Utolsó fejezet

Legutóbbi bejegyzésem meglehetôsen depressziósra és világvége-hangulatúra sikerült. Talán érthetô miért.

Egy hét alatt sokminden történhet két emberrel. Megszakítanak mindenféle kapcsolatot, kitörli az egyik a másikat az MSN-litájáról (én), gyötrôdnek, kétségek közt vergôdnek, hogy vajon a helyes döntést hozták e meg. Aztán az egyikük (megint én) nem bírja tovább 2 napnál és visszaveszi az MSN kontaktok közé Ôt. Újra kommunikálunk. Ô már nem biztos benne, hogy helyesen döntött, nekem újra remeg a térdem. Most mi lesz?

Találkoztunk tegnap. Beszélgettünk. Rólunk. Megegyeztünk abban, hogy mindketten hülyék vagyunk...és bonyolultak! Adunk magunknak egy utolsó esélyt, mert ez kijár! Tudnunk kell, hogy mûködhet e! Ha igen, akkor PEACE-LOVE-HAPPINESS; ha nem, akkor ennyi volt, de legalább már tudni fogjuk. Azt hittem, most olyan post-ot írok, amiben azt fogom leírni, hogy mennyire boldog vagyok.

Amúgy igen, az vagyok! De van egy másik érzés, ami a boldogságnál is erôsebb most: IZGATOTTSÁG. Izgat ez a régi-új kapcsolat, hogy vajon tévedtünk-e, vagy helyesen cselekedtünk? Izgat az, amit a szemében látok, hogy ô is izgul, talán picit bizonytalan, szkeptikus - amit mellesleg megértek sok szempontból, hiszen én okoztam azt a sok sérelmet valaha, ami aztán...szóval tudjátok. Kiderül, hogy megérte-e megváltoznom, vagy hogy tényleg megváltoztam-e? Izgulok, de valahogy jólesô érzés ez most. E jelképes napon ( pont 2 éve csapta be maga mögött az ajtót és én nem rohantam utána) újra kezdôdik Ági és Zsutti történetének utolsó fejezete.