Becstelen brigantik

Nem annyira friss a moziélmény, kb egy hetes, de még mindig elevenen él bennem ez a film, amivel Quentin Tarantino felébredt csipkerózsikaálmából és újra azt csinálja amihez ért: sok vér, erőszak, miközben a néző szétröhögi a fejét. Na jó, ez nyilván nem mindenkinél jön be, Ági például annyira nem szereti az erőszakos filmeket, ezért a legérdekesebb jeleneteket - tehát amikor náciöldöklés folyik - eltakart szemmel nézte végig, miközben én visítva csapkodtam a térdem. A film után enyhe frusztráltságot véltem rajta felfedezni, de megértettem.

Szóval Quentin bácsi kitalált egy sztorit, ami a II. világháború alatt játszódik: az egyik cselekményszálon egy maroknyi amerikai zsidó katona a frontvonalak mögé megy, azzal a céllal, hogy irtsák a nácikat. Ez olyan jól sikerül nekik, hogy a német katonák körében egyre durvább rémhírek terjednek el róluk, tegyük hozzá nem alaptalanul. A csapat vezetője Aldo Raine hadnagy, akit Brad Pitt alakít. Pitt alakításáról csak annyit, hogy már megint nagy figurát hozott össze, amiről nagyrészt az elképesztően fülsértő tennesse-i akcentusa tehet, főleg mikor elkezd olaszul beszélni :) Ez a fickó zseniális színész. A másik cselekményszál egy Shosanna nevű zsidó lányról szól, aki tanúja lesz, ahogy egy náci tiszt lemészárolja a családját és kis híján őt is. Elmenekül és Párizsban bujkál, mígnem újra találkozik a Nemezisével. Nem akarom az egész sztorit elmesélni, a lényeg, hogy ha a film szerint történtek volna az események, a háború végkimenetele is más lett volna.

A szereplőgárdáról még ejtenék néhány szót, mivel megérdemlik. Mivel Tarantino szereti autentikus szereplőkkel megtölteni a filmjeit, itt javarészt német és osztrák színészekkel dolgozott együtt, köztük van Til Schweiger, Daniel Brühl (Good bye Lenin), Christoph Waltz (szintén zseniális színész), Gedeon Burkhard (Kommissar Rex, Cobra 11) és Martin Wuttke mint Hitler. Hitler karakterét meglehetősen viccesre sikerült megformálni, leginkább egy toporzékoló kisgyerekre emlékeztet, aki nem ehet a csokis sütiből.

Ami a legjobban tetszett a filmben - és szinte minden Tarantino filmben - azok a precízen felépített jelenetek és a színészek szájába adott hosszú magyarázó monológok, egyszerűen zseniálisak, főleg német nyelven! Tudom, hogy a legtöbb magyar ember valamilyen megmagyarázhatatlan okból utálja ezt a nyelvet - Nec haverom szavaival élve csak azért találták ki, hogy a Rammstein megzenésítse - de számomra zene volt a füleimnek ezeket a tarantinoi szövegeket a pattogós német nyelven hallgatni. Egyúttal itt javasolnám mindenkinek, hogy ne szinkronnal nézze meg a filmet, mert négy nyelven megy a duma és szerintem a szinkron sokat vesz el az élvezeti értékéből.

Verdikt: 10/10. Tarantino újra magához tért, könnyesre röhögtem magam még a legbrutálisabb jelenetek alatt is.