péntek, május 28, 2010

Ellopták a bicajomat

Kedves olvasók! Ma reggelre ellopták a VII. kerületi, Dembinszky utcai 4. emeleti lakásom elől a leláncolt bringámat. A lánc sértetlen volt, tehát valaki tegnap este 8 és ma délelőtt 10 óra között egyszerűen kinyitotta a zárat, majd elvitte a kerékpárt. Egy apró reménysugár számomra, hogy a ház bejárati kapuja be van kamerázva, tehát aki kivitte a bicajt, annak be is kellett jönie, tehát elvileg meg van örökítve az arca. a kamerát kezelő gondnokkal még nem sikerült beszélnem, mivel a sokk hatására bejöttem dolgozni, de egyelőre képtelen vagyok konstruktívan hozzájárulni a haladáshoz. A mai nap folyamán még beszélek a gondnokkal illetve feljelentést teszek a rendőrségen. Szeretném a segítségeteket kérni, hogy amennyiben látjátok valahol, akkor dobjatok egy twitet, vagy mailt (zsuttispy kukac gmail pont com), folyamatosan online vagyok, illetve aki ismeri a számom, az hívjon fel.

A bringa főbb ismertetőjelei, legalábbis tegnap estig:
  • fekete trekking váz, ismeretlen típus
  • 28"-as kerekek
  • Truvativ hajtómű
  • 8 fokozatú Shimano hátsó váltó
  • a váz felső keresztcsövének két oldalán egy-egy sárga matrica volt, fekete, előre mutató nyíllal
  • a váz frontján kopott Jackass matrica
  • Genesis kormányrúd
  • a kormányon volt egy Cateye lámpa, egy csengő és egy bringaóra, aminek a számlálója kb 7020 km körül állt
  • az alsó csövön egy 2007. szeptemberi zöld Critical Mass matrica (első CM-em volt)
  • levehető hátsó sárvédő
  • fekete nyereg és nyeregcső
  • Bart Simpson-os fém kulacs

Hálás köszönet mindenkinek, aki segít, a megtaláló nem marad jutalom nélkül, illetve felhatalmazom, hogy a nevemben jól rúgja fejbe a tolvajt, amíg odaérek. Az alábbi kép illetve videó segíthet az azonosításban.


3 megjegyzés:

azeszti írta...

fuh, sajnálom nagyon, de azért nem teljesen veszett az ügy, remélem megkerül! mindenesetre ha pécsen meglátom, szólok :))

SiRE írta...

dogoljon meg minden bringatolvaj! a legalja, de komolyan...

Névtelen írta...

vegyel ujat