25

Nagyon vegyes érzésekkel és érzelmekkel töltöttem be ma reggel a negyedszázados kort.

2 hete elôléptettek a munkahelyemen, a magánéletem jól alakul (igen, van egy kevés magánéletem), csomó jó dolog történik velem - pl ma reggel elhatároztam, hogy végre veszek egy felnôtt havi bérletet, de a fényképautomatához apró kellett, ezért beálltam a sorba venni valami péksütit a Moszkva téri metróban, hogy pénzt váltsak, amikor észrevettem egy kétezrest a földön - de mindezek mellett, van egy olyan dolog, ami beárnyákolja az egész eseményt: a nagymamám nem érhette meg, nem tudok már vele is ünnepelni.

Nyugodjék békében.

J-A-D és 25 év

Október elején volt egy éve, hogy munkahelyemmé vált az Ogilvy, ahol sima mezei grafikusként (itteni elnevezése: layout operátor) dolgoztam. 1 év múltán elkezdett érni a gyümölcs és felajánlottak egy Junior Art Director-i posztot ( junior tervezôgrafikus), amit én természetesen elfogadtam! Ma írtam alá a szerzôdésem módosítását. Biztos felvetôdik pár emberben a kérdés, hogy akkor ez most mit jelent... Megmondom mit: több felelôsséget, több munkát és természetesen több pénzt is. Kevesebb idôt minden másra, több fejfájást mindenféle értelemben.

Most, 2 nappal a 25. szülinapom elôtt úgy érzem ez a legjobb ajándék, amit kaphattam az élettôl. Persze ez sem csak úgy hullott az ölembe, gecisokat dolgoztam azért, hogy idáig eljussak! De beérett a gyümölcs... 2 nap múlva ordenáré nagy házibulit csapok kollegákkal és barátokkal! Kár, hogy hétfôre nem tudtam kivenni egy nap szabit...

Már a mocsok sem a régi

Hónapok óta ott volt a Netvibes-omon a Subba feed-je (az egyik Index blog), de ma este kitöröltem. A Subba egyszerűen híg fos lett. Elmondom az okát:

Eddig is csak nagy ritkán voltak olyan post-ok, amik tényleg "mocskosak" voltak, de az elmúlt egy hétben annyi melóm volt, hogy nem tudtam rendszeresen olvasni a bejegyzéseket, ezért gondoltam majd később, ha lesz időm bepótolom. Most hogy itt a Halottak napja és az ezzel járó 4 napos hosszú hétvége, úgy döntöttem kicsit leapasztom a kilencszázvalahány olvasatlan feed-emet (ill. csak a feed-ekben lévő blogbejegyzéseket). Kezdtem a 20 mailemmel, amiből kb 14 mindenféle hírlevél volt, aztán jöttek a blogok, köztük a Subba. Az elmúlt 7 napban írt post-juk szar volt. Még a "Subba szív iwiw"-es post is, pedig abban bíztam. A Subba megpróbál gecó lenni, vagy lerántani a leplet társadalmunk elkorcsosodott majmoló fiataljairól vagy az orrvérzésig kokkanózó celebekről vagy mittomén miről, de kurvára nem sikerült nekik az elmúlt pár hónapban az elvárt szintet hozniuk! Magyarul a SZAR, amit be akarnak mutatni, SZARt sem ér! Híg fos langyosan tálalva!

Srácok, javaslom, hogy a Subba fősorát (gy.k.: Mindennapi mocsok) írjátok át mondjuk "Mindennapi kis piszok"-ra" vagy a találóbb "Mindennapi híg fos"-ra, vagy hagyjátok a p*-ba az egészet! Komolyan! Saját magatokat égetitek!

Off.

Update: Megtudtam, hogy a Subba "agya", Bede Márton nászútra ment a nejével "Khívától keletre", ezért van a minôségi romlás.

Rage against time

Mózes szülinapi bulijára terveztem meghívót tegnap este. Gondolkodtunk, fotóztunk, boroztunk, majd ez lett belôle:


Az eredetin rajta van a helyszín meg a dátum is meg a többi infó, ez csak maga a "kreatív".

Fotó-szintézis

Na, ezen a videón majd beszartam! Igaz, valamikor májusban került fel a netre, tehát nem a legfrissebb, de most újra megtaláltam és meg kell osztanom mindazokkal, akik értékelni tudják ezt az innovációt.

Még annyit, hogy a TED (Technology,Entertainment, Design), ahol ez a videó készült 2007 márciusában, egy olyan fórum, amely évente rendez egy konferenciát, ahová a Föld legnagyobb tudósait és gondolkodóit hívják meg, hogy ott megoszthassák ötleteiket az emberekkel maximum 18 percben. Ha nem tudod megnézni a videót, letöltheted innen zippelve, MP4 formátumban.

Keserûbb az élet...

...mert elment a Czukor.

Atis úgy döntött megpróbálja külföldön, egész pontosan Londonban a Last.fm-nél. Egy fergeteges házibuli keretében búcsúztattuk el szombat éjjel. Remélem hazajön még, de nem 2 hét múlva!

Sok sikert Fuki, told a czukrot és lapátold a biteket!

Szüret

A hétvégén szüreteltünk, errôl készítettem egy videót. Lesz majd egy angol verzió is, angol felirattal a Youtube látogatóknak, mivel nagy részük nem érti meg mirôl vartyogok mattrészegen. A minôség egyelôre nem a legjobb, de majd optimalizálom. Mindenképp nézd végig!



Ha esetleg megbotránkoznál a viselkedésemen: kit érdekel? Ilyen az igazi magyar szüret!

Az utolsó fejezet vége (?)

Ahhoz, hogy megértsd miről szól ez a bejegyzés, olvasd vissza az „Utolsó fejezet” és az "Elengedtem, mert azt akarta" címû írásomat.

...

Tehát vége. Nem hittem volna, hogy ennyi lesz. A legrosszabb érzés, hogy már azelőtt vége volt, hogy elkezdődött volna. Végül is korrekt volt, még az elején szólt, bár van aki ezt kétségbe vonja. Nézőpont kérdése. Amíg van más, akinek jobban várja a hívását, addig miről beszélünk? Semmiképp sem feltétlen szeretetről és szerelemről. Részéről nem. Megértem amúgy, hasonlóképpen gondolkodunk. Pont ezért védem Őt egy picit, de túl sokat áldoztam már azért, hogy teljesen szemet hunyjak felette. (Pár ember nem érti, hogy miért védem, de nekem megvannak rá az okaim és ennyi legyen elég.)

Hogy ki a hibás? Ezúttal Ő és egy picikét én is. Én azért, mert vak voltam és túl bizakodó (a szerelem vak verem ugyebár). Ő viszont határozatlan, csapongó, aki a legutóbbi rosszul sikerült kapcsolata után sem találja Önmagát. Talán azt hitte, ha rásegítünk a dolgokra, akkor könnyebben megy Neki és újra tisztába kerül Magával, de csak zűrösebb lett az élete. Szar dolog, ha az ember határozatlan, ha nem tud kiállni a gondolataiért és érzéseiért, ha folyton csak kétked és kérdéseket tesz fel ahelyett, hogy a választ és megoldást keresné minden erejével. Inkább a ’Romlás virágait ’ üldözi, melynek bódító illata és íze eltakarja előle a valódi gondokat – ideiglenesen. Tudom miről beszélek, megjártam azt az utat én is... Aki ismer, az tudja. (Bocs, hogy egy mondat erejéig ilyen magas irodalmi szférákba emelkedtem, nem az én stílusom, de most így akarom kifejezni magam, mert jobban esik.)

Nem várok tovább, mostantól jöhet bármi és bárki. Abban az esetben, ha Magára találna és a megvilágosodás útján rádöbbenne arra, hogy mit vesztett és végül Ő akarna egy esélyt – ami kijárna, mert én rengeteget kaptam meg nem érdemelten – úgy neki kell valamit letenni az asztalra. Mert nem lesz még egy ilyen vak hülye...

Azoknak, akik aggódnak amiatt, hogy megint valami nagy baromságot csinálok: ne féljetek, minden baromságot gondosan megtervezek.

...

Ma reggeli update: kaptam egy sms-t Tôle. Megint rájött a hülyeségére, megint zavarodott, azt hiszi gyûlölöm, pedig nem, csak kiábrándult és üres vagyok.

Dr. Steinhof, a humánus fogorvos

Elôször is le kell szögeznem valamit: rosszak a fogaim, 15 éves koromtól fogva folyamatosan küszködöm velük. Volt már jónéhány gyökérkezelésem, foghúzás, tömés stb. Egy idôben olyan gyakran jártam fogászatra, hogy mikorra - átmenetileg - minden lyukat betömtek, elegem lett belôle és hidegrázást kaptam ha csak rágondoltam. Már a hangok is ijesztôek: fúrás, reszelés, szürcsög, fortyog, kotyog, koccan, kapar.
Az utóbbi hetekben-hónapokban az egyik zápfogam okozott sok gondot, és miután múlt héten egyik éjjel már szinte vonyítottam a fájdalomtól, akkor határoztam el, hogy újra el kell mennem a fogászatra! Másnap beszéltem régi gimis osztálytársammal és egyben padtársammal - Steinhof Petivel - aki azóta kapott egy Dr. jelzôt a neve elé.
Ôszintén bevallom, kicsit tartottam tôle. Másrészt viszont benne valamiért megbíztam, talán azért, mert régi barát volt. Mindenesetre a fogorvosi székben feküdve alátámasztotta azt, amit tudtam eddig is, hogy rosszak a fogaim és jó pár alkalom kell, mire rendbehozza ôket. Elôször megröntgenezett, majd nekilátott a lyukas fogamnak, amit gyökérkezelni kellett... Felkészültem a legrosszabbra.
Nos, nem volt jó érzés, ugyan ki élvezi azt, ha a szájába matatnak és teljesen ki van szolgáltatva. Legfeljebb a fogorvos :) Ennek ellenére ez volt a "legjobb" gyökérkezelésem. Az ezt megelôzôknél ordítani tudtam volna a fájdalomtól, itt viszont csak egyszer volt olyan, hogy jobban fájt a tûrhetô szintnél. Tehát most vagy jó adag érzéstelenítôt adott, vagy kurva jól végezte a dolgát. Az ideiglenes végeredményt látva inkább a második lehetôség a valószínû, maximálisan elégedett vagyok, az érzéstelenítô hatásának elmúlása után sem kellett fájdalomcsillapítót bevennem. Szóval BIG UP Peti!
A kezelés után kaptam még jó tippeket, amelyek közül párat megosztanék veletek: a fogorvosom ajánlott egy frankó elektromos fogkefét, az Oral B Vitality-t, és a Sensodyne Classic fogkrémet. Tehát a fogorvosom ezt ajánlja, ne feledjétek gyerekek!

Utolsó fejezet

Legutóbbi bejegyzésem meglehetôsen depressziósra és világvége-hangulatúra sikerült. Talán érthetô miért.

Egy hét alatt sokminden történhet két emberrel. Megszakítanak mindenféle kapcsolatot, kitörli az egyik a másikat az MSN-litájáról (én), gyötrôdnek, kétségek közt vergôdnek, hogy vajon a helyes döntést hozták e meg. Aztán az egyikük (megint én) nem bírja tovább 2 napnál és visszaveszi az MSN kontaktok közé Ôt. Újra kommunikálunk. Ô már nem biztos benne, hogy helyesen döntött, nekem újra remeg a térdem. Most mi lesz?

Találkoztunk tegnap. Beszélgettünk. Rólunk. Megegyeztünk abban, hogy mindketten hülyék vagyunk...és bonyolultak! Adunk magunknak egy utolsó esélyt, mert ez kijár! Tudnunk kell, hogy mûködhet e! Ha igen, akkor PEACE-LOVE-HAPPINESS; ha nem, akkor ennyi volt, de legalább már tudni fogjuk. Azt hittem, most olyan post-ot írok, amiben azt fogom leírni, hogy mennyire boldog vagyok.

Amúgy igen, az vagyok! De van egy másik érzés, ami a boldogságnál is erôsebb most: IZGATOTTSÁG. Izgat ez a régi-új kapcsolat, hogy vajon tévedtünk-e, vagy helyesen cselekedtünk? Izgat az, amit a szemében látok, hogy ô is izgul, talán picit bizonytalan, szkeptikus - amit mellesleg megértek sok szempontból, hiszen én okoztam azt a sok sérelmet valaha, ami aztán...szóval tudjátok. Kiderül, hogy megérte-e megváltoznom, vagy hogy tényleg megváltoztam-e? Izgulok, de valahogy jólesô érzés ez most. E jelképes napon ( pont 2 éve csapta be maga mögött az ajtót és én nem rohantam utána) újra kezdôdik Ági és Zsutti történetének utolsó fejezete.

Elengedtem, mert azt akarta

Rég volt az, hogy ennyire magatehetetlennek, hasznavehetetlennek és feleslegesnek éreztem magam. Valójában nem kéne panaszkodnom, hiszen megvan mindenem – albérlet a Várban, jó állás, barátok, hazaváró család – amit egy magamfajta ember csak akarhat. Szinte minden...

De most, amikor itt fenn a szobámban írom ezt a bejegyzést, egy Egri Leánykát kortyolgatva, hogy holnap, amikor felteszem a blogra, még a frissen sült élményt adhassam át kevéske olvasómnak – szóval most ramatyul vagyok. Alig két órája, hogy találkoztam Vele a Gödörnél és leültünk beszélgetni az Erzsébet téren. Másfél hónapja nem beszéltünk – pár sms-t leszámítva. Most teljesen le vagyok sújtva, néha az is nehezemre esik, hogy megemeljem az ujjaimat, hogy pötyörésszek a klaviatúrán. Minden erőm elment.

Azt akarta, hogy engedjem el. Nem tudott igazi okot mondani szerintem, sőt, tovább megyek ennél, szerintem élete leglogikátlanabb döntését hozta meg, annak ellenére, hogy egy okos lány – talán az egyik legokosabb akit ismerek – és mindazok ellenére, amiket érez. Azt mondta, hogy az összes kapcsolata közül én voltam az egyetlen, akivel el tudta képzelni a közös életet, közös fedelet, közös gyerekeket, mindent. Azt is mondta még, hogy szeret... Én is szeretem. Mert minden találkozásunk alkalmával úgy érzem magam, mint amikor legelőször megcsókoltuk egymást, ezt az érzést nem tudom mással megmagyarázni. Nekem messze nem volt annyi kapcsolatom, mint neki, de azt tudtam én is – és meg is mondtam neki – hogy Ő az egyetlen Nő akivel el tudom képzelni, a közös életet, közös fedelet, közös gyerekeket... Fogta a kezem és valahogy nem éreztem igazinak... Úgy éreztem légneművé válok és elillanok és kiderül, hogy ez is csak egy rossz álom volt. De ottmaradtam, a kemény fapadon ülve Vele.

Nem értem, nem értem, nem értem, nem értem, NEM ÉRTEM! Ha minden egybevág és minden olyan egyértelmű, akkor miért kell mégis az ellenkezőjét tenni? Nem kaptam még csak egy fikarcnyi esélyt sem. Valószínűleg én vagyok a világ legtürelmesebb pasija és mindezek végén nem kaptam esélyt, hogy bizonyítsak.

Azt akarta, hogy engedjem el. Mondta, hogy valószínűleg Ő ott akkor a világ legnagyobb „hülye picsája” és lehet, hogy erre csak későn fog rájönni, de az már senkit nem fog vigasztalni. Igaza van, ha erre túl későn jön rá, akkor egyszerre legalább két életet fog tönkretenni. Az övét, az enyém és azét is, akinek akkor én fogom majd a kezét és amúgy sincs semmi köze az egészhez. Mert amikor Ő erre rájön, egyedül lesz. Sokan mondták már nekem, hogy nem érdemes csak EGY csajra várni, de ezt mind olyanok mondták, akik még nem találták meg azt az EGY-et. Én hiszem, hogy megtaláltam és most elengedtem. Megtettem, mert azt akarta. Ez a szerelem? Gyűlölöm. Azért gyűlölöm, mert olyanra kényszerít, amit józanul, normál esetben nem tennék meg!

Adtam neki egy búcsúcsókot. Egy hosszú búcsúcsókot. Ennyi kijárt nekem. Nem bírtam tovább visszatartani, otthagytam a padon és elindultam a Lánchíd felé. Nem jutottam messze, mert a park végében összecsuklottam egy padon és elkezdtem bőgni. Évek óta nem sírtam ennyire. Hosszú percekig ott ültem. Mikor felnéztem, már nem volt ott. Továbbmentem és szinte a Lánchíd közepéig folyamatosan bőgtem. Közben találkoztam az élet nyomorával, turistákkal, munkatárssal, régi ismerőssel és nem bírtam szólni senkihez, csak erőltetett mosollyal az arcomon mentem tovább, hogy ne lásson senki. Hazagyalogoltam. Magamhoz tértem picit.

Most ez szól: Lamb – Gabriel. Iszom a borom. És sírok...

Student crossing

Ma reggel amikor munkába jöttem, az elém táruló gimnazisták kis csoportjának látványától eszembe jutott egy beszélgetés, ami nemrég zajlott le a fônököm és pár kolléga közt:

- Figyi srácok, mi az a nagy szürke épület ott a sarkon, ahogy megyünk a bolt felé?
- Az egy iskola. Egész pontosan egy gimnázium.
- Iskolaa? De én mindig csak dohányzó meg piáló gyerekeket látok ott!
- Igen, ma ilyenek a magyar iskolák. Te ezt nem tudtad?

Szóval most volt iskolakezdés ugyebár és épp kifogtam az elsô óra végét, amikor egy egész osztály állt kint és a fiúk serényen tekerték vágott dohányból a cigit maguknak és a csajoknak egyaránt. Remélem mást nem tettek bele...
Mire nekem gyerekem lesz, ô már az ovi elé fog kilógni cigit tekerni? Szép jövô van kilátásban, ti is úgy gondoljátok?

Vita

Szar a hetem, de kit érdekel?

Tényleg, az utóbbi 1 hétben már annyi szar történt velem, hogy egyszerûen már nem tud érdekelni. Egy dolog zavar, hogy még nincs itt a jövô hét.
Nem is tudom hol kezdjem. Haladok visszafelé az idôben, az jó lesz. Ma reggel 10 után értem be a munkahelyemre, ami végülis nem akkora probléma, de engem zavar. A késésem oka - a késôn kelésen túl - az volt, hogy tapasztalati úton megtudtam, hogy már jó ideje 5000 Ft a helyszíni bírság, ha megbüntet a BKV-s ellenôr. Nem próbáltam meg elmenekülni, pedig lett volna rá alkalmam, nem visszakoztam, nem küldtem el az anyjába és egyéb helyekre, hanem fizettem mint a kisangyal. Ha belegondolok, hogy kb. 7-8 hónapja nincs semmiféle bérletem, és jegyet is csak ritkán vettem, egész olcsón utazom a BKV-n. De ígérem, szeptemberben már veszek egy havijegyet, jó kisfiú leszek, egyre jobb! Ha az a surmó geci, akirôl az elôzô postomban írtam nem ver át a hétvégén, még kevésbé érdekelt volna a dolog.
Amúgy egy lesújtó afférnak voltam szem és fültanúja, mikor bírságolásom folymatban volt. A buszon elkaptak egy idôs hölgyet, aki a Várból tartott a Moszkvára. A hölgy szemmel láthatóan elég jól el volt eresztve, arany nyaklánc, aranykeretes szemüveg, jóltáplált, frankón belôtt frizura, kisunoka, jó nagy retikül. Na, ô viszont elküldte szegény ellenôrt az anyjába, a picsába és még sok olyan helyre, amit már nem tudtam megjegyezni, közben hôzöngött, hogy ôt hogy merik megbüntetni, amikor akart lyukasztani, csak épp leállt az ismerôs buszsofôrrel beszélgetni és hogy ô ezt mibôl fizesse ki stbstb. Mindezt úgy, hogy közben már a rendôrök kérték tôle az igazolványát! Komolyan megsajnáltam az ellenôrt! Azért az sem egy egyszerû meló! Sokszor nyafogunk itt a nagy reklámszakmában, hogy mennyi stressz, meg hülye ügyfél, meg túlóra, de az emberi butaságot elviselni napi 8 órában az nagyon kemény lehet, tehát mától picit jobban megbecsülöm az ellenôröket. Amúgy tök szívesen beszóltam volna a PN-nek (gy.k.: Primitív Nagymama), de sietôs dolgom miatt ezt inkább elhalasztottam. Ja, és az milyen dolog, hogy a nagyi ilyen példát mutat a kisunokának? Abból is ilyen kis elkényeztetett köcsög lesz tutira...
Lépjünk egy napot vissza. Tegnap letörött ez egyik fogamnak a fele. Régi rossz fog volt, de beletörött a melegszendvicsbe. Asszem fel kell hívnom a Steinhof-ot (volt gimis padtárs, most fogszakorvos), hogy hozza rendbe a fogsoromat, mert ez már nem állapot...
Tegnap este olyat csináltam, amit még soha életemben: kénytelen voltam - pénz és mosoda hiányában - kézzel kimosni pár boxeremet meg zoknimat, mert elfogytak a tiszták! Elhiszitek ezt? ÉN KÉZZEL MOSTAM A SZENNYESEMET! Közben megtapasztaltam, hogy a kézzel mosás igenis kemény fizikai munka, tehát minden kézzel mosó háziasszonynak max RESPECT, és mindenki másnak is, akik ilyet valaha csináltak! Úgy érzem, léptem egy szintet felfelé az önálló élet útján...
Az Ogilvyben is kész vagyok szinte minden nap. Mivel egy olyan házban van az iroda, ahova most költöznek be az emberek, körülöttünk mindenhol javítanak, szerelnek, fúrnak, faragnak, köszörülnek, kalapálnak! Képtelenség gondolkodni, lehetetlen kreatív alkotómunkát végezni, persze mégis kénytelenek vagyunk megtenni! Ez megy hetek óta. A munkakörülményeink egyenlôek a nullával! Rettentô kiborító! Azt ígérik, hogy jövô héttôl már nem lesznek ilyen nagy zajjal járó munkálatok, de én már nem hiszek el semmit!

Vannak még más paráim is ami a munkával és a karrierrel kapcsolatosak, de az egy másik bejegyzés témája lesz.

Durva hétvége

Kész beszarás, hogy mennyire kikészültem tegnap estére és egyáltalán nem is csoda. Sok ember, meg sok alkohol segített, hogy roncs legyek.
Az egész pénteken kezdôdött. Lementünk Egerbe, ahová egy 3 napos fesztivál keretében meghívták az Eclips3 Inzanes-t vizuálozni az nyitó esten az egyik partihelyszínre. Mivel az egyik szervezô sráccal már volt negatív tapasztalatunk kb 5 hónappal ezelôtt, én nem nagyon hajlottam a dologra, de végül rábeszéltek. Volt pár kikötésünk: oldják meg az oda-vissza utunkat és fizessenek elôre. Kisbusszal jöttek a lakás elé, bepakoltunk, indultunk. Az egész Eclips3 bagázs ott szorongott (dj-k és vj-k), de levittek. Megérkeztünk, kipakoltunk, összaraktuk a masinériát, megoldottuk a szokásos technikai parákat és ezért csak az egri Teskó-ba kellett elmennünk és vennünk egy fogót. Csodák csodájára tényleg kifizették elôre a vizuált, alig hittem el! Nagyon fasza volt az este, végre vizuáloztunk egy rendeset (iszonyatos volt ez a nyári uborkaszezon), ittunk, buliztunk...
Egészen addig, amíg hajnalban kiderült, hogy a szervezô srácot nem találják, azt, aki minket is meghívott. Nevezzük nevén azt a mocsadékot: eredetileg Szabó Zoltán néven anyakönyvezték, de Bushed vagy Firehemp néven futtatja magát. Ez itt az iwiw-je. Csak azért linkelem be, hogy ha esetleg látjátok, akkor tudjátok azonosítani és ha ez megvan, akkor hívjatok fel! Valószínûleg Budapest vagy Százhalombatta bármely pontján felbukkanhat, de most állítólag Egerben lakik. Ne nyúlj hozzá, csak hívj fel engem! Én akarom betolni az orrát az agya helyére!
Szóval ez a geci lelépett úgy, hogy nem fizetett se a helynek, se a dj-knek (akik azért jó sokan voltak, köztük Palotai, Cadik, Jade, Matt-U stb.), se a portaszolgálatnak (hatalmas, kétméteres, kopasz szekrényajtónyi emberek), se a sofôrnek, akinek haza kellett volna minket vinnie. Ne tudjátok meg mi folyt ott! Mindenki tombolt, rázta az öklét, anyázott... A sofôrünk nagyon kivolt. Azzal fenyegetett, hogy kidobja a cuccainkat a kocsiból, aminek nem igazán örültem volna, mivel egy kész vagyonba került a gép meg az új monitorom. A helyzet egyre fokozódott, nagyon úgy tûnt, hogy ottragadunk Egerben 30 kilónyi cuccal és senki sem volt olyan állapotban, hogy akár csak 5 métert cipelje bárhová. Szóval összedobtuk a sofôrnek a fuvardíjat... Egy bankautomatánál leszedtük a pénzt, nekem 10 rongyom bánta a dolgot. Hazajutottunk.
Ennek a köcsögnek nem ez volt az elsô rossz húzása, de most kihúzta a gyufát. Túl sok embert baszott át, egyszer fel fog bukkanni és akkor elkapom. Nem bízom benne, hogy a pénzt ami minket illet valaha is újra látom, de úgy szétverem a pofáját, hogy az anyja sem ismer majd rá. Utána pedig felhívom sorba a sofôrt, a dj-ket, az egri szekusokat.
Egy dolog bánt nagyon: tudtam, hogy a Bushed-ben nem lehet megbízni, féltem az újabb húzásától, de hagytam magam rábeszélni és megkaptam a magamét... Kurvaélet.

Szombaton valamikor délután felébredtem leégve, kifáradva, rezignáltan. Elkezdtem összerámolni a holmijaimat, mert új albérletbe költöztem. Igen-igen, már megint. Ez a 10. albérletem, mióta a Nagy Faluban élek. De most aztán valaki nagyon felvitte a dolgomat, mert a Várban lakom! Érted? V-Á-R!
Este jött Mózes és kocsival átcuccoltunk pár doboznyi holmit. A péntek estét megelôzôen azt terveztem, hogy szombaton kimegyek bulizni a Mokkába a Hajógyárira, Noisia buli volt. A nagy "átbaszás" után már nem volt mibôl, de Mózes megint rádumált. Így hát hozzányúltam maradék kis pénzecskémhez, hogy egy szar este után végre jöjjön egy jó is. Sikerült. Nagyon berúgtam, nagyot buliztam, találkoztam mindenféle rég nem látott emberekkel sôt,még az egyik recis csajszival is az Ogilvy-bôl!
Hajnalban hatan elindultunk vissza a Várba afterezni. Ott folytatódott a piálás, mint kiderült túl hangosak is voltunk, a csajok persze visítoztak, meg kb mindenki más, csak Mózes meg én nem, mert mi nem szeretünk visítani. Aztán Mó kidôlt, aztán még egy ember. Történtek az események, ami odáig fajult, hogy majdnem orgia lett a vége. Az orgia érdeklôdés hiányában elmaradt, ehelyett volt egy "hármas páros", amivel csak egy gond volt, hogy én nem voltam benne. Más arcáról SUGÁRzott reggel a vigyor. Nemtom...én valahogy mindig kimaradok ezekbôl...nem kellek én a kutyának se...vagy miért van ez? Rám van írva valami? Vagy csak randa a pofám? Eh...leszarom! Kis kurvák nem érdekelnek.
Reggel 10-kor úgy döntöttem, hogy hagyom a még talpon, illetve akkor már inkább háton, meg hason meg mindenféle más testrészen lévô embereket és lefekszem aludni. Nekem még teljesítenem kellett aznap. Kb délután 1-kor másztam ki az ágyból, nem tudtam eldönteni, hogy részeg vagyok-e vagy másnapos. Kieresztettem a lányokat, felébresztettem a tetszhalottakat, kicsit összepakoltunk és Mózessel mentünk vissza Danihoz a maradék cuccaimért. Mózes kiakasztott, folyamatosan böfögött, amitôl durva hányingerem lett. És Mózes, ezt nem fogom kitörölni a blogomról! Faszkorbácsot neked!
Daninál erôltetett menetben öszapakoltam, amit tudtunk belepasszíroztuk a kocsiba és indultunk vissza a Várba. Fél hatkor jöttek Matyiék, a Pólómániához kellett nekik termékfotókat készítenem. Ja igen, egész nap nem ettem szinte semmit, csak ittam. Mindössze 3 barackkal tartottam magam életben. A végén már haluztam meg szédültem rendesen...
Nem sokkal miután Matyiék leléptek, megjött Mó a bevásárlásból, jó sok kajával, úgyhogy gyors ütemben betermeltem pár kaviáros kenyeret :) Ezután visszamentem Danihoz, hogy elhozzam a bicajom. Közben újra megéheztem, úgyhogy még ott is ettem egy levest. Aztán visszatekertem a Várba. A Széna tértôl van egy emelkedô, ami a Vár felé visz és nem bírtam felmenni rajta, le kellett szállnom a bicómról! Szégyen, de annyira hulla voltam már, hogy nemigaz. Végül hazajutottam, ahol gyorsan befaltam egy nagy adag spagettit. Kb 2 óra alatt abszolváltam a reggelit, ebédet és a vacsorát :/ Ezek után hajnali egykor lefeküdtem, majd kb másfél órát forgolódtam.
Ez volt a brutális hétvége, nem szeretnék még egy ilyet egyhamar! Mára ennyi, na jóéjt!

Vettem bicót (is)!

Immáron 6 éve élek itt a Nagy Faluban és mostanra sikerült azt elérnem, hogy önerôbôl vettem magamnak egy rendes bringát! Köszönet kollégámnak - Green-nek - akitôl megvettem az egyik bicaját és miután feltuningolta, birtokba vehettem. Vettem már lámpát, láncot, még hiányzik egy sisak, egy biciklis szerszámkészlet, kulacs és a tartója meg esetleg egy jó kis biciklis mez. Amúgy így néz ki:

Az Ogilvy garázsában stílusosan egy sárga-fekete korlátnak támasztva.

A kép amúgy szintén az újonnan vásárolt kis digitális kompakt Canon A630-as fényképezôgépemmel készült. No para, nem ezzel fogom leváltani a Zenitemet, ez csak arra van, hogy mindig nálam legyen, ha épp fényképezni kéne vagy le akarok filmezni valamit. Amúgy ahhoz képest, hogy ez csak egy kis szar kompakt gép, abszolút meg vagyok vele elégedve mind képileg, mind felvétel-ügyileg, teljesen frankó beállítási lehetôségei vannak, 10 megapixeles (nem értem minek), nagyon jó a makrója és kihajtható a 2,5"-os kijelzôje! Szóval zsír! Mindennek megfelelôen, most le vagyok égve, mint a Reichstag...

Mindpieces

A mai napon töröltem a mindpieces.blogspot.hu blogomat, ahova a fotóimat töltöttem fel pár évvel ezelôtt. Megszüntettem, mert nem volt tovább értelme. Hamarosan elkészül a rendes honlapom, sokkal több, jobb és szebb tartalommal. Már nagyon várom, hogy kész legyen, mivel már évek óta tervezem és hónapok óta készül, csak lassan... Nem érdekes, hamar munka ritkán jó, én pedig valami nagyon faszát akarok!

A mai nap...

...egyszerûen szar volt. Fáradtan és leverten nyomtam le a mai 8 órámat. Totális apátia és rezignáció lett rajtam úrrá. Pedig nem volt olyan sok meló, hogy meg kellett volna szakadnom belé.
Miért? Erre keresem a választ egész nap. Ami változott az utóbbi idôben, az az, hogy végeztem mindenféle munka utáni privát dolgaimmal, régi, parlagon heverô ötletekkel és két hete szinte minden este valami filmet nézek, néha kettôt, vagy sorozatot amit letöltöttem. Tehát henyélek. Az nem lehet, hogy emiatt érezzem magam szarul! Márpedig úgy sejtem ez áll a háttérben. Érzem, hogy nincs kedvem hazamenni, mert ott a semmittevés vár...
Ennyire munkabuzi lennék, hogy csak így érzem jól magam? Nekem már az se jó ha pihenek egy picit? Bulizni nem mehetek, mert a költözés nagyon le fogja apasztani a pénztárcámat az elkövetkezendô két hónapban, kölcsön kérni meg rühellek... Mindezek tetejébe ma az is kiderült, hogy nem jutottunk be az @RC-ra. Ez volt a csúcspont, illetve a mélypont. Aki esetleg nem látta volna, ezzel neveztünk:

Turulglue

Valamit ki kell találnom, vagy adjon valaki melót nekem, amit otthon sunyiba csinálhatok, fizetéskiegészítés képpen és hogy boldog fáradt ember legyek az éjszakázástól! Biatch.

Sok para semmiért

Tegnap este bejelentettem Daninak, hogy elköltözöm tôle. Elég könnyedén lereagálta a dolgot, csak annyit kérdezett, hogy hova és kivel. Én meg az elmúlt 1 hétben ezen izgultam mint állat, hogy miképpen fogom ezt neki beadni... Igazából nem attól féltem, hogy bejelentem a távozásom, hanem az ilyenkor általában szokásos "MIÉRT?" kérdésre féltem válaszolni. Szerintem felbasztam volna az idegrendszerét az okok felsorolásával, ami a fejemben egy meglehetôsen hosszú listában manifesztálódott. De nem tette fel a kérdést én pedig nem erôsködtem. Pedig lehet tanulsággal szolgált volna neki és szerintem igazam lett volna sok dologban. Mindegy, talán majd egyszer eszébe jut megkérdezni.

El tudod engedni akit szeretsz?

Ez itt a nagy kérdés, nem a "lenni vagy nem lenni"!
Soha nem vártam azt a pillanatot, amikor ezt meg kellett tennem! Ráadásul másodjára! Beletörôdni, várni vagy mittudomén... Kéne folytatni az életet, kapcsolatba lépni emberekkel, új kapcsolatot kiépíteni egy nekem szimpatikus lánnyal, bulizni sokat, tervezni a jövôt meg ilyenek. Rohadt nehéz úgy tervezni, ha nem érzed azt, hogy van kiért... Ez is egy rohadt ördögi kör, immáron a sokadik, amibe belekerülök és próbálok kimászni.
Miért van az, hogy az életem egy bizonyos része mindig a béka segge alatt van? Soha nem lehet egyszerre minden jó? Olyan sokra vágyom talán? Rendben van, hogy a ROSSZ elôbb-utóbb elnyeri méltó büntetését - és én sokáig nagyon ROSSZ voltam, sok bánatot okoztam olyanoknak, akik a legkevésbé sem érdemelték meg - de ennyire ne büntessen már a SORS! kérlek...

Nem akarok elhanyagolt lenni, nem akarok zombivá vagy géppé válni, ÉRZÔ LÉNY vagyok, szükségem van a szeretetre, az övére!
Ha ennek az az ára, hogy el kell engednem azt akit szeretek, ám legyen. Egy dolog van, ami zavar: nincs garancia arra, hogy vissza is jön. Csak remélhetek. Remélhetem, hogy ugyanúgy hiányzom majd neki mint ô nekem... És mint tudjuk, a remény hal meg utoljára...