A szappanopera vége

Nos, bár a cím egy picit degradáló, de teljesen megértem azokat, akik az Ágival való kapcsolatomat egy szappanoperának titulálták, mert meglehetősen sok hasonlóságot vonultattunk fel az utóbbi 7 év se veled-se nélküled viszonyunkban. Immáron sokadjára írom le azt, hogy vége. Nem akarok ezúttal kisnovellát írni, se videókat belinkelni, nem akarok pocskondiázni, mert mindez már megtörtént legalább egyszer és amúgy is fölösleges. Röviden és tömören: én már nem tudtam úgy szeretni őt, mint ahogy ő engem, nem tudtam annyi energiát belefektetni a kapcsolatunkba, mint ő és ezzel az őrületbe kergettem, vagy ő kergette önmagát, nem tudom. Én sokáig áltattam magam, ami által őt is áltattam. Ez egyáltalán nem helyes, de ki cselekszik állandóan helyesen? Hogyan tudjuk meg az igazat, hogyan nézzünk szembe magunkkal, ha nem ragadunk meg minden esélyt amivel közelebb jutunk a megoldáshoz? Bár biztos volnának még lehetőségek, nem látom értelmét, hogy megpróbáljuk, a fent leírtak miatt. Útelágazáshoz értünk, ki jobbra, ki balra.