Majdnem híres

Hú bazzeg! Ide is el kellett jutni valamikor. Hatodik hónapja hogy az Ogilvy malmaiban hajtom én is a vizet és tegnap megcsináltam (befejeztem) elsô nyomtatott hirdetésemet, amely Dalbir honlapját hivatott promotálni, az Ad Of Da Month-t.
Az AODM célja a kiváló kreatív munkák promotálása önmagunk vállveregetésével megspékelve. Szakmabeliek küldhetik be legjobb munkáikat a világ minden tájáról és minden hónapban a szakavatott zsûri kiválaszt közülük egyet, a nyertest.
A legjobb az egészben, hogy ott szerepel a nevem is:) A képeken szereplô "házaló kreatív" Pablo Campos, egyik kollégám itt az ügynökségen. Na de elég a rizsából, itt vannak a képek! Kattints rá, akkor látod nagyban is!
(Kis szakmai titok. A sorozat eredetileg 3 printbôl állt volna. Le is fotóztuk a harmadikat egy szexshopban nem messze a zsinagógától, csak sajnos kicsit eltért stílusban a már meglévô kettôtôl, így az nem került publikálásra. Meg lehet nézni nálam otthon:)

AdOfDaMonth.com: Barbershop
(köszi Bélának a közremûködésért:)

AdOfDaMonth.com: Restaurant

Mivel nagyon dagad a májam, idôvel bepostolok ide minden linket, ahol megtalálhatóak a printek. Mindenhol lehet kommentálni is regisztráció után. Kezdetnek itt az elsô, a többi meg majd jön:

AODM Restaurant
AODM Barbershop
Adland
Infopub
Elmaaltshift

The day of sadness

Tegnap hivatalosan is bejelentették itt az Ogilvyben, hogy elhagy minket Dalbír, a kreatív igazgatónk! Nem mintha nem tudtam volna róla már hónapok óta - persze nem hivatalosan - de most ez nagyon lehangolt. Többek közt neki (is) köszönhetem, hogy most itt dolgozom. Rettentô korrekt és intelligens ember, bírom a laza stílusát.
A mentorom. Nem csak nekem, sokunknak.
4 éve van ennél az ügynökségnél, állítólag még sehol nem dolgozott ennyi ideig. Megértem ôt, néha váltani kell. Hiányozni fogsz Dalbír!

Battle Royale

Van egy könyv, aminek az a címe, hogy Battle Royale. Két napja olvastam ki, a felétôl már alig bírtam letenni, mondjuk azelôtt sem volt könnyû... Nagyon durva könyv!
Dióhéjban annyi a sztori, hogy a Kelet-Ázsiai Köztársaságban (a mai Japán) van egy törvény, ami szerint minden évben 50 darab, véletlenszerûen kiválasztott gimnáziumi harmadikos osztályt kiraknak egy szigetre (persze egyenként, nem egyszerre) és az a feladatuk, hogy öljék meg egymást! Csak egy nyertes lehet, vagy egy sem! Nincs kecmec!
Mindenki kap egy fegyvert - ami lehet egy étkezéshez használt villa, fejsze, sarló vagy éppen automata géppisztoly - és kezdôdhet a mészárlás! Az író nem szarozik, részletekbe menôen taglalja az összes gyilkolást, semmilyen apró részletet nem hagy ki. Néha kivert a víz... Amíg olvastam a könyvet, esténként elég nehezen aludtam el, de KURVAJÓ volt akkor is! Szívbôl ajánlom mindenkinek, fôleg azoknak akik kedvelik ezt a keményebb mûfajt.
A könyv az ULPIUS kiadónál jelent meg, 637 oldal, majdnem 3000 Ft és még egy picit meg is vannak dizájnolva a lapjai, tehát nem kifejezetten a fehér lap, fekete betûk vonalat követi, kellemes ránézni úgy önmagában.
A könyv alapján készült egy film is 2000-ben (regény elôször 1999-ben jelent meg). Mivel nálam volt a DVD, úgy gondoltam megnézem, ha már a könyvön túl vagyok. Nem kellett volna, elég nagy hiba volt részemrôl. Ekkora szart rég láttam! Nem nagyon követi a regényt, ráadásul fontosabb karaktereket is megváltoztattak, amit már végképp nem kellett volna! Ha jót akarsz magadnak, nem nézed meg! Ha Tarantino készítene belôle valamit, az biztos jó lenne, de ez egy amatôr mûve.
Végigpörgettem a filmet, megnéztem a gyilkolászásokat, a végén meg már csak ment a háttérben és inkább takarítgattam a szobámban. Újabb ékes példája annak, hogy filmben mennyire el lehet baszni egy jó regényt... Na hagyjuk!
Ja, ez a könyv újfent megerôsített abban a meggyôzôdésemben, hogy a japánok az egyik legelmebetegebb nép a Földön!