Az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt hetekben történt: nemrég kaptam egy mailt, hogy kiállítánák néhány munkámat a Bükki Nemzeti Park Ipolytarnóci Ősmaradványok nevû létesítményében. Egész pontosan egy állandó és egy idôszakos kiállításról van szó az épület különbözô helyiségeiben. Az állandó lenne a 365BP-nek egy részlete, az idôszakos, amelyre júniusban kerül sor a természetfotóimból állna. Hétvégén voltam megnézni a helyszínt, ami természetesen nem a klasszikus kiállítóterem, de elsô önálló kiállításnak úgy gondolom tökéletesen megfelel, sôt, el sem tudom mondani mennyire örülök ennek a lehetôségnek! Jelenleg a kiállítás részletein dolgozunk, a 365BP-t már Húsvétra szeretnék kitenni, tehát az idô szorít. Ami teheti, az menjen el Ipolytarnócra, a kiállítás és az ôsmaradványok mellett remek túrázási lehetôségek vannak a környéken.
Ha már ott voltam, kipróbáltam a 4D mozit, amely kb. 10 percig tartott, de úgy visítottam közben mint egy kisgyerek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy levetítenek egy sima 3D-s filmet, természetesen adnak hozzá szemüveget és egy hidraulikus szerkezet által mozgatott székbe ültetnek. Bár a szék maga csak néhány centimétert mozog, a 3D-nek köszönhetôen az élmény olyan, mintha valóban ott lennél és veled történne. Pl amikor több ezer méteres magsságból elkezdesz "zuhanni" és hirtelen egy Ötödik elem által ihletett városrészben találod magad, ahol iszonyatos sebességgel cikázol jobbra-balra, az nagyon o-da-basz. Minden korosztálynak ajánlott, de szívbajosok, tériszonyosok, epilepsziások lehetôleg kerüljék.
szerda, március 17, 2010
Ipolytarnóc
na ki írta? zsutti @ 16:47 2 hozzászólás
Tagek: 365budapest, ajánlás, sikerélmény
vasárnap, február 21, 2010
Vissza a suliba
Egy gyenge pillanatomban ránéztem a blogomra és meglepődve tapasztaltam, hogy legutóbbi három bejegyzésem filmekről szól, ami annyira nem jó, mivel én nem filmes blogot vezetek, hanem egy olyat, ami rólam szól. Pedig ami azt illeti, még legalább 10 filmes bejegyzést írhatnék, mivel múlt héten bekaptam egy elképesztően letaglózó tüszős mandulagyulladást, több mint egy hétig 38-39°-os lázzal feküdtem itthon, tömtem magamba a gyógyszereket, antibiotikumot, és abban a néhány rövid órában, amikor kicsit jobban voltam, megnéztem egy-egy filmet. Javulás csak azután következett be, miután édesanyám feljött a Nagy Faluba, hogy hétvégén ápolgasson. Fura, de az anyáknak van egyfajta jótékony hatása az emberre az ilyen rossz időkben.
Szóval a blogolásra visszatérve, nemrég olvastam valahol, hogy a Twitter és Fészbuk előretörésével egyre kevesebb blogpostot írnak a bloggerek és úgy tűnik ez rám abszolút érvényes, hiszen az elmúlt hetek legfontosabb történéseit mindenkivel Twitteren és Fészbukon osztottam meg, pedig némelyikük simán megérdemelt volna egy blogpostot, úgyhogy most ömlesztve leírok ide mindent.
A hónap első legnagyobb eseménye az volt, hogy a 365Budapestről megjelent egy egész oldalas cikk a Time Out Budapest magazin első számában, amiről csak annyit tudok mondani, hogy KURVAJÓ és NAGYON ÖRÜLÖK, vegyétek meg, öccázé' adják bármelyik újságárusnál, még annyit segítek, hogy a 8. oldalra kell lapozni :)
Aztán a másik nagy esemény szintén a 365BP-hez köthető, ugyanis január végén kaptam egy mailt az egri Eszterházy Károly Főiskola egyik hallgatójától, hogy szaknapot szerveznek a kommunikáció szakos hallgatóknak "Hogyan készült?" címmel. Mondanom sem kell, nagyon hízelgő volt a felkérés, azonnal igent mondtam rá, csak azt nem tudtam, hogy fogok én 200 embernek előadást tartani, amikor fősulin a Prezentációs technikák óráinkat folyamatosan ellógta a tanárunk, 30 főnél nagyobb tömegnek soha nem prezentáltam és egyszerre 300 embernek csak akkor beszéltem 5 percig, amikor 2003-ban (vagy 2004-ben?) a Külker Gólyatábor főszervezője voltam és a tábor elején ismertetnem kellett a Gólyákkal a tábor szabályzatát. Magyarul be voltam parázva rendesen, viszont kedves ex-kollégáimtól kaptam sok jótanácsot a prezit illetően és elkezdtem megírni a vázát. Sajnos a betegség másfél héttel az előadás előtt kapott el, így pont akkor haladtam a leglassabban, amikor a legjobban kellett volna, ráadásul félő volt, hogy nem gyógyulok meg addig. Végül az előadás napjának hajnalán sikerült befejeznem, Eger felé a vonaton egyszer elpróbáltam - elég siralmas volt -, majd az eredeti tervhez képest egy kis csúszással elmondtam a mondókámat a hallgatóknak. Az elején volt egy kis lámpaláz, bele is sültem a szövegbe, de miután ezen túltettem magam, már viszonylag flottul ment minden. Király volt na, és nem is voltak 200-an, ahogyan előre paráztattak, kb 50-60 fő ült a teremben. (Két előadás zajlott párhuzamosan.) Úgy döntöttem végül, hogy éjszakára maradok Egerben, mivel nagyon agitáltak az esti bulira és őszintén szólva nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Végülis csak öt éve végeztem a fősulin, és amikor néztem, ahogy a szervezők fel s alá rohangálnak, intézik az intézendőket, visszajöttek a régi szép emlékek, amikor még a KHE-ben (Külkeres Hallgatókért Egyesület) ugyanezt csináltuk minden rendezvény alkalmával. Néha nagyon elérzékenyültem, de ezt betudom a másfél héten át tartó begyógyszerezett állapotnak. Az előadások után volt egy kis vetélkedő a hallgatóknak, ahol az ÁJKÓ nevű csapat sorait erősítettem. A vetélkedőn különböző reklámfilmzenéket játszottak le és ki kellett találni, hogy melyik reklámban szólt a zene. Kiderült a csapatomról, hogy senki nem néz tévét - velem együtt - ennek ellenére az esti eredményhirdetésen kiderült, hogy mi nyertük meg a vetélkedőt :)))) Mondanom se kell, volt nagy vigadalom, megpróbáltam módjával piálni, mert nem vágtam mennyi gyogyó van még bennem, de így is sikerült közepesen eláznom. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult az a szlovák színes-szagos 50°-os rövidital, amit a szervezők itattak velem. Másnap aztán visszavonatoztam a Nagy Faluba, pénteken meg már bementem dolgozni.
Szóval ezek voltak az elmúlt hetek fontos eseményei. Még a betegség előtt határozottan ráálltam arra, hogy végre kiadót találjak a 365BP könyvnek, de ez félbeszakadt, jövő héten viszont újult erővel nekifekszem. Már többen kérdezték, hogy mi van az új projekttel, mikor indul, de sajnos a betegség miatt és programozó cimborám sok munkája miatt ez is csúszik, viszont jó hír, hogy újra beindult a szekér, már van egy félkész weboldal, csak néhány dolgot kell még a helyére tenni és akkor dübörgünk tízezerrel.
Most viszont, hogy megírtam a blogpostot, tiplizek ki az utcára és készítem a képeket az új projekthez, mivel nagyon fasza idő van!
na ki írta? zsutti @ 12:51 1 hozzászólás
Tagek: 365budapest, sikerélmény
szombat, november 21, 2009
Számoljunk csak: 1, 2, 3, 4...
Meglehetősen szarul indult ez a nap: késő hajnalban tudtam csak lefeküdni és csak délben bírtam kimászni az ágyból, holott korábbra terveztem, mert el akartam tekerni a Hidegkúti útra megkeresni egy számot, a 328-at. A párnáról felemlve a fejem már láttam, hogy odakint nyomott idő van, nyoma sincs a napnak, tejfehér az égbolt és ködszitálás van. Ettem bolognait reggelire/ebédre aztán fél órával később kihánytam az egészet, mert úgy tartotta kedvem...
Rosszul lettem, na! Elkezdett fájni a fejem és émelyegtem. Képtelen voltam bringára ülni ilyen állapotban, de mindenképp el kellett jutnom a város szélére. Kedden van a 328-as napja és egy olvasóm küldte be ezt a számot, bár korábban már találtam egyet Csepelen. Valahogy összeszedtem magam, megnéztem a BKV menetrendet és elindultam. Busz-metró-villamos-busz-leszállás, elő a Nikonnal. Hamar megtaláltam a számot, de sajnos jobb fotót is készíthettem volna, nem voltam a csúcson. Ezután nekivágtam az út szélén és néztem meddig van a számozás. És ekkor megláttam a 355-öt. Nem különálló táblán, mint a legtöbbet, hanem egy bazi nagy matricán, ami a kapu mögött rejtőző telepet hirdette. Katt. Katt. Kész voltam. Már csak haza kellett jutnom egy darabban. Ne üssenek el, ne robbanjon fel alattam a busz, ne térítsék el a villamost, ne essek a metró alá stbstb. (Ezért egyszerűbb bringával közlekedni, ott csak az elsőre kell ügyelni, meg hogy én se üssek el senkit ;) Hazafelé a 61-es villamoson olyan táncperformanszot láttam egy utastól, hogy az valami elképesztő! Szerencsére videóra vettem és hamarosan feltolom Jutyúbra is, mert nagyon meleg!
Eddig valahányszor hazaértem a számvadászatról, mindig azonnal rácuppantam a gépre és elkezdtem a képeket buzerálni. MA nem. Ma szép nyugiban elvoltam az interneteken, főztem, lazultam, nem siettem már sehova. Végre pihenhetek egy picit. Legalábbis úgy érzem egy nagy darab kő esett le a szívemről. A 365Budapest totálisan a hétköznapjaim része lett, amin folyton agyaltam, tervezgettem, kutattam... És 2009 november 21-én végre úgy gondolom, hogy teljes a gyűjtemény. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez bármilyen formában hozzájárult!
na ki írta? zsutti @ 21:02 4 hozzászólás
Tagek: 365budapest, hülyeségeim, sikerélmény
hétfő, november 09, 2009
Szám-mizéria
Legalább két hete adós vagyok ezzel a post-tal, de egyszerûen nem vitt rá a lélek, mert ha csak rágondolok ideges leszek. Röviden és tömören: megvan az összes szám a 365Budapesthez és mégsincs... Nem érted? Na majd mindjárt.
Két hete úgy állt a dolog, hogy már csak egy számot kell megtalálnom, a 355-öt. El is indultam az Üllôire, mert 80%-ig biztos voltam benne, hogy ott találni fogok egyet. Meg is lett szerencsére (?), de már a kép elkészítésekor tudtam, hogy gáz van, mert a 354-es amit már hónapokkal ezelôtt lefotóztam és amit szintén az Üllôin találtam meg, ugyanolyan házszámtáblán, ugyanolyan betûtípussal virít egy kapubejárón, ami viszont elég nagy baj. Oké, tudom, így is van 1-2 olyan házszám a sorozatban, amelyek ugyanolyan betûtípussal készültek, de legalább különböznek színben, elhelyezésben és legfôképp nem egymás mellett lévô számokról van szó. Magyarul keresnem kell egy új 354-es vagy 355-ös házszámot.
A következô helyekre kell (újra) eltekernem:
Pesti út: csak a páros oldal jöhet szóba, a páratlan 353-nál véget ér.
II. Rákóczi Ferenc út: mindkét oldal jó hosszú, de emlékeim szerint ott nincs 355, 354-re meg nem emlékszem.
Rákosi út és Csömöri út a 16. kerben: kósza emlékeim vannak, hogy TALÁN van ilyen magas szám.
Üllôi, Nagytétényi, Péceli, Szentendrei, Bécsi, Budaörsi utak ki vannak lôve.
Nem hiszem el, hogy így verjen a Sors.
na ki írta? zsutti @ 11:33 1 hozzászólás
Tagek: 365budapest, hülyeségeim, rinya
kedd, szeptember 15, 2009
Hétvégi számvadászat
Hogy levezessem a múlt heti izgalmakat - szakítás Ágival, Kék ügyfél elvesztése, kirúgások, hugom kórházas sztorija - szombaton és vasárnap is elindultam a Nagy Faluban, hogy számokra vadásszak, természetesen miután délelőtt meglátogattam a tesóm a kórházban. Szombaton a Bécsi úton garázdálkodtam letekertem 32 km-t, vasárnap a Pesti úton, Zrínyi utcában és a Ferihegyi úton aprítottam a kilométereket, a végére összejött 52, azaz összesen 84 km-t tekertem a hétvégén. Örömmel konstatáltam a végén, hogy ez egy sikeres hétvége volt. A múlt heti 9 hiányzó számból megtaláltam hatot, de közben kiderült, hogy valamikor hónapokkal ezelőtt véletlenül bejelöltem meglévőnek az egyik számot (316), így tudtom nélkül már régóta X+1 hiányzó szám volt. A lényeg, hogy meglett a 316, ráadásul egy kifejezetten szép példány, de nem csodálom, hogy első alkalommal nem vettem észre, mert egy fehérre festett kerítésre volt felcsavarva egy fehér színű kerámia.
Már csak négy számot kell megtalálnom: 328, 338, 355, 360. Azt tudom, hogy a 338-at Csepelen fogom megtalálni a II. Rákóczi Ferenc úton. Ezen kívül még a Nagytétényi utat és a Hidegkúti utat kell újra átnéznem. Az utóbbi emlékeim szerint nem tart 360-ig és abban is kételkedem, hogy a 328 is ott lenne. Próba szerencse, max tekerek egy újabb ötvenest.
na ki írta? zsutti @ 15:52 5 hozzászólás
Tagek: 365budapest, hülyeségeim, sikerélmény
hétfő, szeptember 14, 2009
Számváltozás

Amikor számokra vadászom, sokszor előfordul, hogy találok valamit, ami sokkal jobb/szebb/érdekesebb, mint egy már a listámban szereplő házszám. Ilyenkor a számot lecserélem és amikor eljön a post ideje, akkor a jobb/szebb/érdekesebb szám kerül ki a netre. Nagyon ritkán fordul elő, hogy olyan számot találok, ami a már napok/hetek/hónapok óta kipostolt számnál is jobb. Úgy értem klasszisokkal jobb. Ilyenkor jön a dilemma, hogy utólag kicseréljem, kicserélhetem-e a számot. Én úgy döntöttem kicserélem, mert az újak csak emelnek a 365Budapest színvonalán. A napokban két számot cseréltem le ilyen módon: a 38-at és a 253-at. A szavazatokat kitöröltem, ezért aki gondolja, szavazzon újra a képek alatti kis négyzetekre kattintva. A kommenteket meghagytam. Még egyszer elnézést, igyekszem az utólagos beavatkozást a minimálisra csökkenteni. Az új házszámokat nézzétek meg a 365Bp-n.
na ki írta? zsutti @ 11:39 0 hozzászólás
Tagek: 365budapest, update
szombat, augusztus 22, 2009
Mai számvadászat:Budaörsi út
na ki írta? zsutti @ 19:22 7 hozzászólás
Tagek: 365budapest, bicaj, hülyeségeim, lifestyle, rinya
csütörtök, augusztus 06, 2009
Goldenblog eredmény
Tegnap megszületett az eredmény a Goldenblog 2009 - Fotóblog kategóriájában. Mielőtt rátérnék a lényegre, egy rövid összegzés: 101 nevezett blog, ebből 10 best of blogot neveztek meg. (Hmm ez nem is lett olyan hosszú összegzés, mint gondoltam.) Szóval ha már rákattintottál a fenti linkre és megnézted a top 10-et, akkor láthatod, hogy a 365Budapest nem került közéjük :( Ettől függetlenül annyira nem keseredtem el, mert a post legalján található egy rövid ajánlás, amit Stiller Ákos, a HVG fotósa írt:
Üdvözlettel,
Török András
ny. tipográfus
na ki írta? zsutti @ 21:45 0 hozzászólás
Tagek: 365budapest, goldenblog, sikerélmény
péntek, július 31, 2009
365 - Goldenblog
Idén is van Goldenblog szavazás, rengeteg kategóriában, rengeteg nevezett blog, köztük a fotóblog kategóriában ott virít a lista negyedik helyén a 365Budapest. Belenézegettem a mezőnybe és első felületes vizsgálódásom arra enged következtetni, hogy idén is van jópár erős fotóblog a mezőnyben, de ugyanúgy vannak gyengébb eresztésű fotóalbumok is, akik szerintem idén sem rúgnak labdába. A tavalyi évvel ellentétben most valahogy nem izgulok annyira a végkimenetel miatt, örülök ha lesz valami említésre méltó eredmény, de ha nem, az se baj. De ha esetleg-netalántán-véletlenül-neadjisten-valamilyen okból kifolyólag TE, valamelyik olvasóm szavazattal bírsz a Goldenblog versenyén, akkor léccilécci ne feledkezz meg rólam! Köszönöm:)
na ki írta? zsutti @ 10:35 0 hozzászólás
Tagek: 365budapest, goldenblog
szerda, július 22, 2009
Bringapara és számvadászat

na ki írta? zsutti @ 20:35 1 hozzászólás
Tagek: 365budapest, bicaj, rinya, sikerélmény
hétfő, április 27, 2009
Unit
Dagad a májam. A 365Budapest első nyomtatott megjelenése az áprilisi Unit Magazin hasábjain:
Köszönet mindenkinek, akinek tetszik a projekt és követi vagy követni fogja a jövőben.
na ki írta? zsutti @ 1:08 4 hozzászólás
Tagek: 365budapest, kultúra, sikerélmény
kedd, március 31, 2009
Benne voltam a TV-ben
Nem kell félni, a médiasztárságtól messze vagyok, mint Makó Jeruzsálemtôl, sôt nem is szeretnék eljutni a lét eme "magasztosabb" szintjére. Továbbá ha korrekt szerenék maradni, azt kell mondjam, hogy nem is én voltam benne a TV-ben, hanem a 365Budapest az Infománia nevû mûsorban, amit valamikor 26-án éjszaka vetítettek le egy számomra ismeretlen adón. Kolleginám Kata hívta fel rá a figyelmemet és ezúton is köszönet érte (meg DaRedDa-nak, aki viszont Katának szólt). Rövid kis szösszenet, de nekem tetszik. Mindössze egy félreértés van a narrációban, miszerint a szerkesztôk úgy értelmezték, hogy minden nap az adott számot fotózom le, de szerintem ennyi még belefér. Függönyt fel:
na ki írta? zsutti @ 11:05 5 hozzászólás
Tagek: 365budapest, sikerélmény, videó
hétfő, március 09, 2009
68 nap
Kicsit több, mint 2 hónapja online a 365budapest.com és sokan kérdezgetik, hogy éppen milyen stádiumban van a projekt, illetve megvan-e az összes szám. Szívesen válaszolok az érdeklôdôk kérdéseire, de egy kicsit fárasztó minden kérdezônek külön elmagyarázni a dolgok állását, ráadásul mindig kihagyok valami fontos részt, ezért jöjjön itt egy kisebb összefoglaló a projektrôl.
A legtöbben afelôl érdeklôdnek, hogy megvan-e már az összes szám, amire a válaszom nemleges. Sajnos, ahogy haladok elôre a számsoron, egyre nehezebb lesz megfelelô házszámokat felkutatnom. Ezt úgy értem, hogy messzebbre kell kitekerni (aztán meg vissza), általában nem ismerem a környéket, tehát sokat bújom a térképet, ami sok megállást és még több idôveszteséget eredményez. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi a francnak indulok el számvadászatra ilyen szar idôben, mint ami általában a téli idôjárást jellemzi, amikor ráadásul este 5 után már nem elegendôek a fények a jó képek elkészítéséhez. A válaszom: egyrészt fanatikus vagyok, másrészt június 23-ig meg akarom találni az összes számot. Ugyanis tavaly aznap készítettem az elsô olyan fotókat házszámokról, amelyek azóta már ott virítanak a weblapon. (Valójában pár héttel korábban kezdôdött ez az egész, de akkor nem volt semmilyen kialakult koncepcióm a képek elkészítésére, meg másra sem.) Ha pontos adatokra vagy kíváncsi, akkor elárulom, hogy a legutóbbi kiruccanásom után már 297 számmal rendelkezem és 69 hiányzik még.
Sokan kérdezték, hogy cserélem-e a számokat? Ha találok egy olyat, ami már megvan a listában, de jobb/szebb/különlegesebb mint a meglévô, akkor simán lecserélem. Persze képtelenség 300 képet fejben megjegyezni és a terepen eldönteni, hogy ez vajon jobb-e, mint ami a pc-n várja a sorsát, ezért gyakran fotózok tipp-hoppra. Ennek van egy olyan negatív folyománya, hogy rengeteg alkalommal kellett olyan számot lecserélnem, amely valamiért a szívemhez nôtt, de az új jobban illeszkedett a gyûjteménybe. (Pl most legszívesebben közönségszavazásra bocsátanám, hogy melyik 152-est tegyem majd ki az oldalra, mert kb 3 hete nem bírom eldönteni...) Továbbá figyelembe veszem azt is, hogy lehetôleg eltérô betûtípusúak legyenek a számok, ami azért elég problémás. Néhány hete észrevettem, hogy 5-6 szám azonos betûtípusból van, ami már elég gáz, ezért ezeket le akarom cserélni. Továbbá vannak alibi számok, amelyeket csak azért fotóztam le, hogy kiegészüljön a lista lyukacsos szerkezete, ám ezen számok egy része nem igazán tetszik, unalmasak, ezeket is cserélnem kell. Vész esetére jó, hogy megvannak, de nem a legjobbak. Szerencsére kevés van belôlük.
Valaki kérdezte már azt is, hogy miben nyilvánul meg a megszállottságom? Íme néhány példa: gyûjtöttem már számokat szakadó esôben a Rózsadombon, rossz fékkel. Vagy a 18-19. kerületben addig bóklásztam, míg rám esteledett majd elkezdett zuhogni az esô és semmilyen vízálló cucc nem volt rajtam, de valahogy hazatekertem. Illetve majdnem, mert pont akkor taknyoltam egy óriásit az Erzsébet-híd alatt egy pocsolyába és defektet kaptam. Csúnyán nézhetett ki, mert több autós megállt érdeklôdni hogylétem felôl, amúgy semmi bajom nem lett. Párszor elindultam számvadászatra a szombat esti buli után full másnaposan, minimális kajával a hasamban. Mínusz 5 fokban kitekertem a Nagytétényi út végéig és vissza (A Camponán is túl). Úgy rémlik akkor is másnapos voltam. Volt olyan szám, amihez háromszor is visszamentem, mire meglett a jó kép. A munkahelyi ebédidômet is feláldoztam már néhányszor az ügy érdekében. Ha hétvégén jó idô van, akkor felôlem bármi elôre tervezett program mehet a sunyiba, én meg indulok számokat vadászni. Többször elértem már a Budapest vége táblát. Több tízezer kôkemény magyar forintot költöttem már felszerelésre a fényképezôgépen túl: bringatáska, fotósrekeszek, télire extra réteg ruha, kamásli, kesztyû, egy jobb bringalakat és nem hagyhatom ki a bicaj karbantartását. Kb 2000 km-t tekertem már le a cél érdekében.
Kérdezték, hogy mennyi látogatója van az oldalnak. Mihez képest? Ahhoz képest, hogy a tipográfia egy tök egyetemes dolog, sok embert érint és rengeteg ember munkájának részét képezi? Nem, ahhoz képest nagyon kevesen látogatják az oldalt. Kb 150-200 rendszeresen visszatérô látogató van, de ôk sem minden nap nézik. Mindössze néhány tucat ember aki mindennapos látogató. Talán ez most talán változni fog, mert egyik rendszeres olvasóm (Maurka) kipostolta a Notcot-ra, ahová egyébként másodjára került ki (elôször Oizys jóvoltából), így csütörtökön végre elértem az 1000 fölötti egyedi látogatót. Eddig az Antarktiszt leszámítva minden kontinensrôl érkeztek emberek, összesen 86 országból, 160 különbözô webhelyrôl. Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak, akik belinkelték és/vagy írtak róla.
Milyen ingerek érnek számvadászat közben? Elsôsorban kerítésnek rontó kutyák, amelyektôl parázom és olyankor csak sietve tudok egy képet csinálni a házszámról. Emberek ritkábban szólítanak le, de volt már rá példa. Volt, hogy konkrétan elküldtek a picsába, de volt aki még be is engedett az udvarba, hogy közelebb kerüljek a célpontomhoz. Mióta elkezdtem ezt a projektet, több másik is eszembe jutott, köztük akadnak kisebb illetve még ennél is nagyobb volumenû dolgok, amelyeket az elkövetkezendô években fogok megvalósítani. Nem szeretem a tétlenséget ;)
Mit profitálok ebből? Egy kis elismerést, ami hihetetlenül jól esik, meg egy kis tájékozottságot Budapesten. Ha elveszteném az állásomat és nem találnék újat, vész esetére beállhatok bringás futárnak, mivel Budapest térképe lassan a kisujjamban lesz :)
Még annyit hozzáfűznék a fentiekhez, hogy Mózessel tervezünk egy werkfilmszerűséget összeállítani, szóval legyetek résen! Elkezdtem tervezni egy naptárt is, talán lesz belőle valami.
na ki írta? zsutti @ 3:03 2 hozzászólás
Tagek: 365budapest, bicaj, hülyeségeim, sikerélmény
szerda, január 14, 2009
Interjú velem!
Nagy nap a mai! Életemben elôször interjút készítettek velem, olyan értelemben, hogy csak engem kérdeztek egy bizonyos dologról (365 Budapest) és nem egy csoport tagjaként vettem részt valami kérdezz-felelek szintû interjú-kezdeményben. A cikk a spottr.hu-n jelent meg, ami egy nemrég indult magyar fotósblog, véleményem szerint hiánypótló, az oldalsó Fotósblogok blogrollban is belinkeltem már. Kattints ide és olvasd el!
na ki írta? zsutti @ 10:33 7 hozzászólás
Tagek: 365budapest, sikerélmény, web
kedd, január 13, 2009
Számadás 2008
Kicsit megkésve, a hónap közepén írok a tavalyi évemrôl, de jobb késôn, mint soha. Referenciaként belinkelem itt a 2007-es évrôl szóló postomat, szerintem érdekes lesz összehasonlítani. Hosszú post lesz ez is, hadd szóljon:
Blog: Tavaly összesen 106 postot írtam, a 2007-es 61-el szemben, szerintem ez jelentôs fejlôdés. Idén megpróbálok még többet blogolni, bár nem tagadom, hogy néha egyszerûen nem visz rá a lélek, még akkor sem, ha valamirôl tényleg írnom kellene. Ez van srácok... Kicsit alakítgattam a jobb oldalon található részt, bekerült egy csomó link, slideshow a flikkeres képeimrôl, last.fm lejátszó, átstrukturáltam a blogrollt, meg betettem egy dobozt az RSS alá, hogy aki olvassa a blogot, az ott bejelentkezhessen, vagy mi... Ôszintén szólva fingom nincs mit csinál az a cucc ott, adok neki még pár hetet, ha senki nem veszi igénybe, akkor letörlöm.
Munka: Brutális év volt. Az év elején még viszonylag békében elvoltunk a Kékekkel, de fôleg külföldi OG-s fejesek közremûködése miatt (magyarul beleköptek a levesünkbe) kiírtak egy tendert a nyár közepén. Természetesen nagyon örült az egész csapat, mivel épp nyár volt, a brigád fele szabin, és a több körös tendernek hála elôfordult az is, hogy egészen október közepéig zsinórban több hétvégét töltöttünk az irodában. A 7 napos munkahetek majdnem megszokottá váltak, az éjszakáig illetve hajnalig tartó túlórázás pedig idegronccsá tette az embereket. Végül vért izzadva, de megnyertük a tendert, velünk együtt az egész OG megmenekült. Egy darabig. Beütött a válság, (bár ez már 2009-ben történt, de szorosan kapcsolódik 2008-hoz) mire az új évet leépítésekkel kezdte a cég. Én maradtam, más kollégáim nem voltak ilyen szerencsések.
Materiális javak: Azt sem tudom hol kezdjem. Vettem egy Nikon D80-at egy kollegámtól, 2 objektívval, amit decemberben lecseréltem egy D90-es vázra. Mindkét vétel megérte és szerencsére semmit nem buktam az ügyleteken. Februárban elkezdtem eBay-ezni, ami nagyon addiktív, tehát csak óvatosan! Így tettem szert 4 db nagyon régi szovjet Zenit fényképezôgépre, konverterekre az M42-es obikhoz, hogy tudjam a Nikonnal használni, távkioldóra a D80-hoz (ami most eladó), egy új Manfrotto állványra, amihez a Digitcamben vettem fejet. Vettem egy Epson nyomtatót is novemberben, errôl kivételesen nem emlékeztem meg külön postban. Aztán vettem még egy tonnányi könyvet, fôleg Asimovokat meg Vonnegutokat. A bringára viszonylag sokat költöttem, mert volt pár baleset, borulás stb, meg kellettek szerszámok is, de a legkomolyabb bringás beruházásom a Bagaboo táskám volt!
Immateriális javak: Emberi kapcsolatok. Nálam nehéz ügy. Nehezen szakadok ki a gubómból, de idén történtek dolgok, amik rákényszerítettek. Például amikor Mózes elment Argentínába a Celeb vagyok forgatására. Másfél hónapig voltam egyedül az albiban, ha nem mozdulok ki, megkattanok. Akkor pár emberrel kialakult egy normálisnak mondható kapcsolat, akikkel addig csak felületesen érintkeztem, vagy kevesebbet a kelleténél.
Azt feltétlen meg kell említenem, hogy a Flickr jóvoltából egy nagyon jó kis közösségnek lettem tagja, és sajnos csak ritkán jutok el itt Bp-n flikkeres találkozókra, de rengeteg jófej embert ismertem meg és sokat tanultam tôlük. BIG UP!
Szakmailag aránylag kevesebbet fejlôdtem, mint 2007-ben, de év végére már tisztán láttam a gyengeségeimet és azt, hogy mit kell fejlesztenem. Nem akarom azért elveszteni a munkám, mert szarul dolgozom, tehát idén újra tanulni fogok. Újra meg kell tanulnom rajzolni szabad kézzel! Azt még nem döntöttem el, hogy autodidakta módszerrel, mint eddig, vagy magántanártól.
A családommal idén kevesebbet tudtam foglalkozni, már olyan szinten, hogy kevesebbszer jutottam haza vidékre. Ennek nem örülök, de ugyanakkor úgy érzem, hogy kicsit konszolidáltabb lett a viszonyunk a szüleimmel. Talán én is érettebb lettem és a szüleim is észreveszik ezt. Nem tudom igazából, csak spekulálok...
Életkörülmények: Ugyanúgy a Várban lakom, a kilátás még mindig nagyon fasza, bár így télen elég gyászos néha. A szüleimnek hála májusban elkezdtem lakást keresni, decemberben találtam is és ha minden jól megy, akkor másfél hónapon belül lakástulajdonos leszek! Valahogy még mindig nem tudom elhinni...
Magánélet: Márciusban szakítottunk Ágival. Immáron ezredjére. Ez a szakítás viszont teljesen különbözött a többitôl. Egyetértésben tettük, láttuk, hogy már annyira eltávolodtak egymástól útjaink, hogy nem megy tovább. Jól tettük én azt mondom. Nem volt jó érzés, ugyanakkor felszabadultnak érztem magam, nem éreztem újra azt a leküzdhetetlennek tûnô kötôdést, mint azelôtt.
Azután nem lett senkim. Talán lehetett volna, ha nagyon akarom, vagy észre akarom venni, vagy nem ábrándulok ki, vagy nem egy kib. másik városban/országban/kontinensen él a csaj, vagy egy picit érettebb... mocskosul válogatós vagyok! Egy bizonyos szinten jó volt az egyedüllét, mert így tudtam a hülye kitalációimmal foglalkozni, mint a 365 Budapest, vagy szupertitkos rajzprojektemen dolgozni hosszú éjjeleket heteken keresztül stb. Most már viszont kezd elég lenni az egyedüllétbôl, szép lassan, ahogy mászunk ki a télbôl.
Szórakozás: Nem járok sûrûn bulizni, már Külker óta. A havi 1 vizuál adott, de ott nem szoktam lerészegedni. Mózes rángatott el ide-oda, OG-s kollegákkal volt valami nagy ritkán, de az év nagy elferdülése a BalatonSound-on volt! Jövôre is megyek, az tuti, szarok a Szigetre! Ja és a februári Krush buli az A38-on nagyon odabaszott!
Utazás: Kétségkívül az év legnagyobb eresztése a New Yorkban töltött 1 hét volt. Nem tudom elégszer megköszönni Áginak! (Igen, az az Ági, akivel 7 hónappal elôtte szakítottunk.) Vissza akarok menni, egyszerûen muszáj! Képek itt, élmények itt, csak klikkolj!
Legnagyobb sikerélmények: Májusban eladtam 2 panorámafotómat (egy igazi embernek:)! Novemberben kiállították az egyik fotómat a National Geographic fotópályázatának keretében a Westendben. New York, mert kijutottunk és mert hazatértünk.
Tervek: Újra megtanulni rajzolni, elintézni a lakás ügyes-bajos dolgait, újragondolni a költéseimet és mivel idén is szeretnék utazni, de egy NYC kaliberû kiruccanásra nem lesz pénzem, idén újra el akarok jutni Prágába. (Ki tart velem?) Továbbá kitaláltam új fotós projektet, szintén melós lesz, de nem hajt a tatár.
na ki írta? zsutti @ 14:37 3 hozzászólás
Tagek: 365budapest, balatonsound, bicaj, buli, emberek, emlékek, homo consumus, könyv, lifestyle, munka, New York
csütörtök, január 01, 2009
365 Budapest
Végre elérkezett az évforduló, 2009-et írunk, izgalmas évnek nézek elébe, ennek egyik apropója a legfrissebb fotós projektem, amely kerek egy éven át fog tartani. A 365 Budapest egy tipo-fotogáfiai projekt, amely Budapest házszámainak a sokszínűnégére fókuszál. Körbetekertem a várost a bringámon, így kerestem a számokat. Ez egy hosszú folyamat, amely 2008 június 23-án kezdődött és még nem ért véget, még mindig nincs meg az összes szám.
Az oldal naponta frissül, minden nap egy új házszámmal.
Valószínű nem jutottam volna el idáig, ha három jóbarátom: Mózes, Nec és d3relict nem noszogatnak annyit. Köszi srácok, ezt az oldalt nektek ajánlom!
na ki írta? zsutti @ 0:19 1 hozzászólás
Tagek: 365budapest, fotó





