9 jótanács a közlekedésben résztvevőknek

Lassan négy éve bringázom itt Budapesten, ezen idő alatt felszabadítottam magam az itteni tömegközlekedés nyűgjei alól, és csak akkor szállok BKV-ra, ha tényleg rá vagyok kényszerülve, azaz ha olyan baja van a bringámnak, amit nem lehet hipp-hopp megjavítani. Hardcore bringásnak tartom magam, nekem nem számít, hogy tél vagy nyár van, tűző napsütés, hó, jégeső vagy zivatar, tekerem a Fecském, mert így érzem jól magam. Szögezzük le itt az elején: Budapesten rohadtul nem egyszerű veszélymentesen közlekedni. Sajnos eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a közlekedésben résztvevők toleranciaszintje a többi résztvevővel szemben eléggé alacsonyan van. Erre egy tipikus és jó példa az, amikor a gyalogos rálép a zebrára és a felé jövő autós nem hogy lassítana, de még inkább rálép a gázpedálra, mert ő annyira kurvára siet, hogy a gyalogos takarodjon az útból. Tőlünk nyugatabbra, civilizáltabb társadalmakban ilyen nincs.

Nem akarom én itt megváltani a világot, de adnék minden közlekedésben résztvevőnek 3-3 jótanácsot, amelyek régóta fogalmazódnak bennem és most már nem bírom tovább magamban tartani. Ez a kilenc kérés, amiket alább leírok, nagyon egyszerű és betartható dolgok. Nem igényel különösebb extra erőfeszítést, viszont hiszem, hogy ha ezeket megfogadjátok, akkor itt Budapesten, de akár másutt is, sokkal biztonságosabbá válhat a közlekedés, kevesebb baleset történne és az egymás iránti toleranciánk is sokat javulna. Ezek a konzekvenciák saját tapasztalatokon alapulnak.



3 egyszerű kérés a bringásokhoz:

1) Vegyél lámpát! A saját érdeked és másoké is, hogy látszódj a sötétben. Ha már van lámpád, akkor NE tedd előre a pirosat, mert kurvára zavaró, bringásnak, autósnak egyaránt! Ha a lámpádnak brutális fényereje van, akkor ne villogtasd, mert aki szembe jön veled káprázni fog tőle és jó eséllyel tér le az útról vagy megy neki valamilyen tereptárgynak.

2) Ha arra kényszerülsz, hogy gyalogosjárdán közlekedj, akkor lassíts, mert a járda a gyalogosoké. Benne van a nevében is: JÁRda. Tiszteld a gyalogost, ne várd el tőle, hogy kitérjen az utadból, ne siettesd, inkább állj meg és várd meg míg tiszta lesz a szakasz.

3) Tiszteld az autóban ülő sofőrt! Ha előzékeny veled szemben, köszönd meg egy biccentéssel vagy intéssel. Ha te voltál szabálytalan és TE ezt tudod, akkor kérj tőle elnézést egy kézmozdulattal. Hidd el, sokat számít és a bringások megítélésén is javít.


3 egyszerű kérés a gépkocsivezetőkhöz:

1) Kérlek használd az indexet! Nem, nem a hírportálra gondoltam, hanem a narancssárgán villogó lámpákra a kocsid 6 pontján. Nem dísznek van ott. Elvileg jogsit is csak úgy kaphattál, ha bebizonyítod, hogy tudod használni. (Tudom, mert nekem is volt jogsim. Lejárt, nem hosszabbítottam meg.) Ha használod, ne az utolsó pillanatban, bár az is jobb mint a semmi.

2) Ha leparkolsz az út szélén és kiszállnál a kocsiból, nagyon kérlek, hogy előtte nézz bele a visszapillantóba, de akár a fejedet is megfordíthatod, hogy biztos légy abban, nem jön a parkoló autók mellett bringás, aki belészállhatna az ajtódba. Te a szervízt spórolod meg, a bringás meg a kórházat.

3) Nem jó poén, ha 10 centire húzol el a bringás mellett 60-80-al. Azon túl, hogy a kevésbé rutinos kerékpárosok összefossák magukat, az ijedtség miatt akár padkára mehetnek, felbukhatnak, a mögöttük érkező kocsi elé eshetnek, ami garantált hullaházat jelent. Téged véd egy fémkasztni, minket csak a gondviselés. Szóval kérlek szépen: ne légy fasz és ne ijesztgesd a védteleneket!


3 egyszerű kérés a gyalogosokhoz:

1) Mielőtt lelépnél az úttestre egy nagyobb kocsi vagy furgon mögül, nézz körül, hogy nem jön-e senki. Még akkor is, ha épp olyan fontos dolgokat intézel, mint a telefonod buzerálása, ivászat, bámészkodás. Gyalogosok számára az egyes számú túlélési szabály!

2) Ha a járdán a veled szembe jövő bringás félreáll, hogy utat adjon neked, akkor ne próbáld meg még ezek után fellökni!

3) A saját érdekedben kérlek, hogy sötétedés után, ne kódorogj sötét ruhában kivilágítatlanul egy kivilágítatlan bringaúton (sajnos sok ilyen van). Kutyát se sétáltass ott és akkor! Biztos nem örülnél, ha húsz-harminccal beleszállnék a te vagy a házi kedvenced bordái közé és én sem szeretnék emiatt oltári nagyot zakózni, valamint háziállatot lemészárolni.

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg kritikát fogok kapni emiatt a blogposzt miatt, illetve főleg a bringás létem miatt, mert divatos dolog minket savazni, de az az igazság, hogy tényleg megérdemlem. Én sem vagyok szent, én is megszegek bizonyos szabályokat - mint ahogy sok autós és gyalogos-, ha úgy látom, hogy az a saját testi épségem megőrzése érdekében történik. Igen, képzeld, tényleg van olyan, amikor kénytelen vagyok szabályt szegni, bár te aki az autóban ül, vagy megy a járdán, nem látja az okokat, csak azt látja, hogy a "köcsögbringás leszarja a világot". Nem így van, az életemet féltem. Szeretek élni, de az az igazság, hogy minden nap küzdök az életemért, hol jobban, hol kevésbé. Én csak egy dolgot szeretnék: ne kelljen minden nap azt éreznem, hogy a túlélésért kell küzdenem!

Új munkahely: Ustream.tv

Na megpróbálom magam erőteljesen seggberugdosni, hogy a rövid twitek javára méltatlanul elhanyagolt blogomba új életet leheljek, ezért az elkövetkezendő pár napban leírom az elmúlt hetek fontosabb eseményeit. Szóljon ez a post az új munkahelyemről, ahol április elsején kezdtem: ez a Ustream.

A cégről annyit kell tudni, hogy 2006-ban alapította egy magyar és két amerikai úriember, és a magyar szálnak köszönhetően itthon folyik a fő fejlesztés. A cég szolgáltatása nagyon leegyszerűsítve abból áll, hogy bárki számára élő online közvetítést tesz lehetővé, aki rendelkezik webkamerával és internetkapcsolattal, illetve kamerával ellátott és netkapcsolatra képes mobillal. A központ egyébként az USA-ban található a Szilícium-völgyben.

Hogy is kerültem ide? Ehhez vissza kell mennünk az időben: pár hónapja még a Youngban egyik munkanap végén megkérdeztem a reklámszakmában nálam 12 évvel tapasztaltabb kollégámat, hogy volt-e valahe ilyen szar ügyfele, mint a Kékek. Kb. 5 másodperc alatt átgondolta az elmúlt 15 évet és mondta, hogy SOHA NEM VOLT MÉG ILYEN SZAR! Na, akkor bennem eltört valami, hiszen az elmúlt 3,5 évben a Kékeknek dolgoztam, és bár az elején meg a közepén még nagyon élveztem, de a végén már nem annyira. Külön postot szentelhetnék annak, hogy mennyi ostobaságot kellett megszenvednünk, de nem tehetem, mert akkor otromba módon szerződést meg titoktartási kötelezettséget szegnék és annyira megbüntetnének, hogy az a lakástörlesztés mellé nem hiányzik. Szóval hirtelen megállt az idő és kezdtem átgondolni a reklámszakmában eltöltött éveimet, pro és kontra. Arra jutottam végül, hogy nem tudom pontosan mit akarok csinálni és hol, de a Kékektől meg kell szabadulnom!

Nem sokkal később úgy alakult, hogy egy itt dolgozó cimborám, Nec felesége, Mazsi eljött ide felvételre, de különböző okok miatt lemondta az állást és maga helyett ajánlott két embert, közülük én voltam az egyik. A felvételi beszélgetés "gyakorlati" részét jól elszabtam, de erre már csak akkor jöttem rá, amikor hazafelé tartottam. Otthon egyből rácuppantam a PC-re és írtam egy mailt, hogy "egyáltalán nem volt jó, amit mondtam" (idézet a levelemből) és részletesen taglaltam, hogy mit kellett volna. Ezek után megnyugodtam, mindent tőlem telhetőt megtettem a cél érdekében és két hét után vissza is hívtak, hogy enyém az állás. Emlékszem, hogy épp vacsorát akartam készíteni és a konyhában visítottam örömömben :)

Anyagilag nem jártam jobban, mint az előző munkahelyemmel, de rosszabbul sem. Napi 8 km-el többet kell tekernem, mint Y&R-ba, ellenben megszabadultam a Kékektől! Ráadásul kaptam még egy Macbook Pro-t, ami a munkaeszköz szerepét tölti be és azt azért be kell valljam, hogy ez elég jó motivációs tényező! Az iroda egyelőre átmeneti, ősszel költözünk egy új helyre a Graphisoft Parkon belül. Ja és ami nagyon tetszik, hogy a belső kommunikáció 21. századi céghez méltóan Gmailen és Skype-on zajlik! Internet FTW! (Van itt egy nyomtató is, de működni még nem láttam.) A kollégák jó arcok. Képzelj el kb 60 embert, akiknek a zöme valamit programoz, aztán akad még pár projektmenedzser meg designer. A közös nevező a kockulás minden szinten. Persze én csak nézek ki a fejemből, mikor a progosok elkezdenek dobálózni hangzatos és titokzatosnak tűnő rövidítésekkel, meg kóder szakzsargonnal, vagy amikor a konyhában mutogatják egymásnak az újonnan letöltött mobiljátékokat és egyszer csak hangos fegyverropogás társul a roppanós debreceni sült kolbász mellé, vagy amikor péntek este hatkor leülnek páran a C64-en játszani. Igen, van az irodában C64! Aztán van még csocsó is, a rend kedvéért :)

Jól érzem itt magam. Nem kell korán bejönni, reklámmentes környezet (picit fura, de meg lehet szokni), nincs ostoba ügyfél akit megvuduznék, új kihívások vannak, amelyek teljesen másfajta gondolkodást kívánnak meg, mint amiben eddig részem volt. A legfaszább az, hogy este hatkor nem akarok fejvesztve menekülni az irodából.

Ma már úgy néz ki, hogy az első másfél hét lájtos tempója után beindul a gépezet. Nadrág felkötve, hadd tologassam a pixeleket!

Audrey Kawasaki

Kb. 5-6 évvel ezelôtt, még a fôiskola alatt bukkantam rá erre a fiatal japán tehetségre, aki azóta már az Államokban él és alkot. A szigetország kultúrájában sok évszázados hagyományra tekint vissza a fatáblákra való festés mûvészete, Audrey is ezt a médiumot választotta mûvei alapjául. Stílusa az Art Nouveau és japán manga egyedi keveréke, képein javarészt erotikusan pózoló vagy fájdalmasan nézô fiatal lányokat ábrázol. Elsô pillanatra beleszerettem a mûveibe, és akkor elhatároztam, hogy ha egyszer megengedhetem magamnak, akkor beszerzek egyet az alkotásai közül. Feliratkoztam a levlistára és évente párszor kaptam egy-egy levelet, hogy akkor most lehet rendelni printet, vagy meg lehet venni eredeti képet, sok száz dollárért. Persze sosem volt rá pénzem, illetve ha lett is volna, ki kellett volna találnom, hogyan élek túl egy-két hónapig üres zsebbel.

Aztán valamikor január végén jött egy újabb levél, amelyben két képét "dobta piacra", de csak nyomat formájában. Amikor megláttam a "Yuuwaku"-t, egyszerûen tudtam, hogy ez az a kép, amire eddig vártam. Nem tudom szavakba önteni mennyire megfogott. Aztán már csak meg kellett küzdenem azzal az érzéssel, hogy nagyon sok pénzt adok ki egy gyönyörû képért, gyönyörû kerettel (280$ postaköltséggel), amelynek hozzám való eljutásának utolsó fázisát a Magyar Posta intézi. Volt már rossz tapasztalatom velük, és sok más ismerôsömnek is.

Az amerikai postának hála a kép útját nyomon követhettem, akkor kezdtem el parázni, mikor kaptam egy mailt, hogy megérkezett a magyar vámra. A külföldrôl érkezô áruk átjutásának ez az egyik kritikus pontja, a másik ott van, amikor a Posta új számot ad neki (bár ez lehet ugyanott történik), ami ugyebár nem egyezik az eredeti amerikaival, így megszûnik a nyomkövetés, ráadásul a címzett a büdös életben nem tudja kideríteni, hogy mi a csomag új száma, mivel errôl nem értesítik. Egy kedves ismerôsömet idézve "így lop legálisan a Magyar Posta". Elôttem ismeretlen okok miatt a csomagom nem kapott új regisztrációs számot Mo-ra érkezve és nemsokára átvehettem. Nagyon régóta nem bontottam ki dobozt ennyire izgatottan. Tökéletes állapotban érkezett meg, szignózva és sorszámozva. Az enyém a 42. az 1330 eladott képből :) Most az asztalom fölött lóg.

Sajnos csak ritkán van alkalmam áldozni a mûvészet oltárán, de minden alkalom hihetetlen jóérzéssel tölt el és csak reménykedem, hogy egyszer majd hasonló sikereket érek el a képeimmel, de addig még hosszú az út.

Yuuwaku

Számadás 2009

Eljött 2010 és még adós vagyok magamnak a tavalyi év összegzésével, úgyhogy jobb ha hozzálátok.

Az év nagy sikerélményei:
1. 365Budapest. Megjelent a Unit Magazinban, volt TV mûsorban, bár nem tudtam róla, a Goldenblogon külön kiemelték és rengeteg követôje volt a világ minden tájáról.
2. Az új lakásom.
3. Az új tetoválásom.

Blog: Idén lájtosabbra vettem a figurát, mint 2008-ban, ugyanis idén csak 79 postot írtam, 26-tal kevesebbet, mint tavaly elôtt. Nem mintha ez annyira rossz arány lenne, de azért elég nagy visszaesés és sajnos gondjaim voltak a rendszerességgel is, valamint csomó dologrôl nem írtam, amirôl viszont kellett volna. Sajnos.

Webkettô: Idén elkezdtem használni a Twittert, elôbb kellett volna, lett saját Tumblr-em kettô is, miután kettôben már kollaboráltam már egy ideje és nyitottam Pólóboltokat is. Azok mondjuk még fejlesztésre szorulnak.

Munka: Az év elejét még az Ogilvyben kezdtem, ahol úgy indult az Újév, hogy kirúgtak sok embert, aztán pár hónappal késôbb megint, aztán megint, aztán egyszer csak én is sorra kerültem, miután elvesztettük a fô ügyfelünket, a Kékeket. Aggodalomra semmi ok, szerencsére (?) hamar lett új helyem a Young & Rubicam reklámügynökségen, ahol cseberbôl vederbe kerültem, mert továbbra is a Kékeknek dolgozhatok. Ezt hívják úgy, hogy a sors fintora illetve egyes helyeken SZÍVÁS! Ezen kívül volt 1-2 extrameló, amelyek nagyon jól jöttek.

Anyagi javak: Ôszintén szólva fogalmam sincs, hogy idén milyen kütyüket vettem, ami említésre érdemes, kivéve talán az Android telefonomat. Az idei év a spórolásról szólt, mivel év elején vettem egy lakást, ez elég nagy kiadás volt és még bô 20 évig az lesz. Ennek fényében ugyebár ott kellett hagynom a vári lakást, ami életem legjobb albérlete volt és egyben életem egyik legjobb szakasza, majdnem 2 évig! Néha még hiányzik egy picit. Aztán ott van még az a rohadt Diákhitel, amit megint megemeltek, meg kifizettem a lakás illetékét, valahogy túléltem a Karácsonyt meg a Szilvesztert, szóval volt baj bôven.

Emberi kapcsolatok/Magánélet: Az ember próbálkozik és nem mindig jön össze, ahogy idén is kudarcot vallottunk Ágival. Nem akarok vele többé kudarcot vallani és szerintem ô sem velem, így mindennemû kapcsolatot megszakítottunk. Mózes kiment Londonba Dius, Dain, Atis és Zsu után. Hívnak, hogy menjek én is, de sok mindent nem érzek ezzel kapcsolatban, fôleg az elhatározottságot, és amúgy rohadtul nem akarom itt hagyni az új lakásom. Ezeken túl rengeteg emberrel ismerkedtem meg idén, köszönhetô ez fôleg a 365BP-nek. Elôzô munkahelyemrôl megmaradt a kapcsolatok egy része, ha nem is napi szinten, de sok emberrôl tudom mi a helyzet.

Szórakozás: Nem mondhatom, hogy túlzásba vittem. Talán havi egy kisebb-nagyobb buli becsúszott, voltam Balatonsoundon, amirôl amúgy majdnem lemaradtam, vizuáloztunk a Szigeten, ami hatalmas élmény volt, amúgy meg baromi keveset VJ-ztünk idén, szarul jött ki minden.

Utazás: Tavaly nem utaztam az ország határain kívülre, pedig voltak tervek, de aztán mind befuccsolt. A legmesszebb ahova eljutottam az Zala megye volt, ex-fônököm által szervezett csapatbúcsúztató bulin.

Tervek: Idén ki akarok menni Londonba meglátogatni a kinti barátaimat, szeretnék legalább egy hetet eltölteni ott. Nyáron fel akarom újítani a lakás egy részét, biztos jó móka lesz. Elvileg pár hét múlva beindítom az új fotóprojektemet, ami nagyobb, hosszabb és remélem érdekesebb is lesz, mint a 365Budapest és mindezek ellenére szeretnék újra magánéletet. Azért gondolom, hogy ez sikerülni fog, mert rengeteget tanultam a 365Bp alatt, ami nem volt hibamentes. Nem napi szintû postolásra törekszem és most nem akarom minden szabadidômet erre áldozni. Egy picit elôre dolgoztam, kb 5-6 hónapra való anyagot gyûjtöttem össze az elmúlt 3 hónapban. Továbbá nem egy évben gondolkozom, ez egy olyan dolog lesz, amihez van idô bôven és ha lemaradásom van, könnyû lesz behozni. Drukkoljatok, szar dolog a magány. (Jogosan vetôdhet fel benned a kérdés, kedves Olvasó, hogy ha itt siránkozom a sivár magánéletem miatt, akkor miért kezdek neki egy ilyen nagy volumenû dolognak? A válasz tök egyszerû: mert kitaláltam, mert meg tudom csinálni faszán, mert értéket közvetít és mert rohadtul elhivatott vagyok ebben a tekintetben.)

Boldogabb és sikeresebb Új Évet kívánok mindenkinek, mint az elôzô volt!


New Year's Resolution Generator

ANDROID in da house

Többnyire márkahû ember vagyok és csak nyomós okok árán állok el egy már általam megszokott és jól mûködô márkáról. 10 évig használtam Nokia mobiltelefonokat (3310 majd 3120) és mindig vigyáztam rájuk, soha nem hagytam el, törtem ezer darabra, áztattam el stb. Illetve az elsôt ellopták, de akkor már megvolt a következô. A Nokiával mindig elégedett voltam, de eljött az a pont, amikor már többre vágytam és a többet nyújtó Nokiák nagyon drágák.

Kellett egy teló, aminek gyors az oprendszere, testreszabható, nem korlátoz le 25 oldalról, tudok vele netezni meg még pár haszontalan dolgot csinálni, és van rajta minimum egy fullos GPS, ami tudja azt, ami nekem kell. Ja és NYILVÁN nézzen ki jól és ne kerüljön egy vagyonba. (Nem, ájFón nem kellett, az Apple gonosz cég, Steve Jobs is az, és könyörgöm: 3 generációt kellett ahhoz várni, hogy megjelenjen a copy-paste és a videófelvétel? WTF? Bezzeg az Android!)

Tavaly szemet vetettem a Xperia X1-re, és hajlandó lettem volna nagyon sok pénzt áldozni rá, de amikor idén elôször kézbe fogtam és a Windows Mobile oprendszer fogadott, ami már harmadik érintésre akadozni kezdett, akkor keserû szájízzel visszatettem a helyére és angolosan távoztam a márkaboltból.

Közben jött a Google, pár év alatt kifejlesztették az Android platform-ot és már az elsô demovideók nézésekor éreztem, hogy ez majdnem akkora durranás lesz, mint az ájFón. (Ne feledjük azért a GONOSZ érdemeit, az iPhone-nal felrázták a langyos mobilpiacot, amire már nagyon ráfért a innováció.)

KICSOMAGOLÁS
Nagyon sokat vártam, mire a T-nél megjelent a kínálatban a Huawei U8220, ismertebb nevén a T-Mobile Pulse. Fô erôssége, hogy nem drága, persze csak azon túl, hogy Android fut rajta. Aláírtam két éves hûséget, megtartottam a régi számomat, fizettem 50.000 Ft-ot és máris egy új mobil büszke tulajdonosa voltam :) Nem bírtam ki hazáig, már a munkahelyemen kibontottam a csomagot, ahol az elsô kis meglepetések értek. A készülék mellé kapunk egy kis tokot, aminek az anyagát nem tudtam beazonosítani, de leginkább a bársonyra emlékeztet. A belseje neoprén, és mûbôr szegéllyel van ellátva. Ennek elôször nagyon örültem, nem gondoltam volna, hogy még egy tokkal is megajándékoznak, ami védi a készüléket. Egyetlen probléma van vele: ha ki akarom venni a zsebembôl a telót (ami a tokban van), akkor az csak a zseb kifordításával, adott esetben a zseb tartalmának a kiborításával jár, mivel a szövetek közt egyáltalán nincs súrlódás és a tok gyakorlatilag beragad. Ez mondjuk rossz hír a zsebtolvajoknak, usability szempontból már kevésbé. Vagy bővebb nadrágot veszek... Van még a dobozban egy 2,5"/3,5" jack dugó átalakító - a Pulse tetején 2,5"-os dugóaljzat található -, egy headset, egy CD, amivel a PC Suite-ot lehet installálni adatok szinkronizálásához és egy töltô. A töltô érdekessége, hogy USB-microUSB kábellel lehet a mobillal összekötni és így lehet közvetlenül az elektromos hálózatról tölteni, illetve ha az USB-vel gépünkre csatlakoztatjuk, szintén tölt a készülék. Ez a megoldás kifejezetten tetszett. Van még a dobozban egy rövidke használati útmutató a kezdeti lépésekhez, a teljes dokumentum pdf-ként letölthetô innen. A készülék műanyag borítása egész korrekt, nem a 10 Ft-os kínai szar, hanem a 200 Ft-os. Ugye érzed a különbséget? (Valószínû az elôállítási költsége ennél kevesebb, csak a minôségét akartam érzékeltetni.) Összességében egész csinos a Pulse, csak a gombok környékén enyhén felengedő fóliaborítás piszkít bele a képbe és az, hogy nagyon maszatolódik a kijelző. Bár ez lenne a legnagyobb baj vele!

A doboz tartalma

NÉHÁNY ALAPVETŐ TECHNIKAI INFÓ
A Pulse-on az Android 1.5-ös verziója a Cupcake fut, frissítési lehetőségről egyelőre nem tudok, de bízom benne, hogy lesz. Mérete 135×62,5×13,5 mm, 528Mhz-es Qualcomm processzor hajtja meg 512 MB ROM-mal. Az elforgatható kijelző felbontása 320x480 px, 3,5" azaz 89 mm átmérőjű, 65.000 szín megjelenítésére képes és kapacitív érintőfelülete van, ami azt jelenti, hogy a test által kibocsátott elektromos jelekre reagál, tehát nem lehet kesztyűben vagy cerkával nyomkodni. 3,2 MP-s autofókuszos kamerája van, tud videót felvenni, van benne copy/paste (!), kihangosítható, "rengeteg" videó és audió formátumot lejátszik, 16 GB-ig bővíthető micro SD kártyával, van benne Bluetooth, WiFi és GPS. Aki a teljes specifikációra kíváncsi, kattintson ide vagy még több adatért ide.

ELSÔ TAPASZTALATOK
Nem az a típus vagyok, aki tövirôl-hegyire átolvassa a felhasználói kézikönyvet, szeretem empirikus módon megismerni a dolgokat, de rögtön az elsô nap olyan problémába ütköztem, amire szerettem volna megoldást találni és mégsem volt leírva sehol abban a sok oldalas útmutatóban. A dolog úgy kezdôdött, hogy próbálgattam a biztonsági beállításokat (PIN kód módosítás, egyedi billentyûzár-minta stb.), majd egy kecsesnek nem mondható mozdulattal lesodortam kb 80 cm magasról a padlóra, így elvégeztem az elsô töréstesztet. Jelentem az eredmény pozitív: a Pulse 3 darabra szétpattant, majd összerakás után újra mûködött. A para itt kezdôdött, ugyanis háromszor rosszul írtam be a frissen módosított PIN-kódomat és a SIM kártya zárolta magát. A képernyôn egy üzenet várt, hogy olvassam el a kézikönyvet, mi is ilyenkor a teendô, vagy lépjek kapcsolatba a szolgáltatómmal. Egyéb opcióként megnyomhattam még az "Emergency Call" gombot is. A fura az volt, hogy sehol nem találtam egy beviteli mezôt, hogy a PUK-kódot beüssem. Egyszerûen képtelenség volt elôvarázsolni, kezdett gyanússá válni, hogy nincs is! A kézikönyv nem adott több támpontot, az Emergeny Call-ra kattintva se a T-ügyfélszolgálatot nem tudtam hívni, se más számot. (This is not an emergency number) Ezt nevezem segítségnek! Alig két órája nyomogattam a telót és erre ez jön. Nem bírtam volna ki másnap reggelig, hogy bemenjek egy T-pontba, úgyhogy lázas keresésbe kezdtem a neten. Kb fél óra böngészés után egy német Android-fórumon megtaláltam a megoldást: végy egy nem Android készüléket, tedd bele a zárolt SIM-kártyát, üsd be a PUK-kódot, majd tedd vissza az Androidba. Voilá! Ez volt az első igazán negatív meglepetés.

KEZELŐFELÜLET
Nekem ez az első érintőképernyős telóm, és a 9 éves gombnyomós múltam után viszonylag hamar hozzászoktam. Nagyon jó érzés, hogy végre egy normális méretű kijelzőn látom a kontentot. Az ikonjainkat kétféle módban böngészhetjük: a Canvas az alap, itt rendszerezhetjük az applikációk ikonjait és a widgeteket. A másik opció a "listanézet", ahol ömlesztve látjuk az összes app ikonját. A kijelző alatt 4 nyomógomb és egy görgő található, ami főleg böngészés és szövegszerkesztés közben lenne hasznos, ha nem kéne annyit görgetni vele. Ha aktív Canvasnál hosszan nyomva tartjuk a görgőt, kizoom-ol a kép és az egész rendelkezésünkre álló felületet látjuk, illetve amit felhasználunk belőle. A zöld és piros gombok szerepe azt hiszem egyértelmű, a Home/Back gombbal egyet visszalépünk az épp használt menüben vagy app-ban. A Menü gomb megnyomásával a készülék, illetve az aktuálisan futó app beállításait érhetjük el. Ha hosszan tartjuk nyomva, feljön a QWERTY virtuális billentyűzet, illetve ugyanezt érjük el bármely szövegbeviteli mező érintésével. Alapbeállítás szerint az angol ABC karaktereit használhatjuk, de a következő módszerrel előhozhatjuk az ékezetes betűket: nyomd meg hosszan bármelyik szövegmezőt, a felugró ablakban válaszd ki az "Input Method" pontot és állítsd át Androidra. Gépeléskor ha hosszan nyomva tartod bármelyik karaktert, feldobja a hozzá tartozó variációkat. Nekem nem volt elsőre egyértelmű, ezért leírom: ha bármilyen ikonra, szövegre, kontaktra nyomsz hosszan, akkor feljön egy menü, amivel szerkesztheted, törölheted, satöbbizheted a kiválasztott akármit. A kijelzőt nem kell erősen nyomkodni, finom érintésekre is reagál, bár a kijelző szélén gyakran erősebben kell nyomnom, hogy érzékelje az ujjam. Alapvetően baromi egyszerű a kezelés, nagyon intuitív, csak rá kell jönni arra, hogy nincsenek túlbonyolítva a dolgok és előzetes érintőképernyős tapasztalat nélkül is könnyen elboldogul az ember.

Android tokkal-vonóval

MULTIMÉDIA
Kezdjük ott, hogy képet, videót illetve zenét csak microSD kártyára lehet menteni, amit külön kell venni a készülékhez, mert a spórolós T-mobile Magyarország nem tett a dobozba 2 GB-s kártyát, ahogy azt nálunk fejlettebb országokban csinálják. A Pulse 16 BG-ig bővíthető, szerintem ennyi bőven elég. A kamera 3.2 megapixeles képeket készít, autofókusszal van ellátva, vaku nincs és 352x288 px felbontású videót vesz fel 20 fps-en. Ne várjatok tőlem velejéig hatoló elemzést ezekről a funkciókról, mivel lesújtó lenne a véleményem. Nekem ezek a funkciók egy telefonon nem fontosak abból a szempontból, hogy minőségi tartalmat hozzak velük létre, mivel arra megvannak az arra kitalált eszkök. Soha nem fogom tudni megszokni a gombnyomás után egy másodperccel való exponálást, a gyenge képminőséget, illetve a képernyőn keresztül történő komponálást (kivéve a videónál). Első hevenyészett tesztjeim amúgy sem nyűgöztek le, tehát ezeket a funkciókat pusztán dokumentációs célból fogom használni. A kamera nehézkesen fókuszál, de fókuszál. Spontán képekhez nem alkalmas. Tesztképeket és videókat lehet keresni a neten, rengeteg van belőlük.
A zenelejátszót nem bonyolították túl, teszi a dolgát és jól. Kihangosítva elképesztően erős hangja van a Pulse-nak, a mély hangokat viszont nem nagyon ismeri. A kártyán tárolt mp3-akat beállíthatjuk csengőhangnak, természetesen minden kontakthoz hozzárendelhetünk saját csengést.
A teló legmasszívabb multimédiás része a zinternet. Gyakorlatilag ez a csimborasszója mindennek. Nagyon gyorsan és könnyen csatlakozik a legközelebbi WiFi-re, de ezt a funkciót nem érdemes folyamatosan bekapcsolva hagyni, mivel nagyon szívja az akksit. Ha esetleg egy 64 bites WEP2-es kódot kell beütnöd csatlakozáshoz, akkor a legegyszerűbb módszer, ha elküldöd magadnak mailben a kódot a tárgy mezőbe írva, onnan ki lehet másolni. (A levélszövegből nem tudtam, lehet egyáltalán?) Mivel az Android Google fejlesztés, alapból kapunk egy rakás app-ot, amiken keresztül elérhetjük a Gmail-t, Calendar-t, Maps-t, GTalk-ot, Youtube-ot. Nincs Guglis accountod? Az szívás, csinálj egyet :) A böngészőre kicsit lassú, a görgővel való navigálás lassú. Az Android Market-ről rengeteg további applikációt lehet letölteni a készülékhez, hasznosat-haszontalant egyaránt és mindezt baromi egyszerűen. (Erről majd szerintem lesz külön post.) A GPS funkciót még nem volt alkalmam jobban letesztelni, bár elhiszem, hogy be tudja lőni hol vagyok. A Maps viszonylag gyorsan betölt, szatelit és térkép nézettel egyaránt. Nagyon jó érzés, hogy a zsebemben van a világtérkép!

ENERGIAGAZDÁLKODÁS
Elsőre meglehetősen elégedetlen voltam az 1500 mAh-s akksi teljesítményével, mivel egy napi használat után már töltenem kellett. Nem ehhez szoktam hozzá, illetve a haldokló Nokiám produkált hasonlót korábban. Aztán megtudtam, hogy ez nem egy szar akksi, csak az intenzív használat és az energiapazarló beállítások és a háttérben futó applikációk hamar lemerítik. És itt elértünk egy érdekes jelenséghez, mivel eleinte soha nem tudtam, hogy ha a piros gombbal kiléptem egy app-ból, akkor az tovább megy-e a háttérben vagy sem? Hmaraosan kiderült, hogy egy app csak akkor lép ki teljesen, ha a menüből előhozod az EXIT gombot és ráböksz. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy nem minden app-nak van EXIT gombja... Erre is van amúgy megoldás: az Android Marketről több alkalmazáskezelő app-ot lehet letölteni, amelyekkel egyszerűen kontrollálhatod a háttérben futó programokat. Az is segít, ha a kijelző fényerejét nem maximumra állítod. (Én pl 30%-on használom és így is jól látható minden.) A WiFi, GPS, böngészés, játékok kifejezetten zabálják az akksit. Állítólag fel lehet tornászni az újratöltési időt 3-4 napra, ha jól állítjuk be a készüléket és nem használjuk annyira intenzíven, de ki ne akarna egy ilyen telót nem intenzíven használni? Erre találták ki, nem? Egyébként meg a töltő, vagy csak maga az USB-kábel simán elfér a táskánkban, annyira kevés helyet foglal.

TELEFONÁLÁS
Sok dolgot érintettem már, csak azt nem, amire alapvetően megalkotta az ember ezt a készüléket: a beszéd. Először furán kongónak tűntek az éter másik feléről jövő hangok, de pár nap alatt megszoktam. A készülék jobb oldalán található hangerőszabályzó gombokkal lehet szabályozni a másik fél hangerejét, illetve híváson kívül a csengőhangot, zenehallgatás közben pedig nyilván a zenét. A frontoldal tetején a hangszóró mellett található egy kamera, amivel videotelefonálást lehet lebonyolítani. Sajnos még nem tudtam kipróbálni, de nyitott vagyok ilyen jellegű hívásokra.

Új és régi. Szemmel láthatóan fejlôdik a technológia :)

ÖSSZEGZÉS
Néhány negatívumtól eltekintve egy nagyon okos, gyors multimédiás készüléket kapunk a pénzünkért, méltó darabja az Android mobilok egyre növekvő seregének és méltó vetélytársa az iPhone-nak, illetve bármely más okostelefonnak, sőt a legtöbb Android készüléknek is, mivel tudásban csak alig térnek el egymástól, árban viszont annál inkább! Egy hete nyüstölöm és nagyon megszerettem, erősen ajánlott minden geek-nek illetve azoknak, akik elfogadható áron keresnek okostelefont!

(Itt és itt olvashattok még magyar nyelvű felhasználói teszteket, loptam is néhány infót, és vannak dolgok, amelyekre ők jobban kitérnek.)

Élet a webkettőn: Twitter

A Twitter 2006 óta létezik, ami egy mikroblog-szolgáltatás és szociális háló (ugyanez angolul szebben hangzik). A lényege, hogy 140 karakterben oszthatod meg a nagyvilággal ami épp téged érdekel, veled történik, gondolsz stb - ez a tweet, vagy magyarul a csirip. Még valamikor a legelején regeltem és lefoglaltam a zsutti felhasználónevet, bár használni csak pár hónapja kezdtem el.

Őszintén szólva eleinte nem igazán fogtam a lényegét. Miért akarnám én 140 karakterben megosztani másokkal az életem, vagy gondolataim, amikor van msn, skype, facebook meg blog, meg flickr stb? Aztán szép lassan rájöttem, hogy csomó olyan ember van, akikkel például nem tartom napi vagy akár heti-havi szinten a kapcsolatot, mégis érdekel, hogy mit gondolnak, csinálnak, és ez ugyanígy érvényes visszafele. Tovább van pár hírös ember, akik szintén érdekelnek: zenészek, színészek, rendezők és ha nem gyűlölném a celebeket, még talán őket is követném. Az sem egy utolsó szempont, hogy a Twitteren keresztül sokszor hamarabb értesülök bizonyos hírekről, mint bárhonnan a médiából. Egyszerűen bámulatos. (Pl most ment a tv-ben a magyar-svéd meccs, de nem néztem mert írtam a blogot és egyszercsak egy nagy BAZDMEG-et hallottam a nappaliból ami lehetett volna akár egy kihagyott helyzet is, mire jött a tweet hogy "Hun-Swe 0-1").

A Twitter használata pofonegyszerű. Beírod a szöveget, nyomsz egy entert és kész. Küldhetsz twit-et SMS-ben, használhatsz PC-n ill. Mac-en különböző Twitter klienseket, amelyek nagy része már mobilra is letölthető. Válaszolhatsz mások tweet-jeire, ha a felhasználónév elé egy '@' karaktert teszel (pl @zsutti), ezeket az üzeneteket bárki láthatja, küldhetsz közvetlen üzenetet (pl D zsutti), ezek mások előtt rejtve maradnak, újratwittelheted mások tweet-jeit (pl RT @zsutti), ezt szintén láthatja bárki. A rendszerben úgynevezett 'hashtag'-ekkel lehet keresni, azaz ha egy # karaktert illesztesz egy szó vagy szavak elé, arra mások rákereshetnek. Például szar a meló és ha rákeresel erre a szóra, hogy "worksux", akkor megjelenik az összes tweet, amiben ez szerepel: #worksux, így olvashatod mások gondolatait a szar munkáról stb.

Megszerettem a Twittert. Ha blogolok vagy képet töltök fel a netre, akkor twittelek, ha valami érdekes történik, twittelek, ha lenne a telómon kamera és elkapnám azt, ahogy mondjuk Gyurcsány az Orbánnal pingpongozik, akkor twittelném azt is. Ja igen, képeket is lehet twittelni a Twitpic segítségével, vagy közvetlenül mobilról. Imádom a modern technológiát, mondtam már?

Mai számvadászat:Budaörsi út

A hét elején megkértem a Spottr.hu-t, hogy segítsenek 365Bp-vel kapcsolatban, mivel nem sokkal a vége előtt megakadtam. Írtam egy cikket, amelyben vállalkozó kedvű embereket kértem meg arra, hogy keressenek meg bizonyos számokat és küldjék el nekem fotóval és címmel. Ez részben sikerült is, mert kaptam pár mailt, de volt amiben csak címek voltak, viszont akadt egy, amihez képek is voltak csatolva, ezeket be is gyűjtöttem.

Egy régi külkeres ismerősöm - KáVé - küldött renegetg címet és ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy kitekerek ma a Budaörsi útra. Bár eddig is tudtam, hogy elég hosszú, de tartottam tőle, hogy pofáraesés lesz, mert rengeteg nagy telek található ott, ami azt jelenti, hogy adott területre sokkal kevesebb házszám jut. Továbbá ez is kint van a halál f@szán és az a két együttható eddig nem nagyon ingerelt arra, hogy kitekerjek. Bár megtettem volna ezt az utat fél évvel ezelőtt, ugyanis találtam érdekességeket a 100-as házszámok közt, de ez most mindegy, mert azon túl vagyunk.

Szóval elindultam fél egykor Kelenföldre, onnan az aluljárón át a Budaörsihez, örültem, hogy van bicikliút, de a Kőérberki útnál letértem, mert félrevezetett egy burkolatjavítás és másik bringaúton folytattam. Gondoltam, majd az Egérúton visszalibbenek a Budaörsire, de azzal nem számoltam, hogy az autók nem engednek be a sávba és rákerültem az autópályalehajtóra. Egy kb 2 km-es szakasz megtétele után letértem Budaörs felé. Kicsit paráztam azért, de nem volt vészes.

Itt volnék Budaörsön, életemben kb másodszor (leszámítva a Kékeknél tett látogatásaimat), de abból az első is olyan volt, hogy házibuli, meg készenlét, meg BKV, érted. Mit tegyek? Menjek vissza? Dehogy... Király az idő, 35 C° de lehet több is, bringázzunk fel a hegyre! Van egy kápolna a Kőhegy tetején és oda már azóta el akartam menni, hogy először megláttam a kocsi ablakából sok-sok évvel ezelőtt. Egy kis bolyongás, kérdezősködés, eltévedés után megtaláltam a felfelé vezető lépcsőt. Bringával a vállamon felgyalogoltam és ott töltöttem egy teljes órát. Állat volt, felmásztam a sziklák tetejére, készítettem panorámaképeket, makróztam szöcskét, majd felteszek párat Flikkerre is. A legnagyobb problémám a rohamosan fogyó vízkészletem volt, így egy idő után ténylegesen rá voltam kényszerülve, hogy távozzak, de az biztos, hogy ide még visszatérek, mert pazar a hely.

Visszafelé a Budapesti úton haladtam, de már nagyon korgott a gyomrom, így megálltam egy szimpatikusnak tűnő vendéglőnél. Túrós csusza röstivel volt a kiválasztott, én voltam az egyetlen vendég, hamar végeztem, neki sem fájt. Kiszolgálás, ár, minőség: 4,5/5. Folytattam utam és végre valahára elértem a Budapest határtáblát, azonnal sasolni kezdtem az út szélén álló építményeket (nem mintha folyamatosan ezt csinálnám, bárhova is megyek). Otthon indulás előtt leellenőriztem, hogy elvileg létezik Budaörsi út 268 és 276, de a páros oldal kb 182-ig ment, a páratlan meg 263-ig. Dühömben lefotóztam, hogy lecseréljem a már meglévő 263-at, bármi is legyen az. Mivel mazochista önsanyargató vagyok, úgy gondoltam teszek egy kitérőt Gazdagrét felé, megnézek pár utcát és aztán irány haza. Sajnos itt sem volt szerencsém, minden kiszemelt utca túl rövidnek bizonyult, de legalább sok emelkedőt kellett legyűrnöm. Férfiasan bevallom, volt néhány rész, ahol egyszerűen le kellett szállnom a bicajról, mert nem bírtam a strapát. A Farkasréti temetőtől konkrétan végigszáguldottam a Délihez, onnan meg a Láchídig stb, aztán valahogy hazaértem, felhoztam a vasat a negyedikre és beléptem a lakásba, legszívesebben hánytam volna egyet. De nem hánytam, pedig néha jól esik.

A mai mérce kb 38 megtett - abból 2 az autópályán- km után: ZÉRÓ. Azt hiszem eddig ez volt a legnagyobb szopó utam. Komolyan mondom, a hegyi élményt odaadtam volna egy új házszámért. Kurvaélet. (Bocs)

A számvadászat folytatódik:

268, 276, 302, 319, 328, 338, 351, 353, 355, 360

A hátam a vásznam

Már másfél hete, hogy elkészült a tetoválás a hátamon, de csak most jutottam el odáig, hogy írjak is róla. Mint azt legutóbb írtam, a véglegesítésig várnom kellett egy hónapot. Másfél hétig kentem Bepanthen krémmel a hátam, míg a var lehámlott teljesen. Szépen begyógyult, de pár pólót, trikót, ágyneműt összekentem a fekete bőrdarabkáimmal:)  Egy hónap alatt kellett kitalálnom, hogy miképp legyen a hátam közepén lévő banális hiba kijavítva. Végül a tetoválás előtti éjszaka világosodtam meg. Az ötletet egy rosszul húzott vonal, az inspirációt bedrogozott pókok hálói adták. Most kb két másfél-két órát ültem a székben, mert Balázs az összes kontúrt újrahúzta, ez eltartott egy darabig még úgy is, hogy nagyon gyorsan dolgozik. Az eredménnyel pedig teljesen elégedett vagyok, állat lett. RESPECT Tóth Balázs tetoválómesternek! 

Miután másnap csütörtökön leszedtem a fóliát, hogy levegőzzön a mű, készítettem róla egy olyan igazi béna fürdőszobai fotót, csak nektek! Valamikor majd lesz jobb is, ígérem.

Koszos dolgok: szétszedtem az egerem

5-6 évvel ezelőtt vettem azt a Logitech wireless billentyűzet-egér kombót, amit most is használok. Sajnos az ember nem mos mindig kezet mielőtt használná az egeret, így az elég könnyen koszolódik. Továbbá az én egerem túlélt már néhány tucat vizuálos partit, költözést,  stb. Egyszer megpróbáltam szétszedni késsel, mert nem találtam csavarokat. Most, pár év után, egy elemcsere alkalmával megtaláltam az egyik csavart: egy mély fekete lyukban. Végül szétszedtem darabjaira és megtisztítottam. Ez annyiból állt, hogy meleg víz alatt ledörzsöltem a műanyag részekről a több éves zsírt és koszt, majd kitettem száradni. Nem voltam benne biztos, hogy a hajszárító jót tenne neki, így azt mellőztem. Az összerakás már kicsit nehezebb volt. Az elektronikát 4 apró csavar tartja, és miután sikerült becsavarnom mindegyiket a helyére, akkor vettem észre, hogy kihagytam egy picsányi kis alkatrészt, ami egyébként a wireless connection gombja volt, mint kiderült :) Most majdnem olyan szép, mint újkorában. Lehet a billentyűzet lesz a következő projekt.

Utolsó nap a Várban

Eljött ez a nap is. Vártam is meg nem is. Vártam, mert végre a saját lakásomba költözhetek, egyelőre a húgommal, később egyedül, később talán barátnőmmel. Ugyanakkor nem vártam, mert az itt eltöltött 1 év és 9 hónap hihetetlenül jó volt, igazából nehéz rá szavakat találni. Eleinte féltem attól, hogy egy nagyon jó barátommal költözzek össze, mert már láttam így barátságokat tönkremenni, de végül nem csalódtam. Mózes volt a legjobb lakótárs! Megszámlálhatatlan élmény fűz ehhez a helyhez. A kilátást imádtam, mindig mosolyogtam, amikor kimentem az erkélyre, bár az utóbbi időben már csak nosztalgikus sóhajok hagyták el a számat, mosoly egy sem. Szomorú vagyok, hiényozni fog...

Két és fél napig tartott míg összepakoltam a cuccaimat. Pár perc múlva itt vannak a barátok/barátnék 4 kocsival, hogy áttelepítsenek az új fészkembe. Köszi mindenkinek a rengeteg segítséget! Ha nagy leszek, meghálálom, bár a tesóm főzni fog rájuk ha átértünk, csak ezt ők még nem tudják.

Nem tűnik soknak, de valójában az!

Új tetoválás!

Régóta dédelgetett tervem vált valóra csütörtök este. Újabb tetoválással bővült a hátam, egész pontosan a régi mintám kapott egy keretet. Egy nagyon durva nonfiguratív önarcképet varrattam fel, amelynek eredetijét 2004 februárjában terveztem. Azóta többször átterveztem szinte az egészet, még közvetlenül a felvarrás előtt is módosítottam egy apró részletet.

Egyik kollégám, PiZso nyaktól combközépig tele van varrva és mikor tavaly említettem neki, hogy bővíteni akarom a hátamon lévő mintát, egyből beajánlotta nekem egyik jó barátját, Balázst, aki amúgy Zürichben futtat egy saját tetoválószalont. (Ez itt a honlapja, amelyet egy ex-kollégám, Kamen rakott össze.) A mester havonta hazajár egy hétre családot, barátnőt és barátokat látogatni, így nem kellett kiutaznom Svájcba :-) Volt egy próbálkozásom nála tavaly, de különböző okok miatt akkor elmaradt a találkozás. Idén már nem nagyon akartam halogatni, bár főleg a munka miatt kevés időm jutott az új tetoválásra gondolni, de szerencsére PiZso emlékeztetett rá.

Március végén találkoztunk Balázzsal, vittem magammal a mintát, beszélgettünk róla sokat, majd abban maradtunk, hogy várunk egy hónapot és Balázs kicsit "tetkósabbá" rajzolja. Végül mégis az eredeti minta mellett tettük le közösen a voksunkat. Maga a mester sem volt elégedett az áttervezett változatokkal, azt mondta, hogy a hátamon lévő régi mintáról és az újról lejön, hogy ugyanaz a kézírás, amit ő nem tudott utánozni. Erre a kijelentésre azért büszke voltam.

Csütörtök hatkor elviharzottam az OG-ből (bár lett volna mit csinálni), leparkoltam a bringát a Gödörnél és BKV-ztem Pesterzsébetre. Basszus, megint kellett bérletet vennem... Annak ellenére, hogy nem egy profin felszerelt stúdióban voltunk, hanem a mester lakásán, minden a legsterilebb körülmények között zajlott le, és minden részletre kiterjedő alapossággal és szakértelemmel vettük szemügyre az esetet (a hátam), mielőtt nekilátott dolgozni a tűvel. Ekkor derült ki, hogy az első mintám nem pontosan a hátam közepén van, amire eddig egyikünk sem gondolt... Egy kis tervezgetés és a tetoválás utáni lépések megbeszélése után nekilátott a munkának, addig én magazinokat olvastam.

Még az elején megérkezett Szilárd, Balázs egy jó haverja, akinek szintén van egy tattoo & piercing szalonja az EuroParkban és szintén nagyon jó arc és amúgy testékszereket helyez emberekbe. (Ő is ott volt a márciusi találkozásunkkor. A legtöbben Elvis néven ismerik, akik még emlékeznek a VV1-re.) Szóval Szilárd és Balázs barátnője helyet foglaltak a kanapén, majd lájtos jammelgetésbe kezdtek akusztikus gitáron. Talán el sem kell mondanom, mennyire jó fílingje volt az egésznek. Tetoválás élőzenés aláfestéssel. This is tha real shit!

Vélehtően felmerül bennetek pár kérdés, ezekre az alábbiak a válaszaim:

• A procedúra majdnem 3 órán keresztül tartott, közben persze tartottunk 2×5 perces szünet.
• Igen, fájt. Hol jobban, hol kevésbé. Gerinc mentén, lapockánál és anyajegyek körül nagyon.
• A fájdalom ellen úgy védekeztem, hogy nagyon kapaszkodtam a tetoválószékbe, vagy a saját kezembe és erősen becsuktam a szememet, majd tetovált nyulakkal és őzekkel teli rétre gondoltam, amelyek boldogan legelésznek és ugrálnak szertelenül:-)
  
• Nem lettem rosszul egyszer sem, nem vinnyogtam, nem sírtam, amikor szünetet tartottunk, alig vártam, hogy folytassuk. Próbatételnek tekintettem a procedúrát, aminek meg akartam felelni.

Amikor végeztünk és végre megtekinthettem a tükörben, nagyon elégedett voltam. Jó emberhez fordultam, akiben sem szakmailag, sem emberileg nem kellett csalódnom.

Nos, képet azért nem teszek most közzé, mert a mű még nincs kész. Egyrészt ki kell találnom, hogy az első tetoválás félrecsúszásából fakadó bonyodalom a hátam közepén hogyan legyen kijavítva, továbbá a régi mintát is újra kell varrni, mert 7 év alatt nagyon kifakult. Kb 1 hónap múlva, ha kész lesz a mű teszek ki képet is. Addig aki látni akarja, az jöjjön oda hozzám személyesen. Utcán leszólítani nem ér!

A nyugalom szigete

Amikor lezárult az ingatlan adás-vétel és ott voltam egyedül a lakásomban, egyáltalán nem éreztem odavalónak magam. Nem éreztem át a helyzetet, idegen volt, fura. Ez így volt kb két hétig. Most már más a helyzet. Valószínûleg a munkahelyi stressz is közrejátszik, de az utóbbi pár napban meló után minden nap felmentem a kéróba lazulni, pihenni, semmit sem csinálni. Csak feküdtem a kétszemélyes kis kanapémon, olvasgattam valami 2 évvel ezelôtti Kiskegyedet vagy a kerület lapját, zenét hallgattam, ettem és ittam ha volt mit, nyitott ablaknál hallgattam az utcáról beszûrôdô zajokat. Csend. Nyugalom. Béke. Kurvajó érzés. Ezáltal valahogy egyre jobban elfogadtam a helyzetet, sôt most már vágyom rá, hogy minél hamarabb beköltözhessek. Sokáig spártai körülmények között fogok élni, ez már most világos számomra, de leszarom. Király lesz!

Home sweet home

A mai naptól lakástulajdonos vagyok. Felfogni még nem bírom, kicsit félek is, de jó lesz végül. Örök hála a szüleimnek!

Ez a lakásom száma. 5+7=12. Az egyik szerencseszámom. 

Számadás 2008

Kicsit megkésve, a hónap közepén írok a tavalyi évemrôl, de jobb késôn, mint soha. Referenciaként belinkelem itt a 2007-es évrôl szóló postomat, szerintem érdekes lesz összehasonlítani. Hosszú post lesz ez is, hadd szóljon:

Blog: Tavaly összesen 106 postot írtam, a 2007-es 61-el szemben, szerintem ez jelentôs fejlôdés. Idén megpróbálok még többet blogolni, bár nem tagadom, hogy néha egyszerûen nem visz rá a lélek, még akkor sem, ha valamirôl tényleg írnom kellene. Ez van srácok... Kicsit alakítgattam a jobb oldalon található részt, bekerült egy csomó link, slideshow a flikkeres képeimrôl, last.fm lejátszó, átstrukturáltam a blogrollt, meg betettem egy dobozt az RSS alá, hogy aki olvassa a blogot, az ott bejelentkezhessen, vagy mi... Ôszintén szólva fingom nincs mit csinál az a cucc ott, adok neki még pár hetet, ha senki nem veszi igénybe, akkor letörlöm.

Munka: Brutális év volt. Az év elején még viszonylag békében elvoltunk a Kékekkel, de fôleg külföldi OG-s fejesek közremûködése miatt (magyarul beleköptek a levesünkbe) kiírtak egy tendert a nyár közepén. Természetesen nagyon örült az egész csapat, mivel épp nyár volt, a brigád fele szabin, és a több körös tendernek hála elôfordult az is, hogy egészen október közepéig zsinórban több hétvégét töltöttünk az irodában. A 7 napos munkahetek majdnem megszokottá váltak, az éjszakáig illetve hajnalig tartó túlórázás pedig idegronccsá tette az embereket. Végül vért izzadva, de megnyertük a tendert, velünk együtt az egész OG megmenekült. Egy darabig. Beütött a válság, (bár ez már 2009-ben történt, de szorosan kapcsolódik 2008-hoz) mire az új évet leépítésekkel kezdte a cég. Én maradtam, más kollégáim nem voltak ilyen szerencsések.

Materiális javak: Azt sem tudom hol kezdjem. Vettem egy Nikon D80-at egy kollegámtól, 2 objektívval, amit decemberben lecseréltem egy D90-es vázra. Mindkét vétel megérte és szerencsére semmit nem buktam az ügyleteken. Februárban elkezdtem eBay-ezni, ami nagyon addiktív, tehát csak óvatosan! Így tettem szert 4 db nagyon régi szovjet Zenit fényképezôgépre, konverterekre az M42-es obikhoz, hogy tudjam a Nikonnal használni, távkioldóra a D80-hoz (ami most eladó), egy új Manfrotto állványra, amihez a Digitcamben vettem fejet. Vettem egy Epson nyomtatót is novemberben, errôl kivételesen nem emlékeztem meg külön postban. Aztán vettem még egy tonnányi könyvet, fôleg Asimovokat meg Vonnegutokat. A bringára viszonylag sokat költöttem, mert volt pár baleset, borulás stb, meg kellettek szerszámok is, de a legkomolyabb bringás beruházásom a Bagaboo táskám volt!

Immateriális javak: Emberi kapcsolatok. Nálam nehéz ügy. Nehezen szakadok ki a gubómból, de idén történtek dolgok, amik rákényszerítettek. Például amikor Mózes elment Argentínába a Celeb vagyok forgatására. Másfél hónapig voltam egyedül az albiban, ha nem mozdulok ki, megkattanok. Akkor pár emberrel kialakult egy normálisnak mondható kapcsolat, akikkel addig csak felületesen érintkeztem, vagy kevesebbet a kelleténél.
Azt feltétlen meg kell említenem, hogy a Flickr jóvoltából egy nagyon jó kis közösségnek lettem tagja, és sajnos csak ritkán jutok el itt Bp-n flikkeres találkozókra, de rengeteg jófej embert ismertem meg és sokat tanultam tôlük. BIG UP!
Szakmailag aránylag kevesebbet fejlôdtem, mint 2007-ben, de év végére már tisztán láttam a gyengeségeimet és azt, hogy mit kell fejlesztenem. Nem akarom azért elveszteni a munkám, mert szarul dolgozom, tehát idén újra tanulni fogok. Újra meg kell tanulnom rajzolni szabad kézzel! Azt még nem döntöttem el, hogy autodidakta módszerrel, mint eddig, vagy magántanártól.
A családommal idén kevesebbet tudtam foglalkozni, már olyan szinten, hogy kevesebbszer jutottam haza vidékre. Ennek nem örülök, de ugyanakkor úgy érzem, hogy kicsit konszolidáltabb lett a viszonyunk a szüleimmel. Talán én is érettebb lettem és a szüleim is észreveszik ezt. Nem tudom igazából, csak spekulálok...

Életkörülmények: Ugyanúgy a Várban lakom, a kilátás még mindig nagyon fasza, bár így télen elég gyászos néha. A szüleimnek hála májusban elkezdtem lakást keresni, decemberben találtam is és ha minden jól megy, akkor másfél hónapon belül lakástulajdonos leszek! Valahogy még mindig nem tudom elhinni...

Magánélet: Márciusban szakítottunk Ágival. Immáron ezredjére. Ez a szakítás viszont teljesen különbözött a többitôl. Egyetértésben tettük, láttuk, hogy már annyira eltávolodtak egymástól útjaink, hogy nem megy tovább. Jól tettük én azt mondom. Nem volt jó érzés, ugyanakkor felszabadultnak érztem magam, nem éreztem újra azt a leküzdhetetlennek tûnô kötôdést, mint azelôtt.
Azután nem lett senkim. Talán lehetett volna, ha nagyon akarom, vagy észre akarom venni, vagy nem ábrándulok ki, vagy nem egy kib. másik városban/országban/kontinensen él a csaj, vagy egy picit érettebb... mocskosul válogatós vagyok! Egy bizonyos szinten jó volt az egyedüllét, mert így tudtam a hülye kitalációimmal foglalkozni, mint a 365 Budapest, vagy szupertitkos rajzprojektemen dolgozni hosszú éjjeleket heteken keresztül stb. Most már viszont kezd elég lenni az egyedüllétbôl, szép lassan, ahogy mászunk ki a télbôl.

Szórakozás: Nem járok sûrûn bulizni, már Külker óta. A havi 1 vizuál adott, de ott nem szoktam lerészegedni. Mózes rángatott el ide-oda, OG-s kollegákkal volt valami nagy ritkán, de az év nagy elferdülése a BalatonSound-on volt! Jövôre is megyek, az tuti, szarok a Szigetre! Ja és a februári Krush buli az A38-on nagyon odabaszott!

Utazás: Kétségkívül az év legnagyobb eresztése a New Yorkban töltött 1 hét volt. Nem tudom elégszer megköszönni Áginak! (Igen, az az Ági, akivel 7 hónappal elôtte szakítottunk.) Vissza akarok menni, egyszerûen muszáj! Képek itt, élmények itt, csak klikkolj!


Legnagyobb sikerélmények: Májusban eladtam 2 panorámafotómat (egy igazi embernek:)! Novemberben kiállították az egyik fotómat a National Geographic fotópályázatának keretében a Westendben. New York, mert kijutottunk és mert hazatértünk.

Tervek: Újra megtanulni rajzolni, elintézni a lakás ügyes-bajos dolgait, újragondolni a költéseimet és mivel idén is szeretnék utazni, de egy NYC kaliberû kiruccanásra nem lesz pénzem, idén újra el akarok jutni Prágába. (Ki tart velem?) Továbbá kitaláltam új fotós projektet, szintén melós lesz, de nem hajt a tatár.

42

Douglas Adams frenetikus könyvében, a Galaxis útikalauz stopposoknak címűben, a Válasz a Végső Kérdésre, hogy mi az élet értelme, meg minden: 42. Nem igazán értettem, hogy Douglas Adams mit akart ezzel mondani, egészen tegnapelőttig. Mindenkinek az életében eljön valamilyen rejtett formában a 42-es szám, több mint valószínű, hogy nem is jut tudomására. Lehet, hogy ez a szám tényleg determinálja az adott ember számára az élet értelmét. Lehet, hogy többször is az élet során.

Aláírtam egy szerződést, amely hat oldalas volt, mindegyik oldalát szignóznom kellett, hét példányban. 6×7 = 42. Vettem egy lakást :-)

Okéoké, kezdjük az elején. Miért nem írtam én erről? Ölembe pottyant? Neeem. Azért kell lakást venni, mert jobb, mint egy albérletet fizetni, mivel a sajátom! Ennyi. 14 éves korom óta lakom másokkal egy légtérben, osztom meg a lakhelyem, most már kezd sok lenni. Mondjuk, lehet kibírnék még egy évet:) Továbbá el kell mondjam, hogy a szüleim ötlete volt ez az egész, több szempontból is támogatták ezt az egész ügyet. VÉGETELENNÜL KÖSZÖNÖM NEKTEK, igyekszem meghálálni egy kis-zsuttival, majd egyszer!

Tavaly májusban kezdtem el lakást keresni és azt kell mondjam, nem egyszerű téma. Egészen decemberig bezárólag kb. 40-50 lakást néztem meg. Szinte minden héten volt legalább egy, de előfordult, hogy ugyanazon a napon három lakásba jutottam el. Összekötöttem a hasznost a hasznossal, és a háznéző túráimba beelépítettem a számvadászós projektet is :) Így két legyet ütöttem egy csapásra.

Nyolc hónapnyi keresés után úgy gondolom, hogy van pár szempont, illetve hasznos tanács azoknak, akik épp hasonlóba vágják a fejszét. Következzenek a vevői észrevételek:

1. Írj egy listát a preferenciáidról: új vagy használt, tégla vagy panel, mennyi pénzt szánsz rá, mi a minimum és maximum méret, szobák száma, állapot - mennyit tudsz felújításra rászánni, belváros vagy külváros, központi vagy távfűtés, utcai vagy udvari, világos vagy sötét, földszint vagy emelet? (Emeleten kevésbé zajos a belváros) Legyen zöldterület a közelben? Ha emeleti, kell lift? Hány emeletet vagy hajlandó megmászni, ha nincs lift álmaid lakásában? Mind olyan kérdés, ami általában menet közben merül fel. Nem árt, ha rangsoroljuk az igényeinket, így a kínálatból is jobban tudunk szelektálni és kevesebb helyre megyünk el tök fölöslegesen.

2. Szelektálni tudni kell és ezt az interneten a legegyszerűbb, felejtsd el a nyomtatott kiadványokat! Budapesten hatalmas a lakáskínálat, rengeteg ingatlanügynökség közül lehet válogatni. Kevés olyan hirdetéssel találkoztam, amelyet közvetlenül az eladó adott fel. Felhívtam olyan számot is, amit utcán talált hirdetésről szedtem. TE ILYET SOHA NE TEGYÉL! Beszoptam, mert ez is egy ingatlanügynökség volt, de ilyen ócska módszerrel halásznak maguknak ügyfeleket. Én beszoptam, elmentem egy nagyon rossz lakásba, a soha viszontlátásra!
Sok ingatlanos céggel álltam kapcsolatban, ezek közül 3 olyan cég volt, akik nem szarták le a fejemet és elégedett voltam a szolgáltatásukkal: Door Ingatlan, A1 Ingatlan, de csak azért, mert Juca ott dolgozott egy darabig (neki amúgy köszönet a rengeteg fáradozásért, élmény volt vele lakást néni), és végül a Duna House, amin keresztül a lakást találtam. Ha találsz egy jó céget, akkor csomó macerát levesznek a válladról, ha akarod.

3. Ne fukarkodj az idővel. Ne akarj két hét alatt lakást találni, nagyon sok mázli kell hozzá. Én egy évet adtam magamnak, 8 hónap lett belőle. Az a lakás lesz a megfelelő, amelyik első blikkre megtetszik és utána nem tudod kiverni a fejedből! Mint a szerelem :)

4. Ne fukarkodj az idővel (2). A lakásba érve minden helyiséget nézz meg, próbáld ki a kapcsolókat, kérdezősködj a ház állapotáról, lakáséról, milyen javítások voltak az elmúlt 10 évben, vezetékek állapota megfelelő-e, de a legjobb, ha elkéred a közös képviselő számát, ő köteles pontos tájékoztatást adni az efféle kérdésekről, ha lakásvásárlásról van szó. Ha találsz egy megfelelőnek tűnő kérót, akkor keríts egy szakavatott szemet, aki elmegy veled és megnézi ő is. Ilyenkor általában lehull a lepel, kivéve az álomkérónál:) A szakszem olyan dolgokat is észrevesz, amiket mi, normál halandók nem tennénk.
Itt köszönetet mondanék Péter bának! Megmentett pár csalódástól és spórolt nekem pár milliót.

5. Hacsak nincs nagyon sok pénzed, akkor kétlem, hogy találnál olyan otthont magadnak, ami minden apró-cseprő kritériumodnak megfelel. Valamiből mindig engedni kell. Például nincs lift. Vagy a wc a fürdőszobában van, de amúgy meg kurvajó a fürdő. Vagy udvarra néz, de te utcait szerettél volna. Rengeteg dolog felmerülhet, akár fel is borulhat a korábbi preferencialistánk. Ha több favorit van, akkor az nagyon jó, mert válogathatunk! Csak tudni kell választani...

6. Ha alapos megfontolás után eldöntötted, hogy végül melyik lakást szeretnéd birtokba venni pár hónapon belül, akkor ne habozz és hívd fel az ingatlanost, hogy ne halásszák el előled! Rossz érzés, amikor lassú az ember. Persze ez mindig későn derül ki. Amennyiben te vagy a gyorsabb, minél hamarabb írjatok alá egy vételi szándéknyilatkozatot, ezzel helyzeti előnybe kerülsz.

7. Az alku. Minden lakásnak van egy alap értéke, a tulajdonos szeretne belőle profitálni, meghatároz egy minimum összeget, ami alatt nem lehet eladni a lakást, az ügynökségnek is van díja, ez általában 3-8% között mozog. Az alkunál mindezt a tényezőt figylembe kell venni. Nem árt, ha a kezünkben tartjuk az eseményeket, azaz kezdjünk pár millióval az ajánlott vételár alatt. Mivel az alku során nagyjából középen állapodnak meg a felek, nem árt előre kiszámolni, hogy mennyit ajánljunk, ahhoz viszonyítva, hogy mennyit lennénk hajlandóak maximálisan megadni a kecóért. Így ha az eladó tesz egy ajánlatot, ami nekünk már nagyon kedvező, de ő esetleg még engedne, akkor tehetünk egy próbát, és elhárítás esetén még vígan visszatérhetünk az előző ajánlathoz. Néha ez "csak" százezreket jelent.

8. Legyen egy nagyon megbízgató ügyvéded! Komolyan, rohadtul fontos! A szerződés megírása komoly szakembert igényel, rengeteg buktatója van a dolognak. Rettegj a gépelési hibáktól, kihagyott részletektől, rossz helyre tett pecsétektől, mert sok extra pénzbe kerül (amúgy is) és akár be is bukhatod az egészet, ha valami hiba csúszik a gépezetbe!
Nekem nagyon jó ügyvédem van, az életemet rá merném bízni!

Egyelőre a procedúra közepén tartok. A későbbiekben még lehetnek fontos tapasztalataim, ha így lesz, postolom őket.

Első hó

Ma leesett az első hó! Király! A télben a havat szeretem a legjobban. Mondjuk ma meglettem volna nélküle, ugyanis kőkeményen beszoptam az időjárást...

Tegnap a cég garázsában hagytam a bicót, mert hazafelé nem akartam ázni, így ma vissza kellett érte mennem, tervbe volt véve egy kis tekerés. Tisztában voltam azzal, hogy eshet a hó, ezért a "sapka-sál-kesztyű-még egy pulcsi" kombó bejátszott. A Váci úton eltekertem a Megyeri-hídig, azon át Budára, ott kicsit tévelyegtem. Már a hídon kaptam az áldást, a sálammal takartam az arcom, miközben széllökésekkel hadakoztam. A hídról leérve Óbuda felé vettem az irányt, ahol eltévedtem, ekkor kezdett el legjobban esni a hó. Élesen, arcba, fájdalmasan. Valahol a puszta közepén letértem egy nagy vezeték mellé egy aszfaltozott útra, ott vettem észre, hogy defektem van. Fasza, gondoltam, se pótgumi, se szerszámok, menjünk gyalog... Rossz bringás vagyok. Elgyalogoltam az Aquincum hévmegállóhoz, mint kiderült ott lebzselek a közelében. Onnan Batyi, majd lekötöttem bringát a téren és mentem a Keletihez a dolgomra.

Amikor visszaértem, a bringa érintetlen volt, főleg mivel be volt havazva és picit ráfagyott a hó. Nem jó. Végül hazatoltam és most próbálok magamhoz térni. Kemény menet volt a mai.

Elvileg fotózni mentem, de nem voltam túl produktív, mondjuk úgy, hogy rábasztam. Konkrétan. A részleteket túl hosszú lenne most boncolgatni és nem is szeretném, mert szoros köze van egy projekthez, amin dolgozom, de hamarosan minden kiderül:) Ezt meg a puszta közepén találtam:

26

Most dél van. Másfél óra múlva lesz 26 éve, hogy világra jöttem. Az elôbb rohamoztak meg a kollégáim és kívántak boldog szülinapot. Attila, a szövegíró-felem is ma született, csak egy évvel késôbb, mint én. Még nem tudja, de majd kap tôlem egy pólót, valami rá jellemzô felirattal, amiben feszíthet. A hugom köszöntött fel elôször, köszi Tesó!

Amúgy ez a nap elég szarul indult. Alapból fel kellett kelni, de mivel nem akartam, jó sokáig kihúztam és végül fél 10-kor kimásztam az ágyból. Ez automatikusan magával vonta azt, hogy sokat fogok késni OG-bôl. Reggel óta tompán fáj a fejem. A postán sikeresen ráéreztem arra, hogy mikor melyik ablakhoz kell átmennem, ha még többet akarok várni. Aztán elindultam bicajjal melóba, csak kétszer ütöttek el majdnem. Elfeletettem feltenni a szemüvegem, ezért a csípôs délelôtti hideg szembeszélben szétkönnyeztem a szemeimet, fôleg miután menetközben belerepült valami.

Most a reklámmalomban vagyok, imitálom a munkát. Szerencsére nincs sok tennivaló, de még nincs vége a napnak, tehát még lehet ez is rosszabb.

...

Közben elmentem bédelni, meg költöttem pénzt, hogy jobban érezze magát a lelkivilágom. Vettem pulcsit. Meg pólót. Tisza mindkettô. Visszajöttem munkát mímelni, de közben kiderült, hogy már dolgozni is kell. Faszom... Pont ma!

(Haza akarok menni, pornót akarok rajzolni! Nem, nem pornóra akarok rejszolni, hanem pornót akarok rajzolni. Ez is egy olyan projekt, amit tavaly találtam ki és azóta is dolgozom rajta. Remélem jövô évben el tudom adni a munkáimat sok pénzért pornóproducereknek és színészeknek! Akkor lesz ám jó világom!)

Ez a kép is egy jelenleg futó fotós-projektem része. Ha minden jól megy január elsején mutatom be. Ez egy 26-os házszám.

Ma nagyon hiányzik valaki mellôlem...

Update: A kollegáim most köszöntöttek fel tortával meg pezsgôvel mindkettônket! Imádom a munkatársaimat!

Miért jó az Oakley?

A New York-ról szóló post-sorozatom végén említettem, hogy megajándékoztam magam egy 125$-os Oakley napszemüveggel. Szögezzük le, hogy kurva drágák az Oakley cuccok, viszont be kell látnom, hogy indokolt a magas ár. Sajnos nem találtam adatot arról, hogy mennyi szabadalmat nyújtottak be a termékeik fejlesztése során, de bizonyos információim szerint több százat! A szemcsik nem szar anyagokból készülnek, de szerintem a következô videó jobban szemlélteti, hogy mirôl is beszélek:



Ezek után szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire fontos a szemed és mivel véded.

Bringa-batyu

Több hónapos álmom vált valóra, amikor két napja végre kezembe vehettem életem első igazi biciklis-táskáját. Nem akármilyen táska ez, a belső nagy rekesz speciális kialakítást kapott, hogy a fotós cuccaimat - legalábbis egy részét - magammal tudjam cipelni. Íme:

Eredetileg nem ezt a mintát akartam, hanem ezt itt, de Tamás, a készítő nem vállalta be, annyira részletes és szavai szerint "nincs az az összeg, amiért ember azt meghímezné." Ezért döntöttem gyorsan az aláírásom mellett, így legalább felismerem, hogy a sajátom. (Szeretem a kék színt, a következő bringám is kék lesz, már van róla látványtervem:) Lássuk mit tud a táska:

Ez egy jobbvállas - de cserélhető - táska, a vállheveder biztonsági övből készült. A belseje teherautóponyva, kívül úgynevezeett cordura borítja, elvileg teljesen vízálló. Van rajta 3 fényvisszaverő csík, egy kis pánt, amibe a hátsó villogót lehet csiptetni, 1 db belső kulcstartó, 4 db zseb található belül, illetve 3 kívül, ezek egyikében íróeszközt lehet tárolni, a hátsó nagy zsebben pedig egy szivacs van, amire adott esetben le lehet ülni, másrészt merevítésként is szolgál, továbbá van egy titkos zseb, ami már nem titkos többé:) A belseje elég nagy, kb 25 liter az űrtartalma. Strapabírónak tűnik, nagyon ajánlották.

A táska belesejébe speciális fotósrekeszeket vettem, amelyek beszerzése nem volt egyszerű, illetve mégis. Amikor elkezdtem kutatni ilyen betétek után, meglepődve tapasztaltam, hogy nem túl nagy a választék és ami van, az is elég gyér illetve kétségeim voltak a minőséggel és használhatósággal kapcsolatban. Végül egy new york-i cég honlapján bukkantam erre és erre a fotósrekeszre. Ide kattintva látható az egész választék. Rendeléstől számítva 10 napon belül megérkezett, ekkor már felvettem a kapcsolatot Bagaboo-val, ahol a táskát rendeltem. Amint megjött a csomag, elvittem a betéteket Tamásnak, hogy a táskába illessze őket. A belső rész úgy van kialakítva, hogy körbefut egy tépőzáras csík, amihez a rekeszeket lehet rögzíteni. Nagyon állat! A nagy rekesz konstans helyet foglal el (kivehetném, de fölösleges), elfér benne 1 váz, tisztítócuccok, és még pár kisebb eszköz, szűrők, vagy 1 objektív. Van 2 db 2-es betét, ami összesen 4 objektívnek adhat helyet. Ha nagyon akarnám, akkor vehetnék egy kisebb állványt, amit adott esetben könnyedén magammal cipelhetnék. (Valójában már szemeztem egy Velbon állvánnyal.) Eddig csak minimálisan tudtam tesztelni, ha holnap nem kéne melóznom, akkor elvinném egy komolyabb tesztútra, de eddigi tapasztalataim elég pozitívak, már ami a kamerához való gyors hozzáférhetőséget illeti, a vissza pakolással vannak gondok, túl lassú, mert túl sok a csat. Lehet, hogy csak gyakorlás kérdése és ha betörik a táska, és az anyag sem lesz olyan merev, könnyebb lesz megbirkózni a feladattal.

Meg kell jegyeznem, hogy a táska elkészítése kissé lassan ment, másfél hónapot vártam rá. Nem tudom az okokat, de ez nekem kicsit soknak tűnt.

Azt kell mondjam, hogy nem volt olcsó mulatság ez az egész. Hosszú távú befektetésnek szánom és mint olyan, meg fog térülni. Az Amerikából rendelt fotósbetétek ára (szállítással együtt) pontosan megegyezett a táska árával, így összesen 46 ezret költöttem rá. Az a helyzet, hogy a minőséget meg kell fizetni és szerintem ez egy jó bolt volt. Tekintve, hogy a fotóscuccaim így nagyobb biztosnágban vannak a táskámban, ezért ha legközelebb taknyolok a bringával, akkor nem parázom annyira, hogy mi történhetett a Nikonnal.

Elégedett vagyok.

You have perfect fingerprints!

Szó szerint ezt mondta az a kövér muksó az USA nagykövetségen hétfô reggel, amikor levette az ujjlenyomataimat. Állítása szerint minden nap maximum 2 emberrel találkozik, akiknek tökéletes az ujjlenyomata és aznap én voltam az egyik. Hiába firtattam, hogy mit ért azalatt, hogy "tökéletes", nem fejtette ki bôvebben. Lehet azt gondolta, úgysem fogom fel, vagy mittomén. Mindenesetre ez hízelgô volt számomra. Jó tudni, hogy tökéletesek az ujjlenyomataim. Így ha valami gebaszt csinálok a Nagy Almában, akor könnyebben beazonosítanak a zsaruk. Amúgy nem örülök annak, hogy most van rólam egy akta valahol az USÁ-ban, a vízumkérô lap kitöltése meglehetôsen felbaszta az idegrendszerem, annyi idegesítô kérdés volt. Csak azt nem kérdezték meg, milyen háziállatom van, mi a neve, hol született... Az egész procedúra nem tartott tovább másfél-két óránál. Az ember bemegy a nagykövetségre, átvilágítják, elvesznek tôle minden fémtárgyat, mobilt, fényképezôgépet, sorszámot húz, elsô ablak - ûrlaptöltés, második ablak - ûrlap leadás, harmadik ablak - ujjlenyomatvétel, várakozás, negyedik ablak - rövid interjú, kész. Azt egyébként meg kell jegyeznem, hogy a második ablak után semmilyen rendszert nem fedeztem fel a sorszámok hívásában, szerintem ez a magyar hatás.

Ja, hogy miért kell nekem vízum, abba az országba, amely adatokat gyûjt a Föld egész népérôl és emiatt meg is fogadtam egyszer, hogy addig be nem teszem oda a lábam, amíg erre kényszerítenek? Mert megyek NEW YORK-ba! Ez a jó hír. A még jobb az, hogy 7000 Ft-ért repülök (illetékkel együtt, oda-vissza). Most megengedem, hogy nagyon utáljatok. Tudok vele élni:)