Bukó kell

Tegnapelőtt jártam egy volt kollégámnál, akinek pár hete volt egy elég komoly bringás balesete komolynak semmiképp sem mondható sebesség mellett. Konkrétan széttört az arcának a bal oldala, műteni kellett, varrni, foltozni stb. A látogatás után rádöbbentem, hogy akár én is lehetnék vagy lehettem volna a helyében. Amióta fixizem, nem hordom a régi bukómat, mert már annyira szétment a belső keret 2 év használat során, hogy idegesített bringázás közben, folyton állítgatni kellett. Meg már átélt pár esést, és már nem bízom meg benne maradéktalanul. Szóval leszoktam róla elég hamar és nem is vettem újat. Azóta már engem is elsodortak egyszer, 10-20 centin múlt, hogy nem kaptak el jobban oldalról, akkor lehet, hogy nem úsztam volna meg pár zúzódással meg horzsolással és voltak egyéb meredek szituációim is.

Most újult erővel vetettem bele magam a zinternet erdejébe, hogy megtaláljam "A" bukósisakot. Miután átnéztem kb egy tucat bringás oldalt, megnéztem több száz terméket és elolvastam 10-20 véleményt a potenciális jelöltekről, nagyon úgy tűnik, hogy megvan a nyertes:

Giro Ionos (egy review itt: http://www.bicycling.com/gear/detail/0,7989,s1-18-125-704-0,00.html)

Egyetlen pici aprócska probléma van csak: az ára. A legolcsóbb amit találtam 50.000 HUF itt Mo-n, de amúgy jellemzően 60.000 körül árulják a legtöbb helyen. Namármost, ennyi pénzem nincs egy sisakra, bár tudom, hogy a biztonságra nem szabad sajnálni a pénzt. Ebay-en találtam 30k környékén, megfelelő méreteben és színben, de tekintve, hogy most annyira nem vagyok eleresztve anyagilag, ezt is meg kell gondolnom. Egyelőre kivárom a márciust és vásárlás előtt mindenképp felpróbálom egy bringaboltban. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha nem is veszek Ionost, mindenképp Giro sisakra fogok beruházni, mert elég jó cuccaik vannak.

Utolsó nap Londonban: szarvasles

Bár már két hete hazatértem, de annyira elkapott a gépszíj, hogy egyáltalán nem sikerült blogolnom, de nem csak itt, hanem a 10.000 Arcú BP-n sem, amit nagyon röstellek, de igyekszem visszarázódni a kerékvágásba. Mindenesetre az utolsó Londonban töltött napomat nem szeretném kihagyni a sorból.

Tct olyan programot szervezett nekem a visszaindulásom napjára, hogy csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Felvetette azt az ötletet, hogy keljünk fel hajnali 4-kor és sétáljunk ki a közeli Richmond Parkba, amely egyébként London legnagyobb parkja és gazdag faunával rendelkezik, köztük őzekkel és szarvasokkal. Eléggé hihetetlennek tűnt elsőre az ötlet, de annyi fura dolgot láttam már abban a városban, hogy hamar túltettem magam rajta. Így hát három óra alvás után felkeltünk hajnal 4-kor és húsz percnyi séta után már a Parkban voltunk.

Nagyjából negyed óra után megláttuk az első őzeket. Gyakorlatilag elvezettek minket a csordájukhoz, amely kb 150-200 egyedből állt. Szégyen gyalázat, de ekkora őzcsordát még a Bakonyban sem láttam soha, pedig ott nőttem fel... Szóval a látvány lenyűgöző volt. Nagyon lassan közelítettünk feléjük, miközben mérsékelt vehemenciával lőttük a képeket. Láttunk egy albínó őzet is, de ebben nem vagyunk teljesen biztosak, mivel nem sikerült utolérnünk és eltűnt előlünk. Nem sokkal később viszont megtaláltuk a szarvascsordát is, amely kb. 20-25 egyedet számlált. Kb három órát töltöttünk a parkban, elképesztő élmény volt. Ezek után már elmondhattam, hogy London minden arcát láttam.

Szarvasles közben jött az sms, hogy megérkezett a fizum, úgyhogy reggeli után rohantam be a városba még vásárolni 1-2 dolgot, meg hogy még egyszer utoljára találkozzak a magyar szekcióval, köztük Diussal, akihez három éve jöttünk ki Dainnel látogatóba és azóta csak nagyon ritkán láttam élőben.

Este már csak a hazaút volt hátra, és legnagyobb meglepetésemre nem bírtam elaludni a gépen, pedig nem voltam kipihent. Elsőként jöttem ki a reptérről, éjfélre már otthon voltam.

A képeket már elkezdtem feldolgozni. Csináltam Flickr-en egy szettet, sorrendben töltöm fel a képeket. Tegnap egy panorámán kezdtem el dolgozni, amelyet még kb 4-5 másik fog követni. Mire mindennel végzek, sztem lesz pár hét, addig is kitartás!

Kényszerlazaság

A mai illetve most már tegnapi nap elég laza volt, több szempontból is. Egyrészt úgy vagyok vele, hogy most már fölösleges bárhova rohannom, a London Pass-os helyekből max napi egyet vállalok be, helyette inkább fel-alá sétálgatok a városban és élvezem a miliőt, másrészt ma estére mindkét lábamra nőtt egy vízhólyag. Eddig csak a jobb nagylábujjam alatt volt egy, kb 3-4 napja nőtt oda, de ma estére a bal kislábujjamon is kiburjánzott egy. A két vízhólyagnak és a pár kilós táskámnak hála olyan a járásom, mint kezdő rappernek az első fellépésén.

Délelőtt és kora délután szénné fotóztam a Big Bent, csak azt nem értem minek, mivel már van róla néhány képem, meg aztán kevés klisészerűbb dolog van itt a városban. Utána pihentem a Trafalgaron, majd részt vettem egy csatornatúrán. Igen, Londonban is vannak csatornák, a történelmük is érdekes, megtudtam például, hogy egészen Észak-Angliáig el lehetne jutni rajtuk és hogy a mai napig rengetegen élnek a csatornák hajóin. Igazán különleges életforma, ebbe születni kell. A túra Little Venice-ből indult és Camden Townban ért véget. Alig vártam, hogy végre újra eljussak oda :)

Aki még nem járt soha Camden Townban, annak el sem lehet magyarázni, hogy milyen, mert elsőre még akkor is nehezen fogja fel az ember, amikor ott van. Camden gyakorlatilag egy hatalmas piac és alternatív művésznegyed egyben. Itt mindent megvásárolhatsz, amit a város más részeiben hiába keresnél. Nehéz leírni na, nem is próbálkozom tovább. Belevetettem magam a piac sűrűjébe, azt sem tudtam merre megyek, csak azt, hogy mit kerestem: a Cyberdog üzletet. Három éve mikor betévedtem ide, még egy hatalmas labirintus volt, most már egy sokkal modernebb és átláthatóbb üzletközpont, de a stílus nem változott semmit. Ez minden elektronikus partiarc Mekkája. Vettem is magamnak egy trikót. Sajnos csak egyet, mivel a pénzem fogyóban és még három napig jó lenne enni-inni néha. Viszont ha hétfő reggel megjön a fizum, akkor mindenképp teszek még egy kitérőt Camdenbe! (És akkor végre öcsémnek is tudok venni valamit. Sorry bro, de mint mondtam a tetoválásodat kifizetem, így te maradtál a sor végére...) Végül betértem egy pub-ba, ahol megnéztem a Hollandia-Brazília meccs második félidejét egy cider társaságában.

Mire este 8 körül hazaértünk Tct-vel, már naggyon laza volt a járásom, a vállam is leégett, szóval most alul-felül fájok.

Egyébként képeket még azért nem tettem fel egyet sem, mert kell egy kis idő, amíg feldolgozom őket. Pár száz képről beszélünk, abból mondjuk van sok selejt, de még így is durva meló lesz átrágnom magam rajtuk. Egyébként egy panorámát már elkezdtem összerakni (a néhányból) de nagyon szivatós munka, úgyhogy jól esne egy kis biztatás :)

Na, jóéjt, vagy reggelt, vagy ami épp van nálad, kedves olvasóm!

Kliburnből Richmondba

Tegnap és tegnapelőtt nemvolt bejelentkezés Londonba, mivel csöppet elfáradtam és nem volt kedvem blogolni. Röviden a tegnapelőtti nap történései:

Tower: a londoni vár. Ide is ingyen mentem be a London Pass-szal, részt vettem a Beefeater Guide-on, ami nagyon tetszett, mivel az egyenruhás vezető érdekes sztorikkal és igazi angolos stílusban szórakoztatta a népet. A Towerben tekinthetők meg az angol koronázási ékszerek, azaz rengeteg arany cucc rengeteg drágakővel, köztük a Cullinan I. és II., valamint a Koh-I-Noor gyémántok és volt ott egy színarany bóléstál is, ami inkább kád volt, mivel simán belefértem volna ülve. Az angol nemesség tud szórakozni, na! Ami még érdekes volt, azok az angol királyok harci páncélzatainak kiállítása. Ez utóbbi kettőt fotózni és videózni tilos volt és én többnyire be is tartottam a szabályt, mert egyrészt jobb a békesség, másrészt félhomály volt, harmadrészt meg semmi értelmét nem láttam, mivel annyi minden van ott, hogy azt tényleg saját szemmel kell látni.

Utána felmentem a Tower Bridge-be, de az ottani tárlat volt eddig a leggyengébb eresztés, amihez szerencsém volt itt Londiban, bár kétségkívül voltak érdekes részei. Aznap fájt a fejem és nem volt sok kedvem újabb kilométereket sétálni, ezért időben hazamentem Zsuval és utoljára pihentem Kilburnben.

Tegnap áttettem székhelyemet Richmondba, Tct-hez. Most kicsit messzebb vagyok mindentől, de ez a távolság sem áthidalhatatlan a jól működő TFL-nek köszönhetően. Tegnap végre elmentem a Design Museumba, ahol 3 éve csak a shop-ig jutottam el. Ezúttal előbb megnéztem a kiállítást, aztán mentem le a boltba, de nem vettem semmit, mert brutális áraik vannak, így sok érdekes kis dolgot hagytam ott fájó szívvel (Pl egy "Good Design = Happy World" feliratú bögrét, ami £10-ot kóstált). Utána összefutotunk Tct-vel és kiültünk a London Eye melletti füves részre ciderezni, dumálni, meg lesifotózni.

Kb ennyi mára, most rohanok be a városba elkölteni a maradék pénzem jelentős részét. Vagy nem, majd kiderül.

London: újra meg kell szokni

A szombati nap után lestarpáltan feküdtem le aludni és nagyon jót szundítottam. Szükségem is volt rá, bár vasárnapra nem terveztünk semmi extra durvulást, estére mégis sikerült offolnom magam és még nincs vége.

A Zsu által tálalt bőséges reggeli után első utunk az Oxford streeten lévő Muji üzletbe vezetett, ahol vettem egy univerzális konnektor átalakítót, amellyel a világ több mint 150 országának dugaljzatával kompatibilis és van rajta USB csatlakozó is :) Aztán benéztünk a Body Shopba, amelyről életemben először külkeres tanulmányaim során találkoztam, amiről esettanulmányt kellett írnunk, de nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon bevásároltunk, mivel Zsu 20% kedvezményt kapott a törzsvásárlói kártyája után, így vettem hugomnak meg anyukámnak egy rakás cuccot, amit majd magukra kenhetnek. Na, most lelőttem előre a meglepetést, de annyi baj legyen.

Ma egyébként iszonyat meleg volt, estére le is égett a vállam, mivel lájtosra vettem a figurát, trikóban mászkáltam egész nap. Sétálgattunk a Temze partján, majd a Tate Modern mellett lévő nagy forgalmú pub-ban rákészültünk a Német-Angol meccsre, ahol kellemes eszmecserét folytattunk egy idős angol hölggyel, majd miután megkérdezte, hogy kinek szurkolunk, Zsu legnagyobb bánatára én az angolok mellett döntöttem (lásd előző poszt vége). Egyébként ez az én formám, valamiért mindig a vesztesnek drukkolok és lőn, Angliát lealázták a németek. Ezután elváltak útjaink Zsuval és úgy terveztem, hogy valahol megvacsorázom, majd beülök egy pub-ba az Argentina-Mexikó meccsre, de nem így történt. Miután másfél órát bolyongtam céltalanul a belvárosban, eljutottam arra a szintre, hogy összeesek, ha nem eszek valamit ezért nagyon gyorsan kerestem egy megfizethető vendéglátó helységet. Vacsi után nekiálltam a pub keresésnek, de a belvárosban nem találtam egy nyitott helyet sem - mondjuk nem tudom mit vártam vasárnap este... Keresgélés közben jól eltévedtem, a térkép sem segített, úgyhogy bemenekültem a legközelebbi metróba, hogy elmetrózzak a Marble Arch-ig, amiről biztosan tudtam, hogy onnan jár egy busz Kilburn felé. Hazafelé rájöttem, hogy Zsuval vissza kellett volna jönnöm, mert a környéken szinte az összes pub nyitva volt és természetesen mindenhol adták a mérkőzéseket.

Most meg itt ülök a konyhában egy kiadós zuhany után, mindjárt éjfél, írom a blogom, aztán meg nekiállok dolgozni, mert van egy kis restanciám, amit pénteken már nem tudtam befejezni a Ustreamben, de muszáj, mert különben a többiek nem tudnak haladni a munkával.

Kicsit off, de azért leírom: a T-Mobile elmehet a kurvaanyjába. Itt van ez a hiper-szuper telefonom, amit sok pengőért vettem tavaly, de a roamingon kívül semmi más nem működik: nem tudok twittelni, netezni, térképet nézni, konkrétan semmit, amihez minimum 3G kéne. és adatforgalommal jár. Amikor leszálltam a gépről, küldtek egy sms-t, hogy üdvözölnek a UK-ban, a roamingos hívás meg sms jó drága lesz, meg az adatforgalom is, csak azt felejtették el leírni, hogy hogyan tudom aktiválni, vagy hogy lehet-e egyáltalán. Nem érdekel mennyibe kerül, akarom azt a szolgáltatást! Holnap reggel első dolgom lesz, hogy felhívom a T-t és oldják meg a problémám, vagy menjenek bús p....ba.

Most jól kidühöngtem magam, jöhet a munka. Jó éjt kedves internetező gyerekek!

Audrey Kawasaki

Kb. 5-6 évvel ezelôtt, még a fôiskola alatt bukkantam rá erre a fiatal japán tehetségre, aki azóta már az Államokban él és alkot. A szigetország kultúrájában sok évszázados hagyományra tekint vissza a fatáblákra való festés mûvészete, Audrey is ezt a médiumot választotta mûvei alapjául. Stílusa az Art Nouveau és japán manga egyedi keveréke, képein javarészt erotikusan pózoló vagy fájdalmasan nézô fiatal lányokat ábrázol. Elsô pillanatra beleszerettem a mûveibe, és akkor elhatároztam, hogy ha egyszer megengedhetem magamnak, akkor beszerzek egyet az alkotásai közül. Feliratkoztam a levlistára és évente párszor kaptam egy-egy levelet, hogy akkor most lehet rendelni printet, vagy meg lehet venni eredeti képet, sok száz dollárért. Persze sosem volt rá pénzem, illetve ha lett is volna, ki kellett volna találnom, hogyan élek túl egy-két hónapig üres zsebbel.

Aztán valamikor január végén jött egy újabb levél, amelyben két képét "dobta piacra", de csak nyomat formájában. Amikor megláttam a "Yuuwaku"-t, egyszerûen tudtam, hogy ez az a kép, amire eddig vártam. Nem tudom szavakba önteni mennyire megfogott. Aztán már csak meg kellett küzdenem azzal az érzéssel, hogy nagyon sok pénzt adok ki egy gyönyörû képért, gyönyörû kerettel (280$ postaköltséggel), amelynek hozzám való eljutásának utolsó fázisát a Magyar Posta intézi. Volt már rossz tapasztalatom velük, és sok más ismerôsömnek is.

Az amerikai postának hála a kép útját nyomon követhettem, akkor kezdtem el parázni, mikor kaptam egy mailt, hogy megérkezett a magyar vámra. A külföldrôl érkezô áruk átjutásának ez az egyik kritikus pontja, a másik ott van, amikor a Posta új számot ad neki (bár ez lehet ugyanott történik), ami ugyebár nem egyezik az eredeti amerikaival, így megszûnik a nyomkövetés, ráadásul a címzett a büdös életben nem tudja kideríteni, hogy mi a csomag új száma, mivel errôl nem értesítik. Egy kedves ismerôsömet idézve "így lop legálisan a Magyar Posta". Elôttem ismeretlen okok miatt a csomagom nem kapott új regisztrációs számot Mo-ra érkezve és nemsokára átvehettem. Nagyon régóta nem bontottam ki dobozt ennyire izgatottan. Tökéletes állapotban érkezett meg, szignózva és sorszámozva. Az enyém a 42. az 1330 eladott képből :) Most az asztalom fölött lóg.

Sajnos csak ritkán van alkalmam áldozni a mûvészet oltárán, de minden alkalom hihetetlen jóérzéssel tölt el és csak reménykedem, hogy egyszer majd hasonló sikereket érek el a képeimmel, de addig még hosszú az út.

Yuuwaku

Pólómánia reloaded

Talán egyszer régen írtam itt a blogon arról, hogy hébe-hóba bedolgozok régi haverjaimnak, Matyinak és Lacinak, akik a Pólómániát futtatják. Így volt ez novemberben is, amikor ipari mennyiségû pólót retusáltam nekik a kb 2 hete elindult az új oldalukhoz, ami elég komoly ráncfelvarráson esett át.

Sokkal szebb lett, mint az elôzô verzió, ami három évig húzta az igát, másrészt a pólószerkesztôn nagyon sokat javítottak és fejlesztettek a fiúk, harmadrészt pedig egy teljesen új szolgáltatást indítottak el Partner Program néven. Ennek lényege, hogy regisztráció után bárki létrehozhat magának egy személyes pólóboltot, feltölthet saját mintákat vektoros ill. pixeles formátumban és a Pólómánia által forgalmazott termékekkel létrehozhat saját termékeket, amelyeket aztán a boltjában árulhat. Nyilván nem ôk találták fel a spanyolviaszt, külföldi oldalakon már találkozhattunk ilyennel, de magyar viszonylatban szerintem ôk viszik a prímet. Külön jó pont, hogy nem kell semmilyen programozói tudás a boltunk kinézetének kialakításához, egy tök átlátható és pofonegyszerû kezelôi felületen állíthatjuk be minden egyes oldalelem színét, saját fejlécet és háttérképet is beállíthatunk. Van külön kezelôfelülete a mintáinknak és az általunk létrhozott termékeknek. A termékeink kezelésén még lenne mit javítani (pl csoportos beállítások hiányoznak, lehetne drag-n-droppal rendezgetni ôket), de egyelôre az sem szar ami most van és amint lezajlik a karácsonyi ôrület, további fejlesztések várhatóak. Minden egyes terméknél be lehet állítani, hogy mennyi jutalékot kapjunk az eladott darabok után. Nyilván semmi értelme ingyen dolgozni, de minél magasabb jutalékot állapítasz meg magadnak, annál drágább lesz a terméked ára, ami nem biztos, hogy vonzó ajánlat lesz a potenciális rendelôknek, tehát ezt jól ki kell sakkozni.

Hogy jobban el tudd képzelni, mirôl is van szó, az alábbi képekre kattintva két boltot szeretnék bemutatni, ahol az általam készített mintákkal megdizájnolt pólókat, pulcsikat, bugyikat stb. lehet rendelni. Igen, ez itt a reklám helye, kattints és böngéssz, küldd tovább ismerôseidnek, tedd ki a Fészbukra, iwiw-re, twitterre, delicious-re, mindenhova.

Itt nonfigurítív stílusban készített mintákat találhattok. Sajnos a legjobb mintáimat nem tölthettem fel az oldalra, mert NSFW és 18-as karika, de talán a többi sem annyira rossz.

Itt elsôsorban szöveges mintákkal elkészített termékeket láthattok. Többnyire a randomszerûen az eszembe jutó elvont, értelmetlen, oda nem illô gondolataimból és szavakból áll a gyûjtemény, de van köztük olyan is, aminek tetszik a hangzása. Tervezem, hogy néhány szöveg mellé majd készítek mintát is, de az tuti csak 2010-ben fog megvalósulni.

Nagyon régóta szerettem volna egy ilyen helyet, ahol a saját agymenéseimet tudom pólóra nyomva árulni. Meggazdagodni nem ebbôl fogok, a jutalékomat is viszonylag alacsonyra állítottam be, leginkább hobbiból csinálom. Egyelôre még nincs túl sok termékem a kirakatban, mivel csak múlt héten kezdtem el a dologgal komolyabban foglalkozni, de folyamatosan töltök fel újakat és a minták is szaporodni fognak. Aki esetleg szeretne rendelni, de más pólóra, színben stb akarja, mint ahogy most az oldalon látható, az bátran írjon egy mailt és megteszem, amit lehet.

ANDROID in da house

Többnyire márkahû ember vagyok és csak nyomós okok árán állok el egy már általam megszokott és jól mûködô márkáról. 10 évig használtam Nokia mobiltelefonokat (3310 majd 3120) és mindig vigyáztam rájuk, soha nem hagytam el, törtem ezer darabra, áztattam el stb. Illetve az elsôt ellopták, de akkor már megvolt a következô. A Nokiával mindig elégedett voltam, de eljött az a pont, amikor már többre vágytam és a többet nyújtó Nokiák nagyon drágák.

Kellett egy teló, aminek gyors az oprendszere, testreszabható, nem korlátoz le 25 oldalról, tudok vele netezni meg még pár haszontalan dolgot csinálni, és van rajta minimum egy fullos GPS, ami tudja azt, ami nekem kell. Ja és NYILVÁN nézzen ki jól és ne kerüljön egy vagyonba. (Nem, ájFón nem kellett, az Apple gonosz cég, Steve Jobs is az, és könyörgöm: 3 generációt kellett ahhoz várni, hogy megjelenjen a copy-paste és a videófelvétel? WTF? Bezzeg az Android!)

Tavaly szemet vetettem a Xperia X1-re, és hajlandó lettem volna nagyon sok pénzt áldozni rá, de amikor idén elôször kézbe fogtam és a Windows Mobile oprendszer fogadott, ami már harmadik érintésre akadozni kezdett, akkor keserû szájízzel visszatettem a helyére és angolosan távoztam a márkaboltból.

Közben jött a Google, pár év alatt kifejlesztették az Android platform-ot és már az elsô demovideók nézésekor éreztem, hogy ez majdnem akkora durranás lesz, mint az ájFón. (Ne feledjük azért a GONOSZ érdemeit, az iPhone-nal felrázták a langyos mobilpiacot, amire már nagyon ráfért a innováció.)

KICSOMAGOLÁS
Nagyon sokat vártam, mire a T-nél megjelent a kínálatban a Huawei U8220, ismertebb nevén a T-Mobile Pulse. Fô erôssége, hogy nem drága, persze csak azon túl, hogy Android fut rajta. Aláírtam két éves hûséget, megtartottam a régi számomat, fizettem 50.000 Ft-ot és máris egy új mobil büszke tulajdonosa voltam :) Nem bírtam ki hazáig, már a munkahelyemen kibontottam a csomagot, ahol az elsô kis meglepetések értek. A készülék mellé kapunk egy kis tokot, aminek az anyagát nem tudtam beazonosítani, de leginkább a bársonyra emlékeztet. A belseje neoprén, és mûbôr szegéllyel van ellátva. Ennek elôször nagyon örültem, nem gondoltam volna, hogy még egy tokkal is megajándékoznak, ami védi a készüléket. Egyetlen probléma van vele: ha ki akarom venni a zsebembôl a telót (ami a tokban van), akkor az csak a zseb kifordításával, adott esetben a zseb tartalmának a kiborításával jár, mivel a szövetek közt egyáltalán nincs súrlódás és a tok gyakorlatilag beragad. Ez mondjuk rossz hír a zsebtolvajoknak, usability szempontból már kevésbé. Vagy bővebb nadrágot veszek... Van még a dobozban egy 2,5"/3,5" jack dugó átalakító - a Pulse tetején 2,5"-os dugóaljzat található -, egy headset, egy CD, amivel a PC Suite-ot lehet installálni adatok szinkronizálásához és egy töltô. A töltô érdekessége, hogy USB-microUSB kábellel lehet a mobillal összekötni és így lehet közvetlenül az elektromos hálózatról tölteni, illetve ha az USB-vel gépünkre csatlakoztatjuk, szintén tölt a készülék. Ez a megoldás kifejezetten tetszett. Van még a dobozban egy rövidke használati útmutató a kezdeti lépésekhez, a teljes dokumentum pdf-ként letölthetô innen. A készülék műanyag borítása egész korrekt, nem a 10 Ft-os kínai szar, hanem a 200 Ft-os. Ugye érzed a különbséget? (Valószínû az elôállítási költsége ennél kevesebb, csak a minôségét akartam érzékeltetni.) Összességében egész csinos a Pulse, csak a gombok környékén enyhén felengedő fóliaborítás piszkít bele a képbe és az, hogy nagyon maszatolódik a kijelző. Bár ez lenne a legnagyobb baj vele!

A doboz tartalma

NÉHÁNY ALAPVETŐ TECHNIKAI INFÓ
A Pulse-on az Android 1.5-ös verziója a Cupcake fut, frissítési lehetőségről egyelőre nem tudok, de bízom benne, hogy lesz. Mérete 135×62,5×13,5 mm, 528Mhz-es Qualcomm processzor hajtja meg 512 MB ROM-mal. Az elforgatható kijelző felbontása 320x480 px, 3,5" azaz 89 mm átmérőjű, 65.000 szín megjelenítésére képes és kapacitív érintőfelülete van, ami azt jelenti, hogy a test által kibocsátott elektromos jelekre reagál, tehát nem lehet kesztyűben vagy cerkával nyomkodni. 3,2 MP-s autofókuszos kamerája van, tud videót felvenni, van benne copy/paste (!), kihangosítható, "rengeteg" videó és audió formátumot lejátszik, 16 GB-ig bővíthető micro SD kártyával, van benne Bluetooth, WiFi és GPS. Aki a teljes specifikációra kíváncsi, kattintson ide vagy még több adatért ide.

ELSÔ TAPASZTALATOK
Nem az a típus vagyok, aki tövirôl-hegyire átolvassa a felhasználói kézikönyvet, szeretem empirikus módon megismerni a dolgokat, de rögtön az elsô nap olyan problémába ütköztem, amire szerettem volna megoldást találni és mégsem volt leírva sehol abban a sok oldalas útmutatóban. A dolog úgy kezdôdött, hogy próbálgattam a biztonsági beállításokat (PIN kód módosítás, egyedi billentyûzár-minta stb.), majd egy kecsesnek nem mondható mozdulattal lesodortam kb 80 cm magasról a padlóra, így elvégeztem az elsô töréstesztet. Jelentem az eredmény pozitív: a Pulse 3 darabra szétpattant, majd összerakás után újra mûködött. A para itt kezdôdött, ugyanis háromszor rosszul írtam be a frissen módosított PIN-kódomat és a SIM kártya zárolta magát. A képernyôn egy üzenet várt, hogy olvassam el a kézikönyvet, mi is ilyenkor a teendô, vagy lépjek kapcsolatba a szolgáltatómmal. Egyéb opcióként megnyomhattam még az "Emergency Call" gombot is. A fura az volt, hogy sehol nem találtam egy beviteli mezôt, hogy a PUK-kódot beüssem. Egyszerûen képtelenség volt elôvarázsolni, kezdett gyanússá válni, hogy nincs is! A kézikönyv nem adott több támpontot, az Emergeny Call-ra kattintva se a T-ügyfélszolgálatot nem tudtam hívni, se más számot. (This is not an emergency number) Ezt nevezem segítségnek! Alig két órája nyomogattam a telót és erre ez jön. Nem bírtam volna ki másnap reggelig, hogy bemenjek egy T-pontba, úgyhogy lázas keresésbe kezdtem a neten. Kb fél óra böngészés után egy német Android-fórumon megtaláltam a megoldást: végy egy nem Android készüléket, tedd bele a zárolt SIM-kártyát, üsd be a PUK-kódot, majd tedd vissza az Androidba. Voilá! Ez volt az első igazán negatív meglepetés.

KEZELŐFELÜLET
Nekem ez az első érintőképernyős telóm, és a 9 éves gombnyomós múltam után viszonylag hamar hozzászoktam. Nagyon jó érzés, hogy végre egy normális méretű kijelzőn látom a kontentot. Az ikonjainkat kétféle módban böngészhetjük: a Canvas az alap, itt rendszerezhetjük az applikációk ikonjait és a widgeteket. A másik opció a "listanézet", ahol ömlesztve látjuk az összes app ikonját. A kijelző alatt 4 nyomógomb és egy görgő található, ami főleg böngészés és szövegszerkesztés közben lenne hasznos, ha nem kéne annyit görgetni vele. Ha aktív Canvasnál hosszan nyomva tartjuk a görgőt, kizoom-ol a kép és az egész rendelkezésünkre álló felületet látjuk, illetve amit felhasználunk belőle. A zöld és piros gombok szerepe azt hiszem egyértelmű, a Home/Back gombbal egyet visszalépünk az épp használt menüben vagy app-ban. A Menü gomb megnyomásával a készülék, illetve az aktuálisan futó app beállításait érhetjük el. Ha hosszan tartjuk nyomva, feljön a QWERTY virtuális billentyűzet, illetve ugyanezt érjük el bármely szövegbeviteli mező érintésével. Alapbeállítás szerint az angol ABC karaktereit használhatjuk, de a következő módszerrel előhozhatjuk az ékezetes betűket: nyomd meg hosszan bármelyik szövegmezőt, a felugró ablakban válaszd ki az "Input Method" pontot és állítsd át Androidra. Gépeléskor ha hosszan nyomva tartod bármelyik karaktert, feldobja a hozzá tartozó variációkat. Nekem nem volt elsőre egyértelmű, ezért leírom: ha bármilyen ikonra, szövegre, kontaktra nyomsz hosszan, akkor feljön egy menü, amivel szerkesztheted, törölheted, satöbbizheted a kiválasztott akármit. A kijelzőt nem kell erősen nyomkodni, finom érintésekre is reagál, bár a kijelző szélén gyakran erősebben kell nyomnom, hogy érzékelje az ujjam. Alapvetően baromi egyszerű a kezelés, nagyon intuitív, csak rá kell jönni arra, hogy nincsenek túlbonyolítva a dolgok és előzetes érintőképernyős tapasztalat nélkül is könnyen elboldogul az ember.

Android tokkal-vonóval

MULTIMÉDIA
Kezdjük ott, hogy képet, videót illetve zenét csak microSD kártyára lehet menteni, amit külön kell venni a készülékhez, mert a spórolós T-mobile Magyarország nem tett a dobozba 2 GB-s kártyát, ahogy azt nálunk fejlettebb országokban csinálják. A Pulse 16 BG-ig bővíthető, szerintem ennyi bőven elég. A kamera 3.2 megapixeles képeket készít, autofókusszal van ellátva, vaku nincs és 352x288 px felbontású videót vesz fel 20 fps-en. Ne várjatok tőlem velejéig hatoló elemzést ezekről a funkciókról, mivel lesújtó lenne a véleményem. Nekem ezek a funkciók egy telefonon nem fontosak abból a szempontból, hogy minőségi tartalmat hozzak velük létre, mivel arra megvannak az arra kitalált eszkök. Soha nem fogom tudni megszokni a gombnyomás után egy másodperccel való exponálást, a gyenge képminőséget, illetve a képernyőn keresztül történő komponálást (kivéve a videónál). Első hevenyészett tesztjeim amúgy sem nyűgöztek le, tehát ezeket a funkciókat pusztán dokumentációs célból fogom használni. A kamera nehézkesen fókuszál, de fókuszál. Spontán képekhez nem alkalmas. Tesztképeket és videókat lehet keresni a neten, rengeteg van belőlük.
A zenelejátszót nem bonyolították túl, teszi a dolgát és jól. Kihangosítva elképesztően erős hangja van a Pulse-nak, a mély hangokat viszont nem nagyon ismeri. A kártyán tárolt mp3-akat beállíthatjuk csengőhangnak, természetesen minden kontakthoz hozzárendelhetünk saját csengést.
A teló legmasszívabb multimédiás része a zinternet. Gyakorlatilag ez a csimborasszója mindennek. Nagyon gyorsan és könnyen csatlakozik a legközelebbi WiFi-re, de ezt a funkciót nem érdemes folyamatosan bekapcsolva hagyni, mivel nagyon szívja az akksit. Ha esetleg egy 64 bites WEP2-es kódot kell beütnöd csatlakozáshoz, akkor a legegyszerűbb módszer, ha elküldöd magadnak mailben a kódot a tárgy mezőbe írva, onnan ki lehet másolni. (A levélszövegből nem tudtam, lehet egyáltalán?) Mivel az Android Google fejlesztés, alapból kapunk egy rakás app-ot, amiken keresztül elérhetjük a Gmail-t, Calendar-t, Maps-t, GTalk-ot, Youtube-ot. Nincs Guglis accountod? Az szívás, csinálj egyet :) A böngészőre kicsit lassú, a görgővel való navigálás lassú. Az Android Market-ről rengeteg további applikációt lehet letölteni a készülékhez, hasznosat-haszontalant egyaránt és mindezt baromi egyszerűen. (Erről majd szerintem lesz külön post.) A GPS funkciót még nem volt alkalmam jobban letesztelni, bár elhiszem, hogy be tudja lőni hol vagyok. A Maps viszonylag gyorsan betölt, szatelit és térkép nézettel egyaránt. Nagyon jó érzés, hogy a zsebemben van a világtérkép!

ENERGIAGAZDÁLKODÁS
Elsőre meglehetősen elégedetlen voltam az 1500 mAh-s akksi teljesítményével, mivel egy napi használat után már töltenem kellett. Nem ehhez szoktam hozzá, illetve a haldokló Nokiám produkált hasonlót korábban. Aztán megtudtam, hogy ez nem egy szar akksi, csak az intenzív használat és az energiapazarló beállítások és a háttérben futó applikációk hamar lemerítik. És itt elértünk egy érdekes jelenséghez, mivel eleinte soha nem tudtam, hogy ha a piros gombbal kiléptem egy app-ból, akkor az tovább megy-e a háttérben vagy sem? Hmaraosan kiderült, hogy egy app csak akkor lép ki teljesen, ha a menüből előhozod az EXIT gombot és ráböksz. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy nem minden app-nak van EXIT gombja... Erre is van amúgy megoldás: az Android Marketről több alkalmazáskezelő app-ot lehet letölteni, amelyekkel egyszerűen kontrollálhatod a háttérben futó programokat. Az is segít, ha a kijelző fényerejét nem maximumra állítod. (Én pl 30%-on használom és így is jól látható minden.) A WiFi, GPS, böngészés, játékok kifejezetten zabálják az akksit. Állítólag fel lehet tornászni az újratöltési időt 3-4 napra, ha jól állítjuk be a készüléket és nem használjuk annyira intenzíven, de ki ne akarna egy ilyen telót nem intenzíven használni? Erre találták ki, nem? Egyébként meg a töltő, vagy csak maga az USB-kábel simán elfér a táskánkban, annyira kevés helyet foglal.

TELEFONÁLÁS
Sok dolgot érintettem már, csak azt nem, amire alapvetően megalkotta az ember ezt a készüléket: a beszéd. Először furán kongónak tűntek az éter másik feléről jövő hangok, de pár nap alatt megszoktam. A készülék jobb oldalán található hangerőszabályzó gombokkal lehet szabályozni a másik fél hangerejét, illetve híváson kívül a csengőhangot, zenehallgatás közben pedig nyilván a zenét. A frontoldal tetején a hangszóró mellett található egy kamera, amivel videotelefonálást lehet lebonyolítani. Sajnos még nem tudtam kipróbálni, de nyitott vagyok ilyen jellegű hívásokra.

Új és régi. Szemmel láthatóan fejlôdik a technológia :)

ÖSSZEGZÉS
Néhány negatívumtól eltekintve egy nagyon okos, gyors multimédiás készüléket kapunk a pénzünkért, méltó darabja az Android mobilok egyre növekvő seregének és méltó vetélytársa az iPhone-nak, illetve bármely más okostelefonnak, sőt a legtöbb Android készüléknek is, mivel tudásban csak alig térnek el egymástól, árban viszont annál inkább! Egy hete nyüstölöm és nagyon megszerettem, erősen ajánlott minden geek-nek illetve azoknak, akik elfogadható áron keresnek okostelefont!

(Itt és itt olvashattok még magyar nyelvű felhasználói teszteket, loptam is néhány infót, és vannak dolgok, amelyekre ők jobban kitérnek.)

Új bútorok

Amikor májusban beköltöztem a lakásomba, elhatároztam, hogy a jövô évben sorra kerülô felújításig nem fogok bútorokat venni, egyrészt spórolási szándékból, másrészt mert ki tudja még, hogy milyen bútorokat akarok majd venni egyszer, kidobni meg nem szeretnék semmit. Persze ember tervez és aztán a végén minden másképp sül el, így esett, hogy hála néhány ismerôsömnek és barátomnak ingyen vagy kisebb összegekért már szert tettem egy kis kanapéra és szônyegre (Zsike+Sanyi), könyvespolcra (Ági), kis étkezôasztalra a konyhába (Angi), székekre (Danielsan) és a legutóbbi szerzemény egy cipôsszekrény (Beus+Rajmi), valamint még egy polc és egy ágy (Jucus). Az utóbbi három bútor Rajmi segítségével jutott el hozzám, köszönöm neki!

Be kellett látnom, hogy bútorok kellenek, még ha ideiglenesen is és még ha pénzbe kerül, akkor is. Konkrétan képtelenség a rendnek még a látszatát is fenntartani, ha minden cuccom össze-vissza hever a padlón/kanapén/íróasztalomon és legalább 3 sarkot dobozok meg zacskók foglalnak el. Nem állítom, hogy több lett a helyem (az ágy sokat elfoglal), de legalább a cipôink nem dobálódnak szanaszét és újabb két dobozt tudtam kiüríteni! Most van egy polcom, ami a keresztségben a "Bohém polc" nevet kapta és ide pakoltam az összes fényképezôgépemet, képeimet, rajzaimat, mappáimat, sablonjaimat és úgy általában mindent, ami az agyam jobb féltekéjének terméke, vagy kedves a szememnek.

Úgy érzem, így már kibírom a felújításig.

Koszos dolgok: szétszedtem az egerem

5-6 évvel ezelőtt vettem azt a Logitech wireless billentyűzet-egér kombót, amit most is használok. Sajnos az ember nem mos mindig kezet mielőtt használná az egeret, így az elég könnyen koszolódik. Továbbá az én egerem túlélt már néhány tucat vizuálos partit, költözést,  stb. Egyszer megpróbáltam szétszedni késsel, mert nem találtam csavarokat. Most, pár év után, egy elemcsere alkalmával megtaláltam az egyik csavart: egy mély fekete lyukban. Végül szétszedtem darabjaira és megtisztítottam. Ez annyiból állt, hogy meleg víz alatt ledörzsöltem a műanyag részekről a több éves zsírt és koszt, majd kitettem száradni. Nem voltam benne biztos, hogy a hajszárító jót tenne neki, így azt mellőztem. Az összerakás már kicsit nehezebb volt. Az elektronikát 4 apró csavar tartja, és miután sikerült becsavarnom mindegyiket a helyére, akkor vettem észre, hogy kihagytam egy picsányi kis alkatrészt, ami egyébként a wireless connection gombja volt, mint kiderült :) Most majdnem olyan szép, mint újkorában. Lehet a billentyűzet lesz a következő projekt.

Home sweet home

A mai naptól lakástulajdonos vagyok. Felfogni még nem bírom, kicsit félek is, de jó lesz végül. Örök hála a szüleimnek!

Ez a lakásom száma. 5+7=12. Az egyik szerencseszámom. 

Isaac Asimov

Soha nem voltam nagy rajongója a sci-fi irodalomnak, de Asimov nevét még én is ismertem, ennek ellenére sokáig nem bírtam magam rászánni, hogy bármelyik mûvét elolvassam. Valamikor fél éve esett meg, hogy az albiban lévô összes könyvemet kivégeztem már, így nem maradt semmi lefekvés elôttre. Mózest kölcsön adta az Alapítvány-trilógia elsô részét, így kezdôdött.

Gondoltam ezúttal kénytelen leszek ráfanyalodni a sci-fi irodalomra, aztán legnagyobb meglepetésemre alig bírtam letenni a könyvet, megnehezítve ezzel az amúgy is nehézkes reggeli ébredést. Teljesen lenyûgözött, fôleg mivel teljesen mást vártam tôle. Attól tartottam, hogy ez is olyan sci-fi lesz, ami végeláthatatlan leírásokkal ecseteli a kor technikai vívmányait (az ilyen könyvek miatt ment el a kedvem a sci-fi-tôl), de csalódnom kellett, mert szó sem volt ilyesmirôl. Ennek hatására gyûjtögetésbe kezdtem és néhány hónap alatt megszereztem Asimov teljes Alapítvány-Birodalom-Robot univerzumának elsô 5 kötetét - részben antikváriumból, részben a Bookline-ból -, amely az emberiség képzeletbeli történelmének következô húszezer évét foglalja magába.

Egyszerûen brilliáns, ahogy Asimov "megjósolja" a társadalmi változásokat, sokszor szociálpszichológiai kérdésekbe is belebonyolódik, és mindezt egy-egy izgalmas történeten keresztül mutatja be. Jobban belegondolva az univerzum, amit kitalált egy grandiózus szociálpszichológiai fiktív tanulmány. Igazából fölösleges szaporítani a szót, oldalakat tudnék írni arról, hogy mennyire kurva jó ez az egész, most hogy sikerült elolvasnom mind az 5 kötetet, ami 3059 oldalt tett ki összesen. Most azt tervezem, hogy hamarosan megszerzem a folytatást, amely más szerzôk által írt történeteket tartalmaznak, szorosan kapcsolódva az Asimov által kitalált világhoz. Ajánlom mindenkinek, fôleg azoknak, akik nem szeretni a sci-fi-t, mert ezután garantáltan más szemmel néznek rá.


Isaac Asimov amúgy 1939-ben kezdte írói pályafutását, amely 1992-es haláláig tartott, amelyet egy vérátömlesztés során a szervezetébe jutott HIV-vírus okozott.

Számadás 2008

Kicsit megkésve, a hónap közepén írok a tavalyi évemrôl, de jobb késôn, mint soha. Referenciaként belinkelem itt a 2007-es évrôl szóló postomat, szerintem érdekes lesz összehasonlítani. Hosszú post lesz ez is, hadd szóljon:

Blog: Tavaly összesen 106 postot írtam, a 2007-es 61-el szemben, szerintem ez jelentôs fejlôdés. Idén megpróbálok még többet blogolni, bár nem tagadom, hogy néha egyszerûen nem visz rá a lélek, még akkor sem, ha valamirôl tényleg írnom kellene. Ez van srácok... Kicsit alakítgattam a jobb oldalon található részt, bekerült egy csomó link, slideshow a flikkeres képeimrôl, last.fm lejátszó, átstrukturáltam a blogrollt, meg betettem egy dobozt az RSS alá, hogy aki olvassa a blogot, az ott bejelentkezhessen, vagy mi... Ôszintén szólva fingom nincs mit csinál az a cucc ott, adok neki még pár hetet, ha senki nem veszi igénybe, akkor letörlöm.

Munka: Brutális év volt. Az év elején még viszonylag békében elvoltunk a Kékekkel, de fôleg külföldi OG-s fejesek közremûködése miatt (magyarul beleköptek a levesünkbe) kiírtak egy tendert a nyár közepén. Természetesen nagyon örült az egész csapat, mivel épp nyár volt, a brigád fele szabin, és a több körös tendernek hála elôfordult az is, hogy egészen október közepéig zsinórban több hétvégét töltöttünk az irodában. A 7 napos munkahetek majdnem megszokottá váltak, az éjszakáig illetve hajnalig tartó túlórázás pedig idegronccsá tette az embereket. Végül vért izzadva, de megnyertük a tendert, velünk együtt az egész OG megmenekült. Egy darabig. Beütött a válság, (bár ez már 2009-ben történt, de szorosan kapcsolódik 2008-hoz) mire az új évet leépítésekkel kezdte a cég. Én maradtam, más kollégáim nem voltak ilyen szerencsések.

Materiális javak: Azt sem tudom hol kezdjem. Vettem egy Nikon D80-at egy kollegámtól, 2 objektívval, amit decemberben lecseréltem egy D90-es vázra. Mindkét vétel megérte és szerencsére semmit nem buktam az ügyleteken. Februárban elkezdtem eBay-ezni, ami nagyon addiktív, tehát csak óvatosan! Így tettem szert 4 db nagyon régi szovjet Zenit fényképezôgépre, konverterekre az M42-es obikhoz, hogy tudjam a Nikonnal használni, távkioldóra a D80-hoz (ami most eladó), egy új Manfrotto állványra, amihez a Digitcamben vettem fejet. Vettem egy Epson nyomtatót is novemberben, errôl kivételesen nem emlékeztem meg külön postban. Aztán vettem még egy tonnányi könyvet, fôleg Asimovokat meg Vonnegutokat. A bringára viszonylag sokat költöttem, mert volt pár baleset, borulás stb, meg kellettek szerszámok is, de a legkomolyabb bringás beruházásom a Bagaboo táskám volt!

Immateriális javak: Emberi kapcsolatok. Nálam nehéz ügy. Nehezen szakadok ki a gubómból, de idén történtek dolgok, amik rákényszerítettek. Például amikor Mózes elment Argentínába a Celeb vagyok forgatására. Másfél hónapig voltam egyedül az albiban, ha nem mozdulok ki, megkattanok. Akkor pár emberrel kialakult egy normálisnak mondható kapcsolat, akikkel addig csak felületesen érintkeztem, vagy kevesebbet a kelleténél.
Azt feltétlen meg kell említenem, hogy a Flickr jóvoltából egy nagyon jó kis közösségnek lettem tagja, és sajnos csak ritkán jutok el itt Bp-n flikkeres találkozókra, de rengeteg jófej embert ismertem meg és sokat tanultam tôlük. BIG UP!
Szakmailag aránylag kevesebbet fejlôdtem, mint 2007-ben, de év végére már tisztán láttam a gyengeségeimet és azt, hogy mit kell fejlesztenem. Nem akarom azért elveszteni a munkám, mert szarul dolgozom, tehát idén újra tanulni fogok. Újra meg kell tanulnom rajzolni szabad kézzel! Azt még nem döntöttem el, hogy autodidakta módszerrel, mint eddig, vagy magántanártól.
A családommal idén kevesebbet tudtam foglalkozni, már olyan szinten, hogy kevesebbszer jutottam haza vidékre. Ennek nem örülök, de ugyanakkor úgy érzem, hogy kicsit konszolidáltabb lett a viszonyunk a szüleimmel. Talán én is érettebb lettem és a szüleim is észreveszik ezt. Nem tudom igazából, csak spekulálok...

Életkörülmények: Ugyanúgy a Várban lakom, a kilátás még mindig nagyon fasza, bár így télen elég gyászos néha. A szüleimnek hála májusban elkezdtem lakást keresni, decemberben találtam is és ha minden jól megy, akkor másfél hónapon belül lakástulajdonos leszek! Valahogy még mindig nem tudom elhinni...

Magánélet: Márciusban szakítottunk Ágival. Immáron ezredjére. Ez a szakítás viszont teljesen különbözött a többitôl. Egyetértésben tettük, láttuk, hogy már annyira eltávolodtak egymástól útjaink, hogy nem megy tovább. Jól tettük én azt mondom. Nem volt jó érzés, ugyanakkor felszabadultnak érztem magam, nem éreztem újra azt a leküzdhetetlennek tûnô kötôdést, mint azelôtt.
Azután nem lett senkim. Talán lehetett volna, ha nagyon akarom, vagy észre akarom venni, vagy nem ábrándulok ki, vagy nem egy kib. másik városban/országban/kontinensen él a csaj, vagy egy picit érettebb... mocskosul válogatós vagyok! Egy bizonyos szinten jó volt az egyedüllét, mert így tudtam a hülye kitalációimmal foglalkozni, mint a 365 Budapest, vagy szupertitkos rajzprojektemen dolgozni hosszú éjjeleket heteken keresztül stb. Most már viszont kezd elég lenni az egyedüllétbôl, szép lassan, ahogy mászunk ki a télbôl.

Szórakozás: Nem járok sûrûn bulizni, már Külker óta. A havi 1 vizuál adott, de ott nem szoktam lerészegedni. Mózes rángatott el ide-oda, OG-s kollegákkal volt valami nagy ritkán, de az év nagy elferdülése a BalatonSound-on volt! Jövôre is megyek, az tuti, szarok a Szigetre! Ja és a februári Krush buli az A38-on nagyon odabaszott!

Utazás: Kétségkívül az év legnagyobb eresztése a New Yorkban töltött 1 hét volt. Nem tudom elégszer megköszönni Áginak! (Igen, az az Ági, akivel 7 hónappal elôtte szakítottunk.) Vissza akarok menni, egyszerûen muszáj! Képek itt, élmények itt, csak klikkolj!


Legnagyobb sikerélmények: Májusban eladtam 2 panorámafotómat (egy igazi embernek:)! Novemberben kiállították az egyik fotómat a National Geographic fotópályázatának keretében a Westendben. New York, mert kijutottunk és mert hazatértünk.

Tervek: Újra megtanulni rajzolni, elintézni a lakás ügyes-bajos dolgait, újragondolni a költéseimet és mivel idén is szeretnék utazni, de egy NYC kaliberû kiruccanásra nem lesz pénzem, idén újra el akarok jutni Prágába. (Ki tart velem?) Továbbá kitaláltam új fotós projektet, szintén melós lesz, de nem hajt a tatár.

42

Douglas Adams frenetikus könyvében, a Galaxis útikalauz stopposoknak címűben, a Válasz a Végső Kérdésre, hogy mi az élet értelme, meg minden: 42. Nem igazán értettem, hogy Douglas Adams mit akart ezzel mondani, egészen tegnapelőttig. Mindenkinek az életében eljön valamilyen rejtett formában a 42-es szám, több mint valószínű, hogy nem is jut tudomására. Lehet, hogy ez a szám tényleg determinálja az adott ember számára az élet értelmét. Lehet, hogy többször is az élet során.

Aláírtam egy szerződést, amely hat oldalas volt, mindegyik oldalát szignóznom kellett, hét példányban. 6×7 = 42. Vettem egy lakást :-)

Okéoké, kezdjük az elején. Miért nem írtam én erről? Ölembe pottyant? Neeem. Azért kell lakást venni, mert jobb, mint egy albérletet fizetni, mivel a sajátom! Ennyi. 14 éves korom óta lakom másokkal egy légtérben, osztom meg a lakhelyem, most már kezd sok lenni. Mondjuk, lehet kibírnék még egy évet:) Továbbá el kell mondjam, hogy a szüleim ötlete volt ez az egész, több szempontból is támogatták ezt az egész ügyet. VÉGETELENNÜL KÖSZÖNÖM NEKTEK, igyekszem meghálálni egy kis-zsuttival, majd egyszer!

Tavaly májusban kezdtem el lakást keresni és azt kell mondjam, nem egyszerű téma. Egészen decemberig bezárólag kb. 40-50 lakást néztem meg. Szinte minden héten volt legalább egy, de előfordult, hogy ugyanazon a napon három lakásba jutottam el. Összekötöttem a hasznost a hasznossal, és a háznéző túráimba beelépítettem a számvadászós projektet is :) Így két legyet ütöttem egy csapásra.

Nyolc hónapnyi keresés után úgy gondolom, hogy van pár szempont, illetve hasznos tanács azoknak, akik épp hasonlóba vágják a fejszét. Következzenek a vevői észrevételek:

1. Írj egy listát a preferenciáidról: új vagy használt, tégla vagy panel, mennyi pénzt szánsz rá, mi a minimum és maximum méret, szobák száma, állapot - mennyit tudsz felújításra rászánni, belváros vagy külváros, központi vagy távfűtés, utcai vagy udvari, világos vagy sötét, földszint vagy emelet? (Emeleten kevésbé zajos a belváros) Legyen zöldterület a közelben? Ha emeleti, kell lift? Hány emeletet vagy hajlandó megmászni, ha nincs lift álmaid lakásában? Mind olyan kérdés, ami általában menet közben merül fel. Nem árt, ha rangsoroljuk az igényeinket, így a kínálatból is jobban tudunk szelektálni és kevesebb helyre megyünk el tök fölöslegesen.

2. Szelektálni tudni kell és ezt az interneten a legegyszerűbb, felejtsd el a nyomtatott kiadványokat! Budapesten hatalmas a lakáskínálat, rengeteg ingatlanügynökség közül lehet válogatni. Kevés olyan hirdetéssel találkoztam, amelyet közvetlenül az eladó adott fel. Felhívtam olyan számot is, amit utcán talált hirdetésről szedtem. TE ILYET SOHA NE TEGYÉL! Beszoptam, mert ez is egy ingatlanügynökség volt, de ilyen ócska módszerrel halásznak maguknak ügyfeleket. Én beszoptam, elmentem egy nagyon rossz lakásba, a soha viszontlátásra!
Sok ingatlanos céggel álltam kapcsolatban, ezek közül 3 olyan cég volt, akik nem szarták le a fejemet és elégedett voltam a szolgáltatásukkal: Door Ingatlan, A1 Ingatlan, de csak azért, mert Juca ott dolgozott egy darabig (neki amúgy köszönet a rengeteg fáradozásért, élmény volt vele lakást néni), és végül a Duna House, amin keresztül a lakást találtam. Ha találsz egy jó céget, akkor csomó macerát levesznek a válladról, ha akarod.

3. Ne fukarkodj az idővel. Ne akarj két hét alatt lakást találni, nagyon sok mázli kell hozzá. Én egy évet adtam magamnak, 8 hónap lett belőle. Az a lakás lesz a megfelelő, amelyik első blikkre megtetszik és utána nem tudod kiverni a fejedből! Mint a szerelem :)

4. Ne fukarkodj az idővel (2). A lakásba érve minden helyiséget nézz meg, próbáld ki a kapcsolókat, kérdezősködj a ház állapotáról, lakáséról, milyen javítások voltak az elmúlt 10 évben, vezetékek állapota megfelelő-e, de a legjobb, ha elkéred a közös képviselő számát, ő köteles pontos tájékoztatást adni az efféle kérdésekről, ha lakásvásárlásról van szó. Ha találsz egy megfelelőnek tűnő kérót, akkor keríts egy szakavatott szemet, aki elmegy veled és megnézi ő is. Ilyenkor általában lehull a lepel, kivéve az álomkérónál:) A szakszem olyan dolgokat is észrevesz, amiket mi, normál halandók nem tennénk.
Itt köszönetet mondanék Péter bának! Megmentett pár csalódástól és spórolt nekem pár milliót.

5. Hacsak nincs nagyon sok pénzed, akkor kétlem, hogy találnál olyan otthont magadnak, ami minden apró-cseprő kritériumodnak megfelel. Valamiből mindig engedni kell. Például nincs lift. Vagy a wc a fürdőszobában van, de amúgy meg kurvajó a fürdő. Vagy udvarra néz, de te utcait szerettél volna. Rengeteg dolog felmerülhet, akár fel is borulhat a korábbi preferencialistánk. Ha több favorit van, akkor az nagyon jó, mert válogathatunk! Csak tudni kell választani...

6. Ha alapos megfontolás után eldöntötted, hogy végül melyik lakást szeretnéd birtokba venni pár hónapon belül, akkor ne habozz és hívd fel az ingatlanost, hogy ne halásszák el előled! Rossz érzés, amikor lassú az ember. Persze ez mindig későn derül ki. Amennyiben te vagy a gyorsabb, minél hamarabb írjatok alá egy vételi szándéknyilatkozatot, ezzel helyzeti előnybe kerülsz.

7. Az alku. Minden lakásnak van egy alap értéke, a tulajdonos szeretne belőle profitálni, meghatároz egy minimum összeget, ami alatt nem lehet eladni a lakást, az ügynökségnek is van díja, ez általában 3-8% között mozog. Az alkunál mindezt a tényezőt figylembe kell venni. Nem árt, ha a kezünkben tartjuk az eseményeket, azaz kezdjünk pár millióval az ajánlott vételár alatt. Mivel az alku során nagyjából középen állapodnak meg a felek, nem árt előre kiszámolni, hogy mennyit ajánljunk, ahhoz viszonyítva, hogy mennyit lennénk hajlandóak maximálisan megadni a kecóért. Így ha az eladó tesz egy ajánlatot, ami nekünk már nagyon kedvező, de ő esetleg még engedne, akkor tehetünk egy próbát, és elhárítás esetén még vígan visszatérhetünk az előző ajánlathoz. Néha ez "csak" százezreket jelent.

8. Legyen egy nagyon megbízgató ügyvéded! Komolyan, rohadtul fontos! A szerződés megírása komoly szakembert igényel, rengeteg buktatója van a dolognak. Rettegj a gépelési hibáktól, kihagyott részletektől, rossz helyre tett pecsétektől, mert sok extra pénzbe kerül (amúgy is) és akár be is bukhatod az egészet, ha valami hiba csúszik a gépezetbe!
Nekem nagyon jó ügyvédem van, az életemet rá merném bízni!

Egyelőre a procedúra közepén tartok. A későbbiekben még lehetnek fontos tapasztalataim, ha így lesz, postolom őket.

Élet és halál a webkettőn: JPG Magazine

Nem gondoltam volna, hogy a webkettes post-sorozatomat egy meglehetősen rossz hírrel kell folytatnom. A gazdasági világválság a webkettes cégeket és kezdeményezéseket sem kíméli, ennek apropóján történt az, hogy ma kaptam egy mailt a JPG Magazine-tól, hogy minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült biztos anyagi hátteret biztosítani a magazin mögé, ezért január 5-én kénytelenek lehúzni a rolót.

Ez egy nagyon szomorú hír.

A JPG Magazine egy san franciscoi székhelyű offline/online magazin, amely nem másról szólt, mint a fotókról és a közösségről. Kéthavonta megadtak 3 témát, amire 1-1 képpel lehetett nevezni. A tét a magazinba való bekerülés, 100$ és 1 éves előfizetés minden nyertesnek. A JPG-tagok szavazhattak a fotókra, a legtöbb szavazattal rendelkezők kerültek be az adott émákról szóló számba. Ezt sem bonyolították túl az oldal kitalálói, egy szimpla kattintás a "Yeah, it rocks" vagy "Nah, next time" gombra és kész. Pofonegyszerű ötlet és kivitelezés.

A 3 téma mellett rengeteg más témakörbe lehetett fotókat feltölteni. Mivel mindenhova csak egy képpel lehetett nevezni, az emberek sokkal jobban meggondolták, hogy mit töltenek fel, így kevesebb volt a középszerű vagy értékelhetetlenül rossz kép, mint általában más képmegosztó oldalakon. Sajnos soha nem kapott egy képem sem annyi szavazatot, hogy bekerüljön a magazinba, ahhoz nem network-öltem eléggé, de így is izgalmas volt játszani.

Tavaly januárban fizettem elő egy évre a magazinra, azt a hat számot amit küldtek kincsként őrzöm. Nagyon igényesen van megszerkesztve és a legtöbb hazai magazin színvonalát veri, ami a papír és nyomtatás minőségét illeti. Az itt látható miniállványt az előfizetéssel együtt kaptam, mellesleg a legjobb miniállványom!

Ez volt talán az utóbbi évek legszimpatikusabb fotózással kapcsolatos kezdeményezése globálisan, most pedig ennyi, kész, vége, szevasz. A JPG magazin élt két évet. Épphogy elkezdett járni...

Nikon D90

Kilenc napja, hogy jelentős fejlesztést eszközöltem a fotóstáramban: lecseréltem a használtan vett D80-at egy felsőközépkategóriás (köszi d3relict-nek a pontos megjelölésért) D90-es kedvéért. Bár a váltás hatására nem termelődött bennem annyi hormon, mint amikor májusban kezembe vehettem a "dényolcvanat", de ennyi idő elteltével örömmel konstatálom, hogy jó döntés volt, ráadásul anyagilag is jól jöttem ki a dologból, mivel sikerült egy portrémarkolatra is szert tennem féláron.

Valójában semmi okom nem volt arra, hogy váltsak és nem is terveztem ilyen rövid időn belül. De amikor meghallottam, hogy a Nikon (majd később a Canon is) kijött a maga vázával, ami fotó mellett videófelvételre is alkalmas, akkor majdnem a szívemhez kaptam. Volt azelőtt egy kis kompakt Canon Powershot-om, amivel csinálgattam videókat, amelyeket leginkább VJ anyagok elkészítéséhez használtam. Amikor a hugom kiutazott Törökbe, nekiadtam, hogy legalább képeket csinálhasson valamivel, ergo nekem nem maradt semmim, amivel videót készíthettem volna. Hiányzott is nagyon, de pénzem nem lett volna egy saját HD-kamerára, így viszont, hogy beleszuszakolták Nikonéknál ezt a módot és gyakorlatilag nem kell két eszközt cipelni magammal, sokat nyomott a latba. Na, azért nem szálltak el nagyon a mérnökök, a videó-mód hagy némi kívánnivalót maga után, de az én céljaimnak tökéletesen megfelel!

A gépvázról pár érdekesség a teljesség igénye nélkül: kinézetre majdnem ugyanolyan, mint az elődje (szerintem picit szebb), méretre szinte teljesen megegyezik, ugyanúgy használható hozzá a D80 portémarkolata (MB-D80). Nagyon jó érzés kézbe venni, a váz jó minőségű műanyag, a Canonéknál használt "olcsóbb" érzetű borítás a nyomába sem ér. Bocsi a canonos ismerősöktől, de amióta először vettem a kezembe Nikont (2004), ezt vallom, okkal. Ergonómialilag fejlesztettek a vázon, legalábbis a gombok elhelyezkedése a hátoldalon sokkal jobb, mint a D80 esetében volt. A kijelző mellett jobb felül helyet kapott itt a Live View gomb, ami felcsapja a tükröt és ilyenkor a hátsó kijelzőn látjuk, amit normál fotós a keresőben szokott nézni, ebben a módban alkalmas videófelvételre is. Jobbra alul az ún. "info" gomb található, amelynek megnyomásával a hátsó kijelzőn láthatunk minden lényegesebb beállítási módot illetve beállíthatjuk, hogy itt mely menüpontokat akarjuk gyorsan elérni. Ez pl egy nagyon hasznos fejlesztés! Ha már menünél járunk: a gép ezen részét is ráncba szedték egy picit, több menüpont található itt, mint a D80-as esetében, azaz több beállítási lehetőség közül válogathatunk, több lehetőségünk van egyéni profilok beállítására, képek szerkesztésére a gépben stb. Az egyetlen bajom az volt, hogy nem minden menünél jelezték egyértelműen, hogy ha tovább kattintok, akkor ott még lesz valami, erre magamtól kellett rájönnöm, ezért végigböngésztem mindent, amit csak találtam, sok dologhoz még hozzá sem szagoltam igazán. (Így találtam meg pl a "Multiple Exposure" menüpontot, aminek nagyon örültem, a D80-on azt hiszem nem volt.) Az ergonómiai fejlesztésekhez tartozik a hátsó LCD kijelző is, ami 7,62 cm átnérőjével elég nagy ahhoz, hogy a képek visszanézését jobbá tegye, továbbá a manüben sem érezzük azt, hogy elveszünk az információhalmazban, van hely bőven mindennek.

A gép lelkét egy 12,3 megapixeles CMOS érzékelő teszi ki, beépített öntisztító egységgel! A 12 megapixel annyira nem mozgatott meg, de a beépített szenzortisztító már igen. Szerintem ezt minden gépbe be kéne építeni, igaz ez nem érdeke a nagy cégeknek meg a márkaszervizeknek, egyelőre. A szenzor mérete egyébként megegyezik a D300-éval, ami boltban 130-140 ezerrel több forintot kóstál, mint a 90-es jelzésű kistesója. A nagyobb szenzorméret eredménye a sokkal kevesebb zajmennyiség magasabb ISO értéken. Tehát simán fotózhatunk félhomályban ISO 1600-on, a fotók nem tűnnek el a digitális zaj tengerében. Mondjuk még így is vannak, akik szerint ez nem fasza és ódzkodnak a magas ISO használattól, mint macska a fürdéstől, de szerintem egy kép hangulatához rengeteget adhat hozzá a megfelelő mennyiségű zaj, ezzel a vázzal pedig elég jó eredményeket értem el például a céges karácsonyi bulin, mindenki odavolt a képek minőségéért és a gyönyörű színekért (Cotton Club, no vaku), pedig mindent JPG-be lőttem és semmit utómunka nem volt a képeken.

Ez egy kurva jó gép! Ajánlom minden hobbifotósnak, aki már tud is képeket csinálni és nem arra számít, hogy majd mindent AUTO-ra állít és a gép megcsinálja neki a frankót. Biztos lehet vele úgy is szép képeket csinálni, de szerintem okos ISO használattal és manuális beállításokkal lehet igazán fasza képeket készíteni! Aki több és pontosabb infókra kíváncsi, az guglizzon, ez itt egy kötetlen eszmefuttatás, de ha valakinek kérdése adódik a géppel kapcsolatban, szívesen válaszolok.

Ez a váz nagyon jól fog asszisztálni nekem, érzem.

P.s.: A Flickr-en még nincsenek képek, amelyeket a D90-nel lőttem, csak ez az egy itt feljebb. Jelenleg nagyszabású fotós projektem előkészítése zajlik, a gép itt segít nekem, erről rövidesen többet is írok majd, de egyelőre többet nem mondhatok.

Miért jó az Oakley?

A New York-ról szóló post-sorozatom végén említettem, hogy megajándékoztam magam egy 125$-os Oakley napszemüveggel. Szögezzük le, hogy kurva drágák az Oakley cuccok, viszont be kell látnom, hogy indokolt a magas ár. Sajnos nem találtam adatot arról, hogy mennyi szabadalmat nyújtottak be a termékeik fejlesztése során, de bizonyos információim szerint több százat! A szemcsik nem szar anyagokból készülnek, de szerintem a következô videó jobban szemlélteti, hogy mirôl is beszélek:



Ezek után szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire fontos a szemed és mivel véded.

New York - 7. nap

Eljött a vasárnap, elôzô éjszaka már összepakoltuk a cuccainkat, csak az aprólék maradt ki, de az sem sokáig. Délelôtt még elgyalogoltunk a 2 sarokra lévô Think Coffe-ba, ahol csütörtök óta fogyasztottuk reggelinket (kiderült számomra, hogy a mogyoróvaj szar) és nyugiban elfogyasztottuk kávénkat/forró csokinkat és sajtkrémes bagel-ünket.

A szállásra visszatérve betuszkoltuk a kint maradt cuccokat Ági +1 táskájába és búcsút mondtunk átmeneti lakhelyünknek. Annyira nem töltöttünk ott sok idôt, az a hely úgy van kialakítva, hogy az ember NE AKARJON sok idôt ott tölteni. A nyílt tetejû szobák hang és hôszigetelése gyakorlatilag nulla volt, így majdnem minden hajnalban hallgathattuk a dán (vagy norvég) bulibôl hazatérô, rekedt hangon dörmögô diákokat a szomszéd szobából. Egyik hajnalban már majdnem elaludtam, mikor ezek újra merényletet követtek el a nyugodt pihenés ellen, ezért reflexbôl eleresztettem egy "Óóóó, kussoljatok má´ basszátok meg!" címû szösszenetet (nem ám Shut the fuck up!) és csodák-csodájára hatott! Elkussoltak! Utolsó esténk azért nem volt nyugodt, mert egy faszi a folyosó túlvégén beragadt a szobájába és próbálták kimenteni. WC-re akart menni és nagyon fájhatott a prosztatája emiatt, mert már nem volt fiatal. Persze ez is hajnalban, no comment.

Szóval 11-kor leléptünk, egy óra volt, míg kiértünk a JFK-re. Sok idônk volt még a becsekkolásig, gyanútlanul tekintettünk elôre az unalmas délutánra. Aztán felborult minden, de legfôképp az idegeink. Becsekkoláskor kiderült, hogy nincs meg a visszajegyünk. Egyikünknek sem! Igaz, ez már pár napja feltûnk nekünk is, de nem paráztunk, mert minden hivatalos papír, meg kód, meg tökömtudja mi minden megvolt, ami azt igazolta, hogy nekünk ott a helyünk a gépen. Csakhogy: mivel mi szabadjeggyel utaztunk, fel kellett mutatnunk a retúrjegyünket. Ha rendes utasok lettünk volna, akkor simán nyomtatnak nekünk egy jegyet és felszállunk, de mi "rendetlen" utasok voltunk. Ágival megegyeztünk abban, hogy Ferihegyen nem adták vissza azt a kis papírtokot, amiben a retúrjegyünk volt, a kiútra szóló jegy mellett. Akkor nem tûnt fel. Oké, egy picit mi is hibásak voltunk, figyelni kellett volna. De ha Józsi bácsi felmegy vidékrôl Ferihegyre, akkor szerintem joggal várja el az ott dolgozóktól, hogy tudják mit vesznek el és mit adnak vissza. (Kiderült amúgy, hogy nem mi voltunk az egyetlen "félrekezeltek".)

Nem térnék ki részleteiben az ezután következô két órára, legyen elég annyi, hogy elküldtek egy másik terminálra, ahol nem jártunk sikerrel, visszamentünk és próbáltuk rendezni sorainkat a magyar Malévos képviselônôvel. Eleinte mindenhol szabályokba ütköztünk, amelyek nem tették lehetôvé a felszállásunkat a gépre. Ági közben egy malévos kontaktjával tartotta a kapcsolatot mobilon. Csak hogy érezd: Magyarországon ekkor vasárnap este 9-10 volt. Amíg mindenki telefonált mindenhova, én sztoikus nyugalommal leültem a poggyászomra és Vonnegutot olvastam, készenlétbe tartva a bankkártyám, ugyanis az egyetlen potenciális lehetôség az lett volna, ha ott helyben megvesszük a jegyet, fejenként 640$-ért. Nem érdekelt a pénz, nem akartam kint maradni.

Végül megoldódott a probléma, de sajnos nem írhatom le a sztorit úgy, ahogy megtörtént, mert ezzel árthatok bizonyos embereknek és az sem jó, ha mindenki megtudja, hogy... A lényeg, hogy valaki felvállalta értünk a felelôsséget és kinyomtattak nekünk 2 jegyet, hogy engedjenek fel a gépre. Szinte nem akartam elhinni! 20 percünk volt beszállásig. (Személyesen elmondom a sztorit bárkinek, vagy MSN-en.)

A vámmentes területen úgy gondoltam, hogy mivel nem költöttem el kb. 300 ezer forintot repülôjegyre, megajándékozom magam. Vettem egy Oakley szemüveget 125$-ért, mert megérdemlem és mert kb 10 éve akarok venni egy Oakley-t. Erre már tényleg vigyázni fogok.

Hazarepültünk, a kaja nagyon rossz volt (spenótos tészta, broáááf), aludni nem tudtunk, talán ha nincs az a két óra izgalom... Reggel 7-kor újra magyar talaj volt a lábunk alatt, hamarosan újra szembesültünk a magyar valósággal (nem vicc, nagyon bünti volt).

Köszönet Áginak az élményért, soha nem felejtem el!

Bringa-batyu

Több hónapos álmom vált valóra, amikor két napja végre kezembe vehettem életem első igazi biciklis-táskáját. Nem akármilyen táska ez, a belső nagy rekesz speciális kialakítást kapott, hogy a fotós cuccaimat - legalábbis egy részét - magammal tudjam cipelni. Íme:

Eredetileg nem ezt a mintát akartam, hanem ezt itt, de Tamás, a készítő nem vállalta be, annyira részletes és szavai szerint "nincs az az összeg, amiért ember azt meghímezné." Ezért döntöttem gyorsan az aláírásom mellett, így legalább felismerem, hogy a sajátom. (Szeretem a kék színt, a következő bringám is kék lesz, már van róla látványtervem:) Lássuk mit tud a táska:

Ez egy jobbvállas - de cserélhető - táska, a vállheveder biztonsági övből készült. A belseje teherautóponyva, kívül úgynevezeett cordura borítja, elvileg teljesen vízálló. Van rajta 3 fényvisszaverő csík, egy kis pánt, amibe a hátsó villogót lehet csiptetni, 1 db belső kulcstartó, 4 db zseb található belül, illetve 3 kívül, ezek egyikében íróeszközt lehet tárolni, a hátsó nagy zsebben pedig egy szivacs van, amire adott esetben le lehet ülni, másrészt merevítésként is szolgál, továbbá van egy titkos zseb, ami már nem titkos többé:) A belseje elég nagy, kb 25 liter az űrtartalma. Strapabírónak tűnik, nagyon ajánlották.

A táska belesejébe speciális fotósrekeszeket vettem, amelyek beszerzése nem volt egyszerű, illetve mégis. Amikor elkezdtem kutatni ilyen betétek után, meglepődve tapasztaltam, hogy nem túl nagy a választék és ami van, az is elég gyér illetve kétségeim voltak a minőséggel és használhatósággal kapcsolatban. Végül egy new york-i cég honlapján bukkantam erre és erre a fotósrekeszre. Ide kattintva látható az egész választék. Rendeléstől számítva 10 napon belül megérkezett, ekkor már felvettem a kapcsolatot Bagaboo-val, ahol a táskát rendeltem. Amint megjött a csomag, elvittem a betéteket Tamásnak, hogy a táskába illessze őket. A belső rész úgy van kialakítva, hogy körbefut egy tépőzáras csík, amihez a rekeszeket lehet rögzíteni. Nagyon állat! A nagy rekesz konstans helyet foglal el (kivehetném, de fölösleges), elfér benne 1 váz, tisztítócuccok, és még pár kisebb eszköz, szűrők, vagy 1 objektív. Van 2 db 2-es betét, ami összesen 4 objektívnek adhat helyet. Ha nagyon akarnám, akkor vehetnék egy kisebb állványt, amit adott esetben könnyedén magammal cipelhetnék. (Valójában már szemeztem egy Velbon állvánnyal.) Eddig csak minimálisan tudtam tesztelni, ha holnap nem kéne melóznom, akkor elvinném egy komolyabb tesztútra, de eddigi tapasztalataim elég pozitívak, már ami a kamerához való gyors hozzáférhetőséget illeti, a vissza pakolással vannak gondok, túl lassú, mert túl sok a csat. Lehet, hogy csak gyakorlás kérdése és ha betörik a táska, és az anyag sem lesz olyan merev, könnyebb lesz megbirkózni a feladattal.

Meg kell jegyeznem, hogy a táska elkészítése kissé lassan ment, másfél hónapot vártam rá. Nem tudom az okokat, de ez nekem kicsit soknak tűnt.

Azt kell mondjam, hogy nem volt olcsó mulatság ez az egész. Hosszú távú befektetésnek szánom és mint olyan, meg fog térülni. Az Amerikából rendelt fotósbetétek ára (szállítással együtt) pontosan megegyezett a táska árával, így összesen 46 ezret költöttem rá. Az a helyzet, hogy a minőséget meg kell fizetni és szerintem ez egy jó bolt volt. Tekintve, hogy a fotóscuccaim így nagyobb biztosnágban vannak a táskámban, ezért ha legközelebb taknyolok a bringával, akkor nem parázom annyira, hogy mi történhetett a Nikonnal.

Elégedett vagyok.

Hogyan spóroljunk 2 millió forintot egyszerûen?

Következô tippem inkább csak fotósoknak szól, tehát úgy olvass tovább, kedves olvasóm.

Pár hónappal ezelôtt írtam, hogy vettem egy Nikon D80 digitális fotómasinériát. Valójában csak a mai naptól az én 100%-os tulajdonom, a 2 obijával együtt, mivel ma fizettem ki az utolsó törlesztôrészletet az eladónak. Továbbá az is szerencse, hogy nem törtem szarrá a hétvégi esésem következtében és az is szerencse, hogy tegnap, amikor leejtettem a kisebbik obit, szintén megúszta sértetlenül. Ez is egy módja a spórolásnak, ha szerencsénk van, de így csak százezreket lehet megtakarítani (az én esetemben legalábbis).

Tehát adott egy fasza digitális váz (fasza = az igényeimnek megfelelô), amihez gondolatban már milliókat elköltöttem mindenféle kiegészítôre: vaku, portrémarkolat, még egy vaku, állványok, lámpák, szûrôk és persze objektívek minden mennyiségben! Sajnos nincsenek millióim, meg amúgy is, most másra spórolok. Ettôl függetlenül baromira örülnék egy nagy teleobjektívnek, mert egyrészt szeretem az utca emberét beavatkozás nélkül, természetes közegében fotózni, meg tervben van egy nagyszabású fotóesszé, amihez szükségem van egy 300-as vagy 400-as teléhez. (Ez az esszé valószínûleg csak jövôre készül el, elôtte még be kell fejeznem azt, amin most dolgozom, ami szintén nagyszabású.)

Nézegettem a Nikonhoz kapható teléket és itt van pl ez a szép nevû Nikkor 400mm f/2.8G ED VR AF-S, ami meglehetôsen komoly üveg, ennek megfelelôen a Digitcamben 2.160.000 Ft az ára. Pár éve vettem a Zenithez egy Sigma MC f5.6/400-as telét, amit menettel lehet a vázhoz csatlakoztatni, mivel ez egy jó öreg orosz vas. Szerencsére ma már lehet kapni konvertereket, amivel gyakorlatilag bármilyen menettel/bajonettel rendelkezô obit hozzá tudsz csatlakoztatni egy más rendszert használó vázhoz. Így tettem én is, rácuppantam a zinternetre, hogy kivonjam a vizbül a zokszigént. Legnagyobb megrökönyödésemre 5-6000 forintért találtam offline boltokban olyan adaptert, ami nekem kell, ráadásul a legolcsóbb online shopban is 1600 Ft körül mozgott az ára, amihez még hozzájött volna a postaköltség. Ez már annyira nem vészes, de én rohadt spórolós tudok lenni (néha) és próbaképp megnéztem az eBay-t. Nem akartam elhinni, de 5 angol fontos darabáron találtam egy halom konvertert, egy hong kong-i eladótól, ingyenes nemzetközi szállítással! Akkori árfolyamon ez kb. 1400 magyar forintomba került, és rendeléstôl számítva 8 napon belül megérkezett a csomag. Összefoglalva: Hong Kongból olcsóbban vettem meg egy holmit, mint itthon tudtam volna, azköszi!

Van összesen hat obim a Zenithez, mindegyik fix fényerôvel és gyújtótávolsággal rendelkezik. (Fotósok körében közismert tény, hogy a fix objektívek szebb képet produkálnak, mint a zoom-ok. Ha laikusként tovább olvastál és eljutottál idáig, akkor ennyi információ megillet téged is!) Eddig csak a 400-assal próbáltam ki és az eredménnyel elégedett vagyok.

A dolognak persze vannak hátulütôi is. Okés, megspóroltam kb 2 millát, de mi az, amit ezzel együtt nem kapok meg? Mivel ez egy analóg objektív, a digitális vázon nem használható az autofókusz, nincs benne képstabilizátor és hiányzik minden egyéb digitális basz, ami a kényes és elkényelmesedett fotósok dolgát megkönnyítené. Nincs benne az a rohadt drága lencserendszer sem, ami a fent belinkelt objektívben helyet kapott. De van egy 400 mm-es obim, amivel 30 méterrôl elolvasom az SMS-t, amit írsz, ha épp háttal állsz nekem:) Jelenegi céljaimnak tökéletesen megfelel! Elvégre a Zeniten sincs autofókusz, mégis tudtam vele képeket készíteni, nem?

Szerintem ez volt életem legésszerûbben elköltött 1400 forintja.