Az év első munkanapja

Ez is eljött. Ez a nap. Újra fel kellett kelni korán, nem délután kettőkor, mint eddig. Igaz, még így is sikerült majd egy óra késéssel beérnem - ebben segített az, hogy csak több órányi forgolódás után sikerült elaludnom 6 körül, 8-kor csörgött az órám - de semmi gáz nincs, hiszen nekem van a legjobb főnököm a világon:) Najó, nem csak rajta múlik ez, ha nincs meló, akkor minek menjek be korábban? Fogyasztani az áramot?

Ha most minden rendben lenne a világban, akkor azt mondanám, hogy "sajnos, megint dolgozni kell", ám mivel a világban kurvára nincs rendben SEMMI az égvilágon, így azt mondom "de jó, hogy megint mehetek dolgozni!" Ugyanis még van munkám, valószínűleg még lesz is sokáig ennél a cégnél, rajtam nem múlik, az tuti.

A fiskális okokon túl van még egy jó érv arra, hogy dolgozhatok, ez pedig az, hogy nem kattanok meg otthon egyedül. Sajnos Mózes az albiban rohad egész nap, mivel neki még nincs hova mennie, illetve nem tudja mit csináljon, hova tovább stb. Na nem a teste rohad, félreértés ne essék, szerencsére nem csak szótárból ismeri a higiénia fogalmát, szegénynek az agya bomlik meg szép lassan az otthon üléstől.

Ismerős az amin most keresztülmegy. Volt pár éve egy időszakom, konrétan a főiskola után, két albérlettel ezelőtt, munka nélkül, hónapok óta ki nem hevert szakítás gondolatai pörögtek az agyamban, mint pipi a grillsütőben. Hasonló szindrómáim voltak, mint amiket Ő leírt a blogján: magamhoz beszélés, önmagam győzködése arról, hogy minden jóra fordul, aztán hirtelen elborult az elmém és felváltva tört rám a letargia, düh és tehetetlenség érzése, mindezt megspékeltem a jó öreg alkesszal és társaival. Az egyetlen dolog, ami tartotta bennem a lelket, az a tanulás volt. Ekkor tanultam meg az Illustrator és InDesign kezelésének alapjait, amit pár hónappal később már a jelenlegi helyemen kellet alkalmaznom.

Szóval itt egy üzenet Mónak a szomszéd szobából (igen, kockák vagyunk, de mi tudunk ezzel élni):
No para, olyan nincs, hogy sehogy se lesz, csak ne tartson túl sokáig!