Utolsó nap Londonban: szarvasles

Bár már két hete hazatértem, de annyira elkapott a gépszíj, hogy egyáltalán nem sikerült blogolnom, de nem csak itt, hanem a 10.000 Arcú BP-n sem, amit nagyon röstellek, de igyekszem visszarázódni a kerékvágásba. Mindenesetre az utolsó Londonban töltött napomat nem szeretném kihagyni a sorból.

Tct olyan programot szervezett nekem a visszaindulásom napjára, hogy csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Felvetette azt az ötletet, hogy keljünk fel hajnali 4-kor és sétáljunk ki a közeli Richmond Parkba, amely egyébként London legnagyobb parkja és gazdag faunával rendelkezik, köztük őzekkel és szarvasokkal. Eléggé hihetetlennek tűnt elsőre az ötlet, de annyi fura dolgot láttam már abban a városban, hogy hamar túltettem magam rajta. Így hát három óra alvás után felkeltünk hajnal 4-kor és húsz percnyi séta után már a Parkban voltunk.

Nagyjából negyed óra után megláttuk az első őzeket. Gyakorlatilag elvezettek minket a csordájukhoz, amely kb 150-200 egyedből állt. Szégyen gyalázat, de ekkora őzcsordát még a Bakonyban sem láttam soha, pedig ott nőttem fel... Szóval a látvány lenyűgöző volt. Nagyon lassan közelítettünk feléjük, miközben mérsékelt vehemenciával lőttük a képeket. Láttunk egy albínó őzet is, de ebben nem vagyunk teljesen biztosak, mivel nem sikerült utolérnünk és eltűnt előlünk. Nem sokkal később viszont megtaláltuk a szarvascsordát is, amely kb. 20-25 egyedet számlált. Kb három órát töltöttünk a parkban, elképesztő élmény volt. Ezek után már elmondhattam, hogy London minden arcát láttam.

Szarvasles közben jött az sms, hogy megérkezett a fizum, úgyhogy reggeli után rohantam be a városba még vásárolni 1-2 dolgot, meg hogy még egyszer utoljára találkozzak a magyar szekcióval, köztük Diussal, akihez három éve jöttünk ki Dainnel látogatóba és azóta csak nagyon ritkán láttam élőben.

Este már csak a hazaút volt hátra, és legnagyobb meglepetésemre nem bírtam elaludni a gépen, pedig nem voltam kipihent. Elsőként jöttem ki a reptérről, éjfélre már otthon voltam.

A képeket már elkezdtem feldolgozni. Csináltam Flickr-en egy szettet, sorrendben töltöm fel a képeket. Tegnap egy panorámán kezdtem el dolgozni, amelyet még kb 4-5 másik fog követni. Mire mindennel végzek, sztem lesz pár hét, addig is kitartás!

Vasárnap, a szomorú nap

11-kor ébredtem hasogató fejfájással, amin gyorsan segítettem egy kis kólával és egy bogyóval, amit még otthonról hoztam. (A félreértések elkerülése végett: kóla = Coca Cola, bogyó = Algoflex Forte.) Találtam egy töltőt, amivel új életet leheltem a telómba, és hogy elüssem az időt, valami francia magazin képeit nézegettem és közben próbáltam kitalálni a szavak jelentését. Szar játék volt, többet nem csinálom, amúgy se bírom a franciákat, meg a nyelvüket sem. Utána elindutam dolgomra.

Aznap egy volt kollégámmal kellett találkoznom, akinek vágott dohányt vittem Magyarországról, mert kint nagyon sokba kerül, ha cigivel akarod rombolni az életed. Egy munkaközvetítő cégen keresztül kiment két hónapja dolgozni, de sajnos csúnyán átverték, mert munkát nem kapott és beköltöztették a gettóba. Gyakorlatilag kisemmizték. London északibb, Edmonton nevű részén lakik, ahol a populáció 98%-a fekete és arab. Most alkalmi melókat vállal, alig van pénze, koplal, ráadásul volt egy kisebb balesete is múlt héten, és alig bír járni. Bár ő nem tudja, hogy írok erről a blogomon, és valószínű megkért volna, hogy ne tegyem, ám én mégis megteszem, de a nevét nem árulom el, aki tudja az tudja. Legyen ez intő példa mindenki számára: soha ne menj ki munkaközvetítő cégen keresztül dolgozni Londonba vagy bárhova, mert úgy basszák át a fejed, ahogy akarják! (Amint eszembe jut a közvetítő cég neve, ki fogom írni ide, csak hogy meglegyen.) Tct-n keresztül megpróbáltam neki segíteni, ő el tudja látni jó tanácsokkal és talán munkát is tud neki szerezni, ha lesz üresedés ott, ahol ő dolgozik. Nagyon bízom benne, hogy a két hónapos hányattatásának ezzel vége lesz.

Baszki, az élet mindig azokkal igazságtalan, akik a legkevésbé érdemelnék meg…

Mi történt a hétvégén?

Hogy mi történt? Sokminden és kevés abból, amit elterveztem. Szombaton úgy gondoltam, elhajókázok Greenwichbe, hogy megnézzem azt a híres vonalat. A Temzén való hajókázás kellemes volt az Anglián végigsöprő meleghullámnak köszönhetően. Greenwichbe megérkezvén egyből felgyalogoltam a dombra, ahol az obszervatórium található (csak Attis kedvéért: ÓVSZERVATÓRIUM), és hosszas gondolkodás után rászántam magam, hogy beállok abba a sorba, ami arra várt, hogy a greenwich-i vonal mentén álló hosszában kettéhasított fémglóbusz elé álljon keresztrefeszített Krisztus-pózban, egyik lábbal keleten, a másikkal nyugaton. Engem csak a vonal érdekelt, meg a Kelet-Nyugat. Kb fél óra volt, mire sorra kerültem, mert nem volt kedvem megküzdeni az előttem álló japánokkal/indiaiakkal/spanyolokkal/satöbbivel a gyorsabb előrejutásért. Nagy túlerőben voltak, magyar anyázást meg nem halottam sehol. Közben még mindig tartott a kánikula. Épp előttem állt egy angolul beszélő család, akikkel volt egy kis közös jelenetem.

Szereplők: Dad, Mom, 4 gyerek (a statiszták), Zsutti.

Dad:

- Darling, mi most tényleg be akarunk állni az elé a fém-izé elé fotózkodni? Fényképezzük le gyorsan, aztán húzzunk innen.

Mom:

- Mondd csak darling, te hogy szereztél barátokat az egyetemen?

Zsutti visszafojtva kuncog Dad mögött. Dad megfordul.

Dad:

- Ne haragudj, de csinálnál rólunk egy képet, ha végre sorra kerülünk?

Zsutti:

- Persze, nagyon szívesen segítek.

Dad (odafordul Mom-hoz):

- Látod ezt? Épp szereztem egy barátot!

Mom:

- Gratulálok! Tudtam, hogy képes vagy rá, még van remény.

Zsutti (felemeli a kezében lévő Nikon D90-t rajta a f3.5-6.3 18-200 Sigma DC zoom objektívvel):

- Szerencsés napotok van! Nagyon jó fotókat készítek!

Mom:

- Óóóó! Egy profival van dolgunk! Végre lesz egy jó közös képünk! Ennél jobb barátot nem is szerezhettél volna!

Zsutti (elégedetten mosolyog):

- Ó dehogy, én csak hobbiból kattintgatok :)

A sor lassan csorog előre, mígnem odaérünk a Glóbuszhoz. Kezembe nyomják az X márkájú kompakt fényképezőgépet, majd fél perc alatt beállítom a hattagú családot, hogy mindenki jól látszódjon. A keresztrefeszített pózt NYILVÁN hanyagoljuk. Első kép: Dad elrontotta, nem látszik jól. Második kép: mindenki látszik, mindenki elégedett. A család örül és lassan elvonul, de nem elég lassan.

Dad:

- Nem akarod, hogy lefényképezzelek téged is?

Zsutti:

- Köszi, de annyira nem érdekel, hogy egy fém-bigyó elé beálljak és hülye pózokat csináljak.

Dad először furán nézett rám, majd jót röhögött, miközben a család többi tagja megrökönyödve tekintett rám és megvetésel elfordultak tőlünk.

Ezért a kis jelenetért megérte elmenni Greenwich-be, a fél tonna kép, amit készítettem, már csak ráadás volt számomra. Ezután visszasétáltam a part felé, belebotlottam a helyi piacba, ahol megtömtem a bendőm. Ez volt kora délután.

Közben felhívott Attis, hogy ő aznap érkezett vissza Londonba, és ezért mindenképp találkoznunk kell. Megbeszéltük, hogy a következő hajóval visszamegyek, beülünk egy pub-ba és megnézzük a német-argentin meccset. Így is történt, de a visszaúton jól leégett az arcom, úgy néztem ki, mint egy napszemüveges rák. A Liverpool Street Station környékén futottam vele össze, meg Brooke-kal, aki Attis következő lakótásra lesz. Súlyos arc. A meccsből csak a második félidőt láttuk, de nem volt nagy baj, mivel a legtöbb gól akkor született. Volt pár cider-jéger kombó meg nagy visítás. Később csatlakozott hozzánk Gausz, aki szintén sok éve kint élő honfitársunk. Még több visítás, még több cider-jéger kombó meg még egy meccs. A srácok kitalálták, hogy este bulizzunk, úgyhogy elintéztem, hogy ne kelljen hazamennem Richmondba, Brooke meg elvitte a cuccomat az albijába biztos helyre. Ennek megfelelően éjszaka buliztunk, ittunk, találkoztunk még magyarokkal, meg mindenféle angol arcokkal, továbbmentünk másik helyre, nem engedtek be, aztán elmentünk Attis haverjának a barátnőjének a lakására, ahol végre újra ettünk, én pl Greenwich óta először. Ez volt hajnali 4-kor. Következő utunk Brooke-hoz vezetett, aki a megbeszéltekkel ellentétben nem vette fel a telefonját és nem engedett be a házba, ezért Attis egy régi bevált módszerhez folyamodott: kaviccsal dobálta az egyik ablakot és kb 15 perc múlva valaki be is engedett. A házban megtaláltam a táskám és megcéloztam az első kanapét. Volt ott egy német lány, megbeszéltük életünk legnagyobb/legérdekesebb/legcikibb berúgásait, majd végre elaludtam. Szóval ez volt a szombat.

Kényszerlazaság

A mai illetve most már tegnapi nap elég laza volt, több szempontból is. Egyrészt úgy vagyok vele, hogy most már fölösleges bárhova rohannom, a London Pass-os helyekből max napi egyet vállalok be, helyette inkább fel-alá sétálgatok a városban és élvezem a miliőt, másrészt ma estére mindkét lábamra nőtt egy vízhólyag. Eddig csak a jobb nagylábujjam alatt volt egy, kb 3-4 napja nőtt oda, de ma estére a bal kislábujjamon is kiburjánzott egy. A két vízhólyagnak és a pár kilós táskámnak hála olyan a járásom, mint kezdő rappernek az első fellépésén.

Délelőtt és kora délután szénné fotóztam a Big Bent, csak azt nem értem minek, mivel már van róla néhány képem, meg aztán kevés klisészerűbb dolog van itt a városban. Utána pihentem a Trafalgaron, majd részt vettem egy csatornatúrán. Igen, Londonban is vannak csatornák, a történelmük is érdekes, megtudtam például, hogy egészen Észak-Angliáig el lehetne jutni rajtuk és hogy a mai napig rengetegen élnek a csatornák hajóin. Igazán különleges életforma, ebbe születni kell. A túra Little Venice-ből indult és Camden Townban ért véget. Alig vártam, hogy végre újra eljussak oda :)

Aki még nem járt soha Camden Townban, annak el sem lehet magyarázni, hogy milyen, mert elsőre még akkor is nehezen fogja fel az ember, amikor ott van. Camden gyakorlatilag egy hatalmas piac és alternatív művésznegyed egyben. Itt mindent megvásárolhatsz, amit a város más részeiben hiába keresnél. Nehéz leírni na, nem is próbálkozom tovább. Belevetettem magam a piac sűrűjébe, azt sem tudtam merre megyek, csak azt, hogy mit kerestem: a Cyberdog üzletet. Három éve mikor betévedtem ide, még egy hatalmas labirintus volt, most már egy sokkal modernebb és átláthatóbb üzletközpont, de a stílus nem változott semmit. Ez minden elektronikus partiarc Mekkája. Vettem is magamnak egy trikót. Sajnos csak egyet, mivel a pénzem fogyóban és még három napig jó lenne enni-inni néha. Viszont ha hétfő reggel megjön a fizum, akkor mindenképp teszek még egy kitérőt Camdenbe! (És akkor végre öcsémnek is tudok venni valamit. Sorry bro, de mint mondtam a tetoválásodat kifizetem, így te maradtál a sor végére...) Végül betértem egy pub-ba, ahol megnéztem a Hollandia-Brazília meccs második félidejét egy cider társaságában.

Mire este 8 körül hazaértünk Tct-vel, már naggyon laza volt a járásom, a vállam is leégett, szóval most alul-felül fájok.

Egyébként képeket még azért nem tettem fel egyet sem, mert kell egy kis idő, amíg feldolgozom őket. Pár száz képről beszélünk, abból mondjuk van sok selejt, de még így is durva meló lesz átrágnom magam rajtuk. Egyébként egy panorámát már elkezdtem összerakni (a néhányból) de nagyon szivatós munka, úgyhogy jól esne egy kis biztatás :)

Na, jóéjt, vagy reggelt, vagy ami épp van nálad, kedves olvasóm!

Kliburnből Richmondba

Tegnap és tegnapelőtt nemvolt bejelentkezés Londonba, mivel csöppet elfáradtam és nem volt kedvem blogolni. Röviden a tegnapelőtti nap történései:

Tower: a londoni vár. Ide is ingyen mentem be a London Pass-szal, részt vettem a Beefeater Guide-on, ami nagyon tetszett, mivel az egyenruhás vezető érdekes sztorikkal és igazi angolos stílusban szórakoztatta a népet. A Towerben tekinthetők meg az angol koronázási ékszerek, azaz rengeteg arany cucc rengeteg drágakővel, köztük a Cullinan I. és II., valamint a Koh-I-Noor gyémántok és volt ott egy színarany bóléstál is, ami inkább kád volt, mivel simán belefértem volna ülve. Az angol nemesség tud szórakozni, na! Ami még érdekes volt, azok az angol királyok harci páncélzatainak kiállítása. Ez utóbbi kettőt fotózni és videózni tilos volt és én többnyire be is tartottam a szabályt, mert egyrészt jobb a békesség, másrészt félhomály volt, harmadrészt meg semmi értelmét nem láttam, mivel annyi minden van ott, hogy azt tényleg saját szemmel kell látni.

Utána felmentem a Tower Bridge-be, de az ottani tárlat volt eddig a leggyengébb eresztés, amihez szerencsém volt itt Londiban, bár kétségkívül voltak érdekes részei. Aznap fájt a fejem és nem volt sok kedvem újabb kilométereket sétálni, ezért időben hazamentem Zsuval és utoljára pihentem Kilburnben.

Tegnap áttettem székhelyemet Richmondba, Tct-hez. Most kicsit messzebb vagyok mindentől, de ez a távolság sem áthidalhatatlan a jól működő TFL-nek köszönhetően. Tegnap végre elmentem a Design Museumba, ahol 3 éve csak a shop-ig jutottam el. Ezúttal előbb megnéztem a kiállítást, aztán mentem le a boltba, de nem vettem semmit, mert brutális áraik vannak, így sok érdekes kis dolgot hagytam ott fájó szívvel (Pl egy "Good Design = Happy World" feliratú bögrét, ami £10-ot kóstált). Utána összefutotunk Tct-vel és kiültünk a London Eye melletti füves részre ciderezni, dumálni, meg lesifotózni.

Kb ennyi mára, most rohanok be a városba elkölteni a maradék pénzem jelentős részét. Vagy nem, majd kiderül.

A jó turista

Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy fájt a térdhajlatom, de a kezdeti bicegéssel együtt hamar elmúlt. Kora reggel esett az eső, ezért a biztonság kedvéért elpakoltam az esőkabátomat. Úgy gondoltam, hasznosan kéne eltölteni a napot, úgyhogy a kiadós reggeli után nyakamba vettem a várost. Megfogadtam Syntax tanácsát és a Regent Street-en betértem a London Visitor Center-be, ahol vettem egy London Pass-t. Ez azt jelent, hogy leperkáltam £82-ot, amiért 55 londoni látnivaló/étterem/program/whatever közül válogathattam, ahova ez ingyenes belépőt jelentett, illetve extra ajándékot, ha ezen helyek némelyikén egy bizonyos értékben vásárolok. Syntax, big THX! Nem bántam meg, és még csak egy napon vagyok túl, a maradék hatból.

Elsőként ellátogattam a Monument-hez, amelyet az 1666-os tűzvész emlékére állítottak. 311 lépcsőfok megmászása után jutottam fel a tetejére és a város teljes körpanorámája fogadott odafenn, amelytől rácsok védték meg az embert, nehogy belezuhanjon. A fotózás nem volt egyszerű dolog, mivel a rács viszonylag sűrű szövésű, és csak elvétve találtam egy-két nagyobb lyukat, ahol valahogy átpasszíroztam a 62 mm szűrőméretű 18-200as Sigmát. Fókuszálás közben kicsit le is kaparódott az obi borítása, úgyhogy ezt már csak nagyon olcsón tudom eladni... Mindegy, végeztem a kötelező körrel, élveztem a magaságot, de a panoráma nem volt olyan lenyűgöző, mint pl New York-é. A kijárathoz visszaérve kaptam egy oklevelet, hogy megmásztam a 311 lépcsőt.

Ezután elgyalogoltam a St. Paul katedrálishoz, ahova szintén ingyen mehettem be. Tilos volt fényképezni illetve videózni, de nem is csodálom, mivel tök felesleges. Élőben kell látni, mozgó és állókép nehezen tudja visszaadni azt a gigantikus belső teret és az übergazdag díszítést. Sorry srácok, de én sem fotóztam, jobb a békesség. A St. paul nagyon magas és feljebb van még néhány érdekes része az épületnek, például a kupola belseje, ahol 30 méterrel a padló felett van egy Whispering Gallerynek nezvezett körgaléria. Onnan továbbmentem a Golden Gallery felé, amely a katedrális legmagasabb kilátója, ahol újra a teljes panoráma fogadott, de ezútal nem védett háló a lezuhanástól. Nem is terveztem, hogy kipróbálom. Mivel a legutolsó turnussal mentem fel és rengetegen voltunk, úgy terelgették a turistákat, mint a libákat, a szűk helyeken csak egyesével fértünk el. Ráadásul mindez nagyon gyorsan történt, úgyhogy kézből lőttem a cloudporn-os panorámákat. Egyébként a szűk spirális lépcsőhálózaton felfelé menet az összes kamasz srác a felettünk haladó lányok kivillanó bugyiját fényképezte. Még az előttem haladó középkorú pár férfitagja is, aki elsumákolta a képeket, de én láttam hova célzott :) Lányok, ha valaha jó napot akartok szerezni a St. Paul katedrális csúcsába vezető lépcsőn sorban álló hím egyedeknek, akkor légyszi rövid szoknyában és bugyi nélkül tegyétek, köszi! :)

A katedrális után céltalanul bolyongtam, majd sétálgattam a Temze partján és pihentem, amíg újra találkoztam Zsuval, hogy visszaadjam a kulcsait. Rövid poénfotózkodás és eszmecsere után elváltak útjaink. Átsétáltam a Millenium hídon, onnan a Tower Bridge felé vettem az irányt, ahol újabb céltalan bolyongás következett, majd kitaláltam, hogy készítek a hídról naplementés klisémentes fotót (Aha, persze.) Ekkor már elkezdődött az apály, és a túlsó parton kiszúrtam egy vízmentes kavicsos szakaszt, ahova egy létra vezettett le. Átsétáltam a hídon, de ahhoz a szakaszhoz nem lehetett csak úgy odajutni, mivel egy épület udvarából lehetett a létrához jutni. Kezdtem parázni, hogy ezt bebuktam, de addig mentem tovább, amíg találtam egy nyitott lejáratot két épület között. Minden csupa moszat és víz volt, nagyon csúsztak a kövek, párszor majdnem hanyattvágódtam és akárhova esetem volna, nem lett volna túl jó... Meg kellett várnom, amíg a víz annyira visszahúzódik, hogy szárazon meg tudjam közelíteni a partszakaszt. Odaérve nagyon örültem magamnak, majd reménykedtem, hogy ne jöjjenek értem a felettem lévő Royal Navy feliratú dokképületből az egyenruhás emberkék, mivel teljesen rám láttak. Igazából nem tudtam mennyi jogosultságom van ott lenni, de senki nem jött értem, sőt, az egyenruhások kiálltak sörözni a fenti korláthoz. Fuckyeah! Egyébként a klisémentes kép nem nagyon sikerült, túl korán mentem ki és a naplemente is tré volt (egy jó képhez legalábbis), jobb lett volna kék órában lőni valamit, de azt nem várhattam meg, mivel vissza kellett indulnom. Szegény Zsunak holnap (ma) korán kell kelnie egy céges reggeli (!) miatt, és nem lett volna jó túl későn hazaérkezni, így is fél 11 lett belőle. (Mondjuk ezt a "Céges reggeli 7-kor" című szivatást nem lenne egyszerű rámtukmálni, és értelemszerűen Zsu sem örül neki nagyon.

Ma is legyalogoltam pár km-t. Igaz, ma kimaradt a pubozás, de végre ráéreztem a városra, eddig szinte csak bénáztam. Most fáradt vagyok és fáradt. Igen, jól olvastad. Szundi.

Ma is kipurcantam Londonban

Először is azzal kezdeném, ahol az előző posztot befejeztem, azaz a telefonom adat-roaming parájával. Kiderült, hogy én vagyok a hülye, mert miután kicsit elmélyedtem a beállítások között, megtaláltam azt a checkbox-ot, amivel be tudtam állítani a hiányzó fícsört. Még figyelmeztetett is rá, hogy akár sokba is kerülhet, ezért csak akkor kapcsoltam be, amikor tényleg szükségem volt rá. Ezúttal megkövetem a magyar T-Mobile-t, de csak most...

Tegnap sikerült hajnali 3-kor lefeküdni, mert kicsit megszivatott a lemerülő Mac Pro és az, hogy nem vettem észre az On/Off kapcsolót a konnektoron (ami Off-ra volt állítva), ráadásul találtam pár pontatlanságot a munkámban, amelyeket ki kellett javítanom, hogy hibátlanul küldhessem tovább az otthoniaknak. Kb 11-kor másztam ki az ágyból, majd elkezdtem a Google Maps-en bejelölgetni, hogy mit kéne megnéznem. Szándékosan vagy sem, de végül összegyűjtöttem pár itteni temetőt meg egy használaton kívüli gyárépületet, amely érdekes fotótémának bizonyulhat. Jogosan merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy ki az a hülye, aki Londonban temetőket meg gyárakat akar fotózni? Természetesen én, mivel szeretem a temetők hangulatát, meg a lepukkant gyárakét is, és három éve már amúgy is láttam sokmindent, amit egy turistának látnia kell, igaz csak kívülről. Ettől függetlenül ma nem sok értékelhető képet készítettem.

A nap legnagyobb része ezután több kilométernyi sétával és metrózással telt, el is tévedtem egyszer (már megint), és annyiszor átkeltem a Temze alatt és fölött, hogy néha már azt sem tudtam melyik oldalon vagyok. Végül kikötöttem a Founders Arms pub-ban, ahol az angol-német mérkőzést néztük Zsuval, és vacsora gyanánt elfogyasztottam életem első fish & chips-ét, ami után mind a 10 ujjam megnyaltam. A vacsi mellé legurult még egy cider is, aztán elindultam, hogy találkozzak Syntaxerror nicknevű kollégámmal és barátnőjével, akik közben már nem ott voltak, ahol megbeszéltük hogy találkozunk, hanem a Temze túlpartján, így átcsábítottam őket is a pub-ba. Nyaralásuk utolsó napját töltötték éppen. Kellemes találkozás volt, arról nem is beszélve, hogy ők mint valami vérbeli turisták, rengeteg hasznos infóval voltak felvértezve, amiből én is kaptam párat, és emiatt lehet, hogy a temetők és a gyárépületek mellé felveszek a listára néhány klasszikus látnivalót is.

Este 11 felé járt az óra, amikor mindenki elindult hazafelé, így én a legközelebbi metrót céloztam meg: a Waterloo állomást. Itt tudtam volna felszállni a Jubilee vonalra, ha nem lett volna zárva az állomás és akut kétségbeesés lett rajtam úrrá, mert hirtelen nem tudtam hogyan és honnan jutok vissza Zsu albijába. A Jubilee hétvégén zárva van, mert felújítják és én azt hittem, hogy hétköznap ugyanezen okból korábban zárják a vonalat. Végül nagy mázlim volt: rohanva elkaptam egy buszt, ami átvitt a Westminster apátsághoz, ott alászálltam a metróba, és kiderült, hogy a Jubilee mégis közlekedik. Pont éjfélre értem haza, csapzottan, büdösen, ragacsosan, mintha jót szexeltem volna, pedig csak rohantam a londoni BKV után a magas páratartalmú meleg éjszakában.

Zuhany megvolt, fogmosás megvolt, a blogposztot meg most fejezem be. Jóéjt kedves internetező gyerekek!

London: újra meg kell szokni

A szombati nap után lestarpáltan feküdtem le aludni és nagyon jót szundítottam. Szükségem is volt rá, bár vasárnapra nem terveztünk semmi extra durvulást, estére mégis sikerült offolnom magam és még nincs vége.

A Zsu által tálalt bőséges reggeli után első utunk az Oxford streeten lévő Muji üzletbe vezetett, ahol vettem egy univerzális konnektor átalakítót, amellyel a világ több mint 150 országának dugaljzatával kompatibilis és van rajta USB csatlakozó is :) Aztán benéztünk a Body Shopba, amelyről életemben először külkeres tanulmányaim során találkoztam, amiről esettanulmányt kellett írnunk, de nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon bevásároltunk, mivel Zsu 20% kedvezményt kapott a törzsvásárlói kártyája után, így vettem hugomnak meg anyukámnak egy rakás cuccot, amit majd magukra kenhetnek. Na, most lelőttem előre a meglepetést, de annyi baj legyen.

Ma egyébként iszonyat meleg volt, estére le is égett a vállam, mivel lájtosra vettem a figurát, trikóban mászkáltam egész nap. Sétálgattunk a Temze partján, majd a Tate Modern mellett lévő nagy forgalmú pub-ban rákészültünk a Német-Angol meccsre, ahol kellemes eszmecserét folytattunk egy idős angol hölggyel, majd miután megkérdezte, hogy kinek szurkolunk, Zsu legnagyobb bánatára én az angolok mellett döntöttem (lásd előző poszt vége). Egyébként ez az én formám, valamiért mindig a vesztesnek drukkolok és lőn, Angliát lealázták a németek. Ezután elváltak útjaink Zsuval és úgy terveztem, hogy valahol megvacsorázom, majd beülök egy pub-ba az Argentina-Mexikó meccsre, de nem így történt. Miután másfél órát bolyongtam céltalanul a belvárosban, eljutottam arra a szintre, hogy összeesek, ha nem eszek valamit ezért nagyon gyorsan kerestem egy megfizethető vendéglátó helységet. Vacsi után nekiálltam a pub keresésnek, de a belvárosban nem találtam egy nyitott helyet sem - mondjuk nem tudom mit vártam vasárnap este... Keresgélés közben jól eltévedtem, a térkép sem segített, úgyhogy bemenekültem a legközelebbi metróba, hogy elmetrózzak a Marble Arch-ig, amiről biztosan tudtam, hogy onnan jár egy busz Kilburn felé. Hazafelé rájöttem, hogy Zsuval vissza kellett volna jönnöm, mert a környéken szinte az összes pub nyitva volt és természetesen mindenhol adták a mérkőzéseket.

Most meg itt ülök a konyhában egy kiadós zuhany után, mindjárt éjfél, írom a blogom, aztán meg nekiállok dolgozni, mert van egy kis restanciám, amit pénteken már nem tudtam befejezni a Ustreamben, de muszáj, mert különben a többiek nem tudnak haladni a munkával.

Kicsit off, de azért leírom: a T-Mobile elmehet a kurvaanyjába. Itt van ez a hiper-szuper telefonom, amit sok pengőért vettem tavaly, de a roamingon kívül semmi más nem működik: nem tudok twittelni, netezni, térképet nézni, konkrétan semmit, amihez minimum 3G kéne. és adatforgalommal jár. Amikor leszálltam a gépről, küldtek egy sms-t, hogy üdvözölnek a UK-ban, a roamingos hívás meg sms jó drága lesz, meg az adatforgalom is, csak azt felejtették el leírni, hogy hogyan tudom aktiválni, vagy hogy lehet-e egyáltalán. Nem érdekel mennyibe kerül, akarom azt a szolgáltatást! Holnap reggel első dolgom lesz, hogy felhívom a T-t és oldják meg a problémám, vagy menjenek bús p....ba.

Most jól kidühöngtem magam, jöhet a munka. Jó éjt kedves internetező gyerekek!

Újra Londonba

Három év után újra sikerült kijutnom Londonba, bár semmi sem úgy alakult, ahogy azt hónapokkal ezelőtt elterveztem. Az volt ugyanis a terv, hogy meglátogatom kintrekedt barátaimat - Mózest, Daint, Attist, Zsut és Diust - csakhogy Mózes közben hazajött márciusban, Dain elköltözött Amszterdamba és megházasodott (tegnapelőtt), Attist meg kiküldte a cége egy hónapra Fokvárosba, hogy ott lapátolja a biteket. Szóval nem túl jól indult az egész, mégis megvettem a repjegyet áprilisban. Mivel eredetileg Mózesnél és Dainnél laktam volna, más alternatíva után kellett néznem, így jött a képbe Zsu, de ő csak 5 napot tudott bevállalni, és Attis lett volna a másik szállásadóm, ha ha nem küldik ki közben Dél-Afrikába. A szálláskeresés további mizériájától itt most mindenkit megkímélnék, a lényeg, hogy végül Tct-nél, a Spottr egyik alapítójánál sikerült a másik öt napra hajlékot szereznem, ezúton is hálás köszönet neki.
Péntek este még megnéztem a Spanyolország-Chile mérkőzést az Indexen, aztán szép komótosan összepakoltam a cuccaimat, meg kitakarítottam a lakást és 5-re hívtam egy taxit, ami kivitt a reptérre. A repülőutat átaludtam, mivel éjszaka egyáltalán nem feküdtem le. A gépem Gatwick-en szállt le, ahonnan vonattal viszonylag hamar eljutottam London belvárosába, a Victoria Stationre. Egy kis bénázás után sikerült feltöltenem a 3 éve vásárolt Oyster kártyámat - ami a Londoni BKV bérletének felel meg és bármikor újrafelhasználható - és megkerestem a buszt, ami elvitt Kilburnbe, ahol most Zsu lakik. Útközben deja vu rohamom volt, mivel 3 éve ugyanezen a környéken laktunk Dainnel, amikor Diust látogattuk meg.
Nagyon jó volt újra Zsuval találkozni. Elvitt az albérletébe, amit három másik különböző nemzetiségű emberrel oszt meg. Első dolgom volt, hogy aludjak pár órát, mert teljesen kimerültem. Utána kibuszoztunk a Hyde Parkba, ahol egy elkerített részen koncertek voltak, de oda nem mentünk be, hanem kerestünk egy félig árnyékos helyet, ahol cider-t iszogattunk. Közben a színpadon váltották egymást a zenekarok és kb 5 perccel azután, hogy letelepedtünk a fűbe, a Jamiroquai pendítette meg a húrokat. Bár semmit sem láttunk, de azért elég laza volt, hogy szombat délután élő Jamiroquai koncert mellett ciderezünk a Hyde Parkban. A park egyébként tele volt emberekkel. Mint megtudtam, igazi kuriózum, hogy hétvégén süt a nap, ráadásul nem is kicsit, így aki tehette kiszabadult a négy fal közül.
Egyébként még egy darab képet sem készítettem, de ami késik nem múlik. Ma Anglia-Németország meccset fogunk nézni a Regent's Park-ban, de még nem döntöttem el, hogy kinek szurkoljak ;)

Olimpia

Ma reggel, miközben a felébredés és munkába beérés sokkjából próbáltam kikászálódni, találtam egy portugál nyelvû blogot (azt hiszem brazil), illetve annak egy postját, amiben összegyûjtötték az eddigi olimpiai logókat. Nagyon érdekes látni, hogy 112 év alatt hogyan változott a stílus, megjelenítés, szövegezés, színek használata. Összességében nem voltam elájulva a logóktól, mindössze 2 darab nyerte el igazán a tetszésemet:


Ami meg szerintem a legrosszabbul sikerült, az a 2012-es londoni Olimpia logója. Most nem tudok pontos árat mondani, de kurvadrága volt a megtervezése (ez az arculatra is érvényes) és ugyanaz a stúdió tervezte, mint ami a Pannon szimbólumot is, az úgynevezett "perpeetum mobile-t": Wolff Olins. Lehet, hogy én nem vagyok elég modern gondolkodású, de ez annyira csúnya, hogy fölösleges rá több szót pazarolnom:

Képek Londonból

A fotókat Dain, Dius és én készítettük egy Canon 350D-vel (ami Dainé). Én egy Minolta Dynax vázzal nyomultam, miután a Zenitem bemondta az unalmast. A saját képeimet még nem tudtam elôhívatni, mivel le vagyok égve mint a Reichstag... Majd ha megjön a márciusi fizum.

Ez Kilburn egy része, innen nem messze laktunk és ilyen szépen voltak lefestve a metró melletti falak.

Kilátás Diusék albijából az utcára.

Picadilly Circus 360º-os panoráma.

Ez az a naggyon durva Second Hand Comic and Bookstore Notting Hillben!

Ez nemtom micsoda, de kurvajól nézett ki! Valami hologrammos posztmodern oszlop a Regent Street-tôl nem messze.

Ez a könyvesbolttal szemközt volt, valami sütöde vagy mi a szösz... A kirakatban egy Minivel.

Ezt nem én csináltam:)

Dius szereti a tojás alakú absztrakt mûvészetet:)

Dain - Conquering London

A Tower Bridge egy részlete érdekes árnyékokkal.

Ez egy Bentley szalon, tele szar kocsikkal. Mellette volt a még szarabb (de tényleg!) Rolls Royce szalon.

Ez valahol a belvárosban volt, és ez a mozgássérült gyermekek emlékmûve (angolul MONUMENT, amire nincs megfelelô magyar szó Dain meg én szerintem.)

Ez Springs Garden, a királynô elôkertje, ahol gyönyörûen vannak kivilágítva a fák és ahol Dainnel könnyítettünk magunkon, mert muszáj volt!

Buckingham Shop. Vehetsz mamuszt 100 fontért, de legalább rajta van a Buckingham Palace címere...

Ezt muszáj volt:)

Zsutti in London - a többi nap

Tyû. Már másfél hete hazaérkeztem, de rohadtul nem volt idôm blogot írni és befejezni a Londoni történetet. A munkahelyemen megy a pörgés ezerrel, majdnem minden nap éjszakába nyúló túlórák vannak, a hétvégémet is bent töltöttem:( Mindenesetre most megpróbálom befejezni és lezárni (egy idôre) Londont, bár nem emlékszem pontosan, hogy a keddi nap után mi milyen sorrendben történt, de talán nem is ez a lényeg, hanem az élmény maga, hogy átélhettem! Tehát kezdôdjék:

Ha jól emlékszem, szerdán megint hárman indultunk útnak: Dius, Dain és én. Általában jellemzô volt ránk, hogy délelôtt nehezen keltünk és délután többnyire késve indultunk be a városba növelni a turistatömeget. Elsô feladatként megnéztük magunknak a St. Paul katedrálist, amirôl megállípítottuk, hogy bazinagy. Majd átsétáltunk a London Bridge-en aminek a túloldalán a Tate Modern Gallery hatalmas épülete állt, ami valaha gyárként üzemelt. Sajnos a kiállítás amit meg akartunk nézni inkább valami mini vidámpark volt, lecsúzdázhattál a magasból, amit mi nem tettünk meg sajnos ilyen-olyan okok miatt. Viszont a Tate könyvesboltja kurvajó, ott vettem is egy könyvet amely a "Graphic Design for the 21st Century" címet viseli. Most azt olvasom egyébként. Onnan továbbsétáltunk a Borrough Market
felé, ahol bekajáltunk volna, ha lettek volna nyitva büfék...ehelyett életemben elôször beültem egy Starbucksba egy forrócsokira - nem fog sokszor megismétlôdni, mivel NEM iszom kávét!
Tehát megint turistának álcáztuk magunkat, néztünk hidat, kolbászoltunk erre-arra, mígnem rábukkantunk a Design Museum-ra!! Óóóó, hát ez a mi helyünk! Majdnem megnéztünk egy épp aktuális kiállítást, de a múzeum boltjánál tovább nem jutottunk! Nos itt is vettem két könyvet az egyik: The Ten Commandments of Typography/Type Heresy: Breaking the Ten Commandments of Typography
a másik : VJ: Audio-Visual Art and VJ Culture (includes DVD)
Mindkettô best-buy volt! Ezeket Magyarországon nem tudtam volna megszerezni! Az elsôt már kiolvastam:) Ezzel elköltöttem a kártyámról szinte minden pénzt, alig maradt már pár fontom, de nem bántam, mert úgy éreztem ezek a könyvek minden pennyt megérnek!
Megint este értünk haza, nagyon szép napunk volt.

Csütörtökön megint önállósodtam. Temetôbe mentem fotózni, ez volt az a program, amit nem hagyhattam ki! Hát igen, megint elôjött a temetô fétisem:D
Elôsztori: nagyon régóta ismerem ezt a honlapot: http://www.afterlifeseasons.com/
Ez egy gyönyörûszép temetô amirôl nem tudtam, hogy Londonban van, amíg kíváncsiságból meg nem néztem ott a neten. El tudod képzelni az ábrázatomat fültôl-fülig érô mosollyal, mikor ez a tény tudatosult bennem? Szóval csütörtökön elindultam megkeresni a helyet, ami London egy kívülebb esô részében volt, a 3-as zónában. Pechem és mázlim volt egyszerre, ugyanis nagy nehezen ráleltem, de fél órával zárás elôtt értem oda! A nap a szobrok hátát sütötte, tehát nem voltak szerencsések a körülmények, de azt hiszem sikerült pár jó képet készítenem. A fotók hívása még várat magára.
Este még elmentünk Dainnel egy kis lájtos fotótúrára. Nagyon komoly eset volt, mikor London egyik hatalmas felhôkarcolóját fotóztuk - ami leginkább egy hatalmas végbélkúpra emlékeztet - és odajött hozzánk egy Bobby (brit fakabát) és kérdezôsködött, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, tetszik e London, milyen kamera ez stb! Nem ám az itthon megszokott "kérem igazolja magát" szöveggel jött! Ja és kb 3 mondatonként kért bocsánatot a zavarásért, de neki ez a kötelessége, a biztonság miatt blablabla! BESZARÁS!
A Temze másik partján nem messze a Design Museum-tól találtunk egy kis szökôkutat nôi bronzszobrokal, amit szintén nem kíméltünk a kameráinkkal! Valamikor hajnalban értünk haza, nagyon fáradtan...

Péntek. A péntek az péntek. Február másodika volt és már feladtam, hogy még bármit vegyek magamnak könyveken kívül, ráadásul anyukámnak is akartam valamit hozni. Viszont mikor felkeltem már várt egy SMS amiben a munkabérem átutalásáról értesítettek :D Be is jelentettem Dainnek, hogy ma shoppingolunk mint állat!
Annyira nem is szaporítanám a szót, senkit nem akarok a vásárlás részleteivel untatni, hacsak azt meg nem jegyzem, hogy mire vettem egy cipôt, kb 5 boltot jártam meg 20 perc alatt. Nem azért, mert szar volt a választék, hanem mert egymás mellett voltak és nem kellett egy egész kibaszott plázát bejárnom, hanem továbbálltam az út másik oldalára vagy a szomszédos boltba. LÁNYOK MOST IRIGYELJETEK :p!
Szóval ez volt a termés: egy kék iPod Shuffle az Apple Flagship Store-ból, egy cipô, egy kabát a Mujiból, anyukámnak egy sütivágó forma szintén a Mujiból. Mindennel kurva jó vásárt csináltam, egyrészt az itthoni árakhoz képest egyáltalán nem volt rosszabb, másrészt végre lecserélhettem az elhasználódott discman-em, cipôm és kabátom.
Miután kiéltem feminin oldalam (gy.k. kóros vásárlás), hazamentünk és felkészültünk testileg-lelkileg-tudatilag az éjszakára. Nagy túrát terveztünk Dainnel, ezért készítettünk fincsi vacsit, picit lepihentünk, olvastam és egy elhamvadt cigarettavéget bámultam fél órán keresztül, míg csodaszép dolgokat fedeztem fel a szôrszálaim végén! (értelmezd ahogy akarod)
Valamikor éjfél után elindultunk utunkra és random városnézést csináltunk. Ezt úgy kell értelmezni, hogy nem volt konkrét úticélunk, hanem arra mentünk közös megegyezés alapján, ahol valami érdekeset láttunk! "Mi ez a nagy?" - nézzük meg. "Mi ez a szép?" - nézzük meg. "Mi ez a sok fa itt a város közepén?" - nézzük meg. Így történt, hogy eljutottunk a Trafalgar Square-re, ait nappal nem láttam egyszer sem, benéztünk a Springs Gardenbe, ami a királynô elôkertjének tekinthetô. Nem mintha büszke lennék rá, de pisiltünk a királynô kertjében, mert kellett! Azt meg kell jegyeznem, hogy a kert gyönyörûszép volt, csodálatosan kivilágított fákkal, növényekkel, tóval. Egyszercsak behajtott oda két rendôr és bôszen kerestek valamit a fák koronájában bazi erôs fényû zseblámpákkal! Viccesen néztek ki. Talán terrorista bújt ott el vagy csak a királynô macskája szökött ki kufircolni - soha nem tudjuk már meg.
Springs Garden végében ott áll egyébként a Queen kis vityillója, a Buckingham Palace - ezt szintén nem láttam nappal. Azt meg kell jegyezni mindenképp, hogy az angolok megadják a módját, úgy értem rohadtul tudják érzékeltetni a kis földi halandóval, hogy "igen bazdmeg, valamikor mi uraltuk a fél világot, mindenhol volt gyarmatunk!"
A palota mellett elhaladván egy olyan környékre jutottunk, ahol nem nagyon volt 15 milla (HUF) alatti kocsi a házak elôtt! Aztán találtunk egy utcát, illetve többet is, ahol csak hófehér házak voltak és mindegyikre az volt kiírva, hogy HOTEL! Több tucat hotel egymás mellett! Mindegyikben recepció, full service, anyámkínja!
Volt nálunk egy laptop a fotóapparátus mellett, amivel megcsapoltuk a gazdag negyed WiFi hálózatát :D A GoogleMap-en belôttük hol járunk. Vicces volt. Dainnel kitaláltuk, hogy keressük meg azt a helyet, ahova majd mennie kell interjúra és hála a modern technikának, meg annak hogy a gazdagoknak fingja nincs arról hogy kell lezárni az otthoni WiFi-t kéretlen látogatók elôl :D a GMap segítségével elnavigáltunk abba az utcába, aminek az elején egy iszonyatosan csúnya épület éktelenkedett: a Scotland Yard.
Barangolásunk közepette belecsöppentünk London éjszakai életébe. Most képzelj el egy átlagos szombat estét Budapesten (tüntetés nélkül of course) és szorozd meg tízzel. Az emberek egymás hegyén-hátán, mattrészegen, kikészülve fetrengenek az utcán, buliznak, 12 méteres limuzinokkal ragadnak meg a sarkon mert nem tud befordulni a szerencsétlen sofôr! Tehát nagyon komoly a látvány meg a hangulat! Hétközben amúgy semmi! Abszolút! A rendôrök meg leszarták!
Kemény trip volt, több kilométert gyalogoltunk. Valamikor reggel 7 körül értünk haza és feküdtünk le.

Szombat. Este nyolckor indult haza a gépem. Miután összerámoltam és elbúcsúztam mindenkitôl, Dainnel elindultunk még egy utolsó közös minitúrára. Elmentünk egy táskaüzletbe, amit éjszaka fedeztünk fel. Itt még gyorsan vettem magamnak egy új válltáskát, mivel a régin már több lyuk volt mint azt gyárilag tervezték. Nagyon nehezen megtaláltuk a vonatállomást ahonnan visszajutottam Luton Airport-ra. A gépem másfél óra késéssel indult, összespanoltam pár magyarral, egymásnak nyújtottunk társaságot.
Otthon a reptéren Mózes várt rám, nagyon örültem neki! Hazataxiztunk, tartottam élménybeszámolót stb, de innentôl már semmi sem érdekes. Visszacsöppentem a magyar valóságba, melóba, tüntetôs hangulatba itt Pesten stb. Mindegy, ez az egy hét konkrét LIFETIME EXPERIENCE volt, változott a szemléletmódom pár dologban, nagyon sokat kaptam a várostól meg az emberektôl. VISSZA KELL MENNEM! (már csak a temetô miatt is:)

Képek jönnek késôbbb!

Zsutti in LONDON - 3rd and 4th day

A hétfõi nap elsõ fele azzal telt, hogy bevásároltunk jó sok kaját, meg mindenféle hasznos dolgot. Dain vett egy mobiltelefont, hogy a cégek amelyeknek elküldte a portfolióját, azon eléressék. Én vettem két db CR2-es elemet a Minoltába (ami a Garay Zsoltié, csak nálam van 2 éve és magammal hoztam) 13 fontért, ami valljuk be, nem olcsó. Tökmindegy, a gép újra mûködött és én örültem, hogy nem kell filmes gép nélkül kibírnom ezt a hetet!
Sikerült olyannyira elbasznunk az idõt, hogy délután négykor indultunk el felfedezni a várost. Elmentünk a Carnaby street-re, ahol rengeteg überfasza üzlet vett körbe minket, sokszor azt sem tudtam melyik kirakatot nézegessem. Van ott egy MUJI nevû japán lakberendezési bolt, ahol márkajelzés nélküli, abszolút letisztult formavilágú cuccokat árulnak. Azonnal beleszerettem, vettem is magamnak egy A6-os méretû füzetecskét, de érzem, hogy oda még visszamegyek! Voltunk egy másik lakberendezési boltban - a Habitat-ban - ami megintcsak egy olyan szintet üt meg, amivel Magyarországon nem találkozhatsz. Ezt igazából le sem lehet írni, látni kell!
Bementünk nem messze a Carnaby-tõl egy Apple Flagship Store-ba, ahol poénból egy dupla Cinema Display-es gépen néztem meg a mailjeimet, kipróbáltam az új Macbook Pro-t, aminek nem jött be a touchpad-hoz tartozó gombja, mivel rohadtul nem érzékelte az ujjam nyomását. Lehet, hogy csak az a darab volt rossz, amin én ügyködtem, de akkor meg ne rakják ki! Ja és veszek majd egy iPod Shuffle-t, csak arra várok, hogy megjöjjön a fizetésem a bankszámlámra.
A Picadilly Circus-on készítettem egy 360°-os panorámát, életemben elõször, remélem jó lesz. Elkolbászoltunk a parlamentig, keringtünk mint gólyafos a levegõben, átsétáltunk az egyik hídon a "budai" oldalra, készítettünk pár képet és elindultunk hazafelé. A londoni BKV jól csinálhatja a dolgát, ugyanis saját büdzsébõl újítják fel az egyik Temzén átívelõ hidat! WOW!

Kedd. Otthon megígértem az egyik kollégámnak, hogy Notting Hillbõl hozok neki second hand cd-t, amit valamilyen boltban lehet venni 1 fontért, 10-es pakkokban. Diussal és Dainnel nekiláttunk felkutatni azt a boltot, ami valami kis utcában találató, valahol a metró környékén - ennyi információ állt rendelkezésünkre. Nem valami sok, nem is találtuk meg természetesen. Helyette viszont találtunk olyan könyvesboltokat, hogy gyakorlatilag fél ill. negyedáron lehetett olyan könyveket vásárolni, amelyekkel Magyarországon még nem találkoztam! Design, a mûvészet minden vállfaja, tipográfia, graffiti és a regényekrõl ne is beszéljünk! Ott csöpögtünk mind a hárman.
Aztán én találtam egy használt könyv és képregény kereskedést, ahol a polcok a plafonig voltak tele régi könyvekkel és több EZER használt-új-régi-ritka képregény állt a vásárlók rendelkezésére, mind becsomagolva! A képregényõrültek Mekkája! Az alagsor annyira durván nézett ki, hogy ott is muszáj volt egy panorámát készítenem. Ja, azt talán mondanom se kell (vagy megis), hogy szinte minden fillérekért volt! Én vettem egy Pókember füzetet, amelyet Todd McFarlane rajzolt - egy kedvenc mûvészem - de még pár száz könyvet meg regényt simán vittem volna magammal!
Szóval cd boltot nem találtunk, de sok mást igen. Utána hazafelé vettük az irányt, mert Diusnak dolgoznia kellett. Ja és azt elfelejtettem, hogy Dain aznap délelõtt küldte el a CV-jét tizenvalahány álláshirdetésre és mikor a képregényboltban böngésztünk, már fel is hívták, hogy menjen interjúra! A végén még sikerül a srácnak.
Tehát otthon tartottunk egy kis pihenõt, megragasztottam az állványomat, ami idõközben kissé szétesett, lévén hogy azt hoztam magammal, amelyik anno leesett a Margit-hídról. Utána viszont jó turistát játszottam, egyedül bementem a városba, Parlamentet meg Big Ben-t fotózni, meg Churchill-t, mármint a szobrát, meg ilyen tipikus turista látványosságokat... Megint átsétáltam a "budai"oldalra, panoráma a Parlamentrõl és elindultam a Tower Bridge felé. Nos, kissé alábecsültem a távolságot és csak az út feléig jutottam el, közben rohadtul elfáradtam. Megnéztem alulról a London Eye-t - BAZI NAGY - fotóztam deszkásokat egy aluljáróban, összeismerkedtem egy wales-i sráccal, akinek egy fotó erejéig kölcsönadtam az állványt. Nagyon örült neki, kapásból készített egy kurvajó képet!
Hazafelé természetesen eltévedtem a metróban és a másik irányba indultam el - tipikus turista! Kb egy-másfél óra metrózás után jutottam haza, totál kikészülve, nem esett nehezemre elaludni.

Zsutti in London - 1st and 2nd day

Multikulturális massza. Ebben a két szóban össze tudom foglalni azt, amit az elsõ nap után a városról tapasztaltam.
Annak, aki nem tudná röviden leírom az elõzményeket: egyik barátnõm, Dius kijött Londonba szerencsét próbálni és mi a haverokkal elhatároztuk, hogy kiutazunk hozzá boldogítani õt:) Végül csak ketten tudtunk kijönni Dainnel, akinek hátsó szándékai vannak, ugyanis itt akar maradni dolgozni flash designer-ként, persze csak ha sikerül állást találnia.
Aki ismer, az tudja, hogy nekem valahogy soha nem sikerül a dolgaimat egyszerûen elintézni, másképp megfogalmazva nem jutok el A-ból B-be egy egyenes vonalon. Igaz, hogy végül valami hihetetlen mázli folytán sikerül B pontba elérnem, de az a stressz meg sok macera ami odáig vezet egyszerûen idegõrlõ, tudnék élni nélküle. Így volt ez az utazásom elõtti napon is, mikor nem sikerült ott pénzt váltanom ahol akartam (a legolcsóbb pénzváltónál Budapesten), és amikor reggel felkeléskor eszembe jutott megkeresni az útlevelemet, amit akkkor már hónapok óta nem láttam az albérletemben. Egyelõre hagytam, így is késtem a munkahelyemrõl 1 órát. Este meló után kezdtem el kutakodni a szobámban találató hatalmas kuplerájban és végül egy óra matatás után sikerült is elõkerítenem, közben egy picit össze is rámoltam, de a végére már totális idegroncs voltam. Ezúton szeretném megköszönni Anginak, hogy pár órára élvezhettem a társaságát és pénteki (hektikus) napom elsõ nyugodt perceit nála tölthettem.
Le sem feküdtem péntek este, hajnali négykor megérkezett Bogár, hogy kikísérjen a reptérre, amibõl az lett, hogy csak az Örsig segített a cuccimat cipelni, ott bemondta az unalmast. Elbékávéztam Ferihegy 1-re, becsekkolásnál adtam a frissen megtalált útlevelemet a kezelõ hölgyikének, aki felvilágosított, hogy ez már lejárt és ki van lyukasztva! Baaaaazdmeeeg! Hála a gondviselésnek már benne vagyunk a tutiban ( gy.k.: az EU-ban) így a személyimmel igazoltam magam, azóta is azt mutogatom minden angolnak, ha kell.
Oké, becsekk, gépre fel, felszállás, alvás, leszállás, ez már Anglia! Egy shuttle járattal eljutottam a Baker street-ig, ahol Diussal kb fél óra múlva meg is találtuk egymást. Vettem egy Oyster card-ot, amivel az itteni BKV-t tudom használni. Van 12 db metróvonal, a város zónákra van osztva stb, de ez most nem lényeges. Azt azért megjegyezném, hogy a metróhálózat sokkal jobban ki van találva, mint otton, tanulhatna a BKV a Transport for London Ltd-tõl!
Diusék albijában kicsit spártai körülmények között lakunk négyen (itt van Amanda is, Dius baratnõje), dehát annyi baj legyen. Ott derült ki, hogy a Zenitem bemondta az unalmast és nem hajladó fényképeket készíteni, a másik váz ami nálam van, meg szintén nem mûködik valamiért, bár abban lehet hogy csak elemet kell cserélni. BIATCH!
Délután aludtam pár órát, este pedig elmentünk bulizni a The End nevû szórakozóhelyre. Elõtte az albiban beizzítottunk 2 üveg pezsgõvel meg Red Bullal, kár hogy totál bezombultam amiatt a gyógyszer miatt, amit a fejfájásomra vettem be. Szóval beálltunk a sorba, közben próbáltak nekünk drogot árulni, nem vettünk, a bejáratnál megmotoztak, kipakoltatták a zsebeimet, a tárcám minden zegzugát átnézték és csak utána mehettem be. Valami elekrto-izé buliba kerültünk, ami nem volt rossz, a pia olcsó volt. Kellett egy kis idõ, hogy felengedjek, nem sokkal késõbb tudtam élvezni a zenét is, a másik teremben volt egy kis dobbasszus meg break, voltak fura arcok, bunkó angolok (nem sok), kedvesebb angolok, magyarok. Sikerült annyit ugrálnom, hogy ma frankón izomlázam van, teljesen elszoktam a buliban való ugribugri-tól. Az vicces volt, hogy az elsõ ember aki leszólított a buliban, miközben a lányokra vártam a WC elõtt, kapásból Extasy-t próbált nekem eladni, no thanks. Mielõtt eljöttünk a buliból és megint a WC elõtt vártam a lányokra, megint megpróbáltak Extasy-t rámsózni, no thanks again!
Éjszakai busszal hazajöttünk, lefeküdtünk, délelõtt megérkezett Dain is és kb átaludtuk az egész napot. Ma tervet készítünk az elkövetkezendõ napokra és holnap nyakunkba vesszük a várost.