A légy és a szélvédő esete

Ismeritek azt a viccet, hogy "mi villan át a légy fején, amikor nekicsapódik a kocsi szélvédőjének? - A segge." Nyilván a helyes biológiai meghatározás a "potroha" lett volna, de azt nem mindenki fogja fel, legalábbis eddigi tapasztalataim szerint. Ebből azt akarom kihozni, hogy ma majdnem én voltam a légy, de kezdjük az elején.

Óbudán dolgozom a Graphisoft Parkban, bő 25 perc, amíg a lakásomtól kitekerek odáig. Kb 400 méterrel a Park bejárata előtt van egy kereszteződés, ahol az Óbudai rakparti út és az Auchan illetve a Szentendrei út felé vezető bekötőút. Van itt bringaút is, gyalogos átkelőhely, szóval egy rossz pillanatban minden összejöhet. Ma egy kicsit késve indultam útnak, úgyhogy nagyon tekertem, hogy mielőbb beérjek. Ez nem egy túl telített szakasz, legalábbis ami a gyalogosokat és a bringásokat illeti.

Ma reggel viszont egy címeres ökörnek majdnem sikerült gondoskodnia róla, hogy ez legyen az utolsó utam. A Park irányából jött, átváltott a lekanyarodó sávba és én úgy gondoltam, hogy bőven lesz ideje lefordulni az Auchan felé és nekem nem kell se a sebességemen, se az irányon változtatnom, csak lazán megyek tovább. De ehelyett egy huszárvágással keresztülhajtott a bringasávon, aztán hosszába rá a zebrára, és konkrétan behajtott a járdaszigetre, oda ahol autósnak kurvára semmi keresnivalója nincsen! Na, pont itt találkoztunk, a járdaszigeten. Ahol mindkét oldalon 15 centis padka van, csak hogy ne legyen könnyű menekülni. Az autósok gyöngye meg nemhogy lassított volna, de még bele is taposott a gázba, hogy minél előbb kikerüljön onnan, miközben lengette a kezét, hogy "bocs-bocs". Félrerántottam a kormányt, kb 30 cenire ment el tőlem, szerencsére nem padkáztam megint egy olyat mint pár hete. Ja és amúgy ezt a manővert azért tette meg, mert a brinagúttal párhuzamosan futó bekötőútra szeretett volna behajtani. Azt amúgy szabályosan csak az Auchan irányából lehet, ami neki kb 30 másodpercébe lett volna, mivel ott van egy körforgalom és faszán meg lehet fordulni. De nem bazmeg, meg kell szegni fél tucat szabályt, életveszélybe kell sodorni másokat! Az eset egyébként kb 2-3 másodperc alatt lezajlott.

A legszomorúbb az egészben, hogy ezt a fószert ezen a héten másodjára láttam ezt a manővert végrehajtani, csak előző alkalommal 20-30 méterrel hátrébb voltam és nem voltam közvetlen életveszélyben.

A napom alaphangulata fenomenális. Lehet szidni a bringásokat, de a jó kurva anyját az ilyen sofőröknek! Aztán majd ha egyszer valakit tényleg felken a szélvédőjére, akkor majd nézhet ki a fejéből ostobán.

Csatoltam egy Google maps képet a szakaszról. Klikkelj, nagyobb lesz.

Kényszerlazaság

A mai illetve most már tegnapi nap elég laza volt, több szempontból is. Egyrészt úgy vagyok vele, hogy most már fölösleges bárhova rohannom, a London Pass-os helyekből max napi egyet vállalok be, helyette inkább fel-alá sétálgatok a városban és élvezem a miliőt, másrészt ma estére mindkét lábamra nőtt egy vízhólyag. Eddig csak a jobb nagylábujjam alatt volt egy, kb 3-4 napja nőtt oda, de ma estére a bal kislábujjamon is kiburjánzott egy. A két vízhólyagnak és a pár kilós táskámnak hála olyan a járásom, mint kezdő rappernek az első fellépésén.

Délelőtt és kora délután szénné fotóztam a Big Bent, csak azt nem értem minek, mivel már van róla néhány képem, meg aztán kevés klisészerűbb dolog van itt a városban. Utána pihentem a Trafalgaron, majd részt vettem egy csatornatúrán. Igen, Londonban is vannak csatornák, a történelmük is érdekes, megtudtam például, hogy egészen Észak-Angliáig el lehetne jutni rajtuk és hogy a mai napig rengetegen élnek a csatornák hajóin. Igazán különleges életforma, ebbe születni kell. A túra Little Venice-ből indult és Camden Townban ért véget. Alig vártam, hogy végre újra eljussak oda :)

Aki még nem járt soha Camden Townban, annak el sem lehet magyarázni, hogy milyen, mert elsőre még akkor is nehezen fogja fel az ember, amikor ott van. Camden gyakorlatilag egy hatalmas piac és alternatív művésznegyed egyben. Itt mindent megvásárolhatsz, amit a város más részeiben hiába keresnél. Nehéz leírni na, nem is próbálkozom tovább. Belevetettem magam a piac sűrűjébe, azt sem tudtam merre megyek, csak azt, hogy mit kerestem: a Cyberdog üzletet. Három éve mikor betévedtem ide, még egy hatalmas labirintus volt, most már egy sokkal modernebb és átláthatóbb üzletközpont, de a stílus nem változott semmit. Ez minden elektronikus partiarc Mekkája. Vettem is magamnak egy trikót. Sajnos csak egyet, mivel a pénzem fogyóban és még három napig jó lenne enni-inni néha. Viszont ha hétfő reggel megjön a fizum, akkor mindenképp teszek még egy kitérőt Camdenbe! (És akkor végre öcsémnek is tudok venni valamit. Sorry bro, de mint mondtam a tetoválásodat kifizetem, így te maradtál a sor végére...) Végül betértem egy pub-ba, ahol megnéztem a Hollandia-Brazília meccs második félidejét egy cider társaságában.

Mire este 8 körül hazaértünk Tct-vel, már naggyon laza volt a járásom, a vállam is leégett, szóval most alul-felül fájok.

Egyébként képeket még azért nem tettem fel egyet sem, mert kell egy kis idő, amíg feldolgozom őket. Pár száz képről beszélünk, abból mondjuk van sok selejt, de még így is durva meló lesz átrágnom magam rajtuk. Egyébként egy panorámát már elkezdtem összerakni (a néhányból) de nagyon szivatós munka, úgyhogy jól esne egy kis biztatás :)

Na, jóéjt, vagy reggelt, vagy ami épp van nálad, kedves olvasóm!

London: újra meg kell szokni

A szombati nap után lestarpáltan feküdtem le aludni és nagyon jót szundítottam. Szükségem is volt rá, bár vasárnapra nem terveztünk semmi extra durvulást, estére mégis sikerült offolnom magam és még nincs vége.

A Zsu által tálalt bőséges reggeli után első utunk az Oxford streeten lévő Muji üzletbe vezetett, ahol vettem egy univerzális konnektor átalakítót, amellyel a világ több mint 150 országának dugaljzatával kompatibilis és van rajta USB csatlakozó is :) Aztán benéztünk a Body Shopba, amelyről életemben először külkeres tanulmányaim során találkoztam, amiről esettanulmányt kellett írnunk, de nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon bevásároltunk, mivel Zsu 20% kedvezményt kapott a törzsvásárlói kártyája után, így vettem hugomnak meg anyukámnak egy rakás cuccot, amit majd magukra kenhetnek. Na, most lelőttem előre a meglepetést, de annyi baj legyen.

Ma egyébként iszonyat meleg volt, estére le is égett a vállam, mivel lájtosra vettem a figurát, trikóban mászkáltam egész nap. Sétálgattunk a Temze partján, majd a Tate Modern mellett lévő nagy forgalmú pub-ban rákészültünk a Német-Angol meccsre, ahol kellemes eszmecserét folytattunk egy idős angol hölggyel, majd miután megkérdezte, hogy kinek szurkolunk, Zsu legnagyobb bánatára én az angolok mellett döntöttem (lásd előző poszt vége). Egyébként ez az én formám, valamiért mindig a vesztesnek drukkolok és lőn, Angliát lealázták a németek. Ezután elváltak útjaink Zsuval és úgy terveztem, hogy valahol megvacsorázom, majd beülök egy pub-ba az Argentina-Mexikó meccsre, de nem így történt. Miután másfél órát bolyongtam céltalanul a belvárosban, eljutottam arra a szintre, hogy összeesek, ha nem eszek valamit ezért nagyon gyorsan kerestem egy megfizethető vendéglátó helységet. Vacsi után nekiálltam a pub keresésnek, de a belvárosban nem találtam egy nyitott helyet sem - mondjuk nem tudom mit vártam vasárnap este... Keresgélés közben jól eltévedtem, a térkép sem segített, úgyhogy bemenekültem a legközelebbi metróba, hogy elmetrózzak a Marble Arch-ig, amiről biztosan tudtam, hogy onnan jár egy busz Kilburn felé. Hazafelé rájöttem, hogy Zsuval vissza kellett volna jönnöm, mert a környéken szinte az összes pub nyitva volt és természetesen mindenhol adták a mérkőzéseket.

Most meg itt ülök a konyhában egy kiadós zuhany után, mindjárt éjfél, írom a blogom, aztán meg nekiállok dolgozni, mert van egy kis restanciám, amit pénteken már nem tudtam befejezni a Ustreamben, de muszáj, mert különben a többiek nem tudnak haladni a munkával.

Kicsit off, de azért leírom: a T-Mobile elmehet a kurvaanyjába. Itt van ez a hiper-szuper telefonom, amit sok pengőért vettem tavaly, de a roamingon kívül semmi más nem működik: nem tudok twittelni, netezni, térképet nézni, konkrétan semmit, amihez minimum 3G kéne. és adatforgalommal jár. Amikor leszálltam a gépről, küldtek egy sms-t, hogy üdvözölnek a UK-ban, a roamingos hívás meg sms jó drága lesz, meg az adatforgalom is, csak azt felejtették el leírni, hogy hogyan tudom aktiválni, vagy hogy lehet-e egyáltalán. Nem érdekel mennyibe kerül, akarom azt a szolgáltatást! Holnap reggel első dolgom lesz, hogy felhívom a T-t és oldják meg a problémám, vagy menjenek bús p....ba.

Most jól kidühöngtem magam, jöhet a munka. Jó éjt kedves internetező gyerekek!

Ellopták a bicajomat

Kedves olvasók! Ma reggelre ellopták a VII. kerületi, Dembinszky utcai 4. emeleti lakásom elől a leláncolt bringámat. A lánc sértetlen volt, tehát valaki tegnap este 8 és ma délelőtt 10 óra között egyszerűen kinyitotta a zárat, majd elvitte a kerékpárt. Egy apró reménysugár számomra, hogy a ház bejárati kapuja be van kamerázva, tehát aki kivitte a bicajt, annak be is kellett jönie, tehát elvileg meg van örökítve az arca. a kamerát kezelő gondnokkal még nem sikerült beszélnem, mivel a sokk hatására bejöttem dolgozni, de egyelőre képtelen vagyok konstruktívan hozzájárulni a haladáshoz. A mai nap folyamán még beszélek a gondnokkal illetve feljelentést teszek a rendőrségen. Szeretném a segítségeteket kérni, hogy amennyiben látjátok valahol, akkor dobjatok egy twitet, vagy mailt (zsuttispy kukac gmail pont com), folyamatosan online vagyok, illetve aki ismeri a számom, az hívjon fel.

A bringa főbb ismertetőjelei, legalábbis tegnap estig:

• fekete trekking váz, ismeretlen típus
• 28"-as kerekek
• Truvativ hajtómű
• 8 fokozatú Shimano hátsó váltó
• a váz felső keresztcsövének két oldalán egy-egy sárga matrica volt, fekete, előre mutató nyíllal
• a váz frontján kopott Jackass matrica
• Genesis kormányrúd
• a kormányon volt egy Cateye lámpa, egy csengő és egy bringaóra, aminek a számlálója kb 7020 km körül állt
• az alsó csövön egy 2007. szeptemberi zöld Critical Mass matrica (első CM-em volt)
• levehető hátsó sárvédő
• fekete nyereg és nyeregcső
• Bart Simpson-os fém kulacs

Hálás köszönet mindenkinek, aki segít, a megtaláló nem marad jutalom nélkül, illetve felhatalmazom, hogy a nevemben jól rúgja fejbe a tolvajt, amíg odaérek. Az alábbi kép illetve videó segíthet az azonosításban.

365Budapest Werk from zsutti on Vimeo.

Szám-mizéria

Legalább két hete adós vagyok ezzel a post-tal, de egyszerûen nem vitt rá a lélek, mert ha csak rágondolok ideges leszek. Röviden és tömören: megvan az összes szám a 365Budapesthez és mégsincs... Nem érted? Na majd mindjárt.

Két hete úgy állt a dolog, hogy már csak egy számot kell megtalálnom, a 355-öt. El is indultam az Üllôire, mert 80%-ig biztos voltam benne, hogy ott találni fogok egyet. Meg is lett szerencsére (?), de már a kép elkészítésekor tudtam, hogy gáz van, mert a 354-es amit már hónapokkal ezelôtt lefotóztam és amit szintén az Üllôin találtam meg, ugyanolyan házszámtáblán, ugyanolyan betûtípussal virít egy kapubejárón, ami viszont elég nagy baj. Oké, tudom, így is van 1-2 olyan házszám a sorozatban, amelyek ugyanolyan betûtípussal készültek, de legalább különböznek színben, elhelyezésben és legfôképp nem egymás mellett lévô számokról van szó. Magyarul keresnem kell egy új 354-es vagy 355-ös házszámot.

A következô helyekre kell (újra) eltekernem:
Pesti út: csak a páros oldal jöhet szóba, a páratlan 353-nál véget ér.
II. Rákóczi Ferenc út: mindkét oldal jó hosszú, de emlékeim szerint ott nincs 355, 354-re meg nem emlékszem.
Rákosi út és Csömöri út a 16. kerben: kósza emlékeim vannak, hogy TALÁN van ilyen magas szám.

Üllôi, Nagytétényi, Péceli, Szentendrei, Bécsi, Budaörsi utak ki vannak lôve.
Nem hiszem el, hogy így verjen a Sors.

Don't take me to the hospital

Nos, ne csak azért ne kerülj manapság Magyarországon állami kórházba, mert abban az esetben nagy valószínűséggel bajod van, hanem azért se, mert egyszerűen nonszensz, ami ott folyik, vagy inkább nem folyik. Az alábbi sztori nem a legdurvább, amit valaha a magyar egészségügyről napvilágot látott, de azért hűen tükrözi a jelenlegi állapotokat.

Péntek este egy grillpartin voltam Jucánál, aznap dél óta nem ettem és már összeakadtak a szemeim az éhségtől, amikor hugom felhívott, hogy rettentően rosszul van, menjek haza. (Hugom már két hete betegeskedett. Két hete elment dokihoz, felírt neki antibiotikumot, pihent, meggyógyult, visszajött Pestre dolgozni és megint lebetegedett, még jobban, mint előtte. 3 napig feküdt itthon, állapota hol javult, hol rosszabb lett, de nem aludt semmit mígnem péntek este beütött a krach.) Hazaérve egyből láttam, hogy be kell vinni kórházba, ezért hívtam Jucát, hogy jöjjön kocsival és segítsen. Juca jött, Danival egyetemben, tesómat bepakoltuk a kocsiba és itt most megspórolnám azt a részt - legalábbis részleteiben -, hogy elfelejtettem megnézni hova kellene mennünk, így bementünk a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahonnan elküldtek éjszakai ügyeletre, ahonnan visszaküldtek a Péterfybe. Egy éppen arra tébláboló ápoló segítségével megtaláltuk a 'J' épületet, ahol hamar előkerült egy doktornő.

Addig a pontig az este folyamán mindenki nagyon segítőkész volt, akikkel összeakadtunk - kivéve talán a rendőröket, akik feljelentést tettek Juca ellen, mert áthajtott a piroson - ez a nő viszont nagyon paraszt módon indított. Elkezdett minket leosztani, hogy miért este 11 előtt kell bevinni valakit a kórházba. Elkezdte ecsetelni, hogy ez mekkora plusz költséget jelent a kórháznak, hogy ki kell vizsgálni, meg be kell indítani gépeket stb, amit NEM MI FOGUNK KIFIZETNI! Miután jól megmondta a magáét, meg mi is a magunkét, csak azután volt hajlandó megvizsgálni a hugom, aki a lábán is alig bírt állni és mindene fájt. Mi a faszért fizetjük mi a TB-t? Biztos nem azért, hogy ha beviszek valakit kórházba, akkor kioktassanak. Nagyon meg kellett emberelnem magam, hogy ne kezdjek el vele üvöltözni, valószínűleg csak súlyosbított volna a helyzetünkön. Szóval a végén a hugomnak bent kellett maradnia.

Az egész hétvégét bent töltötte, infúziót kapott, néha ránéztek hogy mi van stb. A nővérek jó fejek voltak és a doktornő is visszavett a lendületből. A bent lévők zöme nyugdíjas volt (95%) és akadt egy furcsa eset. Az egyik bácsinak főorvosi (!) engedélye volt a kórház épületén belül dohányozni, mégpedig a női wc-ben. Arról nem beszélve, hogy a wc-be járó beteg női szakasz fulladozott a füstszagtól. A várórészben, nem messze a toalettektől van egy tábla a falon, ez itt:

Kérem a következőt!

Ma délután a hugom úgy döntött, hogy saját felelősségére hazajön, szerintem jól tette. De a lényeg, hogy még mindig nem tudjuk, mi baja volt, az biztos, hogy nem tüdőgyulladás. Ha vírus lett volna, több mint valószínű én is elkaptam volna, hiszen egy fedél alatt élünk.

Vigyázzatok magatokra.

A szappanopera vége

Nos, bár a cím egy picit degradáló, de teljesen megértem azokat, akik az Ágival való kapcsolatomat egy szappanoperának titulálták, mert meglehetősen sok hasonlóságot vonultattunk fel az utóbbi 7 év se veled-se nélküled viszonyunkban. Immáron sokadjára írom le azt, hogy vége. Nem akarok ezúttal kisnovellát írni, se videókat belinkelni, nem akarok pocskondiázni, mert mindez már megtörtént legalább egyszer és amúgy is fölösleges. Röviden és tömören: én már nem tudtam úgy szeretni őt, mint ahogy ő engem, nem tudtam annyi energiát belefektetni a kapcsolatunkba, mint ő és ezzel az őrületbe kergettem, vagy ő kergette önmagát, nem tudom. Én sokáig áltattam magam, ami által őt is áltattam. Ez egyáltalán nem helyes, de ki cselekszik állandóan helyesen? Hogyan tudjuk meg az igazat, hogyan nézzünk szembe magunkkal, ha nem ragadunk meg minden esélyt amivel közelebb jutunk a megoldáshoz? Bár biztos volnának még lehetőségek, nem látom értelmét, hogy megpróbáljuk, a fent leírtak miatt. Útelágazáshoz értünk, ki jobbra, ki balra.

Day of sadness no. 2

Az első day of sadness valamikor 2007 májusában volt, amikor elment a cégtől Dalbir Singh kreatív igazgató. Utána már csak két embert tekintettem mentoromnak itt az Ogilvyben, akik nagyban befolyásolták a gondolkodásomat, munkához való hozzáállásomat és szakmai fejlődésemet: Frí és Misi. Nos, Misi is elhagyta az Ogilvy nevű hajót.

A legjobb fej főnök volt, bár időbe telt, hogy rájöjjek: ha valamire azt mondja, hogy "kurvajó" akkor az nem biztos, hogy tényleg az, max még egy picit kell rajta csiszolni :) Mindig jó volt egy csocsóra, vagy kettőre vagy háromra. Büszke vagyok arra, hogy megmászattam az asztal alatt, persze ez neki is sikerült egyszer, ha jól emlékszem. Két nyáron is szervezett a csapatának egy kikapcsolós hétvégét az Őrségben, ami mindkétszer baromi jó volt, segített összerázni minket. Rengeteg dolgot írhatnék még, de valójában tök fölösleges, maradjunk annyiban, hogy az ő jelenléte bearanyozta az Ogilvyben töltött eddigi majdnem 3 évemet.

Mai számvadászat:Budaörsi út

A hét elején megkértem a Spottr.hu-t, hogy segítsenek 365Bp-vel kapcsolatban, mivel nem sokkal a vége előtt megakadtam. Írtam egy cikket, amelyben vállalkozó kedvű embereket kértem meg arra, hogy keressenek meg bizonyos számokat és küldjék el nekem fotóval és címmel. Ez részben sikerült is, mert kaptam pár mailt, de volt amiben csak címek voltak, viszont akadt egy, amihez képek is voltak csatolva, ezeket be is gyűjtöttem.

Egy régi külkeres ismerősöm - KáVé - küldött renegetg címet és ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy kitekerek ma a Budaörsi útra. Bár eddig is tudtam, hogy elég hosszú, de tartottam tőle, hogy pofáraesés lesz, mert rengeteg nagy telek található ott, ami azt jelenti, hogy adott területre sokkal kevesebb házszám jut. Továbbá ez is kint van a halál f@szán és az a két együttható eddig nem nagyon ingerelt arra, hogy kitekerjek. Bár megtettem volna ezt az utat fél évvel ezelőtt, ugyanis találtam érdekességeket a 100-as házszámok közt, de ez most mindegy, mert azon túl vagyunk.

Szóval elindultam fél egykor Kelenföldre, onnan az aluljárón át a Budaörsihez, örültem, hogy van bicikliút, de a Kőérberki útnál letértem, mert félrevezetett egy burkolatjavítás és másik bringaúton folytattam. Gondoltam, majd az Egérúton visszalibbenek a Budaörsire, de azzal nem számoltam, hogy az autók nem engednek be a sávba és rákerültem az autópályalehajtóra. Egy kb 2 km-es szakasz megtétele után letértem Budaörs felé. Kicsit paráztam azért, de nem volt vészes.

Itt volnék Budaörsön, életemben kb másodszor (leszámítva a Kékeknél tett látogatásaimat), de abból az első is olyan volt, hogy házibuli, meg készenlét, meg BKV, érted. Mit tegyek? Menjek vissza? Dehogy... Király az idő, 35 C° de lehet több is, bringázzunk fel a hegyre! Van egy kápolna a Kőhegy tetején és oda már azóta el akartam menni, hogy először megláttam a kocsi ablakából sok-sok évvel ezelőtt. Egy kis bolyongás, kérdezősködés, eltévedés után megtaláltam a felfelé vezető lépcsőt. Bringával a vállamon felgyalogoltam és ott töltöttem egy teljes órát. Állat volt, felmásztam a sziklák tetejére, készítettem panorámaképeket, makróztam szöcskét, majd felteszek párat Flikkerre is. A legnagyobb problémám a rohamosan fogyó vízkészletem volt, így egy idő után ténylegesen rá voltam kényszerülve, hogy távozzak, de az biztos, hogy ide még visszatérek, mert pazar a hely.

Visszafelé a Budapesti úton haladtam, de már nagyon korgott a gyomrom, így megálltam egy szimpatikusnak tűnő vendéglőnél. Túrós csusza röstivel volt a kiválasztott, én voltam az egyetlen vendég, hamar végeztem, neki sem fájt. Kiszolgálás, ár, minőség: 4,5/5. Folytattam utam és végre valahára elértem a Budapest határtáblát, azonnal sasolni kezdtem az út szélén álló építményeket (nem mintha folyamatosan ezt csinálnám, bárhova is megyek). Otthon indulás előtt leellenőriztem, hogy elvileg létezik Budaörsi út 268 és 276, de a páros oldal kb 182-ig ment, a páratlan meg 263-ig. Dühömben lefotóztam, hogy lecseréljem a már meglévő 263-at, bármi is legyen az. Mivel mazochista önsanyargató vagyok, úgy gondoltam teszek egy kitérőt Gazdagrét felé, megnézek pár utcát és aztán irány haza. Sajnos itt sem volt szerencsém, minden kiszemelt utca túl rövidnek bizonyult, de legalább sok emelkedőt kellett legyűrnöm. Férfiasan bevallom, volt néhány rész, ahol egyszerűen le kellett szállnom a bicajról, mert nem bírtam a strapát. A Farkasréti temetőtől konkrétan végigszáguldottam a Délihez, onnan meg a Láchídig stb, aztán valahogy hazaértem, felhoztam a vasat a negyedikre és beléptem a lakásba, legszívesebben hánytam volna egyet. De nem hánytam, pedig néha jól esik.

A mai mérce kb 38 megtett - abból 2 az autópályán- km után: ZÉRÓ. Azt hiszem eddig ez volt a legnagyobb szopó utam. Komolyan mondom, a hegyi élményt odaadtam volna egy új házszámért. Kurvaélet. (Bocs)

A számvadászat folytatódik:

268, 276, 302, 319, 328, 338, 351, 353, 355, 360

Eláztam

Nem kicsit, hanem nagyon-nagyon! Ebédidőben haza kellett tekernem gyorsan valami fontosért és ha már otthon voltam, ebédeltem is. Mire elindultam volna vissza az ügynökségre, eleredt az eső. A bérletem a hugomnál van, a héten egyszer már megtalált a BKV, nem hiányzott még egy, így maradtam a bringa mellett. Mire elértem a Dózsa György úthoz, már totálisan eláztam, a cipőm megtelt vízzel, telefon, iPod, bringaóra, minden csuromvíz volt. Az aluljáróból betelefonáltam az ügynökségre, hogy derítsék ki hol van a legközelebbi turkáló. Szerencsémre nem messze, a Lehel csarnokkal szemben van egy angol turi, ott vettem egy fürdőnacit meg egy pólót. Váltózoknim volt az irodában, váltócipőm nincs. Most folytatom a melót, így:

Bringapara és számvadászat

Múlt héten nagyon peches voltam a bringámmal. Történt, hogy csütörtökön megint eltört a hátsó kerékagy. Az eset a Hősök terénél történt a Szépművészeti melletti átkelőn. Szerencsére már közel jártam az otthonhoz, úgyhogy nem kellett sokáig tologatnom a bicót. Rohadtul nem értem hogy történhetett meg, hiszen legutóbb 4 hónapja történt ugyanez, de az a kerékagy lenyomott már pár ezer km-t, az új meg csak 6-700-at. Ráadásul nem úgy mentem mint a vadbarom, padka is alacsony volt, ettől függetlenül reccsent egyet.

Másnap elvittem a kereket szervizbe, megcsinálták, 100 Ft-tal fizettem többet, mint áprilisban, a válság számlájára írom. Otthon visszapplikáltam a helyére, minden fasza volt, felfújtam a kereket és indultam VOLNA számokra vadászni. Volna, mert mire leértem a negyedikről, a hátsóm tök lapos volt. Pótgumim sem volt, ráadásul a javító szettet sem találtam a káoszomban. Aznapra félretettem a kétkerekűt.

Szombaton Badacsonyban voltam és még aznap vissza is tértem, mire vasárnap kellemes bringázó időre ébredtem. Elhatároztam, hogy valahonnan kerítek egy kerékbelsőt és mázlimra egy sarokra tőlem nyitva találtam egy bringaboltot, vasárnap délután! A belső mellé vetem egy javító szettet is, a biztonság kedvéért. Hazaérve kicseréltem a rossz belsőt, összeszedtem gyorsan a cuccaimat és indultam a nagy számvadászatra. A Városligeten akartam keresztülvágni a Stefánia felé, de valamire rámehettem, mert a hátsó kerekem megint defektet kapott és még mielőtt elérhettem volna a fákat, lapos volt.

Újra hazatoltam a bicót. Csak pár száz méter. Fel a negyedikre. Be a lakásba. Kerék levesz. Belső kivesz. Vödörbe vizet. Belsőt pumpál. Belső ereszt a vízben. Basszameg. Fogtam a javító szettet és a pénteken kilyukadt belsőt kezdtem el foltozni. Két lyuk volt rajta. Megcsináltam, visszatettem a kereket a helyére, ettem egy kis levest, megint összepakoltam a cuccaimat és elindultam másodjára. Az úticél a XXI. kerület volt, azaz Csepel.

Csepelhez nem fűződnek túl jó emlékeim. Általában akkor jártam ott, mikor esett az eső, egyszer egy híd alatt álltam bőrig ázva a bringámmal. Viszont a Logitech billentyűzetemet és egeremet egy csepeli üzletben vettem kb 5-6 éve és konstatálom, hogy nagyon jó vételnek bizonyult. A számvadászatot márpedig ide terveztem és nagyon sokat reméltem ettől a kerülettől. Le akartam cserélni a 207-est, amit majd vasárnap láthattok. Továbbá 31 szám hiányzott még és volt pár cserére váró számom.

A Gubacsi hídon tekertem át a szigetre és elsőként a Hollandi út végére akartam eljutni. Sikerült is, de egy picit csalódás volt, mert csak egy számot találtam. Hosszabbnak gondoltam. Elindultam a második kiszemelt utca - a Szent István út - felé, de menetközben megakadt a szemem egy utcatáblán, amin kb 250-ig jelölték a számokat. Mária Királyné útja. Két cserét találtam :) ezeknek nagyon örültem. Visszafordultam a Szent István út felé, bizakodva a rám váró számrengetegben, de nagy csalódás volt. Csak négy számot találtam, és a számozás 353-nál véget ért. Egész pontosan a végéről haladtam befelé eleinte csak kissé csalódottan, 220 körül viszont már nagyon elkenődtem. Menet közben beugrottam hugom egyik kollegájához, TP-hez egy picit pihenni. A kutyája egy őrült, szerintem azt hitte, hogy én vagyok a postás. A kis intermezzo után kicsit frissebben elindultam az utolsó célállomás felé, a II. Rákóczi Ferenc útra. Ez volt szinte a Kánaán! Rengeteg számot találtam, ám végül csak 16 darab került be a kollekcióba, köztük néhány kifejezetten extravagáns házszám. Elégedetten indultam haza.

A Lágymányosi hídig Hévvel mentem, onnan újra bringával a Könvyes Kálmánon. Valahol a Stadionok környékén feltűnt, hogy a hátsóm megint laposodik. Megálltam pumpálni és onnan tekertem haza mint állat. Épphogy kibírta. Két napig nem volt kedvem hozzányúlni, de tegnap este újra megfoltoztam a kereket, amin született egy harmadik lyuk. Ma úgy vettem észre, hogy az elsőm puhul a normálisnál gyorsabban. Kezd elegem lenni a szivatásból. Lehet eladom a bringát. Kell valakinek?

Ért még más csapás is. Számvadászat közben megcsípett pár mutáns szúnyog vagy bögöly, nem tudom, nem láttam, de másnapra kb 10 csípést vettem észre a végtagjaimon, amelyek szép lassan bedagadtak, a jobb karrom egy idő után zsibbadni kezdett. 2 napi borogatás meg kenegetés segített, de azért nem volt kellemes.

Ami a számtermést illeti, nagyon bőséges volt. Eddig komoly kétségeim voltak afelől, hogy teljesíteni tudom a magam elé kitűzött feladatot, de mire végére értem az új számok lajstromozásának, már nem voltam borúlátó. 15 számot kell még megtalálnom és van még 5 hosszú út a tarsolyomban :)

KURVAANNYÁT...

...a cégnek, ahol dolgozom. Június elején megtiltják, hogy júliusban szabit vegyünk ki, ennek megfelelően, mint a kisangyal lemondtam a nyaralásomról, meg a BalatonSoundról a haverokkal, erre tegnap este harmadkézből tudtam meg, hogy ami miatt a júliusi szabadságról le kellett mondanunk, eltolódik több héttel, de ezt rohadtul nem kommunikálják a szerencsétlen robotok felé - akik mi volnánk, akik dolgoznak és feláldoznak -, de mivel nyakunkon a július, meg a Sound így már lemondtam a szállásomról, amit közben befoglalt valaki más, bérletet sem vettem, mert minek, erre az irodában 25-35.000-ért árulnak 4 napos bérletet a Soundra, de nem találok szállást és most KURVÁRA FEL VAN BASZVA AZ AGYAM ÉS SZARJON SÜNT ÉS HÁNYJON FOST AKI EZT AZ EGÉSZET KITALÁLTA, sajnálom, de ezt gondolom, még akkor is, ha ez a blogpost eljut a cégvezetéshez és ezért kirúgnak. Nem szeretem, ha szivatnak és elbasszák a nyaram.

Július: OFF

Az utóbbi hetek egyik legrosszabb eseménye: céges szinten meg lett tiltva, hogy júliusban szabadságot vegyünk ki. Ennek olyan okai vannak, amelyeket nem oszthatok meg itt a blogon, de ez igazából nem is számít. A tény továbbra is fennáll. Ez csak azért igazán bosszantó, mert már bevett szokásommá vált, hogy júliusban kiveszek pár nap vagy egy hét szabit és lemegyek a Balcsira. Idén is azt terveztem, hogy BalatonSound után még lent maradok pár napot Zamárdiban, vagy akárhol a Balcsin és ejtőzök a vízparton. Ezt bebuktam.

Nem, nem akarok máskor nyaralni menni, mert a haverjaim is a Soundra jönnének haza, velük buliznék, chilleznék stb, de így mi lesz? Itt fogok rohadni egész nyáron a betondzsungelben. Ha csak rágondolok hányingerem lesz. Azt mondják áldozatokat kell hozni és hozzuk is őket folyamatosan, de még meddig? (Vannak akik szívesen megteszik, évekig/évtizedekig, de soha nem fogom teljesen megérteni ezeket az embereket.) Persze még nem 100%, hogy ez így lesz, valószínűleg június vége felé derül ki, hogy bevezetik-e a szankciót, de így hogy tervezzen az ember? FUCK!

Jó rabszolga vagyok, de egyszer minden rabszolga fellázad. Per pillanat a halál f@szára kívánom az egész reklámipart. Meg az egész gazdasági válságot. Meg a rohadék WPP részvényeseket.

Függöny.

Utolsó nap a Várban

Eljött ez a nap is. Vártam is meg nem is. Vártam, mert végre a saját lakásomba költözhetek, egyelőre a húgommal, később egyedül, később talán barátnőmmel. Ugyanakkor nem vártam, mert az itt eltöltött 1 év és 9 hónap hihetetlenül jó volt, igazából nehéz rá szavakat találni. Eleinte féltem attól, hogy egy nagyon jó barátommal költözzek össze, mert már láttam így barátságokat tönkremenni, de végül nem csalódtam. Mózes volt a legjobb lakótárs! Megszámlálhatatlan élmény fűz ehhez a helyhez. A kilátást imádtam, mindig mosolyogtam, amikor kimentem az erkélyre, bár az utóbbi időben már csak nosztalgikus sóhajok hagyták el a számat, mosoly egy sem. Szomorú vagyok, hiényozni fog...

Két és fél napig tartott míg összepakoltam a cuccaimat. Pár perc múlva itt vannak a barátok/barátnék 4 kocsival, hogy áttelepítsenek az új fészkembe. Köszi mindenkinek a rengeteg segítséget! Ha nagy leszek, meghálálom, bár a tesóm főzni fog rájuk ha átértünk, csak ezt ők még nem tudják.

Nem tűnik soknak, de valójában az!

Kerékagy

Az előző postban írtam, hogy valószínűleg eltört a bringám hátsó kerékagya. Igazam volt. Ma délután szétszedtem és nem nagyon kellett erőlködnöm a kivétellel...

Holnap viszem a szervizbe, hogy cseréljék ki.

Update: kicserélték. Letisztítottam a váltót. Rengeteg mocskot szedtem le róla. Most jobb a bringa mint amikor megvettem:)

Az év 100. napja

A névnapom. Sokan emlékeztek rá, jól esett és köszi! De úgy alakult, hogy ez legyen az egyik legszarabb nap az évben. Eddig nem tudtam, hogy a névnapom a századik napon van. Gondoltam különlegesnek kell lennie. Az lett. 

A reklámgyárban a munkanap végére a kedves KÉK ügyfélnek sikerült a csapatunkból kihoznia az állatot, kétségbeesést, elkeseredett kvázi-pozitív hozzáállást egy reménytelen kampányhoz, amely nem azért lesz szar, mert mi vagyunk a hülyék, hanem mert az ÜF képtelen felelős döntés meghozni. Erről ennyit, Chemotoxot neki!

Mikor végre elszabadultam és elindultam bringával egy kicsit lazítani, az történt, hogy egy hatalmas reccsenő hang kíséretében eltört a hátsó kerékagy. A kerék instabillá vált, kacsázni kezdett, attól féltem kiesik alólam. Nem volt más választás, mint eltolni a bringát a kérómba, felcipelni a negyedikre és otthagyni további intézkedésig. Azt azért meg kell valljam, hogy örülök annak, hogy nem reggel történt meg az eset, amikor általában 40-nel száguldok lefelé a Várból az egyirányú Hunyadi utcán, forgalommal szembe, mert arra sokkal rövidebb... Azért ha belegondolok, az a hátsó kerék sok mindent kibírt már. Kb 4000 km-t raktam bele 2007 augusztusa óta. Azért nem tudok pontos számot mondani, mert a kilométerórát csak fél évvel a bringa beszerzése után vettem meg. Most 3425-ön áll a számláló. Jövő héten Critical Mass, addig meg kell csináltatnom.

Holnap végre hazamegyek. Vidékre. A friss levegőre. Anyuhoz-apuhoz-öcsémhez. De jó lesz!

Baby-boom

Az utóbbi két évben az ismerőseim körében egyre csak gyűlik azoknak a száma, akik szülők lettek vagy pár hónapon belül lesznek azok. Ennek megfelelően viszonylag sokat babáztam az elmúlt időszakban, az eddigiekhez képest. Néha az az érzésem, hogy lemaradok valamiről és ez nem tölt el jó érzéssel. Egyelőre barátnőm sincs, csak egy vége felé közeledő lakásvásárlási projekt, ami szüleim segítségével valósul meg. Tudom, hogy leginkább egy unokával tudnám meghálálni, de abban is biztos vagyok, hogy erre még pár évet várni kell. Ilyen öreg lennék már, hogy az apai érzések kerülgetnek, mint másnaposan a hányinger? (Ez most rossz hasonlat volt, de a lényeget megfogja.)

Shortlist

Addig írom le, amíg friss az élmény, tehát:

1. Tök részeg vagyok.
2. Izé, mindegy.
3. Elloptam egy poharat.

Sajnos a harmadikra nem vagyok annyira büszke, d kezembe maradt egy pohár benne roséval, amikor eljöttem a fogadásról. Történt ugyanis, hogy az egyik munkám shortlistes lett a Ringier-Népszabadság reklámversenyén, ahol a tavalyi mobilinternetes kampány sajtóhirdetése bekerült a legjobb 3 hirdets közé, "Az év sajtóhirdetése 2008" kategóriában. Teljesen őszinte leszek, én utáltam azt a kampányt, mert csak a lemondást és a kompromisszumot láttam benne, ahhoz képest, amit én elképzeltem, de most, hogy legalább jelölték, kurva büszke vagyok rá. Egy ilyen dolog nagyon sok dolgot képes megváltoztatni az emberben. Tegyük hozzá, hogy amióta a reklámiparban dolgozom (2006 október), ez volt az első jelölésem. Sajnos nem nyertünk semmit, de legalább hülyét csináltam magamból a színpadon valamilyen dobolós performansz keretében, és mivel ingeyn volt a pia és kaja, egy kicsit nmegvacsiztam és nagyon berúgtam, de szerencsére nem annyira, mint az első céges bulimon, amikor telibehánytam a bejáératot...
Ráadásul talákoztam Dettkével, régi külkeres ismerős, KHE-s, jóbarát, mittomén, jót beszélgettünk és jó volt látni őt. Ja, amúgy a zsűriben 2 régi külkeres tanárom is aktívan közreműködött, Fazekas Ildikó (ő jó fej) és Sas István (ő annyira nem volt jó fej, maradjunk ennyiben).

Na, ez a post a jelenlegi állapotomhoz mérten eléggé ziláltra sikerült, úgyhogy mielőtt tovább józanodnék és elkezdenék értelnmes dolgokról írni, abbahagyom. Jóéjt!

A jövőbeni nyertesek (Attila és én)

A zanyag, amit jelöltek

Lopós gecik

Pár hónapja Juca megkért, hogy HA van időm, akkor tervezzek logot annak a cégnek, ahol dolgozik. Ez egy kis ingatlanügynökség, amelyet egy nagyobb ingatlanos cégből kivált emberek hoztak létre, külföldi tőkével. A brief ez volt: legyen letisztult és lila. Ok.

Egy este úgy alakult, hogy volt időm és összedobtam egy logot, leginkább Juca miatt szívességből, mert nyáron rengeteget segített a lakáskeresésben. Nyilván nem ez volt életem főműve, de mégis az enyém. Jucával megállapodtunk egy jelképes összegben, persze ezt sem a cég fizette, hanem elmentünk berúgni. Később találkoztam is az egyik megmondóemberrel a cégtől, tetszett nekik, azt mondták ez lesz a tuti, juhé.

Pár napja rám írt Juca msn-en, hogy nézzem már meg grafikus szemmel a névjegykártyáik tervezetét és mondjam meg szerintem melyik a legjobb. Akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy konkrétan lenyúlták a logomat, áttervezték, meglehetősen otromba módon. Tehát összefoglalva, miután szívességet tettem nekik, mert az egyik barátom megkért (és azt is pusztán feltételes módban), gecimódon átszabják az egyszer elfogadott logot, anélkül, hogy bárkinek bármit szólnának. Nyilván egy rohadt szavam nem lehet, hiszen miért voltam olyan hülye, meg minek tervezek én bárkinek bármit hivatalos papír nélkül (amiért a legtöbben: mert nem tudunk számlát adni), de a pofátlanságnak is van határa, ezért azt mondom, hogy az iPLACE Ingatlan elmehet a gecibe. (Remélem ezt a Gugli első helyen fogja kidobni találatként.)

Ezek után megtekintettem fantasztikus névjegyeiket és örömmel jelentem, hogy az sem volt jobb az áttervezett logonál. Node másszunk bele jobban, következzen először a logo.

A bal oldali az enyém, a jobb oldali az új. Szorult belém egy kis önkritika, tehát először kivesézném a sajátomat, hogy mi nem tetszik benne. A ház szimbólummal nagyjából elégedett vagyok, talán egy kis minimális tologatással lehetne még jobb, de tutira nem csinálnék zsupfedeles házikót, mint az a "kolléga" verzióján is látható. Amivel nem vagyok elégedett, az a felirat. Ebből a szempontból a kolléga elrendezése szimpatikusabb, de itt klasszikus példáját látjuk annak, hogy "hogyan basszunk el egy majdnem jól kinéző logot véglegesen." Mondja már meg valaki, miért kellett az iPlace feliratot szétcseszni ezzel a piszokkal? Itt bukik meg a "brief" első része, miszerint legyen letisztult a logo. A felirat szinte olvashatatlan, még nekem is gondolkoznom kellett pár másodpercig, pedig már ismertem a szöveget.

Térjünk át a névjegyre. Kaptam 10 verziót, amelyeket nem elemeznék egyenként, meg az egyes grafikai elemek elhelyezése is tök mindegy most, viszont ami nekem szemet szúrt, az a szövegi rész tördelése. Vessünk rá egy pillantást. Első kérdésem: miért kell szerencsétlen adatokat egy nyomorult sorkizárt szövegboxba tenni? Egyáltalán ki a franc használ sorkizárt szövegbox-ot a 21. században egy névjegyen? Laikusoknak elmondom, hogy a sorkizárt szövegben a betű- és sorközök mérete soronként váltakozik, ugrál, azaz kevésbé kényelmes a szemnek, nehezebb olvasni. Nyilván el lehet olvasni, de hidd el nekem kedves olvasó, hogy lehet ennél jobb!
Másodikként feltűnt, hogy ebben az öt sorban 3 féle betűméret található meg, mindenféle logikát nélkülözve. A webcím miért van ott olvashatatlanul kis méretben? A mobilszám miért hangsúlyosabb a vezetékesnél? Miért van más színnel írva, mint a többi szöveg? Ha már itt tartunk, a 21. században ki írja ki egy névjegyre, hogy "TELEPHONE"? A "PHONE" simán elég. Ja, hogy a sorkizárt szöveg miatt? Haver, ezt jól elbasztad...
Mindezt tetézi a bántóan keskeny sorköz és már alig merem megjegyezni, de a szövegbox és a felette lévő név+titulus egymáshoz rendezése sem jött össze, pedig csak 2 kattintás. Nekem úgy tűnik, hogy a tervező mindent megtett annak érdekében, hogy ne feleljen meg alapvető grafikai ill. tipográfiai követelményeknek. Amennyiben meg a kedves ügyfél mondta neki, hogy "ezt told jobbra, ezt balra, ez legyen nagyobb, legyen kisebb, ez legyen nagybetű" akkor üzenem, hogy ÁLLJ JOBBAN A SARKADRA!

No, nem tépem tovább a szám, mert tök fölösleges, de jól esett kiereszteni a dühömet. Az egész sztori slusszpoénja az, hogy 2 nappal azután, hogy megkaptam a névjegyeket és kiderült ez a lopós dolog, Juca felmondott a cégnél, mert elege lett a baszakodásból. Az ő szavaival zárnám a postot:

"Egy ígéretesnek induló vállalkozás elbukott azon, hogy nem tudtuk eldönteni, legyen-e fekete a névjegyen vagy ne?"

Az év második munkanapja

Két posttal ezelôtt írtam, mennyire örülök annak, hogy van munkám! Nos, a tegnapi események után fokozottan örülök neki, mivel több, mint egy tucat embert bocsátottak el a cégtôl, köztük 4 közvetlen kollégámat... Életemben elôször voltam szemtanúja tömeges elbocsátásnak, nem volt jó élmény, felborzolta az idegállapotom és egész nap ennek az eseménynek a hatása alatt álltam. Kicsit úgy érzem, hogy szemtôl-szembe találkoztam a gazdasági válsággal... (Amúgy tök jó, hogy manapság mindent rá lehet fogni. Ha baj van, csak rá kell hivatkozni és mindenki bólogat.)