Az utóbbi időben nem írtam túl sűrűn és ennek megvolt az oka: nem volt kedvem írni semmiről. A mai nap viszont kicsit más, mint a többi. Véget ért pályafutásom az Ogilvyben, 3 év és majd' egy hónap után. Életem fontos időszaka volt ez, mivel amikor itt elkezdtem dolgozni, egy elképesztően mély gödörből másztam ki. Egy nagyon jó csapatban kezdtem el dolgozni, rengeteget fejlődtem szakmailag és emberileg egyaránt. Külön köszönet illeti azt a 4 embert, akiktől sokat tanultam illetve egyengették utamat: Dalbir, Misi, Bandi és Frí, akivel a nagy korkülönbség ellenére megtaláltuk a közös hangot és rengeteget tanultunk egymástól. Aztán ott volt még Attila, Grín és Carlos, három szövegíró, akikkel együtt dolgoztam több-kevesebb ideig. Folytathatnám a sort, szinte minden kollégámról írhatnék 1-2 dolgot, jót vagy rosszat, de minek? Nem számít már, szerencsére jó arcok mindenhol voltak a recepciótól kezdve a pénzügyig, aki meg hülye volt, az valószínű úgy is marad.
Egy hónapja tudom, hogy el fogok menni. Készültem rá. Az utóbbi időben sok volt a feszültség, fel akartam már mondani, de kivártam, amíg a Kékek lépnek. Léptek és ez sok embernek komoly változást jelentett az ügynökségnél, köztük nekem is. Az utolsó hét már nem volt jó, ahogy közeledett ez a nap, egyre szarabbul éreztem magam pusztán a tudat miatt, hogy itt kell hagynom ezt a pár ember, akik maradnak. De az élet megy tovább, én sem akarok egy újabb gödröt, amiből majd ki kell másznom. Két hét múlva új helyen, új emberekkel, új ügyféllel folytatom pályafutásom a reklámszakmában.
kedd, október 13, 2009
Utolsó napom az Ogilvyben
na ki írta? zsutti @ 10:56 8 hozzászólás
csütörtök, október 01, 2009
District 9
Spoilermentes írás következik.
Tegnap megnéztük hugommal a District 9 című überfasza science-fiction-t és összegzésképp annyit mondanék róla, hogy O-DA-BASZ! Meg merem kockáztatni, hogy az utóbbi évek (talán évtizedek) egyik legjobb SF filmje, értem ezt a látványvilágra és történetre egyaránt. A legjobb példa arra, hogy még lehet kliséktől mentes SF-t készíteni. Ja és mindössze 30 millió dollárból készült!
A sztori dióhéjban: 28 évvel ezelőtt egy földönkívüli hajó leparkolt Johannesburg fölött. A hajóban kb 1 millió földönkívülit találnak, elképesztően "embertelen" körülmények között, így letelepítik őket a hajó alatt lévő területre, amelyből földönkívüli-nyomortelep lesz. A Rákok (így nevezik őket) és az emberek egymás mellett élnek, ők is kénytelenek megtapasztalni a földi bürokrácia örömeit és az emberi zsarnokságot. A hatóságok elhatározzák, hogy kitelepítik őket egy szebb, jobb, biztonságosabb helyre, és beküldik az embereiket, hogy aláírassák velük az XYZ kitelepítési nyomtatványt. Így kerül a képbe a film főszereplője - Wikus Van Der Merwe (Sharlto Copley) - aki egy szerencsétlen aktakukac, de a véletlen folytán kapcsolatba kerül az idegenek technológiájával és innentől kezdve elszabadul a pokol, amiről inkább nem írok le egy szót sem, mert minél kevesebbet tudsz a filmről, annál nagyobb élmény lesz megnézni. És ez most tök komoly! Szándékosan kerültem mindenféle anyagot a filmmel kapcsolatban, talán csak a 2 trailert láttam (a másodikat nem kellett volna), meg a weboldalt és nem bántem meg. Előre szólok, hogy a filmben jócskán vannak gyomorforgató jelenetek, tehát gyengébb idegzetűek készítsék elő a hányós zacsit a popcornos mellé.
Verdikt: 10/10. Nehéz film, emészteni kell, de újra megnézném. Remélem lesz folytatás. A filmnek vannak aktuálpolitikai síkjai is, eléggé nyilvánvalóak. Már írtam, de örülök annak, hogy kevesebb klisét és több eredeti ötletet láttam. Külön jó pont, hogy végre nem egy amerikai nagyváros fölé szálltak le az Rákok, hanem az "idegenszűz" Johannesburgban.
Ejtenék még pár szót a rendezőről, Neill Blomkampról. Kiderült, hogy ennek a számomra ismeretlen rendezőnek már több alkotását láttam korábban, csak nem tudtam, hogy az ő keze nyomát kell dícsérnem. Elsőként itt a kedvenc Citroen reklámom:
Aztán itt van ez a Nike cipő:
De készített filmet az Adidasnak is pár éve, az adicolor kampányhoz:
Ám talán a legfontosabb a sok kisfilmje közül, az Alive in Joburg, ami gyakorlatilag a District 9 pilotja volt 2005-ben. A D-9 főszereplője is feltűnik benne pár mondat erejéig:
Én azt mondom adjanak ennek az embernek sok millió dollárt és csináljon még ilyen állat filmeket! (Mondjuk a Ghost in the shell-t.)
na ki írta? zsutti @ 14:05 2 hozzászólás
kedd, szeptember 29, 2009
Élet a webkettőn: Tumblr
A Tumblr alapvetően egy ugyanolyan blogszolgáltatás, mint a többi, filozófiájában mégis eltér a többségtől. Ha valami szlogent kéne gyártani hozzá, akkor talán ez lenne a megfelelő: "Blogolj röhejesen egyszerűen."
A Tumblr filozófiája a spontaneitásra épül. Azt osztasz meg, ami épp tetszik, vagy eszedbe jut, nem kell túlzásba vinni a postok szerkesztését, a lényeg, hogy minél egyszerűbben told ki a kontentot az éterbe! A Tumblr azért jó, mert simán elveszhetsz benne. Volt már, hogy órákon keresztül nézegettem a képeket mások blogjáról és egyszerűen nem untam meg. Teljesen kész.
Amit eddig tapasztaltam a használata során, hogy az ember baromi egyszerűen megoszthat másokkal képet, gondolatot, videót, chat-et, audiót, linkeket stb. Az egyszerűt úgy értsd, hogy a kezelőfelület szinte hülye-biztos, mindenhol szép nagy ikonok vannak, szellős az elrendezés, mindent könnyű megtalálni és oda van írva egyértelműen, hogy mi mire való. Rengeteg faszán kinéző blogtemplate közül lehet válogatni, és ezeknek a kinézetét egyszerűen lehet módosítani, programozói tudás hiányában is.
Ha megnézel egy Tumblrt, a jobb fölső sarokban 3 ikonnal találkozol:
1. Egy szív. Erre kattintva kinyilvánítod, hogy a szóban forgó post elnyerte a tetszésedet, de legalábbis valamiért felfigyeltél rá. Ugyanígy vissza is vonhatod a szívecskét, csak rá kell kattintani újra.
2. Reblog. A szóban forgó postot kiteszed a saját blogodra. Ez gyakorlatilag olyan, mintha egy videót ágyazná be a blogodba, mert... Minél többen reblogolnak egy postot, annál többen látják, és így még többen reblogolhatják, tehát beindul a vírus-effektus.
3. Follow. Ide kattintva követed a szóban forgó Tumblr-blogot. A postok ezentúl a saját dashboard-odon is megjelennek, nem kell külön ellátogatni a szóban forgó blogra. Természetesen RSS-ből is olvashatod a Tumblreket. Ha már meguntad, vagy valamiért meggondolod magad, az "Unfollow" gombra kattintva kitörlöd a követett blogok listájából.
Extra szolgáltatások (Goodies menüpont): van időzített postolás, iPhone app, összekötheted Twitterrel és Facebookkal és van a Tumblrnek egy saját tamagocsija, amit Tumblarity-nek neveznek. Ez a saját aktivitásod mércéje, pontot kapsz ha postolsz és akkor is ha valaki követőd lesz, illetve téged reblogolnak. Ha nem foglalkozol a bloggal, akkor a pontjaid szép lassan elfogynak. (Nekem eddig 38 volt a max.) Ugyanakkor ha belenyúlsz egy korábbi bejegyzésbe és módosítasz rajta, veszítesz a Tumblrity-dből.
Nekem két saját Tumblr-blogom van: az egyik a zsutti/50mm, ami a Spottr felhívására jött létre. 50 mm-es lencsével készített képeket szabad csak feltölteni és az én alapkoncepcióm, hogy lefotózom a körülöttem lévő embereket, lehetőleg egy spontán pillanatban. Az ötlet onnan jött, hogy túl kevés portrét készítek, így legalább egy picit biztatom magam erre is. Sajna a blog csak vánszorog, mert a legtöbb jó spontán pillanatról lemaradok, illetve sokan tiltakoznak, amikor feléjük emelem a gépet. Úgyhogy ha esetleg összetalálkozunk, ne légy félénk és szólj előre ha spontán jól fogsz kinézni vagy hülyeséget csinálsz :)
A másik Tumblr-em a zzz-folder, ami olyan mindent bele gyűjtőblog, na ez tényleg spontán. A név onnan jött, hogy a gépemen elszórva találhatók 'zzz' nevű mappák, amik teli vannak mindenféle haszontalan dologgal (és nőkkel), de nem törlöm le őket, mert valamiért tetszenek (tumblr a PC-n). A címen ne tessék megütközni, spontán jött!
Ezen kívül még két másik Tumblr-blogban vagyok aktív közreműködő, az egyik szupertitkos, csak beavatottak láthatják, a másikon meg pandákat gyűjtünk.
Tehát a Tumblr jó dolog, szeressük!
na ki írta? zsutti @ 14:18 2 hozzászólás
Tagek: ajánlás, hülyeségeim, web2
hétfő, szeptember 28, 2009
EDF Energia
Öcsinek hála, a reklámügynökség, ahol dolgozik felkért egy munkára, amiről csak annyit tudtam, hogy fotózni kell, és fényfestős stop-motion videó lesz belőle. Örömmel vállaltam el, nem csak a jó pénz reményében, ami majd ha megkapok, segít kihúzni a jelenlegi anyagi gondjaimból, hanem azért is, mert már régóta szerettem volna ilyet csinálni. Maga a fotózás 2 éjszakát vett igénybe, vicces volt és egyben érdekes, ahogy összehoztuk ezt a dolgot. Az utómunka már az ügynökségi operátorokra várt és ez lett a végeredmény:
na ki írta? zsutti @ 16:24 0 hozzászólás
Tagek: fotó, munka, sikerélmény, videó
szerda, szeptember 16, 2009
Sziget '09 videó
Ígértem egy hónapja és végre meg is csináltam a Sziget alatt felvett anyagokból ezt a kis szösszenetet. Buliztunk rendesen :)
Eclips3 Visual on Sziget Festival 2009 from zsutti on Vimeo.
na ki írta? zsutti @ 11:46 0 hozzászólás
Tagek: buli, sikerélmény, videó, vizuál
kedd, szeptember 15, 2009
Hétvégi számvadászat
Hogy levezessem a múlt heti izgalmakat - szakítás Ágival, Kék ügyfél elvesztése, kirúgások, hugom kórházas sztorija - szombaton és vasárnap is elindultam a Nagy Faluban, hogy számokra vadásszak, természetesen miután délelőtt meglátogattam a tesóm a kórházban. Szombaton a Bécsi úton garázdálkodtam letekertem 32 km-t, vasárnap a Pesti úton, Zrínyi utcában és a Ferihegyi úton aprítottam a kilométereket, a végére összejött 52, azaz összesen 84 km-t tekertem a hétvégén. Örömmel konstatáltam a végén, hogy ez egy sikeres hétvége volt. A múlt heti 9 hiányzó számból megtaláltam hatot, de közben kiderült, hogy valamikor hónapokkal ezelőtt véletlenül bejelöltem meglévőnek az egyik számot (316), így tudtom nélkül már régóta X+1 hiányzó szám volt. A lényeg, hogy meglett a 316, ráadásul egy kifejezetten szép példány, de nem csodálom, hogy első alkalommal nem vettem észre, mert egy fehérre festett kerítésre volt felcsavarva egy fehér színű kerámia.
Már csak négy számot kell megtalálnom: 328, 338, 355, 360. Azt tudom, hogy a 338-at Csepelen fogom megtalálni a II. Rákóczi Ferenc úton. Ezen kívül még a Nagytétényi utat és a Hidegkúti utat kell újra átnéznem. Az utóbbi emlékeim szerint nem tart 360-ig és abban is kételkedem, hogy a 328 is ott lenne. Próba szerencse, max tekerek egy újabb ötvenest.
na ki írta? zsutti @ 15:52 5 hozzászólás
Tagek: 365budapest, hülyeségeim, sikerélmény
hétfő, szeptember 14, 2009
Don't take me to the hospital
na ki írta? zsutti @ 20:09 1 hozzászólás
Tagek: család, emberek, fotó, hétköznapi fertô, rinya
Az új tetkóm

na ki írta? zsutti @ 19:52 0 hozzászólás
Tagek: fotó, hülyeségeim, tetoválás
Számváltozás

Amikor számokra vadászom, sokszor előfordul, hogy találok valamit, ami sokkal jobb/szebb/érdekesebb, mint egy már a listámban szereplő házszám. Ilyenkor a számot lecserélem és amikor eljön a post ideje, akkor a jobb/szebb/érdekesebb szám kerül ki a netre. Nagyon ritkán fordul elő, hogy olyan számot találok, ami a már napok/hetek/hónapok óta kipostolt számnál is jobb. Úgy értem klasszisokkal jobb. Ilyenkor jön a dilemma, hogy utólag kicseréljem, kicserélhetem-e a számot. Én úgy döntöttem kicserélem, mert az újak csak emelnek a 365Budapest színvonalán. A napokban két számot cseréltem le ilyen módon: a 38-at és a 253-at. A szavazatokat kitöröltem, ezért aki gondolja, szavazzon újra a képek alatti kis négyzetekre kattintva. A kommenteket meghagytam. Még egyszer elnézést, igyekszem az utólagos beavatkozást a minimálisra csökkenteni. Az új házszámokat nézzétek meg a 365Bp-n.
na ki írta? zsutti @ 11:39 0 hozzászólás
Tagek: 365budapest, update
A szappanopera vége
Nos, bár a cím egy picit degradáló, de teljesen megértem azokat, akik az Ágival való kapcsolatomat egy szappanoperának titulálták, mert meglehetősen sok hasonlóságot vonultattunk fel az utóbbi 7 év se veled-se nélküled viszonyunkban. Immáron sokadjára írom le azt, hogy vége. Nem akarok ezúttal kisnovellát írni, se videókat belinkelni, nem akarok pocskondiázni, mert mindez már megtörtént legalább egyszer és amúgy is fölösleges. Röviden és tömören: én már nem tudtam úgy szeretni őt, mint ahogy ő engem, nem tudtam annyi energiát belefektetni a kapcsolatunkba, mint ő és ezzel az őrületbe kergettem, vagy ő kergette önmagát, nem tudom. Én sokáig áltattam magam, ami által őt is áltattam. Ez egyáltalán nem helyes, de ki cselekszik állandóan helyesen? Hogyan tudjuk meg az igazat, hogyan nézzünk szembe magunkkal, ha nem ragadunk meg minden esélyt amivel közelebb jutunk a megoldáshoz? Bár biztos volnának még lehetőségek, nem látom értelmét, hogy megpróbáljuk, a fent leírtak miatt. Útelágazáshoz értünk, ki jobbra, ki balra.
na ki írta? zsutti @ 11:10 2 hozzászólás
Day of sadness no. 2
Az első day of sadness valamikor 2007 májusában volt, amikor elment a cégtől Dalbir Singh kreatív igazgató. Utána már csak két embert tekintettem mentoromnak itt az Ogilvyben, akik nagyban befolyásolták a gondolkodásomat, munkához való hozzáállásomat és szakmai fejlődésemet: Frí és Misi. Nos, Misi is elhagyta az Ogilvy nevű hajót.
A legjobb fej főnök volt, bár időbe telt, hogy rájöjjek: ha valamire azt mondja, hogy "kurvajó" akkor az nem biztos, hogy tényleg az, max még egy picit kell rajta csiszolni :) Mindig jó volt egy csocsóra, vagy kettőre vagy háromra. Büszke vagyok arra, hogy megmászattam az asztal alatt, persze ez neki is sikerült egyszer, ha jól emlékszem. Két nyáron is szervezett a csapatának egy kikapcsolós hétvégét az Őrségben, ami mindkétszer baromi jó volt, segített összerázni minket. Rengeteg dolgot írhatnék még, de valójában tök fölösleges, maradjunk annyiban, hogy az ő jelenléte bearanyozta az Ogilvyben töltött eddigi majdnem 3 évemet.
csütörtök, szeptember 10, 2009
Restart
Ezt már olyan régóta ki akartam postolni, de nem mertem, mert attól féltem, hogy elterjed és előbb-utóbb kiderül, hogy én csináltam hirtelen felindulásból egyszer munka közben/helyett, de most már igazából nincs tétje a dolognak és remélem, hogy ott fog virítani minden account és kreatív asztalán minden reklámügynökségen, ahol mobiltelco cégen dolgoznak. Tehát közkívánatra jó nagy felbontásban:
T-Voda-Pannon hibrid logo. Creative Commons meg minden.
na ki írta? zsutti @ 14:41 1 hozzászólás
Tagek: hülyeségeim, munka
szombat, szeptember 05, 2009
Élet a webkettőn: Twitter
A Twitter 2006 óta létezik, ami egy mikroblog-szolgáltatás és szociális háló (ugyanez angolul szebben hangzik). A lényege, hogy 140 karakterben oszthatod meg a nagyvilággal ami épp téged érdekel, veled történik, gondolsz stb - ez a tweet, vagy magyarul a csirip. Még valamikor a legelején regeltem és lefoglaltam a zsutti felhasználónevet, bár használni csak pár hónapja kezdtem el.
Őszintén szólva eleinte nem igazán fogtam a lényegét. Miért akarnám én 140 karakterben megosztani másokkal az életem, vagy gondolataim, amikor van msn, skype, facebook meg blog, meg flickr stb? Aztán szép lassan rájöttem, hogy csomó olyan ember van, akikkel például nem tartom napi vagy akár heti-havi szinten a kapcsolatot, mégis érdekel, hogy mit gondolnak, csinálnak, és ez ugyanígy érvényes visszafele. Tovább van pár hírös ember, akik szintén érdekelnek: zenészek, színészek, rendezők és ha nem gyűlölném a celebeket, még talán őket is követném. Az sem egy utolsó szempont, hogy a Twitteren keresztül sokszor hamarabb értesülök bizonyos hírekről, mint bárhonnan a médiából. Egyszerűen bámulatos. (Pl most ment a tv-ben a magyar-svéd meccs, de nem néztem mert írtam a blogot és egyszercsak egy nagy BAZDMEG-et hallottam a nappaliból ami lehetett volna akár egy kihagyott helyzet is, mire jött a tweet hogy "Hun-Swe 0-1").
A Twitter használata pofonegyszerű. Beírod a szöveget, nyomsz egy entert és kész. Küldhetsz twit-et SMS-ben, használhatsz PC-n ill. Mac-en különböző Twitter klienseket, amelyek nagy része már mobilra is letölthető. Válaszolhatsz mások tweet-jeire, ha a felhasználónév elé egy '@' karaktert teszel (pl @zsutti), ezeket az üzeneteket bárki láthatja, küldhetsz közvetlen üzenetet (pl D zsutti), ezek mások előtt rejtve maradnak, újratwittelheted mások tweet-jeit (pl RT @zsutti), ezt szintén láthatja bárki. A rendszerben úgynevezett 'hashtag'-ekkel lehet keresni, azaz ha egy # karaktert illesztesz egy szó vagy szavak elé, arra mások rákereshetnek. Például szar a meló és ha rákeresel erre a szóra, hogy "worksux", akkor megjelenik az összes tweet, amiben ez szerepel: #worksux, így olvashatod mások gondolatait a szar munkáról stb.
Megszerettem a Twittert. Ha blogolok vagy képet töltök fel a netre, akkor twittelek, ha valami érdekes történik, twittelek, ha lenne a telómon kamera és elkapnám azt, ahogy mondjuk Gyurcsány az Orbánnal pingpongozik, akkor twittelném azt is. Ja igen, képeket is lehet twittelni a Twitpic segítségével, vagy közvetlenül mobilról. Imádom a modern technológiát, mondtam már?
JCVD
Erre a filmre már tavaly óta kíváncsi voltam, mióta először hallottam róla. Különlegessége az, hogy főszereplője Jean-Claude Van Damme (eredeti nevén Van Varenberg), aki saját magát alakítja a filmben, egy meghasonlott lecsúszott színészt, aki csak tizedrangú szerepeket kap tizedrangú filmekben, avagy már azokat sem, miközben egy gyermekelhelyezési pert próbál átvészelni, szóval elég szarul áll a szénája. Visszautazik szülőhazájába, ahol még mindig nemzeti hősként tekintenek rá, hogy tiszta lappal indulhasson el újra, amikor véletlenül egy bankrablásba keveredik. Nem egyszerű eset...
Ez a film egy nagy önszatíra. Van Damme miatt készült el, róla szól, ő áll az események középpontjában, miközben újabb szerepeket kell eljátszania egy lehetetlen szituációban. Őszintén mondom, hogy talán ez az első film, amiben Van Damme valódi színészi énjét láthatjuk. Teljesen mást hoz, mint amit eddig megszokhattunk tőle, azaz nem zúzza le a rosszfiúkat váratlanul egy fejberúgással. A film vége felé, mintegy megszakítva a cselekményt, egy váratlan vallomást kapunk Van Damme-tól, talán ez a film legmegkapóbb része. Egyenes és őszinte, szívszorító. A végkifejlet igazságtalan, de aztán ő is megkapja a feloldozást.
Verdikt: 8/10. Ajánlom mindenkinek aki utálja Van Damme-ot. Aki rajong érte, az úgyis megnézi.
na ki írta? zsutti @ 22:15 0 hozzászólás
Becstelen brigantik
Nem annyira friss a moziélmény, kb egy hetes, de még mindig elevenen él bennem ez a film, amivel Quentin Tarantino felébredt csipkerózsikaálmából és újra azt csinálja amihez ért: sok vér, erőszak, miközben a néző szétröhögi a fejét. Na jó, ez nyilván nem mindenkinél jön be, Ági például annyira nem szereti az erőszakos filmeket, ezért a legérdekesebb jeleneteket - tehát amikor náciöldöklés folyik - eltakart szemmel nézte végig, miközben én visítva csapkodtam a térdem. A film után enyhe frusztráltságot véltem rajta felfedezni, de megértettem.
Szóval Quentin bácsi kitalált egy sztorit, ami a II. világháború alatt játszódik: az egyik cselekményszálon egy maroknyi amerikai zsidó katona a frontvonalak mögé megy, azzal a céllal, hogy irtsák a nácikat. Ez olyan jól sikerül nekik, hogy a német katonák körében egyre durvább rémhírek terjednek el róluk, tegyük hozzá nem alaptalanul. A csapat vezetője Aldo Raine hadnagy, akit Brad Pitt alakít. Pitt alakításáról csak annyit, hogy már megint nagy figurát hozott össze, amiről nagyrészt az elképesztően fülsértő tennesse-i akcentusa tehet, főleg mikor elkezd olaszul beszélni :) Ez a fickó zseniális színész. A másik cselekményszál egy Shosanna nevű zsidó lányról szól, aki tanúja lesz, ahogy egy náci tiszt lemészárolja a családját és kis híján őt is. Elmenekül és Párizsban bujkál, mígnem újra találkozik a Nemezisével. Nem akarom az egész sztorit elmesélni, a lényeg, hogy ha a film szerint történtek volna az események, a háború végkimenetele is más lett volna.
A szereplőgárdáról még ejtenék néhány szót, mivel megérdemlik. Mivel Tarantino szereti autentikus szereplőkkel megtölteni a filmjeit, itt javarészt német és osztrák színészekkel dolgozott együtt, köztük van Til Schweiger, Daniel Brühl (Good bye Lenin), Christoph Waltz (szintén zseniális színész), Gedeon Burkhard (Kommissar Rex, Cobra 11) és Martin Wuttke mint Hitler. Hitler karakterét meglehetősen viccesre sikerült megformálni, leginkább egy toporzékoló kisgyerekre emlékeztet, aki nem ehet a csokis sütiből.
Ami a legjobban tetszett a filmben - és szinte minden Tarantino filmben - azok a precízen felépített jelenetek és a színészek szájába adott hosszú magyarázó monológok, egyszerűen zseniálisak, főleg német nyelven! Tudom, hogy a legtöbb magyar ember valamilyen megmagyarázhatatlan okból utálja ezt a nyelvet - Nec haverom szavaival élve csak azért találták ki, hogy a Rammstein megzenésítse - de számomra zene volt a füleimnek ezeket a tarantinoi szövegeket a pattogós német nyelven hallgatni. Egyúttal itt javasolnám mindenkinek, hogy ne szinkronnal nézze meg a filmet, mert négy nyelven megy a duma és szerintem a szinkron sokat vesz el az élvezeti értékéből.
Verdikt: 10/10. Tarantino újra magához tért, könnyesre röhögtem magam még a legbrutálisabb jelenetek alatt is.
na ki írta? zsutti @ 20:39 4 hozzászólás
csütörtök, augusztus 27, 2009
Sziget '09
Száradjon le a kezem, ha nem írok az idei Sziget Fesztiválról, pedig már jó két hete, hogy vége, de nem mehetek el mellette csak úgy. Írhattam volna már egy hete is, de meg akartam vágni a videókat, amik készültek, csak időközben vírusos lett a gépem és nem indul az Adobe Premiere. Érik egy reinstall...
Tehát a Sziget. Kezdjük ott, hogy nem vagyok oda érte, évek óta be nem tettem oda a lábam, nekem a Sound jobban bejön. Idén viszont, egy régi ismerősnek - Guttinak, a Pulzar fotósának - hála kaptunk egy lehetőséget, hogy vizuálozzunk a Nagyszínpadtól jobbra lévő Snickers Bázison, ahol egy 6x4 méteres LED-falat állítottak fel. Szerdától vasárnapig, a két fő fellépő alatt égettük a szigetelő emberek retináját és hülyítettük a népet Öcsivel és Danival. Nyomtuk a Snickers brandinget orrba-szájba, meghülyítettük még villogó flashekkel, kameráztuk a részeg embereket, akik meglátván magukat a LED-falon már-már extázisba kerültek. Király volt. Jövőre is bevállalnék még 1-2 fesztivált.
Péntek este volt az egyetlen nap, hogy mindhárman kint voltunk, lett is nagy bebaszás a végére, a kerítésen keresztül kértem a sört a pultból. A hajnali hazabringázás eredménye az lett, hogy az Árpád-hídnál megpróbáltam lendületből föltekerni a lépcső tetejére (a rámpán, nem a lépcsőn), ami nem sikerült, mert a lendület a teteje előtt elfogyott, így én dobtam egy hátast a fa tövébe, én a táskámra estem (benne a Nikon), a bicaj meg rám, közben a bal lábszáramat jól legyalulta a fémpedál. Kínomban meg részegségemben csak röhögni bírtam, aztán valahogy hazatekertem.
Készült egy panoráma, kattints és látod nagyobban, videó meg majd egyszer talán lesz.
na ki írta? zsutti @ 12:28 0 hozzászólás
Tagek: bicaj, fotó, sikerélmény, vizuál
szombat, augusztus 22, 2009
Mai számvadászat:Budaörsi út
na ki írta? zsutti @ 19:22 7 hozzászólás
Tagek: 365budapest, bicaj, hülyeségeim, lifestyle, rinya
Budapesti gyöngyszem
na ki írta? zsutti @ 18:57 0 hozzászólás
Tagek: ajánlás
csütörtök, augusztus 06, 2009
Goldenblog eredmény
Tegnap megszületett az eredmény a Goldenblog 2009 - Fotóblog kategóriájában. Mielőtt rátérnék a lényegre, egy rövid összegzés: 101 nevezett blog, ebből 10 best of blogot neveztek meg. (Hmm ez nem is lett olyan hosszú összegzés, mint gondoltam.) Szóval ha már rákattintottál a fenti linkre és megnézted a top 10-et, akkor láthatod, hogy a 365Budapest nem került közéjük :( Ettől függetlenül annyira nem keseredtem el, mert a post legalján található egy rövid ajánlás, amit Stiller Ákos, a HVG fotósa írt:
Üdvözlettel,
Török András
ny. tipográfus
na ki írta? zsutti @ 21:45 0 hozzászólás
Tagek: 365budapest, goldenblog, sikerélmény
szerda, augusztus 05, 2009
Eláztam
Nem kicsit, hanem nagyon-nagyon! Ebédidőben haza kellett tekernem gyorsan valami fontosért és ha már otthon voltam, ebédeltem is. Mire elindultam volna vissza az ügynökségre, eleredt az eső. A bérletem a hugomnál van, a héten egyszer már megtalált a BKV, nem hiányzott még egy, így maradtam a bringa mellett. Mire elértem a Dózsa György úthoz, már totálisan eláztam, a cipőm megtelt vízzel, telefon, iPod, bringaóra, minden csuromvíz volt. Az aluljáróból betelefonáltam az ügynökségre, hogy derítsék ki hol van a legközelebbi turkáló. Szerencsémre nem messze, a Lehel csarnokkal szemben van egy angol turi, ott vettem egy fürdőnacit meg egy pólót. Váltózoknim volt az irodában, váltócipőm nincs. Most folytatom a melót, így:
na ki írta? zsutti @ 14:54 2 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, hülyeségeim, rinya





