Miért nem írok a jó dolgokról?

A 8. legszarabb dolog egyik kommentjében Zsu azt írta, hogy írjak az élet jó dolgairól is. Igazából nem egy hülye ötlet, sőt, ha már a rosszakról írok, akkor a JÓKról miért nem?
Nagyon gyorsan végiggondoltam a dolgot. A JÓ és ROSSZ dolgok közt van egy fő különbség: a hatás időtartama. Gondoljuk csak végig! Ha történik velünk valami jó, annak örülünk, meg oda-vissza vagyunk, kicsit eltakarja a rosszakat, és ez így van jól. Megosztjuk pár emberrel aki számít stbstb.

De én miért nem írok a jó dolgokról?

Lehet, hogy én vagyok rosszul bekötve, de nálam ez a dolog a következőképp működik:
Ha velem történik valami jó, kb. ugyanúgy reagálok, mint ahogy pár sorral feljebb írtam. De én elfojtom egy bizonyos szintem ezeket az érzéseimet és gondolataimat illetve igyekszem nem túlzottan kimutatni, mert már túl sok negatív tapasztalatom volt azzal, ha túságosan megnyíltam mások előtt. Ez szinte reflexszerű védekezőmechanizmus nálam. Tudom, hogy ez így nem jó és már kaptam is emiatt a fejemre párszor.
A rosszakat úgy élem meg, hogy azok nagyon mély nyomot hagynak bennem és folyamatosan ott lebeg a tudatom felső szintjén, napjában többször eszembe jut, akár hetekig. Kikívánkozik. Sajnos a rossz dolgok rám nagyobb hatással vannak, mint a jók. Jobban megérzem őket, nem is tudom igazán kifejezni.
Másrészt az ember könnyen hozzászokik a jóhoz. Teszem azt, van hol laknod, mit enned, egészségesek a szüleid/tesóid/kutyáid/macskáid/pókod - kinek mi jutott - de ezek a dolgok triviálisnak tűnnek. Egy bizonyos idő elteltével már szinte az is triviálisnak tűnik, ha van egy párod akit szeretsz és viszont, holott ez kurvára nem egy triviális dolog! Csakhát szerintem az emberek nem képesek önmagukat mondjuk percenként emlékeztetni arra, hogy most mi mindennek is kéne örülni (család,háziállat, lakhely, kaja, suli, párkapcsolat) és ha valami baj történik ezekkel a triviális dolgokkal, csak akkor fogjuk fel igazán, hogy addig milyen szerencsések voltunk, és ilyenkor azt a bizonyos NEGATÍV hatást hatványozottan éljük át. Aki nem így érez, az mindenképp szóljon, mert órát vennék tőle!

Tehát a jó dolgokról valószínüleg ezután sem fogok írni, sorry Zsu! Mire a blogíráshoz eljutnék, addigra valószínűleg elhalványulna bennem az érzés. Talán nem is tudnék róla írni és talán nem is merném a neten közzétenni, ha én jól érzem magam. Inkább a fotóimmal fejezném ezt ki.