Deszka

Valaha régen pihebajszú koromban akartam görkorizni, de a szüleim nem nagyon támogatták, ezért soha nem kezdtem el komolyan ûzni ezt a sportot. Mindezek ellenére megragadott ez az egész deszkás-koris-bicós-graffitis-hiphopos szubkultúra, ami mind a mai napig kitart. Csodálattal tekintek azokra, akik mesteri szinten ûzik a deszkát/korit/bicajt, fôleg ha nincsenek elszállva maguktól, mint kezdô füves az elsô slukk után.
Ma találtam a Viralvideo Chart-on egy naggyon komoly deszkásfilm intrót, amlyet eddig még nem pipáltam. Rakd össze: gördeszka, slow motion, robbanás... Megér 4 percet az életedbôl?

5 év

1 percnyi néma csend az elmúlt 5 évért.
...
...
...
...
...
Köszönöm. Most pedig folytatom az életem.

Gondolatok a fotográfiáról

Először is szeretném leszögezni, hogy a fotózást passzióból űzöm, nem tervezem, hogy ebből keresem meg egyszer a vajas kenyérre valót. Ettől függetlenül örömmel konstatálom, ha valaki hajlandó megvenni és kiakasztani a falára bármelyik fotómat.

3 napja felhívott régi főnököm, Posztós Csaba, akinél 7 hónapot töltöttem a Photomania Professional-nél. Ez egy meglehetősen ambivalens időszak volt életemben, erre most különösebben nem térnék ki, a lényeg, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem a fotózás (és más dolgok) terén is.
Csaba egy nagyon jó fotós. Rettentően akkurátus, több díjat szerzett, az alanyaival nagyon hamar megtalálja a közös hangot, öröm vele dolgozni. Van lélek a fotóiban és egyetértett az én hitvallásommal is, miszerint "NEM ADOK KI SZART A KEZEIM KÖZÜL"!
Szóval majdnem egy éve nem kommunikáltunk és pont az elmúlt napokban gondoltam rá én is, hogy felhívom, de ő megelőzött. Beszélgetésünk során rákérdeztem, hogy megy-e a fotósbiznisz, amire azt a választ kaptam, hogy teljesen abbahagyta! Kész, vége! Eladta a Nikon D200-át, az összes hozzá tartozó objektívet, állványokat, fényeket, háttereket! Az egyetlen, amit megtartott, az a nagyformátumú Mamiya gépe és a hozzá tartozó cuccok. Azt hittem ledobom az ékszíjat!
A magyarázat a következő volt: egyszerűen mindenki "elkezdett fotózni" és rendre aláígértek az árainak. Ma már minden rokonságban van egy fotóművész. Egyszerűen nem tarthatta a versenyt. Az emberek megelégednek a középszerű megoldásokkal. Mivel tudom, hogy mennyi meló van abban, amit csinál és ezt ráadásul minőségi szinten, megértettem, hogy nem lett volna kifizetődő számára engedni az áraiból. Abba kellett hagynia és valami másba kezdenie.
Oké, megértem, nincs olyan vállalkozó, aki ne bukott volna legyalább egyszer. Tovább kell lépni! De az okok azok, amelyek aggasztanak!

Figyelj! Évekkel ezelőtt a 'fotózás' - mint olyan - valami egészen különleges dolognak számított. Ma körülnézek az utcán és mindenki fényképez: mobillal, kis kompakttal, SLR-rel, akármivel! Közben röpköd a "művészi" szó nyóckeres suttyó szájából a kék metrón, miközben előkapja lopott iPhone-ját és piszkos lepedőn kurvásan pózoló 13 éves baránőjét mutatja haverjának nyerítve. Beszarok.
MA már mindenki fotóművész. A szomorú az, hogy MI adjuk el nektek a szart. A kamerás mobilt, olcsó kompaktot, autofókuszt, vakut, automata programot. TE megveszed és lenyomod a gombot és egykettőre fotóművész lettél! Van ennél jobb termékkategória USP?
Senki nem lesz fotóművész csak úgy. Saját magamat sem tartom annak. Vannak viszont olyan emberek, akiket igen.

Szerintem:
1. A fotográfiát tisztelni kell! Szerintem csak úgy lehet tisztelettel fordulni a fényképkészítés felé, ha a gyökerektől kezded, analóg technikával, filmre vagy diára.
2. A fotó közvetítsen értéket vagy legyen üzenete! A telibevakuzott pocsolya a villanydúc mellett nem mond sokat...
3. A fotós ne verje a nyálát, hogy Ő a fények tudora! Mindig van hova fejlődni és nem lehetsz mindig teljesen elégedett!
+1. A stockfotózást elítélem. Tény, hogy léteznek nagy igényességgel ekészített stockfotók, de magát a műfajt nem kedvelem. Soha nem csinálnám, szakadjon le a karom!

Azt hiszem a post végére kicsit elszaladt velem a ló. Bocs. De amit leírtam, azt nyugodtan vehetitek a nem művészi HITVALLÁSOMNAK!
Mindazoknak, akik komolyan gondolják: JÓ FÉNYEKET!

Akik meg művésznek képzelik magukat, azok fejtsék meg ezt:

Az árnyékom nézi az ánuszom

Kurt Vonnegut - A hazátlan ember

Ez volt a harmadik Vonnegut könyv, amit eddig olvastam. Tudjátok, ő az az író, akinek miután elolvastam egy könyvét - A Bajnokok reggelije címűt - egy csapásra a kedvenc írómmá vált. Ő az az író, aki tavaly a költészet napján elhunyt és most a mennyben van (HAHAHA).

Szóval két évvel a halála előtt megírta ezt a könyvet, amiben meglehetősen kemény társadalom és emberiségkritikát fogalmaz meg és hangot ad az emberi fajról való lemondásáról... Kifejti például, hogy az emberiség ennek a bolygónak a rákfenéje, ami 150 év ipari fejlődéssel a háta mögött teljesen kiszipolyozta a Földet, bár még nem végzett vele teljesen. (nem ismerős a gondolat? MÁTRIX?) Kifejti, hogy a világ "urai", akik a Föld országainak törvény- és döntéshozói, manipulátorai - a POLITIKUSOK ÉS MILLIÁRDOSOK - nem mások mint a legnagyobb hazárdírozók, akik telibe leszarják, hogy a pórnéppel mi történik, mert nekik csak a hatalom és a pénz ami fontos. Valljuk be őszintén, ezt tudtuk eddig is, de az a fajta gondolkodásmód, ahogyan ezt kifejti és történelmi példákon keresztül levezeti, az egyszerűen bámulatos! Emellett még sok más dologra is kitér, de az már legyen a könyvet ezután elolvasók felfedezendő kincse.

A világ fikázása mellett ez az önéletrajzi és társadalomkritikai tartalommal ellátott lemondó nyilatkozat* tele van tűzdelve jópár önéletrajzi mementóval is, ami számomra még élvezhetőbbé tette az olvasást. Egyszerűen odáig vagyok azért, ha egy író magáról ír a saját regényében, ne kérdezd miért, mert nem tudnék rá magyarázatot adni... Valószínűleg ugyanezen okból komponálom bele magam sok fotómba.

A könyv amúgy nem túl vastag, kb 125 oldal, tehát ajánlanám azoknak is, akik azért nem vágnak bele egy olvasmányba, mert túl sok lapot tartalmaz. Sőt, még illusztrációk is vannak benne! Kár, hogy Kurt itthagyta ezt a felfordulást, biztos lett volna még mondanivalója nekünk... (a könyvben többek közt erre is kitér)

*A műfaji meghatározásért külön köszönet Öcsinek, via Kultblog!

Gyurmalin

Stressz. Hacsak nem a pusztában élsz és a nyájadat terelgeted, miközben tömöd a pipád, akkor nagy valószínűséggel te is stresszes vagy, de legalábbis jó úton haladsz afelé, hogy 30 évesen meglegyen életed első komoly idegösszeroppanása!

Mózes mutatta meg múlt héten ezt a frankó stresszoldó eszközt: a Gyurmalint. Ez gyakorlatilag egy gyurma-szerű anyag, ami azon túl, hogy nyúlékony, törik, szakad, pattog, teljesen szabadon formázható, rengeteg színvariációban kapható (van fluoreszkálós is). Használni a következőképpen kell: a kezedbe fogod és addig nyüstölöd, amíg meg nem unod! Kiváló stresszoldó, olcsó játék hülyegyerekeknek, vagy éppen reklámszakiknak és mindenki másnak, aki stresszes életet él.

Mostanában eléggé stresszes heteket éltem át, okokat lásd a korábbi bejegyzésekben, ezért néhány napja vettem magamnak én is. A kollegáim teljesen rákattantak, folyton az én gyurmalinomat abuzálják. Lehet rendelni a netről, vagy megveheted a 13. kerületben lévő Pozsonyi utcai Keleti Életmód Centrumban, nem messze a Jászaitól.

Gyúrjunk vazze!

Traveler IQ

Pár hete felfedeztem egy nagyon addiktív flash játékot, a neve Traveler IQ. A játék lényege, hogy egy világtérképen kell a program által megadott helyeket a lehető legpontosabban bejelölnöd. A gép pontozza a teljesítményed, természetesen minél pontosabban találsz el egy helyet, annál magasabb pontszámot kapsz. Számít a gyorsaság is, ezért bónusz pont jár. Gyakorlatilag minden honlapra fel lehet telepíteni a játékot, de a pontszámaidat csak a Facebook-on mentheted el, ahol feltelepítheted a profilodba és a pontjaid alapján nyomon követheted, hogy nemzetközi szinten hol állsz a rangsorban. A gép megadja azt is, hogy mekkora a “geográfiai IQ-d”.

Nem vagyok egy nagy “gamer”, mert folyton attól parázom, hogy túlságosan elkapom a fonalat és nem bírom abbahagyni. Nos, ennél a játéknál is bejött a papírforma, rohadtul elkaptam a fonalat és csak hosszas önszuggeszció árán tudok tőle elszakadni, ha egyszer elkezdtem. A legelső alkalommal elég jó pontszámom let, aztán miután felraktam a Fészbúkomra, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy az ismerőseim körében át akarom venni a vezetést. Miután ez pár nap alatt megtörtént, új kihívást kellett keresnem, ezért elhatároztam, hogy világuralomra török és a világranglista élére akarok kerülni! Jelenleg 622.612 a pontaszámom, míg a világelsőnek 708.498 (a post írásának idején), szóval még van hova fejlődni.

Egyébként van még egy oka annak, hogy szeretem ezt a játékot: fejleszti az intelligenciát! Mindig is szerettem a térképet böngészni, csak úgy passzióból, de az afrikai országokról igen keveset tudtam és mint kiderült, Ausztrália és Óceánia is olyan terület, ahol van mit bepótolnom! Szóval ha a gimiben májer voltál föciből, vagy frissíteni szeretnéd a fejedben lévő geográfiai adatbázist, akkor ne habozz, próbáld ki itt! Ja, a Fészbúkon van még rengeteg más Traveler IQ játék is, te is találhatsz ki játékot és párbajra hívhatsz bárkit az ismerőseid közül!

Munkakörülmények

Az ügynökség, ahol dolgozom kb 10 hónapja költözött át új épületbe, ahol jobb, tágasabb és modernebb körülmények között agyalhatunk a jövô kampányain. Csak egy nagy GEBASZ van, hogy az épületünk gyakorlatilag még üres volt az elején és azóta folyamatosan költöznek be új cégek valamint magánszemélyek a lakásaikba. Ennek következtében gyakorlatilag 10 hónapja folyamatos fúrás-faragás-kalapálás és fasztuggya mi minden közepette kell elvégezni a napi munkát. Stresszesebb idôszakokban persze ez fokozottan jól esik mindannyiunknak...

Csak kétféleképpen lehet az épületen belül relaxálni és kizárni a brutális zajt: vagy Venetian Snares-t hallgatok max hangerôn fejhallgatóval, vagy kimegyek a WC-re és úgy teszek, mintha dolgom lenne. Sajnos mindegyik tevékenységet csak ideig-óráig lehet folytatni, mert a Vsnares hosszú távon katatóniás állapotot képes létrehozni, a WC-n pedig egy idô után klausztrofóbiás leszek és még csak netezni sem lehet, hacsak nem volna egy notebook-om és mondjuk Pannon Mobilinternetem. (ez itt a reklám helye) A munkáról meg ne is beszéljünk!
Gyász!

(Úgy rémlik, mintha egyszer már írtam volna errôl a problémámról, ez esetben elnézést kérek az ismétlésért, de így legalább kihangsúlyozom a probléma súlyosságát.)

Kontroll

Volt idő, amikor mindennél jobban féltem attól, ami végül pár napja - péntek délután - bekövetkezett. Kimondtam azt, hogy VÉGE. Kimondtam akkor, ki merem mondani ezután is, és ezúttal úgy is GONDOLOM: vége.

Ágival kb. 7 éve ismerkedtem össze Külkeres éveim alatt és Ő az a nő volt, aki azonnal megtetszett. Első látásra. Amikor összejöttem vele egy Bahnhof-os buliban, ahol egyébként a heti rendszerességű Külkeres bulik főszervezőjeként voltam jelen, döntöttem magamba a piát, hogy végül neki merjek állni a mondókámnak és meghódítsam szívem választottját. Sikerült. Ez történt 2003. április 4-én, hajnalban.
Nekem nem volt rengeteg csajom, mint azt egyesek tévesen gondolják. Nem volt velük sok tapasztalatom, nem igazán találtam bennük partnerre. Tegyük hozzá, hogy meglehetősen kifinomult az ízlésem nők terén és ennek megfelelően rettentően válogatós is vagyok. Azon a hajnalon úgy tűnt, kifogtam az aranyhalat.
Ezután olyan 2 és fél év következett az életemben, ami alapjaiban változtatott meg bennem dolgokat. Olyan dolgokat, amikről azelőtt nem nagyon tudtam, hogy léteznek bennem.
Ágiban egy olyan ritka emberre leltem, aki egyszerre volt szép, hihetetlenül intelligens és éles elméjű, élettel teli, céltudatos és megértő. Azt hiszem így indult minden. Megértett. Megértette a bennem dúló kis háborúkat, viszonyomat a külvilággal - ami egy időben átcsapott iszonnyá, amikor nem voltunk együtt 2 évig, egészen előző év szeptemberéig, illetve októberéig:) Szóval nehéz eset voltam - vagyok - és Ő segített túljutnom az élet problémáin.

Basszus... Az a baj, nem vagyok benne biztos, hogy le tudom írni egyszerű magyar szavakkal, hogy mennyire sokat jelentett Ő nekem. Nem egyszer képzeltem el a közös jövőnket, közös háztartást, közös családot, gyerekekkel Vele. Annyira éreztem, hogy Ő az az ember, akivel együtt akarok megöregedni. Konkrétan magam elé idealizáltam az ember életének oly apró, de mégis fontos és örökké tartó pillanatait, amiket Vele akartam átélni. Elég jó a fantáziám, mi?
Nos, ez már soha nem fog megtörténni.

Aki rendszeresen olvassa a blogom, az biztos, hogy találkozott már több olyan bejegyzéssel, amiben a vele való kapcsolatomat ecsetelem, neadjisten rimánkodok neki, hogy fogadjon vissza magához. Könyörögtem, mint hívő ember Isten kegyelméért, mint a sarki koldus az alamizsnáért. Szeptemberben, illetve októberben újra összejöttünk, mint egy pár, hogy adjunk magunknak még egy utolsó esélyt, mert mindketten úgy éreztük, hogy a kettőnk közt zajló dolgok nincsenek lezárva, és ennyit megérdemel.
Mivel mindkettőnk baráti társasága szemében a köztünk dúló szerelmi párharc kb egy brazil szappanopera szintjére süllyedt, úgy döntöttünk, hogy senkinek nem mondunk egy árva szót sem, kizárjuk őket az életünkből, megpróbáljuk nélkülük, annak a sok embernek a valóban okos és kevésbé elmés hozzáfűznivalója nélkül.
Titok. Amit két ember tud, az titok. Amit kettőnél több, az már nem az. Nagyon lassan és módszeresen csepegtettük az infókat rólunk. Igaz, Mózes előtt 2 hét alatt lebuktunk, Zsuval megkockáztattunk egy majdnem fatális konfliktust, 2 hónap után már elmondtam a családomnak is. Ági viszont legjobb tudomásom szerint kussolt rólunk az ő baráti körében és a családja előtt. Talán csak Ivette-et avatta be mélyebben. Persze előbb-utóbb páran szagot fogtak, nem hülyék az emberek. Legalábbis nem mindenki.
Mindenesetre én a titkolózás miatt nem írtam többé a párkapcsolatunkról itt a blogon.
Azt is megtudtam, hogy volt aki konkrétan innen szedte rólunk az információt egy időben. Ez nekem valahogy nem szimpatikus. Mert Te idejössz, elolvasod, csóválod a fejed és várod az Ági-Zsutti Saga következő epizódját, hogy legyen min csámcsogni, de arra már nem veszed a fáradtságot, hogy akár csak egy árva kommentben, mail-ben, sms-ben tudtomra adjad, hogy "Zsutti bazmeg, figyellek. Benne voltam az életed egy részében. Most nem vagyok, jó messziről kémlellek, van is véleményem, de nem mondom el. De azért figyellek."
Ági baráti társaságának egy jó része valamikor az én társaságom is volt! Vannak köztük emberek, akik fontosak számomra, akiket konkrétan értékes embernek tartok, attól függetlenül, hogy mennyire tartom velük a kapcsolatot!
Valamiért sokan azt gondolják, hogy én például gyűlölöm Lacust. Nincs rá okom. Lacus egy jó ember, de sokszor nehéz elviselni és ő ezt nem mindig veszi észre. Eltöltöttem vele 8 hónapot egy albérletben, közös szobában, tudom miről beszélek. Voltak vele hatalmas közös élmények. Soha nem felejtem el azt a nyári estét a görög tengerparton, amikor Lacus könnyek közt elmesélte élete egy nagyon sötét periódusát. Megnyílt nekem és számomra ez egy fontos momentum volt azért, mert előtte addig soha senki nem beszélt hozzám olyan őszintén! Nem felejtettem el. Sajnos én ezt nem tettem meg vele szemben soha. Nem mertem másokat beengedni a bástyáim mögé, csak Ágit. Lacus, ha ezt olvasod, akkor sajnálom, hogy adott időben nem az a barátod voltam, akit megérdemeltél volna! De tudod: You must drink, to enjoy the night!
Szóval titkolóztunk mindenki előtt, holott egy bizonyos idő elteltével már mindenki tudta, de akkor is! Ez egy kurva szar döntés volt, amit meghoztunk, mondjuk ki! Ez mételyezte meg a kapcsolatunkat. Ehhez társult a két makacs ego: Ági és én.

Azt még el kell mondanom, hogy a legundorítóbb és legszemélytelenebb módon szakítottunk: MSN-en. Kurvára nem azzal a szándékkal kattintottam rá Ágira péntek délután, hogy szakítsak, de sajnos az eszmecserénknek ez lett a vége. Ha van Isten - bár szerintem nincs - akkor az látja a lelkem, hogy nem így akartam. Ez az elmúlt majdnem 6 év ennél sokkal többet érdemelt volna! Akarok Vele találkozni, a szemébe akarok nézni, ezzel tartozom Neki, magamnak, a közös múltunknak és soha meg nem történt közös jövőnknek.

Ági kontrollálni akart engem. Én pedig AKARTAM, hogy kontroll alatt tartson, mert szerettem úgy, ahogy embert addig nem szerettem és nem tudom mikor leszek képes újra. Csakhogy az önfejűségem és az életem Ágiéval összeegyeztethetetlen volt. Martuk egymást. A most következő kép az utolsó MSN beszélgetésünk zárómondatait tartalmazza. Jól figyeljetek fiúk és lányok, mert amit most olvashattok, azt bármilyen hálivúdi szerelmi drámában elétek kerülhet, de akkor csak legyintetek rá! Nesztek, ez itt a valóság, és lehet, hogy a leírt mondatok kurva nagy közhelynek tűnnek, de a közhelyeknek van egy jó tulajdonsága: IGAZAK. Figyeljetek és jegyezzétek föl egy olyan helyre, amit jól láttok és vessetek rá néha egy pillantást, ha fontos nektek az, hogy egészséges párkapcsolatban éljetek:


Ilyenkor jogosan feltehetné nekem valaki azt a kérdést, hogy most mit gondolok vagy érzek? A válaszom az lenne, hogy úgy érzem újra én kontrollálom az életemet. A saját kezembe kaptam vissza, kissé viharverten, de még dobog, él, lélegzik, van akarata és használni is fogja!
Fáj? Igen. Belül.
Túléled? Persze, csak egy világ omlott össze, majd felépül egy másik.
A jövőt hogy látod? Nemtom, ott még nem jártam. De nem adom fel.
Búcsúzóul üzennél még valamit? Igen, a NŐK jegyezzenek meg 2 egyszerű dolgot, ha igazán meg akarnak tartani egy pasit (ceruza-papír elő, felír legalább 10szer, nem elfelejt):
1. A férfiak nem gondolatolvasók, bármennyire is szeretnétek, hogy kitaláljuk mit akartok, nem fog menni. Ilyenkor használd a szád és mondd el mit akarsz, arra való.
2. Ha bajod van, akkor MONDD el! Ne holnap, ne jövő héten, ne fél év múlva az összes többi bajjal ömlesztve, hanem akkor és ott, amikor és ahol bajod van! Itt is csak a szád kell kinyitni, a többi már megy magától.

Tisztán látok. Kristálytisztán.

Csak így tovább

Majdnem két hete feltettem egy kérdést a blogomon, amiben maréknyi olvasóm segítségét kértem, hogy döntsenek helyettem: milyen nyelven írjam tovább a blogot? Nos megvan az eredmény, ami alább látható:



Kijelenthetem, hogy a blogot továbbra is magyarul írom tovább, a többség (10 szavazat) döntése alapján. Amúgy ez a dolog más dologra is jó volt nekem. Ha senki nem szavazott kétszer, akkor ez azt jelenti, hogy legalább 14 ismerôs-ismeretlen tér vissza rendszeresen vagy rendszertelenül "lelkivilágom szövevényes bugyrait" jobban megismerni.
Köszönöm nektek, kedves olvasók, ígérem a jövôben sem fogok csalódást okozni és elhalmozlak titeket mindenféle jóval és rosszal egyaránt! Rinyálok, szitkokat szórok vagy éppen áradozok valami jóságról, az extra igényeket a kommentben kérem!
Pá!

Szilveszter

Életem egyik leg ambivalensebb szilveszter éjszakája volt 7 nappal ezelôtt. Nem untatnék senkit azokkal a részletekkel, hogy végül miért töltöttem egyedül azt az éjszakát, amikor "kötelezô bulizni". Az albérletben voltam egészen 23:45-ig, mivel fél órával elôtte rájöttem, hogy mindjárt éjfél és kéne valamit kezdeni magammal. Gyorsan összerántottam a fotós cuccomat, felöltöztem jó melegen (dupla alsónadrág, dupla póló-pulcsi stb.) és elindultam a Várba megörökíteni az éjfélt.
A Várban rengeteg ember volt, alig találtam helyet a fotózáshoz. Végül valahol csak sikerült lepakolnom és pár perc alatt ellôttem jó sok kockát a füstfelhôbe burkolózó Pestre. Eredetileg egy panorámát akartam készíteni, de a képek viszonylag szarok lettek, mert tüzijáték nem nagyon látszik. Közben Mózes hívogatott folyton, ô már viszonylag jól volt akkor szerintem. Aszonta menjek fel a Citadellához, ahol ôk buliztak és mindenki engem hiányolt. Éreztem, hogy ez annyira nem fog bejönni nekem, de azért elindultam. Nem siettem el, útközben többször leálltam fotózni, közben eltévedtem a Várban, felfedeztem szép helyeket, be akartam törni egy lezárt területre, de nagyon fostam attól, mi lesz ha elkapnak a kutyák, ezért inkább nem tettem meg.
Szilveszter legnagyobb poénja: negyed egykor, amikor megpróbáltam válaszolni a sok BÚÉK üzenetre, rájöttem, hogy 1 Ft van a kártyámon és senkinek nem tudok visszaírni, hívásra meg nem is gondolhattam. Gondoltam fel kéne tölteni a kártyám, és feltett szándékomban állt egy automatát találni. Miután eltévedtem és újra kikecmeregtem a Várból, rá kellett jönnöm, hogy a Clark Ádám tértôl a Gellért térig nincs egy darab OTP bankautomata sem, így kénytelen voltam legyalogolni az elôbb említett térig. Közben megint hívott Mózes, hogy elfogyott a pénze tudnék e neki kölcsönadni, ha már úgyis felmegyek. Mivel kurva jó fej vagyok, azt mondtam "IGEN". A Gellért téren a tranzakció után simán volt nálam annyi zsé, hogy a csóringer bûnözôknek simán megérte volna leütni engem, ez szerencsére nem történt meg.
Felgyalogoltam a Gellért hegyre. Esett a hó. Gyönyörû volt! Kb így tudnám elképzelni a mennyországot (ha létezne), csak mondjuk 30 fokkal melegebb éghajlaton. Tényleg, miért nem találják már fel a 30ºC-on megmaradó havat? Tuti lenne rá vevô!
Szóval ott álltam a hóesésben, készítettem pár képet, Mózes türelmetlenül hívogatott, azt hitte elvittek a Gellért hegyi farkasok. Felhívott Ági is és azt mondtam neki, hogy most nem tudunk találkozni. Ez a mondatom késôbb rengeteg - még most is zajló - negatív esemény elindítója volt. Errôl ennyit.
Felmásztam a Citadellára, kb hajnali 3-kor bementem a buliba, ahol a többiek voltak, cuccokat betettem ruhatárba, befizettem a beugrót és minden elhatározásom ellenére végül mégiscsak egy több ezer fôs szilveszteri buliban találtam magam, ami maga volt a POKOL! Igen, tényleg úgy éreztem, hogy a POKOL-ba jutottam! Rég láttam ennyi drogos arcot egy halomba, dübörgött a drámenbész, a gnómoknak, törpöknek, orkoknak és mindenféle furcsa szôrôs-színes kreatúrának tûnô emberek ugráltak és tomboltak, vicsorogtak vagy csak üresen bámultak ki a fejükbôl, miközben reflexbôl bólogattak ütemre. Tegyük hozzá, hogy rekkenô hôség volt odabenn, én meg kicsit túl voltam öltözve hozzá.
Megtaláltam a többieket, vettem egy sört, megittam és kb fél óra után leléptem, mert nekem az ott sok volt. Kurvára szarul éreztem magam, nem sokkal azelôtt még a hófehér fák közt sétáltam hóesésben, a hirtelen megváltozott környezet kiborított, csömöröm volt tôle!
Mondtam Mózesnek, hogy lelépek, mert ez szar, ô meg végül velem jött a hidegbe.
Innentôl már nem érdekes a sztori, legyalogoltunk a hegyrôl, felgyalogoltunk a Várba és kb. hajnal 6-kor hazaértünk.
Jónak indult a Szilveszter, de az utána történtek után már nem érzem azt, hogy tényleg jó lett volna... 2008 a változások éve lesz, már megint!

(Ide majd teszek fel pár képet.)

Számadás 2007

Tavaly kaptam szülinapomra egy sms-t, amiben az állt, hogy az előttem álló év az én évem lesz. Most, azaz 4 órával 2008 előtt kijelenthetem, hogy valóban így volt, az illetőnek igaza lett. Nincs okom panaszra.Persze soha nem 100%-os minden, de a dolgokon lehet alakítani, javítani. Kezdjük:

Blog: Idén 61 bejegyzés került fel a blogra ezzel együtt, ami átlagosan havi 5 post-ot jelent. Ez elég jó, ahhoz képest, hogy 2000-2006-ig összesen 51 bejegyzést írtam! Egyik kedvenc német kifejezésemmel élve: Tendenz steigend.

Munka: 15 hónapja dolgozom az Ogilvy & Mather Bp. reklámügynökségen, 2 hónapja előléptettek mint junior AD. Ez önmagában kurvajó!

Materiális javak: Idén rengeteg cuccot beújítottam! Vettem szkennert, széles monitort, kis digi fényképezőt, asztalt és rengeteg egyéb kis kütyüt, ami jobbá, szebbé és egyszerűbbé teszi az életem:)

Immateriális javak: Itt elsősorban arra gondolok, hogy mi mindent tanulhat az ember az által, hogy más emberekkel kerül kapcsolatba. Valójában ez egy folyamatában tekintendő dolog. 11 éve élek külön az otthonomtól távol, gimnáziumban Veszprémben majd albérletben Pesten. Érdekes visszatekinteni és megállapítani, hogy ki hogyan hatott rám az életemben. Az a durva, hogy nagyon sok "rossz" emberrel találkoztam, nagyon sok "jó"-val is, és nem mindig onnan kaptam az inputokat, ahonnan kellett volna, hogy egy hagyományos értelmben vett "normális" életem legyen. Szerintem ami "normális", az nem normális! Ezért is tettem mindig az ellenkezőjét annak, amit a többség elvárt volna tőlem. Rengeteget tanultam az emberekről és jobb lenne, ha pár dolgot soha nem tudtam volna meg... De a konklúzió végül mindig ugyanaz marad: .... nemtom, erre még nem jöttem rá.
Szakmailag rengeteget fejlődtem az elmúlt időszakban, ez is az immateriális javak szerves része. Néha egyébként nemtom mi a fasznak csinálom, mert a világ pár évtized múlva a vesztébe rohan és kitör a negyedik világháború. Ezt nem a végtelen pesszimizmus mondatja velem, hanem sajnos errefelé mutatnak az események.
Szóval szakmailag minden fain, amiről eddig nem írtam, hogy idén tavasszal megkért egy kollegám, aki egy PRAE nevezetű irodalmi folyóirat egyik szerkesztője, hogy tervezzek a következő számnak borítót. Megtettem és azóta még háromszor. Borítót tervezek egy irodalmi folyóiratnak, ez tetszik:) Valamint különféle munkákkal besegítek a Pólómániának, amit két régi barátom csinál, Matyi és Laci.

Életkörülmények: Idén kétszer költöztem új albérletbe, végül a Várban kötöttem ki Mózessel. Eddigi legjobb kéróm! A panoráma még mindig megmosolyogtat:)


View from the balcony from zsutti on Vimeo.


Magánélet: Ez az a téma, amit át kell gondoljak, mind családi mind baráti szinten. Azt hiszem pár dolgot nem vettem észre a nagy hajtásban, vagy csak túlságosan el voltam foglalva a saját gondjaimmal és nem vettem észre mások baját. Jobban oda kell figyelnem és át kell gondolnom pár dolgot. Erről ennyit.

Kívánok mindenkinek egy szebb, jobb, parasztlázadásoktól és rendőrrohamoktól mentes 2008-as évet! És bár szerintem már túl késő és éjfél előtt senki nem olvasa már el ezt a post-ot, azért még belinkelek ide egy vicces videót, arról hogy ha igazán májerok akarunk lenni, akkor hogyan nyissuk ki a pezsgős üveget egy karddal!


VideoJug: How To Open A Bottle Of Champagne With A Sword

Hogyan tovább?

Egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy a blogom tartalmát elviszem a Blogger-ről a Wordpress-re, magyarul más blogmotort használnék a jövőben. Igazából ez még nem biztos, de ha át is viszem, lényegében nem változik semmi, legfeljebb a design.
Csakhogy azon is elgondolkoztam már, hogy a jövőben nem magyarul, hanem angol nyelven osztanám tovább az észt. Ez egy olyan döntés, amit nem akarok "csak úgy" meghozni, ezért annak a maroknyi olvasómnak a véleményét szeretném kikérni egy szerény közvéleménykutatás keretében, hogy akkor most mi legyen?
Szavazni január 10-én, délig lehet. A voksolás anonim és nem igényel semmiféle regisztrációt, csak klikkelj!

Leszarom

Említettem már, hogy nem kedvelem a Karácsonyt? Rengeteg oka van: hamis ünnep, amit az ókeresztény egyház talált ki más pogány ünnepek eltörlése végett (lásd még Húsvét, Pünkösd); az ajándékozás parája, amikor az emberek egyszerűen megőrülnek a "BÉKE JEGYÉBEN" kiborító, mert mindenki nagyobbat-drágábbat-csillogóbbat-hangosabbat akar a másiknak, de itt már rég eltűnik az egész ünnep szellemisége; aztán meg jön maga az ajándékozás, amikor jópofát kell vágni akkor is, ha valami használhatatlan szart kapsz valamelyik szerettedtől, különben megsérted és aztán oda a karácsonyi - békebeli - hangulat; az emberek hiperérzékenyek lesznek minden kis hülyeségre, mert annyira akarják a boldogságot, meg szeretetet - vagy legalábbis a látszatát - fenntartani pár napig, hogy a legkisebb baklövés vagy beszólás lavinát indíthat el...
Vígan meglennék ajándékozás nélkül, de mai gondolataimat nem valamilyen félresikerült és jópofizásra kényszerítő ajándék ihlette - mert nem volt rá okom, hogy megjátsszam magam - hanem az, hogy megint sikeresen elbasztam az itthoni karácsonyi hangulatot. Igen, megint, mert ezt már nem először játszottam el. Nekem ehhez érzékem van.
Már hatodik napja nem vagyok rendben egészségügyileg, valamint megvilágosodott előttem, hogy az elmúlt hat évben egész jól elsajátítottam néhány bunkó városi attitűdöt, ehhez társul még az örökölt makacsságom, aminek az lett az eredménye, hogy kiborult a bili. Megkaptam, hogy bunkó, nemtörődöm és önző vagyok, leszarom a családomat, mert nem kommunikálok velük! Kurvára nem érzem, hogy így lenne, egyszerűen szar passzban vagyok. Látszólag minden nagyon fasza körülötem, de még így is vannak problémák, amik szüntelenül foglalkoztatanak és próbálom megtalálni a megoldást rájuk. Ezek dolgok, amikhez igazából senkinek semmi köze, vagy legalábbis még nem jött el az ideje, hogy megosszam bárkivel. Sőt, vannak problémák, amik valójában nem is az enyémek, de szeretnék azokon segíteni, akik küzdenek velük - csak épp sikertelenül.
Semmi többet nem akartam, csak néhány nyugodt napot itthon, karácsony ide vagy oda. De az a rohadt hiperérzékenység, megint sikeresen teljesített a Molnár famíliában...

Boldogságosat + békességeset

Az egyik kedvenc filmemből - Love actually - kivágott jelenettel szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket és békés Karácsonyt kívánni!



Egyúttal szeretném idézni kedvenc mondatomat a filmből, amit Bill Nighy, az fenti dal előadója ejtett ki a száján:
"Gyerekek, ne vegyetek drogot! Legyetek rocksztárok és megkapjátok ingyen!:)"

Munkaállomás

Sok-sok hónapnyi tervezgetés után végre eljutottam odáig, hogy vegyek magamnak szép nagy, masszív asztalt, amiben elfér a gépem, a lapján van elegendő hely a monitoromnak, szkenneremnek és a rengeteg szir-szarnak, ami folyamatosan alakítja asztalom arculatát. Most újra boldog vagyok:) Nézzétek milyen szép:


Végre kihasználhatom a Dell monitor elforgatás funkcióját. Elképesztő mennyire más élményt nyújt így a böngészés! Dolgozni nem a legkényelmesebb így - ez mondjuk nyilvánvaló - de rövidebb távon még elviselhető. (Videót nem vágnék ebben a módban.)


Ha már videóról van szó, nemrég regeltem a Vimeo-n és mostantól oda is fel fogom tölteni a videóimat. Nem láttam be sokáig, hogy miért érdemes több videó-feltöltő oldalra beregelni, de a Jutyúb kiborító használati felülete és egyéb rugalmatlan megoldások arra késztettek, hogy kipróbáljak valami mást. Nos, a Vimeo teljesen más élményt nyújt! Sokkal letisztultabb, szebb a dizájn, olyan békés hangulatot áraszt az egész. A kezelőfelület egyszerű és logikus, semmi fölösleges lépés, minden információ előtted. Fel is töltöttem 2 videót izibe'! Az egyik a már korábban bepost-olt szüreti videó, illetve annak az angol feliratos változata; a másik egy újabb alkotás, ami eredetileg vizuálnak készült, de raktam alá zenét meg 1-2 feliratot és picit emészthetőbb lett:



Vintage 2007 from zsutti on Vimeo.


View from the balcony from zsutti on Vimeo.

BKV bérlet

Ma reggel megvettem második felnôtt BKV bérletemet. Több, mint egy évnyi bliccelés után (azért néha vettem jegyet is) eljutottam odáig, hogy nekem már nem hiányzik az állandó reggeli stressz, kapok abból eleget munka közben is. Mondjuk hozzátartozik a képhez, hogy az utóbbi idôben kissé megfingatott a kedves BKV, mert már bírósági ügyet csináltak régi, ki nem fizetett pótdíjcsekkjeimbôl, meg mindig olyankor kaptak el, amikor rohadtul a havi büdzsém végét jártam és egyszerûen nem jött jól a pénzveszteség. Mert én nem tartoztam azok közé, akik szándékosan bliccelnek és ha elkapják, akkor minden lehetséges eszközzel - szép szó, erôszak, kurvaanyázás - meg próbálják akadályozni a büntetésüket. Szerintem ha az ember szánt szándékkal nem tartja be a szabályokat, akkor viselje annak következményeit! Nem volt kellemes egyszer sem, de viseltem és elviseltem!

Mindennek vége. Az Ogilvy kifizeti a havi bérletem díját, így újra nyugodt szívvel szállok metróra, nem sasolom a 6-os villamoson a gyanús alakokat, nem morfondírozom azon, hogy a buszmegállóban melyik háziasszonynak kinézô ellenôr fogja rajtam bevasalni a helyszíni bírságot, nem kapok szívrohamot, ha a mellettem álló csávó elôveszi zsebébôl a karszalagot, nem kezdek el izzadni, amikor hirtelen több jegykezelô automata hangját hallom stb.

Komolyan mondom, érzem a pozitív változást! Kurvajó! Vegyetek bérletet! (Ez itt a reklám helye.)

Van kapcsolat!

Nyolc hónapig nem volt internetem egyik albérletemben sem, amióta elköltöztem a Bánkiból. Egészen a mai napig. A Magenták bekötötték végre a szélessávot, több mint egy hónapnyi várakozás után. Előre félek a T-pukszitól meg az ügyfélszolgálatától, mert az köztudott, hogy a szolgáltatás amit végeznek, az nagyjából semmit sem ér. Na mindegy, ez most nem téma, a lényeg az, hogy VAN KAPCSOLAT! Vettünk wireless routert és WLAN USB adaptereket, az eredmény: kifogástalan!

Első dolgom volt letölteni a Heroes 2. évadjának 10. részét:) Tudom-tudom, sorozatfüggő vagyok, dehát ez van, kell az inger! Aztán beállítottam a Firefox-om ahogy kell, letöltöttem mindenféle extra frissítést meg kiegészítést, és amúgy álló helyzetű monitoron nézem a böngészőmet, ahogy írom e sorokat:) Király feeling! Annyi mindent kell bepótolnom... Elsőként kibővítettem a blogom oldalsávját egy Last.fm-es zenelejátszóval, amelyen a kedvenc zenéimet hallgathatod meg olvasás közben. A playlist nem végleges, még sok zene fog felkerülni a listámra. Enjoy!

Benne vagyunk az éterbe! E!

25

Nagyon vegyes érzésekkel és érzelmekkel töltöttem be ma reggel a negyedszázados kort.

2 hete elôléptettek a munkahelyemen, a magánéletem jól alakul (igen, van egy kevés magánéletem), csomó jó dolog történik velem - pl ma reggel elhatároztam, hogy végre veszek egy felnôtt havi bérletet, de a fényképautomatához apró kellett, ezért beálltam a sorba venni valami péksütit a Moszkva téri metróban, hogy pénzt váltsak, amikor észrevettem egy kétezrest a földön - de mindezek mellett, van egy olyan dolog, ami beárnyákolja az egész eseményt: a nagymamám nem érhette meg, nem tudok már vele is ünnepelni.

Nyugodjék békében.

J-A-D és 25 év

Október elején volt egy éve, hogy munkahelyemmé vált az Ogilvy, ahol sima mezei grafikusként (itteni elnevezése: layout operátor) dolgoztam. 1 év múltán elkezdett érni a gyümölcs és felajánlottak egy Junior Art Director-i posztot ( junior tervezôgrafikus), amit én természetesen elfogadtam! Ma írtam alá a szerzôdésem módosítását. Biztos felvetôdik pár emberben a kérdés, hogy akkor ez most mit jelent... Megmondom mit: több felelôsséget, több munkát és természetesen több pénzt is. Kevesebb idôt minden másra, több fejfájást mindenféle értelemben.

Most, 2 nappal a 25. szülinapom elôtt úgy érzem ez a legjobb ajándék, amit kaphattam az élettôl. Persze ez sem csak úgy hullott az ölembe, gecisokat dolgoztam azért, hogy idáig eljussak! De beérett a gyümölcs... 2 nap múlva ordenáré nagy házibulit csapok kollegákkal és barátokkal! Kár, hogy hétfôre nem tudtam kivenni egy nap szabit...

Már a mocsok sem a régi

Hónapok óta ott volt a Netvibes-omon a Subba feed-je (az egyik Index blog), de ma este kitöröltem. A Subba egyszerűen híg fos lett. Elmondom az okát:

Eddig is csak nagy ritkán voltak olyan post-ok, amik tényleg "mocskosak" voltak, de az elmúlt egy hétben annyi melóm volt, hogy nem tudtam rendszeresen olvasni a bejegyzéseket, ezért gondoltam majd később, ha lesz időm bepótolom. Most hogy itt a Halottak napja és az ezzel járó 4 napos hosszú hétvége, úgy döntöttem kicsit leapasztom a kilencszázvalahány olvasatlan feed-emet (ill. csak a feed-ekben lévő blogbejegyzéseket). Kezdtem a 20 mailemmel, amiből kb 14 mindenféle hírlevél volt, aztán jöttek a blogok, köztük a Subba. Az elmúlt 7 napban írt post-juk szar volt. Még a "Subba szív iwiw"-es post is, pedig abban bíztam. A Subba megpróbál gecó lenni, vagy lerántani a leplet társadalmunk elkorcsosodott majmoló fiataljairól vagy az orrvérzésig kokkanózó celebekről vagy mittomén miről, de kurvára nem sikerült nekik az elmúlt pár hónapban az elvárt szintet hozniuk! Magyarul a SZAR, amit be akarnak mutatni, SZARt sem ér! Híg fos langyosan tálalva!

Srácok, javaslom, hogy a Subba fősorát (gy.k.: Mindennapi mocsok) írjátok át mondjuk "Mindennapi kis piszok"-ra" vagy a találóbb "Mindennapi híg fos"-ra, vagy hagyjátok a p*-ba az egészet! Komolyan! Saját magatokat égetitek!

Off.

Update: Megtudtam, hogy a Subba "agya", Bede Márton nászútra ment a nejével "Khívától keletre", ezért van a minôségi romlás.