vasárnap, július 19, 2009

Worldwide Photowalk Badacsonyban

Tegnap volt Badacsonyban a Scott Kelby's Worldwide Photowalk, amelynek megszervezését a Spottr stáb vállalta magára, és mivel idén nyáron nem sok alkalmam volt/lesz vízpart közelébe jutni, jelentkeztem én is, továbbá szükségem volt már egy kis önfeledt kattintgatásra egy jó társaságban. Ágit is elhívtam, bár kicsit ódzkodtam tőle, hogy mennyire fogja jól viselni a fotóbuzik társaságát, de végül csalódnom kellett, jól állta a sarat. Tervbe volt véve, hogy ott alszunk egy kempingben és ma lemegyünk a balatonpartra ejtőzni a fövenyen, de a tegnapi überbrutális vihar mindent meghiúsított.

A vonaton szénné sültünk mire leértünk Badacsonyba, de ahogy szilárd talajt ért a lábunk, elkezdett fújni a szél és nem nagyon akart alábbhagyni. Egy kétbetűs kitérő után lesétáltunk a kikötőbe, ahol találkoznunk kellett volna a többiekkel, de mivel senkit nem találtunk, hirtelen felindulásból készítettem egy panorámát a badacsonyi hegyről és a fölötte gyülekező felhőkről, miután lezúztam a térdem a magasabb pontra veló felkapaszkodás közepette, íme:

A képet megtalálod a Flikkeren is.

Egy telefonhívás véget vetett céltalan bolyongásunknak és egy kávézóban ülve megtaláltuk a többieket. Kiderült, hogy ott van a magyar királyi tévé is és le akarnak filmezni minket, miközben sétálunk és fényképezünk. Ez többnyire majdnem sikerült, de erről később.


Lassan beérkezett a hiányzó két ember és egy kis kaja-tankolás után útnak indultunk. Irány a hegy, minél magasabbra! Nos, nem jutottunk túl messzire, mivel épp a hegy lábánál kapott el úgy igazán a vihar. A tévések követtek egy darabig, csináltak pár vágóképet. Felvették azt a mozzanatot, amikor visszafordult a banda és épp a kamera felé tartottam, amikor eszembe jutott, hogy nagyon csalódott arcot kell vágni, akkor biztos bevágják a műsorba, ezért jól lebiggyesztettem a szám szélét, mikor elsétáltam az operatőr előtt. Végül egy büfénél kerestünk menedéket, ettünk-ittunk-kattogtunk, mivel sok opció nem volt előttünk. Így lett a Photowalk-ból Photositting. (Köszönet a találó elnevezésért Áginak.)

Készült csoportkép is, ide kattintva megtekinthető. Egy kis fagyoskodás után elhagytuk a terepet Kelemenbandival, az egyik szervezővel, aki volt olyan szíves és elvitt minket Ágival Veszprémig, ahol buszra szálltunk és visszajöttünk a Nagy Faluba.

Kár érte, jó lett volna végre egy igazi fotóstúrát csapni, talán majd jövőre. Mindenesetre a csapat nagyon jó volt. Zárásként kattints ide és nézd meg az M1-en leadott műsort, kb 1:00-1:20-ig látszunk, a videó többi része nem érdekes.

(Amúgy meg küldenék egy virtuális körmöst a királyi tv-nek és a Carnation-nek, akik a honlapért felelősek, mert a kód, amivel be kéne ágyaznom a blogba a videót, kurvára nem működik és csak egy nagy üres semmi volt a post alján, ezért kellett itt szégyenszemre linkelgetni.)

Update: előkerült egy beágyazható Jutyúb videó, köszönet Tapírnak!

1 megjegyzés:

Preston írta...

es tessek, valoban bekerult a lebiggyesztes :)))