Jól kezdtem az újévet, hála az Indafotónak, ugyanis 2-án fotósétát szerveztek az épülô 4-es metróba, egész pontosan a Gellért tér és a Kálvin tér közötti szakaszra. Még a szilveszteri ôrületet sem tudtam igazán kipihenni, még mindig hatással van rám a party-lag (jet lag után szabadon) és aznap is éppenhogy odaértem a BME elé, szinte azonnal indultunk lefelé. Hozzá kell tennem, hogy a lemenetelem egyik feltétele volt, hogy tudjak munkavédelmi sisakot szerezni, amit 30-án sikerült megtennem, miután bejártam az internetet meg 1-2 munkaruházati boltot, amelyek többsége nem is volt nyitva. Szóval délben lement a 4 emeletnyi mélybe kb 60 ember fényképezôgépekkel, vakukkal, állványokkal és ahhoz képest, hogy milyen sokan voltunk, elég könnyen lehetett kezelni a tömeget, legalábbis én úgy vettem észre. Senki nem tûnt el, nem zuhant le, történt ugyan 1-2 tárgyi és lelki sérülés, fôleg nálam, amikor az egyik utolsó képemnél guggolás közben hosszában kettéhasadt a seggemen a nadrág. Szerencsére reggel dupla réteget vettem fel, így nem fagyott le a sejhajom azonnal. A Kálvin téren jöttünk ki a felszínre, de másoknak vissza kellett gyalogolniuk a Gellértre, hogy leadják a kölcsönsisakokat. Az egyharmadnyi Spottr stábbal kerestünk gyorsan egy pub-ot a Szerb utcában és odahívtunk még pár fotósétálót. A hely szinte azonnal megtelt, fôleg mivel 10 embernél több nem fért el.
Ja, azt majd elfelejtettem, hogy pálinkáztunk lent a Fôvám tér alatt :) Egyszercsak elôkerült a laposüveg, meg 4 fém stampós pohár és toltuk arcba a natúr tüzelôanyagot, bár odalent kellemesebb volt az idôjárás, mint a felszínen. Kedvcsinálónak kitolok ide pár képet, a többit meg lehet tekinteni a Flikkeren.


Amúgy szvsz ez a metró a büdös életbe nem fog el készülni. Lesz itt fotóséta még 5 év múlva is!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: photowalk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: photowalk. Összes bejegyzés megjelenítése
hétfő, január 04, 2010
Metro4 fotóséta
na ki írta? zsutti @ 11:34 3 hozzászólás
vasárnap, július 19, 2009
Worldwide Photowalk Badacsonyban
Tegnap volt Badacsonyban a Scott Kelby's Worldwide Photowalk, amelynek megszervezését a Spottr stáb vállalta magára, és mivel idén nyáron nem sok alkalmam volt/lesz vízpart közelébe jutni, jelentkeztem én is, továbbá szükségem volt már egy kis önfeledt kattintgatásra egy jó társaságban. Ágit is elhívtam, bár kicsit ódzkodtam tőle, hogy mennyire fogja jól viselni a fotóbuzik társaságát, de végül csalódnom kellett, jól állta a sarat. Tervbe volt véve, hogy ott alszunk egy kempingben és ma lemegyünk a balatonpartra ejtőzni a fövenyen, de a tegnapi überbrutális vihar mindent meghiúsított.
A vonaton szénné sültünk mire leértünk Badacsonyba, de ahogy szilárd talajt ért a lábunk, elkezdett fújni a szél és nem nagyon akart alábbhagyni. Egy kétbetűs kitérő után lesétáltunk a kikötőbe, ahol találkoznunk kellett volna a többiekkel, de mivel senkit nem találtunk, hirtelen felindulásból készítettem egy panorámát a badacsonyi hegyről és a fölötte gyülekező felhőkről, miután lezúztam a térdem a magasabb pontra veló felkapaszkodás közepette, íme:
A képet megtalálod a Flikkeren is.
Egy telefonhívás véget vetett céltalan bolyongásunknak és egy kávézóban ülve megtaláltuk a többieket. Kiderült, hogy ott van a magyar királyi tévé is és le akarnak filmezni minket, miközben sétálunk és fényképezünk. Ez többnyire majdnem sikerült, de erről később.
Lassan beérkezett a hiányzó két ember és egy kis kaja-tankolás után útnak indultunk. Irány a hegy, minél magasabbra! Nos, nem jutottunk túl messzire, mivel épp a hegy lábánál kapott el úgy igazán a vihar. A tévések követtek egy darabig, csináltak pár vágóképet. Felvették azt a mozzanatot, amikor visszafordult a banda és épp a kamera felé tartottam, amikor eszembe jutott, hogy nagyon csalódott arcot kell vágni, akkor biztos bevágják a műsorba, ezért jól lebiggyesztettem a szám szélét, mikor elsétáltam az operatőr előtt. Végül egy büfénél kerestünk menedéket, ettünk-ittunk-kattogtunk, mivel sok opció nem volt előttünk. Így lett a Photowalk-ból Photositting. (Köszönet a találó elnevezésért Áginak.)
Készült csoportkép is, ide kattintva megtekinthető. Egy kis fagyoskodás után elhagytuk a terepet Kelemenbandival, az egyik szervezővel, aki volt olyan szíves és elvitt minket Ágival Veszprémig, ahol buszra szálltunk és visszajöttünk a Nagy Faluba.
Kár érte, jó lett volna végre egy igazi fotóstúrát csapni, talán majd jövőre. Mindenesetre a csapat nagyon jó volt. Zárásként kattints ide és nézd meg az M1-en leadott műsort, kb 1:00-1:20-ig látszunk, a videó többi része nem érdekes.
(Amúgy meg küldenék egy virtuális körmöst a királyi tv-nek és a Carnation-nek, akik a honlapért felelősek, mert a kód, amivel be kéne ágyaznom a blogba a videót, kurvára nem működik és csak egy nagy üres semmi volt a post alján, ezért kellett itt szégyenszemre linkelgetni.)
Update: előkerült egy beágyazható Jutyúb videó, köszönet Tapírnak!
na ki írta? zsutti @ 21:52 1 hozzászólás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



