kedd, szeptember 04, 2007

Elengedtem, mert azt akarta

Rég volt az, hogy ennyire magatehetetlennek, hasznavehetetlennek és feleslegesnek éreztem magam. Valójában nem kéne panaszkodnom, hiszen megvan mindenem – albérlet a Várban, jó állás, barátok, hazaváró család – amit egy magamfajta ember csak akarhat. Szinte minden...

De most, amikor itt fenn a szobámban írom ezt a bejegyzést, egy Egri Leánykát kortyolgatva, hogy holnap, amikor felteszem a blogra, még a frissen sült élményt adhassam át kevéske olvasómnak – szóval most ramatyul vagyok. Alig két órája, hogy találkoztam Vele a Gödörnél és leültünk beszélgetni az Erzsébet téren. Másfél hónapja nem beszéltünk – pár sms-t leszámítva. Most teljesen le vagyok sújtva, néha az is nehezemre esik, hogy megemeljem az ujjaimat, hogy pötyörésszek a klaviatúrán. Minden erőm elment.

Azt akarta, hogy engedjem el. Nem tudott igazi okot mondani szerintem, sőt, tovább megyek ennél, szerintem élete leglogikátlanabb döntését hozta meg, annak ellenére, hogy egy okos lány – talán az egyik legokosabb akit ismerek – és mindazok ellenére, amiket érez. Azt mondta, hogy az összes kapcsolata közül én voltam az egyetlen, akivel el tudta képzelni a közös életet, közös fedelet, közös gyerekeket, mindent. Azt is mondta még, hogy szeret... Én is szeretem. Mert minden találkozásunk alkalmával úgy érzem magam, mint amikor legelőször megcsókoltuk egymást, ezt az érzést nem tudom mással megmagyarázni. Nekem messze nem volt annyi kapcsolatom, mint neki, de azt tudtam én is – és meg is mondtam neki – hogy Ő az egyetlen Nő akivel el tudom képzelni, a közös életet, közös fedelet, közös gyerekeket... Fogta a kezem és valahogy nem éreztem igazinak... Úgy éreztem légneművé válok és elillanok és kiderül, hogy ez is csak egy rossz álom volt. De ottmaradtam, a kemény fapadon ülve Vele.

Nem értem, nem értem, nem értem, nem értem, NEM ÉRTEM! Ha minden egybevág és minden olyan egyértelmű, akkor miért kell mégis az ellenkezőjét tenni? Nem kaptam még csak egy fikarcnyi esélyt sem. Valószínűleg én vagyok a világ legtürelmesebb pasija és mindezek végén nem kaptam esélyt, hogy bizonyítsak.

Azt akarta, hogy engedjem el. Mondta, hogy valószínűleg Ő ott akkor a világ legnagyobb „hülye picsája” és lehet, hogy erre csak későn fog rájönni, de az már senkit nem fog vigasztalni. Igaza van, ha erre túl későn jön rá, akkor egyszerre legalább két életet fog tönkretenni. Az övét, az enyém és azét is, akinek akkor én fogom majd a kezét és amúgy sincs semmi köze az egészhez. Mert amikor Ő erre rájön, egyedül lesz. Sokan mondták már nekem, hogy nem érdemes csak EGY csajra várni, de ezt mind olyanok mondták, akik még nem találták meg azt az EGY-et. Én hiszem, hogy megtaláltam és most elengedtem. Megtettem, mert azt akarta. Ez a szerelem? Gyűlölöm. Azért gyűlölöm, mert olyanra kényszerít, amit józanul, normál esetben nem tennék meg!

Adtam neki egy búcsúcsókot. Egy hosszú búcsúcsókot. Ennyi kijárt nekem. Nem bírtam tovább visszatartani, otthagytam a padon és elindultam a Lánchíd felé. Nem jutottam messze, mert a park végében összecsuklottam egy padon és elkezdtem bőgni. Évek óta nem sírtam ennyire. Hosszú percekig ott ültem. Mikor felnéztem, már nem volt ott. Továbbmentem és szinte a Lánchíd közepéig folyamatosan bőgtem. Közben találkoztam az élet nyomorával, turistákkal, munkatárssal, régi ismerőssel és nem bírtam szólni senkihez, csak erőltetett mosollyal az arcomon mentem tovább, hogy ne lásson senki. Hazagyalogoltam. Magamhoz tértem picit.

Most ez szól: Lamb – Gabriel. Iszom a borom. És sírok...

hétfő, szeptember 03, 2007

Student crossing

Ma reggel amikor munkába jöttem, az elém táruló gimnazisták kis csoportjának látványától eszembe jutott egy beszélgetés, ami nemrég zajlott le a fônököm és pár kolléga közt:

- Figyi srácok, mi az a nagy szürke épület ott a sarkon, ahogy megyünk a bolt felé?
- Az egy iskola. Egész pontosan egy gimnázium.
- Iskolaa? De én mindig csak dohányzó meg piáló gyerekeket látok ott!
- Igen, ma ilyenek a magyar iskolák. Te ezt nem tudtad?

Szóval most volt iskolakezdés ugyebár és épp kifogtam az elsô óra végét, amikor egy egész osztály állt kint és a fiúk serényen tekerték vágott dohányból a cigit maguknak és a csajoknak egyaránt. Remélem mást nem tettek bele...
Mire nekem gyerekem lesz, ô már az ovi elé fog kilógni cigit tekerni? Szép jövô van kilátásban, ti is úgy gondoljátok?

péntek, augusztus 31, 2007

Vita

Szar a hetem, de kit érdekel?

Tényleg, az utóbbi 1 hétben már annyi szar történt velem, hogy egyszerûen már nem tud érdekelni. Egy dolog zavar, hogy még nincs itt a jövô hét.
Nem is tudom hol kezdjem. Haladok visszafelé az idôben, az jó lesz. Ma reggel 10 után értem be a munkahelyemre, ami végülis nem akkora probléma, de engem zavar. A késésem oka - a késôn kelésen túl - az volt, hogy tapasztalati úton megtudtam, hogy már jó ideje 5000 Ft a helyszíni bírság, ha megbüntet a BKV-s ellenôr. Nem próbáltam meg elmenekülni, pedig lett volna rá alkalmam, nem visszakoztam, nem küldtem el az anyjába és egyéb helyekre, hanem fizettem mint a kisangyal. Ha belegondolok, hogy kb. 7-8 hónapja nincs semmiféle bérletem, és jegyet is csak ritkán vettem, egész olcsón utazom a BKV-n. De ígérem, szeptemberben már veszek egy havijegyet, jó kisfiú leszek, egyre jobb! Ha az a surmó geci, akirôl az elôzô postomban írtam nem ver át a hétvégén, még kevésbé érdekelt volna a dolog.
Amúgy egy lesújtó afférnak voltam szem és fültanúja, mikor bírságolásom folymatban volt. A buszon elkaptak egy idôs hölgyet, aki a Várból tartott a Moszkvára. A hölgy szemmel láthatóan elég jól el volt eresztve, arany nyaklánc, aranykeretes szemüveg, jóltáplált, frankón belôtt frizura, kisunoka, jó nagy retikül. Na, ô viszont elküldte szegény ellenôrt az anyjába, a picsába és még sok olyan helyre, amit már nem tudtam megjegyezni, közben hôzöngött, hogy ôt hogy merik megbüntetni, amikor akart lyukasztani, csak épp leállt az ismerôs buszsofôrrel beszélgetni és hogy ô ezt mibôl fizesse ki stbstb. Mindezt úgy, hogy közben már a rendôrök kérték tôle az igazolványát! Komolyan megsajnáltam az ellenôrt! Azért az sem egy egyszerû meló! Sokszor nyafogunk itt a nagy reklámszakmában, hogy mennyi stressz, meg hülye ügyfél, meg túlóra, de az emberi butaságot elviselni napi 8 órában az nagyon kemény lehet, tehát mától picit jobban megbecsülöm az ellenôröket. Amúgy tök szívesen beszóltam volna a PN-nek (gy.k.: Primitív Nagymama), de sietôs dolgom miatt ezt inkább elhalasztottam. Ja, és az milyen dolog, hogy a nagyi ilyen példát mutat a kisunokának? Abból is ilyen kis elkényeztetett köcsög lesz tutira...
Lépjünk egy napot vissza. Tegnap letörött ez egyik fogamnak a fele. Régi rossz fog volt, de beletörött a melegszendvicsbe. Asszem fel kell hívnom a Steinhof-ot (volt gimis padtárs, most fogszakorvos), hogy hozza rendbe a fogsoromat, mert ez már nem állapot...
Tegnap este olyat csináltam, amit még soha életemben: kénytelen voltam - pénz és mosoda hiányában - kézzel kimosni pár boxeremet meg zoknimat, mert elfogytak a tiszták! Elhiszitek ezt? ÉN KÉZZEL MOSTAM A SZENNYESEMET! Közben megtapasztaltam, hogy a kézzel mosás igenis kemény fizikai munka, tehát minden kézzel mosó háziasszonynak max RESPECT, és mindenki másnak is, akik ilyet valaha csináltak! Úgy érzem, léptem egy szintet felfelé az önálló élet útján...
Az Ogilvyben is kész vagyok szinte minden nap. Mivel egy olyan házban van az iroda, ahova most költöznek be az emberek, körülöttünk mindenhol javítanak, szerelnek, fúrnak, faragnak, köszörülnek, kalapálnak! Képtelenség gondolkodni, lehetetlen kreatív alkotómunkát végezni, persze mégis kénytelenek vagyunk megtenni! Ez megy hetek óta. A munkakörülményeink egyenlôek a nullával! Rettentô kiborító! Azt ígérik, hogy jövô héttôl már nem lesznek ilyen nagy zajjal járó munkálatok, de én már nem hiszek el semmit!

Vannak még más paráim is ami a munkával és a karrierrel kapcsolatosak, de az egy másik bejegyzés témája lesz.

hétfő, augusztus 27, 2007

Durva hétvége

Kész beszarás, hogy mennyire kikészültem tegnap estére és egyáltalán nem is csoda. Sok ember, meg sok alkohol segített, hogy roncs legyek.
Az egész pénteken kezdôdött. Lementünk Egerbe, ahová egy 3 napos fesztivál keretében meghívták az Eclips3 Inzanes-t vizuálozni az nyitó esten az egyik partihelyszínre. Mivel az egyik szervezô sráccal már volt negatív tapasztalatunk kb 5 hónappal ezelôtt, én nem nagyon hajlottam a dologra, de végül rábeszéltek. Volt pár kikötésünk: oldják meg az oda-vissza utunkat és fizessenek elôre. Kisbusszal jöttek a lakás elé, bepakoltunk, indultunk. Az egész Eclips3 bagázs ott szorongott (dj-k és vj-k), de levittek. Megérkeztünk, kipakoltunk, összaraktuk a masinériát, megoldottuk a szokásos technikai parákat és ezért csak az egri Teskó-ba kellett elmennünk és vennünk egy fogót. Csodák csodájára tényleg kifizették elôre a vizuált, alig hittem el! Nagyon fasza volt az este, végre vizuáloztunk egy rendeset (iszonyatos volt ez a nyári uborkaszezon), ittunk, buliztunk...
Egészen addig, amíg hajnalban kiderült, hogy a szervezô srácot nem találják, azt, aki minket is meghívott. Nevezzük nevén azt a mocsadékot: eredetileg Szabó Zoltán néven anyakönyvezték, de Bushed vagy Firehemp néven futtatja magát. Ez itt az iwiw-je. Csak azért linkelem be, hogy ha esetleg látjátok, akkor tudjátok azonosítani és ha ez megvan, akkor hívjatok fel! Valószínûleg Budapest vagy Százhalombatta bármely pontján felbukkanhat, de most állítólag Egerben lakik. Ne nyúlj hozzá, csak hívj fel engem! Én akarom betolni az orrát az agya helyére!
Szóval ez a geci lelépett úgy, hogy nem fizetett se a helynek, se a dj-knek (akik azért jó sokan voltak, köztük Palotai, Cadik, Jade, Matt-U stb.), se a portaszolgálatnak (hatalmas, kétméteres, kopasz szekrényajtónyi emberek), se a sofôrnek, akinek haza kellett volna minket vinnie. Ne tudjátok meg mi folyt ott! Mindenki tombolt, rázta az öklét, anyázott... A sofôrünk nagyon kivolt. Azzal fenyegetett, hogy kidobja a cuccainkat a kocsiból, aminek nem igazán örültem volna, mivel egy kész vagyonba került a gép meg az új monitorom. A helyzet egyre fokozódott, nagyon úgy tûnt, hogy ottragadunk Egerben 30 kilónyi cuccal és senki sem volt olyan állapotban, hogy akár csak 5 métert cipelje bárhová. Szóval összedobtuk a sofôrnek a fuvardíjat... Egy bankautomatánál leszedtük a pénzt, nekem 10 rongyom bánta a dolgot. Hazajutottunk.
Ennek a köcsögnek nem ez volt az elsô rossz húzása, de most kihúzta a gyufát. Túl sok embert baszott át, egyszer fel fog bukkanni és akkor elkapom. Nem bízom benne, hogy a pénzt ami minket illet valaha is újra látom, de úgy szétverem a pofáját, hogy az anyja sem ismer majd rá. Utána pedig felhívom sorba a sofôrt, a dj-ket, az egri szekusokat.
Egy dolog bánt nagyon: tudtam, hogy a Bushed-ben nem lehet megbízni, féltem az újabb húzásától, de hagytam magam rábeszélni és megkaptam a magamét... Kurvaélet.

Szombaton valamikor délután felébredtem leégve, kifáradva, rezignáltan. Elkezdtem összerámolni a holmijaimat, mert új albérletbe költöztem. Igen-igen, már megint. Ez a 10. albérletem, mióta a Nagy Faluban élek. De most aztán valaki nagyon felvitte a dolgomat, mert a Várban lakom! Érted? V-Á-R!
Este jött Mózes és kocsival átcuccoltunk pár doboznyi holmit. A péntek estét megelôzôen azt terveztem, hogy szombaton kimegyek bulizni a Mokkába a Hajógyárira, Noisia buli volt. A nagy "átbaszás" után már nem volt mibôl, de Mózes megint rádumált. Így hát hozzányúltam maradék kis pénzecskémhez, hogy egy szar este után végre jöjjön egy jó is. Sikerült. Nagyon berúgtam, nagyot buliztam, találkoztam mindenféle rég nem látott emberekkel sôt,még az egyik recis csajszival is az Ogilvy-bôl!
Hajnalban hatan elindultunk vissza a Várba afterezni. Ott folytatódott a piálás, mint kiderült túl hangosak is voltunk, a csajok persze visítoztak, meg kb mindenki más, csak Mózes meg én nem, mert mi nem szeretünk visítani. Aztán Mó kidôlt, aztán még egy ember. Történtek az események, ami odáig fajult, hogy majdnem orgia lett a vége. Az orgia érdeklôdés hiányában elmaradt, ehelyett volt egy "hármas páros", amivel csak egy gond volt, hogy én nem voltam benne. Más arcáról SUGÁRzott reggel a vigyor. Nemtom...én valahogy mindig kimaradok ezekbôl...nem kellek én a kutyának se...vagy miért van ez? Rám van írva valami? Vagy csak randa a pofám? Eh...leszarom! Kis kurvák nem érdekelnek.
Reggel 10-kor úgy döntöttem, hogy hagyom a még talpon, illetve akkor már inkább háton, meg hason meg mindenféle más testrészen lévô embereket és lefekszem aludni. Nekem még teljesítenem kellett aznap. Kb délután 1-kor másztam ki az ágyból, nem tudtam eldönteni, hogy részeg vagyok-e vagy másnapos. Kieresztettem a lányokat, felébresztettem a tetszhalottakat, kicsit összepakoltunk és Mózessel mentünk vissza Danihoz a maradék cuccaimért. Mózes kiakasztott, folyamatosan böfögött, amitôl durva hányingerem lett. És Mózes, ezt nem fogom kitörölni a blogomról! Faszkorbácsot neked!
Daninál erôltetett menetben öszapakoltam, amit tudtunk belepasszíroztuk a kocsiba és indultunk vissza a Várba. Fél hatkor jöttek Matyiék, a Pólómániához kellett nekik termékfotókat készítenem. Ja igen, egész nap nem ettem szinte semmit, csak ittam. Mindössze 3 barackkal tartottam magam életben. A végén már haluztam meg szédültem rendesen...
Nem sokkal miután Matyiék leléptek, megjött Mó a bevásárlásból, jó sok kajával, úgyhogy gyors ütemben betermeltem pár kaviáros kenyeret :) Ezután visszamentem Danihoz, hogy elhozzam a bicajom. Közben újra megéheztem, úgyhogy még ott is ettem egy levest. Aztán visszatekertem a Várba. A Széna tértôl van egy emelkedô, ami a Vár felé visz és nem bírtam felmenni rajta, le kellett szállnom a bicómról! Szégyen, de annyira hulla voltam már, hogy nemigaz. Végül hazajutottam, ahol gyorsan befaltam egy nagy adag spagettit. Kb 2 óra alatt abszolváltam a reggelit, ebédet és a vacsorát :/ Ezek után hajnali egykor lefeküdtem, majd kb másfél órát forgolódtam.
Ez volt a brutális hétvége, nem szeretnék még egy ilyet egyhamar! Mára ennyi, na jóéjt!

péntek, augusztus 24, 2007

Vettem bicót (is)!

Immáron 6 éve élek itt a Nagy Faluban és mostanra sikerült azt elérnem, hogy önerôbôl vettem magamnak egy rendes bringát! Köszönet kollégámnak - Green-nek - akitôl megvettem az egyik bicaját és miután feltuningolta, birtokba vehettem. Vettem már lámpát, láncot, még hiányzik egy sisak, egy biciklis szerszámkészlet, kulacs és a tartója meg esetleg egy jó kis biciklis mez. Amúgy így néz ki:

Az Ogilvy garázsában stílusosan egy sárga-fekete korlátnak támasztva.

A kép amúgy szintén az újonnan vásárolt kis digitális kompakt Canon A630-as fényképezôgépemmel készült. No para, nem ezzel fogom leváltani a Zenitemet, ez csak arra van, hogy mindig nálam legyen, ha épp fényképezni kéne vagy le akarok filmezni valamit. Amúgy ahhoz képest, hogy ez csak egy kis szar kompakt gép, abszolút meg vagyok vele elégedve mind képileg, mind felvétel-ügyileg, teljesen frankó beállítási lehetôségei vannak, 10 megapixeles (nem értem minek), nagyon jó a makrója és kihajtható a 2,5"-os kijelzôje! Szóval zsír! Mindennek megfelelôen, most le vagyok égve, mint a Reichstag...

péntek, augusztus 03, 2007

Mindpieces

A mai napon töröltem a mindpieces.blogspot.hu blogomat, ahova a fotóimat töltöttem fel pár évvel ezelôtt. Megszüntettem, mert nem volt tovább értelme. Hamarosan elkészül a rendes honlapom, sokkal több, jobb és szebb tartalommal. Már nagyon várom, hogy kész legyen, mivel már évek óta tervezem és hónapok óta készül, csak lassan... Nem érdekes, hamar munka ritkán jó, én pedig valami nagyon faszát akarok!

csütörtök, augusztus 02, 2007

A mai nap...

...egyszerûen szar volt. Fáradtan és leverten nyomtam le a mai 8 órámat. Totális apátia és rezignáció lett rajtam úrrá. Pedig nem volt olyan sok meló, hogy meg kellett volna szakadnom belé.
Miért? Erre keresem a választ egész nap. Ami változott az utóbbi idôben, az az, hogy végeztem mindenféle munka utáni privát dolgaimmal, régi, parlagon heverô ötletekkel és két hete szinte minden este valami filmet nézek, néha kettôt, vagy sorozatot amit letöltöttem. Tehát henyélek. Az nem lehet, hogy emiatt érezzem magam szarul! Márpedig úgy sejtem ez áll a háttérben. Érzem, hogy nincs kedvem hazamenni, mert ott a semmittevés vár...
Ennyire munkabuzi lennék, hogy csak így érzem jól magam? Nekem már az se jó ha pihenek egy picit? Bulizni nem mehetek, mert a költözés nagyon le fogja apasztani a pénztárcámat az elkövetkezendô két hónapban, kölcsön kérni meg rühellek... Mindezek tetejébe ma az is kiderült, hogy nem jutottunk be az @RC-ra. Ez volt a csúcspont, illetve a mélypont. Aki esetleg nem látta volna, ezzel neveztünk:

Turulglue

Valamit ki kell találnom, vagy adjon valaki melót nekem, amit otthon sunyiba csinálhatok, fizetéskiegészítés képpen és hogy boldog fáradt ember legyek az éjszakázástól! Biatch.

kedd, július 31, 2007

Sok para semmiért

Tegnap este bejelentettem Daninak, hogy elköltözöm tôle. Elég könnyedén lereagálta a dolgot, csak annyit kérdezett, hogy hova és kivel. Én meg az elmúlt 1 hétben ezen izgultam mint állat, hogy miképpen fogom ezt neki beadni... Igazából nem attól féltem, hogy bejelentem a távozásom, hanem az ilyenkor általában szokásos "MIÉRT?" kérdésre féltem válaszolni. Szerintem felbasztam volna az idegrendszerét az okok felsorolásával, ami a fejemben egy meglehetôsen hosszú listában manifesztálódott. De nem tette fel a kérdést én pedig nem erôsködtem. Pedig lehet tanulsággal szolgált volna neki és szerintem igazam lett volna sok dologban. Mindegy, talán majd egyszer eszébe jut megkérdezni.

péntek, július 20, 2007

El tudod engedni akit szeretsz?

Ez itt a nagy kérdés, nem a "lenni vagy nem lenni"!
Soha nem vártam azt a pillanatot, amikor ezt meg kellett tennem! Ráadásul másodjára! Beletörôdni, várni vagy mittudomén... Kéne folytatni az életet, kapcsolatba lépni emberekkel, új kapcsolatot kiépíteni egy nekem szimpatikus lánnyal, bulizni sokat, tervezni a jövôt meg ilyenek. Rohadt nehéz úgy tervezni, ha nem érzed azt, hogy van kiért... Ez is egy rohadt ördögi kör, immáron a sokadik, amibe belekerülök és próbálok kimászni.
Miért van az, hogy az életem egy bizonyos része mindig a béka segge alatt van? Soha nem lehet egyszerre minden jó? Olyan sokra vágyom talán? Rendben van, hogy a ROSSZ elôbb-utóbb elnyeri méltó büntetését - és én sokáig nagyon ROSSZ voltam, sok bánatot okoztam olyanoknak, akik a legkevésbé sem érdemelték meg - de ennyire ne büntessen már a SORS! kérlek...

Nem akarok elhanyagolt lenni, nem akarok zombivá vagy géppé válni, ÉRZÔ LÉNY vagyok, szükségem van a szeretetre, az övére!
Ha ennek az az ára, hogy el kell engednem azt akit szeretek, ám legyen. Egy dolog van, ami zavar: nincs garancia arra, hogy vissza is jön. Csak remélhetek. Remélhetem, hogy ugyanúgy hiányzom majd neki mint ô nekem... És mint tudjuk, a remény hal meg utoljára...

kedd, július 17, 2007

BalatonSound

Lent voltam én is. Kezdjük ott, hogy először is nem ecsetelném részletesen, hogy miként sikerült eldönteni, hogy 3 napra megyek le, mert az egy külön sztori lenne. A lényeg, hogy így alakultak a dolgok, de én eredetileg másként készültem – csak 1-2 napra – de a sors közbeszólt. Volt egy hetijegyem, 2 napijegyem, egy hátizsákom benne a cuccaimmal de nem volt szállásom. Úgy álltam hozzá, hogy lemegyek egyedül és lesz ami lesz. Sikerült elpattintanom a fölösleges napijegyeimet, a szombatit 2 nappal a fesztivál előtt, a péntekit meg a bejárat előtt egy kis tinédzser kiscsajnak. Először megijedt tőlem, azt hitte biztos valami rosszat akarok neki eladni. Pedig jól járt, csak fel kellett fognia.
Szokás szerint fájt a fejem, mint általában amikor buliznék. Ez ilyen bazdmeg, fáj és kész. Nem is ittam túl sokat, pár sör meg 1 pálesz. A szervezés szerintem összességében rendben volt. A fellépők felhozatala is teljesen rendben volt, kár hogy alig láttam belőlük párat, de sebaj. Amire alapvetően kíváncsi voltam – Nouvelle Vague – azt meghallgattam és nagyot buliztam rá! Életemben először hallottam Freeland-et, zsír volt! Tigából 20 percet hallottam, de az is nagyon bejött, pedig nem kifejezetten az én stílusom az a zene! De ezentúl talán egyre inkább... Beastie Boysról lemaradtam. Pont. Kibaszottul idegesít. Nem is akarok hallani róla!
Péntek estére szereztem szállást. Egy régi külkeres barátom, Dodó és barátai béreltek egy házat Zamárdiban. Aznap estére befértem, a többi estét nem tudták garantálni. A sors mégis úgy hozta, hogy maradhattam mindhárom nap. Megismertem pár új embert, jókat bulizgattunk meg másnapoztunk. Ezúttal is köszi Zsuzsinak és Dodónak! :x
A sors úgy hozta, hogy Ági is odajött bulizni és lakni szombattól. Valamikor hajnalban érkezett meg. Sokat beszélgettünk a régi dolgokról a 3 napban. Finoman szólva felzavarta a hormonháztartásomat ezalatt...
Jól éreztem magam, kivettem 2 nap szabit péntekre és hétfőre. Ez volt a nyaralás erre a nyárra. Kihasználtam rendesen, ropira sültem a napon, úsztam a Balcsiban, tobzódtam mindenféle élvezetben, nem sajnáltam magamtól semmit. Itt kell megemlítenem azt is, hogy több mint 6 éves vágyamnak tettem eleget és kipróbáltam a BUNGEE JUMPING-ot! Hatalmas élmény volt! Próbáltam ordítani zuhanás közben, de egy hang nem jött ki a torkomon. Kicsit letaglózott a látvány és csak az elsô visszarántás után tudtam sikítozni mint a kislányok. Najó, néha gurgulázó üvöltés hagyta el a torkomat, de ez ilyenkor tökmindegy, nem? Legközelebb ha utamba áll egy ilyen, akkor megint ki kell majd próbálnom :) Elvileg készült rólam videófelvétel egy mobiltelefonnal, de valószínûnek tartom, hogy az esti ugrásomból semmi sem látszik a felvételen, tehát kénytelenek vagytok elhinni amit írok!
Hétfőn 10-re értem haza Pestre. Most is fáj a fejem, amikor e sorokat írom, mintegy lezárva e történéseket. Hát nem olyan szép kerek minden?

Nouvelle Vague (legalábbis egy része)

Zagar ( kitakar a képbôl)

Bőrös virsli főtt tojással

Akinek gyenge az idegzete vagy nem kíváncsi intim titkaimra, az most ne olvasson tovább! A húgom legyen szíves ne olvasson tovább! Köszi!

...

Tehát mégis úgy döntöttél, hogy kíváncsi vagy intim dolgaimra. Ám legyen! De előtte tudtodra kell adnom valamit, kedves olvasóm! Az előítélet rossz dolog! Bármiről legyen is szó. Régen rengeteg előítéletem volt, amelyek szinte kivétel nélkül a félelemből és a szokatlan dolgoktól való viszolygásomból fakadtak. Azóta sok előítéletem megdőlt, ezek közül nem mind volt teljesen pozitív hatással rám, de ez most offtopic.
Valamikor tavaly kialakult bennem egy attitűd, hogy ne ítélkezzek olyasmi fölött, amit addig nem próbáltam ki és tapasztaltam meg a saját bőrömön! Most nem sorolnék itt példákat, csak ezt az egyet, ami jelen írásnak a tárgyát képezi. Szóval régen undorítónak és visszataszítónak találtam, ha egy férfinak le van borotválva a farka körül és a heréiről a szőr, én ezt konkrétan férfiatlannak tartottam! A többi testszőrzetről nem is beszélve, kivétel a haj...
Társadalmunkban most már alapelvárás a nőktől, hogy borotválják hónaljukat és a fanszőrzetüket, lábukat, stb. 15-20 éve ez még nem így volt, legalábbis itt hazánkban nem. Ellenben egy férfitől ez nem alapvetően elvárt dolog, ez is csak azt támasztja alá, hogy egy hímsovoniszta társadalomban élünk. Bocs lányok, nem tehetek róla. A vallások tehetnek! Ennek ellenére terjed az epilálás számos formája a férfiak körében is.
A lényeg, hogy végére akartam járni ennek a dolognak. Mitől jobb, vagy rosszabb? Érdemes e váltani a bozontosról a kopasz kutyára? Hozzátenném, hogy nagyon paráztam tőle, mert egyrészt az arcomon kívül még semmimet nem borotváltam egész eddigi életemben és hát itt mégiscsak a farkamról van szó, ha rosszul vágok bele akár el is vérezhetek! És akkor úgy talált volna meg a Dani, vagy a mentő, vagy akárki...
Ki kellett találnom a technikát. Semmilyen szakirodalomra nem támaszkodhattam, ezért kísérleteznem kellett. Tapasztalataim:

  1. Legközelebb valami normálisabb borotvát használok. Most csak egy sima eldobható kéziborotva volt nálam, az arcomról is egy hasonlóval szedem le a szőrt.
  2. Borotválás előtt ritkítani kell a szőrállományt, ha már elburjánzott. Én nem tettem meg.
  3. A borotva a feszes bőrön siklik a legjobban, úgyhogy amikor erre rájöttem, tettem róla! A feszességet egyfolytában fenn kell tartani a leghatékonyabb borotválás érdekében, ehhez nagy önuralom szüséges!
  4. A heréimet féltettem a legjobban, de legnagyobb meglepetésemre ott siklott a legkönnyebben a borotva. Nem is lett semmi bajuk :) Ehhez persze kellett a feszes bőr!
  5. Amikor úgy gondolod végeztél, még egyszer menj körbe!
  6. Ne használj arcszeszt, főleg akkor ne, ha valahol belevágtál! (Nem használtam arcszeszt, de belevágtam egy picit a tövében.)

Hozzá kell tennem, hogy a művelet nem sikerült tökéletesre. Konkrétan az akadályozott meg, hogy a bojlerből elfogyott a melegvíz és hideg víz alatt elég nehéz a bőrt egyfolytában feszesen tartani... Úgyhogy a fennmaradt sörtéket nemsokára eltüntetem és tényleg sima lesz minden!
Miután megtörtént a művelet valós élethelyzetekben is le kellett tesztelnem. Ez persze elkerülhetetlen, ha él az ember. Tapasztalataim:

  1. Optikailag nagyobbnak tűnik a pélóm! Ez tök jó! Önbizalomnövelő hatása van! Vágod, ez olyan mint az optikai tuning a kocsiknál. Ugyanaz van a kaszni alatt, de jobban néz ki :)
  2. Az első nap nem volt jó. Szúrt, de ezt betudom egyelőre a tökéletlen mű átkának meg annak, hogy vonattal utaztam le a Balcsira, gatyarohasztó melegben és utána egész nap mászkáltam. Kis idővel csökkent az irritáló érzés.
  3. A szőr nem akadt bele semmibe és nem ragadt bele semmi, mivel nem volt szőr :)
  4. Szex közben is bejött.

Azt hiszem ennyi, de ha valami még eszembe jut, azt update-elem. Szerintem megtartom ilyennek. Ha pedig megunom, visszanő. Ez ilyen egyszerű.

Update: Borotválás után érdemes Neogranormonnal bekenni, 2-3 napig ismételni. Köszi a tippet Zsunak!

Transformers

Múlt hét csütörtökön hirtelen felindulásból elkövetett mozibamenést követtünk el Danival meg Bogárral és a Corvinban megnéztük a Transformers filmet. Nos, egy picit elfogult vagyok és ugyanezen ok miatt kritikus is, ugyanis én régen gyűjtöttem a Transformers képregényeket és imádtam a robotokról szóló történeteket. Racsni volt az egyik kedvenc Autobotom...
Szóval nagyon izgultam a film előtt, láttam már az összes előzetest és számítottam arra, hogy a látvány durva lesz. Nem is csalódtam :) Michael Bay hozta a formáját, szerintem a képregényhez méltó filmet rendezett! Igaz, voltak benne fura dolgok, pl hogy némelyik robot elég fura „emberszerű” attitűdökkel rendelkezett (pici Álca robot megropogtatja az ujjait, mielőtt munkához lát stb.) – a rapper robot például kifejezetten idegesítő volt, annak ellenére, hogy nagyon „képregény szagú” volt! Azok is „humanoid attitűddel rendelkező robotok” voltak, Autobotok és Álcák egyaránt.
Ahogy a robotok átváltoztak, az zsírul nézett ki és külön jó volt hallani az régi rajzfilm „transzformáció” hangjait! A legdurvább egyébként az volt, hogy böhöm nagy méretük ellenére nagyon gyorsan mozogtak a fémkasznik! Ezt is sokan megszólták, pedig az eredeti rajzolója is így képzelhette el! Szerintem RESPECT! Néhol azért sok volt az akció, nagyon erősen kellett koncentrálnom ahoz, hogy feldolgozhassam a látottakat, ezért lehet még egyszer meg kell néznem a filmet :)
Amúgy megint faszkivan a kritikusokkal... „nem szeretem a robotokat, ezért már előre tudtam mit fogok róla gondolni” „engem nem izgatnak fel e robotok” „megint egy képregényadaptáció” stb. Aztán meg elkezdenek vartyogni arról, hogy gyenge a sztori meg ilyenek. Basszus, épp ez a lényege vazze! Nagyon kevés képregény alapul valami irtózatosan jó alapsztorin, mert ezeket alapvetően nem filmvászonra találták ki! A rajongók az eredeti sztorit akarják látni, ezt sosem szabad figyelmen kívül hagyni a filmkészítőknek! Különben szar van a levesben! Vagy légy? Tökmindegy, utána már tudod, hogy nem kóstolod meg újra. Itt arról van szó, hogy bazi nagy fémrobotok jönnek a földre leigázni minket és eleinte elég jól aprítják az amcsi katonákat. Aztán jönnek a jó robotok és lenyomják őket! Mi ebben a szar? Milyen kritikus az olyan, aki nem ismeri egy jelenség minde hátterét? (gy.k.: Transformers képregények, történetek, rajzfilm, UNIVERZUM) Elvenném a kritikára való jogát az ilyen jöttmentnek!
Szerintem 8/10 az ÉN skálámon, mert király volt a látvány, a készítők tartották magukat az eredeti sztorihoz és figurákhoz – kisebb módosításokkal ugyan, de ez még belefért - az alaptörténet kielégítette a képregényrajongói igényeimet (de már megint a hülye amcsik a májerek) és folyamatosan történt valami, ami lekötötte a figyelmemet, tehát nem lankadt a figyelmem a film nézése közben!
Ja, egy dolgot még meg kell jegyeznem! A film végén azt mondja a narrátor, hogy a halott robotokat egy tengeri árok mélyére dobták, és az ügyet eltussolta az amerikai kormány. Az senkinek nem tűnt fel, hogy „elviekben” valószínűleg több százan meghaltak és több ezren megsebesültek az összecsapások közepette és leromboltak egy fél várost? A rengeteg kis szir-szar felvevő eszközről nem is beszélve, ami manapság már szinte mindenkinél van valamilyen formában! Hogy tussolták el? Kivillantották az agyukból mint a Men In Back-ben? Nanemááá, fiúk! Azért ekkora baromságot nem kellett volna a végére odabiggyeszteni... Tudod mit? Ezért csak 7/10-et adok! Kapják be a hülye forgatókönyvírók vagy az az okos, aki beleszólt és elbaszta a végét!

Optimus Prime

Megatron

hétfő, július 09, 2007

Diplomaosztó

A családunk újabb diplomással bôvült. Húgomnak szombaton volt a diplomaosztója, az ami nekem anno elmaradt a Külkeren, mert a TO-n kezembe nyomták a diplomámat, hogy nesze vazzeg, örülhetsz. Azért egy dipiosztónak én is örültem volna. Na mindegy, fátylat rá...
Szóval a tesóm megkapta, rögtön kettôt is, mivel szakpárt végzett. Volt vacsora étteremben, szabad ég alatt, zsír volt minden. Lehet állása is lesz hamarosan, ha minden jól megy és nem kell hónapokig-évekig szívnia, mint nekem kellett.
Szóval, GRATULÁLOK TESÓ!

csütörtök, július 05, 2007

25 év együttlét

A hétvégén ünnepeltük a szüleim 25. házassági évfordulóját. Nem semmi idô... Max riszpekt a szüleimnek!
Készítettem nekik egy hatalmas fotómontázst, kb 60-70 képbôl. Otthonról elloptam az elmúlt 25 év fotóit, kiválogattam kb 90-et, abból beszkenneltem kb 80-at, párat kiszórtam és a maradékot beillesztettem a képbe. Nem volt egyszerû téma, próbáltam senkit sem kihagyni, aki számít vagy számított. Rajmi hazavitt szombaton kocsival és Tominál rejtettem el a képet, amit persze még Pesten bekereteztettem. A fél szombatom arra ment rá, hogy valahogyan hazacsempésszem a szobámba az ajándékot úgy, hogy a szülôk ne vegyék észre! Sikerült:)
A vasárnapi ebéd elôtt adtuk át az ajeszt, ami mellé a hugom írt egy szép levelet. Anyám sírt, apám is odavolt. Ritkán láttom ôket ilyennek.
Olyan ritkán van együtt az egész család és ezek után csak egyre ritkábban leszünk... A madarak kirepülnek lassan...

hétfő, június 25, 2007

Sunshine, peace, love, happiness

Tegnap este mire ágyba kerültem este fél 8(!)-kor már eléggé rottyon voltam. Harmincvalahány órája voltam ébren és jópár kilómétert legyalogoltam. Szombati napom (a délutánja, mivel délelôtt aludtam) azzal telt, hogy a Bogár adatait mentettem le a halott vinyójáról, amit utána elvittem neki, majd levágattam a hajam, úgyhogy most megint úgy nézek ki mint egy újonc náci katona. Éjszaka egy haverom elrángatott egy házibuliba, onnan a városba mentünk bulizni amibôl semmi nem lett, onnan haza, megnéztük a Heroes maradék részeit, reggel átgyalogoltunk a sráchoz, neteztünk, játszottunk, kajáltunk és itt ô kiesett a képbôl.
Ezek után én visszamentem az albiba, összeszedtem a cuccaimat, bementem a munkahelyemre kinyomtatni egy cd-borítót, majd kigyalogoltam a Margitszigetre napozni.
Tök jól nekikészültem a semmittevésnek, épp kinyitottam a könyvemet és szórakozottan tépkedtem a füvet, amikor Zsu felhívott a nagy semmibôl. 20 méterrel mögöttem telepedtek le Dettkével napozni:) Ennél jobb meglepetés már nem érhetett volna! 2 szép hölgy társaságában napozni a Margitsziget közepén, nézni a capoeira-sokat meg az afrikai focistákat, rohangáló kiskutyákat és a hormonokat felzavaró kis gügyögô emberkezdeményeket (gy.k.: kisgyerek)... Semmi mást nem tudok rá mondani csak azt, hogy sunshine, peace, love, happiness! Ez kellett nekem!

kedd, május 08, 2007

Majdnem híres

Hú bazzeg! Ide is el kellett jutni valamikor. Hatodik hónapja hogy az Ogilvy malmaiban hajtom én is a vizet és tegnap megcsináltam (befejeztem) elsô nyomtatott hirdetésemet, amely Dalbir honlapját hivatott promotálni, az Ad Of Da Month-t.
Az AODM célja a kiváló kreatív munkák promotálása önmagunk vállveregetésével megspékelve. Szakmabeliek küldhetik be legjobb munkáikat a világ minden tájáról és minden hónapban a szakavatott zsûri kiválaszt közülük egyet, a nyertest.
A legjobb az egészben, hogy ott szerepel a nevem is:) A képeken szereplô "házaló kreatív" Pablo Campos, egyik kollégám itt az ügynökségen. Na de elég a rizsából, itt vannak a képek! Kattints rá, akkor látod nagyban is!
(Kis szakmai titok. A sorozat eredetileg 3 printbôl állt volna. Le is fotóztuk a harmadikat egy szexshopban nem messze a zsinagógától, csak sajnos kicsit eltért stílusban a már meglévô kettôtôl, így az nem került publikálásra. Meg lehet nézni nálam otthon:)

AdOfDaMonth.com: Barbershop
(köszi Bélának a közremûködésért:)

AdOfDaMonth.com: Restaurant

Mivel nagyon dagad a májam, idôvel bepostolok ide minden linket, ahol megtalálhatóak a printek. Mindenhol lehet kommentálni is regisztráció után. Kezdetnek itt az elsô, a többi meg majd jön:

AODM Restaurant
AODM Barbershop
Adland
Infopub

Elmaaltshift

csütörtök, május 03, 2007

The day of sadness

Tegnap hivatalosan is bejelentették itt az Ogilvyben, hogy elhagy minket Dalbír, a kreatív igazgatónk! Nem mintha nem tudtam volna róla már hónapok óta - persze nem hivatalosan - de most ez nagyon lehangolt. Többek közt neki (is) köszönhetem, hogy most itt dolgozom. Rettentô korrekt és intelligens ember, bírom a laza stílusát.
A mentorom. Nem csak nekem, sokunknak.
4 éve van ennél az ügynökségnél, állítólag még sehol nem dolgozott ennyi ideig. Megértem ôt, néha váltani kell. Hiányozni fogsz Dalbír!

Battle Royale

Van egy könyv, aminek az a címe, hogy Battle Royale. Két napja olvastam ki, a felétôl már alig bírtam letenni, mondjuk azelôtt sem volt könnyû... Nagyon durva könyv!
Dióhéjban annyi a sztori, hogy a Kelet-Ázsiai Köztársaságban (a mai Japán) van egy törvény, ami szerint minden évben 50 darab, véletlenszerûen kiválasztott gimnáziumi harmadikos osztályt kiraknak egy szigetre (persze egyenként, nem egyszerre) és az a feladatuk, hogy öljék meg egymást! Csak egy nyertes lehet, vagy egy sem! Nincs kecmec!
Mindenki kap egy fegyvert - ami lehet egy étkezéshez használt villa, fejsze, sarló vagy éppen automata géppisztoly - és kezdôdhet a mészárlás! Az író nem szarozik, részletekbe menôen taglalja az összes gyilkolást, semmilyen apró részletet nem hagy ki. Néha kivert a víz... Amíg olvastam a könyvet, esténként elég nehezen aludtam el, de KURVAJÓ volt akkor is! Szívbôl ajánlom mindenkinek, fôleg azoknak akik kedvelik ezt a keményebb mûfajt.
A könyv az ULPIUS kiadónál jelent meg, 637 oldal, majdnem 3000 Ft és még egy picit meg is vannak dizájnolva a lapjai, tehát nem kifejezetten a fehér lap, fekete betûk vonalat követi, kellemes ránézni úgy önmagában.
A könyv alapján készült egy film is 2000-ben (regény elôször 1999-ben jelent meg). Mivel nálam volt a DVD, úgy gondoltam megnézem, ha már a könyvön túl vagyok. Nem kellett volna, elég nagy hiba volt részemrôl. Ekkora szart rég láttam! Nem nagyon követi a regényt, ráadásul fontosabb karaktereket is megváltoztattak, amit már végképp nem kellett volna! Ha jót akarsz magadnak, nem nézed meg! Ha Tarantino készítene belôle valamit, az biztos jó lenne, de ez egy amatôr mûve.
Végigpörgettem a filmet, megnéztem a gyilkolászásokat, a végén meg már csak ment a háttérben és inkább takarítgattam a szobámban. Újabb ékes példája annak, hogy filmben mennyire el lehet baszni egy jó regényt... Na hagyjuk!
Ja, ez a könyv újfent megerôsített abban a meggyôzôdésemben, hogy a japánok az egyik legelmebetegebb nép a Földön!

csütörtök, április 26, 2007

Apocalypto

Jézus fasza! Stílusosan ezzel a jelzôvel tudtam illetni ezt a filmet, miután tegnap este megnéztem az új monitoromon, amit mellesleg vissza kell vinnem szervizbe. Már csak azért is stílusos, mert a rendezôt Mel Gibsonnak hívják, akinek a Passió is a lelkén szárad és részegen szereti szidni a zsidókat rendôrök társaságában. Ez most offtopic, csak gondoltam megjegyzem.
Gibson bácsi megint beletrafált! Rég láttam ennyire izgalmas filmet, a szereplôk hitelesek voltak - bár arra tényleg kíváncsi lennék, hogy ezek közül mennyi volt igazi színész - a történet is rendben volt és kellôképp sok vér folyt, ahogy azt elvártam:)) Na igen, a vér... Ahogy a Passió esetében, ha igaz Jézus szenvedésének története, akkor az csak úgy nézhetett ki és amennyiben igazak azok amiket a Maya kultúráról tudunk, akkor az emberáldozatok is kb így nézhettek ki. Kivágják a szíved és még élsz amikor a betépett varázsló megsüti! A fejedet levágják és ledobják a 70 méter magas piramis tetejérôl a tömegbe. A tested meg a véres lépcsôkön végigcsattogva követi... A kosztümök parádésak egyébként! Bejött a maya beszéd is, mármint hogy eredeti nyelven beszéltek és nem angolul vartyognak valamit a szereplôk. Másfél órán keresztül folyamatosan tudtam élvezni a filmet és ez nagyon ritka! A vicces jelenetek baromi viccesek voltak, a véres jelenetek baromi véresek, az üldözések meg harcok meg rohadtul izgalmasak! A pontozás? Nálam 10.