kedd, december 25, 2007

Leszarom

Említettem már, hogy nem kedvelem a Karácsonyt? Rengeteg oka van: hamis ünnep, amit az ókeresztény egyház talált ki más pogány ünnepek eltörlése végett (lásd még Húsvét, Pünkösd); az ajándékozás parája, amikor az emberek egyszerűen megőrülnek a "BÉKE JEGYÉBEN" kiborító, mert mindenki nagyobbat-drágábbat-csillogóbbat-hangosabbat akar a másiknak, de itt már rég eltűnik az egész ünnep szellemisége; aztán meg jön maga az ajándékozás, amikor jópofát kell vágni akkor is, ha valami használhatatlan szart kapsz valamelyik szerettedtől, különben megsérted és aztán oda a karácsonyi - békebeli - hangulat; az emberek hiperérzékenyek lesznek minden kis hülyeségre, mert annyira akarják a boldogságot, meg szeretetet - vagy legalábbis a látszatát - fenntartani pár napig, hogy a legkisebb baklövés vagy beszólás lavinát indíthat el...
Vígan meglennék ajándékozás nélkül, de mai gondolataimat nem valamilyen félresikerült és jópofizásra kényszerítő ajándék ihlette - mert nem volt rá okom, hogy megjátsszam magam - hanem az, hogy megint sikeresen elbasztam az itthoni karácsonyi hangulatot. Igen, megint, mert ezt már nem először játszottam el. Nekem ehhez érzékem van.
Már hatodik napja nem vagyok rendben egészségügyileg, valamint megvilágosodott előttem, hogy az elmúlt hat évben egész jól elsajátítottam néhány bunkó városi attitűdöt, ehhez társul még az örökölt makacsságom, aminek az lett az eredménye, hogy kiborult a bili. Megkaptam, hogy bunkó, nemtörődöm és önző vagyok, leszarom a családomat, mert nem kommunikálok velük! Kurvára nem érzem, hogy így lenne, egyszerűen szar passzban vagyok. Látszólag minden nagyon fasza körülötem, de még így is vannak problémák, amik szüntelenül foglalkoztatanak és próbálom megtalálni a megoldást rájuk. Ezek dolgok, amikhez igazából senkinek semmi köze, vagy legalábbis még nem jött el az ideje, hogy megosszam bárkivel. Sőt, vannak problémák, amik valójában nem is az enyémek, de szeretnék azokon segíteni, akik küzdenek velük - csak épp sikertelenül.
Semmi többet nem akartam, csak néhány nyugodt napot itthon, karácsony ide vagy oda. De az a rohadt hiperérzékenység, megint sikeresen teljesített a Molnár famíliában...

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hasonlóképp voltam én is nagyon sokáig, nem bírom ezt az örjöngést amit az emberek lenyomnak "szeretet és karácsony" címszó alatt. Aztán idén úgy alakult, hogy az egyik főnököm egyfolytában azt hajtogatta nekem, hogy ahhoz, hogy máshogy lássuk a dolgokat elég csak egy kis kapcsolót átállítani az agyunkban. Ez valahogy dec 22-re érett be, és úgy indultam neki a városnak, hogy én márpedig nem idegesítem magam mások miatt, nem fogok rohanni, sőt, ha haza megyek és nagyon nem bírom a kiképzést csak még erősebben fogok mosolyogni. Életemben először bejött. Másokat úgysem tudsz megváltoztatni-magadat megpróbálhatod.

zsutti írta...

Ami a bevásárlós témát illeti, azt átvészeltem, mert jó korán nekiálltam az ajándékok beszerzésének és igazából nem siettem sehova, hagytam az embereket tobzódni a saját hülyeségükben.
Otthon már más a szitu... Annyi hülye gondolat kavargott a fejemben, hogy nem tudtam megállapítani mi az ami még belefér és mi az ami nem és így mondtam pár hülyeségwt, ami kiborította a bilit. Maybe next year...