A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lakás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lakás. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, november 03, 2009

Új bútorok

Amikor májusban beköltöztem a lakásomba, elhatároztam, hogy a jövô évben sorra kerülô felújításig nem fogok bútorokat venni, egyrészt spórolási szándékból, másrészt mert ki tudja még, hogy milyen bútorokat akarok majd venni egyszer, kidobni meg nem szeretnék semmit. Persze ember tervez és aztán a végén minden másképp sül el, így esett, hogy hála néhány ismerôsömnek és barátomnak ingyen vagy kisebb összegekért már szert tettem egy kis kanapéra és szônyegre (Zsike+Sanyi), könyvespolcra (Ági), kis étkezôasztalra a konyhába (Angi), székekre (Danielsan) és a legutóbbi szerzemény egy cipôsszekrény (Beus+Rajmi), valamint még egy polc és egy ágy (Jucus). Az utóbbi három bútor Rajmi segítségével jutott el hozzám, köszönöm neki!

Be kellett látnom, hogy bútorok kellenek, még ha ideiglenesen is és még ha pénzbe kerül, akkor is. Konkrétan képtelenség a rendnek még a látszatát is fenntartani, ha minden cuccom össze-vissza hever a padlón/kanapén/íróasztalomon és legalább 3 sarkot dobozok meg zacskók foglalnak el. Nem állítom, hogy több lett a helyem (az ágy sokat elfoglal), de legalább a cipôink nem dobálódnak szanaszét és újabb két dobozt tudtam kiüríteni! Most van egy polcom, ami a keresztségben a "Bohém polc" nevet kapta és ide pakoltam az összes fényképezôgépemet, képeimet, rajzaimat, mappáimat, sablonjaimat és úgy általában mindent, ami az agyam jobb féltekéjének terméke, vagy kedves a szememnek.

Úgy érzem, így már kibírom a felújításig.

szerda, május 13, 2009

Könyörögjünk...

... az APEH-nak. Aki lakástulajdonos lesz, jó ha tisztában van azzal, hogy a szerzett ingatlan után illetéket kell fizetni. Sokáig nem tudtam én sem, viszont a lakáskeresôs procedúra alatt tudomásomra jutott, de többen nyugtattak, hogy az illetékbefizetésrôl szóló felszólításra általába fél évet kell várni. Nos, a vétel után 2 héttel megérkezett a felszólítás, tehát ez a fél év annyira nem jött be, nagy szarban lehet az ország...

Pénze ilyenkor ugyebár nincs sok az embernek (tisztelet a kivételnek), az illeték mértéke meg az ingatlan típusától, korától és szerzés jogcímétôl függôen változik, de általában sok százezer forint, esetleg milliós tétel, ha olyan a kecó. Ha nagyon tudatlan vagy és nem tudod kihez fordulj ennek kiderítése érdekében (ügyvéded / vagyontanácsadód), akkor neked hasznos lehet ez az online illeték kalkulátor. Leellenôriztem, hogy jól mûködik-e és valóban ugyanazt az összeget hozta ki, mint az APEH az én esetemben, tehát melegen ajánlom.

Szóval megjön a felszólítás, meglátjuk az összeget a borítékban, elsápadunk/vörösödünk/zöldülünk - mindenki válassza ki a neki szimpatikusat - és hirtelen kétségbe esünk, hogy akkor most mi a teendô. Azt hiszem deklarálhatjuk, hogy senki nem szeret hirtelen egy nagyobb összeget kifizetni, fôleg nem az APEH-nak. Szerencsére a bürokrácia egyik fellegvára Magyarország, így létezik olyan ûrlap, amelyen lehet kérvényezni az illeték mérséklését, halasztását illetve részletekben való befizetését. Következzék néhány hasznos link:

1. Az APEH honlapján található aloldal, ahonnan a különbözô fizetési könnyítésre és/vagy mérséklésre irányuló kérelmek elbírálásához szükséges dokumentumokat lehet letölteni.
2. Adatlap mérséklésre irányuló kérelmek elbírálásához (magánszemélyeknek): katt és letölt.
3. Adatlap fizetési könnyítésre (halasztás, részletfizetés) irányuló kérelmek elbírálásához (magánszemélyeknek): katt és letölt.
4. Adatlap mérséklésre és fizetési könnyítésre irányuló kérelmek elbírálásához, tehát az összes igénybe vehetô könnyítés egy ûrlapon belül (magánszemélyeknek): katt és letölt.

Az igénylést az APEH által megküldött levél átvételétôl számítva 15. nap után lehet benyújtani, de 30 napon belül. Ha elküldöd, akkor megint kotlanak rajta egy darabig, meghozzák a döntést, amelyre újabb határidôket szabnak ki a fellebbezést ill. választ illetôen, tehát addig is megy az idô. Ha nem küldöd el, akkor tejelni kell kisapám!

A letöltött ûrlapok mellé erôsen javaslom egy levél mellékelését, amelyben részletesen leírod, hogy miért igényled a könnyítést (tényleg írj bele mindent!), az csak plusz pont, ha a leírtakat más dokumentumokkal is alá tudod támasztani. Legyen a levél megható, hidd el nekem, az APEH-nál is csak emberek dolgoznak, rossz fizetéssel és gondokkal mint a legtöbben.

Könyörögjünk.

kedd, május 05, 2009

Hivatalos

Most már hivatalosan is budapesti lakos vagyok. Ma reggel elmentem a 7. kerületi önkormányzathoz és megcsináltattam a lakcímkártyám. Végre választahatok magamnak saját háziorvost, lehetek beteg, kérhetek róla igazolást és nem kell emiatt 200 km-el arrébb utaznom. (Az elmúlt években nem nagyon voltam beteg, ha meg mégis, akkor is dolgoztam és csak végszükség esetén maradtam otthon, ami miatt rendes szababadnapot kellett kivennem.) Mehetek szavazni a Hernád utcába és még fene tudja mi mindenben vehetek részt hivatalosan.

Azt el kell mondanom, hogy ez a lakcímkártya dolog sem ment csak úgy egyszerûen. Utánanéztem a dolgoknak és valaki azt javasolta, hogy interneten jelentkezzek, foglaljak magamnak idôpontot és az a tuti. Meg is tettem kb egy hónapja. Az elsô baj az volt, hogy a legközelebbi idôpontra két hetet várnom kellett volna. Gondoltam ez van, annyit várok simán. Aztán eltelt egy hét, közeledett az idôpont és közben leesett, hogy a kiválasztott idôsáv Húsvét hétfôre esik, amikor a) nem vagyok Budapesten, b) nem lesz nyitva a hivatal. Magyarul ezt kurvára nem vették figyelembe a honlapon. Próbálkoztam volna újra, de megint 2-3 hetet kellett volna várni, ekkor már kezdett elegem lenni. Egy ismerôsöm azt mondta, hogy ô bement reggel, húzott sorszámot, kivárta a sorát és viszonylag hamar elkészült a kártyája. Na ezt az opciót annyira nem szerettem, mert amint meghallom a "hivatal" vagy "okmányiroda" szavakat, a sztereotípiákkal teli fejemben hosszú sorokban várakozó, ideges, büdös, izzadó embertömegek jelennek meg, esetleg néhány csontváz elvétve a sarkokban, bár a Földhivatal kellemes csalódás volt e tekintetben, 10 percnél többet egyszer sem töltöttem ott. Végül úgy láttam ez lesz a megoldás, ezért ma reggel kivételesen fél órával elôbb keltem fel, bringával hamar abszolváltam a távot, miközben a reggeli dugóban ácsingózó kocsik között végigcikáztam a Körútig. Nem is késtem sokat, a szokásos 9:45-ös idôben érkeztem be a munkahelyemre :)

hétfő, május 04, 2009

A nagy beköltözô show

Azt se tudom hol kezdjem ezt a postot, mivel hullafáradt vagyok (bent melóhelyen amúgy), kôkemény három napos hétvégét abszolváltam. Kezdjük a pénteknél: délelôtt 11-tôl kezdve pakoltam, dobozoltam, zacskóztam. Délután lett volna egy fotózás haverokkal nem messze tôlünk, de a modell szerencsére lemondta, így tudtam folytatni amit elkezdtem. Este mentünk vizuálozni a hajóra, nagyon király buli volt, kár hogy bukta lett a vége és csak fele pénzt kaptuk meg, de volt már rosszabb is.

Szombaton reggel hatkor kerültem ágyba, fél 11-kor meg kimásztam belôle, mert jöttek fel szüleim vidékrôl, hogy megkezdjük a beköltözés elsô fázisát: konyha, fürdôszoba rendberakása, függönyök kitisztítása, takarítás stb. Az ágyból való kimászás elôtt derült ki, hogy nem jönnek fel a Várba, hanem egybôl a lakáshoz mennek, így alapból hátrányba kerültünk a hugommal, aki akkor érkezett haza, amikor én kimásztam az ágyból. Gyors zuhany meg öltözés után elindultunk, de a bejárati kapunál kénytelenek voltunk konstatálni, hogy letört a kilincs és be voltunk zárva. A szomszéddal próbáltunk kijutni, ami 10 perc szenvedés után egy kombinátfogó segítségével megoldódott. Déltôl négyig takarítás, apuval szereltünk ezt-azt, addig anyu meg tesóm gyakorlatilag felszerelték a konyhát. Köpni-nyelni nem tudtam, fullextrás konyhám lett :) Miután szüleim elmentek, levezetésképp tovább rámoltam a Várban hajnali 2-ig.

Vasárnapra már tényleg csak az apraja maradt, de így is szinte folyamatosan dobozoltam, míg megérkeztem az elsô segédek. Hugom eléggé szakaszosan volt otthon, neki kevesebb is volt a cucca, fôleg a konyhával bajlódott. Csak aznap délben derült ki, hogy meglesz a 4. kocsi, amivel a cuccainkat deportáljuk, ennek nagyon örültem. Reméltem, hogy így egy körben abszolváljuk a feladatot. 14:45 és 15:45 között egy doboz kivételével mindent bepakoltunk az autókba, 16:00-ra ott voltunk a lakás elôtt. Sikerült kifognunk pont a bejárati kapu elôtt egy parkolóhelyet. Rotációs rendszerben rámoltunk ki a kocsikból: amint kiürült az egyik, a következô a helyére állt és nem egy sarokkal odébbról kellett cipekedni. Hihetetlen mennyire zökkenômentesen zajlott a dolog, egy autóval kb 5-10 perc alatt végeztünk. Voltak zúgolódások a segédek közt, hogy 4 emelet lift nélkül kicsit durva, de olyankor odacsaptam közéjük az ostorral és akkor hirtelen könnyed szökkenésekkel vitték fölfelé a 5-10-20 kilós dobozokat. 16:45-re fent volt az életünk a negyediken.

Hugom sütött ki kolbászt, hurkát, szalonnát és sonkát az embereknek, volt nagy zabálás a nappali közepén húszezer doboz által körbevéve. Amúgy az elsô dolog amit kipakoltam, a számítógépem volt, hogy legyen zene :) Késôbb még visszamentem a Várba a bringámért. Sajnos a bringaórámat pár napja nem találom, talán majd egyszer elôkerül...

Ezer köszönet Jucának, Dávidnak, Suszinak és Anginak, akik kocsival jöttek, továbbá Áginak, Öcsinek és Danielsannak, akik szintén segédkeztek. (Sajnos Karesz nem ért oda, pedig éreztem az igyekezetet a telefonban, így lemaradt az "elsô vacsoráról".)

vasárnap, május 03, 2009

Utolsó nap a Várban

Eljött ez a nap is. Vártam is meg nem is. Vártam, mert végre a saját lakásomba költözhetek, egyelőre a húgommal, később egyedül, később talán barátnőmmel. Ugyanakkor nem vártam, mert az itt eltöltött 1 év és 9 hónap hihetetlenül jó volt, igazából nehéz rá szavakat találni. Eleinte féltem attól, hogy egy nagyon jó barátommal költözzek össze, mert már láttam így barátságokat tönkremenni, de végül nem csalódtam. Mózes volt a legjobb lakótárs! Megszámlálhatatlan élmény fűz ehhez a helyhez. A kilátást imádtam, mindig mosolyogtam, amikor kimentem az erkélyre, bár az utóbbi időben már csak nosztalgikus sóhajok hagyták el a számat, mosoly egy sem. Szomorú vagyok, hiényozni fog...

Két és fél napig tartott míg összepakoltam a cuccaimat. Pár perc múlva itt vannak a barátok/barátnék 4 kocsival, hogy áttelepítsenek az új fészkembe. Köszi mindenkinek a rengeteg segítséget! Ha nagy leszek, meghálálom, bár a tesóm főzni fog rájuk ha átértünk, csak ezt ők még nem tudják.

Nem tűnik soknak, de valójában az!

csütörtök, április 16, 2009

A nyugalom szigete

Amikor lezárult az ingatlan adás-vétel és ott voltam egyedül a lakásomban, egyáltalán nem éreztem odavalónak magam. Nem éreztem át a helyzetet, idegen volt, fura. Ez így volt kb két hétig. Most már más a helyzet. Valószínûleg a munkahelyi stressz is közrejátszik, de az utóbbi pár napban meló után minden nap felmentem a kéróba lazulni, pihenni, semmit sem csinálni. Csak feküdtem a kétszemélyes kis kanapémon, olvasgattam valami 2 évvel ezelôtti Kiskegyedet vagy a kerület lapját, zenét hallgattam, ettem és ittam ha volt mit, nyitott ablaknál hallgattam az utcáról beszûrôdô zajokat. Csend. Nyugalom. Béke. Kurvajó érzés. Ezáltal valahogy egyre jobban elfogadtam a helyzetet, sôt most már vágyom rá, hogy minél hamarabb beköltözhessek. Sokáig spártai körülmények között fogok élni, ez már most világos számomra, de leszarom. Király lesz!

hétfő, január 12, 2009

42

Douglas Adams frenetikus könyvében, a Galaxis útikalauz stopposoknak címűben, a Válasz a Végső Kérdésre, hogy mi az élet értelme, meg minden: 42. Nem igazán értettem, hogy Douglas Adams mit akart ezzel mondani, egészen tegnapelőttig. Mindenkinek az életében eljön valamilyen rejtett formában a 42-es szám, több mint valószínű, hogy nem is jut tudomására. Lehet, hogy ez a szám tényleg determinálja az adott ember számára az élet értelmét. Lehet, hogy többször is az élet során.

Aláírtam egy szerződést, amely hat oldalas volt, mindegyik oldalát szignóznom kellett, hét példányban. 6×7 = 42. Vettem egy lakást :-)

Okéoké, kezdjük az elején. Miért nem írtam én erről? Ölembe pottyant? Neeem. Azért kell lakást venni, mert jobb, mint egy albérletet fizetni, mivel a sajátom! Ennyi. 14 éves korom óta lakom másokkal egy légtérben, osztom meg a lakhelyem, most már kezd sok lenni. Mondjuk, lehet kibírnék még egy évet:) Továbbá el kell mondjam, hogy a szüleim ötlete volt ez az egész, több szempontból is támogatták ezt az egész ügyet. VÉGETELENNÜL KÖSZÖNÖM NEKTEK, igyekszem meghálálni egy kis-zsuttival, majd egyszer!

Tavaly májusban kezdtem el lakást keresni és azt kell mondjam, nem egyszerű téma. Egészen decemberig bezárólag kb. 40-50 lakást néztem meg. Szinte minden héten volt legalább egy, de előfordult, hogy ugyanazon a napon három lakásba jutottam el. Összekötöttem a hasznost a hasznossal, és a háznéző túráimba beelépítettem a számvadászós projektet is :) Így két legyet ütöttem egy csapásra.

Nyolc hónapnyi keresés után úgy gondolom, hogy van pár szempont, illetve hasznos tanács azoknak, akik épp hasonlóba vágják a fejszét. Következzenek a vevői észrevételek:

1. Írj egy listát a preferenciáidról: új vagy használt, tégla vagy panel, mennyi pénzt szánsz rá, mi a minimum és maximum méret, szobák száma, állapot - mennyit tudsz felújításra rászánni, belváros vagy külváros, központi vagy távfűtés, utcai vagy udvari, világos vagy sötét, földszint vagy emelet? (Emeleten kevésbé zajos a belváros) Legyen zöldterület a közelben? Ha emeleti, kell lift? Hány emeletet vagy hajlandó megmászni, ha nincs lift álmaid lakásában? Mind olyan kérdés, ami általában menet közben merül fel. Nem árt, ha rangsoroljuk az igényeinket, így a kínálatból is jobban tudunk szelektálni és kevesebb helyre megyünk el tök fölöslegesen.

2. Szelektálni tudni kell és ezt az interneten a legegyszerűbb, felejtsd el a nyomtatott kiadványokat! Budapesten hatalmas a lakáskínálat, rengeteg ingatlanügynökség közül lehet válogatni. Kevés olyan hirdetéssel találkoztam, amelyet közvetlenül az eladó adott fel. Felhívtam olyan számot is, amit utcán talált hirdetésről szedtem. TE ILYET SOHA NE TEGYÉL! Beszoptam, mert ez is egy ingatlanügynökség volt, de ilyen ócska módszerrel halásznak maguknak ügyfeleket. Én beszoptam, elmentem egy nagyon rossz lakásba, a soha viszontlátásra!
Sok ingatlanos céggel álltam kapcsolatban, ezek közül 3 olyan cég volt, akik nem szarták le a fejemet és elégedett voltam a szolgáltatásukkal: Door Ingatlan, A1 Ingatlan, de csak azért, mert Juca ott dolgozott egy darabig (neki amúgy köszönet a rengeteg fáradozásért, élmény volt vele lakást néni), és végül a Duna House, amin keresztül a lakást találtam. Ha találsz egy jó céget, akkor csomó macerát levesznek a válladról, ha akarod.

3. Ne fukarkodj az idővel. Ne akarj két hét alatt lakást találni, nagyon sok mázli kell hozzá. Én egy évet adtam magamnak, 8 hónap lett belőle. Az a lakás lesz a megfelelő, amelyik első blikkre megtetszik és utána nem tudod kiverni a fejedből! Mint a szerelem :)

4. Ne fukarkodj az idővel (2). A lakásba érve minden helyiséget nézz meg, próbáld ki a kapcsolókat, kérdezősködj a ház állapotáról, lakáséról, milyen javítások voltak az elmúlt 10 évben, vezetékek állapota megfelelő-e, de a legjobb, ha elkéred a közös képviselő számát, ő köteles pontos tájékoztatást adni az efféle kérdésekről, ha lakásvásárlásról van szó. Ha találsz egy megfelelőnek tűnő kérót, akkor keríts egy szakavatott szemet, aki elmegy veled és megnézi ő is. Ilyenkor általában lehull a lepel, kivéve az álomkérónál:) A szakszem olyan dolgokat is észrevesz, amiket mi, normál halandók nem tennénk.
Itt köszönetet mondanék Péter bának! Megmentett pár csalódástól és spórolt nekem pár milliót.

5. Hacsak nincs nagyon sok pénzed, akkor kétlem, hogy találnál olyan otthont magadnak, ami minden apró-cseprő kritériumodnak megfelel. Valamiből mindig engedni kell. Például nincs lift. Vagy a wc a fürdőszobában van, de amúgy meg kurvajó a fürdő. Vagy udvarra néz, de te utcait szerettél volna. Rengeteg dolog felmerülhet, akár fel is borulhat a korábbi preferencialistánk. Ha több favorit van, akkor az nagyon jó, mert válogathatunk! Csak tudni kell választani...

6. Ha alapos megfontolás után eldöntötted, hogy végül melyik lakást szeretnéd birtokba venni pár hónapon belül, akkor ne habozz és hívd fel az ingatlanost, hogy ne halásszák el előled! Rossz érzés, amikor lassú az ember. Persze ez mindig későn derül ki. Amennyiben te vagy a gyorsabb, minél hamarabb írjatok alá egy vételi szándéknyilatkozatot, ezzel helyzeti előnybe kerülsz.

7. Az alku. Minden lakásnak van egy alap értéke, a tulajdonos szeretne belőle profitálni, meghatároz egy minimum összeget, ami alatt nem lehet eladni a lakást, az ügynökségnek is van díja, ez általában 3-8% között mozog. Az alkunál mindezt a tényezőt figylembe kell venni. Nem árt, ha a kezünkben tartjuk az eseményeket, azaz kezdjünk pár millióval az ajánlott vételár alatt. Mivel az alku során nagyjából középen állapodnak meg a felek, nem árt előre kiszámolni, hogy mennyit ajánljunk, ahhoz viszonyítva, hogy mennyit lennénk hajlandóak maximálisan megadni a kecóért. Így ha az eladó tesz egy ajánlatot, ami nekünk már nagyon kedvező, de ő esetleg még engedne, akkor tehetünk egy próbát, és elhárítás esetén még vígan visszatérhetünk az előző ajánlathoz. Néha ez "csak" százezreket jelent.

8. Legyen egy nagyon megbízgató ügyvéded! Komolyan, rohadtul fontos! A szerződés megírása komoly szakembert igényel, rengeteg buktatója van a dolognak. Rettegj a gépelési hibáktól, kihagyott részletektől, rossz helyre tett pecsétektől, mert sok extra pénzbe kerül (amúgy is) és akár be is bukhatod az egészet, ha valami hiba csúszik a gépezetbe!
Nekem nagyon jó ügyvédem van, az életemet rá merném bízni!

Egyelőre a procedúra közepén tartok. A későbbiekben még lehetnek fontos tapasztalataim, ha így lesz, postolom őket.