9 jótanács a közlekedésben résztvevőknek

Lassan négy éve bringázom itt Budapesten, ezen idő alatt felszabadítottam magam az itteni tömegközlekedés nyűgjei alól, és csak akkor szállok BKV-ra, ha tényleg rá vagyok kényszerülve, azaz ha olyan baja van a bringámnak, amit nem lehet hipp-hopp megjavítani. Hardcore bringásnak tartom magam, nekem nem számít, hogy tél vagy nyár van, tűző napsütés, hó, jégeső vagy zivatar, tekerem a Fecském, mert így érzem jól magam. Szögezzük le itt az elején: Budapesten rohadtul nem egyszerű veszélymentesen közlekedni. Sajnos eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a közlekedésben résztvevők toleranciaszintje a többi résztvevővel szemben eléggé alacsonyan van. Erre egy tipikus és jó példa az, amikor a gyalogos rálép a zebrára és a felé jövő autós nem hogy lassítana, de még inkább rálép a gázpedálra, mert ő annyira kurvára siet, hogy a gyalogos takarodjon az útból. Tőlünk nyugatabbra, civilizáltabb társadalmakban ilyen nincs.

Nem akarom én itt megváltani a világot, de adnék minden közlekedésben résztvevőnek 3-3 jótanácsot, amelyek régóta fogalmazódnak bennem és most már nem bírom tovább magamban tartani. Ez a kilenc kérés, amiket alább leírok, nagyon egyszerű és betartható dolgok. Nem igényel különösebb extra erőfeszítést, viszont hiszem, hogy ha ezeket megfogadjátok, akkor itt Budapesten, de akár másutt is, sokkal biztonságosabbá válhat a közlekedés, kevesebb baleset történne és az egymás iránti toleranciánk is sokat javulna. Ezek a konzekvenciák saját tapasztalatokon alapulnak.



3 egyszerű kérés a bringásokhoz:

1) Vegyél lámpát! A saját érdeked és másoké is, hogy látszódj a sötétben. Ha már van lámpád, akkor NE tedd előre a pirosat, mert kurvára zavaró, bringásnak, autósnak egyaránt! Ha a lámpádnak brutális fényereje van, akkor ne villogtasd, mert aki szembe jön veled káprázni fog tőle és jó eséllyel tér le az útról vagy megy neki valamilyen tereptárgynak.

2) Ha arra kényszerülsz, hogy gyalogosjárdán közlekedj, akkor lassíts, mert a járda a gyalogosoké. Benne van a nevében is: JÁRda. Tiszteld a gyalogost, ne várd el tőle, hogy kitérjen az utadból, ne siettesd, inkább állj meg és várd meg míg tiszta lesz a szakasz.

3) Tiszteld az autóban ülő sofőrt! Ha előzékeny veled szemben, köszönd meg egy biccentéssel vagy intéssel. Ha te voltál szabálytalan és TE ezt tudod, akkor kérj tőle elnézést egy kézmozdulattal. Hidd el, sokat számít és a bringások megítélésén is javít.


3 egyszerű kérés a gépkocsivezetőkhöz:

1) Kérlek használd az indexet! Nem, nem a hírportálra gondoltam, hanem a narancssárgán villogó lámpákra a kocsid 6 pontján. Nem dísznek van ott. Elvileg jogsit is csak úgy kaphattál, ha bebizonyítod, hogy tudod használni. (Tudom, mert nekem is volt jogsim. Lejárt, nem hosszabbítottam meg.) Ha használod, ne az utolsó pillanatban, bár az is jobb mint a semmi.

2) Ha leparkolsz az út szélén és kiszállnál a kocsiból, nagyon kérlek, hogy előtte nézz bele a visszapillantóba, de akár a fejedet is megfordíthatod, hogy biztos légy abban, nem jön a parkoló autók mellett bringás, aki belészállhatna az ajtódba. Te a szervízt spórolod meg, a bringás meg a kórházat.

3) Nem jó poén, ha 10 centire húzol el a bringás mellett 60-80-al. Azon túl, hogy a kevésbé rutinos kerékpárosok összefossák magukat, az ijedtség miatt akár padkára mehetnek, felbukhatnak, a mögöttük érkező kocsi elé eshetnek, ami garantált hullaházat jelent. Téged véd egy fémkasztni, minket csak a gondviselés. Szóval kérlek szépen: ne légy fasz és ne ijesztgesd a védteleneket!


3 egyszerű kérés a gyalogosokhoz:

1) Mielőtt lelépnél az úttestre egy nagyobb kocsi vagy furgon mögül, nézz körül, hogy nem jön-e senki. Még akkor is, ha épp olyan fontos dolgokat intézel, mint a telefonod buzerálása, ivászat, bámészkodás. Gyalogosok számára az egyes számú túlélési szabály!

2) Ha a járdán a veled szembe jövő bringás félreáll, hogy utat adjon neked, akkor ne próbáld meg még ezek után fellökni!

3) A saját érdekedben kérlek, hogy sötétedés után, ne kódorogj sötét ruhában kivilágítatlanul egy kivilágítatlan bringaúton (sajnos sok ilyen van). Kutyát se sétáltass ott és akkor! Biztos nem örülnél, ha húsz-harminccal beleszállnék a te vagy a házi kedvenced bordái közé és én sem szeretnék emiatt oltári nagyot zakózni, valamint háziállatot lemészárolni.

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg kritikát fogok kapni emiatt a blogposzt miatt, illetve főleg a bringás létem miatt, mert divatos dolog minket savazni, de az az igazság, hogy tényleg megérdemlem. Én sem vagyok szent, én is megszegek bizonyos szabályokat - mint ahogy sok autós és gyalogos-, ha úgy látom, hogy az a saját testi épségem megőrzése érdekében történik. Igen, képzeld, tényleg van olyan, amikor kénytelen vagyok szabályt szegni, bár te aki az autóban ül, vagy megy a járdán, nem látja az okokat, csak azt látja, hogy a "köcsögbringás leszarja a világot". Nem így van, az életemet féltem. Szeretek élni, de az az igazság, hogy minden nap küzdök az életemért, hol jobban, hol kevésbé. Én csak egy dolgot szeretnék: ne kelljen minden nap azt éreznem, hogy a túlélésért kell küzdenem!

Unatkoztam és éhes voltam

...és lett belőle egy kis rövid stop motion szösszenet.

Utolsó nap Londonban: szarvasles

Bár már két hete hazatértem, de annyira elkapott a gépszíj, hogy egyáltalán nem sikerült blogolnom, de nem csak itt, hanem a 10.000 Arcú BP-n sem, amit nagyon röstellek, de igyekszem visszarázódni a kerékvágásba. Mindenesetre az utolsó Londonban töltött napomat nem szeretném kihagyni a sorból.

Tct olyan programot szervezett nekem a visszaindulásom napjára, hogy csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Felvetette azt az ötletet, hogy keljünk fel hajnali 4-kor és sétáljunk ki a közeli Richmond Parkba, amely egyébként London legnagyobb parkja és gazdag faunával rendelkezik, köztük őzekkel és szarvasokkal. Eléggé hihetetlennek tűnt elsőre az ötlet, de annyi fura dolgot láttam már abban a városban, hogy hamar túltettem magam rajta. Így hát három óra alvás után felkeltünk hajnal 4-kor és húsz percnyi séta után már a Parkban voltunk.

Nagyjából negyed óra után megláttuk az első őzeket. Gyakorlatilag elvezettek minket a csordájukhoz, amely kb 150-200 egyedből állt. Szégyen gyalázat, de ekkora őzcsordát még a Bakonyban sem láttam soha, pedig ott nőttem fel... Szóval a látvány lenyűgöző volt. Nagyon lassan közelítettünk feléjük, miközben mérsékelt vehemenciával lőttük a képeket. Láttunk egy albínó őzet is, de ebben nem vagyunk teljesen biztosak, mivel nem sikerült utolérnünk és eltűnt előlünk. Nem sokkal később viszont megtaláltuk a szarvascsordát is, amely kb. 20-25 egyedet számlált. Kb három órát töltöttünk a parkban, elképesztő élmény volt. Ezek után már elmondhattam, hogy London minden arcát láttam.

Szarvasles közben jött az sms, hogy megérkezett a fizum, úgyhogy reggeli után rohantam be a városba még vásárolni 1-2 dolgot, meg hogy még egyszer utoljára találkozzak a magyar szekcióval, köztük Diussal, akihez három éve jöttünk ki Dainnel látogatóba és azóta csak nagyon ritkán láttam élőben.

Este már csak a hazaút volt hátra, és legnagyobb meglepetésemre nem bírtam elaludni a gépen, pedig nem voltam kipihent. Elsőként jöttem ki a reptérről, éjfélre már otthon voltam.

A képeket már elkezdtem feldolgozni. Csináltam Flickr-en egy szettet, sorrendben töltöm fel a képeket. Tegnap egy panorámán kezdtem el dolgozni, amelyet még kb 4-5 másik fog követni. Mire mindennel végzek, sztem lesz pár hét, addig is kitartás!

Mi történt a hétvégén?

Hogy mi történt? Sokminden és kevés abból, amit elterveztem. Szombaton úgy gondoltam, elhajókázok Greenwichbe, hogy megnézzem azt a híres vonalat. A Temzén való hajókázás kellemes volt az Anglián végigsöprő meleghullámnak köszönhetően. Greenwichbe megérkezvén egyből felgyalogoltam a dombra, ahol az obszervatórium található (csak Attis kedvéért: ÓVSZERVATÓRIUM), és hosszas gondolkodás után rászántam magam, hogy beállok abba a sorba, ami arra várt, hogy a greenwich-i vonal mentén álló hosszában kettéhasított fémglóbusz elé álljon keresztrefeszített Krisztus-pózban, egyik lábbal keleten, a másikkal nyugaton. Engem csak a vonal érdekelt, meg a Kelet-Nyugat. Kb fél óra volt, mire sorra kerültem, mert nem volt kedvem megküzdeni az előttem álló japánokkal/indiaiakkal/spanyolokkal/satöbbivel a gyorsabb előrejutásért. Nagy túlerőben voltak, magyar anyázást meg nem halottam sehol. Közben még mindig tartott a kánikula. Épp előttem állt egy angolul beszélő család, akikkel volt egy kis közös jelenetem.

Szereplők: Dad, Mom, 4 gyerek (a statiszták), Zsutti.

Dad:

- Darling, mi most tényleg be akarunk állni az elé a fém-izé elé fotózkodni? Fényképezzük le gyorsan, aztán húzzunk innen.

Mom:

- Mondd csak darling, te hogy szereztél barátokat az egyetemen?

Zsutti visszafojtva kuncog Dad mögött. Dad megfordul.

Dad:

- Ne haragudj, de csinálnál rólunk egy képet, ha végre sorra kerülünk?

Zsutti:

- Persze, nagyon szívesen segítek.

Dad (odafordul Mom-hoz):

- Látod ezt? Épp szereztem egy barátot!

Mom:

- Gratulálok! Tudtam, hogy képes vagy rá, még van remény.

Zsutti (felemeli a kezében lévő Nikon D90-t rajta a f3.5-6.3 18-200 Sigma DC zoom objektívvel):

- Szerencsés napotok van! Nagyon jó fotókat készítek!

Mom:

- Óóóó! Egy profival van dolgunk! Végre lesz egy jó közös képünk! Ennél jobb barátot nem is szerezhettél volna!

Zsutti (elégedetten mosolyog):

- Ó dehogy, én csak hobbiból kattintgatok :)

A sor lassan csorog előre, mígnem odaérünk a Glóbuszhoz. Kezembe nyomják az X márkájú kompakt fényképezőgépet, majd fél perc alatt beállítom a hattagú családot, hogy mindenki jól látszódjon. A keresztrefeszített pózt NYILVÁN hanyagoljuk. Első kép: Dad elrontotta, nem látszik jól. Második kép: mindenki látszik, mindenki elégedett. A család örül és lassan elvonul, de nem elég lassan.

Dad:

- Nem akarod, hogy lefényképezzelek téged is?

Zsutti:

- Köszi, de annyira nem érdekel, hogy egy fém-bigyó elé beálljak és hülye pózokat csináljak.

Dad először furán nézett rám, majd jót röhögött, miközben a család többi tagja megrökönyödve tekintett rám és megvetésel elfordultak tőlünk.

Ezért a kis jelenetért megérte elmenni Greenwich-be, a fél tonna kép, amit készítettem, már csak ráadás volt számomra. Ezután visszasétáltam a part felé, belebotlottam a helyi piacba, ahol megtömtem a bendőm. Ez volt kora délután.

Közben felhívott Attis, hogy ő aznap érkezett vissza Londonba, és ezért mindenképp találkoznunk kell. Megbeszéltük, hogy a következő hajóval visszamegyek, beülünk egy pub-ba és megnézzük a német-argentin meccset. Így is történt, de a visszaúton jól leégett az arcom, úgy néztem ki, mint egy napszemüveges rák. A Liverpool Street Station környékén futottam vele össze, meg Brooke-kal, aki Attis következő lakótásra lesz. Súlyos arc. A meccsből csak a második félidőt láttuk, de nem volt nagy baj, mivel a legtöbb gól akkor született. Volt pár cider-jéger kombó meg nagy visítás. Később csatlakozott hozzánk Gausz, aki szintén sok éve kint élő honfitársunk. Még több visítás, még több cider-jéger kombó meg még egy meccs. A srácok kitalálták, hogy este bulizzunk, úgyhogy elintéztem, hogy ne kelljen hazamennem Richmondba, Brooke meg elvitte a cuccomat az albijába biztos helyre. Ennek megfelelően éjszaka buliztunk, ittunk, találkoztunk még magyarokkal, meg mindenféle angol arcokkal, továbbmentünk másik helyre, nem engedtek be, aztán elmentünk Attis haverjának a barátnőjének a lakására, ahol végre újra ettünk, én pl Greenwich óta először. Ez volt hajnali 4-kor. Következő utunk Brooke-hoz vezetett, aki a megbeszéltekkel ellentétben nem vette fel a telefonját és nem engedett be a házba, ezért Attis egy régi bevált módszerhez folyamodott: kaviccsal dobálta az egyik ablakot és kb 15 perc múlva valaki be is engedett. A házban megtaláltam a táskám és megcéloztam az első kanapét. Volt ott egy német lány, megbeszéltük életünk legnagyobb/legérdekesebb/legcikibb berúgásait, majd végre elaludtam. Szóval ez volt a szombat.

Kényszerlazaság

A mai illetve most már tegnapi nap elég laza volt, több szempontból is. Egyrészt úgy vagyok vele, hogy most már fölösleges bárhova rohannom, a London Pass-os helyekből max napi egyet vállalok be, helyette inkább fel-alá sétálgatok a városban és élvezem a miliőt, másrészt ma estére mindkét lábamra nőtt egy vízhólyag. Eddig csak a jobb nagylábujjam alatt volt egy, kb 3-4 napja nőtt oda, de ma estére a bal kislábujjamon is kiburjánzott egy. A két vízhólyagnak és a pár kilós táskámnak hála olyan a járásom, mint kezdő rappernek az első fellépésén.

Délelőtt és kora délután szénné fotóztam a Big Bent, csak azt nem értem minek, mivel már van róla néhány képem, meg aztán kevés klisészerűbb dolog van itt a városban. Utána pihentem a Trafalgaron, majd részt vettem egy csatornatúrán. Igen, Londonban is vannak csatornák, a történelmük is érdekes, megtudtam például, hogy egészen Észak-Angliáig el lehetne jutni rajtuk és hogy a mai napig rengetegen élnek a csatornák hajóin. Igazán különleges életforma, ebbe születni kell. A túra Little Venice-ből indult és Camden Townban ért véget. Alig vártam, hogy végre újra eljussak oda :)

Aki még nem járt soha Camden Townban, annak el sem lehet magyarázni, hogy milyen, mert elsőre még akkor is nehezen fogja fel az ember, amikor ott van. Camden gyakorlatilag egy hatalmas piac és alternatív művésznegyed egyben. Itt mindent megvásárolhatsz, amit a város más részeiben hiába keresnél. Nehéz leírni na, nem is próbálkozom tovább. Belevetettem magam a piac sűrűjébe, azt sem tudtam merre megyek, csak azt, hogy mit kerestem: a Cyberdog üzletet. Három éve mikor betévedtem ide, még egy hatalmas labirintus volt, most már egy sokkal modernebb és átláthatóbb üzletközpont, de a stílus nem változott semmit. Ez minden elektronikus partiarc Mekkája. Vettem is magamnak egy trikót. Sajnos csak egyet, mivel a pénzem fogyóban és még három napig jó lenne enni-inni néha. Viszont ha hétfő reggel megjön a fizum, akkor mindenképp teszek még egy kitérőt Camdenbe! (És akkor végre öcsémnek is tudok venni valamit. Sorry bro, de mint mondtam a tetoválásodat kifizetem, így te maradtál a sor végére...) Végül betértem egy pub-ba, ahol megnéztem a Hollandia-Brazília meccs második félidejét egy cider társaságában.

Mire este 8 körül hazaértünk Tct-vel, már naggyon laza volt a járásom, a vállam is leégett, szóval most alul-felül fájok.

Egyébként képeket még azért nem tettem fel egyet sem, mert kell egy kis idő, amíg feldolgozom őket. Pár száz képről beszélünk, abból mondjuk van sok selejt, de még így is durva meló lesz átrágnom magam rajtuk. Egyébként egy panorámát már elkezdtem összerakni (a néhányból) de nagyon szivatós munka, úgyhogy jól esne egy kis biztatás :)

Na, jóéjt, vagy reggelt, vagy ami épp van nálad, kedves olvasóm!

Kliburnből Richmondba

Tegnap és tegnapelőtt nemvolt bejelentkezés Londonba, mivel csöppet elfáradtam és nem volt kedvem blogolni. Röviden a tegnapelőtti nap történései:

Tower: a londoni vár. Ide is ingyen mentem be a London Pass-szal, részt vettem a Beefeater Guide-on, ami nagyon tetszett, mivel az egyenruhás vezető érdekes sztorikkal és igazi angolos stílusban szórakoztatta a népet. A Towerben tekinthetők meg az angol koronázási ékszerek, azaz rengeteg arany cucc rengeteg drágakővel, köztük a Cullinan I. és II., valamint a Koh-I-Noor gyémántok és volt ott egy színarany bóléstál is, ami inkább kád volt, mivel simán belefértem volna ülve. Az angol nemesség tud szórakozni, na! Ami még érdekes volt, azok az angol királyok harci páncélzatainak kiállítása. Ez utóbbi kettőt fotózni és videózni tilos volt és én többnyire be is tartottam a szabályt, mert egyrészt jobb a békesség, másrészt félhomály volt, harmadrészt meg semmi értelmét nem láttam, mivel annyi minden van ott, hogy azt tényleg saját szemmel kell látni.

Utána felmentem a Tower Bridge-be, de az ottani tárlat volt eddig a leggyengébb eresztés, amihez szerencsém volt itt Londiban, bár kétségkívül voltak érdekes részei. Aznap fájt a fejem és nem volt sok kedvem újabb kilométereket sétálni, ezért időben hazamentem Zsuval és utoljára pihentem Kilburnben.

Tegnap áttettem székhelyemet Richmondba, Tct-hez. Most kicsit messzebb vagyok mindentől, de ez a távolság sem áthidalhatatlan a jól működő TFL-nek köszönhetően. Tegnap végre elmentem a Design Museumba, ahol 3 éve csak a shop-ig jutottam el. Ezúttal előbb megnéztem a kiállítást, aztán mentem le a boltba, de nem vettem semmit, mert brutális áraik vannak, így sok érdekes kis dolgot hagytam ott fájó szívvel (Pl egy "Good Design = Happy World" feliratú bögrét, ami £10-ot kóstált). Utána összefutotunk Tct-vel és kiültünk a London Eye melletti füves részre ciderezni, dumálni, meg lesifotózni.

Kb ennyi mára, most rohanok be a városba elkölteni a maradék pénzem jelentős részét. Vagy nem, majd kiderül.

A jó turista

Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy fájt a térdhajlatom, de a kezdeti bicegéssel együtt hamar elmúlt. Kora reggel esett az eső, ezért a biztonság kedvéért elpakoltam az esőkabátomat. Úgy gondoltam, hasznosan kéne eltölteni a napot, úgyhogy a kiadós reggeli után nyakamba vettem a várost. Megfogadtam Syntax tanácsát és a Regent Street-en betértem a London Visitor Center-be, ahol vettem egy London Pass-t. Ez azt jelent, hogy leperkáltam £82-ot, amiért 55 londoni látnivaló/étterem/program/whatever közül válogathattam, ahova ez ingyenes belépőt jelentett, illetve extra ajándékot, ha ezen helyek némelyikén egy bizonyos értékben vásárolok. Syntax, big THX! Nem bántam meg, és még csak egy napon vagyok túl, a maradék hatból.

Elsőként ellátogattam a Monument-hez, amelyet az 1666-os tűzvész emlékére állítottak. 311 lépcsőfok megmászása után jutottam fel a tetejére és a város teljes körpanorámája fogadott odafenn, amelytől rácsok védték meg az embert, nehogy belezuhanjon. A fotózás nem volt egyszerű dolog, mivel a rács viszonylag sűrű szövésű, és csak elvétve találtam egy-két nagyobb lyukat, ahol valahogy átpasszíroztam a 62 mm szűrőméretű 18-200as Sigmát. Fókuszálás közben kicsit le is kaparódott az obi borítása, úgyhogy ezt már csak nagyon olcsón tudom eladni... Mindegy, végeztem a kötelező körrel, élveztem a magaságot, de a panoráma nem volt olyan lenyűgöző, mint pl New York-é. A kijárathoz visszaérve kaptam egy oklevelet, hogy megmásztam a 311 lépcsőt.

Ezután elgyalogoltam a St. Paul katedrálishoz, ahova szintén ingyen mehettem be. Tilos volt fényképezni illetve videózni, de nem is csodálom, mivel tök felesleges. Élőben kell látni, mozgó és állókép nehezen tudja visszaadni azt a gigantikus belső teret és az übergazdag díszítést. Sorry srácok, de én sem fotóztam, jobb a békesség. A St. paul nagyon magas és feljebb van még néhány érdekes része az épületnek, például a kupola belseje, ahol 30 méterrel a padló felett van egy Whispering Gallerynek nezvezett körgaléria. Onnan továbbmentem a Golden Gallery felé, amely a katedrális legmagasabb kilátója, ahol újra a teljes panoráma fogadott, de ezútal nem védett háló a lezuhanástól. Nem is terveztem, hogy kipróbálom. Mivel a legutolsó turnussal mentem fel és rengetegen voltunk, úgy terelgették a turistákat, mint a libákat, a szűk helyeken csak egyesével fértünk el. Ráadásul mindez nagyon gyorsan történt, úgyhogy kézből lőttem a cloudporn-os panorámákat. Egyébként a szűk spirális lépcsőhálózaton felfelé menet az összes kamasz srác a felettünk haladó lányok kivillanó bugyiját fényképezte. Még az előttem haladó középkorú pár férfitagja is, aki elsumákolta a képeket, de én láttam hova célzott :) Lányok, ha valaha jó napot akartok szerezni a St. Paul katedrális csúcsába vezető lépcsőn sorban álló hím egyedeknek, akkor légyszi rövid szoknyában és bugyi nélkül tegyétek, köszi! :)

A katedrális után céltalanul bolyongtam, majd sétálgattam a Temze partján és pihentem, amíg újra találkoztam Zsuval, hogy visszaadjam a kulcsait. Rövid poénfotózkodás és eszmecsere után elváltak útjaink. Átsétáltam a Millenium hídon, onnan a Tower Bridge felé vettem az irányt, ahol újabb céltalan bolyongás következett, majd kitaláltam, hogy készítek a hídról naplementés klisémentes fotót (Aha, persze.) Ekkor már elkezdődött az apály, és a túlsó parton kiszúrtam egy vízmentes kavicsos szakaszt, ahova egy létra vezettett le. Átsétáltam a hídon, de ahhoz a szakaszhoz nem lehetett csak úgy odajutni, mivel egy épület udvarából lehetett a létrához jutni. Kezdtem parázni, hogy ezt bebuktam, de addig mentem tovább, amíg találtam egy nyitott lejáratot két épület között. Minden csupa moszat és víz volt, nagyon csúsztak a kövek, párszor majdnem hanyattvágódtam és akárhova esetem volna, nem lett volna túl jó... Meg kellett várnom, amíg a víz annyira visszahúzódik, hogy szárazon meg tudjam közelíteni a partszakaszt. Odaérve nagyon örültem magamnak, majd reménykedtem, hogy ne jöjjenek értem a felettem lévő Royal Navy feliratú dokképületből az egyenruhás emberkék, mivel teljesen rám láttak. Igazából nem tudtam mennyi jogosultságom van ott lenni, de senki nem jött értem, sőt, az egyenruhások kiálltak sörözni a fenti korláthoz. Fuckyeah! Egyébként a klisémentes kép nem nagyon sikerült, túl korán mentem ki és a naplemente is tré volt (egy jó képhez legalábbis), jobb lett volna kék órában lőni valamit, de azt nem várhattam meg, mivel vissza kellett indulnom. Szegény Zsunak holnap (ma) korán kell kelnie egy céges reggeli (!) miatt, és nem lett volna jó túl későn hazaérkezni, így is fél 11 lett belőle. (Mondjuk ezt a "Céges reggeli 7-kor" című szivatást nem lenne egyszerű rámtukmálni, és értelemszerűen Zsu sem örül neki nagyon.

Ma is legyalogoltam pár km-t. Igaz, ma kimaradt a pubozás, de végre ráéreztem a városra, eddig szinte csak bénáztam. Most fáradt vagyok és fáradt. Igen, jól olvastad. Szundi.

Ma is kipurcantam Londonban

Először is azzal kezdeném, ahol az előző posztot befejeztem, azaz a telefonom adat-roaming parájával. Kiderült, hogy én vagyok a hülye, mert miután kicsit elmélyedtem a beállítások között, megtaláltam azt a checkbox-ot, amivel be tudtam állítani a hiányzó fícsört. Még figyelmeztetett is rá, hogy akár sokba is kerülhet, ezért csak akkor kapcsoltam be, amikor tényleg szükségem volt rá. Ezúttal megkövetem a magyar T-Mobile-t, de csak most...

Tegnap sikerült hajnali 3-kor lefeküdni, mert kicsit megszivatott a lemerülő Mac Pro és az, hogy nem vettem észre az On/Off kapcsolót a konnektoron (ami Off-ra volt állítva), ráadásul találtam pár pontatlanságot a munkámban, amelyeket ki kellett javítanom, hogy hibátlanul küldhessem tovább az otthoniaknak. Kb 11-kor másztam ki az ágyból, majd elkezdtem a Google Maps-en bejelölgetni, hogy mit kéne megnéznem. Szándékosan vagy sem, de végül összegyűjtöttem pár itteni temetőt meg egy használaton kívüli gyárépületet, amely érdekes fotótémának bizonyulhat. Jogosan merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy ki az a hülye, aki Londonban temetőket meg gyárakat akar fotózni? Természetesen én, mivel szeretem a temetők hangulatát, meg a lepukkant gyárakét is, és három éve már amúgy is láttam sokmindent, amit egy turistának látnia kell, igaz csak kívülről. Ettől függetlenül ma nem sok értékelhető képet készítettem.

A nap legnagyobb része ezután több kilométernyi sétával és metrózással telt, el is tévedtem egyszer (már megint), és annyiszor átkeltem a Temze alatt és fölött, hogy néha már azt sem tudtam melyik oldalon vagyok. Végül kikötöttem a Founders Arms pub-ban, ahol az angol-német mérkőzést néztük Zsuval, és vacsora gyanánt elfogyasztottam életem első fish & chips-ét, ami után mind a 10 ujjam megnyaltam. A vacsi mellé legurult még egy cider is, aztán elindultam, hogy találkozzak Syntaxerror nicknevű kollégámmal és barátnőjével, akik közben már nem ott voltak, ahol megbeszéltük hogy találkozunk, hanem a Temze túlpartján, így átcsábítottam őket is a pub-ba. Nyaralásuk utolsó napját töltötték éppen. Kellemes találkozás volt, arról nem is beszélve, hogy ők mint valami vérbeli turisták, rengeteg hasznos infóval voltak felvértezve, amiből én is kaptam párat, és emiatt lehet, hogy a temetők és a gyárépületek mellé felveszek a listára néhány klasszikus látnivalót is.

Este 11 felé járt az óra, amikor mindenki elindult hazafelé, így én a legközelebbi metrót céloztam meg: a Waterloo állomást. Itt tudtam volna felszállni a Jubilee vonalra, ha nem lett volna zárva az állomás és akut kétségbeesés lett rajtam úrrá, mert hirtelen nem tudtam hogyan és honnan jutok vissza Zsu albijába. A Jubilee hétvégén zárva van, mert felújítják és én azt hittem, hogy hétköznap ugyanezen okból korábban zárják a vonalat. Végül nagy mázlim volt: rohanva elkaptam egy buszt, ami átvitt a Westminster apátsághoz, ott alászálltam a metróba, és kiderült, hogy a Jubilee mégis közlekedik. Pont éjfélre értem haza, csapzottan, büdösen, ragacsosan, mintha jót szexeltem volna, pedig csak rohantam a londoni BKV után a magas páratartalmú meleg éjszakában.

Zuhany megvolt, fogmosás megvolt, a blogposztot meg most fejezem be. Jóéjt kedves internetező gyerekek!

London: újra meg kell szokni

A szombati nap után lestarpáltan feküdtem le aludni és nagyon jót szundítottam. Szükségem is volt rá, bár vasárnapra nem terveztünk semmi extra durvulást, estére mégis sikerült offolnom magam és még nincs vége.

A Zsu által tálalt bőséges reggeli után első utunk az Oxford streeten lévő Muji üzletbe vezetett, ahol vettem egy univerzális konnektor átalakítót, amellyel a világ több mint 150 országának dugaljzatával kompatibilis és van rajta USB csatlakozó is :) Aztán benéztünk a Body Shopba, amelyről életemben először külkeres tanulmányaim során találkoztam, amiről esettanulmányt kellett írnunk, de nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon bevásároltunk, mivel Zsu 20% kedvezményt kapott a törzsvásárlói kártyája után, így vettem hugomnak meg anyukámnak egy rakás cuccot, amit majd magukra kenhetnek. Na, most lelőttem előre a meglepetést, de annyi baj legyen.

Ma egyébként iszonyat meleg volt, estére le is égett a vállam, mivel lájtosra vettem a figurát, trikóban mászkáltam egész nap. Sétálgattunk a Temze partján, majd a Tate Modern mellett lévő nagy forgalmú pub-ban rákészültünk a Német-Angol meccsre, ahol kellemes eszmecserét folytattunk egy idős angol hölggyel, majd miután megkérdezte, hogy kinek szurkolunk, Zsu legnagyobb bánatára én az angolok mellett döntöttem (lásd előző poszt vége). Egyébként ez az én formám, valamiért mindig a vesztesnek drukkolok és lőn, Angliát lealázták a németek. Ezután elváltak útjaink Zsuval és úgy terveztem, hogy valahol megvacsorázom, majd beülök egy pub-ba az Argentina-Mexikó meccsre, de nem így történt. Miután másfél órát bolyongtam céltalanul a belvárosban, eljutottam arra a szintre, hogy összeesek, ha nem eszek valamit ezért nagyon gyorsan kerestem egy megfizethető vendéglátó helységet. Vacsi után nekiálltam a pub keresésnek, de a belvárosban nem találtam egy nyitott helyet sem - mondjuk nem tudom mit vártam vasárnap este... Keresgélés közben jól eltévedtem, a térkép sem segített, úgyhogy bemenekültem a legközelebbi metróba, hogy elmetrózzak a Marble Arch-ig, amiről biztosan tudtam, hogy onnan jár egy busz Kilburn felé. Hazafelé rájöttem, hogy Zsuval vissza kellett volna jönnöm, mert a környéken szinte az összes pub nyitva volt és természetesen mindenhol adták a mérkőzéseket.

Most meg itt ülök a konyhában egy kiadós zuhany után, mindjárt éjfél, írom a blogom, aztán meg nekiállok dolgozni, mert van egy kis restanciám, amit pénteken már nem tudtam befejezni a Ustreamben, de muszáj, mert különben a többiek nem tudnak haladni a munkával.

Kicsit off, de azért leírom: a T-Mobile elmehet a kurvaanyjába. Itt van ez a hiper-szuper telefonom, amit sok pengőért vettem tavaly, de a roamingon kívül semmi más nem működik: nem tudok twittelni, netezni, térképet nézni, konkrétan semmit, amihez minimum 3G kéne. és adatforgalommal jár. Amikor leszálltam a gépről, küldtek egy sms-t, hogy üdvözölnek a UK-ban, a roamingos hívás meg sms jó drága lesz, meg az adatforgalom is, csak azt felejtették el leírni, hogy hogyan tudom aktiválni, vagy hogy lehet-e egyáltalán. Nem érdekel mennyibe kerül, akarom azt a szolgáltatást! Holnap reggel első dolgom lesz, hogy felhívom a T-t és oldják meg a problémám, vagy menjenek bús p....ba.

Most jól kidühöngtem magam, jöhet a munka. Jó éjt kedves internetező gyerekek!

Blog-buhera

Már egy ideje untam a jobb oldalon lévő sávot, ami sokkal inkább valami tömény információhalmaznak tűnt, ami ráadásul nem is volt vonzó önmagában. Akartam egy külön widgetet a videóknak, fotóknak, twitteknek, hogy több legyen a vizuális inger a blogon és hogy haladjak má' a korral. Mivel a Blogger widgetjei nem nyerték el tetszésemet mert nincs sok szerkesztési lehetőség, kicsi guglizás után rábukkantam a Widgetbox-ra, ahol akár regelés nélkül is elkészíthetünk magunknak mindenféle típusú, színű, méretű widgeteket. Persze ha nem regeltél az oldalon, akkor ott maradnak a kis reklámok a doboz alján, de Pro acc-al eltüntetheted (30$). Az elkészített widgetet már egyszerűen lehet embeddelni a Bloggerre. Elég jó alkalmazás ez a Widgetbox, könnyű használni, szinte minden részlet testre szabható a boxokon. Szerintem idővel még készítek többet is, de kezdetnek megteszi ez a három. Vélemény?

Számadás 2009

Eljött 2010 és még adós vagyok magamnak a tavalyi év összegzésével, úgyhogy jobb ha hozzálátok.

Az év nagy sikerélményei:
1. 365Budapest. Megjelent a Unit Magazinban, volt TV mûsorban, bár nem tudtam róla, a Goldenblogon külön kiemelték és rengeteg követôje volt a világ minden tájáról.
2. Az új lakásom.
3. Az új tetoválásom.

Blog: Idén lájtosabbra vettem a figurát, mint 2008-ban, ugyanis idén csak 79 postot írtam, 26-tal kevesebbet, mint tavaly elôtt. Nem mintha ez annyira rossz arány lenne, de azért elég nagy visszaesés és sajnos gondjaim voltak a rendszerességgel is, valamint csomó dologrôl nem írtam, amirôl viszont kellett volna. Sajnos.

Webkettô: Idén elkezdtem használni a Twittert, elôbb kellett volna, lett saját Tumblr-em kettô is, miután kettôben már kollaboráltam már egy ideje és nyitottam Pólóboltokat is. Azok mondjuk még fejlesztésre szorulnak.

Munka: Az év elejét még az Ogilvyben kezdtem, ahol úgy indult az Újév, hogy kirúgtak sok embert, aztán pár hónappal késôbb megint, aztán megint, aztán egyszer csak én is sorra kerültem, miután elvesztettük a fô ügyfelünket, a Kékeket. Aggodalomra semmi ok, szerencsére (?) hamar lett új helyem a Young & Rubicam reklámügynökségen, ahol cseberbôl vederbe kerültem, mert továbbra is a Kékeknek dolgozhatok. Ezt hívják úgy, hogy a sors fintora illetve egyes helyeken SZÍVÁS! Ezen kívül volt 1-2 extrameló, amelyek nagyon jól jöttek.

Anyagi javak: Ôszintén szólva fogalmam sincs, hogy idén milyen kütyüket vettem, ami említésre érdemes, kivéve talán az Android telefonomat. Az idei év a spórolásról szólt, mivel év elején vettem egy lakást, ez elég nagy kiadás volt és még bô 20 évig az lesz. Ennek fényében ugyebár ott kellett hagynom a vári lakást, ami életem legjobb albérlete volt és egyben életem egyik legjobb szakasza, majdnem 2 évig! Néha még hiányzik egy picit. Aztán ott van még az a rohadt Diákhitel, amit megint megemeltek, meg kifizettem a lakás illetékét, valahogy túléltem a Karácsonyt meg a Szilvesztert, szóval volt baj bôven.

Emberi kapcsolatok/Magánélet: Az ember próbálkozik és nem mindig jön össze, ahogy idén is kudarcot vallottunk Ágival. Nem akarok vele többé kudarcot vallani és szerintem ô sem velem, így mindennemû kapcsolatot megszakítottunk. Mózes kiment Londonba Dius, Dain, Atis és Zsu után. Hívnak, hogy menjek én is, de sok mindent nem érzek ezzel kapcsolatban, fôleg az elhatározottságot, és amúgy rohadtul nem akarom itt hagyni az új lakásom. Ezeken túl rengeteg emberrel ismerkedtem meg idén, köszönhetô ez fôleg a 365BP-nek. Elôzô munkahelyemrôl megmaradt a kapcsolatok egy része, ha nem is napi szinten, de sok emberrôl tudom mi a helyzet.

Szórakozás: Nem mondhatom, hogy túlzásba vittem. Talán havi egy kisebb-nagyobb buli becsúszott, voltam Balatonsoundon, amirôl amúgy majdnem lemaradtam, vizuáloztunk a Szigeten, ami hatalmas élmény volt, amúgy meg baromi keveset VJ-ztünk idén, szarul jött ki minden.

Utazás: Tavaly nem utaztam az ország határain kívülre, pedig voltak tervek, de aztán mind befuccsolt. A legmesszebb ahova eljutottam az Zala megye volt, ex-fônököm által szervezett csapatbúcsúztató bulin.

Tervek: Idén ki akarok menni Londonba meglátogatni a kinti barátaimat, szeretnék legalább egy hetet eltölteni ott. Nyáron fel akarom újítani a lakás egy részét, biztos jó móka lesz. Elvileg pár hét múlva beindítom az új fotóprojektemet, ami nagyobb, hosszabb és remélem érdekesebb is lesz, mint a 365Budapest és mindezek ellenére szeretnék újra magánéletet. Azért gondolom, hogy ez sikerülni fog, mert rengeteget tanultam a 365Bp alatt, ami nem volt hibamentes. Nem napi szintû postolásra törekszem és most nem akarom minden szabadidômet erre áldozni. Egy picit elôre dolgoztam, kb 5-6 hónapra való anyagot gyûjtöttem össze az elmúlt 3 hónapban. Továbbá nem egy évben gondolkozom, ez egy olyan dolog lesz, amihez van idô bôven és ha lemaradásom van, könnyû lesz behozni. Drukkoljatok, szar dolog a magány. (Jogosan vetôdhet fel benned a kérdés, kedves Olvasó, hogy ha itt siránkozom a sivár magánéletem miatt, akkor miért kezdek neki egy ilyen nagy volumenû dolognak? A válasz tök egyszerû: mert kitaláltam, mert meg tudom csinálni faszán, mert értéket közvetít és mert rohadtul elhivatott vagyok ebben a tekintetben.)

Boldogabb és sikeresebb Új Évet kívánok mindenkinek, mint az elôzô volt!


New Year's Resolution Generator

Pólómánia reloaded

Talán egyszer régen írtam itt a blogon arról, hogy hébe-hóba bedolgozok régi haverjaimnak, Matyinak és Lacinak, akik a Pólómániát futtatják. Így volt ez novemberben is, amikor ipari mennyiségû pólót retusáltam nekik a kb 2 hete elindult az új oldalukhoz, ami elég komoly ráncfelvarráson esett át.

Sokkal szebb lett, mint az elôzô verzió, ami három évig húzta az igát, másrészt a pólószerkesztôn nagyon sokat javítottak és fejlesztettek a fiúk, harmadrészt pedig egy teljesen új szolgáltatást indítottak el Partner Program néven. Ennek lényege, hogy regisztráció után bárki létrehozhat magának egy személyes pólóboltot, feltölthet saját mintákat vektoros ill. pixeles formátumban és a Pólómánia által forgalmazott termékekkel létrehozhat saját termékeket, amelyeket aztán a boltjában árulhat. Nyilván nem ôk találták fel a spanyolviaszt, külföldi oldalakon már találkozhattunk ilyennel, de magyar viszonylatban szerintem ôk viszik a prímet. Külön jó pont, hogy nem kell semmilyen programozói tudás a boltunk kinézetének kialakításához, egy tök átlátható és pofonegyszerû kezelôi felületen állíthatjuk be minden egyes oldalelem színét, saját fejlécet és háttérképet is beállíthatunk. Van külön kezelôfelülete a mintáinknak és az általunk létrhozott termékeknek. A termékeink kezelésén még lenne mit javítani (pl csoportos beállítások hiányoznak, lehetne drag-n-droppal rendezgetni ôket), de egyelôre az sem szar ami most van és amint lezajlik a karácsonyi ôrület, további fejlesztések várhatóak. Minden egyes terméknél be lehet állítani, hogy mennyi jutalékot kapjunk az eladott darabok után. Nyilván semmi értelme ingyen dolgozni, de minél magasabb jutalékot állapítasz meg magadnak, annál drágább lesz a terméked ára, ami nem biztos, hogy vonzó ajánlat lesz a potenciális rendelôknek, tehát ezt jól ki kell sakkozni.

Hogy jobban el tudd képzelni, mirôl is van szó, az alábbi képekre kattintva két boltot szeretnék bemutatni, ahol az általam készített mintákkal megdizájnolt pólókat, pulcsikat, bugyikat stb. lehet rendelni. Igen, ez itt a reklám helye, kattints és böngéssz, küldd tovább ismerôseidnek, tedd ki a Fészbukra, iwiw-re, twitterre, delicious-re, mindenhova.

Itt nonfigurítív stílusban készített mintákat találhattok. Sajnos a legjobb mintáimat nem tölthettem fel az oldalra, mert NSFW és 18-as karika, de talán a többi sem annyira rossz.

Itt elsôsorban szöveges mintákkal elkészített termékeket láthattok. Többnyire a randomszerûen az eszembe jutó elvont, értelmetlen, oda nem illô gondolataimból és szavakból áll a gyûjtemény, de van köztük olyan is, aminek tetszik a hangzása. Tervezem, hogy néhány szöveg mellé majd készítek mintát is, de az tuti csak 2010-ben fog megvalósulni.

Nagyon régóta szerettem volna egy ilyen helyet, ahol a saját agymenéseimet tudom pólóra nyomva árulni. Meggazdagodni nem ebbôl fogok, a jutalékomat is viszonylag alacsonyra állítottam be, leginkább hobbiból csinálom. Egyelôre még nincs túl sok termékem a kirakatban, mivel csak múlt héten kezdtem el a dologgal komolyabban foglalkozni, de folyamatosan töltök fel újakat és a minták is szaporodni fognak. Aki esetleg szeretne rendelni, de más pólóra, színben stb akarja, mint ahogy most az oldalon látható, az bátran írjon egy mailt és megteszem, amit lehet.

Számoljunk csak: 1, 2, 3, 4...

Meglehetősen szarul indult ez a nap: késő hajnalban tudtam csak lefeküdni és csak délben bírtam kimászni az ágyból, holott korábbra terveztem, mert el akartam tekerni a Hidegkúti útra megkeresni egy számot, a 328-at. A párnáról felemlve a fejem már láttam, hogy odakint nyomott idő van, nyoma sincs a napnak, tejfehér az égbolt és ködszitálás van. Ettem bolognait reggelire/ebédre aztán fél órával később kihánytam az egészet, mert úgy tartotta kedvem...
Rosszul lettem, na! Elkezdett fájni a fejem és émelyegtem. Képtelen voltam bringára ülni ilyen állapotban, de mindenképp el kellett jutnom a város szélére. Kedden van a 328-as napja és egy olvasóm küldte be ezt a számot, bár korábban már találtam egyet Csepelen. Valahogy összeszedtem magam, megnéztem a BKV menetrendet és elindultam. Busz-metró-villamos-busz-leszállás, elő a Nikonnal. Hamar megtaláltam a számot, de sajnos jobb fotót is készíthettem volna, nem voltam a csúcson. Ezután nekivágtam az út szélén és néztem meddig van a számozás. És ekkor megláttam a 355-öt. Nem különálló táblán, mint a legtöbbet, hanem egy bazi nagy matricán, ami a kapu mögött rejtőző telepet hirdette. Katt. Katt. Kész voltam. Már csak haza kellett jutnom egy darabban. Ne üssenek el, ne robbanjon fel alattam a busz, ne térítsék el a villamost, ne essek a metró alá stbstb. (Ezért egyszerűbb bringával közlekedni, ott csak az elsőre kell ügyelni, meg hogy én se üssek el senkit ;) Hazafelé a 61-es villamoson olyan táncperformanszot láttam egy utastól, hogy az valami elképesztő! Szerencsére videóra vettem és hamarosan feltolom Jutyúbra is, mert nagyon meleg!

Eddig valahányszor hazaértem a számvadászatról, mindig azonnal rácuppantam a gépre és elkezdtem a képeket buzerálni. MA nem. Ma szép nyugiban elvoltam az interneteken, főztem, lazultam, nem siettem már sehova. Végre pihenhetek egy picit. Legalábbis úgy érzem egy nagy darab kő esett le a szívemről. A 365Budapest totálisan a hétköznapjaim része lett, amin folyton agyaltam, tervezgettem, kutattam... És 2009 november 21-én végre úgy gondolom, hogy teljes a gyűjtemény. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez bármilyen formában hozzájárult!

Szám-mizéria

Legalább két hete adós vagyok ezzel a post-tal, de egyszerûen nem vitt rá a lélek, mert ha csak rágondolok ideges leszek. Röviden és tömören: megvan az összes szám a 365Budapesthez és mégsincs... Nem érted? Na majd mindjárt.

Két hete úgy állt a dolog, hogy már csak egy számot kell megtalálnom, a 355-öt. El is indultam az Üllôire, mert 80%-ig biztos voltam benne, hogy ott találni fogok egyet. Meg is lett szerencsére (?), de már a kép elkészítésekor tudtam, hogy gáz van, mert a 354-es amit már hónapokkal ezelôtt lefotóztam és amit szintén az Üllôin találtam meg, ugyanolyan házszámtáblán, ugyanolyan betûtípussal virít egy kapubejárón, ami viszont elég nagy baj. Oké, tudom, így is van 1-2 olyan házszám a sorozatban, amelyek ugyanolyan betûtípussal készültek, de legalább különböznek színben, elhelyezésben és legfôképp nem egymás mellett lévô számokról van szó. Magyarul keresnem kell egy új 354-es vagy 355-ös házszámot.

A következô helyekre kell (újra) eltekernem:
Pesti út: csak a páros oldal jöhet szóba, a páratlan 353-nál véget ér.
II. Rákóczi Ferenc út: mindkét oldal jó hosszú, de emlékeim szerint ott nincs 355, 354-re meg nem emlékszem.
Rákosi út és Csömöri út a 16. kerben: kósza emlékeim vannak, hogy TALÁN van ilyen magas szám.

Üllôi, Nagytétényi, Péceli, Szentendrei, Bécsi, Budaörsi utak ki vannak lôve.
Nem hiszem el, hogy így verjen a Sors.

Élet a webkettőn: Tumblr

A Tumblr alapvetően egy ugyanolyan blogszolgáltatás, mint a többi, filozófiájában mégis eltér a többségtől. Ha valami szlogent kéne gyártani hozzá, akkor talán ez lenne a megfelelő: "Blogolj röhejesen egyszerűen."

A Tumblr filozófiája a spontaneitásra épül. Azt osztasz meg, ami épp tetszik, vagy eszedbe jut, nem kell túlzásba vinni a postok szerkesztését, a lényeg, hogy minél egyszerűbben told ki a kontentot az éterbe! A Tumblr azért jó, mert simán elveszhetsz benne. Volt már, hogy órákon keresztül nézegettem a képeket mások blogjáról és egyszerűen nem untam meg. Teljesen kész.

Amit eddig tapasztaltam a használata során, hogy az ember baromi egyszerűen megoszthat másokkal képet, gondolatot, videót, chat-et, audiót, linkeket stb. Az egyszerűt úgy értsd, hogy a kezelőfelület szinte hülye-biztos, mindenhol szép nagy ikonok vannak, szellős az elrendezés, mindent könnyű megtalálni és oda van írva egyértelműen, hogy mi mire való. Rengeteg faszán kinéző blogtemplate közül lehet válogatni, és ezeknek a kinézetét egyszerűen lehet módosítani, programozói tudás hiányában is.
Ha megnézel egy Tumblrt, a jobb fölső sarokban 3 ikonnal találkozol:
1. Egy szív. Erre kattintva kinyilvánítod, hogy a szóban forgó post elnyerte a tetszésedet, de legalábbis valamiért felfigyeltél rá. Ugyanígy vissza is vonhatod a szívecskét, csak rá kell kattintani újra.
2. Reblog. A szóban forgó postot kiteszed a saját blogodra. Ez gyakorlatilag olyan, mintha egy videót ágyazná be a blogodba, mert... Minél többen reblogolnak egy postot, annál többen látják, és így még többen reblogolhatják, tehát beindul a vírus-effektus.
3. Follow. Ide kattintva követed a szóban forgó Tumblr-blogot. A postok ezentúl a saját dashboard-odon is megjelennek, nem kell külön ellátogatni a szóban forgó blogra. Természetesen RSS-ből is olvashatod a Tumblreket. Ha már meguntad, vagy valamiért meggondolod magad, az "Unfollow" gombra kattintva kitörlöd a követett blogok listájából.

Extra szolgáltatások (Goodies menüpont): van időzített postolás, iPhone app, összekötheted Twitterrel és Facebookkal és van a Tumblrnek egy saját tamagocsija, amit Tumblarity-nek neveznek. Ez a saját aktivitásod mércéje, pontot kapsz ha postolsz és akkor is ha valaki követőd lesz, illetve téged reblogolnak. Ha nem foglalkozol a bloggal, akkor a pontjaid szép lassan elfogynak. (Nekem eddig 38 volt a max.) Ugyanakkor ha belenyúlsz egy korábbi bejegyzésbe és módosítasz rajta, veszítesz a Tumblrity-dből.

Nekem két saját Tumblr-blogom van: az egyik a zsutti/50mm, ami a Spottr felhívására jött létre. 50 mm-es lencsével készített képeket szabad csak feltölteni és az én alapkoncepcióm, hogy lefotózom a körülöttem lévő embereket, lehetőleg egy spontán pillanatban. Az ötlet onnan jött, hogy túl kevés portrét készítek, így legalább egy picit biztatom magam erre is. Sajna a blog csak vánszorog, mert a legtöbb jó spontán pillanatról lemaradok, illetve sokan tiltakoznak, amikor feléjük emelem a gépet. Úgyhogy ha esetleg összetalálkozunk, ne légy félénk és szólj előre ha spontán jól fogsz kinézni vagy hülyeséget csinálsz :)
A másik Tumblr-em a zzz-folder, ami olyan mindent bele gyűjtőblog, na ez tényleg spontán. A név onnan jött, hogy a gépemen elszórva találhatók 'zzz' nevű mappák, amik teli vannak mindenféle haszontalan dologgal (és nőkkel), de nem törlöm le őket, mert valamiért tetszenek (tumblr a PC-n). A címen ne tessék megütközni, spontán jött!

Ezen kívül még két másik Tumblr-blogban vagyok aktív közreműködő, az egyik szupertitkos, csak beavatottak láthatják, a másikon meg pandákat gyűjtünk.

Tehát a Tumblr jó dolog, szeressük!

Hétvégi számvadászat

Hogy levezessem a múlt heti izgalmakat - szakítás Ágival, Kék ügyfél elvesztése, kirúgások, hugom kórházas sztorija - szombaton és vasárnap is elindultam a Nagy Faluban, hogy számokra vadásszak, természetesen miután délelőtt meglátogattam a tesóm a kórházban. Szombaton a Bécsi úton garázdálkodtam letekertem 32 km-t, vasárnap a Pesti úton, Zrínyi utcában és a Ferihegyi úton aprítottam a kilométereket, a végére összejött 52, azaz összesen 84 km-t tekertem a hétvégén. Örömmel konstatáltam a végén, hogy ez egy sikeres hétvége volt. A múlt heti 9 hiányzó számból megtaláltam hatot, de közben kiderült, hogy valamikor hónapokkal ezelőtt véletlenül bejelöltem meglévőnek az egyik számot (316), így tudtom nélkül már régóta X+1 hiányzó szám volt. A lényeg, hogy meglett a 316, ráadásul egy kifejezetten szép példány, de nem csodálom, hogy első alkalommal nem vettem észre, mert egy fehérre festett kerítésre volt felcsavarva egy fehér színű kerámia.

Már csak négy számot kell megtalálnom: 328, 338, 355, 360. Azt tudom, hogy a 338-at Csepelen fogom megtalálni a II. Rákóczi Ferenc úton. Ezen kívül még a Nagytétényi utat és a Hidegkúti utat kell újra átnéznem. Az utóbbi emlékeim szerint nem tart 360-ig és abban is kételkedem, hogy a 328 is ott lenne. Próba szerencse, max tekerek egy újabb ötvenest.

Az új tetkóm

Május végén lett kész a tetkóm, egy júniusi postban meg is emlékeztem róla, valamint ígértem egy jobb képet róla, ha majd lesz. Végre lett, Nec jóvoltából, bár jó sokáig kellett várnom, míg a fotó elkészülte után megláthattam monitoron a végeredményt, de megérte. Virtuálisan is szeretném neki megköszönni, jó munkásember vagy Nec! Íme:

Restart

Ezt már olyan régóta ki akartam postolni, de nem mertem, mert attól féltem, hogy elterjed és előbb-utóbb kiderül, hogy én csináltam hirtelen felindulásból egyszer munka közben/helyett, de most már igazából nincs tétje a dolognak és remélem, hogy ott fog virítani minden account és kreatív asztalán minden reklámügynökségen, ahol mobiltelco cégen dolgoznak. Tehát közkívánatra jó nagy felbontásban:
T-Voda-Pannon hibrid logo. Creative Commons meg minden.

Mai számvadászat:Budaörsi út

A hét elején megkértem a Spottr.hu-t, hogy segítsenek 365Bp-vel kapcsolatban, mivel nem sokkal a vége előtt megakadtam. Írtam egy cikket, amelyben vállalkozó kedvű embereket kértem meg arra, hogy keressenek meg bizonyos számokat és küldjék el nekem fotóval és címmel. Ez részben sikerült is, mert kaptam pár mailt, de volt amiben csak címek voltak, viszont akadt egy, amihez képek is voltak csatolva, ezeket be is gyűjtöttem.

Egy régi külkeres ismerősöm - KáVé - küldött renegetg címet és ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy kitekerek ma a Budaörsi útra. Bár eddig is tudtam, hogy elég hosszú, de tartottam tőle, hogy pofáraesés lesz, mert rengeteg nagy telek található ott, ami azt jelenti, hogy adott területre sokkal kevesebb házszám jut. Továbbá ez is kint van a halál f@szán és az a két együttható eddig nem nagyon ingerelt arra, hogy kitekerjek. Bár megtettem volna ezt az utat fél évvel ezelőtt, ugyanis találtam érdekességeket a 100-as házszámok közt, de ez most mindegy, mert azon túl vagyunk.

Szóval elindultam fél egykor Kelenföldre, onnan az aluljárón át a Budaörsihez, örültem, hogy van bicikliút, de a Kőérberki útnál letértem, mert félrevezetett egy burkolatjavítás és másik bringaúton folytattam. Gondoltam, majd az Egérúton visszalibbenek a Budaörsire, de azzal nem számoltam, hogy az autók nem engednek be a sávba és rákerültem az autópályalehajtóra. Egy kb 2 km-es szakasz megtétele után letértem Budaörs felé. Kicsit paráztam azért, de nem volt vészes.

Itt volnék Budaörsön, életemben kb másodszor (leszámítva a Kékeknél tett látogatásaimat), de abból az első is olyan volt, hogy házibuli, meg készenlét, meg BKV, érted. Mit tegyek? Menjek vissza? Dehogy... Király az idő, 35 C° de lehet több is, bringázzunk fel a hegyre! Van egy kápolna a Kőhegy tetején és oda már azóta el akartam menni, hogy először megláttam a kocsi ablakából sok-sok évvel ezelőtt. Egy kis bolyongás, kérdezősködés, eltévedés után megtaláltam a felfelé vezető lépcsőt. Bringával a vállamon felgyalogoltam és ott töltöttem egy teljes órát. Állat volt, felmásztam a sziklák tetejére, készítettem panorámaképeket, makróztam szöcskét, majd felteszek párat Flikkerre is. A legnagyobb problémám a rohamosan fogyó vízkészletem volt, így egy idő után ténylegesen rá voltam kényszerülve, hogy távozzak, de az biztos, hogy ide még visszatérek, mert pazar a hely.

Visszafelé a Budapesti úton haladtam, de már nagyon korgott a gyomrom, így megálltam egy szimpatikusnak tűnő vendéglőnél. Túrós csusza röstivel volt a kiválasztott, én voltam az egyetlen vendég, hamar végeztem, neki sem fájt. Kiszolgálás, ár, minőség: 4,5/5. Folytattam utam és végre valahára elértem a Budapest határtáblát, azonnal sasolni kezdtem az út szélén álló építményeket (nem mintha folyamatosan ezt csinálnám, bárhova is megyek). Otthon indulás előtt leellenőriztem, hogy elvileg létezik Budaörsi út 268 és 276, de a páros oldal kb 182-ig ment, a páratlan meg 263-ig. Dühömben lefotóztam, hogy lecseréljem a már meglévő 263-at, bármi is legyen az. Mivel mazochista önsanyargató vagyok, úgy gondoltam teszek egy kitérőt Gazdagrét felé, megnézek pár utcát és aztán irány haza. Sajnos itt sem volt szerencsém, minden kiszemelt utca túl rövidnek bizonyult, de legalább sok emelkedőt kellett legyűrnöm. Férfiasan bevallom, volt néhány rész, ahol egyszerűen le kellett szállnom a bicajról, mert nem bírtam a strapát. A Farkasréti temetőtől konkrétan végigszáguldottam a Délihez, onnan meg a Láchídig stb, aztán valahogy hazaértem, felhoztam a vasat a negyedikre és beléptem a lakásba, legszívesebben hánytam volna egyet. De nem hánytam, pedig néha jól esik.

A mai mérce kb 38 megtett - abból 2 az autópályán- km után: ZÉRÓ. Azt hiszem eddig ez volt a legnagyobb szopó utam. Komolyan mondom, a hegyi élményt odaadtam volna egy új házszámért. Kurvaélet. (Bocs)

A számvadászat folytatódik:

268, 276, 302, 319, 328, 338, 351, 353, 355, 360

Eláztam

Nem kicsit, hanem nagyon-nagyon! Ebédidőben haza kellett tekernem gyorsan valami fontosért és ha már otthon voltam, ebédeltem is. Mire elindultam volna vissza az ügynökségre, eleredt az eső. A bérletem a hugomnál van, a héten egyszer már megtalált a BKV, nem hiányzott még egy, így maradtam a bringa mellett. Mire elértem a Dózsa György úthoz, már totálisan eláztam, a cipőm megtelt vízzel, telefon, iPod, bringaóra, minden csuromvíz volt. Az aluljáróból betelefonáltam az ügynökségre, hogy derítsék ki hol van a legközelebbi turkáló. Szerencsémre nem messze, a Lehel csarnokkal szemben van egy angol turi, ott vettem egy fürdőnacit meg egy pólót. Váltózoknim volt az irodában, váltócipőm nincs. Most folytatom a melót, így: