Gondolatok a fotográfiáról

Először is szeretném leszögezni, hogy a fotózást passzióból űzöm, nem tervezem, hogy ebből keresem meg egyszer a vajas kenyérre valót. Ettől függetlenül örömmel konstatálom, ha valaki hajlandó megvenni és kiakasztani a falára bármelyik fotómat.

3 napja felhívott régi főnököm, Posztós Csaba, akinél 7 hónapot töltöttem a Photomania Professional-nél. Ez egy meglehetősen ambivalens időszak volt életemben, erre most különösebben nem térnék ki, a lényeg, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem a fotózás (és más dolgok) terén is.
Csaba egy nagyon jó fotós. Rettentően akkurátus, több díjat szerzett, az alanyaival nagyon hamar megtalálja a közös hangot, öröm vele dolgozni. Van lélek a fotóiban és egyetértett az én hitvallásommal is, miszerint "NEM ADOK KI SZART A KEZEIM KÖZÜL"!
Szóval majdnem egy éve nem kommunikáltunk és pont az elmúlt napokban gondoltam rá én is, hogy felhívom, de ő megelőzött. Beszélgetésünk során rákérdeztem, hogy megy-e a fotósbiznisz, amire azt a választ kaptam, hogy teljesen abbahagyta! Kész, vége! Eladta a Nikon D200-át, az összes hozzá tartozó objektívet, állványokat, fényeket, háttereket! Az egyetlen, amit megtartott, az a nagyformátumú Mamiya gépe és a hozzá tartozó cuccok. Azt hittem ledobom az ékszíjat!
A magyarázat a következő volt: egyszerűen mindenki "elkezdett fotózni" és rendre aláígértek az árainak. Ma már minden rokonságban van egy fotóművész. Egyszerűen nem tarthatta a versenyt. Az emberek megelégednek a középszerű megoldásokkal. Mivel tudom, hogy mennyi meló van abban, amit csinál és ezt ráadásul minőségi szinten, megértettem, hogy nem lett volna kifizetődő számára engedni az áraiból. Abba kellett hagynia és valami másba kezdenie.
Oké, megértem, nincs olyan vállalkozó, aki ne bukott volna legyalább egyszer. Tovább kell lépni! De az okok azok, amelyek aggasztanak!

Figyelj! Évekkel ezelőtt a 'fotózás' - mint olyan - valami egészen különleges dolognak számított. Ma körülnézek az utcán és mindenki fényképez: mobillal, kis kompakttal, SLR-rel, akármivel! Közben röpköd a "művészi" szó nyóckeres suttyó szájából a kék metrón, miközben előkapja lopott iPhone-ját és piszkos lepedőn kurvásan pózoló 13 éves baránőjét mutatja haverjának nyerítve. Beszarok.
MA már mindenki fotóművész. A szomorú az, hogy MI adjuk el nektek a szart. A kamerás mobilt, olcsó kompaktot, autofókuszt, vakut, automata programot. TE megveszed és lenyomod a gombot és egykettőre fotóművész lettél! Van ennél jobb termékkategória USP?
Senki nem lesz fotóművész csak úgy. Saját magamat sem tartom annak. Vannak viszont olyan emberek, akiket igen.

Szerintem:
1. A fotográfiát tisztelni kell! Szerintem csak úgy lehet tisztelettel fordulni a fényképkészítés felé, ha a gyökerektől kezded, analóg technikával, filmre vagy diára.
2. A fotó közvetítsen értéket vagy legyen üzenete! A telibevakuzott pocsolya a villanydúc mellett nem mond sokat...
3. A fotós ne verje a nyálát, hogy Ő a fények tudora! Mindig van hova fejlődni és nem lehetsz mindig teljesen elégedett!
+1. A stockfotózást elítélem. Tény, hogy léteznek nagy igényességgel ekészített stockfotók, de magát a műfajt nem kedvelem. Soha nem csinálnám, szakadjon le a karom!

Azt hiszem a post végére kicsit elszaladt velem a ló. Bocs. De amit leírtam, azt nyugodtan vehetitek a nem művészi HITVALLÁSOMNAK!
Mindazoknak, akik komolyan gondolják: JÓ FÉNYEKET!

Akik meg művésznek képzelik magukat, azok fejtsék meg ezt:

Az árnyékom nézi az ánuszom