéjt!
na ki írta? zsutti @ 22:52 12 hozzászólás
kedd, január 13, 2009
Számadás 2008
Kicsit megkésve, a hónap közepén írok a tavalyi évemrôl, de jobb késôn, mint soha. Referenciaként belinkelem itt a 2007-es évrôl szóló postomat, szerintem érdekes lesz összehasonlítani. Hosszú post lesz ez is, hadd szóljon:
Blog: Tavaly összesen 106 postot írtam, a 2007-es 61-el szemben, szerintem ez jelentôs fejlôdés. Idén megpróbálok még többet blogolni, bár nem tagadom, hogy néha egyszerûen nem visz rá a lélek, még akkor sem, ha valamirôl tényleg írnom kellene. Ez van srácok... Kicsit alakítgattam a jobb oldalon található részt, bekerült egy csomó link, slideshow a flikkeres képeimrôl, last.fm lejátszó, átstrukturáltam a blogrollt, meg betettem egy dobozt az RSS alá, hogy aki olvassa a blogot, az ott bejelentkezhessen, vagy mi... Ôszintén szólva fingom nincs mit csinál az a cucc ott, adok neki még pár hetet, ha senki nem veszi igénybe, akkor letörlöm.
Munka: Brutális év volt. Az év elején még viszonylag békében elvoltunk a Kékekkel, de fôleg külföldi OG-s fejesek közremûködése miatt (magyarul beleköptek a levesünkbe) kiírtak egy tendert a nyár közepén. Természetesen nagyon örült az egész csapat, mivel épp nyár volt, a brigád fele szabin, és a több körös tendernek hála elôfordult az is, hogy egészen október közepéig zsinórban több hétvégét töltöttünk az irodában. A 7 napos munkahetek majdnem megszokottá váltak, az éjszakáig illetve hajnalig tartó túlórázás pedig idegronccsá tette az embereket. Végül vért izzadva, de megnyertük a tendert, velünk együtt az egész OG megmenekült. Egy darabig. Beütött a válság, (bár ez már 2009-ben történt, de szorosan kapcsolódik 2008-hoz) mire az új évet leépítésekkel kezdte a cég. Én maradtam, más kollégáim nem voltak ilyen szerencsések.
Materiális javak: Azt sem tudom hol kezdjem. Vettem egy Nikon D80-at egy kollegámtól, 2 objektívval, amit decemberben lecseréltem egy D90-es vázra. Mindkét vétel megérte és szerencsére semmit nem buktam az ügyleteken. Februárban elkezdtem eBay-ezni, ami nagyon addiktív, tehát csak óvatosan! Így tettem szert 4 db nagyon régi szovjet Zenit fényképezôgépre, konverterekre az M42-es obikhoz, hogy tudjam a Nikonnal használni, távkioldóra a D80-hoz (ami most eladó), egy új Manfrotto állványra, amihez a Digitcamben vettem fejet. Vettem egy Epson nyomtatót is novemberben, errôl kivételesen nem emlékeztem meg külön postban. Aztán vettem még egy tonnányi könyvet, fôleg Asimovokat meg Vonnegutokat. A bringára viszonylag sokat költöttem, mert volt pár baleset, borulás stb, meg kellettek szerszámok is, de a legkomolyabb bringás beruházásom a Bagaboo táskám volt!
Immateriális javak: Emberi kapcsolatok. Nálam nehéz ügy. Nehezen szakadok ki a gubómból, de idén történtek dolgok, amik rákényszerítettek. Például amikor Mózes elment Argentínába a Celeb vagyok forgatására. Másfél hónapig voltam egyedül az albiban, ha nem mozdulok ki, megkattanok. Akkor pár emberrel kialakult egy normálisnak mondható kapcsolat, akikkel addig csak felületesen érintkeztem, vagy kevesebbet a kelleténél.
Azt feltétlen meg kell említenem, hogy a Flickr jóvoltából egy nagyon jó kis közösségnek lettem tagja, és sajnos csak ritkán jutok el itt Bp-n flikkeres találkozókra, de rengeteg jófej embert ismertem meg és sokat tanultam tôlük. BIG UP!
Szakmailag aránylag kevesebbet fejlôdtem, mint 2007-ben, de év végére már tisztán láttam a gyengeségeimet és azt, hogy mit kell fejlesztenem. Nem akarom azért elveszteni a munkám, mert szarul dolgozom, tehát idén újra tanulni fogok. Újra meg kell tanulnom rajzolni szabad kézzel! Azt még nem döntöttem el, hogy autodidakta módszerrel, mint eddig, vagy magántanártól.
A családommal idén kevesebbet tudtam foglalkozni, már olyan szinten, hogy kevesebbszer jutottam haza vidékre. Ennek nem örülök, de ugyanakkor úgy érzem, hogy kicsit konszolidáltabb lett a viszonyunk a szüleimmel. Talán én is érettebb lettem és a szüleim is észreveszik ezt. Nem tudom igazából, csak spekulálok...
Életkörülmények: Ugyanúgy a Várban lakom, a kilátás még mindig nagyon fasza, bár így télen elég gyászos néha. A szüleimnek hála májusban elkezdtem lakást keresni, decemberben találtam is és ha minden jól megy, akkor másfél hónapon belül lakástulajdonos leszek! Valahogy még mindig nem tudom elhinni...
Magánélet: Márciusban szakítottunk Ágival. Immáron ezredjére. Ez a szakítás viszont teljesen különbözött a többitôl. Egyetértésben tettük, láttuk, hogy már annyira eltávolodtak egymástól útjaink, hogy nem megy tovább. Jól tettük én azt mondom. Nem volt jó érzés, ugyanakkor felszabadultnak érztem magam, nem éreztem újra azt a leküzdhetetlennek tûnô kötôdést, mint azelôtt.
Azután nem lett senkim. Talán lehetett volna, ha nagyon akarom, vagy észre akarom venni, vagy nem ábrándulok ki, vagy nem egy kib. másik városban/országban/kontinensen él a csaj, vagy egy picit érettebb... mocskosul válogatós vagyok! Egy bizonyos szinten jó volt az egyedüllét, mert így tudtam a hülye kitalációimmal foglalkozni, mint a 365 Budapest, vagy szupertitkos rajzprojektemen dolgozni hosszú éjjeleket heteken keresztül stb. Most már viszont kezd elég lenni az egyedüllétbôl, szép lassan, ahogy mászunk ki a télbôl.
Szórakozás: Nem járok sûrûn bulizni, már Külker óta. A havi 1 vizuál adott, de ott nem szoktam lerészegedni. Mózes rángatott el ide-oda, OG-s kollegákkal volt valami nagy ritkán, de az év nagy elferdülése a BalatonSound-on volt! Jövôre is megyek, az tuti, szarok a Szigetre! Ja és a februári Krush buli az A38-on nagyon odabaszott!
Utazás: Kétségkívül az év legnagyobb eresztése a New Yorkban töltött 1 hét volt. Nem tudom elégszer megköszönni Áginak! (Igen, az az Ági, akivel 7 hónappal elôtte szakítottunk.) Vissza akarok menni, egyszerûen muszáj! Képek itt, élmények itt, csak klikkolj!
Legnagyobb sikerélmények: Májusban eladtam 2 panorámafotómat (egy igazi embernek:)! Novemberben kiállították az egyik fotómat a National Geographic fotópályázatának keretében a Westendben. New York, mert kijutottunk és mert hazatértünk.
Tervek: Újra megtanulni rajzolni, elintézni a lakás ügyes-bajos dolgait, újragondolni a költéseimet és mivel idén is szeretnék utazni, de egy NYC kaliberû kiruccanásra nem lesz pénzem, idén újra el akarok jutni Prágába. (Ki tart velem?) Továbbá kitaláltam új fotós projektet, szintén melós lesz, de nem hajt a tatár.
na ki írta? zsutti @ 14:37 3 hozzászólás
Tagek: 365budapest, balatonsound, bicaj, buli, emberek, emlékek, homo consumus, könyv, lifestyle, munka, New York
szerda, január 07, 2009
Az év második munkanapja
Két posttal ezelôtt írtam, mennyire örülök annak, hogy van munkám! Nos, a tegnapi események után fokozottan örülök neki, mivel több, mint egy tucat embert bocsátottak el a cégtôl, köztük 4 közvetlen kollégámat... Életemben elôször voltam szemtanúja tömeges elbocsátásnak, nem volt jó élmény, felborzolta az idegállapotom és egész nap ennek az eseménynek a hatása alatt álltam. Kicsit úgy érzem, hogy szemtôl-szembe találkoztam a gazdasági válsággal... (Amúgy tök jó, hogy manapság mindent rá lehet fogni. Ha baj van, csak rá kell hivatkozni és mindenki bólogat.)
na ki írta? zsutti @ 11:29 0 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, munka, rinya
kedd, január 06, 2009
Az év első munkanapja
Ez is eljött. Ez a nap. Újra fel kellett kelni korán, nem délután kettőkor, mint eddig. Igaz, még így is sikerült majd egy óra késéssel beérnem - ebben segített az, hogy csak több órányi forgolódás után sikerült elaludnom 6 körül, 8-kor csörgött az órám - de semmi gáz nincs, hiszen nekem van a legjobb főnököm a világon:) Najó, nem csak rajta múlik ez, ha nincs meló, akkor minek menjek be korábban? Fogyasztani az áramot?
Ha most minden rendben lenne a világban, akkor azt mondanám, hogy "sajnos, megint dolgozni kell", ám mivel a világban kurvára nincs rendben SEMMI az égvilágon, így azt mondom "de jó, hogy megint mehetek dolgozni!" Ugyanis még van munkám, valószínűleg még lesz is sokáig ennél a cégnél, rajtam nem múlik, az tuti.
A fiskális okokon túl van még egy jó érv arra, hogy dolgozhatok, ez pedig az, hogy nem kattanok meg otthon egyedül. Sajnos Mózes az albiban rohad egész nap, mivel neki még nincs hova mennie, illetve nem tudja mit csináljon, hova tovább stb. Na nem a teste rohad, félreértés ne essék, szerencsére nem csak szótárból ismeri a higiénia fogalmát, szegénynek az agya bomlik meg szép lassan az otthon üléstől.
Ismerős az amin most keresztülmegy. Volt pár éve egy időszakom, konrétan a főiskola után, két albérlettel ezelőtt, munka nélkül, hónapok óta ki nem hevert szakítás gondolatai pörögtek az agyamban, mint pipi a grillsütőben. Hasonló szindrómáim voltak, mint amiket Ő leírt a blogján: magamhoz beszélés, önmagam győzködése arról, hogy minden jóra fordul, aztán hirtelen elborult az elmém és felváltva tört rám a letargia, düh és tehetetlenség érzése, mindezt megspékeltem a jó öreg alkesszal és társaival. Az egyetlen dolog, ami tartotta bennem a lelket, az a tanulás volt. Ekkor tanultam meg az Illustrator és InDesign kezelésének alapjait, amit pár hónappal később már a jelenlegi helyemen kellet alkalmaznom.
Szóval itt egy üzenet Mónak a szomszéd szobából (igen, kockák vagyunk, de mi tudunk ezzel élni):
No para, olyan nincs, hogy sehogy se lesz, csak ne tartson túl sokáig!
na ki írta? zsutti @ 1:00 4 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, munka
csütörtök, szeptember 18, 2008
PITSChába
Itt ülök bent az irodában ötödmagammal, hajnali fél egykor a főnököm gépénél és videót vágok a ma, azaz csütörtök délután leadandó tenderanyaghoz. Pénteken prezi.
Egyébként ma már hivatalosan a jól megérdemelt szabadnapomat töltöm, amit kétszeri, hétvégén bent töltött időm miatt élvezek ki egészen jövő keddig. Hétvégén szüret lesz otthon, Ugodon. Megfogadtam, hogy nem leszek olyan részeg, mint tavaly, amikor behánytam az asztal alá, miközben a többiek ebédeltek és én nem emlékeztem rá (utólag mesélte el, azt hiszem anyu), de félek, hogy az elmúlt hetekben felgyülemlett feszültséget nem tudom másképp levezetni, csak egy kiadós bebaszással.
Most pedig egy klaszikusnak szánt beszólással nyilvánítanám ki őszinte érzéseimet a Kékekkel szemben - előre is bocs a nem diplomáshoz illő szóhasználatért:
Nincs annyi herém, amit ne raknék a szájukba!
Jóéjt!
na ki írta? zsutti @ 0:28 2 hozzászólás
szerda, szeptember 10, 2008
NAPdumája
BS-en (BS = brainstorming vagy bullshitting, ahogy tetszik) hangzott el, illetve a Fapuska lőtte:
"egy nyilvánvalóan férfi beöltözik egy nyilvánvalóan nőnek"
Egy nappal később:
"ezt halasszuk el, mert nem tudunk erkölcsösen gondolkodni"
Holnap küzdünk tovább.
na ki írta? zsutti @ 23:42 0 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, hülyeségeim, munka
hétfő, augusztus 04, 2008
V.F.I.Á.M.R.
Azaz "Végtelenül Fontos Idôszak, mert az Állásunk Múlik Rajta". Ez a mozaikszó töltötte be az elmúlt 3 hetet, amikor is tripla annyi meló volt, mint általában, ráadásul a fejünk fölött lógott Damoklész kardja. A részletek nem is lényegesek, hanem az, hogy most az egész csapat azért dolgozott - fôleg az elmúlt héten, hétvégén is -, hogy ne kelljen új állás után nézni. A fônököm és az ogilvys küldöttség az elmúlt órákban prezentálták le a cuccot a fejôstehénnek, mi meg remegve várjuk az eredményt. Mellesleg megjegyzem, hogy nagyon rottyon vagyok, a szemem le akar csukódni, izzad a tököm meg amúgy mindenem ebben a rohadt melegben, ép gondolat alig jut eszembe, de munka az most is van dögivel.
Közben várjuk a megváltó hírt...
Update: megmarad az állásunk. Király!
na ki írta? zsutti @ 12:52 0 hozzászólás
Tagek: munka
hétfő, április 21, 2008
A nap dumája
Kollegám szülte ezt a gyönyörûséget zsigerbôl, amikor valami értelmeset próbáltunk kitalálni valami bannerre:
"Felülnézetbôl látunk egy kisvállalkozást..."
MUHAHAHA!
na ki írta? zsutti @ 17:20 0 hozzászólás
Tagek: munka
csütörtök, január 17, 2008
Munkakörülmények
Az ügynökség, ahol dolgozom kb 10 hónapja költözött át új épületbe, ahol jobb, tágasabb és modernebb körülmények között agyalhatunk a jövô kampányain. Csak egy nagy GEBASZ van, hogy az épületünk gyakorlatilag még üres volt az elején és azóta folyamatosan költöznek be új cégek valamint magánszemélyek a lakásaikba. Ennek következtében gyakorlatilag 10 hónapja folyamatos fúrás-faragás-kalapálás és fasztuggya mi minden közepette kell elvégezni a napi munkát. Stresszesebb idôszakokban persze ez fokozottan jól esik mindannyiunknak...
Csak kétféleképpen lehet az épületen belül relaxálni és kizárni a brutális zajt: vagy Venetian Snares-t hallgatok max hangerôn fejhallgatóval, vagy kimegyek a WC-re és úgy teszek, mintha dolgom lenne. Sajnos mindegyik tevékenységet csak ideig-óráig lehet folytatni, mert a Vsnares hosszú távon katatóniás állapotot képes létrehozni, a WC-n pedig egy idô után klausztrofóbiás leszek és még csak netezni sem lehet, hacsak nem volna egy notebook-om és mondjuk Pannon Mobilinternetem. (ez itt a reklám helye) A munkáról meg ne is beszéljünk!
Gyász!
(Úgy rémlik, mintha egyszer már írtam volna errôl a problémámról, ez esetben elnézést kérek az ismétlésért, de így legalább kihangsúlyozom a probléma súlyosságát.)
na ki írta? zsutti @ 16:40 1 hozzászólás
hétfő, december 31, 2007
Számadás 2007
Tavaly kaptam szülinapomra egy sms-t, amiben az állt, hogy az előttem álló év az én évem lesz. Most, azaz 4 órával 2008 előtt kijelenthetem, hogy valóban így volt, az illetőnek igaza lett. Nincs okom panaszra.Persze soha nem 100%-os minden, de a dolgokon lehet alakítani, javítani. Kezdjük:
Blog: Idén 61 bejegyzés került fel a blogra ezzel együtt, ami átlagosan havi 5 post-ot jelent. Ez elég jó, ahhoz képest, hogy 2000-2006-ig összesen 51 bejegyzést írtam! Egyik kedvenc német kifejezésemmel élve: Tendenz steigend.
Munka: 15 hónapja dolgozom az Ogilvy & Mather Bp. reklámügynökségen, 2 hónapja előléptettek mint junior AD. Ez önmagában kurvajó!
Materiális javak: Idén rengeteg cuccot beújítottam! Vettem szkennert, széles monitort, kis digi fényképezőt, asztalt és rengeteg egyéb kis kütyüt, ami jobbá, szebbé és egyszerűbbé teszi az életem:)
Immateriális javak: Itt elsősorban arra gondolok, hogy mi mindent tanulhat az ember az által, hogy más emberekkel kerül kapcsolatba. Valójában ez egy folyamatában tekintendő dolog. 11 éve élek külön az otthonomtól távol, gimnáziumban Veszprémben majd albérletben Pesten. Érdekes visszatekinteni és megállapítani, hogy ki hogyan hatott rám az életemben. Az a durva, hogy nagyon sok "rossz" emberrel találkoztam, nagyon sok "jó"-val is, és nem mindig onnan kaptam az inputokat, ahonnan kellett volna, hogy egy hagyományos értelmben vett "normális" életem legyen. Szerintem ami "normális", az nem normális! Ezért is tettem mindig az ellenkezőjét annak, amit a többség elvárt volna tőlem. Rengeteget tanultam az emberekről és jobb lenne, ha pár dolgot soha nem tudtam volna meg... De a konklúzió végül mindig ugyanaz marad: .... nemtom, erre még nem jöttem rá.
Szakmailag rengeteget fejlődtem az elmúlt időszakban, ez is az immateriális javak szerves része. Néha egyébként nemtom mi a fasznak csinálom, mert a világ pár évtized múlva a vesztébe rohan és kitör a negyedik világháború. Ezt nem a végtelen pesszimizmus mondatja velem, hanem sajnos errefelé mutatnak az események.
Szóval szakmailag minden fain, amiről eddig nem írtam, hogy idén tavasszal megkért egy kollegám, aki egy PRAE nevezetű irodalmi folyóirat egyik szerkesztője, hogy tervezzek a következő számnak borítót. Megtettem és azóta még háromszor. Borítót tervezek egy irodalmi folyóiratnak, ez tetszik:) Valamint különféle munkákkal besegítek a Pólómániának, amit két régi barátom csinál, Matyi és Laci.
Életkörülmények: Idén kétszer költöztem új albérletbe, végül a Várban kötöttem ki Mózessel. Eddigi legjobb kéróm! A panoráma még mindig megmosolyogtat:)
View from the balcony from zsutti on Vimeo.
Magánélet: Ez az a téma, amit át kell gondoljak, mind családi mind baráti szinten. Azt hiszem pár dolgot nem vettem észre a nagy hajtásban, vagy csak túlságosan el voltam foglalva a saját gondjaimmal és nem vettem észre mások baját. Jobban oda kell figyelnem és át kell gondolnom pár dolgot. Erről ennyit.
Kívánok mindenkinek egy szebb, jobb, parasztlázadásoktól és rendőrrohamoktól mentes 2008-as évet! És bár szerintem már túl késő és éjfél előtt senki nem olvasa már el ezt a post-ot, azért még belinkelek ide egy vicces videót, arról hogy ha igazán májerok akarunk lenni, akkor hogyan nyissuk ki a pezsgős üveget egy karddal!
VideoJug: How To Open A Bottle Of Champagne With A Sword
na ki írta? zsutti @ 19:36 0 hozzászólás
Tagek: család, emberek, emlékek, hülyeségeim, munka, rinya, sikerélmény, videó



