zsutti's mindpieces: New York

Szombatra lájtosabb programot terveztünk, mivel addigra már csontig gyalogoltuk a talpainkat. Zöld területre vágytunk és mi lehetne ennél jobb helyszín, mint a Central Park? Persze ez sem ment egészen úgy, ahogy terveztük.

(Elôtte még megvettem öcsémnek az ajándékát, ami egy amerikai focilabda volt. NAGYON nehezen találtam olyan boltot, ahol árultak jó labdát: Times Square, ESPN sportbolt, csak itt. Viszont az eladócsajszi olan kedves volt, hogy majdhogynem flörtölt velem. Errôl ennyit, vissza szállás, labda letesz, irány a CP!)

Kapásból a metróra szállásnál elcsúsztak a dolgok, ugyanis nem figyeltünk és egy express vonatra szálltunk, ami elég ritkán áll meg. Így suhantunk el a W 72th Street mellett, ahol ki akartunk szállni, de csak a W 110th Street-en sikerült. Illetve nem teljesen, csak átszálltunk a visszafele induló szerelvényre, de ez is express volt és visszavitt oda, ahonnan elindultunk (W 59th Street). Elegünk lett a metróból (meg abból, hogy itt bénázunk) ezért a Parkon kívül folytattuk a sétát a felszínen a 72. utcáig. Sétában jók voltunk ugyebár. Az itteni bejáratnál található a Strawberry Fields, ami egy John Lennon emlékhely. Tudjátok, innen nem messze a háza elôtt lôtte le Lennon-t egy rajongója, Mark Chapman. Annyira rajongott érte, hogy megölte. Nooooormális? Úgy éreztem ez egy kötelezôen látogatandó hely, még akkor is, ha nem vagyok nagy JL rajongó. (Amúgy a bejárattal szemben áll a Dakota-ház, Lennon ex-lakhelye, ahonnan Yoko Ono a mai napig nem költözött ki.)

Ezután séta a Parkban, Shakespeare-kert, Belvedere kilátó, tavak, csónakok, kacsák, kocogók, bringások, szerelmespárok, madarak és mókusok mindenütt. Csak rendôrt nem láttunk, pedig a Central Park-nak van saját rendôrôrse is! Az eredeti tervek szerint múzeumba is el akartunk látogatni, de ez javarészt pénzhiány miatt kimaradt. Majd legközelebb. Szóval botorkáltunk már egy ideje, de aztán rámjött a "sárgaláz", azaz pisilnem kellett. Nem akartam eljátszani a bunkó turistát, meg amilyen mázlim nekem van, tuti akkor jött volna arra egy rendôr, amikor egy fa tövét öntözöm a farkammal. Ezért elhatároztuk, hogy keresünk egy WC-t. Nem volt könnyû, ugyanis a Parkban nem találtunk. A térképeken sehol nem jelölték, ezért kimásztunk a 80. utca magasságában a keleti oldalon a 5th és Lexington Avenue-k felé vendéglátóegységet keresni. (Késôbb kiderült, hogy kb 50 méterre mentünk el egy WC mellett, de tábla nem jelölte a helyét, csak 10 méterre az ajtótól. Gratulálok!)

Találtunk luxus ékszerütletet, bútorüzletet, szmoking és estélyi üzletet, meg csomó olyan boltot, ahol pillanatok alatt el tudnám verni az éves fizetésem sokszorosát. Kéremszépen, ez itt a gazdagnegyed. A sznobok egy négyzetméterre esô száma nagyon magas, néha az arcom kapartam az utcán sétálgató, arisztokrata tartású emberek semmitmondó és bájolgó beszélgetéseitôl. Ha gazdag leszek, nem akarok sznob geci lenni. Pont.

Gyorskajáldát és WC-t csak 30-35 utcányi séta után találtunk újra, addigra a hólyagom már fejméretûre dagadt. Ezúttal elnyomtam a hosszan elnyújtott hörgéssel vegyített sóhajomat, amit olyankor (is) szoktam kiadni, amikor már nagyon feszül a hólyagom és könnyítek magamon. Visszasétáltunk a Park elejéhez, ahol megkérdeztünk egy embert, hogy hol találunk normális gyorskaját, mire ô teli szájjal mondott valamit és irányba tettük magunkat. Végül egy Subway-ben kötöttünk ki, onnan pedig teli bendôvel visszatértünk a Parkba. 50 méter után találtam a sétány mellett egy üres pénztárcát, mindössze egy jogsi és egy hitelkártya volt benne. (Meg 2 dollár, de azt lenyúltam, mivel kb 6 dollárom volt összesen. Tudom, szégyen, de pár napja meg adakoztam 10 dollárt a Battery Parkban.) Feladatként tûztem ki, hogy találjunk egy rendôrt, de csak 1 óra múltán jártunk sikerrel. Odaadtam a brifkót, de nem mondtam semmit a 2 dollárról. Próbálták leírni a nevem, majdnem sikerült. Az egyik zsaruról kiderült, hogy magyar a barátnôje, 6 éve él vele odakünn és még magyar szavakat is tudott nekünk mondani! Eddig ô volt a 3. amerikai, aki tudta hol van Budapest.

Szóval a Parkban sokat sétáltunk, henyéltünk a pázsiton, volt valami kutyaverseny is, meg van ott állatkert és a Metropolitan Museum is itt található (ide mentünk volna). Van lehetôség, bringát, csónakot, hintót bérelni, van teniszpálya, baseball pálya, minden nagyon pálya bár nem éltünk egy lehetôséggel sem. Inkább csak sétáltunk és nézelôdtünk, tök jó volt!

Állítólag nem tanácsos este/éjszaka a Parkban maradni, ezt mi sem próbáltuk ki, szürkületkor kimásztunk a téglaházak közé az E 103th Street magasságában, ez már nincs messze a Harlemtôl. Ági parázott is rendesen, bár szerintem nem volt oka rá és ez is a New York élmény része, nem?

Mire beesteledett, megéheztünk, ezért úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a 2 napja felfedezett olasz vendéglôbe. Utolsó, amerikában elfogyasztott vacsorám életem legjobb lasagne-je volt! Teli hassal és fájó lábakkal tértünk vissza a szállásra és kezdtünk el pakolni.