Utolsó nap Londonban: szarvasles

Bár már két hete hazatértem, de annyira elkapott a gépszíj, hogy egyáltalán nem sikerült blogolnom, de nem csak itt, hanem a 10.000 Arcú BP-n sem, amit nagyon röstellek, de igyekszem visszarázódni a kerékvágásba. Mindenesetre az utolsó Londonban töltött napomat nem szeretném kihagyni a sorból.

Tct olyan programot szervezett nekem a visszaindulásom napjára, hogy csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Felvetette azt az ötletet, hogy keljünk fel hajnali 4-kor és sétáljunk ki a közeli Richmond Parkba, amely egyébként London legnagyobb parkja és gazdag faunával rendelkezik, köztük őzekkel és szarvasokkal. Eléggé hihetetlennek tűnt elsőre az ötlet, de annyi fura dolgot láttam már abban a városban, hogy hamar túltettem magam rajta. Így hát három óra alvás után felkeltünk hajnal 4-kor és húsz percnyi séta után már a Parkban voltunk.

Nagyjából negyed óra után megláttuk az első őzeket. Gyakorlatilag elvezettek minket a csordájukhoz, amely kb 150-200 egyedből állt. Szégyen gyalázat, de ekkora őzcsordát még a Bakonyban sem láttam soha, pedig ott nőttem fel... Szóval a látvány lenyűgöző volt. Nagyon lassan közelítettünk feléjük, miközben mérsékelt vehemenciával lőttük a képeket. Láttunk egy albínó őzet is, de ebben nem vagyunk teljesen biztosak, mivel nem sikerült utolérnünk és eltűnt előlünk. Nem sokkal később viszont megtaláltuk a szarvascsordát is, amely kb. 20-25 egyedet számlált. Kb három órát töltöttünk a parkban, elképesztő élmény volt. Ezek után már elmondhattam, hogy London minden arcát láttam.

Szarvasles közben jött az sms, hogy megérkezett a fizum, úgyhogy reggeli után rohantam be a városba még vásárolni 1-2 dolgot, meg hogy még egyszer utoljára találkozzak a magyar szekcióval, köztük Diussal, akihez három éve jöttünk ki Dainnel látogatóba és azóta csak nagyon ritkán láttam élőben.

Este már csak a hazaút volt hátra, és legnagyobb meglepetésemre nem bírtam elaludni a gépen, pedig nem voltam kipihent. Elsőként jöttem ki a reptérről, éjfélre már otthon voltam.

A képeket már elkezdtem feldolgozni. Csináltam Flickr-en egy szettet, sorrendben töltöm fel a képeket. Tegnap egy panorámán kezdtem el dolgozni, amelyet még kb 4-5 másik fog követni. Mire mindennel végzek, sztem lesz pár hét, addig is kitartás!

Utazz te is New York-ba!

Eredetileg a tavaly októberi utamról szóló blogbeszámolók után terveztem egy összefoglaló írást arról, hogy mire érdemes figyelni azoknak, akik egy new york-i kiruccanást terveznek és még nem jártak azelőtt a Nagy Almában. A mostani bejegyzés apropóját az adja, hogy a 3 hónappal ezelőtt flickr-re feltöltött képeim közül a Times Square panorámámat több, mint ezren nézték meg, ezzel a legnézettebb fotómmá vált:

(katt)

Tegyük fel, hogy szereted ha jól van megszervezve az utad és nem ér kellemetlen meglepetés, valamint a pénztárcád is limitált, viszont nem tudod mi mennyibe kerül. Első jótanács: ne fukarkodj azzal a pénzmennyiséggel, amit kivinnél! Ez pont az a trip, ahol nem lenne jó pénz nélkül maradni, higgy nekem, átéltem.

Szállás: Mielőtt elindulsz, találj magadnak szállást! Manhattanben lakni drága. Ha nem vagy túl igényes, akkor kereshetsz egy youth-hostelt, rengeteg van belőlük, többnyire olcsóak, de ne legyen sok elvárásod. Ezek a helyek jobbára arra jók, hogy éjszaka ott aludj és hogy a cuccaid el legyenek zárva egy szobában. Mi a szálláson spóroltunk és sajnos pont egy ilyet fogtunk ki a Bowery-n (200$ egy hétre/fő). Legközelebb tuti Brooklynban keresek helyet, az árak is mérsékeltebbek, ráadásul metróval nagyon gyorsan lehet átérni a szigetre. Óvakodj az olyan szálláshelyektől, ahol "open roof" szobák vannak, azaz nyitott tetejűek, a folyosó mentén lévő szobák mindenféle neszét hallani lehet.

Közlekedés: New York-ban az a jó, hogy a tömegközlekedés nagyon jól szervezett, bár első blikkre teljesen átláthatatlan káosznak tűnik. A buszhálózatról sajnos nem tudok beszámolni, mert alapvetően metróval vagy gyalog jutottunk el mindenhova. Manhattant 3 városrészre lehet osztani: Downtown a 23. utcáig, Midtown a Central park-ig (59. utca) és afelett Uptown. Ha tudod, hogy Északnak (Uptown) vagy Délnek (Downtown) kell elindulnod, már van egy jó esély arra, hogy nem tévedsz el nagyon. Ha azzal is képbe kerülsz, hogy a sziget keleti vagy nyugati részén tartózkodsz, akkor te biztos férfi vagy és megtalálod a hazautat;)
NYC-ben 26 metróhálózat működik, mielőtt felszállsz bármelyikre is, nem árt komolyabban áttanulmányozni a metrótérképet. A heti bérlet 25$. A metróknál figyelj arra, hogy EXPRESS vagy LOCAL járatra szállsz-e! Az előbbi csak néhány állomáson áll meg, míg a másik minden egyes megállónál. Ugyanazon jelű metróból van mindkét verzió, rengeteget szívtunk amiatt, hogy az EXPRESS-re szálltunk és túlmentünk a megállón.
Egyéb esetben leinthetsz egy taxist, élmény lesz:)

Kaja: New York a fast food Mekkája! Minden második sarkon hot-dog árus, Halal Food, McDonalds, Burger King, KFC, Wendy's, Fridays, Starbucks, Subway stb. Pár dollárért bármilyen gyorskaja megvan pillanatok alatt. Ha rendesen akarsz enni, akkor menj étterembe Little Italy-ban vagy a kínai negyedben. Drágább, mint a gyorskaja, de a minőséget és élményt tekintve mindenképp megéri. Ha jól tudom, a Keleti 82. utca környékén van magyar vendéglő is.

"Must see" látnivalók: Az egész város egy hatalmas turistalátványosság. Ezen belül van pár nevezetes pont, amelyekre röviden kitérnék.
Ground Zero: 9/11-es terrortámadás után maradt hatalmas lyuk/építési terület a Wall Street közepén. 5 év múlva elvileg elkészülnek a Freedom Centerrel. Érdemes befizetni a túrára és utána megnézni a kiállítást. Van diákkedvezmény.
Staten Island Ferry: ingyenes komp, amely fél óránként indul a Battery Park kikötőből Staten Island-re, ahonnan látványos panorámával találjuk szembe magunkat.
Grand Central Terminal: a new york-i fő pályaudvar. Szerdánként 12:30-kor ingyenes, két órás idegenvezetés veszi kezdetét a központi óránál. Az idegenvezető jó arc, rengeteg érdekességet mesélt a város történelméről.
Rockefeller Center: A 70 emeletes épület tetején van egy kilátó, amely nemrég nyílt meg újra - ez a Top of the Rock. Fenomenális panoráma tárul elénk a legfelső szintről. (Állítólag jobb, mint az Empire State Building kilátója, de erről nem tudok nyilatkozni, mivel azt kihagytam.) Ide a belépő felnőtteknek 18$ fejenként, 13$ gyerekeknek, de van 30$-ért sunrise-sunset jegy, amellyel felmehetsz a tetőre napkeltekor és napnyugtakor (erre a gyerekjegy 15$). A tetőn tilos állványt használni, este is!
Times Square: láttad fent a képet?
Liberty Island: itt áll a Szabadság szobor. A jegyet a kompra a Battery Park közepén lévő kör alakú régi erődben lehet megvenni, 12$/fő.
Central Park: a város legnagyobb egybefüggő zöldterülete. Szerintem enélkül meghalna a city. Azon túl , hogy tök jó egy kis délutáni semmittevés keretében a zöld fűben heverészni, rengeteg látnivalót rejteget a park. Éjszaka ne kóborolj ott egyedül!
Guggenheim Museum: Sajnos ez nekem kimaradt, úgyhogy következő adandó alkalommal ezzel kezdem new york-i utam.
Brooklyn Bridge: az a híd önmagában egy műalkotás! (Átsétáltunk rajta reggel 6-kor, amikor még szinte senki nem volt az utcákon, hatalmas volt!)

Ami nagyon extra és drága, az a helikopteres körút a város felett. Sajnos csak az utolsó napokban botlottam bele, amikor már amúgy sem volt sok pénzünk, de legközelebb tutira befizetek egy útra!


Mielőtt elutazol, vegyél egy térképet és egy útikönyvet. Én a Teskóban vettem egyet kétezerért, Thomas Cook Útikönyvek, Alexandra kiadó. A térképet meg tanulmányozd alaposan, mert ha ott állsz neki, akkor igencsak bajban leszel.

Íme néhány hasznos link, amiket összeszedtem:
Metropolitan Transportation Authority (MTA, a ny-i BKV): tömegközlekedési térképek. Minden letölthető pdf-ben.
SI Ferry: a Staten Island komp indulási táblázata.
nycgo: tervezz előre programot, keress hotelt, éttermet, szórakozóhelyet stb.
newyorkology: napi frissítésű blog, a legaktuálisabb tudnivalókkal (üzletek nyitvatartása, mit-hol-merre-mikor-mennyiért stb.) Itt mindent megtalálhatsz, olvashatsz kritikákat is, mellesleg az egyik legjobbnak tartott utazós infoblog.
Útvonaltervező: nemrég találtam, hasznos lehet, ha van nálad egy laptop vagy netezni képes telefon.

Remélem vannak olyan olvasóim, akiknek hasznos információkkal tudtam szolgálni, vagy legalábbis felcsigáztam őket.

New York - 7. nap

Eljött a vasárnap, elôzô éjszaka már összepakoltuk a cuccainkat, csak az aprólék maradt ki, de az sem sokáig. Délelôtt még elgyalogoltunk a 2 sarokra lévô Think Coffe-ba, ahol csütörtök óta fogyasztottuk reggelinket (kiderült számomra, hogy a mogyoróvaj szar) és nyugiban elfogyasztottuk kávénkat/forró csokinkat és sajtkrémes bagel-ünket.

A szállásra visszatérve betuszkoltuk a kint maradt cuccokat Ági +1 táskájába és búcsút mondtunk átmeneti lakhelyünknek. Annyira nem töltöttünk ott sok idôt, az a hely úgy van kialakítva, hogy az ember NE AKARJON sok idôt ott tölteni. A nyílt tetejû szobák hang és hôszigetelése gyakorlatilag nulla volt, így majdnem minden hajnalban hallgathattuk a dán (vagy norvég) bulibôl hazatérô, rekedt hangon dörmögô diákokat a szomszéd szobából. Egyik hajnalban már majdnem elaludtam, mikor ezek újra merényletet követtek el a nyugodt pihenés ellen, ezért reflexbôl eleresztettem egy "Óóóó, kussoljatok má´ basszátok meg!" címû szösszenetet (nem ám Shut the fuck up!) és csodák-csodájára hatott! Elkussoltak! Utolsó esténk azért nem volt nyugodt, mert egy faszi a folyosó túlvégén beragadt a szobájába és próbálták kimenteni. WC-re akart menni és nagyon fájhatott a prosztatája emiatt, mert már nem volt fiatal. Persze ez is hajnalban, no comment.

Szóval 11-kor leléptünk, egy óra volt, míg kiértünk a JFK-re. Sok idônk volt még a becsekkolásig, gyanútlanul tekintettünk elôre az unalmas délutánra. Aztán felborult minden, de legfôképp az idegeink. Becsekkoláskor kiderült, hogy nincs meg a visszajegyünk. Egyikünknek sem! Igaz, ez már pár napja feltûnk nekünk is, de nem paráztunk, mert minden hivatalos papír, meg kód, meg tökömtudja mi minden megvolt, ami azt igazolta, hogy nekünk ott a helyünk a gépen. Csakhogy: mivel mi szabadjeggyel utaztunk, fel kellett mutatnunk a retúrjegyünket. Ha rendes utasok lettünk volna, akkor simán nyomtatnak nekünk egy jegyet és felszállunk, de mi "rendetlen" utasok voltunk. Ágival megegyeztünk abban, hogy Ferihegyen nem adták vissza azt a kis papírtokot, amiben a retúrjegyünk volt, a kiútra szóló jegy mellett. Akkor nem tûnt fel. Oké, egy picit mi is hibásak voltunk, figyelni kellett volna. De ha Józsi bácsi felmegy vidékrôl Ferihegyre, akkor szerintem joggal várja el az ott dolgozóktól, hogy tudják mit vesznek el és mit adnak vissza. (Kiderült amúgy, hogy nem mi voltunk az egyetlen "félrekezeltek".)

Nem térnék ki részleteiben az ezután következô két órára, legyen elég annyi, hogy elküldtek egy másik terminálra, ahol nem jártunk sikerrel, visszamentünk és próbáltuk rendezni sorainkat a magyar Malévos képviselônôvel. Eleinte mindenhol szabályokba ütköztünk, amelyek nem tették lehetôvé a felszállásunkat a gépre. Ági közben egy malévos kontaktjával tartotta a kapcsolatot mobilon. Csak hogy érezd: Magyarországon ekkor vasárnap este 9-10 volt. Amíg mindenki telefonált mindenhova, én sztoikus nyugalommal leültem a poggyászomra és Vonnegutot olvastam, készenlétbe tartva a bankkártyám, ugyanis az egyetlen potenciális lehetôség az lett volna, ha ott helyben megvesszük a jegyet, fejenként 640$-ért. Nem érdekelt a pénz, nem akartam kint maradni.

Végül megoldódott a probléma, de sajnos nem írhatom le a sztorit úgy, ahogy megtörtént, mert ezzel árthatok bizonyos embereknek és az sem jó, ha mindenki megtudja, hogy... A lényeg, hogy valaki felvállalta értünk a felelôsséget és kinyomtattak nekünk 2 jegyet, hogy engedjenek fel a gépre. Szinte nem akartam elhinni! 20 percünk volt beszállásig. (Személyesen elmondom a sztorit bárkinek, vagy MSN-en.)

A vámmentes területen úgy gondoltam, hogy mivel nem költöttem el kb. 300 ezer forintot repülôjegyre, megajándékozom magam. Vettem egy Oakley szemüveget 125$-ért, mert megérdemlem és mert kb 10 éve akarok venni egy Oakley-t. Erre már tényleg vigyázni fogok.

Hazarepültünk, a kaja nagyon rossz volt (spenótos tészta, broáááf), aludni nem tudtunk, talán ha nincs az a két óra izgalom... Reggel 7-kor újra magyar talaj volt a lábunk alatt, hamarosan újra szembesültünk a magyar valósággal (nem vicc, nagyon bünti volt).

Köszönet Áginak az élményért, soha nem felejtem el!

New York - 6. nap

Szombatra lájtosabb programot terveztünk, mivel addigra már csontig gyalogoltuk a talpainkat. Zöld területre vágytunk és mi lehetne ennél jobb helyszín, mint a Central Park? Persze ez sem ment egészen úgy, ahogy terveztük.

(Elôtte még megvettem öcsémnek az ajándékát, ami egy amerikai focilabda volt. NAGYON nehezen találtam olyan boltot, ahol árultak jó labdát: Times Square, ESPN sportbolt, csak itt. Viszont az eladócsajszi olan kedves volt, hogy majdhogynem flörtölt velem. Errôl ennyit, vissza szállás, labda letesz, irány a CP!)

Kapásból a metróra szállásnál elcsúsztak a dolgok, ugyanis nem figyeltünk és egy express vonatra szálltunk, ami elég ritkán áll meg. Így suhantunk el a W 72th Street mellett, ahol ki akartunk szállni, de csak a W 110th Street-en sikerült. Illetve nem teljesen, csak átszálltunk a visszafele induló szerelvényre, de ez is express volt és visszavitt oda, ahonnan elindultunk (W 59th Street). Elegünk lett a metróból (meg abból, hogy itt bénázunk) ezért a Parkon kívül folytattuk a sétát a felszínen a 72. utcáig. Sétában jók voltunk ugyebár. Az itteni bejáratnál található a Strawberry Fields, ami egy John Lennon emlékhely. Tudjátok, innen nem messze a háza elôtt lôtte le Lennon-t egy rajongója, Mark Chapman. Annyira rajongott érte, hogy megölte. Nooooormális? Úgy éreztem ez egy kötelezôen látogatandó hely, még akkor is, ha nem vagyok nagy JL rajongó. (Amúgy a bejárattal szemben áll a Dakota-ház, Lennon ex-lakhelye, ahonnan Yoko Ono a mai napig nem költözött ki.)

Ezután séta a Parkban, Shakespeare-kert, Belvedere kilátó, tavak, csónakok, kacsák, kocogók, bringások, szerelmespárok, madarak és mókusok mindenütt. Csak rendôrt nem láttunk, pedig a Central Park-nak van saját rendôrôrse is! Az eredeti tervek szerint múzeumba is el akartunk látogatni, de ez javarészt pénzhiány miatt kimaradt. Majd legközelebb. Szóval botorkáltunk már egy ideje, de aztán rámjött a "sárgaláz", azaz pisilnem kellett. Nem akartam eljátszani a bunkó turistát, meg amilyen mázlim nekem van, tuti akkor jött volna arra egy rendôr, amikor egy fa tövét öntözöm a farkammal. Ezért elhatároztuk, hogy keresünk egy WC-t. Nem volt könnyû, ugyanis a Parkban nem találtunk. A térképeken sehol nem jelölték, ezért kimásztunk a 80. utca magasságában a keleti oldalon a 5th és Lexington Avenue-k felé vendéglátóegységet keresni. (Késôbb kiderült, hogy kb 50 méterre mentünk el egy WC mellett, de tábla nem jelölte a helyét, csak 10 méterre az ajtótól. Gratulálok!)

Találtunk luxus ékszerütletet, bútorüzletet, szmoking és estélyi üzletet, meg csomó olyan boltot, ahol pillanatok alatt el tudnám verni az éves fizetésem sokszorosát. Kéremszépen, ez itt a gazdagnegyed. A sznobok egy négyzetméterre esô száma nagyon magas, néha az arcom kapartam az utcán sétálgató, arisztokrata tartású emberek semmitmondó és bájolgó beszélgetéseitôl. Ha gazdag leszek, nem akarok sznob geci lenni. Pont.

Gyorskajáldát és WC-t csak 30-35 utcányi séta után találtunk újra, addigra a hólyagom már fejméretûre dagadt. Ezúttal elnyomtam a hosszan elnyújtott hörgéssel vegyített sóhajomat, amit olyankor (is) szoktam kiadni, amikor már nagyon feszül a hólyagom és könnyítek magamon. Visszasétáltunk a Park elejéhez, ahol megkérdeztünk egy embert, hogy hol találunk normális gyorskaját, mire ô teli szájjal mondott valamit és irányba tettük magunkat. Végül egy Subway-ben kötöttünk ki, onnan pedig teli bendôvel visszatértünk a Parkba. 50 méter után találtam a sétány mellett egy üres pénztárcát, mindössze egy jogsi és egy hitelkártya volt benne. (Meg 2 dollár, de azt lenyúltam, mivel kb 6 dollárom volt összesen. Tudom, szégyen, de pár napja meg adakoztam 10 dollárt a Battery Parkban.) Feladatként tûztem ki, hogy találjunk egy rendôrt, de csak 1 óra múltán jártunk sikerrel. Odaadtam a brifkót, de nem mondtam semmit a 2 dollárról. Próbálták leírni a nevem, majdnem sikerült. Az egyik zsaruról kiderült, hogy magyar a barátnôje, 6 éve él vele odakünn és még magyar szavakat is tudott nekünk mondani! Eddig ô volt a 3. amerikai, aki tudta hol van Budapest.

Szóval a Parkban sokat sétáltunk, henyéltünk a pázsiton, volt valami kutyaverseny is, meg van ott állatkert és a Metropolitan Museum is itt található (ide mentünk volna). Van lehetôség, bringát, csónakot, hintót bérelni, van teniszpálya, baseball pálya, minden nagyon pálya bár nem éltünk egy lehetôséggel sem. Inkább csak sétáltunk és nézelôdtünk, tök jó volt!

Állítólag nem tanácsos este/éjszaka a Parkban maradni, ezt mi sem próbáltuk ki, szürkületkor kimásztunk a téglaházak közé az E 103th Street magasságában, ez már nincs messze a Harlemtôl. Ági parázott is rendesen, bár szerintem nem volt oka rá és ez is a New York élmény része, nem?

Mire beesteledett, megéheztünk, ezért úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a 2 napja felfedezett olasz vendéglôbe. Utolsó, amerikában elfogyasztott vacsorám életem legjobb lasagne-je volt! Teli hassal és fájó lábakkal tértünk vissza a szállásra és kezdtünk el pakolni.

Vízköpôk megint

John Lennon emlékhely

Mókusból sok volt, de feketébôl csak egy

Megnéztem volna NY legnagyobb épülô templomát, de messze volt

New York - 5. nap

Pénteken jobbára Downtown-ban mászkáltunk, később a parton. Előző nap keveset kattintottam a Nikonnal, de ezt aznap pótóltam. Megejtettem egy mini foto-túrát a Brooklyn hídra, amíg Ági rám várt a City Hall Park kertjében és élvezte a napsütést. Remélem. Egészen fantasztikusak ezek a magas építmények, építészetileg mindenképp, és fotós szempontból egyaránt. Vissza kell jönni. 5-10 év múlva... Inkább 5 :)

A nap egy részét a South Street Seaport-on töltöttük, kerestük azt a komp-ot, amely elvisz Ellis Island-re. Bár nekem nem volt hozzá sok kedvem, és netes forrásom szerint a Szabadság-szobor meglátogatása nem igazán éri meg ár-érték arányban, végül nem oly nehezen beadtam a derekam. Végülis látnivaló:) A Battery Park-ban található jegyeladónál viszont kiderült, hogy Ellis Island zárva, nem adnak el több jegyet a kompra. Csak a Szabadság szobor jöhet szóba. Ok. Evvan.

Elkompoztunk Liberty Island-re. Itt nyújtózkodik 93 méter magasba a Szabadság szobor, amely talapzat nélkül amúgy 46 méter magas, hat méterrel magasabb az Egri Minaretnél. Képzeld oda! Azt kell mondjam, marha nagy flash volt egy rézből készült óriás francia nő lábai előtt heverni:) Körbesétáltuk a szobrot, majd a Manhattan felőli oldalon leültünk a padokra. Egy panorámát akartam készíteni és mivel információink szerint 6-kor indul az utolsó komp vissza, bőven volt időnk, nem siettünk sehova. Az állvány le volt téve elém, gép beállítva, csak a tökéletes fényeket vártam, percek kérdése volt. Ekkor jött néhány egyenruhás úriamber és mosolyogva kitessékeltek a szigetről, megpróbáltam őket meggyőzni, hogy adjanak egy percet és elmegyünk, hajthatatlanok voltak. Azt mondták a komp indul és nekünk mennünk kell. Egy idő után már nem mosolyogtak, úgyhogy elindultunk és utolsóként még lőttem egy sorozatot kézből, faszán elmosódott minden, tök ideg lettem. Csak nagy nehezen nyugodtam le. A komp indulására még 15 percet kellett várni. NA, erről ennyit.

Flatiron Building

Víztartály, mindenütt ott vannak

Pihenő sirály

New York - 4. nap

Csütörtökön elhatároztuk, hogy meglátogatunk pár olyan városrészt, amelyket leginkább amerikai sorozatokban lehet látni, így jutottunk el a Soho-ba és Greenwich Village-be. Előbb viszont elgyalogoltunk Little Italy-ba ebédelni, egy kis templomi kitérő után. Találtunk egy Casa Bella nevű vendéglőt a Mulberry és Hester street sarkán, melegen ajánlom minden New York-ba tévedő magyar turistának! Nagyon klassz olasz ételt szolgálnak fel, tipikus olasz vendéglő, pincérek nagyon jó arcok, egész nap Frank Sinatra szól! Ebéd után elindultunk a Soho-ba.

A Soho New York művésznegyede. Nagy az élet itt is, rengeteg ruhaüzlet, designer- designerruha bolt található itt és egy Apple Store is. Rucit nem vettünk, csak majdnem, de a legkomolyabb designerruhákat felsozakoztató helyen az árcudálótól hirtelen leesett a vérnyomásom és úgy döntöttem, hogy fölösleges tovább csorgatnom a nyálam. Pedig Áginak is bejött:) Az Apple Store-ban végül vettem a hugomnak egy iPod Shuffle-t, magamnak egy Kidrobot üzletben vettem egy 20 centi magas kifesthető-éjszaka fluoreszkáló designer toy-t. Ha kifestettem szólok! Tipikus nőként Ági is élt a lehetőségekkel és bevásárolt pár dolgot, többek közt 3 női táskát, amelyeket egy utcai árusnál alkudott le. Az egyik táskát anyukám kapta szülinapjára. Ment a kereskedés! Yeah!

Greenwich Village az a hely, ahol többek közt a Sex and the City karakterei is élnek. Kellemes környék, bár mi már este értünk oda. Feltűnt, hogy eddig sehol nem láttam homokos bárt, csak itt, de kapásból 3-at! Itt találtunk továbbá egy ölebekre specializálódott üzletet, az ölebtáska shop szerintem nem volt messze. Érzed, hogy mennyire a helyi célközönségre specializálódott ajánlat? Na mindegy. Innen visszatértünk a Times Square-hez vásárolni, majd haza! Jó turista voltam.

Street Art

Másfajta street art

Jó turisták

New York - 3. nap

Szerdán észak felé vettük az irányt és gyalog indultunk Uptown felé. Gyönyörű napsütésben indultunk el a reggelinket felkutatni, amit egy utcai pékárustól szereztünk be és egy kisebb toronyház tövében fogyasztottunk el, miközben a mellettünk ülő padnál egy szemmel láthatólag teljesen megzakkant (inkább őrült) alak ült egy sakktábla fölé hajolva, miközben egy füzetet babrált és a cigarettacsikkjeit igazgatta a tábla mellett. Weird... Az utunk keresztülvezetett az Astor Place-en, ahol minden nap piac volt, ide jópárszor visszatértünk és tök jó csecsebecséket szerváltunk az árusoktól. Innen már simán lehetett látni az Empire State Building-et és a Chrysler Building-et. A Madison Square-en található a háromszög alakú Flatiron Building, ami New York első felhőkarcolója, mellesleg a kedvenc épületem ebben a városban. A Chrysler Building vízköpői viszont a legjobb épületdísz, amit valaha láttam. Sőt, maga az épület is elegáns, tiszteletreméltó, szép!

Szerdánként 12:30-kor van egy ingyenes idegenvezetés a Grand Central Terminal-on, ami New York központi pályaudvara, hatalmas épület, építészeti remekmű stb. Ez a túra is két órás volt, szintén egy önkéntes tartotta, hihetetlen. A vezetőnk nagyszerű showman volt, volt egy kis arisztokratikus bája az egésznek!

A túra egészen lefárasztott, ezért egy kis tankolás után elindultunk felfedezni a Keleti 42. utca és a 3-5 Avenue-k környékét. Az esti programunk a Rockefeller Center tetejére szólt, a Top of the Rock-ra. Egy 70 emeletes épület, amelynek a tetején egy eléggé felkapott kilátó van. A neten szerzett információim szerint jobban megéri, mint az Empire State Buildingre felmenni, mert ez központibb helyen van és jobban belátni a várost. Ami nagyon felbaszta az idegrendszerem, az az állvány használatának a megtiltása volt. Erre vártam legjobban egész nap, hát kiló cuccot cipeltem órák óta, erre közlik, hogy odafenn nem nyithatom ki. Vagy egy órát eltöltöttünk odafenn, végignéztük a naplementét, néztük felülről a kivilágított várost, amit előző este Staten Islandről szemléltünk. Habár Áginak tériszonya van, a látvány elűzte belőle a félelmet (legalábbis nem pánikolt be). A turistákat két méter magas plexifal végi meg attól, hogy leessenek. (Ha jól tudom, az Empire State Building-en rács van, ami nem olyan vicces, hacsak nem akarunk rácsmintás képeket készíteni az egyik legfaszább urbánus panorámáról, ami létezik a Földön.)

A tetőn folyamatosan egymásnak adogatták az emberek a fényképezőgépeiket, hogy tipikus turistaképek ezrei szülessenek, ezúttal én is beadtam a derekam. Ekkor derült ki számomra, hogy a Nikont olyannyira csak manuálban használom, hogy fingom nincs a programokból, márpedig állvány hiányában épp jól jött az éjszakai mód, de az életben nem jutott volna eszembe, ha nem látom az egyik srác D80-ján bekapcsolva, mikor megkért, hogy fotózzam le a párjával. Legszívesebben a fejemet vertem volna a falba, de véres fejjel nem mutattam volna jól a képeken;) Egy ausztrál srác a kezembe nyomta a Nikon D90-jét, hogy örökítsem meg őt, miközben próbál természetesen mosolyogni természetellenes beállásban. A gép alapból birizgálta a fantáziám, és amikor kiderült, hogy ISO 1600-on olyan szép zajmentes képet készít éjszaka, hogy az agyam eldobom, erősen megfogalmazódott bennem, hogy a D80-as vázat a jövő év során lecserélem.

Valahogy végül sikerült megoldanom az állvány problémát és az épület kövére tettem le a gépet. Szinte harcolni kellett a jó helyekért! Egy szép panoráma tutira lesz.

A magasból visszamentünk az utcára és lelkiekben felkészültünk arra, hogy mindjárt meglátjuk a Times Square-t. Baszki, az a hely hatalmas... A londoni Picadilly Circus ehhez képest túró! Akkora a világosság a rengeteg fényreklámtól, hogy lazán lehet újságot olvasni, hatalmas tömeg, üzletek mindenütt, Szabadság szobor, Batman, Pókember imitátor, NYC szuvenírboltok, idegenvezetők ajánlják buszos túráikat, teljesen kész! Egy idő után nehéz megemészteni azt a rengeteg ingert, ami ér, nagyon intenzív élmény! Nem is bírtuk 20-30 percnél tovább, valahogy kikeveredtünk és elindultunk hazafelé a Broadway-n.

Gargoyles of Chrysler Building

Bazi nagy Hello Kitty

Grand Central Terminal főcsarnok

A képek feldolgozása folyamatban, lehet eltart 1-2 hétig, mire mindennel végzek. Addig csekkold néhanapján a Flikkeremet, ahova a legjobbakat feltöltöm.

New York - 2. nap

New York és Budapest között 6 óra az eltérés, ezért az első pár napon elég erősen a jet lag hatása alatt álltunk. Ezt az időszakot használtuk ki arra, hogy lássuk a várost a reggeli órákban, a felkelő nap fényében. Meglehetősen rövid időszakról van szó, 1-1,5 óránál nem több (reggel 6 és fél 8 között), de érdekes volt látni ezt a bazi nagy várost szinte teljesen kihalt utcákkal, amikor szinte csak az újságkihordókkal, meg a kínai negyedben a korán ébredő halárusokkal és munkába igyekvővel, vagy onnan hazatérővel találkozhatunk. A séta első pihenőjén betértünk a Starbucks-ba, a kötelező reggeli kávéra Áginak ill. forró csokira nekem, mert nem iszom kávét. Ezután a Brooklyn Bridge felé vettük az irányt. A hídon turistát csak elvétve látni, kocogókat viszont annál többet. Brooklynba átérve megpihentünk egy parkban, majd onnan a rakpart felé vettük az irányt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az üzleti negyedre, a hatalmas felhőkarcolókkal és a Szabadság szoborra.

New York-nak 5 kerülete van: Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens és Staten Island, ezek közül csak Quenns-ben és Bronx-ban nem jártunk, de Staten Island-en is csak érintőlegesen léptünk kapcsolatba. A 2. nap délelőttjét Brooklynban töltöttük, beültünk kávézóba, jártunk könyvesboltban, sétáltunk sokat. Kellemes hely, sokkal lazább, mint Manhattan, bár érződik a város szívének közelsége. Kicsit sajnálom, hogy nem töltöttünk ott több időt, de nem az volt a prioritás. Aznapi főprogramunk a Ground Zero volt, úgy hiszem minden érző embernek kötelező állomás, ha ellátogat az Almába. Nem bántuk meg.

Semmi sem pótolhatja igazából azt az űrt, amit a 2001-es terrorotámadás okozott, nehéz szavakba önteni azt az érzést, amikor az Wall Street-en járkálsz, körülötted ezer meg ezer turista, üzletember, és ott van egy bazi nagy lyuk, ahol építődaruk és emberek százai építik a jövőt ott, ahol 7 éve több ezren haltak meg. Befizettünk egy Ground Zero Tour-ra, nagyon ajánlom mindenkinek! A túrát olyan önkéntesek tartják, akik közvetlen részesei voltak az aznapi eseményeknek. Rengeteg olyan információt tudtunk meg a WTC-ről, történelméről, létrehozásáról és bukásáról, amit nem lehet csak úgy, bármilyen forrásból megtudni. 2 vezetőnk volt: Joe és Mickey. Joe tűzoltóparancsnok, akire aznap kétszer omlott rá a törmelék, betört a feje, összes bordája eltörött, nem volt ép porcikája, de mégis túlélte valahogy! Mickey az északi torony 4. emeletén volt, amikor az összedőlt, de csodával határos módon egy karcolás nélkül megúszta!

A séta az építkezést vette körbe, kb 2 órás volt. Mielőtt elbúcsúztunk, eldumálgattunk Joe-val, jófej volt. (Lehetett volna közös fotót készíteni, de valahogy nem... izé... tehát egy szobor vagy épület mellé odaállok, de hogy egy ember mellé, aki majdnem meghalt az évszázad legnagyobb terrortámadásában, és a fotóval azt mondjam, hogy "láttam és beszéltem egy emberrel aki majdnem meghalt az évszázad legnagyobb terrortámadásában" - nekem valahogy visszataszító. A portré rendben, de ez nem.)
Bár nekem már nem volt kedvem, de Ági rábeszélt és megnéztük a Tour Gallery-t is. Hiba lett volna kihagyni, meglehetősen komoly élmény volt. Filmrészletek, hanganyagok, épületdarabok, repülőgépablak, betonnal összeolvadt pisztolyok, hatalmas mozaik az áldozatok képeivel...

Feltűnt egyébként, hogy az ottani emberek nagyon komolyan veszik az önkéntességet. A támadáskor pár órán belül rengeteg önkéntes ment ápolni, élelmet osztogatni, törmeléket hordani stb. Vajon idehaza mi történne hasonló esetben?

Ezután valami lájtosabb programra vágytunk, ezért elgyalogoltunk a Staten Island Ferry-hez, ami a Battery Park mellett található. (Elem Park? Noooormális?) A komp ingyenes, elvisz Staten Islandre, és fél óránként indul vissza Manhattan felé. Pont jó volt egy kis éjszakai fotózáshoz:) No meg az élmény maga, ahogy látod a kivilágított épületsort Manhattan déli csücskén, az nagyon állat! A vacsi azt hiszem Subway szendvics volt, mi más. Normális kajáldát nem nagyon találtunk, fast food volt minden sarkon. Iszonyat!

Szabi-szobi Brooklynból nézve

Ground Zero építési terület

9/11 áldozatainak fala (részlet)

A többi képet nézd meg itt a Flikkeren.

New York - 1. nap

New York. A Nagy Alma. A varos, amely soha nem alszik. A varos, ahol a "szart keverik". A varos, ahol konnyebben kaphatunk nyakfajast, mint barhol mashol a vilagon a felfele bameszkodastol. A varos, ahol ejjel 11-kor lazan nekiallnak legkalapaccsal bontani az utcat.

Exkluziv bejelentkezes NYC-bol!

Az elso nap valojaban Budapesten kezdodott a repulore valo becsekkolassal majd az utazassal. A becsekk siman ment, a felszallas kiraly volt, mint mindig. Agi annak ellenere vegig parazta a felszallast, hogy legalabb 10-szer annyit repult mar, mint en. Az ut 9 ora hosszan tartott, a Malevos kaja nem volt epp izletes, de lagalabb nem haltunk ehen. Az uton leadtak az Iron Man-t, de a hang egyszeruen botranyosan rossz volt, elvezhetetlen.

Oke, leszalltunk a JFK-n, egy bazi hosszu sort kellett kivarnunk, mire atengedtek az checkpoint-on. Itt ert az elso nagyon kellemes meglepetes: a minket becsekkoltato repteri illetekessel nagyon kellemesen elcsevegtunk, miutan kiderult az utlevelunkbol, hogy magyarok vagyunk. Meselt a 82. utcaban es kornyeken elo magyar kozossegrol, meg hogy milyen joizut evett ott egyszer:) Meg nem jutottunk el oda, de tervbe van veve. Az amerikaiakrol par nap utan annyit tudok elmondani, hogy alapvetoen nagyon kedvesek, eddig keves bunkoval hozott ossze a sors, ugyanakkor erzodik rajtuk, hogy nagyon buszke nep. Az "officer" elmagyarazta, hogy melyik a legrovidebb es legolcsobb ut a JFK-rol Manhattan-be, majdnem sikerult azon az utvonalon mennunk, csak kicsit tevedtunk el.

Londonhoz hasonloan itt is baromi logikusan van megoldva a metroval valo kozlekedes: a heti berlet 25 dollar, ami jo minden buszra es az osszes metrora, korlatlan mennyisegben (elsosorban turistaknak ajanlott), amugy 1 ut 2$. A new york-i metrorol annyit, hogy 26 vonal halozza be a varost, szinte teljesen atlathatatlan, meg most is gondot okoz neha, hogy mi merre es hogyan erheto el. Biztos van benne logika, de meg nem jottem ra.

A Varoshaza kornyeken jottunk a felszinre valamikor delutan 5 korul helyi ido szerint, sajna a hatast kicsit felhigitotta az ehsegerzet, ezert elso utunk egy Burger Kingbe vezetett. Megjegyzem, hogy az amerikai fast food jobb izu, mint az otthoni es laktatobb is. Bar nem vagyok a gyorskajak hive, de az itt toltott 3 nap alatt normalis kajat meg nem ettem... Most abban a Burger Kingben irom ezt a post-ot, ahol eloszor ettunk.

Miutan megtoltottuk a bendot, megkerestuk a szallast. Ez egy hostel a Bowery street-en, olcso volt (fejenkent 200$), ennek megfeleloen nem egy Hilton. A szoba ahol lakunk kb 2,5x2 meteres, van benne egy szekrenynek latszo targy meg egy fekhely. Eddig 1 csotanyt lapitottam szet, azota egyet sem lattam. Ide tenyleg csak aludni jarunk, masra nem alkalmas a hely. Amugy megjegyzem, hogy rohadtul nem volt egyszeru szallast talalni megfizetheto aron. Elso este nem mentunk vissza a varosba, total kikeszultunk az uttol, inkabb aludtunk, hogy masnap birjuk a strapat.

Folyt. kov.

You have perfect fingerprints!

Szó szerint ezt mondta az a kövér muksó az USA nagykövetségen hétfô reggel, amikor levette az ujjlenyomataimat. Állítása szerint minden nap maximum 2 emberrel találkozik, akiknek tökéletes az ujjlenyomata és aznap én voltam az egyik. Hiába firtattam, hogy mit ért azalatt, hogy "tökéletes", nem fejtette ki bôvebben. Lehet azt gondolta, úgysem fogom fel, vagy mittomén. Mindenesetre ez hízelgô volt számomra. Jó tudni, hogy tökéletesek az ujjlenyomataim. Így ha valami gebaszt csinálok a Nagy Almában, akor könnyebben beazonosítanak a zsaruk. Amúgy nem örülök annak, hogy most van rólam egy akta valahol az USÁ-ban, a vízumkérô lap kitöltése meglehetôsen felbaszta az idegrendszerem, annyi idegesítô kérdés volt. Csak azt nem kérdezték meg, milyen háziállatom van, mi a neve, hol született... Az egész procedúra nem tartott tovább másfél-két óránál. Az ember bemegy a nagykövetségre, átvilágítják, elvesznek tôle minden fémtárgyat, mobilt, fényképezôgépet, sorszámot húz, elsô ablak - ûrlaptöltés, második ablak - ûrlap leadás, harmadik ablak - ujjlenyomatvétel, várakozás, negyedik ablak - rövid interjú, kész. Azt egyébként meg kell jegyeznem, hogy a második ablak után semmilyen rendszert nem fedeztem fel a sorszámok hívásában, szerintem ez a magyar hatás.

Ja, hogy miért kell nekem vízum, abba az országba, amely adatokat gyûjt a Föld egész népérôl és emiatt meg is fogadtam egyszer, hogy addig be nem teszem oda a lábam, amíg erre kényszerítenek? Mert megyek NEW YORK-ba! Ez a jó hír. A még jobb az, hogy 7000 Ft-ért repülök (illetékkel együtt, oda-vissza). Most megengedem, hogy nagyon utáljatok. Tudok vele élni:)

BalatonSound

Lent voltam én is. Kezdjük ott, hogy először is nem ecsetelném részletesen, hogy miként sikerült eldönteni, hogy 3 napra megyek le, mert az egy külön sztori lenne. A lényeg, hogy így alakultak a dolgok, de én eredetileg másként készültem – csak 1-2 napra – de a sors közbeszólt. Volt egy hetijegyem, 2 napijegyem, egy hátizsákom benne a cuccaimmal de nem volt szállásom. Úgy álltam hozzá, hogy lemegyek egyedül és lesz ami lesz. Sikerült elpattintanom a fölösleges napijegyeimet, a szombatit 2 nappal a fesztivál előtt, a péntekit meg a bejárat előtt egy kis tinédzser kiscsajnak. Először megijedt tőlem, azt hitte biztos valami rosszat akarok neki eladni. Pedig jól járt, csak fel kellett fognia.
Szokás szerint fájt a fejem, mint általában amikor buliznék. Ez ilyen bazdmeg, fáj és kész. Nem is ittam túl sokat, pár sör meg 1 pálesz. A szervezés szerintem összességében rendben volt. A fellépők felhozatala is teljesen rendben volt, kár hogy alig láttam belőlük párat, de sebaj. Amire alapvetően kíváncsi voltam – Nouvelle Vague – azt meghallgattam és nagyot buliztam rá! Életemben először hallottam Freeland-et, zsír volt! Tigából 20 percet hallottam, de az is nagyon bejött, pedig nem kifejezetten az én stílusom az a zene! De ezentúl talán egyre inkább... Beastie Boysról lemaradtam. Pont. Kibaszottul idegesít. Nem is akarok hallani róla!
Péntek estére szereztem szállást. Egy régi külkeres barátom, Dodó és barátai béreltek egy házat Zamárdiban. Aznap estére befértem, a többi estét nem tudták garantálni. A sors mégis úgy hozta, hogy maradhattam mindhárom nap. Megismertem pár új embert, jókat bulizgattunk meg másnapoztunk. Ezúttal is köszi Zsuzsinak és Dodónak! :x
A sors úgy hozta, hogy Ági is odajött bulizni és lakni szombattól. Valamikor hajnalban érkezett meg. Sokat beszélgettünk a régi dolgokról a 3 napban. Finoman szólva felzavarta a hormonháztartásomat ezalatt...
Jól éreztem magam, kivettem 2 nap szabit péntekre és hétfőre. Ez volt a nyaralás erre a nyárra. Kihasználtam rendesen, ropira sültem a napon, úsztam a Balcsiban, tobzódtam mindenféle élvezetben, nem sajnáltam magamtól semmit. Itt kell megemlítenem azt is, hogy több mint 6 éves vágyamnak tettem eleget és kipróbáltam a BUNGEE JUMPING-ot! Hatalmas élmény volt! Próbáltam ordítani zuhanás közben, de egy hang nem jött ki a torkomon. Kicsit letaglózott a látvány és csak az elsô visszarántás után tudtam sikítozni mint a kislányok. Najó, néha gurgulázó üvöltés hagyta el a torkomat, de ez ilyenkor tökmindegy, nem? Legközelebb ha utamba áll egy ilyen, akkor megint ki kell majd próbálnom :) Elvileg készült rólam videófelvétel egy mobiltelefonnal, de valószínûnek tartom, hogy az esti ugrásomból semmi sem látszik a felvételen, tehát kénytelenek vagytok elhinni amit írok!
Hétfőn 10-re értem haza Pestre. Most is fáj a fejem, amikor e sorokat írom, mintegy lezárva e történéseket. Hát nem olyan szép kerek minden?

Nouvelle Vague (legalábbis egy része)

Zagar ( kitakar a képbôl)

Képek Londonból

A fotókat Dain, Dius és én készítettük egy Canon 350D-vel (ami Dainé). Én egy Minolta Dynax vázzal nyomultam, miután a Zenitem bemondta az unalmast. A saját képeimet még nem tudtam elôhívatni, mivel le vagyok égve mint a Reichstag... Majd ha megjön a márciusi fizum.

Ez Kilburn egy része, innen nem messze laktunk és ilyen szépen voltak lefestve a metró melletti falak.

Kilátás Diusék albijából az utcára.

Picadilly Circus 360º-os panoráma.

Ez az a naggyon durva Second Hand Comic and Bookstore Notting Hillben!

Ez nemtom micsoda, de kurvajól nézett ki! Valami hologrammos posztmodern oszlop a Regent Street-tôl nem messze.

Ez a könyvesbolttal szemközt volt, valami sütöde vagy mi a szösz... A kirakatban egy Minivel.

Ezt nem én csináltam:)

Dius szereti a tojás alakú absztrakt mûvészetet:)

Dain - Conquering London

A Tower Bridge egy részlete érdekes árnyékokkal.

Ez egy Bentley szalon, tele szar kocsikkal. Mellette volt a még szarabb (de tényleg!) Rolls Royce szalon.

Ez valahol a belvárosban volt, és ez a mozgássérült gyermekek emlékmûve (angolul MONUMENT, amire nincs megfelelô magyar szó Dain meg én szerintem.)

Ez Springs Garden, a királynô elôkertje, ahol gyönyörûen vannak kivilágítva a fák és ahol Dainnel könnyítettünk magunkon, mert muszáj volt!

Buckingham Shop. Vehetsz mamuszt 100 fontért, de legalább rajta van a Buckingham Palace címere...

Ezt muszáj volt:)

Zsutti in London - a többi nap

Tyû. Már másfél hete hazaérkeztem, de rohadtul nem volt idôm blogot írni és befejezni a Londoni történetet. A munkahelyemen megy a pörgés ezerrel, majdnem minden nap éjszakába nyúló túlórák vannak, a hétvégémet is bent töltöttem:( Mindenesetre most megpróbálom befejezni és lezárni (egy idôre) Londont, bár nem emlékszem pontosan, hogy a keddi nap után mi milyen sorrendben történt, de talán nem is ez a lényeg, hanem az élmény maga, hogy átélhettem! Tehát kezdôdjék:

Ha jól emlékszem, szerdán megint hárman indultunk útnak: Dius, Dain és én. Általában jellemzô volt ránk, hogy délelôtt nehezen keltünk és délután többnyire késve indultunk be a városba növelni a turistatömeget. Elsô feladatként megnéztük magunknak a St. Paul katedrálist, amirôl megállípítottuk, hogy bazinagy. Majd átsétáltunk a London Bridge-en aminek a túloldalán a Tate Modern Gallery hatalmas épülete állt, ami valaha gyárként üzemelt. Sajnos a kiállítás amit meg akartunk nézni inkább valami mini vidámpark volt, lecsúzdázhattál a magasból, amit mi nem tettünk meg sajnos ilyen-olyan okok miatt. Viszont a Tate könyvesboltja kurvajó, ott vettem is egy könyvet amely a "Graphic Design for the 21st Century" címet viseli. Most azt olvasom egyébként. Onnan továbbsétáltunk a Borrough Market
felé, ahol bekajáltunk volna, ha lettek volna nyitva büfék...ehelyett életemben elôször beültem egy Starbucksba egy forrócsokira - nem fog sokszor megismétlôdni, mivel NEM iszom kávét!
Tehát megint turistának álcáztuk magunkat, néztünk hidat, kolbászoltunk erre-arra, mígnem rábukkantunk a Design Museum-ra!! Óóóó, hát ez a mi helyünk! Majdnem megnéztünk egy épp aktuális kiállítást, de a múzeum boltjánál tovább nem jutottunk! Nos itt is vettem két könyvet az egyik: The Ten Commandments of Typography/Type Heresy: Breaking the Ten Commandments of Typography
a másik : VJ: Audio-Visual Art and VJ Culture (includes DVD)
Mindkettô best-buy volt! Ezeket Magyarországon nem tudtam volna megszerezni! Az elsôt már kiolvastam:) Ezzel elköltöttem a kártyámról szinte minden pénzt, alig maradt már pár fontom, de nem bántam, mert úgy éreztem ezek a könyvek minden pennyt megérnek!
Megint este értünk haza, nagyon szép napunk volt.

Csütörtökön megint önállósodtam. Temetôbe mentem fotózni, ez volt az a program, amit nem hagyhattam ki! Hát igen, megint elôjött a temetô fétisem:D
Elôsztori: nagyon régóta ismerem ezt a honlapot: http://www.afterlifeseasons.com/
Ez egy gyönyörûszép temetô amirôl nem tudtam, hogy Londonban van, amíg kíváncsiságból meg nem néztem ott a neten. El tudod képzelni az ábrázatomat fültôl-fülig érô mosollyal, mikor ez a tény tudatosult bennem? Szóval csütörtökön elindultam megkeresni a helyet, ami London egy kívülebb esô részében volt, a 3-as zónában. Pechem és mázlim volt egyszerre, ugyanis nagy nehezen ráleltem, de fél órával zárás elôtt értem oda! A nap a szobrok hátát sütötte, tehát nem voltak szerencsések a körülmények, de azt hiszem sikerült pár jó képet készítenem. A fotók hívása még várat magára.
Este még elmentünk Dainnel egy kis lájtos fotótúrára. Nagyon komoly eset volt, mikor London egyik hatalmas felhôkarcolóját fotóztuk - ami leginkább egy hatalmas végbélkúpra emlékeztet - és odajött hozzánk egy Bobby (brit fakabát) és kérdezôsködött, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, tetszik e London, milyen kamera ez stb! Nem ám az itthon megszokott "kérem igazolja magát" szöveggel jött! Ja és kb 3 mondatonként kért bocsánatot a zavarásért, de neki ez a kötelessége, a biztonság miatt blablabla! BESZARÁS!
A Temze másik partján nem messze a Design Museum-tól találtunk egy kis szökôkutat nôi bronzszobrokal, amit szintén nem kíméltünk a kameráinkkal! Valamikor hajnalban értünk haza, nagyon fáradtan...

Péntek. A péntek az péntek. Február másodika volt és már feladtam, hogy még bármit vegyek magamnak könyveken kívül, ráadásul anyukámnak is akartam valamit hozni. Viszont mikor felkeltem már várt egy SMS amiben a munkabérem átutalásáról értesítettek :D Be is jelentettem Dainnek, hogy ma shoppingolunk mint állat!
Annyira nem is szaporítanám a szót, senkit nem akarok a vásárlás részleteivel untatni, hacsak azt meg nem jegyzem, hogy mire vettem egy cipôt, kb 5 boltot jártam meg 20 perc alatt. Nem azért, mert szar volt a választék, hanem mert egymás mellett voltak és nem kellett egy egész kibaszott plázát bejárnom, hanem továbbálltam az út másik oldalára vagy a szomszédos boltba. LÁNYOK MOST IRIGYELJETEK :p!
Szóval ez volt a termés: egy kék iPod Shuffle az Apple Flagship Store-ból, egy cipô, egy kabát a Mujiból, anyukámnak egy sütivágó forma szintén a Mujiból. Mindennel kurva jó vásárt csináltam, egyrészt az itthoni árakhoz képest egyáltalán nem volt rosszabb, másrészt végre lecserélhettem az elhasználódott discman-em, cipôm és kabátom.
Miután kiéltem feminin oldalam (gy.k. kóros vásárlás), hazamentünk és felkészültünk testileg-lelkileg-tudatilag az éjszakára. Nagy túrát terveztünk Dainnel, ezért készítettünk fincsi vacsit, picit lepihentünk, olvastam és egy elhamvadt cigarettavéget bámultam fél órán keresztül, míg csodaszép dolgokat fedeztem fel a szôrszálaim végén! (értelmezd ahogy akarod)
Valamikor éjfél után elindultunk utunkra és random városnézést csináltunk. Ezt úgy kell értelmezni, hogy nem volt konkrét úticélunk, hanem arra mentünk közös megegyezés alapján, ahol valami érdekeset láttunk! "Mi ez a nagy?" - nézzük meg. "Mi ez a szép?" - nézzük meg. "Mi ez a sok fa itt a város közepén?" - nézzük meg. Így történt, hogy eljutottunk a Trafalgar Square-re, ait nappal nem láttam egyszer sem, benéztünk a Springs Gardenbe, ami a királynô elôkertjének tekinthetô. Nem mintha büszke lennék rá, de pisiltünk a királynô kertjében, mert kellett! Azt meg kell jegyeznem, hogy a kert gyönyörûszép volt, csodálatosan kivilágított fákkal, növényekkel, tóval. Egyszercsak behajtott oda két rendôr és bôszen kerestek valamit a fák koronájában bazi erôs fényû zseblámpákkal! Viccesen néztek ki. Talán terrorista bújt ott el vagy csak a királynô macskája szökött ki kufircolni - soha nem tudjuk már meg.
Springs Garden végében ott áll egyébként a Queen kis vityillója, a Buckingham Palace - ezt szintén nem láttam nappal. Azt meg kell jegyezni mindenképp, hogy az angolok megadják a módját, úgy értem rohadtul tudják érzékeltetni a kis földi halandóval, hogy "igen bazdmeg, valamikor mi uraltuk a fél világot, mindenhol volt gyarmatunk!"
A palota mellett elhaladván egy olyan környékre jutottunk, ahol nem nagyon volt 15 milla (HUF) alatti kocsi a házak elôtt! Aztán találtunk egy utcát, illetve többet is, ahol csak hófehér házak voltak és mindegyikre az volt kiírva, hogy HOTEL! Több tucat hotel egymás mellett! Mindegyikben recepció, full service, anyámkínja!
Volt nálunk egy laptop a fotóapparátus mellett, amivel megcsapoltuk a gazdag negyed WiFi hálózatát :D A GoogleMap-en belôttük hol járunk. Vicces volt. Dainnel kitaláltuk, hogy keressük meg azt a helyet, ahova majd mennie kell interjúra és hála a modern technikának, meg annak hogy a gazdagoknak fingja nincs arról hogy kell lezárni az otthoni WiFi-t kéretlen látogatók elôl :D a GMap segítségével elnavigáltunk abba az utcába, aminek az elején egy iszonyatosan csúnya épület éktelenkedett: a Scotland Yard.
Barangolásunk közepette belecsöppentünk London éjszakai életébe. Most képzelj el egy átlagos szombat estét Budapesten (tüntetés nélkül of course) és szorozd meg tízzel. Az emberek egymás hegyén-hátán, mattrészegen, kikészülve fetrengenek az utcán, buliznak, 12 méteres limuzinokkal ragadnak meg a sarkon mert nem tud befordulni a szerencsétlen sofôr! Tehát nagyon komoly a látvány meg a hangulat! Hétközben amúgy semmi! Abszolút! A rendôrök meg leszarták!
Kemény trip volt, több kilométert gyalogoltunk. Valamikor reggel 7 körül értünk haza és feküdtünk le.

Szombat. Este nyolckor indult haza a gépem. Miután összerámoltam és elbúcsúztam mindenkitôl, Dainnel elindultunk még egy utolsó közös minitúrára. Elmentünk egy táskaüzletbe, amit éjszaka fedeztünk fel. Itt még gyorsan vettem magamnak egy új válltáskát, mivel a régin már több lyuk volt mint azt gyárilag tervezték. Nagyon nehezen megtaláltuk a vonatállomást ahonnan visszajutottam Luton Airport-ra. A gépem másfél óra késéssel indult, összespanoltam pár magyarral, egymásnak nyújtottunk társaságot.
Otthon a reptéren Mózes várt rám, nagyon örültem neki! Hazataxiztunk, tartottam élménybeszámolót stb, de innentôl már semmi sem érdekes. Visszacsöppentem a magyar valóságba, melóba, tüntetôs hangulatba itt Pesten stb. Mindegy, ez az egy hét konkrét LIFETIME EXPERIENCE volt, változott a szemléletmódom pár dologban, nagyon sokat kaptam a várostól meg az emberektôl. VISSZA KELL MENNEM! (már csak a temetô miatt is:)

Képek jönnek késôbbb!

Zsutti in LONDON - 3rd and 4th day

A hétfõi nap elsõ fele azzal telt, hogy bevásároltunk jó sok kaját, meg mindenféle hasznos dolgot. Dain vett egy mobiltelefont, hogy a cégek amelyeknek elküldte a portfolióját, azon eléressék. Én vettem két db CR2-es elemet a Minoltába (ami a Garay Zsoltié, csak nálam van 2 éve és magammal hoztam) 13 fontért, ami valljuk be, nem olcsó. Tökmindegy, a gép újra mûködött és én örültem, hogy nem kell filmes gép nélkül kibírnom ezt a hetet!
Sikerült olyannyira elbasznunk az idõt, hogy délután négykor indultunk el felfedezni a várost. Elmentünk a Carnaby street-re, ahol rengeteg überfasza üzlet vett körbe minket, sokszor azt sem tudtam melyik kirakatot nézegessem. Van ott egy MUJI nevû japán lakberendezési bolt, ahol márkajelzés nélküli, abszolút letisztult formavilágú cuccokat árulnak. Azonnal beleszerettem, vettem is magamnak egy A6-os méretû füzetecskét, de érzem, hogy oda még visszamegyek! Voltunk egy másik lakberendezési boltban - a Habitat-ban - ami megintcsak egy olyan szintet üt meg, amivel Magyarországon nem találkozhatsz. Ezt igazából le sem lehet írni, látni kell!
Bementünk nem messze a Carnaby-tõl egy Apple Flagship Store-ba, ahol poénból egy dupla Cinema Display-es gépen néztem meg a mailjeimet, kipróbáltam az új Macbook Pro-t, aminek nem jött be a touchpad-hoz tartozó gombja, mivel rohadtul nem érzékelte az ujjam nyomását. Lehet, hogy csak az a darab volt rossz, amin én ügyködtem, de akkor meg ne rakják ki! Ja és veszek majd egy iPod Shuffle-t, csak arra várok, hogy megjöjjön a fizetésem a bankszámlámra.
A Picadilly Circus-on készítettem egy 360°-os panorámát, életemben elõször, remélem jó lesz. Elkolbászoltunk a parlamentig, keringtünk mint gólyafos a levegõben, átsétáltunk az egyik hídon a "budai" oldalra, készítettünk pár képet és elindultunk hazafelé. A londoni BKV jól csinálhatja a dolgát, ugyanis saját büdzsébõl újítják fel az egyik Temzén átívelõ hidat! WOW!

Kedd. Otthon megígértem az egyik kollégámnak, hogy Notting Hillbõl hozok neki second hand cd-t, amit valamilyen boltban lehet venni 1 fontért, 10-es pakkokban. Diussal és Dainnel nekiláttunk felkutatni azt a boltot, ami valami kis utcában találató, valahol a metró környékén - ennyi információ állt rendelkezésünkre. Nem valami sok, nem is találtuk meg természetesen. Helyette viszont találtunk olyan könyvesboltokat, hogy gyakorlatilag fél ill. negyedáron lehetett olyan könyveket vásárolni, amelyekkel Magyarországon még nem találkoztam! Design, a mûvészet minden vállfaja, tipográfia, graffiti és a regényekrõl ne is beszéljünk! Ott csöpögtünk mind a hárman.
Aztán én találtam egy használt könyv és képregény kereskedést, ahol a polcok a plafonig voltak tele régi könyvekkel és több EZER használt-új-régi-ritka képregény állt a vásárlók rendelkezésére, mind becsomagolva! A képregényõrültek Mekkája! Az alagsor annyira durván nézett ki, hogy ott is muszáj volt egy panorámát készítenem. Ja, azt talán mondanom se kell (vagy megis), hogy szinte minden fillérekért volt! Én vettem egy Pókember füzetet, amelyet Todd McFarlane rajzolt - egy kedvenc mûvészem - de még pár száz könyvet meg regényt simán vittem volna magammal!
Szóval cd boltot nem találtunk, de sok mást igen. Utána hazafelé vettük az irányt, mert Diusnak dolgoznia kellett. Ja és azt elfelejtettem, hogy Dain aznap délelõtt küldte el a CV-jét tizenvalahány álláshirdetésre és mikor a képregényboltban böngésztünk, már fel is hívták, hogy menjen interjúra! A végén még sikerül a srácnak.
Tehát otthon tartottunk egy kis pihenõt, megragasztottam az állványomat, ami idõközben kissé szétesett, lévén hogy azt hoztam magammal, amelyik anno leesett a Margit-hídról. Utána viszont jó turistát játszottam, egyedül bementem a városba, Parlamentet meg Big Ben-t fotózni, meg Churchill-t, mármint a szobrát, meg ilyen tipikus turista látványosságokat... Megint átsétáltam a "budai"oldalra, panoráma a Parlamentrõl és elindultam a Tower Bridge felé. Nos, kissé alábecsültem a távolságot és csak az út feléig jutottam el, közben rohadtul elfáradtam. Megnéztem alulról a London Eye-t - BAZI NAGY - fotóztam deszkásokat egy aluljáróban, összeismerkedtem egy wales-i sráccal, akinek egy fotó erejéig kölcsönadtam az állványt. Nagyon örült neki, kapásból készített egy kurvajó képet!
Hazafelé természetesen eltévedtem a metróban és a másik irányba indultam el - tipikus turista! Kb egy-másfél óra metrózás után jutottam haza, totál kikészülve, nem esett nehezemre elaludni.

Zsutti in London - 1st and 2nd day

Multikulturális massza. Ebben a két szóban össze tudom foglalni azt, amit az elsõ nap után a városról tapasztaltam.
Annak, aki nem tudná röviden leírom az elõzményeket: egyik barátnõm, Dius kijött Londonba szerencsét próbálni és mi a haverokkal elhatároztuk, hogy kiutazunk hozzá boldogítani õt:) Végül csak ketten tudtunk kijönni Dainnel, akinek hátsó szándékai vannak, ugyanis itt akar maradni dolgozni flash designer-ként, persze csak ha sikerül állást találnia.
Aki ismer, az tudja, hogy nekem valahogy soha nem sikerül a dolgaimat egyszerûen elintézni, másképp megfogalmazva nem jutok el A-ból B-be egy egyenes vonalon. Igaz, hogy végül valami hihetetlen mázli folytán sikerül B pontba elérnem, de az a stressz meg sok macera ami odáig vezet egyszerûen idegõrlõ, tudnék élni nélküle. Így volt ez az utazásom elõtti napon is, mikor nem sikerült ott pénzt váltanom ahol akartam (a legolcsóbb pénzváltónál Budapesten), és amikor reggel felkeléskor eszembe jutott megkeresni az útlevelemet, amit akkkor már hónapok óta nem láttam az albérletemben. Egyelõre hagytam, így is késtem a munkahelyemrõl 1 órát. Este meló után kezdtem el kutakodni a szobámban találató hatalmas kuplerájban és végül egy óra matatás után sikerült is elõkerítenem, közben egy picit össze is rámoltam, de a végére már totális idegroncs voltam. Ezúton szeretném megköszönni Anginak, hogy pár órára élvezhettem a társaságát és pénteki (hektikus) napom elsõ nyugodt perceit nála tölthettem.
Le sem feküdtem péntek este, hajnali négykor megérkezett Bogár, hogy kikísérjen a reptérre, amibõl az lett, hogy csak az Örsig segített a cuccimat cipelni, ott bemondta az unalmast. Elbékávéztam Ferihegy 1-re, becsekkolásnál adtam a frissen megtalált útlevelemet a kezelõ hölgyikének, aki felvilágosított, hogy ez már lejárt és ki van lyukasztva! Baaaaazdmeeeg! Hála a gondviselésnek már benne vagyunk a tutiban ( gy.k.: az EU-ban) így a személyimmel igazoltam magam, azóta is azt mutogatom minden angolnak, ha kell.
Oké, becsekk, gépre fel, felszállás, alvás, leszállás, ez már Anglia! Egy shuttle járattal eljutottam a Baker street-ig, ahol Diussal kb fél óra múlva meg is találtuk egymást. Vettem egy Oyster card-ot, amivel az itteni BKV-t tudom használni. Van 12 db metróvonal, a város zónákra van osztva stb, de ez most nem lényeges. Azt azért megjegyezném, hogy a metróhálózat sokkal jobban ki van találva, mint otton, tanulhatna a BKV a Transport for London Ltd-tõl!
Diusék albijában kicsit spártai körülmények között lakunk négyen (itt van Amanda is, Dius baratnõje), dehát annyi baj legyen. Ott derült ki, hogy a Zenitem bemondta az unalmast és nem hajladó fényképeket készíteni, a másik váz ami nálam van, meg szintén nem mûködik valamiért, bár abban lehet hogy csak elemet kell cserélni. BIATCH!
Délután aludtam pár órát, este pedig elmentünk bulizni a The End nevû szórakozóhelyre. Elõtte az albiban beizzítottunk 2 üveg pezsgõvel meg Red Bullal, kár hogy totál bezombultam amiatt a gyógyszer miatt, amit a fejfájásomra vettem be. Szóval beálltunk a sorba, közben próbáltak nekünk drogot árulni, nem vettünk, a bejáratnál megmotoztak, kipakoltatták a zsebeimet, a tárcám minden zegzugát átnézték és csak utána mehettem be. Valami elekrto-izé buliba kerültünk, ami nem volt rossz, a pia olcsó volt. Kellett egy kis idõ, hogy felengedjek, nem sokkal késõbb tudtam élvezni a zenét is, a másik teremben volt egy kis dobbasszus meg break, voltak fura arcok, bunkó angolok (nem sok), kedvesebb angolok, magyarok. Sikerült annyit ugrálnom, hogy ma frankón izomlázam van, teljesen elszoktam a buliban való ugribugri-tól. Az vicces volt, hogy az elsõ ember aki leszólított a buliban, miközben a lányokra vártam a WC elõtt, kapásból Extasy-t próbált nekem eladni, no thanks. Mielõtt eljöttünk a buliból és megint a WC elõtt vártam a lányokra, megint megpróbáltak Extasy-t rámsózni, no thanks again!
Éjszakai busszal hazajöttünk, lefeküdtünk, délelõtt megérkezett Dain is és kb átaludtuk az egész napot. Ma tervet készítünk az elkövetkezendõ napokra és holnap nyakunkba vesszük a várost.