szerda, december 31, 2008

Már csak 1 nap!

kedd, december 30, 2008

Még 2 nap

hétfő, december 29, 2008

Még 3 nap

és beindul valami...

kedd, december 23, 2008

Nikon D90

Kilenc napja, hogy jelentős fejlesztést eszközöltem a fotóstáramban: lecseréltem a használtan vett D80-at egy felsőközépkategóriás (köszi d3relict-nek a pontos megjelölésért) D90-es kedvéért. Bár a váltás hatására nem termelődött bennem annyi hormon, mint amikor májusban kezembe vehettem a "dényolcvanat", de ennyi idő elteltével örömmel konstatálom, hogy jó döntés volt, ráadásul anyagilag is jól jöttem ki a dologból, mivel sikerült egy portrémarkolatra is szert tennem féláron.

Valójában semmi okom nem volt arra, hogy váltsak és nem is terveztem ilyen rövid időn belül. De amikor meghallottam, hogy a Nikon (majd később a Canon is) kijött a maga vázával, ami fotó mellett videófelvételre is alkalmas, akkor majdnem a szívemhez kaptam. Volt azelőtt egy kis kompakt Canon Powershot-om, amivel csinálgattam videókat, amelyeket leginkább VJ anyagok elkészítéséhez használtam. Amikor a hugom kiutazott Törökbe, nekiadtam, hogy legalább képeket csinálhasson valamivel, ergo nekem nem maradt semmim, amivel videót készíthettem volna. Hiányzott is nagyon, de pénzem nem lett volna egy saját HD-kamerára, így viszont, hogy beleszuszakolták Nikonéknál ezt a módot és gyakorlatilag nem kell két eszközt cipelni magammal, sokat nyomott a latba. Na, azért nem szálltak el nagyon a mérnökök, a videó-mód hagy némi kívánnivalót maga után, de az én céljaimnak tökéletesen megfelel!

A gépvázról pár érdekesség a teljesség igénye nélkül: kinézetre majdnem ugyanolyan, mint az elődje (szerintem picit szebb), méretre szinte teljesen megegyezik, ugyanúgy használható hozzá a D80 portémarkolata (MB-D80). Nagyon jó érzés kézbe venni, a váz jó minőségű műanyag, a Canonéknál használt "olcsóbb" érzetű borítás a nyomába sem ér. Bocsi a canonos ismerősöktől, de amióta először vettem a kezembe Nikont (2004), ezt vallom, okkal. Ergonómialilag fejlesztettek a vázon, legalábbis a gombok elhelyezkedése a hátoldalon sokkal jobb, mint a D80 esetében volt. A kijelző mellett jobb felül helyet kapott itt a Live View gomb, ami felcsapja a tükröt és ilyenkor a hátsó kijelzőn látjuk, amit normál fotós a keresőben szokott nézni, ebben a módban alkalmas videófelvételre is. Jobbra alul az ún. "info" gomb található, amelynek megnyomásával a hátsó kijelzőn láthatunk minden lényegesebb beállítási módot illetve beállíthatjuk, hogy itt mely menüpontokat akarjuk gyorsan elérni. Ez pl egy nagyon hasznos fejlesztés! Ha már menünél járunk: a gép ezen részét is ráncba szedték egy picit, több menüpont található itt, mint a D80-as esetében, azaz több beállítási lehetőség közül válogathatunk, több lehetőségünk van egyéni profilok beállítására, képek szerkesztésére a gépben stb. Az egyetlen bajom az volt, hogy nem minden menünél jelezték egyértelműen, hogy ha tovább kattintok, akkor ott még lesz valami, erre magamtól kellett rájönnöm, ezért végigböngésztem mindent, amit csak találtam, sok dologhoz még hozzá sem szagoltam igazán. (Így találtam meg pl a "Multiple Exposure" menüpontot, aminek nagyon örültem, a D80-on azt hiszem nem volt.) Az ergonómiai fejlesztésekhez tartozik a hátsó LCD kijelző is, ami 7,62 cm átnérőjével elég nagy ahhoz, hogy a képek visszanézését jobbá tegye, továbbá a manüben sem érezzük azt, hogy elveszünk az információhalmazban, van hely bőven mindennek.

A gép lelkét egy 12,3 megapixeles CMOS érzékelő teszi ki, beépített öntisztító egységgel! A 12 megapixel annyira nem mozgatott meg, de a beépített szenzortisztító már igen. Szerintem ezt minden gépbe be kéne építeni, igaz ez nem érdeke a nagy cégeknek meg a márkaszervizeknek, egyelőre. A szenzor mérete egyébként megegyezik a D300-éval, ami boltban 130-140 ezerrel több forintot kóstál, mint a 90-es jelzésű kistesója. A nagyobb szenzorméret eredménye a sokkal kevesebb zajmennyiség magasabb ISO értéken. Tehát simán fotózhatunk félhomályban ISO 1600-on, a fotók nem tűnnek el a digitális zaj tengerében. Mondjuk még így is vannak, akik szerint ez nem fasza és ódzkodnak a magas ISO használattól, mint macska a fürdéstől, de szerintem egy kép hangulatához rengeteget adhat hozzá a megfelelő mennyiségű zaj, ezzel a vázzal pedig elég jó eredményeket értem el például a céges karácsonyi bulin, mindenki odavolt a képek minőségéért és a gyönyörű színekért (Cotton Club, no vaku), pedig mindent JPG-be lőttem és semmit utómunka nem volt a képeken.

Ez egy kurva jó gép! Ajánlom minden hobbifotósnak, aki már tud is képeket csinálni és nem arra számít, hogy majd mindent AUTO-ra állít és a gép megcsinálja neki a frankót. Biztos lehet vele úgy is szép képeket csinálni, de szerintem okos ISO használattal és manuális beállításokkal lehet igazán fasza képeket készíteni! Aki több és pontosabb infókra kíváncsi, az guglizzon, ez itt egy kötetlen eszmefuttatás, de ha valakinek kérdése adódik a géppel kapcsolatban, szívesen válaszolok.

Ez a váz nagyon jól fog asszisztálni nekem, érzem.

P.s.: A Flickr-en még nincsenek képek, amelyeket a D90-nel lőttem, csak ez az egy itt feljebb. Jelenleg nagyszabású fotós projektem előkészítése zajlik, a gép itt segít nekem, erről rövidesen többet is írok majd, de egyelőre többet nem mondhatok.

szerda, december 10, 2008

Lufi

2 napos netnélküliség után beültem a gépem elé szörfölni a neten (de rég mondtam ki ezt!) és NOTCOT-on találtam egy érdekes post-ot, amely 2008 legjobb lufis post-jait linkelte be. Ott találtam ezt a szösszenetet, nekem ez a nap videója!

vasárnap, december 07, 2008

Ha már egész nap a gép előtt tespedsz...

Kattints a képre, olvasd el!

péntek, november 28, 2008

NAPdumája

Lányok készülnek az esti bulira:

"Heverôkön fogunk enni aztán kihányjuk és megint eszünk! Tök jó lesz!"

by K.


Meeting, már megint:

"A gyerekeknek jellegzetesen csak egyszer van születésnapjuk egy évben."
"Árpa Attila se buzi, csak rosszul baszik."

by B.

szombat, november 22, 2008

Első hó

Ma leesett az első hó! Király! A télben a havat szeretem a legjobban. Mondjuk ma meglettem volna nélküle, ugyanis kőkeményen beszoptam az időjárást...

Tegnap a cég garázsában hagytam a bicót, mert hazafelé nem akartam ázni, így ma vissza kellett érte mennem, tervbe volt véve egy kis tekerés. Tisztában voltam azzal, hogy eshet a hó, ezért a "sapka-sál-kesztyű-még egy pulcsi" kombó bejátszott. A Váci úton eltekertem a Megyeri-hídig, azon át Budára, ott kicsit tévelyegtem. Már a hídon kaptam az áldást, a sálammal takartam az arcom, miközben széllökésekkel hadakoztam. A hídról leérve Óbuda felé vettem az irányt, ahol eltévedtem, ekkor kezdett el legjobban esni a hó. Élesen, arcba, fájdalmasan. Valahol a puszta közepén letértem egy nagy vezeték mellé egy aszfaltozott útra, ott vettem észre, hogy defektem van. Fasza, gondoltam, se pótgumi, se szerszámok, menjünk gyalog... Rossz bringás vagyok. Elgyalogoltam az Aquincum hévmegállóhoz, mint kiderült ott lebzselek a közelében. Onnan Batyi, majd lekötöttem bringát a téren és mentem a Keletihez a dolgomra.

Amikor visszaértem, a bringa érintetlen volt, főleg mivel be volt havazva és picit ráfagyott a hó. Nem jó. Végül hazatoltam és most próbálok magamhoz térni. Kemény menet volt a mai.

Elvileg fotózni mentem, de nem voltam túl produktív, mondjuk úgy, hogy rábasztam. Konkrétan. A részleteket túl hosszú lenne most boncolgatni és nem is szeretném, mert szoros köze van egy projekthez, amin dolgozom, de hamarosan minden kiderül:) Ezt meg a puszta közepén találtam:

péntek, november 21, 2008

NAPdumája

Egy kis szösszenet egy mai meetingrôl:

"A kurva szeretet, a barátság meg ezek amik számítanak ebben a rohadt életben!"

szerda, november 12, 2008

26

Most dél van. Másfél óra múlva lesz 26 éve, hogy világra jöttem. Az elôbb rohamoztak meg a kollégáim és kívántak boldog szülinapot. Attila, a szövegíró-felem is ma született, csak egy évvel késôbb, mint én. Még nem tudja, de majd kap tôlem egy pólót, valami rá jellemzô felirattal, amiben feszíthet. A hugom köszöntött fel elôször, köszi Tesó!

Amúgy ez a nap elég szarul indult. Alapból fel kellett kelni, de mivel nem akartam, jó sokáig kihúztam és végül fél 10-kor kimásztam az ágyból. Ez automatikusan magával vonta azt, hogy sokat fogok késni OG-bôl. Reggel óta tompán fáj a fejem. A postán sikeresen ráéreztem arra, hogy mikor melyik ablakhoz kell átmennem, ha még többet akarok várni. Aztán elindultam bicajjal melóba, csak kétszer ütöttek el majdnem. Elfeletettem feltenni a szemüvegem, ezért a csípôs délelôtti hideg szembeszélben szétkönnyeztem a szemeimet, fôleg miután menetközben belerepült valami.

Most a reklámmalomban vagyok, imitálom a munkát. Szerencsére nincs sok tennivaló, de még nincs vége a napnak, tehát még lehet ez is rosszabb.

...

Közben elmentem bédelni, meg költöttem pénzt, hogy jobban érezze magát a lelkivilágom. Vettem pulcsit. Meg pólót. Tisza mindkettô. Visszajöttem munkát mímelni, de közben kiderült, hogy már dolgozni is kell. Faszom... Pont ma!

(Haza akarok menni, pornót akarok rajzolni! Nem, nem pornóra akarok rejszolni, hanem pornót akarok rajzolni. Ez is egy olyan projekt, amit tavaly találtam ki és azóta is dolgozom rajta. Remélem jövô évben el tudom adni a munkáimat sok pénzért pornóproducereknek és színészeknek! Akkor lesz ám jó világom!)

Ez a kép is egy jelenleg futó fotós-projektem része. Ha minden jól megy január elsején mutatom be. Ez egy 26-os házszám.

Ma nagyon hiányzik valaki mellôlem...

Update: A kollegáim most köszöntöttek fel tortával meg pezsgôvel mindkettônket! Imádom a munkatársaimat!

csütörtök, november 06, 2008

Miért jó az Oakley?

A New York-ról szóló post-sorozatom végén említettem, hogy megajándékoztam magam egy 125$-os Oakley napszemüveggel. Szögezzük le, hogy kurva drágák az Oakley cuccok, viszont be kell látnom, hogy indokolt a magas ár. Sajnos nem találtam adatot arról, hogy mennyi szabadalmat nyújtottak be a termékeik fejlesztése során, de bizonyos információim szerint több százat! A szemcsik nem szar anyagokból készülnek, de szerintem a következô videó jobban szemlélteti, hogy mirôl is beszélek:



Ezek után szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire fontos a szemed és mivel véded.

NatGeo

A National Geographic Society minden évben megrendezi a már hagyományosnak számító fotópályázatát, amire idén én is küldtem be pályaképeket, kollégáim hosszas unszolásának hatására. Legutoljára 2006-ban küldtem képeket komoly fotópályázatra, akkor kiállították az egyiket.

3+1 kategóriában lehetett képeket nevezni, nem fukarkodtam és viszonylag kevés tépelôdés után mindegyik kategóriába megvolt a favoritom. Múlt héten kaptam mailben meghívót a tegnapi ünnepélyes megnyitóra a WECC-be (WesteEnd Cici Center), gondoltam benézek az ingyen pia és kaja reményében.

Sajnos nyereményt nem vittem el, de nagy meglepetésemre ki volt állítva az egyik fotóm! Róla van szó:

Messze van még? (Utazás és kultúrák kategória)

Ôszintén szólva nem bánom, hogy nem nyertem semmit. A harmadik helyezettek mindegyike villanyborotvát kapott. (Egy nívósnak mondott fotóversenyen? Noooooormális?) Valójában csak az elsô helyezettek kaptak értékelhetô nyereményeket egy-egy 200.000 Ft értékû utazás formájában valami távoli vidékre. Szóval elégedett vagyok ezzel is. Második kiállított fotóm, YEAH!

A rend kedvéért itt a többi nevezett:

In love (Természet és tudomány kategória)

Padlón (Társadalomábrázolás kategória)

Veszíts el egy könyvet ("A felszín alatt rejtõzõ valódi érték", a Naturaqua támogatásával)

A legutolsó katégóriában tök esélytelen voltam, mivel fôleg "vizes" képeket díjaztak, a kép mondandójától függetlenül, az én képemen meg egy csepp víz nincs, csak az esô nyoma látszik. Ez a fotó amúgy egy, a Lánchíd pillérének talapzatán heverô könyvet ábrázol. Valamikor tavasz végén csináltam a képet, de a könyv még mindig ott van!

A megnyitó önmagában nem volt egy nagy cucc, de volt állófogadás, pia-kaja, meg néhány igazán jó fotó, és még több, aminek nem láttam sok értelmét a kiállított képek között. Találkoztam pár flikkeres arccal, nekik is volt kint képük, tökjó, gratula nektek! A képek WECC hátsó részében tekinthetôk meg, szokásos módon a korlátokra kitéve, 3 emeleten. Az enyém a mozi szintjén van, kb középen. A kiállítás december 4-ig tart.

szerda, november 05, 2008

Van remény

Ma reggel (helyi idô szerint) Barack Obama megnyerte az amerikai elnökválasztást és ezzel az USA 44. elnöke lett, továbbá az elsô színesbôrû amerikai elnök. Amerika képes volt túllépni önmagán és elôítéletein. Ez azt jelenti, még van remény egy jobb jövôre. Szeretném látni!

(Mellesleg Nostradamus megjósolta ezt is.)

péntek, október 31, 2008

New York - 7. nap

Eljött a vasárnap, elôzô éjszaka már összepakoltuk a cuccainkat, csak az aprólék maradt ki, de az sem sokáig. Délelôtt még elgyalogoltunk a 2 sarokra lévô Think Coffe-ba, ahol csütörtök óta fogyasztottuk reggelinket (kiderült számomra, hogy a mogyoróvaj szar) és nyugiban elfogyasztottuk kávénkat/forró csokinkat és sajtkrémes bagel-ünket.

A szállásra visszatérve betuszkoltuk a kint maradt cuccokat Ági +1 táskájába és búcsút mondtunk átmeneti lakhelyünknek. Annyira nem töltöttünk ott sok idôt, az a hely úgy van kialakítva, hogy az ember NE AKARJON sok idôt ott tölteni. A nyílt tetejû szobák hang és hôszigetelése gyakorlatilag nulla volt, így majdnem minden hajnalban hallgathattuk a dán (vagy norvég) bulibôl hazatérô, rekedt hangon dörmögô diákokat a szomszéd szobából. Egyik hajnalban már majdnem elaludtam, mikor ezek újra merényletet követtek el a nyugodt pihenés ellen, ezért reflexbôl eleresztettem egy "Óóóó, kussoljatok má´ basszátok meg!" címû szösszenetet (nem ám Shut the fuck up!) és csodák-csodájára hatott! Elkussoltak! Utolsó esténk azért nem volt nyugodt, mert egy faszi a folyosó túlvégén beragadt a szobájába és próbálták kimenteni. WC-re akart menni és nagyon fájhatott a prosztatája emiatt, mert már nem volt fiatal. Persze ez is hajnalban, no comment.

Szóval 11-kor leléptünk, egy óra volt, míg kiértünk a JFK-re. Sok idônk volt még a becsekkolásig, gyanútlanul tekintettünk elôre az unalmas délutánra. Aztán felborult minden, de legfôképp az idegeink. Becsekkoláskor kiderült, hogy nincs meg a visszajegyünk. Egyikünknek sem! Igaz, ez már pár napja feltûnk nekünk is, de nem paráztunk, mert minden hivatalos papír, meg kód, meg tökömtudja mi minden megvolt, ami azt igazolta, hogy nekünk ott a helyünk a gépen. Csakhogy: mivel mi szabadjeggyel utaztunk, fel kellett mutatnunk a retúrjegyünket. Ha rendes utasok lettünk volna, akkor simán nyomtatnak nekünk egy jegyet és felszállunk, de mi "rendetlen" utasok voltunk. Ágival megegyeztünk abban, hogy Ferihegyen nem adták vissza azt a kis papírtokot, amiben a retúrjegyünk volt, a kiútra szóló jegy mellett. Akkor nem tûnt fel. Oké, egy picit mi is hibásak voltunk, figyelni kellett volna. De ha Józsi bácsi felmegy vidékrôl Ferihegyre, akkor szerintem joggal várja el az ott dolgozóktól, hogy tudják mit vesznek el és mit adnak vissza. (Kiderült amúgy, hogy nem mi voltunk az egyetlen "félrekezeltek".)

Nem térnék ki részleteiben az ezután következô két órára, legyen elég annyi, hogy elküldtek egy másik terminálra, ahol nem jártunk sikerrel, visszamentünk és próbáltuk rendezni sorainkat a magyar Malévos képviselônôvel. Eleinte mindenhol szabályokba ütköztünk, amelyek nem tették lehetôvé a felszállásunkat a gépre. Ági közben egy malévos kontaktjával tartotta a kapcsolatot mobilon. Csak hogy érezd: Magyarországon ekkor vasárnap este 9-10 volt. Amíg mindenki telefonált mindenhova, én sztoikus nyugalommal leültem a poggyászomra és Vonnegutot olvastam, készenlétbe tartva a bankkártyám, ugyanis az egyetlen potenciális lehetôség az lett volna, ha ott helyben megvesszük a jegyet, fejenként 640$-ért. Nem érdekelt a pénz, nem akartam kint maradni.

Végül megoldódott a probléma, de sajnos nem írhatom le a sztorit úgy, ahogy megtörtént, mert ezzel árthatok bizonyos embereknek és az sem jó, ha mindenki megtudja, hogy... A lényeg, hogy valaki felvállalta értünk a felelôsséget és kinyomtattak nekünk 2 jegyet, hogy engedjenek fel a gépre. Szinte nem akartam elhinni! 20 percünk volt beszállásig. (Személyesen elmondom a sztorit bárkinek, vagy MSN-en.)

A vámmentes területen úgy gondoltam, hogy mivel nem költöttem el kb. 300 ezer forintot repülôjegyre, megajándékozom magam. Vettem egy Oakley szemüveget 125$-ért, mert megérdemlem és mert kb 10 éve akarok venni egy Oakley-t. Erre már tényleg vigyázni fogok.

Hazarepültünk, a kaja nagyon rossz volt (spenótos tészta, broáááf), aludni nem tudtunk, talán ha nincs az a két óra izgalom... Reggel 7-kor újra magyar talaj volt a lábunk alatt, hamarosan újra szembesültünk a magyar valósággal (nem vicc, nagyon bünti volt).

Köszönet Áginak az élményért, soha nem felejtem el!

csütörtök, október 30, 2008

New York - 6. nap

Szombatra lájtosabb programot terveztünk, mivel addigra már csontig gyalogoltuk a talpainkat. Zöld területre vágytunk és mi lehetne ennél jobb helyszín, mint a Central Park? Persze ez sem ment egészen úgy, ahogy terveztük.

(Elôtte még megvettem öcsémnek az ajándékát, ami egy amerikai focilabda volt. NAGYON nehezen találtam olyan boltot, ahol árultak jó labdát: Times Square, ESPN sportbolt, csak itt. Viszont az eladócsajszi olan kedves volt, hogy majdhogynem flörtölt velem. Errôl ennyit, vissza szállás, labda letesz, irány a CP!)

Kapásból a metróra szállásnál elcsúsztak a dolgok, ugyanis nem figyeltünk és egy express vonatra szálltunk, ami elég ritkán áll meg. Így suhantunk el a W 72th Street mellett, ahol ki akartunk szállni, de csak a W 110th Street-en sikerült. Illetve nem teljesen, csak átszálltunk a visszafele induló szerelvényre, de ez is express volt és visszavitt oda, ahonnan elindultunk (W 59th Street). Elegünk lett a metróból (meg abból, hogy itt bénázunk) ezért a Parkon kívül folytattuk a sétát a felszínen a 72. utcáig. Sétában jók voltunk ugyebár. Az itteni bejáratnál található a Strawberry Fields, ami egy John Lennon emlékhely. Tudjátok, innen nem messze a háza elôtt lôtte le Lennon-t egy rajongója, Mark Chapman. Annyira rajongott érte, hogy megölte. Nooooormális? Úgy éreztem ez egy kötelezôen látogatandó hely, még akkor is, ha nem vagyok nagy JL rajongó. (Amúgy a bejárattal szemben áll a Dakota-ház, Lennon ex-lakhelye, ahonnan Yoko Ono a mai napig nem költözött ki.)

Ezután séta a Parkban, Shakespeare-kert, Belvedere kilátó, tavak, csónakok, kacsák, kocogók, bringások, szerelmespárok, madarak és mókusok mindenütt. Csak rendôrt nem láttunk, pedig a Central Park-nak van saját rendôrôrse is! Az eredeti tervek szerint múzeumba is el akartunk látogatni, de ez javarészt pénzhiány miatt kimaradt. Majd legközelebb. Szóval botorkáltunk már egy ideje, de aztán rámjött a "sárgaláz", azaz pisilnem kellett. Nem akartam eljátszani a bunkó turistát, meg amilyen mázlim nekem van, tuti akkor jött volna arra egy rendôr, amikor egy fa tövét öntözöm a farkammal. Ezért elhatároztuk, hogy keresünk egy WC-t. Nem volt könnyû, ugyanis a Parkban nem találtunk. A térképeken sehol nem jelölték, ezért kimásztunk a 80. utca magasságában a keleti oldalon a 5th és Lexington Avenue-k felé vendéglátóegységet keresni. (Késôbb kiderült, hogy kb 50 méterre mentünk el egy WC mellett, de tábla nem jelölte a helyét, csak 10 méterre az ajtótól. Gratulálok!)

Találtunk luxus ékszerütletet, bútorüzletet, szmoking és estélyi üzletet, meg csomó olyan boltot, ahol pillanatok alatt el tudnám verni az éves fizetésem sokszorosát. Kéremszépen, ez itt a gazdagnegyed. A sznobok egy négyzetméterre esô száma nagyon magas, néha az arcom kapartam az utcán sétálgató, arisztokrata tartású emberek semmitmondó és bájolgó beszélgetéseitôl. Ha gazdag leszek, nem akarok sznob geci lenni. Pont.

Gyorskajáldát és WC-t csak 30-35 utcányi séta után találtunk újra, addigra a hólyagom már fejméretûre dagadt. Ezúttal elnyomtam a hosszan elnyújtott hörgéssel vegyített sóhajomat, amit olyankor (is) szoktam kiadni, amikor már nagyon feszül a hólyagom és könnyítek magamon. Visszasétáltunk a Park elejéhez, ahol megkérdeztünk egy embert, hogy hol találunk normális gyorskaját, mire ô teli szájjal mondott valamit és irányba tettük magunkat. Végül egy Subway-ben kötöttünk ki, onnan pedig teli bendôvel visszatértünk a Parkba. 50 méter után találtam a sétány mellett egy üres pénztárcát, mindössze egy jogsi és egy hitelkártya volt benne. (Meg 2 dollár, de azt lenyúltam, mivel kb 6 dollárom volt összesen. Tudom, szégyen, de pár napja meg adakoztam 10 dollárt a Battery Parkban.) Feladatként tûztem ki, hogy találjunk egy rendôrt, de csak 1 óra múltán jártunk sikerrel. Odaadtam a brifkót, de nem mondtam semmit a 2 dollárról. Próbálták leírni a nevem, majdnem sikerült. Az egyik zsaruról kiderült, hogy magyar a barátnôje, 6 éve él vele odakünn és még magyar szavakat is tudott nekünk mondani! Eddig ô volt a 3. amerikai, aki tudta hol van Budapest.

Szóval a Parkban sokat sétáltunk, henyéltünk a pázsiton, volt valami kutyaverseny is, meg van ott állatkert és a Metropolitan Museum is itt található (ide mentünk volna). Van lehetôség, bringát, csónakot, hintót bérelni, van teniszpálya, baseball pálya, minden nagyon pálya bár nem éltünk egy lehetôséggel sem. Inkább csak sétáltunk és nézelôdtünk, tök jó volt!

Állítólag nem tanácsos este/éjszaka a Parkban maradni, ezt mi sem próbáltuk ki, szürkületkor kimásztunk a téglaházak közé az E 103th Street magasságában, ez már nincs messze a Harlemtôl. Ági parázott is rendesen, bár szerintem nem volt oka rá és ez is a New York élmény része, nem?

Mire beesteledett, megéheztünk, ezért úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a 2 napja felfedezett olasz vendéglôbe. Utolsó, amerikában elfogyasztott vacsorám életem legjobb lasagne-je volt! Teli hassal és fájó lábakkal tértünk vissza a szállásra és kezdtünk el pakolni.

Vízköpôk megint

John Lennon emlékhely

Mókusból sok volt, de feketébôl csak egy

Megnéztem volna NY legnagyobb épülô templomát, de messze volt

vasárnap, október 26, 2008

New York - 5. nap

Pénteken jobbára Downtown-ban mászkáltunk, később a parton. Előző nap keveset kattintottam a Nikonnal, de ezt aznap pótóltam. Megejtettem egy mini foto-túrát a Brooklyn hídra, amíg Ági rám várt a City Hall Park kertjében és élvezte a napsütést. Remélem. Egészen fantasztikusak ezek a magas építmények, építészetileg mindenképp, és fotós szempontból egyaránt. Vissza kell jönni. 5-10 év múlva... Inkább 5 :)

A nap egy részét a South Street Seaport-on töltöttük, kerestük azt a komp-ot, amely elvisz Ellis Island-re. Bár nekem nem volt hozzá sok kedvem, és netes forrásom szerint a Szabadság-szobor meglátogatása nem igazán éri meg ár-érték arányban, végül nem oly nehezen beadtam a derekam. Végülis látnivaló:) A Battery Park-ban található jegyeladónál viszont kiderült, hogy Ellis Island zárva, nem adnak el több jegyet a kompra. Csak a Szabadság szobor jöhet szóba. Ok. Evvan.

Elkompoztunk Liberty Island-re. Itt nyújtózkodik 93 méter magasba a Szabadság szobor, amely talapzat nélkül amúgy 46 méter magas, hat méterrel magasabb az Egri Minaretnél. Képzeld oda! Azt kell mondjam, marha nagy flash volt egy rézből készült óriás francia nő lábai előtt heverni:) Körbesétáltuk a szobrot, majd a Manhattan felőli oldalon leültünk a padokra. Egy panorámát akartam készíteni és mivel információink szerint 6-kor indul az utolsó komp vissza, bőven volt időnk, nem siettünk sehova. Az állvány le volt téve elém, gép beállítva, csak a tökéletes fényeket vártam, percek kérdése volt. Ekkor jött néhány egyenruhás úriamber és mosolyogva kitessékeltek a szigetről, megpróbáltam őket meggyőzni, hogy adjanak egy percet és elmegyünk, hajthatatlanok voltak. Azt mondták a komp indul és nekünk mennünk kell. Egy idő után már nem mosolyogtak, úgyhogy elindultunk és utolsóként még lőttem egy sorozatot kézből, faszán elmosódott minden, tök ideg lettem. Csak nagy nehezen nyugodtam le. A komp indulására még 15 percet kellett várni. NA, erről ennyit.

Flatiron Building

Víztartály, mindenütt ott vannak

Pihenő sirály

New York - 4. nap

Csütörtökön elhatároztuk, hogy meglátogatunk pár olyan városrészt, amelyket leginkább amerikai sorozatokban lehet látni, így jutottunk el a Soho-ba és Greenwich Village-be. Előbb viszont elgyalogoltunk Little Italy-ba ebédelni, egy kis templomi kitérő után. Találtunk egy Casa Bella nevű vendéglőt a Mulberry és Hester street sarkán, melegen ajánlom minden New York-ba tévedő magyar turistának! Nagyon klassz olasz ételt szolgálnak fel, tipikus olasz vendéglő, pincérek nagyon jó arcok, egész nap Frank Sinatra szól! Ebéd után elindultunk a Soho-ba.

A Soho New York művésznegyede. Nagy az élet itt is, rengeteg ruhaüzlet, designer- designerruha bolt található itt és egy Apple Store is. Rucit nem vettünk, csak majdnem, de a legkomolyabb designerruhákat felsozakoztató helyen az árcudálótól hirtelen leesett a vérnyomásom és úgy döntöttem, hogy fölösleges tovább csorgatnom a nyálam. Pedig Áginak is bejött:) Az Apple Store-ban végül vettem a hugomnak egy iPod Shuffle-t, magamnak egy Kidrobot üzletben vettem egy 20 centi magas kifesthető-éjszaka fluoreszkáló designer toy-t. Ha kifestettem szólok! Tipikus nőként Ági is élt a lehetőségekkel és bevásárolt pár dolgot, többek közt 3 női táskát, amelyeket egy utcai árusnál alkudott le. Az egyik táskát anyukám kapta szülinapjára. Ment a kereskedés! Yeah!

Greenwich Village az a hely, ahol többek közt a Sex and the City karakterei is élnek. Kellemes környék, bár mi már este értünk oda. Feltűnt, hogy eddig sehol nem láttam homokos bárt, csak itt, de kapásból 3-at! Itt találtunk továbbá egy ölebekre specializálódott üzletet, az ölebtáska shop szerintem nem volt messze. Érzed, hogy mennyire a helyi célközönségre specializálódott ajánlat? Na mindegy. Innen visszatértünk a Times Square-hez vásárolni, majd haza! Jó turista voltam.

Street Art

Másfajta street art

Jó turisták

kedd, október 21, 2008

New York - 3. nap

Szerdán észak felé vettük az irányt és gyalog indultunk Uptown felé. Gyönyörű napsütésben indultunk el a reggelinket felkutatni, amit egy utcai pékárustól szereztünk be és egy kisebb toronyház tövében fogyasztottunk el, miközben a mellettünk ülő padnál egy szemmel láthatólag teljesen megzakkant (inkább őrült) alak ült egy sakktábla fölé hajolva, miközben egy füzetet babrált és a cigarettacsikkjeit igazgatta a tábla mellett. Weird... Az utunk keresztülvezetett az Astor Place-en, ahol minden nap piac volt, ide jópárszor visszatértünk és tök jó csecsebecséket szerváltunk az árusoktól. Innen már simán lehetett látni az Empire State Building-et és a Chrysler Building-et. A Madison Square-en található a háromszög alakú Flatiron Building, ami New York első felhőkarcolója, mellesleg a kedvenc épületem ebben a városban. A Chrysler Building vízköpői viszont a legjobb épületdísz, amit valaha láttam. Sőt, maga az épület is elegáns, tiszteletreméltó, szép!

Szerdánként 12:30-kor van egy ingyenes idegenvezetés a Grand Central Terminal-on, ami New York központi pályaudvara, hatalmas épület, építészeti remekmű stb. Ez a túra is két órás volt, szintén egy önkéntes tartotta, hihetetlen. A vezetőnk nagyszerű showman volt, volt egy kis arisztokratikus bája az egésznek!

A túra egészen lefárasztott, ezért egy kis tankolás után elindultunk felfedezni a Keleti 42. utca és a 3-5 Avenue-k környékét. Az esti programunk a Rockefeller Center tetejére szólt, a Top of the Rock-ra. Egy 70 emeletes épület, amelynek a tetején egy eléggé felkapott kilátó van. A neten szerzett információim szerint jobban megéri, mint az Empire State Buildingre felmenni, mert ez központibb helyen van és jobban belátni a várost. Ami nagyon felbaszta az idegrendszerem, az az állvány használatának a megtiltása volt. Erre vártam legjobban egész nap, hát kiló cuccot cipeltem órák óta, erre közlik, hogy odafenn nem nyithatom ki. Vagy egy órát eltöltöttünk odafenn, végignéztük a naplementét, néztük felülről a kivilágított várost, amit előző este Staten Islandről szemléltünk. Habár Áginak tériszonya van, a látvány elűzte belőle a félelmet (legalábbis nem pánikolt be). A turistákat két méter magas plexifal végi meg attól, hogy leessenek. (Ha jól tudom, az Empire State Building-en rács van, ami nem olyan vicces, hacsak nem akarunk rácsmintás képeket készíteni az egyik legfaszább urbánus panorámáról, ami létezik a Földön.)

A tetőn folyamatosan egymásnak adogatták az emberek a fényképezőgépeiket, hogy tipikus turistaképek ezrei szülessenek, ezúttal én is beadtam a derekam. Ekkor derült ki számomra, hogy a Nikont olyannyira csak manuálban használom, hogy fingom nincs a programokból, márpedig állvány hiányában épp jól jött az éjszakai mód, de az életben nem jutott volna eszembe, ha nem látom az egyik srác D80-ján bekapcsolva, mikor megkért, hogy fotózzam le a párjával. Legszívesebben a fejemet vertem volna a falba, de véres fejjel nem mutattam volna jól a képeken;) Egy ausztrál srác a kezembe nyomta a Nikon D90-jét, hogy örökítsem meg őt, miközben próbál természetesen mosolyogni természetellenes beállásban. A gép alapból birizgálta a fantáziám, és amikor kiderült, hogy ISO 1600-on olyan szép zajmentes képet készít éjszaka, hogy az agyam eldobom, erősen megfogalmazódott bennem, hogy a D80-as vázat a jövő év során lecserélem.

Valahogy végül sikerült megoldanom az állvány problémát és az épület kövére tettem le a gépet. Szinte harcolni kellett a jó helyekért! Egy szép panoráma tutira lesz.

A magasból visszamentünk az utcára és lelkiekben felkészültünk arra, hogy mindjárt meglátjuk a Times Square-t. Baszki, az a hely hatalmas... A londoni Picadilly Circus ehhez képest túró! Akkora a világosság a rengeteg fényreklámtól, hogy lazán lehet újságot olvasni, hatalmas tömeg, üzletek mindenütt, Szabadság szobor, Batman, Pókember imitátor, NYC szuvenírboltok, idegenvezetők ajánlják buszos túráikat, teljesen kész! Egy idő után nehéz megemészteni azt a rengeteg ingert, ami ér, nagyon intenzív élmény! Nem is bírtuk 20-30 percnél tovább, valahogy kikeveredtünk és elindultunk hazafelé a Broadway-n.

Gargoyles of Chrysler Building

Bazi nagy Hello Kitty

Grand Central Terminal főcsarnok

A képek feldolgozása folyamatban, lehet eltart 1-2 hétig, mire mindennel végzek. Addig csekkold néhanapján a Flikkeremet, ahova a legjobbakat feltöltöm.

hétfő, október 20, 2008

New York - 2. nap

New York és Budapest között 6 óra az eltérés, ezért az első pár napon elég erősen a jet lag hatása alatt álltunk. Ezt az időszakot használtuk ki arra, hogy lássuk a várost a reggeli órákban, a felkelő nap fényében. Meglehetősen rövid időszakról van szó, 1-1,5 óránál nem több (reggel 6 és fél 8 között), de érdekes volt látni ezt a bazi nagy várost szinte teljesen kihalt utcákkal, amikor szinte csak az újságkihordókkal, meg a kínai negyedben a korán ébredő halárusokkal és munkába igyekvővel, vagy onnan hazatérővel találkozhatunk. A séta első pihenőjén betértünk a Starbucks-ba, a kötelező reggeli kávéra Áginak ill. forró csokira nekem, mert nem iszom kávét. Ezután a Brooklyn Bridge felé vettük az irányt. A hídon turistát csak elvétve látni, kocogókat viszont annál többet. Brooklynba átérve megpihentünk egy parkban, majd onnan a rakpart felé vettük az irányt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az üzleti negyedre, a hatalmas felhőkarcolókkal és a Szabadság szoborra.

New York-nak 5 kerülete van: Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens és Staten Island, ezek közül csak Quenns-ben és Bronx-ban nem jártunk, de Staten Island-en is csak érintőlegesen léptünk kapcsolatba. A 2. nap délelőttjét Brooklynban töltöttük, beültünk kávézóba, jártunk könyvesboltban, sétáltunk sokat. Kellemes hely, sokkal lazább, mint Manhattan, bár érződik a város szívének közelsége. Kicsit sajnálom, hogy nem töltöttünk ott több időt, de nem az volt a prioritás. Aznapi főprogramunk a Ground Zero volt, úgy hiszem minden érző embernek kötelező állomás, ha ellátogat az Almába. Nem bántuk meg.

Semmi sem pótolhatja igazából azt az űrt, amit a 2001-es terrorotámadás okozott, nehéz szavakba önteni azt az érzést, amikor az Wall Street-en járkálsz, körülötted ezer meg ezer turista, üzletember, és ott van egy bazi nagy lyuk, ahol építődaruk és emberek százai építik a jövőt ott, ahol 7 éve több ezren haltak meg. Befizettünk egy Ground Zero Tour-ra, nagyon ajánlom mindenkinek! A túrát olyan önkéntesek tartják, akik közvetlen részesei voltak az aznapi eseményeknek. Rengeteg olyan információt tudtunk meg a WTC-ről, történelméről, létrehozásáról és bukásáról, amit nem lehet csak úgy, bármilyen forrásból megtudni. 2 vezetőnk volt: Joe és Mickey. Joe tűzoltóparancsnok, akire aznap kétszer omlott rá a törmelék, betört a feje, összes bordája eltörött, nem volt ép porcikája, de mégis túlélte valahogy! Mickey az északi torony 4. emeletén volt, amikor az összedőlt, de csodával határos módon egy karcolás nélkül megúszta!

A séta az építkezést vette körbe, kb 2 órás volt. Mielőtt elbúcsúztunk, eldumálgattunk Joe-val, jófej volt. (Lehetett volna közös fotót készíteni, de valahogy nem... izé... tehát egy szobor vagy épület mellé odaállok, de hogy egy ember mellé, aki majdnem meghalt az évszázad legnagyobb terrortámadásában, és a fotóval azt mondjam, hogy "láttam és beszéltem egy emberrel aki majdnem meghalt az évszázad legnagyobb terrortámadásában" - nekem valahogy visszataszító. A portré rendben, de ez nem.)
Bár nekem már nem volt kedvem, de Ági rábeszélt és megnéztük a Tour Gallery-t is. Hiba lett volna kihagyni, meglehetősen komoly élmény volt. Filmrészletek, hanganyagok, épületdarabok, repülőgépablak, betonnal összeolvadt pisztolyok, hatalmas mozaik az áldozatok képeivel...

Feltűnt egyébként, hogy az ottani emberek nagyon komolyan veszik az önkéntességet. A támadáskor pár órán belül rengeteg önkéntes ment ápolni, élelmet osztogatni, törmeléket hordani stb. Vajon idehaza mi történne hasonló esetben?

Ezután valami lájtosabb programra vágytunk, ezért elgyalogoltunk a Staten Island Ferry-hez, ami a Battery Park mellett található. (Elem Park? Noooormális?) A komp ingyenes, elvisz Staten Islandre, és fél óránként indul vissza Manhattan felé. Pont jó volt egy kis éjszakai fotózáshoz:) No meg az élmény maga, ahogy látod a kivilágított épületsort Manhattan déli csücskén, az nagyon állat! A vacsi azt hiszem Subway szendvics volt, mi más. Normális kajáldát nem nagyon találtunk, fast food volt minden sarkon. Iszonyat!

Szabi-szobi Brooklynból nézve

Ground Zero építési terület

9/11 áldozatainak fala (részlet)

A többi képet nézd meg itt a Flikkeren.

csütörtök, október 16, 2008

New York - 1. nap

New York. A Nagy Alma. A varos, amely soha nem alszik. A varos, ahol a "szart keverik". A varos, ahol konnyebben kaphatunk nyakfajast, mint barhol mashol a vilagon a felfele bameszkodastol. A varos, ahol ejjel 11-kor lazan nekiallnak legkalapaccsal bontani az utcat.

Exkluziv bejelentkezes NYC-bol!

Az elso nap valojaban Budapesten kezdodott a repulore valo becsekkolassal majd az utazassal. A becsekk siman ment, a felszallas kiraly volt, mint mindig. Agi annak ellenere vegig parazta a felszallast, hogy legalabb 10-szer annyit repult mar, mint en. Az ut 9 ora hosszan tartott, a Malevos kaja nem volt epp izletes, de lagalabb nem haltunk ehen. Az uton leadtak az Iron Man-t, de a hang egyszeruen botranyosan rossz volt, elvezhetetlen.

Oke, leszalltunk a JFK-n, egy bazi hosszu sort kellett kivarnunk, mire atengedtek az checkpoint-on. Itt ert az elso nagyon kellemes meglepetes: a minket becsekkoltato repteri illetekessel nagyon kellemesen elcsevegtunk, miutan kiderult az utlevelunkbol, hogy magyarok vagyunk. Meselt a 82. utcaban es kornyeken elo magyar kozossegrol, meg hogy milyen joizut evett ott egyszer:) Meg nem jutottunk el oda, de tervbe van veve. Az amerikaiakrol par nap utan annyit tudok elmondani, hogy alapvetoen nagyon kedvesek, eddig keves bunkoval hozott ossze a sors, ugyanakkor erzodik rajtuk, hogy nagyon buszke nep. Az "officer" elmagyarazta, hogy melyik a legrovidebb es legolcsobb ut a JFK-rol Manhattan-be, majdnem sikerult azon az utvonalon mennunk, csak kicsit tevedtunk el.

Londonhoz hasonloan itt is baromi logikusan van megoldva a metroval valo kozlekedes: a heti berlet 25 dollar, ami jo minden buszra es az osszes metrora, korlatlan mennyisegben (elsosorban turistaknak ajanlott), amugy 1 ut 2$. A new york-i metrorol annyit, hogy 26 vonal halozza be a varost, szinte teljesen atlathatatlan, meg most is gondot okoz neha, hogy mi merre es hogyan erheto el. Biztos van benne logika, de meg nem jottem ra.

A Varoshaza kornyeken jottunk a felszinre valamikor delutan 5 korul helyi ido szerint, sajna a hatast kicsit felhigitotta az ehsegerzet, ezert elso utunk egy Burger Kingbe vezetett. Megjegyzem, hogy az amerikai fast food jobb izu, mint az otthoni es laktatobb is. Bar nem vagyok a gyorskajak hive, de az itt toltott 3 nap alatt normalis kajat meg nem ettem... Most abban a Burger Kingben irom ezt a post-ot, ahol eloszor ettunk.

Miutan megtoltottuk a bendot, megkerestuk a szallast. Ez egy hostel a Bowery street-en, olcso volt (fejenkent 200$), ennek megfeleloen nem egy Hilton. A szoba ahol lakunk kb 2,5x2 meteres, van benne egy szekrenynek latszo targy meg egy fekhely. Eddig 1 csotanyt lapitottam szet, azota egyet sem lattam. Ide tenyleg csak aludni jarunk, masra nem alkalmas a hely. Amugy megjegyzem, hogy rohadtul nem volt egyszeru szallast talalni megfizetheto aron. Elso este nem mentunk vissza a varosba, total kikeszultunk az uttol, inkabb aludtunk, hogy masnap birjuk a strapat.

Folyt. kov.

hétfő, október 13, 2008

Majd jövök

Elmentem New York-ba. Majd jövök.

hétfő, október 06, 2008

New York - még 1 hét

Egy korábbi postban említettem, hogy elutazom New York-ba egy hétre, és ezt a tényt igazából csak tegnap fogtam fel igazán. Legalább egy órát töltöttem a Google Flight Simulatorral a Google Earthben, nézegettem Street View-t, megkerestem a szállásunkat, körülnéztem a Times Square-en meg még pár helyen. Nagyon jó lesz!

szombat, október 04, 2008

Bringa-batyu

Több hónapos álmom vált valóra, amikor két napja végre kezembe vehettem életem első igazi biciklis-táskáját. Nem akármilyen táska ez, a belső nagy rekesz speciális kialakítást kapott, hogy a fotós cuccaimat - legalábbis egy részét - magammal tudjam cipelni. Íme:

Eredetileg nem ezt a mintát akartam, hanem ezt itt, de Tamás, a készítő nem vállalta be, annyira részletes és szavai szerint "nincs az az összeg, amiért ember azt meghímezné." Ezért döntöttem gyorsan az aláírásom mellett, így legalább felismerem, hogy a sajátom. (Szeretem a kék színt, a következő bringám is kék lesz, már van róla látványtervem:) Lássuk mit tud a táska:

Ez egy jobbvállas - de cserélhető - táska, a vállheveder biztonsági övből készült. A belseje teherautóponyva, kívül úgynevezeett cordura borítja, elvileg teljesen vízálló. Van rajta 3 fényvisszaverő csík, egy kis pánt, amibe a hátsó villogót lehet csiptetni, 1 db belső kulcstartó, 4 db zseb található belül, illetve 3 kívül, ezek egyikében íróeszközt lehet tárolni, a hátsó nagy zsebben pedig egy szivacs van, amire adott esetben le lehet ülni, másrészt merevítésként is szolgál, továbbá van egy titkos zseb, ami már nem titkos többé:) A belseje elég nagy, kb 25 liter az űrtartalma. Strapabírónak tűnik, nagyon ajánlották.

A táska belesejébe speciális fotósrekeszeket vettem, amelyek beszerzése nem volt egyszerű, illetve mégis. Amikor elkezdtem kutatni ilyen betétek után, meglepődve tapasztaltam, hogy nem túl nagy a választék és ami van, az is elég gyér illetve kétségeim voltak a minőséggel és használhatósággal kapcsolatban. Végül egy new york-i cég honlapján bukkantam erre és erre a fotósrekeszre. Ide kattintva látható az egész választék. Rendeléstől számítva 10 napon belül megérkezett, ekkor már felvettem a kapcsolatot Bagaboo-val, ahol a táskát rendeltem. Amint megjött a csomag, elvittem a betéteket Tamásnak, hogy a táskába illessze őket. A belső rész úgy van kialakítva, hogy körbefut egy tépőzáras csík, amihez a rekeszeket lehet rögzíteni. Nagyon állat! A nagy rekesz konstans helyet foglal el (kivehetném, de fölösleges), elfér benne 1 váz, tisztítócuccok, és még pár kisebb eszköz, szűrők, vagy 1 objektív. Van 2 db 2-es betét, ami összesen 4 objektívnek adhat helyet. Ha nagyon akarnám, akkor vehetnék egy kisebb állványt, amit adott esetben könnyedén magammal cipelhetnék. (Valójában már szemeztem egy Velbon állvánnyal.) Eddig csak minimálisan tudtam tesztelni, ha holnap nem kéne melóznom, akkor elvinném egy komolyabb tesztútra, de eddigi tapasztalataim elég pozitívak, már ami a kamerához való gyors hozzáférhetőséget illeti, a vissza pakolással vannak gondok, túl lassú, mert túl sok a csat. Lehet, hogy csak gyakorlás kérdése és ha betörik a táska, és az anyag sem lesz olyan merev, könnyebb lesz megbirkózni a feladattal.

Meg kell jegyeznem, hogy a táska elkészítése kissé lassan ment, másfél hónapot vártam rá. Nem tudom az okokat, de ez nekem kicsit soknak tűnt.

Azt kell mondjam, hogy nem volt olcsó mulatság ez az egész. Hosszú távú befektetésnek szánom és mint olyan, meg fog térülni. Az Amerikából rendelt fotósbetétek ára (szállítással együtt) pontosan megegyezett a táska árával, így összesen 46 ezret költöttem rá. Az a helyzet, hogy a minőséget meg kell fizetni és szerintem ez egy jó bolt volt. Tekintve, hogy a fotóscuccaim így nagyobb biztosnágban vannak a táskámban, ezért ha legközelebb taknyolok a bringával, akkor nem parázom annyira, hogy mi történhetett a Nikonnal.

Elégedett vagyok.

csütörtök, október 02, 2008

Kötschögg török ôrök

Kb 2 hónapja írtam, hogy a hugom elutazott Törökországba bébiszitternek. Vasárnap éjszaka kaptam a hírt, hogy Krisztit kitoloncolták az országból! Sokk, aztán telefonálás ezerrel mindenfele.

Dióhéjban az a sztori, hogy a török vízumot havonta kell hosszabbítatni, amit egy hónapja meg is tett, lepecsételték az útlevelét, kész, minden fasza. Ez úgy mûködik, hogy felülsz egy buszra, kimész az országból (pl Bulgáriába), visszamész és kapsz pecsétet. Ez alkalommal viszont azt mondták neki a határôrök, hogy a pecsét rossz helyen van - magyarul ELBASZTÁK A PECSÉTELÉST A HATÁRÔRÖK - ami azt jelenti, hogy 1 hónapja engedély nélkül tartózkodott az országban, tehát kénytelen lesz elhagyni.

Fölösleges részletezni a dolgokat, megalázták több tucat ember szeme láttára, senki nem mutatta a legkisebb megértést sem, kibasztak vele, egy határôr ordibált vele, míg a többi nézte a jelenetet és röhögcsélt, kifizettették vele a túltartózkodási díjat majd feltették egy Szófiába induló buszra, mivel vissza már nem mehetett (átlépte a határt) és onnan repült haza hétfô reggel. Aznap ott aludt az albiban, majd másnap reggel hazautazott. minden cucca Törökben, csak egy kézitáska volt nála. Szüleim nagyon kivoltak.

A magyar-török konzulátuson azt mondták, hogy nem tehetnek semmit és az, hogy a határôrök kit utasítanak ki az országból, teljes mértékben azon múlik, hogy épp milyen lábbal keltek fel aznap reggel. Angi barátném rávilágított arra, hogy nekik az a munka ugyanúgy rutin, mint ahogy én tologatom a pixeleket és ha épp úgy tartja kedvük, hogy röhögni akarnak egy jót, akkor röhögnek, csak áldozat kell hozzá. Úgy érzem a tapasztalat beszélt belôle.

Sajnálom a hugomat, fôleg azért, mert nem rajta múlt, hanem mert egyszerûen kibasztak vele. Várom a fejleményeket...

Jungleboy

Mózes 4 napja lelépett Argentínába. Nem nyaralni, dolgozni ment. Miután nem jött össze a londoni meló (egyelôre), jött egy lehetôség, amit megragadott és most ott van a dzsungelben egy komplett stábbal, ahol a Retekklub soron következô valóságshow-jába ír szöveget a mûsorvezetôknek. Másfél hónapig enyém a kéró:)

Basszus, ha lenne TV-m, akkor ezt nézném! (Amúgy ha tényleg olyan lesz, mint az eredeti angol mûsor, akkor nagy szivatások és alázások várhatók.)

You have perfect fingerprints!

Szó szerint ezt mondta az a kövér muksó az USA nagykövetségen hétfô reggel, amikor levette az ujjlenyomataimat. Állítása szerint minden nap maximum 2 emberrel találkozik, akiknek tökéletes az ujjlenyomata és aznap én voltam az egyik. Hiába firtattam, hogy mit ért azalatt, hogy "tökéletes", nem fejtette ki bôvebben. Lehet azt gondolta, úgysem fogom fel, vagy mittomén. Mindenesetre ez hízelgô volt számomra. Jó tudni, hogy tökéletesek az ujjlenyomataim. Így ha valami gebaszt csinálok a Nagy Almában, akor könnyebben beazonosítanak a zsaruk. Amúgy nem örülök annak, hogy most van rólam egy akta valahol az USÁ-ban, a vízumkérô lap kitöltése meglehetôsen felbaszta az idegrendszerem, annyi idegesítô kérdés volt. Csak azt nem kérdezték meg, milyen háziállatom van, mi a neve, hol született... Az egész procedúra nem tartott tovább másfél-két óránál. Az ember bemegy a nagykövetségre, átvilágítják, elvesznek tôle minden fémtárgyat, mobilt, fényképezôgépet, sorszámot húz, elsô ablak - ûrlaptöltés, második ablak - ûrlap leadás, harmadik ablak - ujjlenyomatvétel, várakozás, negyedik ablak - rövid interjú, kész. Azt egyébként meg kell jegyeznem, hogy a második ablak után semmilyen rendszert nem fedeztem fel a sorszámok hívásában, szerintem ez a magyar hatás.

Ja, hogy miért kell nekem vízum, abba az országba, amely adatokat gyûjt a Föld egész népérôl és emiatt meg is fogadtam egyszer, hogy addig be nem teszem oda a lábam, amíg erre kényszerítenek? Mert megyek NEW YORK-ba! Ez a jó hír. A még jobb az, hogy 7000 Ft-ért repülök (illetékkel együtt, oda-vissza). Most megengedem, hogy nagyon utáljatok. Tudok vele élni:)

szerda, szeptember 24, 2008

Élet a webkettôn: Flickr

Nagyon régóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, már csak azért is, mert a Flickr idôközben a kedvenc képmegosztó oldalammá vált és ez volt az elsô olyan webes cucc, amin keresztül valódi, élô, hús-vér embereket ismertem meg személyesen, a rendszertelen idôközönként sorra kerülô flikkeres összejöveteleken, ahol rendszerint fotózgatunk, dumálunk, eszünk-iszunk mindenféle kötöttség nélkül korra, nemre, felekezetre és származásra való tekintet nélkül. Ez javarészt annak köszönhetô, hogy a magyar flikkeres közösség meglehetôsen aktív és teli van csupa jó arccal, a találkozók alkalmával folyton megy a fotós eszmecsere és persze egymás felszerelésének a kipróbálása, ami általában bazi nagy teleobjetívek cserélgetésével kezdôdik.

A Flickr a Yahoo! cég tulajdona, ezért a regisztráláshoz kénytelen vagy egy Yahoo-s mailcímet létrehozni, ami szerintem elég nagy faszság. Boldog vagyok a Gmaillel, nem kell nekem még egy gigacég postaládája, hogy szívják le az adataimat, de beadtam a derekam. Regisztráció után beállíthatod a profilod, ezt igazából nem vitték túlzásba, a szokásos dolgok vannak itt is: ki vagy, honnan, mit csinálsz, írhatsz magadról blablabla. A saját profiloldalt fel lehet dobni extra widgetekkel innen, meglehetôsen nagy a választék, szerintem nagy része tök felesleges, de mindig vannak olyanok, akik rajonganak a felesleges dolgokért.

Mielôtt rátérnénk a lényegi dolgokra, érdemes fizetni a Flickrnek 25 dollárt (1 évre!), hogy Pro Account-unk legyen, mivel ezzel nagyon sok extra dolog nyílik meg elôttünk: korlátlan számú csoport (set, collection) létrehozása, nagy képek feltöltése, képcsere, statisztikák stb. A többirôl ide kattintva olvashatsz.

A Flickr elsôsorban a képekrôl szól (és egy ideje a videókról is, de errôl késôbb), ezért elôször a képeket és a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb eszközöket veszem górcsô alá. A képfeltöltés pofonegyszerû, ráadásul több eszköz is a rendelkezésedre áll: feltölthetsz közvetlenül a böngészôn keresztül, vagy letölthetsz egy asztali klienst, amivel egyszerre több képet tudsz szerkeszteni majd felküldeni az éterbe. A képeknek adhatsz címet, leírást, felcímkézheted és csoportokba rendezheted ôket, beállíthatod, hogy kik nézzék (public / friends).
Ha már feltöltötted a képed, de a leírását vagy címét meg akarod változtatni, akkor nem kell mindenféle almenükbe belebonyolódni, hanem egyszerûen rákattintasz a módosítani kívánt szövegre és egybôl szerkeszthetôvé válik. Meg tudnám szokni ezt a fajta rugalmasságot a többi ilyen feltöltögetôs oldalon is (Youtube, Vimeo, Deviantart...) A képed fölött láthatsz egy menüsort, ami rengeteg hasznos eszközt ad a kezed alá egy kattintásnyira:

Add note: a képekre lehet notikat, megjegyzéseket írogatni, nem csak a sajátodra, hanem máséra is. A notik eltûnnek, ha az egeret a kép fölé mozgatod és leviszed.
Send to group: A Flickr teli van mindeféle témájú csoporttal, ahova általában meghívással lehet bekerülni, vagy simán csatlakozol, vagy te indítasz egy csoportot. Minden csoportnak saját szabályzata van, ezeket érdemes elolvasni, mielôtt vaktában igent mondasz egy felkérésre.
Add to set: adott képet valamely saját szettedhez adhatod. Ez tulajdonképpen egy algaléria válogatott képekbôl. Nálam ennyi van, egyelôre.
Blog this: ez azt hiszem egyértelmû.
All sizes: a feltöltött képet a rendszer több méretbe is elérhetôvé teszi. Pro Account nélkül ez 1024 px-re van limitálva, amúgy meg max 20 megás képeket lehet feltölteni.
Prints and more: a Flickr-en keresztül rendelhetünk nyomatokat a képeinkbôl, de akár másoktól is.
Rotate: képforgatás.
Edit: erre kattintva egy webes felületen buherálhatjuk képünket, olyasmi, mint valami Photoshop Extra Light. Meglepôen sok dolgot állíthatunk, bár én maradok a megszokott Fotóboltnál.
Delete: kép törlése.

Még soha nem próbáltam, de a képeket lehet geotagelni, azaz egy térképen jelölheted a kép készítésének helyszínét. Majd egyszer az is sorra kerül, de 370 kép után elölrôl kezdeni...

Természetesen minden feltöltött képet/videót lehet kommentálni. Azt egyébként sajnálom, hogy nincs "reply" gomb, amivel valakinek a kommentjére közvetlenül reflektálhatnánk (mint a Devianarton). Ehelyett ha kommenteltél és kíváncsi vagy arra, hogy kaptál e viszontválaszt, akkor vagy elôböngészed a képet, vagy ráböksz a "Comments you have made" gombra és akkor láthatod az összes képet, amire írtál valamit. Mindegyik szar megoldás, fôleg egy bizonyos idejû flikkerezés után, mivel bizonyos mennyiségû kommentált kép után nagyon macera lesz bármit is elôkeríteni. Ezen még lehetne fejleszteni.

Ismerôsöket úgy lehet szerezni, hogy kommentálsz, kedvencelsz, bejelölsz, beszélgetsz, neadjisten egy flickmeeting alkalmával találkozol. Kb 2 kattintás, esetleg egy kis utazás, a végeredmény tök jó! A felhasználókat a profiloldalukon tudod kontaktnak jelölni. Nagyon szimpatikus, hogy írhatsz ún. "testimonial"-t a kontaktjaidról. Ebben leírhatod, hogy a kiszemelt kontaktod miért tartod jó fotósnak stb. Jól esik, ha ilyet kap az ember. Nem a seggnyalás a cél, hanem az ôszinte tisztelet kifejezése.
Kb fél éve videót is fel lehet tölteni, de nem akármilyet! A videó hossza nem haladhatja meg a 90 másodpercet, továbbá saját termés kell legyen, tehát ez nem olyan, mint a Jutyúb. Videót még nem postoltam, de hamarosan lesz az is. Nem minden Flickr felhasználó volt elragadtatva ettôl a lehetôségtôl, alakultak "NO video on Flickr" klubok is!

A Flickr sajnos nem elérhetô magyar nyelven, ezért az angolul nem tudók kissé hátrányban vannak, nekik marad az Indafoto, ami a Flickr magyar koppintása.

Összességében a Flickr nagyon felhasználóbarát - néhány gyengébb megoldástól eltekintve - teli rengeteg kényelmi funkcióval, online képszerkesztési lehetôséggel, aminek a jó közösség adja meg a sava-borsát. Vigyázat, nagyon könnyen elkaphatjuk az FA-t, ami a "Flickr Addiction" nevû betegséget jelöli!

csütörtök, szeptember 18, 2008

NAPdumája

Tomi lőtte skype-olás közben:

"Ne igyál mosatlan gyümölcslevet!"

PITSChába

Itt ülök bent az irodában ötödmagammal, hajnali fél egykor a főnököm gépénél és videót vágok a ma, azaz csütörtök délután leadandó tenderanyaghoz. Pénteken prezi.

Egyébként ma már hivatalosan a jól megérdemelt szabadnapomat töltöm, amit kétszeri, hétvégén bent töltött időm miatt élvezek ki egészen jövő keddig. Hétvégén szüret lesz otthon, Ugodon. Megfogadtam, hogy nem leszek olyan részeg, mint tavaly, amikor behánytam az asztal alá, miközben a többiek ebédeltek és én nem emlékeztem rá (utólag mesélte el, azt hiszem anyu), de félek, hogy az elmúlt hetekben felgyülemlett feszültséget nem tudom másképp levezetni, csak egy kiadós bebaszással.

Most pedig egy klaszikusnak szánt beszólással nyilvánítanám ki őszinte érzéseimet a Kékekkel szemben - előre is bocs a nem diplomáshoz illő szóhasználatért:

Nincs annyi herém, amit ne raknék a szájukba!

Jóéjt!

kedd, szeptember 16, 2008

NAPdumája

"Ne haragudj, de a változatosság kedvéért, dugnál ma be nekem 2 dolgot?"
"Jó, de csak akkor, ha holnap hármat lehet."
"Okés, csak keresni kell még egy lyukat."

Éljenek a kedd reggelek!

Spice boy

Nem mintha bajom lenne Kristóffal, mert nem bántott, de ezen a fotón térdemet csapkodva visítottam torkom szakadtából.


Forrás itt. A Retekklub következő celeb-reality showjának a sajtótájékoztatójáról.

szerda, szeptember 10, 2008

NAPdumája

BS-en (BS = brainstorming vagy bullshitting, ahogy tetszik) hangzott el, illetve a Fapuska lőtte:

"egy nyilvánvalóan férfi beöltözik egy nyilvánvalóan nőnek"

Egy nappal később:

"ezt halasszuk el, mert nem tudunk erkölcsösen gondolkodni"

Holnap küzdünk tovább.

Felon

Már nem vágom kinek a blogján olvastam a Felon című filmről, de az író megbízható ízlése és az általa írt kritika felkeltette az érdeklődésemet a film iránt, amit már csak az fokozott, hogy az egyik főszerepet Val Kilmer alakítja. Nagyon bírom Val Kilmer-t. Azt is bírom, amikor ilyen kaliberű színésznek nem holmi klisészerepet kell eljátszania, lásd zsaru, szuperhős, hősszerelmes, kém, tudós. Úgy tűnt, ebben a filmben ez megadatik.

Az alapsztori: Wade (Stephen Dorff) feltörekvő vállalkozó, van egy fia és házasodni készül barátnőjével, amikor egy este beüt a krach egy betörő formájában. Wade azt teszi, amit minden más családját féltő ember, utánamegy a betörőnek és rásóz egyet a baseballütővel, csakhogy túl nagy bibit csinál a srác fejére, aki ebbe belehal. Hála az igazságos amerikai törvényosztásnak elítélik és börtönbe dugják 3 évre, ami csökkenthető jó magaviselettel stb stb...

A jó magaviseletet már az elején bebukja, mivel bunyóba keveredik. A sztori egyébként egy darabig ezen a síkon mozog: kertvárosi törvénytisztelő polgár bekerül a börtön falai közé, ahol teljesen más társadalmi szokások érvényesek, és tudatlansága folyton a bajba sodorja. Itt meg kell jegyeznem, hogy Stephen Dorff karakteréből sugárzik a tehetetlenség, kétségbeesés és tanácstalanság, egyszerűen nem lehet őt nem szánni minden percben, mígnem tisztes polgárból átalakul kőkemény gyepálógéppé.

Átkerül egy másik börtönbe, ahol már igazi nehézfiúk vannak, itt lesz a cellatársa John Smith (Val Kilmer), magyarul Kovács János, az életfogytos elítélt, rutinos öreg róka.Kilmer megjelenése leginkább Piedonére emlékeztet fénykorában, a fura fazonra nyírt pofaszakálltól meg alig lehet felismerni. Az alakítása hatalmas, ahogy megmutatja a másfél tucat ember meggyilkolásáért elítélt börtönlakó emberi énjét. John Smith sztoikus karaktere zseniális, szerintem az egyik legjobb Val Kilmer alakítás.

A börtönben kemény az élet, odabenn a fehérek a feketék, verekedni kell a tiszteletért, meg azért, hogy repesszék szét a segged, miközben a börtönőrök fogadást kötnek.Nagyon nyers bunyók vannak. Ennél nem mennék tovább, valamit látni is kell:)

A börtönőrök alakítása elég széles skálán mozog és csak néhányukról kapunk többé-kevésbé árnyalt képet, kivéve a főgeci főnököt, akit elsőre nem éreztem ebbe a szerepbe illőnek, de jobban átgondolva Harold Perrineau nem is volt rossz választás. Az ambivalencia metaforája.

Az operatőri munka és a vágás kap egy piros pontot, mert kapunk néhány nagyon szépen fényképezett jelenetet, a nyersebb képek ellensúlyozásakép.

Összességében ez egy jó film, nézhető, teljesen át tudtam magam adni az élménynek, nem volt unalmasnak mondható perc, színészek nagyszerűek, ám néhány gyengeség miatt ez nálam 8/10.

péntek, szeptember 05, 2008

Világvége

Szeptember elsejei beszélgetésünk Mózessel az erkélyen:

- Zsutti! 10 nap múlva vége a világnak. Mivel töltöd életed hátralevô részét?
- Dolgozom. Bassza meg...

A háttérsztori az, hogy szeptember 10-én a Genfben beindítják a "Large Hadron Collider" nevû gépezetet, ami a világ legnagyobb részecskegyorsítója. Képzelj el egy föld alá épített 27 km kerületû hatalmas kört, amiben majd a részecskéket gyorsítják, majd ütköztetik, és a tudósok azt remélik, hogy az ütközés révén elkaphatnak olyan szubatomi elemeket, amelyekbôl majd levonnak sok tanulságot és kivonhatják a vizbül a zokszigént. Idézet a Wikipédiából:

"...other theorized particles, models and states might be produced, and for some searches are planned, including supersymmetric particles, compositeness (technicolor), extra dimensions, strangelets, micro black holes and magnetic monopoles."

Honnan jön ide a világvége? Olvasd el még egyszer a fenti pár sort és felhívnám a figyelmedet a "micro fekete lyukak" megnevezésre. Na, én nem vagyok fizikus, de tudtommal a fekete lyuk, az így magába szippant fényt, matériát, mindent. Szeptember 10-én indítják be a részecskegyorsítót, de az elsô részecskeütköztetésre hivatalosan csak október 21-én kerül sor, tehát még van idô. Én speciel nem hiszek abban, hogy egy mesterséges fekete lyuk által elpusztul a világ. Remélem a CERN-ben dolgozó fizikusok ennél okosabbak. Mondjuk, ha Genf vagy Svájc egy nap eltûnik a föld színérôl, akkor elkezdhetünk parázni. Vagy bulizni, amíg lehet.

Néhány érdekesség a LHC-rôl:

  • 85 ország és több száz egyetemének és kutatóintézetének 8000 fizikusának együttmûködése során jött létre
  • az ötlet a ´80-as évek elején született meg, 1998-ban kezdték meg az építkezést
  • kerülete 27 km, domborzattól függôen 50-175 méter mélyen található, a gyorsító egy része francia területen található, mivel a föld alatt átlépi a határt
Amúgy pár napja találtam a ViralVideo Chart-on ezt a vicces videót, amiben egy tudósnak öltözött wannabe-rapper csajszi elmagyarázza, ennek az egész izének a mikéntjét és miértjét. A legjobb az egészben az, hogy felfogtam! Szóval ha nem vagy takaréklángon angolból és elviseled pár percig az idegesítô geekrap-et, akkor nézd meg és talán enyhít a világvége-hangulatodon ebben segít a feliratozás is, mivel ezt a klipet biztosan okos emberek készítették!

vasárnap, augusztus 31, 2008

Amerikai psycho

Nagyon rég óta terveztem, hogy elolvasom Bret Easton Ellis amerikai regényíró eme "remek" művét, miután részleteket láttam valamikor évekkel ezelőtt a filmből és sok ismerősöm elkerekedett szemekkel, nagy fújtatások közepette győzködött arról, hogy mindenképp el kell olvasnom, mert a film az semmi ehhez képest! Tegnap estére sikerült abszolválnom ezt az embert próbáló feladatot.

Hála a gondviselésnek, meglehetősen élénk a fantáziám, tehát tök jól el tudom képzelni a könyvekben leírtakat, ha az író is egyértelmű mondatokban láttatja az olvasnivalót. A Battle Royal után úgy gondoltam, hogy ennél durvábbal nem nagyon találkozhatok, hiszen ott iskolás gyerekek mészárolják le egymást válogatott eszközökkel egy külvilágtól elzárt szigeten. Ehhez képest az Amerikai pszichoban olyan részletes és lényegretörő leírást kapunk az áldozatok kínzásairól, hogy az még nekem is sok volt és amúgy lehet, hogy nem esténként elalvás előtt kellett volna olvasnom a könyvet. Kicsit előreszaladtunk, de nem baj, ugorjunk vissza.

A regény egyes szám első személyben íródott, főszereplője Patrick Bateman, 26 éves YUPPIE a Wall Street-ről, aki tobzódik a pénzben, sikerben, nőkben és alkalmasint a vérben és belekben. Ahogy bevallja az egyik fejezetben, valami történik vele, amit ő sem tud megmagyarázni, de a téboly egyre inkább a hatalmába keríti és lassan már nem csak az éjszakái, de nappalai részévé is válik. Számára senki és semmi sem szent, hatalmas egója nem tűri a vereséget és a megaláztatást (vagy amit ő annak vesz).

Pszichopata szörnyeteg, aki nem ismer mértéket. Fantáziája határtalan, a regény folyamán egyre ordenárébb dolgokat eszel ki áldozatai megkínzására és megbecstelenítésére, persze csak egy kiadós orgia után, amely akár egy pornófilm forgatókönyvéből is származhatna. Ezt igazából felesleges is volna tovább ecsetelni, hiszen csak nehezen tudom szavakba önteni azt a borzalmat, amit olvastam, nálam átlépte a tűréshatárt, miközben még jobban odaszegezte a tekintetem a sorokra. Egy kis ízelítő a könyvből (18-as karika):

"Végül is fűrésszel vágom le a fejét - Tiffany meg nézi, amint a vér sugárban spriccel a falra, de még a mennyezetre is -, majd magasra tartom, mint valami trófeát, aztán előveszem a farkam, mely olyan kemény már, hogy lilán mered előre, majd az ölembe teszem Torri fejét, és farkamat a véres szájba dugva kefélni kezdem, amíg el nem élvezek, valósággal belerobbantva az ondót a fejbe."

Van ennél durvább is, de azt már magadnak kell megtalálnod!

Első olvasatra kissé nehézkesnek találtam, mivel minden oldalon több tucatnyi márkanévvel kellett megküzdenem, az oldalakon megjelenő szereplők és helyszínek több mint részletes leírása eléggé fárasztó, de nem lehet kihagyni, vagy átlapozni, mert bármikor elkerülheti figyelmünket egy fontos információ. Ez is az író eszköze annak a velejéig romlott, felszínes, materialista világnak a bemutatására, amelyben Bateman él és amelybe megpróbál "beilleszkedni".

Valaki azt mondta nekem, hogy szar volt ez a könyv, mert másról sem szólt, csak divat, pornó és gyilkolás. Szerintem meg ez a könyv nem EGY történetet akart elmesélni, hanem valójában egy kérdést tett fel, amely el is hangzik a mű végén: MIÉRT? Igazi választ nem kapunk rá, ez már a mi dolgunk, hogy megtaláljuk rá, ha egyáltalán létezik.

Nos, annyira felbuzdultam a könyvön, hogy gyorsan le is töltöttem a filmet, mivel csak foszlányok maradtak meg belőle és látni akartam teljes egészében, hogy mégis mi sült ki belőle. Ismereteim szerint a regény alapján készült filmet az elsőfilmes Mary Harron rendezte 2000-ben és bár ne tette volna meg! Ez egy olyan falat volt neki, amely túl nagynak bizonyult és csak annak a néhány jól sikerült jelenetnek és az egyetlen említésre méltó színészi teljesítményt nyújtó Christian Bale-nek tulajdonítható, hogy nem akadt meg teljesen a torkán. A másik nagy fájó pont, hogy rettenetesen megnyirbálták a regény cselekményét, részeket mostak egybe, alig mutattak néhány gyilkosságot, azt is csak úgy ímmel-ámmal és volt olyan jelenet is, ami egyáltalán nem szerepelt a könyvben, ráadásul volt olyan szereplő, akinek megváltoztatták a nevét, az milyenmá'?

A film nagy csalódás volt, a regény ismerete nélkül lehet élvezni, de a könyv elolvasása után soha ne akard megnézni! (Amúgy szerintem zseniálisak azok a részek, amikor Bateman gyilkolás előtt a Genesis, Whitney Houston vagy a Huey Lewis and the News zenéjét magyarázza. A névjegykártya jelenetről és a vallomástételről nem is beszélve!)

csütörtök, augusztus 28, 2008

Hulk 2

Ezt is moziban szerettem volna megnézni, de sajna nem sikerült, így kénytelen voltam illegálisan letölteni a zinternetről. Csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy ezt meg kell szerezni HDDVD-n, mivel elég rendesen odatett vizuálisan! No de ne szaladjunk ennyire előre.

Hulk szintén gyerekkori képregényhősöm, habár leginkább a szombat délelőtti rajzfilm-délelőttökön néztem a német RTL-en, ahogy dr. Bruce Banner aprítja az épületeket és autókat. Láttam az 1977-82-es Hulk TV sorozatból jópár részt, amiben Bill Bixbi játszotta Bannert és egy pankrátor, Lou Ferrigno a zöld szörnyet. Rá még később visszatérünk. A 2003-as Ang Lee rendezte film szar volt. Kész gyötrődés volt végignézni és ezen az sem segített, hogy Eric Bana a kedvenc színészeim közé tartozik, amióta láttam a Choppert. Erre a filmre nem is vesztegetnék több szót. Innetől SPOILERVESZÉLY, ha még nem láttad:

A folytatást beharangozó előzetesek kecsegtetőek voltak, már ott látszott, hogy újragondolták a szörny figuráját és Banner karaktere Edward Nortonnak hála egy kicsit árnyaltabb lett. A sztori ott kezdődik, hogy Banner valahol egy Brazil kisvárosban bújkál és egy gyárban üdítősitalokat tölt. Történik egy kis malőr, mire a gonosz amerikai katonák, élükön Banner ex-csajának az apjával a nyomára bukkannak. Eközben Banner azon fáradozik, hogy megtalálja az elváltozás ellenszerét, egy titokzatos Mr. Blue-val folytat eszmecseréket és naphosszat meditál, hogy a benne lakozó szörnyet nehogy véletlenül kiengedje. A Nirvána persze elkerüli.

Liv Tylernek nem volt sok dolga Betty Ross szerepében: az aggódás és csábosan kinézés különböző skáláit mutatta be. Mellesleg a sminkje és a haja nem tetszett, hatalmas lófeje volt néhány felvételen.

Bár Tim Roth az abszolút kedvenc színészeim közé tartozik, szerintem ez a katonás szerep nem illik rá, nekem valahogy erőltetettnek tűnt. A jelleméről csak néhány infót tudunk meg, ami nagy kár. Becsvágyó harcos, parancsot teljesít és gond nélkül aláveti magát mindenféle bizonytalan kísérletnek. Király. Ja és elég ciki volt, hogy szinte leugrott képernyőről, hogy a hasára a kockákat kb úgy festették rá. Nem vágom hány milliót költöttek speciális effektekre, de Blonsky (Roth karaktere) hasát nem tudták hihetően elkészíteni.

Az emberek és Hulk közti összecsapások nagyjából arra mentek ki, amire a legtöbb katonás amerikai film: mutassuk meg milyen sokféle fegyverünk van! Bravó! Hulk és Abomination végső csatája O-DA-BA-SZOTT keményen! Mindkét szörnyet a legapróbb részletekig kidolgozták, ugyanez érvényes a csatajelenet minden részére! Az előző Hulk a mostanihoz képest úgy néz ki, mint egy gumibaba. Ez egy iszonyatosan szálkás, izmos, hatalmas és végtelenül dühös zöld monstrum, amitől lefosnám a bokám, ha elém kerülne és rámordítana. Leginkább Todd McFarlane rajzait jutatta eszembe. Az Abomination extrém módon csúnya és brutálisra sikerült. Kegyetlen gyilkológép, méltó ellenfél.

El kell ismernem, hogy a látványra nagyon ügyeltek a készítők, ez érvényes a helyszínek kiválasztására is, ezt szeretem. Egy ilyen kategóriájú film meg is kívánja. A fejlődő technikának hála egyre jobb képregényadaptációk születnek, persze akadnak kivételek, mint pl a Pókember sorozat, ami szerintem nem méltó az eredeti képregényhez, főleg a gyenge színészi teljesítmények, valamint a harmatgyenge dramaturgia miatt.

Ami még igazán élvezhetővé tette nekem a filmet, az a Hulk univerzum korább darabjaira való utalások. Lou Ferrigno - Hulk a 28 évvel ezelőtti TV sorozatból - az őr szerepében, akit egy pizzával le lehet fizetni, majd Betty vesz Bruce-nak egy lila susogós nacit, mivel az átváltozás után a nadrág örökös problémát jelent, ezért a nyúlós sztreccsnacik jönnek szóba praktikus viseletként. Banner/Hulk a képregényben és rajzfilmsorozatban hordott lila nadrágot:) Ott van még a helikopterből kiesős jelenet, ezt is a korábbi TV sorozatban láttam először. Szeretem az ilyen kis rejtett poénokat, amiket csak az ilyen megszállott képregénybuzik, mint én, fedeznek fel és tudnak értékelni. Mert én értékelem:
nagyon jól szórakoztam, többet kaptam, mint amit vártam és mindent egybevetve ez 8/10.

(Külön kuriózum, ahogy a film legvégén megjelenik egy jelenet erejéig Tony Stark (Robert Downey Jr.), aki a Vasember! Szerinted?)

kedd, augusztus 26, 2008

A Holnap-szindróma

Ha jól számolom, 11 éve élek külön az otthonomtól, kezdve a kollégiummal Veszprémben 4 évig, azóta pedig itt a Nagy Faluban, ahol már 10 lakhelyem volt, többségében albérletek. Ezen idô alatt összesen 28 emberrel kellett megosztanom egy szobát vagy lakást. Az együtt lakás legkritikusabb pontja mindig a mosogatás és takarítás, ezt szerintem mindenki alátámasztja.

Nem vagyok egy tisztaságmániás, de egy bizonyos ponton túl nem viselem el a rumlit, fôleg ha az a konyhában keletkezik, azon belül is a mosogatóban. Tegnap este 8-9 között megint elhangzott az ominózus mondat Mózes szájából, hogy "majd holnap elmosogatok". Még akkor is, ha ôszintén gondolja sem hiszem el neki. Ebbôl a 28 emberbôl 18 számít albérlôtársnak és akik között ez napi téma volt. Ebbôl a 18 emberbôl 1 volt olyan, aki minden alkalommal elmosogatott maga után (egy csúnya lány 4 évvel ezelôtt, akinek szerencsére már a nevére sem emlékszem), kb 3-4 volt aki 40-50%-ban teljesítette a szóban forgó ígéretet, a többi meg max 20%-ban. A lényeg, hogy én már soha senkinek nem hiszem el a "majd holnap megcsinálom" címû ígéreteket.

Ha mocskos az összes kés, villa meg tányér, akkor nem fogok holnap estig várni, hogy tiszta evôeszközökkel kajálhassak. Fôleg úgy nem, ha még be sincs áztatva és majd kaparni kell róla a cuccot, ha egyáltalán a mosogató-ember veszi a fáradtságot és lekaparja. Ugyanis a legtöbb lakótársam a mosogatást összetévesztette a tányérok simogatásával, aminek következtében újra kellett kezdeni a trehányul elvégzett munkát, ami általában az én reszortom volt, mert én olyan rohadt igényes vagyok, hogy retkes tányérból nem eszem.

Ne hidd azt, hogy én is minden egyes alkalommal eltakarítom magam után a koszt, de legrosszabb esetben 2 naponta elmosok magam után. Néha geci vagyok és direkt ott hagyom napokig az eszközöket a mosogatóban, így tesztelem a lakótársaimat, hogy noszgatás nélkül rászánják-e magukat a piszkos munkára. Igen, ez valójában egy teszt, amit kb 5 éve csinálok és megfigyeléseim szerint az emberek kb 70%-a akár egy hetet vagy többet is képes lenne várni, ami eléggé aggasztó. Egy dolgot sajnálok csak, hogy soha nem készítettem feljegyzéseket, mert akkor most pontos statisztikákal tudnék szolgálni...

péntek, augusztus 22, 2008

Áramtalan este

Mint azt elôzôleg írtam, tegnap a kedves ELMÛ lekapcsolta nálunk a pilácsot. Meló után nem sok kedvünk volt Mózessel a sötét lakásban ücsörögni, ezért inkább elmentünk a sötét moziba, ahol az elektromosan meghajtott mozigépbôl a Hellboy 2-t varázsolták a vászonra. Errôl majd egy késôbbi postban talán beszámolok.

Kb. 11-re értünk haza, miután a Moszkván megvacsoráztunk Nagymama palacsintázójában. Otthon elôkapartuk az összes fellelhetô világítótestet és végül összeszedtünk kb 5 mûködô lámpát (biciklilámpák + kameravilágítás), 5 illatos gyertyát és kb 30 mécsest. Mózes szobájában kinyírtam egy soklábú szörnyet a nagykéssel, biciklilámpa fényében lezuhanyoztam és lefeküdtem az ágyamba, majd nekikezdtem az Amerikai pszicho-nak, amely Bret Easton Ellis mûve. 2 óra és 110 oldal után elaludtam és felkeltem ezen a pénteken, bár jobb lett volna, ha éjjel rámszakad a plafon.

Nemrég jött az infó, hogy visszakapcsolták az elektromosságot, ennek most örülök, csak nem mutatom ki, mert a rohadék Kékek mára minden érzelmet kiirtottak belôlem, csak a gyûlölet maradt...

csütörtök, augusztus 21, 2008

Setétség

Robotolok itt az irodában, sejtem, hogy ma még nem baszódott el minden és mekkora igazam lett! Felhív Mózes, hogy kikapcsolták nálunk az áramot, mert van valami hátralék. Ha még rajtunk múlt volna a dolog, akkor azt mondom, hogy megérdemeljük, de nem így volt. Ami most paráztat, az az, hogy hazamegyek és nem lesz otthon mûködô számítógép, nem lesz villany, ami mellett legalább olvashatnék, semmi! Ez rosszabb, mint amikor kikapcsolták a netünket, akkor még le tudtam magam foglalni. De így? Nem mehetek el a városba bicajozni, hogy aztán éjszaka hazatérve vaksötétben mossam meg az izzadt tökeimet! Legyen világosság!!!

Panem et circenses

Kenyeret és Cirkuszt a népnek - mondja a régi római közmondás. Tegnap, azaz augusztus 20-án, pirosbetûs nemzeti ünnepünkön volt mindenbôl, ha nem tévedek. A jónép kapott cirkuszt légiparádé és még ki tudja milyen mutatványok képében, mindent elleptek az utcai árusok bódéval vagy anélkül. Elküldhettek a pitschába, de én az erkélyrôl néztem végig az Airrace-t, miközben kényelmesen megebédeltem. A tüzijátékra már letoltam a képem a rakpartra Zsu, Dettke és édesanyja társaságában, mivel életemben elôször meg akartam kísérelni a 20-i dirr-durrt lefotózni. Sikerült néhány meglehetôsen absztakt képet összehoznom, jól éreztem magam. Összességében tök jó volt ez a huszadika, csak ma ne kellett volna felkelni...

Ezt meg az Airrace elôtt sikerült.

csütörtök, augusztus 14, 2008

Setét lovag

Tegnap gondoltam egyet és megnéztem a Batman széria soron következô részét, a Sötét lovagot. Már idejét sem tudom, hogy mikor voltam utoljára mozgókép snházban, de az idei év szuperhôs felhozatalából se az Iron Man-t, se a Hulk 2-t nem tudtam nagy vásznon megtekinteni, de ezt nem akartam kihagyni. Gyermekkorom meghatározó képregényhôse volt a Bôregér, az elôzô szériából igazából csak a Tim Burton által készített elsô rész tetszett, a második gyenge volt, onnantól meg az egész projektet elkapta a hálivúdi gépszíj és a marketingesek kisajtoltak belôle minden szart, de annak már nem sok köze volt az eredeti történethez és eltûnt az a jó kis dark fíling is a filmekbôl. Batmanbôl konkrétan egy bôrszerkóban mászkáló vásári bohócot csináltak, amihez az ellenfelei asszisztáltak, ja meg a Robin is, na az volt a vég!

2005-ben epekedve vártam a Batman begins-t és a film nem okozott csalódást. Tetszett az irány, amit az alkotók megvalósítottak, egy modernizált Batman mesét kaptunk, kellôen sötét volt, kevesebb gótikával, amit azért picit sajnáltam. Ezt a részt is nagyon vártam, és erre rátett egy jó nagy lapáttal a filmet körbelengô hype. Azt meg kell adni, hogy annyira jól sikerült a marketing, hogy sokan az évszázad filmjének kiáltották ki - vagy miafasz -, rekordokat döntögetett Amerikában, a webes megjelenés is teljesen rendben volt és a moziplakátok is odabasztak rendesen. Szóval az egész körítés jó volt, talán túl jó. Nem követem az IMDB-t, de most épp 9,2%-on áll a film, ami azért odabasz. De én nem hiszek a statisztikáknak, az embereket behülyíti a média és megesznek mindent. Kész.

Szóval beültem a fotelembe, kólával és vaníliás karikával felszerelkezve és vártam, hogy csapjon arcba a soron következő élmény!

SPOILERVESZÉLY! Innentôl kezdve ne olvass tovább, ha még nem láttad a filmet, de meg szeretnéd nézni, mert most jobban belemászok az alkotásba.

Alapvetően bejött a mozi, jó film volt. Végig odatapadtam a vászonra, nem hagyta, hogy ellankadjon a figyelmem. Néhány kiszámítható csavart leszámítva, jó volt a dramaturgiai vonalvezetés. A színészek szinte mind a legjobbjukat hozták (na, azért ez túlzás). Azt le kell szögeznem, hogy a polgármestert nagyon elszabták a maszkmesterek. A csávó úgy nézett ki, mint egy öltönybe bújtatott olasz gigolo.

Az egész filmben amúgy Joker figurája érdekelt a legjobban, szerintem Heath Ledger - nyugodjék békében - az egyik legjobbját hozta. Nem igazán merném Nicholson alakításával összemérni, az egy teljesen más világ volt, a maga idejében az hatalmas volt! Viszont mai szemmel az új Joker valóban félelmetesebb, mint a régi, ez tény! Joker az egyik leggecibb gonosztevő EVER, és Ledger a legapróbb részletekig kidolgozta a figurát, zseniális alakítás volt!

Harvey Dent/Kétarc figuráját valahogy nem éreztem elég erősnek. Lehet azért, mert nem koncentráltam rá eléggé? Meg kéne nézni újra... A megégett arcáról először a Mars Attacks kis zöld, nagyagyú, gülüszemű marslakói jutottak eszembe. Amúgy ha szemtől-szembe kéne vele találkoznom, lehet lefagynék... Remélem a következő részre visszanő egy kis bőrke a pofijára, mert így elég nyers.

Batman jött, röpült, püfölt, nyert, veszített, önfeláldozott, minden vót! Christian Bale hozta a tőle elvárhatót, szerintem az eddigi legjobb Batman, Michael Keaton-nal a második helyen. Egyik kedvenc szuperhős sidekick-em Alfred, Bruce komornyikja. Michael Caine lévén angol, könnyedén hozza a szolgálatkész és hűséges komornyik figuráját. A játéka egyszerre hordoz magában komolyságot, komikumot és könnyedséget. Szinte feszültségoldó hatása van.

A mozi végén éreztem, hogy ez a film, nem A FILM. Egy a sokból. Szórakoztat, izgalmas, jópárszor megnézném, de ennyi.

Kíváncsi vagyok a következő részre, mivel a film elég érdekesen ért véget és szabályszerűen követeli a folytatást. Joker él, Kétarc is, Batman feláldozta az imidzsét, Gordon soha nem látja többé a családját, annyi munkája lesz:) Nagyon remélem, hogy Batmannek a következő részben nem 3 ellenféllel kell megküzdenie egyedül, mert az egyrészt hihetetlen volna, tehát be kéne vonni még egy sidekick-et, aki Robin lenne, játszhatná monnyuk Orlando Bloom. Nem kell, köszi.

Talán túl sokat vártam el, de ha magát a filmet pontozzuk és mindent egybevetek, akkor ez megérdemli a 9/10-et. De valami hiányzik belőle, nem úgy mentem ki a moziból, hogy "AZTAKURVA"!