Élet a webkettőn: Tumblr

A Tumblr alapvetően egy ugyanolyan blogszolgáltatás, mint a többi, filozófiájában mégis eltér a többségtől. Ha valami szlogent kéne gyártani hozzá, akkor talán ez lenne a megfelelő: "Blogolj röhejesen egyszerűen."

A Tumblr filozófiája a spontaneitásra épül. Azt osztasz meg, ami épp tetszik, vagy eszedbe jut, nem kell túlzásba vinni a postok szerkesztését, a lényeg, hogy minél egyszerűbben told ki a kontentot az éterbe! A Tumblr azért jó, mert simán elveszhetsz benne. Volt már, hogy órákon keresztül nézegettem a képeket mások blogjáról és egyszerűen nem untam meg. Teljesen kész.

Amit eddig tapasztaltam a használata során, hogy az ember baromi egyszerűen megoszthat másokkal képet, gondolatot, videót, chat-et, audiót, linkeket stb. Az egyszerűt úgy értsd, hogy a kezelőfelület szinte hülye-biztos, mindenhol szép nagy ikonok vannak, szellős az elrendezés, mindent könnyű megtalálni és oda van írva egyértelműen, hogy mi mire való. Rengeteg faszán kinéző blogtemplate közül lehet válogatni, és ezeknek a kinézetét egyszerűen lehet módosítani, programozói tudás hiányában is.
Ha megnézel egy Tumblrt, a jobb fölső sarokban 3 ikonnal találkozol:
1. Egy szív. Erre kattintva kinyilvánítod, hogy a szóban forgó post elnyerte a tetszésedet, de legalábbis valamiért felfigyeltél rá. Ugyanígy vissza is vonhatod a szívecskét, csak rá kell kattintani újra.
2. Reblog. A szóban forgó postot kiteszed a saját blogodra. Ez gyakorlatilag olyan, mintha egy videót ágyazná be a blogodba, mert... Minél többen reblogolnak egy postot, annál többen látják, és így még többen reblogolhatják, tehát beindul a vírus-effektus.
3. Follow. Ide kattintva követed a szóban forgó Tumblr-blogot. A postok ezentúl a saját dashboard-odon is megjelennek, nem kell külön ellátogatni a szóban forgó blogra. Természetesen RSS-ből is olvashatod a Tumblreket. Ha már meguntad, vagy valamiért meggondolod magad, az "Unfollow" gombra kattintva kitörlöd a követett blogok listájából.

Extra szolgáltatások (Goodies menüpont): van időzített postolás, iPhone app, összekötheted Twitterrel és Facebookkal és van a Tumblrnek egy saját tamagocsija, amit Tumblarity-nek neveznek. Ez a saját aktivitásod mércéje, pontot kapsz ha postolsz és akkor is ha valaki követőd lesz, illetve téged reblogolnak. Ha nem foglalkozol a bloggal, akkor a pontjaid szép lassan elfogynak. (Nekem eddig 38 volt a max.) Ugyanakkor ha belenyúlsz egy korábbi bejegyzésbe és módosítasz rajta, veszítesz a Tumblrity-dből.

Nekem két saját Tumblr-blogom van: az egyik a zsutti/50mm, ami a Spottr felhívására jött létre. 50 mm-es lencsével készített képeket szabad csak feltölteni és az én alapkoncepcióm, hogy lefotózom a körülöttem lévő embereket, lehetőleg egy spontán pillanatban. Az ötlet onnan jött, hogy túl kevés portrét készítek, így legalább egy picit biztatom magam erre is. Sajna a blog csak vánszorog, mert a legtöbb jó spontán pillanatról lemaradok, illetve sokan tiltakoznak, amikor feléjük emelem a gépet. Úgyhogy ha esetleg összetalálkozunk, ne légy félénk és szólj előre ha spontán jól fogsz kinézni vagy hülyeséget csinálsz :)
A másik Tumblr-em a zzz-folder, ami olyan mindent bele gyűjtőblog, na ez tényleg spontán. A név onnan jött, hogy a gépemen elszórva találhatók 'zzz' nevű mappák, amik teli vannak mindenféle haszontalan dologgal (és nőkkel), de nem törlöm le őket, mert valamiért tetszenek (tumblr a PC-n). A címen ne tessék megütközni, spontán jött!

Ezen kívül még két másik Tumblr-blogban vagyok aktív közreműködő, az egyik szupertitkos, csak beavatottak láthatják, a másikon meg pandákat gyűjtünk.

Tehát a Tumblr jó dolog, szeressük!

EDF Energia

Öcsinek hála, a reklámügynökség, ahol dolgozik felkért egy munkára, amiről csak annyit tudtam, hogy fotózni kell, és fényfestős stop-motion videó lesz belőle. Örömmel vállaltam el, nem csak a jó pénz reményében, ami majd ha megkapok, segít kihúzni a jelenlegi anyagi gondjaimból, hanem azért is, mert már régóta szerettem volna ilyet csinálni. Maga a fotózás 2 éjszakát vett igénybe, vicces volt és egyben érdekes, ahogy összehoztuk ezt a dolgot. Az utómunka már az ügynökségi operátorokra várt és ez lett a végeredmény:

Sziget '09 videó

Ígértem egy hónapja és végre meg is csináltam a Sziget alatt felvett anyagokból ezt a kis szösszenetet. Buliztunk rendesen :)

Eclips3 Visual on Sziget Festival 2009 from zsutti on Vimeo.

Hétvégi számvadászat

Hogy levezessem a múlt heti izgalmakat - szakítás Ágival, Kék ügyfél elvesztése, kirúgások, hugom kórházas sztorija - szombaton és vasárnap is elindultam a Nagy Faluban, hogy számokra vadásszak, természetesen miután délelőtt meglátogattam a tesóm a kórházban. Szombaton a Bécsi úton garázdálkodtam letekertem 32 km-t, vasárnap a Pesti úton, Zrínyi utcában és a Ferihegyi úton aprítottam a kilométereket, a végére összejött 52, azaz összesen 84 km-t tekertem a hétvégén. Örömmel konstatáltam a végén, hogy ez egy sikeres hétvége volt. A múlt heti 9 hiányzó számból megtaláltam hatot, de közben kiderült, hogy valamikor hónapokkal ezelőtt véletlenül bejelöltem meglévőnek az egyik számot (316), így tudtom nélkül már régóta X+1 hiányzó szám volt. A lényeg, hogy meglett a 316, ráadásul egy kifejezetten szép példány, de nem csodálom, hogy első alkalommal nem vettem észre, mert egy fehérre festett kerítésre volt felcsavarva egy fehér színű kerámia.

Már csak négy számot kell megtalálnom: 328, 338, 355, 360. Azt tudom, hogy a 338-at Csepelen fogom megtalálni a II. Rákóczi Ferenc úton. Ezen kívül még a Nagytétényi utat és a Hidegkúti utat kell újra átnéznem. Az utóbbi emlékeim szerint nem tart 360-ig és abban is kételkedem, hogy a 328 is ott lenne. Próba szerencse, max tekerek egy újabb ötvenest.

Don't take me to the hospital

Nos, ne csak azért ne kerülj manapság Magyarországon állami kórházba, mert abban az esetben nagy valószínűséggel bajod van, hanem azért se, mert egyszerűen nonszensz, ami ott folyik, vagy inkább nem folyik. Az alábbi sztori nem a legdurvább, amit valaha a magyar egészségügyről napvilágot látott, de azért hűen tükrözi a jelenlegi állapotokat.

Péntek este egy grillpartin voltam Jucánál, aznap dél óta nem ettem és már összeakadtak a szemeim az éhségtől, amikor hugom felhívott, hogy rettentően rosszul van, menjek haza. (Hugom már két hete betegeskedett. Két hete elment dokihoz, felírt neki antibiotikumot, pihent, meggyógyult, visszajött Pestre dolgozni és megint lebetegedett, még jobban, mint előtte. 3 napig feküdt itthon, állapota hol javult, hol rosszabb lett, de nem aludt semmit mígnem péntek este beütött a krach.) Hazaérve egyből láttam, hogy be kell vinni kórházba, ezért hívtam Jucát, hogy jöjjön kocsival és segítsen. Juca jött, Danival egyetemben, tesómat bepakoltuk a kocsiba és itt most megspórolnám azt a részt - legalábbis részleteiben -, hogy elfelejtettem megnézni hova kellene mennünk, így bementünk a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahonnan elküldtek éjszakai ügyeletre, ahonnan visszaküldtek a Péterfybe. Egy éppen arra tébláboló ápoló segítségével megtaláltuk a 'J' épületet, ahol hamar előkerült egy doktornő.

Addig a pontig az este folyamán mindenki nagyon segítőkész volt, akikkel összeakadtunk - kivéve talán a rendőröket, akik feljelentést tettek Juca ellen, mert áthajtott a piroson - ez a nő viszont nagyon paraszt módon indított. Elkezdett minket leosztani, hogy miért este 11 előtt kell bevinni valakit a kórházba. Elkezdte ecsetelni, hogy ez mekkora plusz költséget jelent a kórháznak, hogy ki kell vizsgálni, meg be kell indítani gépeket stb, amit NEM MI FOGUNK KIFIZETNI! Miután jól megmondta a magáét, meg mi is a magunkét, csak azután volt hajlandó megvizsgálni a hugom, aki a lábán is alig bírt állni és mindene fájt. Mi a faszért fizetjük mi a TB-t? Biztos nem azért, hogy ha beviszek valakit kórházba, akkor kioktassanak. Nagyon meg kellett emberelnem magam, hogy ne kezdjek el vele üvöltözni, valószínűleg csak súlyosbított volna a helyzetünkön. Szóval a végén a hugomnak bent kellett maradnia.

Az egész hétvégét bent töltötte, infúziót kapott, néha ránéztek hogy mi van stb. A nővérek jó fejek voltak és a doktornő is visszavett a lendületből. A bent lévők zöme nyugdíjas volt (95%) és akadt egy furcsa eset. Az egyik bácsinak főorvosi (!) engedélye volt a kórház épületén belül dohányozni, mégpedig a női wc-ben. Arról nem beszélve, hogy a wc-be járó beteg női szakasz fulladozott a füstszagtól. A várórészben, nem messze a toalettektől van egy tábla a falon, ez itt:

Kérem a következőt!

Ma délután a hugom úgy döntött, hogy saját felelősségére hazajön, szerintem jól tette. De a lényeg, hogy még mindig nem tudjuk, mi baja volt, az biztos, hogy nem tüdőgyulladás. Ha vírus lett volna, több mint valószínű én is elkaptam volna, hiszen egy fedél alatt élünk.

Vigyázzatok magatokra.

Az új tetkóm

Május végén lett kész a tetkóm, egy júniusi postban meg is emlékeztem róla, valamint ígértem egy jobb képet róla, ha majd lesz. Végre lett, Nec jóvoltából, bár jó sokáig kellett várnom, míg a fotó elkészülte után megláthattam monitoron a végeredményt, de megérte. Virtuálisan is szeretném neki megköszönni, jó munkásember vagy Nec! Íme:

Számváltozás

Amikor számokra vadászom, sokszor előfordul, hogy találok valamit, ami sokkal jobb/szebb/érdekesebb, mint egy már a listámban szereplő házszám. Ilyenkor a számot lecserélem és amikor eljön a post ideje, akkor a jobb/szebb/érdekesebb szám kerül ki a netre. Nagyon ritkán fordul elő, hogy olyan számot találok, ami a már napok/hetek/hónapok óta kipostolt számnál is jobb. Úgy értem klasszisokkal jobb. Ilyenkor jön a dilemma, hogy utólag kicseréljem, kicserélhetem-e a számot. Én úgy döntöttem kicserélem, mert az újak csak emelnek a 365Budapest színvonalán. A napokban két számot cseréltem le ilyen módon: a 38-at és a 253-at. A szavazatokat kitöröltem, ezért aki gondolja, szavazzon újra a képek alatti kis négyzetekre kattintva. A kommenteket meghagytam. Még egyszer elnézést, igyekszem az utólagos beavatkozást a minimálisra csökkenteni. Az új házszámokat nézzétek meg a 365Bp-n.

A szappanopera vége

Nos, bár a cím egy picit degradáló, de teljesen megértem azokat, akik az Ágival való kapcsolatomat egy szappanoperának titulálták, mert meglehetősen sok hasonlóságot vonultattunk fel az utóbbi 7 év se veled-se nélküled viszonyunkban. Immáron sokadjára írom le azt, hogy vége. Nem akarok ezúttal kisnovellát írni, se videókat belinkelni, nem akarok pocskondiázni, mert mindez már megtörtént legalább egyszer és amúgy is fölösleges. Röviden és tömören: én már nem tudtam úgy szeretni őt, mint ahogy ő engem, nem tudtam annyi energiát belefektetni a kapcsolatunkba, mint ő és ezzel az őrületbe kergettem, vagy ő kergette önmagát, nem tudom. Én sokáig áltattam magam, ami által őt is áltattam. Ez egyáltalán nem helyes, de ki cselekszik állandóan helyesen? Hogyan tudjuk meg az igazat, hogyan nézzünk szembe magunkkal, ha nem ragadunk meg minden esélyt amivel közelebb jutunk a megoldáshoz? Bár biztos volnának még lehetőségek, nem látom értelmét, hogy megpróbáljuk, a fent leírtak miatt. Útelágazáshoz értünk, ki jobbra, ki balra.

Day of sadness no. 2

Az első day of sadness valamikor 2007 májusában volt, amikor elment a cégtől Dalbir Singh kreatív igazgató. Utána már csak két embert tekintettem mentoromnak itt az Ogilvyben, akik nagyban befolyásolták a gondolkodásomat, munkához való hozzáállásomat és szakmai fejlődésemet: Frí és Misi. Nos, Misi is elhagyta az Ogilvy nevű hajót.

A legjobb fej főnök volt, bár időbe telt, hogy rájöjjek: ha valamire azt mondja, hogy "kurvajó" akkor az nem biztos, hogy tényleg az, max még egy picit kell rajta csiszolni :) Mindig jó volt egy csocsóra, vagy kettőre vagy háromra. Büszke vagyok arra, hogy megmászattam az asztal alatt, persze ez neki is sikerült egyszer, ha jól emlékszem. Két nyáron is szervezett a csapatának egy kikapcsolós hétvégét az Őrségben, ami mindkétszer baromi jó volt, segített összerázni minket. Rengeteg dolgot írhatnék még, de valójában tök fölösleges, maradjunk annyiban, hogy az ő jelenléte bearanyozta az Ogilvyben töltött eddigi majdnem 3 évemet.

Restart

Ezt már olyan régóta ki akartam postolni, de nem mertem, mert attól féltem, hogy elterjed és előbb-utóbb kiderül, hogy én csináltam hirtelen felindulásból egyszer munka közben/helyett, de most már igazából nincs tétje a dolognak és remélem, hogy ott fog virítani minden account és kreatív asztalán minden reklámügynökségen, ahol mobiltelco cégen dolgoznak. Tehát közkívánatra jó nagy felbontásban:
T-Voda-Pannon hibrid logo. Creative Commons meg minden.

Élet a webkettőn: Twitter

A Twitter 2006 óta létezik, ami egy mikroblog-szolgáltatás és szociális háló (ugyanez angolul szebben hangzik). A lényege, hogy 140 karakterben oszthatod meg a nagyvilággal ami épp téged érdekel, veled történik, gondolsz stb - ez a tweet, vagy magyarul a csirip. Még valamikor a legelején regeltem és lefoglaltam a zsutti felhasználónevet, bár használni csak pár hónapja kezdtem el.

Őszintén szólva eleinte nem igazán fogtam a lényegét. Miért akarnám én 140 karakterben megosztani másokkal az életem, vagy gondolataim, amikor van msn, skype, facebook meg blog, meg flickr stb? Aztán szép lassan rájöttem, hogy csomó olyan ember van, akikkel például nem tartom napi vagy akár heti-havi szinten a kapcsolatot, mégis érdekel, hogy mit gondolnak, csinálnak, és ez ugyanígy érvényes visszafele. Tovább van pár hírös ember, akik szintén érdekelnek: zenészek, színészek, rendezők és ha nem gyűlölném a celebeket, még talán őket is követném. Az sem egy utolsó szempont, hogy a Twitteren keresztül sokszor hamarabb értesülök bizonyos hírekről, mint bárhonnan a médiából. Egyszerűen bámulatos. (Pl most ment a tv-ben a magyar-svéd meccs, de nem néztem mert írtam a blogot és egyszercsak egy nagy BAZDMEG-et hallottam a nappaliból ami lehetett volna akár egy kihagyott helyzet is, mire jött a tweet hogy "Hun-Swe 0-1").

A Twitter használata pofonegyszerű. Beírod a szöveget, nyomsz egy entert és kész. Küldhetsz twit-et SMS-ben, használhatsz PC-n ill. Mac-en különböző Twitter klienseket, amelyek nagy része már mobilra is letölthető. Válaszolhatsz mások tweet-jeire, ha a felhasználónév elé egy '@' karaktert teszel (pl @zsutti), ezeket az üzeneteket bárki láthatja, küldhetsz közvetlen üzenetet (pl D zsutti), ezek mások előtt rejtve maradnak, újratwittelheted mások tweet-jeit (pl RT @zsutti), ezt szintén láthatja bárki. A rendszerben úgynevezett 'hashtag'-ekkel lehet keresni, azaz ha egy # karaktert illesztesz egy szó vagy szavak elé, arra mások rákereshetnek. Például szar a meló és ha rákeresel erre a szóra, hogy "worksux", akkor megjelenik az összes tweet, amiben ez szerepel: #worksux, így olvashatod mások gondolatait a szar munkáról stb.

Megszerettem a Twittert. Ha blogolok vagy képet töltök fel a netre, akkor twittelek, ha valami érdekes történik, twittelek, ha lenne a telómon kamera és elkapnám azt, ahogy mondjuk Gyurcsány az Orbánnal pingpongozik, akkor twittelném azt is. Ja igen, képeket is lehet twittelni a Twitpic segítségével, vagy közvetlenül mobilról. Imádom a modern technológiát, mondtam már?

JCVD

Erre a filmre már tavaly óta kíváncsi voltam, mióta először hallottam róla. Különlegessége az, hogy főszereplője Jean-Claude Van Damme (eredeti nevén Van Varenberg), aki saját magát alakítja a filmben, egy meghasonlott lecsúszott színészt, aki csak tizedrangú szerepeket kap tizedrangú filmekben, avagy már azokat sem, miközben egy gyermekelhelyezési pert próbál átvészelni, szóval elég szarul áll a szénája. Visszautazik szülőhazájába, ahol még mindig nemzeti hősként tekintenek rá, hogy tiszta lappal indulhasson el újra, amikor véletlenül egy bankrablásba keveredik. Nem egyszerű eset...

Ez a film egy nagy önszatíra. Van Damme miatt készült el, róla szól, ő áll az események középpontjában, miközben újabb szerepeket kell eljátszania egy lehetetlen szituációban. Őszintén mondom, hogy talán ez az első film, amiben Van Damme valódi színészi énjét láthatjuk. Teljesen mást hoz, mint amit eddig megszokhattunk tőle, azaz nem zúzza le a rosszfiúkat váratlanul egy fejberúgással. A film vége felé, mintegy megszakítva a cselekményt, egy váratlan vallomást kapunk Van Damme-tól, talán ez a film legmegkapóbb része. Egyenes és őszinte, szívszorító. A végkifejlet igazságtalan, de aztán ő is megkapja a feloldozást.

Verdikt: 8/10. Ajánlom mindenkinek aki utálja Van Damme-ot. Aki rajong érte, az úgyis megnézi.

Becstelen brigantik

Nem annyira friss a moziélmény, kb egy hetes, de még mindig elevenen él bennem ez a film, amivel Quentin Tarantino felébredt csipkerózsikaálmából és újra azt csinálja amihez ért: sok vér, erőszak, miközben a néző szétröhögi a fejét. Na jó, ez nyilván nem mindenkinél jön be, Ági például annyira nem szereti az erőszakos filmeket, ezért a legérdekesebb jeleneteket - tehát amikor náciöldöklés folyik - eltakart szemmel nézte végig, miközben én visítva csapkodtam a térdem. A film után enyhe frusztráltságot véltem rajta felfedezni, de megértettem.

Szóval Quentin bácsi kitalált egy sztorit, ami a II. világháború alatt játszódik: az egyik cselekményszálon egy maroknyi amerikai zsidó katona a frontvonalak mögé megy, azzal a céllal, hogy irtsák a nácikat. Ez olyan jól sikerül nekik, hogy a német katonák körében egyre durvább rémhírek terjednek el róluk, tegyük hozzá nem alaptalanul. A csapat vezetője Aldo Raine hadnagy, akit Brad Pitt alakít. Pitt alakításáról csak annyit, hogy már megint nagy figurát hozott össze, amiről nagyrészt az elképesztően fülsértő tennesse-i akcentusa tehet, főleg mikor elkezd olaszul beszélni :) Ez a fickó zseniális színész. A másik cselekményszál egy Shosanna nevű zsidó lányról szól, aki tanúja lesz, ahogy egy náci tiszt lemészárolja a családját és kis híján őt is. Elmenekül és Párizsban bujkál, mígnem újra találkozik a Nemezisével. Nem akarom az egész sztorit elmesélni, a lényeg, hogy ha a film szerint történtek volna az események, a háború végkimenetele is más lett volna.

A szereplőgárdáról még ejtenék néhány szót, mivel megérdemlik. Mivel Tarantino szereti autentikus szereplőkkel megtölteni a filmjeit, itt javarészt német és osztrák színészekkel dolgozott együtt, köztük van Til Schweiger, Daniel Brühl (Good bye Lenin), Christoph Waltz (szintén zseniális színész), Gedeon Burkhard (Kommissar Rex, Cobra 11) és Martin Wuttke mint Hitler. Hitler karakterét meglehetősen viccesre sikerült megformálni, leginkább egy toporzékoló kisgyerekre emlékeztet, aki nem ehet a csokis sütiből.

Ami a legjobban tetszett a filmben - és szinte minden Tarantino filmben - azok a precízen felépített jelenetek és a színészek szájába adott hosszú magyarázó monológok, egyszerűen zseniálisak, főleg német nyelven! Tudom, hogy a legtöbb magyar ember valamilyen megmagyarázhatatlan okból utálja ezt a nyelvet - Nec haverom szavaival élve csak azért találták ki, hogy a Rammstein megzenésítse - de számomra zene volt a füleimnek ezeket a tarantinoi szövegeket a pattogós német nyelven hallgatni. Egyúttal itt javasolnám mindenkinek, hogy ne szinkronnal nézze meg a filmet, mert négy nyelven megy a duma és szerintem a szinkron sokat vesz el az élvezeti értékéből.

Verdikt: 10/10. Tarantino újra magához tért, könnyesre röhögtem magam még a legbrutálisabb jelenetek alatt is.