csütörtök, január 31, 2008

Deszka

Valaha régen pihebajszú koromban akartam görkorizni, de a szüleim nem nagyon támogatták, ezért soha nem kezdtem el komolyan ûzni ezt a sportot. Mindezek ellenére megragadott ez az egész deszkás-koris-bicós-graffitis-hiphopos szubkultúra, ami mind a mai napig kitart. Csodálattal tekintek azokra, akik mesteri szinten ûzik a deszkát/korit/bicajt, fôleg ha nincsenek elszállva maguktól, mint kezdô füves az elsô slukk után.
Ma találtam a Viralvideo Chart-on egy naggyon komoly deszkásfilm intrót, amlyet eddig még nem pipáltam. Rakd össze: gördeszka, slow motion, robbanás... Megér 4 percet az életedbôl?


hétfő, január 21, 2008

5 év

1 percnyi néma csend az elmúlt 5 évért.
...
...
...
...
...
Köszönöm. Most pedig folytatom az életem.

vasárnap, január 20, 2008

Gondolatok a fotográfiáról

Először is szeretném leszögezni, hogy a fotózást passzióból űzöm, nem tervezem, hogy ebből keresem meg egyszer a vajas kenyérre valót. Ettől függetlenül örömmel konstatálom, ha valaki hajlandó megvenni és kiakasztani a falára bármelyik fotómat.

3 napja felhívott régi főnököm, Posztós Csaba, akinél 7 hónapot töltöttem a Photomania Professional-nél. Ez egy meglehetősen ambivalens időszak volt életemben, erre most különösebben nem térnék ki, a lényeg, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem a fotózás (és más dolgok) terén is.
Csaba egy nagyon jó fotós. Rettentően akkurátus, több díjat szerzett, az alanyaival nagyon hamar megtalálja a közös hangot, öröm vele dolgozni. Van lélek a fotóiban és egyetértett az én hitvallásommal is, miszerint "NEM ADOK KI SZART A KEZEIM KÖZÜL"!
Szóval majdnem egy éve nem kommunikáltunk és pont az elmúlt napokban gondoltam rá én is, hogy felhívom, de ő megelőzött. Beszélgetésünk során rákérdeztem, hogy megy-e a fotósbiznisz, amire azt a választ kaptam, hogy teljesen abbahagyta! Kész, vége! Eladta a Nikon D200-át, az összes hozzá tartozó objektívet, állványokat, fényeket, háttereket! Az egyetlen, amit megtartott, az a nagyformátumú Mamiya gépe és a hozzá tartozó cuccok. Azt hittem ledobom az ékszíjat!
A magyarázat a következő volt: egyszerűen mindenki "elkezdett fotózni" és rendre aláígértek az árainak. Ma már minden rokonságban van egy fotóművész. Egyszerűen nem tarthatta a versenyt. Az emberek megelégednek a középszerű megoldásokkal. Mivel tudom, hogy mennyi meló van abban, amit csinál és ezt ráadásul minőségi szinten, megértettem, hogy nem lett volna kifizetődő számára engedni az áraiból. Abba kellett hagynia és valami másba kezdenie.
Oké, megértem, nincs olyan vállalkozó, aki ne bukott volna legyalább egyszer. Tovább kell lépni! De az okok azok, amelyek aggasztanak!

Figyelj! Évekkel ezelőtt a 'fotózás' - mint olyan - valami egészen különleges dolognak számított. Ma körülnézek az utcán és mindenki fényképez: mobillal, kis kompakttal, SLR-rel, akármivel! Közben röpköd a "művészi" szó nyóckeres suttyó szájából a kék metrón, miközben előkapja lopott iPhone-ját és piszkos lepedőn kurvásan pózoló 13 éves baránőjét mutatja haverjának nyerítve. Beszarok.
MA már mindenki fotóművész. A szomorú az, hogy MI adjuk el nektek a szart. A kamerás mobilt, olcsó kompaktot, autofókuszt, vakut, automata programot. TE megveszed és lenyomod a gombot és egykettőre fotóművész lettél! Van ennél jobb termékkategória USP?
Senki nem lesz fotóművész csak úgy. Saját magamat sem tartom annak. Vannak viszont olyan emberek, akiket igen.

Szerintem:
1. A fotográfiát tisztelni kell! Szerintem csak úgy lehet tisztelettel fordulni a fényképkészítés felé, ha a gyökerektől kezded, analóg technikával, filmre vagy diára.
2. A fotó közvetítsen értéket vagy legyen üzenete! A telibevakuzott pocsolya a villanydúc mellett nem mond sokat...
3. A fotós ne verje a nyálát, hogy Ő a fények tudora! Mindig van hova fejlődni és nem lehetsz mindig teljesen elégedett!
+1. A stockfotózást elítélem. Tény, hogy léteznek nagy igényességgel ekészített stockfotók, de magát a műfajt nem kedvelem. Soha nem csinálnám, szakadjon le a karom!

Azt hiszem a post végére kicsit elszaladt velem a ló. Bocs. De amit leírtam, azt nyugodtan vehetitek a nem művészi HITVALLÁSOMNAK!
Mindazoknak, akik komolyan gondolják: JÓ FÉNYEKET!

Akik meg művésznek képzelik magukat, azok fejtsék meg ezt:

Az árnyékom nézi az ánuszom

Kurt Vonnegut - A hazátlan ember

Ez volt a harmadik Vonnegut könyv, amit eddig olvastam. Tudjátok, ő az az író, akinek miután elolvastam egy könyvét - A Bajnokok reggelije címűt - egy csapásra a kedvenc írómmá vált. Ő az az író, aki tavaly a költészet napján elhunyt és most a mennyben van (HAHAHA).

Szóval két évvel a halála előtt megírta ezt a könyvet, amiben meglehetősen kemény társadalom és emberiségkritikát fogalmaz meg és hangot ad az emberi fajról való lemondásáról... Kifejti például, hogy az emberiség ennek a bolygónak a rákfenéje, ami 150 év ipari fejlődéssel a háta mögött teljesen kiszipolyozta a Földet, bár még nem végzett vele teljesen. (nem ismerős a gondolat? MÁTRIX?) Kifejti, hogy a világ "urai", akik a Föld országainak törvény- és döntéshozói, manipulátorai - a POLITIKUSOK ÉS MILLIÁRDOSOK - nem mások mint a legnagyobb hazárdírozók, akik telibe leszarják, hogy a pórnéppel mi történik, mert nekik csak a hatalom és a pénz ami fontos. Valljuk be őszintén, ezt tudtuk eddig is, de az a fajta gondolkodásmód, ahogyan ezt kifejti és történelmi példákon keresztül levezeti, az egyszerűen bámulatos! Emellett még sok más dologra is kitér, de az már legyen a könyvet ezután elolvasók felfedezendő kincse.

A világ fikázása mellett ez az önéletrajzi és társadalomkritikai tartalommal ellátott lemondó nyilatkozat* tele van tűzdelve jópár önéletrajzi mementóval is, ami számomra még élvezhetőbbé tette az olvasást. Egyszerűen odáig vagyok azért, ha egy író magáról ír a saját regényében, ne kérdezd miért, mert nem tudnék rá magyarázatot adni... Valószínűleg ugyanezen okból komponálom bele magam sok fotómba.

A könyv amúgy nem túl vastag, kb 125 oldal, tehát ajánlanám azoknak is, akik azért nem vágnak bele egy olvasmányba, mert túl sok lapot tartalmaz. Sőt, még illusztrációk is vannak benne! Kár, hogy Kurt itthagyta ezt a felfordulást, biztos lett volna még mondanivalója nekünk... (a könyvben többek közt erre is kitér)

*A műfaji meghatározásért külön köszönet Öcsinek, via Kultblog!

szombat, január 19, 2008

Gyurmalin

Stressz. Hacsak nem a pusztában élsz és a nyájadat terelgeted, miközben tömöd a pipád, akkor nagy valószínűséggel te is stresszes vagy, de legalábbis jó úton haladsz afelé, hogy 30 évesen meglegyen életed első komoly idegösszeroppanása!

Mózes mutatta meg múlt héten ezt a frankó stresszoldó eszközt: a Gyurmalint. Ez gyakorlatilag egy gyurma-szerű anyag, ami azon túl, hogy nyúlékony, törik, szakad, pattog, teljesen szabadon formázható, rengeteg színvariációban kapható (van fluoreszkálós is). Használni a következőképpen kell: a kezedbe fogod és addig nyüstölöd, amíg meg nem unod! Kiváló stresszoldó, olcsó játék hülyegyerekeknek, vagy éppen reklámszakiknak és mindenki másnak, aki stresszes életet él.

Mostanában eléggé stresszes heteket éltem át, okokat lásd a korábbi bejegyzésekben, ezért néhány napja vettem magamnak én is. A kollegáim teljesen rákattantak, folyton az én gyurmalinomat abuzálják. Lehet rendelni a netről, vagy megveheted a 13. kerületben lévő Pozsonyi utcai Keleti Életmód Centrumban, nem messze a Jászaitól.

Gyúrjunk vazze!

Traveler IQ

Pár hete felfedeztem egy nagyon addiktív flash játékot, a neve Traveler IQ. A játék lényege, hogy egy világtérképen kell a program által megadott helyeket a lehető legpontosabban bejelölnöd. A gép pontozza a teljesítményed, természetesen minél pontosabban találsz el egy helyet, annál magasabb pontszámot kapsz. Számít a gyorsaság is, ezért bónusz pont jár. Gyakorlatilag minden honlapra fel lehet telepíteni a játékot, de a pontszámaidat csak a Facebook-on mentheted el, ahol feltelepítheted a profilodba és a pontjaid alapján nyomon követheted, hogy nemzetközi szinten hol állsz a rangsorban. A gép megadja azt is, hogy mekkora a “geográfiai IQ-d”.

Nem vagyok egy nagy “gamer”, mert folyton attól parázom, hogy túlságosan elkapom a fonalat és nem bírom abbahagyni. Nos, ennél a játéknál is bejött a papírforma, rohadtul elkaptam a fonalat és csak hosszas önszuggeszció árán tudok tőle elszakadni, ha egyszer elkezdtem. A legelső alkalommal elég jó pontszámom let, aztán miután felraktam a Fészbúkomra, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy az ismerőseim körében át akarom venni a vezetést. Miután ez pár nap alatt megtörtént, új kihívást kellett keresnem, ezért elhatároztam, hogy világuralomra török és a világranglista élére akarok kerülni! Jelenleg 622.612 a pontaszámom, míg a világelsőnek 708.498 (a post írásának idején), szóval még van hova fejlődni.

Egyébként van még egy oka annak, hogy szeretem ezt a játékot: fejleszti az intelligenciát! Mindig is szerettem a térképet böngészni, csak úgy passzióból, de az afrikai országokról igen keveset tudtam és mint kiderült, Ausztrália és Óceánia is olyan terület, ahol van mit bepótolnom! Szóval ha a gimiben májer voltál föciből, vagy frissíteni szeretnéd a fejedben lévő geográfiai adatbázist, akkor ne habozz, próbáld ki itt! Ja, a Fészbúkon van még rengeteg más Traveler IQ játék is, te is találhatsz ki játékot és párbajra hívhatsz bárkit az ismerőseid közül!

csütörtök, január 17, 2008

Munkakörülmények

Az ügynökség, ahol dolgozom kb 10 hónapja költözött át új épületbe, ahol jobb, tágasabb és modernebb körülmények között agyalhatunk a jövô kampányain. Csak egy nagy GEBASZ van, hogy az épületünk gyakorlatilag még üres volt az elején és azóta folyamatosan költöznek be új cégek valamint magánszemélyek a lakásaikba. Ennek következtében gyakorlatilag 10 hónapja folyamatos fúrás-faragás-kalapálás és fasztuggya mi minden közepette kell elvégezni a napi munkát. Stresszesebb idôszakokban persze ez fokozottan jól esik mindannyiunknak...

Csak kétféleképpen lehet az épületen belül relaxálni és kizárni a brutális zajt: vagy Venetian Snares-t hallgatok max hangerôn fejhallgatóval, vagy kimegyek a WC-re és úgy teszek, mintha dolgom lenne. Sajnos mindegyik tevékenységet csak ideig-óráig lehet folytatni, mert a Vsnares hosszú távon katatóniás állapotot képes létrehozni, a WC-n pedig egy idô után klausztrofóbiás leszek és még csak netezni sem lehet, hacsak nem volna egy notebook-om és mondjuk Pannon Mobilinternetem. (ez itt a reklám helye) A munkáról meg ne is beszéljünk!
Gyász!

(Úgy rémlik, mintha egyszer már írtam volna errôl a problémámról, ez esetben elnézést kérek az ismétlésért, de így legalább kihangsúlyozom a probléma súlyosságát.)

vasárnap, január 13, 2008

Kontroll

Volt idő, amikor mindennél jobban féltem attól, ami végül pár napja - péntek délután - bekövetkezett. Kimondtam azt, hogy VÉGE. Kimondtam akkor, ki merem mondani ezután is, és ezúttal úgy is GONDOLOM: vége.

Ágival kb. 7 éve ismerkedtem össze Külkeres éveim alatt és Ő az a nő volt, aki azonnal megtetszett. Első látásra. Amikor összejöttem vele egy Bahnhof-os buliban, ahol egyébként a heti rendszerességű Külkeres bulik főszervezőjeként voltam jelen, döntöttem magamba a piát, hogy végül neki merjek állni a mondókámnak és meghódítsam szívem választottját. Sikerült. Ez történt 2003. április 4-én, hajnalban.
Nekem nem volt rengeteg csajom, mint azt egyesek tévesen gondolják. Nem volt velük sok tapasztalatom, nem igazán találtam bennük partnerre. Tegyük hozzá, hogy meglehetősen kifinomult az ízlésem nők terén és ennek megfelelően rettentően válogatós is vagyok. Azon a hajnalon úgy tűnt, kifogtam az aranyhalat.
Ezután olyan 2 és fél év következett az életemben, ami alapjaiban változtatott meg bennem dolgokat. Olyan dolgokat, amikről azelőtt nem nagyon tudtam, hogy léteznek bennem.
Ágiban egy olyan ritka emberre leltem, aki egyszerre volt szép, hihetetlenül intelligens és éles elméjű, élettel teli, céltudatos és megértő. Azt hiszem így indult minden. Megértett. Megértette a bennem dúló kis háborúkat, viszonyomat a külvilággal - ami egy időben átcsapott iszonnyá, amikor nem voltunk együtt 2 évig, egészen előző év szeptemberéig, illetve októberéig:) Szóval nehéz eset voltam - vagyok - és Ő segített túljutnom az élet problémáin.

Basszus... Az a baj, nem vagyok benne biztos, hogy le tudom írni egyszerű magyar szavakkal, hogy mennyire sokat jelentett Ő nekem. Nem egyszer képzeltem el a közös jövőnket, közös háztartást, közös családot, gyerekekkel Vele. Annyira éreztem, hogy Ő az az ember, akivel együtt akarok megöregedni. Konkrétan magam elé idealizáltam az ember életének oly apró, de mégis fontos és örökké tartó pillanatait, amiket Vele akartam átélni. Elég jó a fantáziám, mi?
Nos, ez már soha nem fog megtörténni.

Aki rendszeresen olvassa a blogom, az biztos, hogy találkozott már több olyan bejegyzéssel, amiben a vele való kapcsolatomat ecsetelem, neadjisten rimánkodok neki, hogy fogadjon vissza magához. Könyörögtem, mint hívő ember Isten kegyelméért, mint a sarki koldus az alamizsnáért. Szeptemberben, illetve októberben újra összejöttünk, mint egy pár, hogy adjunk magunknak még egy utolsó esélyt, mert mindketten úgy éreztük, hogy a kettőnk közt zajló dolgok nincsenek lezárva, és ennyit megérdemel.
Mivel mindkettőnk baráti társasága szemében a köztünk dúló szerelmi párharc kb egy brazil szappanopera szintjére süllyedt, úgy döntöttünk, hogy senkinek nem mondunk egy árva szót sem, kizárjuk őket az életünkből, megpróbáljuk nélkülük, annak a sok embernek a valóban okos és kevésbé elmés hozzáfűznivalója nélkül.
Titok. Amit két ember tud, az titok. Amit kettőnél több, az már nem az. Nagyon lassan és módszeresen csepegtettük az infókat rólunk. Igaz, Mózes előtt 2 hét alatt lebuktunk, Zsuval megkockáztattunk egy majdnem fatális konfliktust, 2 hónap után már elmondtam a családomnak is. Ági viszont legjobb tudomásom szerint kussolt rólunk az ő baráti körében és a családja előtt. Talán csak Ivette-et avatta be mélyebben. Persze előbb-utóbb páran szagot fogtak, nem hülyék az emberek. Legalábbis nem mindenki.
Mindenesetre én a titkolózás miatt nem írtam többé a párkapcsolatunkról itt a blogon.
Azt is megtudtam, hogy volt aki konkrétan innen szedte rólunk az információt egy időben. Ez nekem valahogy nem szimpatikus. Mert Te idejössz, elolvasod, csóválod a fejed és várod az Ági-Zsutti Saga következő epizódját, hogy legyen min csámcsogni, de arra már nem veszed a fáradtságot, hogy akár csak egy árva kommentben, mail-ben, sms-ben tudtomra adjad, hogy "Zsutti bazmeg, figyellek. Benne voltam az életed egy részében. Most nem vagyok, jó messziről kémlellek, van is véleményem, de nem mondom el. De azért figyellek."
Ági baráti társaságának egy jó része valamikor az én társaságom is volt! Vannak köztük emberek, akik fontosak számomra, akiket konkrétan értékes embernek tartok, attól függetlenül, hogy mennyire tartom velük a kapcsolatot!
Valamiért sokan azt gondolják, hogy én például gyűlölöm Lacust. Nincs rá okom. Lacus egy jó ember, de sokszor nehéz elviselni és ő ezt nem mindig veszi észre. Eltöltöttem vele 8 hónapot egy albérletben, közös szobában, tudom miről beszélek. Voltak vele hatalmas közös élmények. Soha nem felejtem el azt a nyári estét a görög tengerparton, amikor Lacus könnyek közt elmesélte élete egy nagyon sötét periódusát. Megnyílt nekem és számomra ez egy fontos momentum volt azért, mert előtte addig soha senki nem beszélt hozzám olyan őszintén! Nem felejtettem el. Sajnos én ezt nem tettem meg vele szemben soha. Nem mertem másokat beengedni a bástyáim mögé, csak Ágit. Lacus, ha ezt olvasod, akkor sajnálom, hogy adott időben nem az a barátod voltam, akit megérdemeltél volna! De tudod: You must drink, to enjoy the night!
Szóval titkolóztunk mindenki előtt, holott egy bizonyos idő elteltével már mindenki tudta, de akkor is! Ez egy kurva szar döntés volt, amit meghoztunk, mondjuk ki! Ez mételyezte meg a kapcsolatunkat. Ehhez társult a két makacs ego: Ági és én.

Azt még el kell mondanom, hogy a legundorítóbb és legszemélytelenebb módon szakítottunk: MSN-en. Kurvára nem azzal a szándékkal kattintottam rá Ágira péntek délután, hogy szakítsak, de sajnos az eszmecserénknek ez lett a vége. Ha van Isten - bár szerintem nincs - akkor az látja a lelkem, hogy nem így akartam. Ez az elmúlt majdnem 6 év ennél sokkal többet érdemelt volna! Akarok Vele találkozni, a szemébe akarok nézni, ezzel tartozom Neki, magamnak, a közös múltunknak és soha meg nem történt közös jövőnknek.

Ági kontrollálni akart engem. Én pedig AKARTAM, hogy kontroll alatt tartson, mert szerettem úgy, ahogy embert addig nem szerettem és nem tudom mikor leszek képes újra. Csakhogy az önfejűségem és az életem Ágiéval összeegyeztethetetlen volt. Martuk egymást. A most következő kép az utolsó MSN beszélgetésünk zárómondatait tartalmazza. Jól figyeljetek fiúk és lányok, mert amit most olvashattok, azt bármilyen hálivúdi szerelmi drámában elétek kerülhet, de akkor csak legyintetek rá! Nesztek, ez itt a valóság, és lehet, hogy a leírt mondatok kurva nagy közhelynek tűnnek, de a közhelyeknek van egy jó tulajdonsága: IGAZAK. Figyeljetek és jegyezzétek föl egy olyan helyre, amit jól láttok és vessetek rá néha egy pillantást, ha fontos nektek az, hogy egészséges párkapcsolatban éljetek:


Ilyenkor jogosan feltehetné nekem valaki azt a kérdést, hogy most mit gondolok vagy érzek? A válaszom az lenne, hogy úgy érzem újra én kontrollálom az életemet. A saját kezembe kaptam vissza, kissé viharverten, de még dobog, él, lélegzik, van akarata és használni is fogja!
Fáj? Igen. Belül.
Túléled? Persze, csak egy világ omlott össze, majd felépül egy másik.
A jövőt hogy látod? Nemtom, ott még nem jártam. De nem adom fel.
Búcsúzóul üzennél még valamit? Igen, a NŐK jegyezzenek meg 2 egyszerű dolgot, ha igazán meg akarnak tartani egy pasit (ceruza-papír elő, felír legalább 10szer, nem elfelejt):
1. A férfiak nem gondolatolvasók, bármennyire is szeretnétek, hogy kitaláljuk mit akartok, nem fog menni. Ilyenkor használd a szád és mondd el mit akarsz, arra való.
2. Ha bajod van, akkor MONDD el! Ne holnap, ne jövő héten, ne fél év múlva az összes többi bajjal ömlesztve, hanem akkor és ott, amikor és ahol bajod van! Itt is csak a szád kell kinyitni, a többi már megy magától.

Tisztán látok. Kristálytisztán.

péntek, január 11, 2008

Csak így tovább

Majdnem két hete feltettem egy kérdést a blogomon, amiben maréknyi olvasóm segítségét kértem, hogy döntsenek helyettem: milyen nyelven írjam tovább a blogot? Nos megvan az eredmény, ami alább látható:



Kijelenthetem, hogy a blogot továbbra is magyarul írom tovább, a többség (10 szavazat) döntése alapján. Amúgy ez a dolog más dologra is jó volt nekem. Ha senki nem szavazott kétszer, akkor ez azt jelenti, hogy legalább 14 ismerôs-ismeretlen tér vissza rendszeresen vagy rendszertelenül "lelkivilágom szövevényes bugyrait" jobban megismerni.
Köszönöm nektek, kedves olvasók, ígérem a jövôben sem fogok csalódást okozni és elhalmozlak titeket mindenféle jóval és rosszal egyaránt! Rinyálok, szitkokat szórok vagy éppen áradozok valami jóságról, az extra igényeket a kommentben kérem!
Pá!

hétfő, január 07, 2008

Szilveszter

Életem egyik leg ambivalensebb szilveszter éjszakája volt 7 nappal ezelôtt. Nem untatnék senkit azokkal a részletekkel, hogy végül miért töltöttem egyedül azt az éjszakát, amikor "kötelezô bulizni". Az albérletben voltam egészen 23:45-ig, mivel fél órával elôtte rájöttem, hogy mindjárt éjfél és kéne valamit kezdeni magammal. Gyorsan összerántottam a fotós cuccomat, felöltöztem jó melegen (dupla alsónadrág, dupla póló-pulcsi stb.) és elindultam a Várba megörökíteni az éjfélt.
A Várban rengeteg ember volt, alig találtam helyet a fotózáshoz. Végül valahol csak sikerült lepakolnom és pár perc alatt ellôttem jó sok kockát a füstfelhôbe burkolózó Pestre. Eredetileg egy panorámát akartam készíteni, de a képek viszonylag szarok lettek, mert tüzijáték nem nagyon látszik. Közben Mózes hívogatott folyton, ô már viszonylag jól volt akkor szerintem. Aszonta menjek fel a Citadellához, ahol ôk buliztak és mindenki engem hiányolt. Éreztem, hogy ez annyira nem fog bejönni nekem, de azért elindultam. Nem siettem el, útközben többször leálltam fotózni, közben eltévedtem a Várban, felfedeztem szép helyeket, be akartam törni egy lezárt területre, de nagyon fostam attól, mi lesz ha elkapnak a kutyák, ezért inkább nem tettem meg.
Szilveszter legnagyobb poénja: negyed egykor, amikor megpróbáltam válaszolni a sok BÚÉK üzenetre, rájöttem, hogy 1 Ft van a kártyámon és senkinek nem tudok visszaírni, hívásra meg nem is gondolhattam. Gondoltam fel kéne tölteni a kártyám, és feltett szándékomban állt egy automatát találni. Miután eltévedtem és újra kikecmeregtem a Várból, rá kellett jönnöm, hogy a Clark Ádám tértôl a Gellért térig nincs egy darab OTP bankautomata sem, így kénytelen voltam legyalogolni az elôbb említett térig. Közben megint hívott Mózes, hogy elfogyott a pénze tudnék e neki kölcsönadni, ha már úgyis felmegyek. Mivel kurva jó fej vagyok, azt mondtam "IGEN". A Gellért téren a tranzakció után simán volt nálam annyi zsé, hogy a csóringer bûnözôknek simán megérte volna leütni engem, ez szerencsére nem történt meg.
Felgyalogoltam a Gellért hegyre. Esett a hó. Gyönyörû volt! Kb így tudnám elképzelni a mennyországot (ha létezne), csak mondjuk 30 fokkal melegebb éghajlaton. Tényleg, miért nem találják már fel a 30ºC-on megmaradó havat? Tuti lenne rá vevô!
Szóval ott álltam a hóesésben, készítettem pár képet, Mózes türelmetlenül hívogatott, azt hitte elvittek a Gellért hegyi farkasok. Felhívott Ági is és azt mondtam neki, hogy most nem tudunk találkozni. Ez a mondatom késôbb rengeteg - még most is zajló - negatív esemény elindítója volt. Errôl ennyit.
Felmásztam a Citadellára, kb hajnali 3-kor bementem a buliba, ahol a többiek voltak, cuccokat betettem ruhatárba, befizettem a beugrót és minden elhatározásom ellenére végül mégiscsak egy több ezer fôs szilveszteri buliban találtam magam, ami maga volt a POKOL! Igen, tényleg úgy éreztem, hogy a POKOL-ba jutottam! Rég láttam ennyi drogos arcot egy halomba, dübörgött a drámenbész, a gnómoknak, törpöknek, orkoknak és mindenféle furcsa szôrôs-színes kreatúrának tûnô emberek ugráltak és tomboltak, vicsorogtak vagy csak üresen bámultak ki a fejükbôl, miközben reflexbôl bólogattak ütemre. Tegyük hozzá, hogy rekkenô hôség volt odabenn, én meg kicsit túl voltam öltözve hozzá.
Megtaláltam a többieket, vettem egy sört, megittam és kb fél óra után leléptem, mert nekem az ott sok volt. Kurvára szarul éreztem magam, nem sokkal azelôtt még a hófehér fák közt sétáltam hóesésben, a hirtelen megváltozott környezet kiborított, csömöröm volt tôle!
Mondtam Mózesnek, hogy lelépek, mert ez szar, ô meg végül velem jött a hidegbe.
Innentôl már nem érdekes a sztori, legyalogoltunk a hegyrôl, felgyalogoltunk a Várba és kb. hajnal 6-kor hazaértünk.
Jónak indult a Szilveszter, de az utána történtek után már nem érzem azt, hogy tényleg jó lett volna... 2008 a változások éve lesz, már megint!

(Ide majd teszek fel pár képet.)