Isaac Asimov

Soha nem voltam nagy rajongója a sci-fi irodalomnak, de Asimov nevét még én is ismertem, ennek ellenére sokáig nem bírtam magam rászánni, hogy bármelyik mûvét elolvassam. Valamikor fél éve esett meg, hogy az albiban lévô összes könyvemet kivégeztem már, így nem maradt semmi lefekvés elôttre. Mózest kölcsön adta az Alapítvány-trilógia elsô részét, így kezdôdött.

Gondoltam ezúttal kénytelen leszek ráfanyalodni a sci-fi irodalomra, aztán legnagyobb meglepetésemre alig bírtam letenni a könyvet, megnehezítve ezzel az amúgy is nehézkes reggeli ébredést. Teljesen lenyûgözött, fôleg mivel teljesen mást vártam tôle. Attól tartottam, hogy ez is olyan sci-fi lesz, ami végeláthatatlan leírásokkal ecseteli a kor technikai vívmányait (az ilyen könyvek miatt ment el a kedvem a sci-fi-tôl), de csalódnom kellett, mert szó sem volt ilyesmirôl. Ennek hatására gyûjtögetésbe kezdtem és néhány hónap alatt megszereztem Asimov teljes Alapítvány-Birodalom-Robot univerzumának elsô 5 kötetét - részben antikváriumból, részben a Bookline-ból -, amely az emberiség képzeletbeli történelmének következô húszezer évét foglalja magába.

Egyszerûen brilliáns, ahogy Asimov "megjósolja" a társadalmi változásokat, sokszor szociálpszichológiai kérdésekbe is belebonyolódik, és mindezt egy-egy izgalmas történeten keresztül mutatja be. Jobban belegondolva az univerzum, amit kitalált egy grandiózus szociálpszichológiai fiktív tanulmány. Igazából fölösleges szaporítani a szót, oldalakat tudnék írni arról, hogy mennyire kurva jó ez az egész, most hogy sikerült elolvasnom mind az 5 kötetet, ami 3059 oldalt tett ki összesen. Most azt tervezem, hogy hamarosan megszerzem a folytatást, amely más szerzôk által írt történeteket tartalmaznak, szorosan kapcsolódva az Asimov által kitalált világhoz. Ajánlom mindenkinek, fôleg azoknak, akik nem szeretni a sci-fi-t, mert ezután garantáltan más szemmel néznek rá.


Isaac Asimov amúgy 1939-ben kezdte írói pályafutását, amely 1992-es haláláig tartott, amelyet egy vérátömlesztés során a szervezetébe jutott HIV-vírus okozott.

Wass albert: Átoksori kísértetek

Karácsonyra kaptam hugomtól ezt a könyvet. Kb 4-5 éve szeretnék Wass Albertet olvasni, úgy tûnik most jött el az ideje. Semmit nem tudtam az íróról, kicsoda-micsoda, milyen könyveket ír, milyen témában stb. Nem tudtam mit várjak.

Ennek megfelelôen súlyos könyvélmény volt az Átoksori kísértetek. A történet egy amerikai szemszögébôl meséli el a 2. világháború elôtti, alatti és utáni Magyarországot. Igazából nehéz szavakat találni. Wass prózai egyszerûséggel írja le az eseményeket, majdhogynem tárgyilagosan, egy olyan korról, amelyrôl nagyapám mesélt még nagyon régen, de ô is csak félmondatokban és kelletlenül. Nagyon sokáig nem értettem miért, most már van róla fogalmam. Az a rengeteg borzalom és szenvedés, amit azoknak az egyszerû embereknek át kellett élnie, nem a legkedvesebb beszédtéma.

A könyv nyomasztó volt, talán ez a legjobb szó rá. Néha bosszantó, néha dühítô, de a lájtos kezdést leszámítva szinte végig körbelengte a nyomasztó légkör.

Ez egy jó könyv. Hatással volt rám, tudtam azonosulni bizonyos karakterekkel, olyan életek elevenedtek meg elôttem a lapokon, amelyek akár az én falumból is származhattak volna. Rettegéssel tölt el az a gondolat, hogy estleg bármi olyan megtörténhet az én szeretteimmel is, mint a könyvben szereplô számos családdal.

Szívem szerint kötelezô olvasmánnyá tenném, elrettentésül a felnövô nemzedékeknek.

Számadás 2008

Kicsit megkésve, a hónap közepén írok a tavalyi évemrôl, de jobb késôn, mint soha. Referenciaként belinkelem itt a 2007-es évrôl szóló postomat, szerintem érdekes lesz összehasonlítani. Hosszú post lesz ez is, hadd szóljon:

Blog: Tavaly összesen 106 postot írtam, a 2007-es 61-el szemben, szerintem ez jelentôs fejlôdés. Idén megpróbálok még többet blogolni, bár nem tagadom, hogy néha egyszerûen nem visz rá a lélek, még akkor sem, ha valamirôl tényleg írnom kellene. Ez van srácok... Kicsit alakítgattam a jobb oldalon található részt, bekerült egy csomó link, slideshow a flikkeres képeimrôl, last.fm lejátszó, átstrukturáltam a blogrollt, meg betettem egy dobozt az RSS alá, hogy aki olvassa a blogot, az ott bejelentkezhessen, vagy mi... Ôszintén szólva fingom nincs mit csinál az a cucc ott, adok neki még pár hetet, ha senki nem veszi igénybe, akkor letörlöm.

Munka: Brutális év volt. Az év elején még viszonylag békében elvoltunk a Kékekkel, de fôleg külföldi OG-s fejesek közremûködése miatt (magyarul beleköptek a levesünkbe) kiírtak egy tendert a nyár közepén. Természetesen nagyon örült az egész csapat, mivel épp nyár volt, a brigád fele szabin, és a több körös tendernek hála elôfordult az is, hogy egészen október közepéig zsinórban több hétvégét töltöttünk az irodában. A 7 napos munkahetek majdnem megszokottá váltak, az éjszakáig illetve hajnalig tartó túlórázás pedig idegronccsá tette az embereket. Végül vért izzadva, de megnyertük a tendert, velünk együtt az egész OG megmenekült. Egy darabig. Beütött a válság, (bár ez már 2009-ben történt, de szorosan kapcsolódik 2008-hoz) mire az új évet leépítésekkel kezdte a cég. Én maradtam, más kollégáim nem voltak ilyen szerencsések.

Materiális javak: Azt sem tudom hol kezdjem. Vettem egy Nikon D80-at egy kollegámtól, 2 objektívval, amit decemberben lecseréltem egy D90-es vázra. Mindkét vétel megérte és szerencsére semmit nem buktam az ügyleteken. Februárban elkezdtem eBay-ezni, ami nagyon addiktív, tehát csak óvatosan! Így tettem szert 4 db nagyon régi szovjet Zenit fényképezôgépre, konverterekre az M42-es obikhoz, hogy tudjam a Nikonnal használni, távkioldóra a D80-hoz (ami most eladó), egy új Manfrotto állványra, amihez a Digitcamben vettem fejet. Vettem egy Epson nyomtatót is novemberben, errôl kivételesen nem emlékeztem meg külön postban. Aztán vettem még egy tonnányi könyvet, fôleg Asimovokat meg Vonnegutokat. A bringára viszonylag sokat költöttem, mert volt pár baleset, borulás stb, meg kellettek szerszámok is, de a legkomolyabb bringás beruházásom a Bagaboo táskám volt!

Immateriális javak: Emberi kapcsolatok. Nálam nehéz ügy. Nehezen szakadok ki a gubómból, de idén történtek dolgok, amik rákényszerítettek. Például amikor Mózes elment Argentínába a Celeb vagyok forgatására. Másfél hónapig voltam egyedül az albiban, ha nem mozdulok ki, megkattanok. Akkor pár emberrel kialakult egy normálisnak mondható kapcsolat, akikkel addig csak felületesen érintkeztem, vagy kevesebbet a kelleténél.
Azt feltétlen meg kell említenem, hogy a Flickr jóvoltából egy nagyon jó kis közösségnek lettem tagja, és sajnos csak ritkán jutok el itt Bp-n flikkeres találkozókra, de rengeteg jófej embert ismertem meg és sokat tanultam tôlük. BIG UP!
Szakmailag aránylag kevesebbet fejlôdtem, mint 2007-ben, de év végére már tisztán láttam a gyengeségeimet és azt, hogy mit kell fejlesztenem. Nem akarom azért elveszteni a munkám, mert szarul dolgozom, tehát idén újra tanulni fogok. Újra meg kell tanulnom rajzolni szabad kézzel! Azt még nem döntöttem el, hogy autodidakta módszerrel, mint eddig, vagy magántanártól.
A családommal idén kevesebbet tudtam foglalkozni, már olyan szinten, hogy kevesebbszer jutottam haza vidékre. Ennek nem örülök, de ugyanakkor úgy érzem, hogy kicsit konszolidáltabb lett a viszonyunk a szüleimmel. Talán én is érettebb lettem és a szüleim is észreveszik ezt. Nem tudom igazából, csak spekulálok...

Életkörülmények: Ugyanúgy a Várban lakom, a kilátás még mindig nagyon fasza, bár így télen elég gyászos néha. A szüleimnek hála májusban elkezdtem lakást keresni, decemberben találtam is és ha minden jól megy, akkor másfél hónapon belül lakástulajdonos leszek! Valahogy még mindig nem tudom elhinni...

Magánélet: Márciusban szakítottunk Ágival. Immáron ezredjére. Ez a szakítás viszont teljesen különbözött a többitôl. Egyetértésben tettük, láttuk, hogy már annyira eltávolodtak egymástól útjaink, hogy nem megy tovább. Jól tettük én azt mondom. Nem volt jó érzés, ugyanakkor felszabadultnak érztem magam, nem éreztem újra azt a leküzdhetetlennek tûnô kötôdést, mint azelôtt.
Azután nem lett senkim. Talán lehetett volna, ha nagyon akarom, vagy észre akarom venni, vagy nem ábrándulok ki, vagy nem egy kib. másik városban/országban/kontinensen él a csaj, vagy egy picit érettebb... mocskosul válogatós vagyok! Egy bizonyos szinten jó volt az egyedüllét, mert így tudtam a hülye kitalációimmal foglalkozni, mint a 365 Budapest, vagy szupertitkos rajzprojektemen dolgozni hosszú éjjeleket heteken keresztül stb. Most már viszont kezd elég lenni az egyedüllétbôl, szép lassan, ahogy mászunk ki a télbôl.

Szórakozás: Nem járok sûrûn bulizni, már Külker óta. A havi 1 vizuál adott, de ott nem szoktam lerészegedni. Mózes rángatott el ide-oda, OG-s kollegákkal volt valami nagy ritkán, de az év nagy elferdülése a BalatonSound-on volt! Jövôre is megyek, az tuti, szarok a Szigetre! Ja és a februári Krush buli az A38-on nagyon odabaszott!

Utazás: Kétségkívül az év legnagyobb eresztése a New Yorkban töltött 1 hét volt. Nem tudom elégszer megköszönni Áginak! (Igen, az az Ági, akivel 7 hónappal elôtte szakítottunk.) Vissza akarok menni, egyszerûen muszáj! Képek itt, élmények itt, csak klikkolj!


Legnagyobb sikerélmények: Májusban eladtam 2 panorámafotómat (egy igazi embernek:)! Novemberben kiállították az egyik fotómat a National Geographic fotópályázatának keretében a Westendben. New York, mert kijutottunk és mert hazatértünk.

Tervek: Újra megtanulni rajzolni, elintézni a lakás ügyes-bajos dolgait, újragondolni a költéseimet és mivel idén is szeretnék utazni, de egy NYC kaliberû kiruccanásra nem lesz pénzem, idén újra el akarok jutni Prágába. (Ki tart velem?) Továbbá kitaláltam új fotós projektet, szintén melós lesz, de nem hajt a tatár.

Amerikai psycho

Nagyon rég óta terveztem, hogy elolvasom Bret Easton Ellis amerikai regényíró eme "remek" művét, miután részleteket láttam valamikor évekkel ezelőtt a filmből és sok ismerősöm elkerekedett szemekkel, nagy fújtatások közepette győzködött arról, hogy mindenképp el kell olvasnom, mert a film az semmi ehhez képest! Tegnap estére sikerült abszolválnom ezt az embert próbáló feladatot.

Hála a gondviselésnek, meglehetősen élénk a fantáziám, tehát tök jól el tudom képzelni a könyvekben leírtakat, ha az író is egyértelmű mondatokban láttatja az olvasnivalót. A Battle Royal után úgy gondoltam, hogy ennél durvábbal nem nagyon találkozhatok, hiszen ott iskolás gyerekek mészárolják le egymást válogatott eszközökkel egy külvilágtól elzárt szigeten. Ehhez képest az Amerikai pszichoban olyan részletes és lényegretörő leírást kapunk az áldozatok kínzásairól, hogy az még nekem is sok volt és amúgy lehet, hogy nem esténként elalvás előtt kellett volna olvasnom a könyvet. Kicsit előreszaladtunk, de nem baj, ugorjunk vissza.

A regény egyes szám első személyben íródott, főszereplője Patrick Bateman, 26 éves YUPPIE a Wall Street-ről, aki tobzódik a pénzben, sikerben, nőkben és alkalmasint a vérben és belekben. Ahogy bevallja az egyik fejezetben, valami történik vele, amit ő sem tud megmagyarázni, de a téboly egyre inkább a hatalmába keríti és lassan már nem csak az éjszakái, de nappalai részévé is válik. Számára senki és semmi sem szent, hatalmas egója nem tűri a vereséget és a megaláztatást (vagy amit ő annak vesz).

Pszichopata szörnyeteg, aki nem ismer mértéket. Fantáziája határtalan, a regény folyamán egyre ordenárébb dolgokat eszel ki áldozatai megkínzására és megbecstelenítésére, persze csak egy kiadós orgia után, amely akár egy pornófilm forgatókönyvéből is származhatna. Ezt igazából felesleges is volna tovább ecsetelni, hiszen csak nehezen tudom szavakba önteni azt a borzalmat, amit olvastam, nálam átlépte a tűréshatárt, miközben még jobban odaszegezte a tekintetem a sorokra. Egy kis ízelítő a könyvből (18-as karika):

"Végül is fűrésszel vágom le a fejét - Tiffany meg nézi, amint a vér sugárban spriccel a falra, de még a mennyezetre is -, majd magasra tartom, mint valami trófeát, aztán előveszem a farkam, mely olyan kemény már, hogy lilán mered előre, majd az ölembe teszem Torri fejét, és farkamat a véres szájba dugva kefélni kezdem, amíg el nem élvezek, valósággal belerobbantva az ondót a fejbe."

Van ennél durvább is, de azt már magadnak kell megtalálnod!

Első olvasatra kissé nehézkesnek találtam, mivel minden oldalon több tucatnyi márkanévvel kellett megküzdenem, az oldalakon megjelenő szereplők és helyszínek több mint részletes leírása eléggé fárasztó, de nem lehet kihagyni, vagy átlapozni, mert bármikor elkerülheti figyelmünket egy fontos információ. Ez is az író eszköze annak a velejéig romlott, felszínes, materialista világnak a bemutatására, amelyben Bateman él és amelybe megpróbál "beilleszkedni".

Valaki azt mondta nekem, hogy szar volt ez a könyv, mert másról sem szólt, csak divat, pornó és gyilkolás. Szerintem meg ez a könyv nem EGY történetet akart elmesélni, hanem valójában egy kérdést tett fel, amely el is hangzik a mű végén: MIÉRT? Igazi választ nem kapunk rá, ez már a mi dolgunk, hogy megtaláljuk rá, ha egyáltalán létezik.

Nos, annyira felbuzdultam a könyvön, hogy gyorsan le is töltöttem a filmet, mivel csak foszlányok maradtak meg belőle és látni akartam teljes egészében, hogy mégis mi sült ki belőle. Ismereteim szerint a regény alapján készült filmet az elsőfilmes Mary Harron rendezte 2000-ben és bár ne tette volna meg! Ez egy olyan falat volt neki, amely túl nagynak bizonyult és csak annak a néhány jól sikerült jelenetnek és az egyetlen említésre méltó színészi teljesítményt nyújtó Christian Bale-nek tulajdonítható, hogy nem akadt meg teljesen a torkán. A másik nagy fájó pont, hogy rettenetesen megnyirbálták a regény cselekményét, részeket mostak egybe, alig mutattak néhány gyilkosságot, azt is csak úgy ímmel-ámmal és volt olyan jelenet is, ami egyáltalán nem szerepelt a könyvben, ráadásul volt olyan szereplő, akinek megváltoztatták a nevét, az milyenmá'?

A film nagy csalódás volt, a regény ismerete nélkül lehet élvezni, de a könyv elolvasása után soha ne akard megnézni! (Amúgy szerintem zseniálisak azok a részek, amikor Bateman gyilkolás előtt a Genesis, Whitney Houston vagy a Huey Lewis and the News zenéjét magyarázza. A névjegykártya jelenetről és a vallomástételről nem is beszélve!)

Talált kincs

Végre hétvége van, már nagyon ránkfért! Ma felkaptam a vállamra a fotóstáskát meg az állványt, hogy tartsak egy kis terepszemlét a Várban. A Zenittel végül csak 1 képet készítettem, de közben bejártam olyan zugokat, amelyek eddig ismeretlenek voltak előttem.

A Ferdinánd kaputól 10 méterre, egy lakásnak berendezett fától nem messze találtam a fal tövében egy MABÉOSZ feliratú irattartót, egy Volános VEZETŐI ENGEDÉLY feliratú irattartót, valamint egy 1957-ben kiállított SZAKSZERVEZETI TAGSÁGI KÖNYVet. Az oldalak penészesek, elég ramaty állapotban van, de a belseje igazi történelmi jellegű mementó! Igazából nem akarok sokat elárulni róla, beszéljenek maguk az oldalak. Lefotóztam és készítettem egy slideshow-t róla, hogy legyen fogalmad miről is van szó.

Ha az ablak jobb alsó sarkában lévő kis ikonra kattintasz, átjutsz egy másik oldalra, ahol ugyanoda kattintva fullscreen-ben is megtekintheted. Ajánlott!

| View | Upload your own

Kurt Vonnegut - A hazátlan ember

Ez volt a harmadik Vonnegut könyv, amit eddig olvastam. Tudjátok, ő az az író, akinek miután elolvastam egy könyvét - A Bajnokok reggelije címűt - egy csapásra a kedvenc írómmá vált. Ő az az író, aki tavaly a költészet napján elhunyt és most a mennyben van (HAHAHA).

Szóval két évvel a halála előtt megírta ezt a könyvet, amiben meglehetősen kemény társadalom és emberiségkritikát fogalmaz meg és hangot ad az emberi fajról való lemondásáról... Kifejti például, hogy az emberiség ennek a bolygónak a rákfenéje, ami 150 év ipari fejlődéssel a háta mögött teljesen kiszipolyozta a Földet, bár még nem végzett vele teljesen. (nem ismerős a gondolat? MÁTRIX?) Kifejti, hogy a világ "urai", akik a Föld országainak törvény- és döntéshozói, manipulátorai - a POLITIKUSOK ÉS MILLIÁRDOSOK - nem mások mint a legnagyobb hazárdírozók, akik telibe leszarják, hogy a pórnéppel mi történik, mert nekik csak a hatalom és a pénz ami fontos. Valljuk be őszintén, ezt tudtuk eddig is, de az a fajta gondolkodásmód, ahogyan ezt kifejti és történelmi példákon keresztül levezeti, az egyszerűen bámulatos! Emellett még sok más dologra is kitér, de az már legyen a könyvet ezután elolvasók felfedezendő kincse.

A világ fikázása mellett ez az önéletrajzi és társadalomkritikai tartalommal ellátott lemondó nyilatkozat* tele van tűzdelve jópár önéletrajzi mementóval is, ami számomra még élvezhetőbbé tette az olvasást. Egyszerűen odáig vagyok azért, ha egy író magáról ír a saját regényében, ne kérdezd miért, mert nem tudnék rá magyarázatot adni... Valószínűleg ugyanezen okból komponálom bele magam sok fotómba.

A könyv amúgy nem túl vastag, kb 125 oldal, tehát ajánlanám azoknak is, akik azért nem vágnak bele egy olvasmányba, mert túl sok lapot tartalmaz. Sőt, még illusztrációk is vannak benne! Kár, hogy Kurt itthagyta ezt a felfordulást, biztos lett volna még mondanivalója nekünk... (a könyvben többek közt erre is kitér)

*A műfaji meghatározásért külön köszönet Öcsinek, via Kultblog!

Battle Royale

Van egy könyv, aminek az a címe, hogy Battle Royale. Két napja olvastam ki, a felétôl már alig bírtam letenni, mondjuk azelôtt sem volt könnyû... Nagyon durva könyv!
Dióhéjban annyi a sztori, hogy a Kelet-Ázsiai Köztársaságban (a mai Japán) van egy törvény, ami szerint minden évben 50 darab, véletlenszerûen kiválasztott gimnáziumi harmadikos osztályt kiraknak egy szigetre (persze egyenként, nem egyszerre) és az a feladatuk, hogy öljék meg egymást! Csak egy nyertes lehet, vagy egy sem! Nincs kecmec!
Mindenki kap egy fegyvert - ami lehet egy étkezéshez használt villa, fejsze, sarló vagy éppen automata géppisztoly - és kezdôdhet a mészárlás! Az író nem szarozik, részletekbe menôen taglalja az összes gyilkolást, semmilyen apró részletet nem hagy ki. Néha kivert a víz... Amíg olvastam a könyvet, esténként elég nehezen aludtam el, de KURVAJÓ volt akkor is! Szívbôl ajánlom mindenkinek, fôleg azoknak akik kedvelik ezt a keményebb mûfajt.
A könyv az ULPIUS kiadónál jelent meg, 637 oldal, majdnem 3000 Ft és még egy picit meg is vannak dizájnolva a lapjai, tehát nem kifejezetten a fehér lap, fekete betûk vonalat követi, kellemes ránézni úgy önmagában.
A könyv alapján készült egy film is 2000-ben (regény elôször 1999-ben jelent meg). Mivel nálam volt a DVD, úgy gondoltam megnézem, ha már a könyvön túl vagyok. Nem kellett volna, elég nagy hiba volt részemrôl. Ekkora szart rég láttam! Nem nagyon követi a regényt, ráadásul fontosabb karaktereket is megváltoztattak, amit már végképp nem kellett volna! Ha jót akarsz magadnak, nem nézed meg! Ha Tarantino készítene belôle valamit, az biztos jó lenne, de ez egy amatôr mûve.
Végigpörgettem a filmet, megnéztem a gyilkolászásokat, a végén meg már csak ment a háttérben és inkább takarítgattam a szobámban. Újabb ékes példája annak, hogy filmben mennyire el lehet baszni egy jó regényt... Na hagyjuk!
Ja, ez a könyv újfent megerôsített abban a meggyôzôdésemben, hogy a japánok az egyik legelmebetegebb nép a Földön!

In memoriam

Április 11-én elhunyt Kurt Vonnegut, egyik kedvenc íróm. Ezt annak ellenére ki merem jelenteni, hogy eddig csak egy regényét olvastam el - A bajnokok reggelije címût - de az a könyv nagyon KÉSZ! Nem ismerek még egy írót, aki ennyire el tud vonatkoztatni a való világtól és mégis végig benne marad! Kicsit másképp láttam utána a világot. Pszichedelikus élményem is kötôdik hozzá... nincsenek véletlenek... Bármilyen Vonnegut könyvet szívesen kapnék ajándékba!