Utolsó nap Londonban: szarvasles

Bár már két hete hazatértem, de annyira elkapott a gépszíj, hogy egyáltalán nem sikerült blogolnom, de nem csak itt, hanem a 10.000 Arcú BP-n sem, amit nagyon röstellek, de igyekszem visszarázódni a kerékvágásba. Mindenesetre az utolsó Londonban töltött napomat nem szeretném kihagyni a sorból.

Tct olyan programot szervezett nekem a visszaindulásom napjára, hogy csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Felvetette azt az ötletet, hogy keljünk fel hajnali 4-kor és sétáljunk ki a közeli Richmond Parkba, amely egyébként London legnagyobb parkja és gazdag faunával rendelkezik, köztük őzekkel és szarvasokkal. Eléggé hihetetlennek tűnt elsőre az ötlet, de annyi fura dolgot láttam már abban a városban, hogy hamar túltettem magam rajta. Így hát három óra alvás után felkeltünk hajnal 4-kor és húsz percnyi séta után már a Parkban voltunk.

Nagyjából negyed óra után megláttuk az első őzeket. Gyakorlatilag elvezettek minket a csordájukhoz, amely kb 150-200 egyedből állt. Szégyen gyalázat, de ekkora őzcsordát még a Bakonyban sem láttam soha, pedig ott nőttem fel... Szóval a látvány lenyűgöző volt. Nagyon lassan közelítettünk feléjük, miközben mérsékelt vehemenciával lőttük a képeket. Láttunk egy albínó őzet is, de ebben nem vagyunk teljesen biztosak, mivel nem sikerült utolérnünk és eltűnt előlünk. Nem sokkal később viszont megtaláltuk a szarvascsordát is, amely kb. 20-25 egyedet számlált. Kb három órát töltöttünk a parkban, elképesztő élmény volt. Ezek után már elmondhattam, hogy London minden arcát láttam.

Szarvasles közben jött az sms, hogy megérkezett a fizum, úgyhogy reggeli után rohantam be a városba még vásárolni 1-2 dolgot, meg hogy még egyszer utoljára találkozzak a magyar szekcióval, köztük Diussal, akihez három éve jöttünk ki Dainnel látogatóba és azóta csak nagyon ritkán láttam élőben.

Este már csak a hazaút volt hátra, és legnagyobb meglepetésemre nem bírtam elaludni a gépen, pedig nem voltam kipihent. Elsőként jöttem ki a reptérről, éjfélre már otthon voltam.

A képeket már elkezdtem feldolgozni. Csináltam Flickr-en egy szettet, sorrendben töltöm fel a képeket. Tegnap egy panorámán kezdtem el dolgozni, amelyet még kb 4-5 másik fog követni. Mire mindennel végzek, sztem lesz pár hét, addig is kitartás!

Vasárnap, a szomorú nap

11-kor ébredtem hasogató fejfájással, amin gyorsan segítettem egy kis kólával és egy bogyóval, amit még otthonról hoztam. (A félreértések elkerülése végett: kóla = Coca Cola, bogyó = Algoflex Forte.) Találtam egy töltőt, amivel új életet leheltem a telómba, és hogy elüssem az időt, valami francia magazin képeit nézegettem és közben próbáltam kitalálni a szavak jelentését. Szar játék volt, többet nem csinálom, amúgy se bírom a franciákat, meg a nyelvüket sem. Utána elindutam dolgomra.

Aznap egy volt kollégámmal kellett találkoznom, akinek vágott dohányt vittem Magyarországról, mert kint nagyon sokba kerül, ha cigivel akarod rombolni az életed. Egy munkaközvetítő cégen keresztül kiment két hónapja dolgozni, de sajnos csúnyán átverték, mert munkát nem kapott és beköltöztették a gettóba. Gyakorlatilag kisemmizték. London északibb, Edmonton nevű részén lakik, ahol a populáció 98%-a fekete és arab. Most alkalmi melókat vállal, alig van pénze, koplal, ráadásul volt egy kisebb balesete is múlt héten, és alig bír járni. Bár ő nem tudja, hogy írok erről a blogomon, és valószínű megkért volna, hogy ne tegyem, ám én mégis megteszem, de a nevét nem árulom el, aki tudja az tudja. Legyen ez intő példa mindenki számára: soha ne menj ki munkaközvetítő cégen keresztül dolgozni Londonba vagy bárhova, mert úgy basszák át a fejed, ahogy akarják! (Amint eszembe jut a közvetítő cég neve, ki fogom írni ide, csak hogy meglegyen.) Tct-n keresztül megpróbáltam neki segíteni, ő el tudja látni jó tanácsokkal és talán munkát is tud neki szerezni, ha lesz üresedés ott, ahol ő dolgozik. Nagyon bízom benne, hogy a két hónapos hányattatásának ezzel vége lesz.

Baszki, az élet mindig azokkal igazságtalan, akik a legkevésbé érdemelnék meg…

Mi történt a hétvégén?

Hogy mi történt? Sokminden és kevés abból, amit elterveztem. Szombaton úgy gondoltam, elhajókázok Greenwichbe, hogy megnézzem azt a híres vonalat. A Temzén való hajókázás kellemes volt az Anglián végigsöprő meleghullámnak köszönhetően. Greenwichbe megérkezvén egyből felgyalogoltam a dombra, ahol az obszervatórium található (csak Attis kedvéért: ÓVSZERVATÓRIUM), és hosszas gondolkodás után rászántam magam, hogy beállok abba a sorba, ami arra várt, hogy a greenwich-i vonal mentén álló hosszában kettéhasított fémglóbusz elé álljon keresztrefeszített Krisztus-pózban, egyik lábbal keleten, a másikkal nyugaton. Engem csak a vonal érdekelt, meg a Kelet-Nyugat. Kb fél óra volt, mire sorra kerültem, mert nem volt kedvem megküzdeni az előttem álló japánokkal/indiaiakkal/spanyolokkal/satöbbivel a gyorsabb előrejutásért. Nagy túlerőben voltak, magyar anyázást meg nem halottam sehol. Közben még mindig tartott a kánikula. Épp előttem állt egy angolul beszélő család, akikkel volt egy kis közös jelenetem.

Szereplők: Dad, Mom, 4 gyerek (a statiszták), Zsutti.

Dad:

- Darling, mi most tényleg be akarunk állni az elé a fém-izé elé fotózkodni? Fényképezzük le gyorsan, aztán húzzunk innen.

Mom:

- Mondd csak darling, te hogy szereztél barátokat az egyetemen?

Zsutti visszafojtva kuncog Dad mögött. Dad megfordul.

Dad:

- Ne haragudj, de csinálnál rólunk egy képet, ha végre sorra kerülünk?

Zsutti:

- Persze, nagyon szívesen segítek.

Dad (odafordul Mom-hoz):

- Látod ezt? Épp szereztem egy barátot!

Mom:

- Gratulálok! Tudtam, hogy képes vagy rá, még van remény.

Zsutti (felemeli a kezében lévő Nikon D90-t rajta a f3.5-6.3 18-200 Sigma DC zoom objektívvel):

- Szerencsés napotok van! Nagyon jó fotókat készítek!

Mom:

- Óóóó! Egy profival van dolgunk! Végre lesz egy jó közös képünk! Ennél jobb barátot nem is szerezhettél volna!

Zsutti (elégedetten mosolyog):

- Ó dehogy, én csak hobbiból kattintgatok :)

A sor lassan csorog előre, mígnem odaérünk a Glóbuszhoz. Kezembe nyomják az X márkájú kompakt fényképezőgépet, majd fél perc alatt beállítom a hattagú családot, hogy mindenki jól látszódjon. A keresztrefeszített pózt NYILVÁN hanyagoljuk. Első kép: Dad elrontotta, nem látszik jól. Második kép: mindenki látszik, mindenki elégedett. A család örül és lassan elvonul, de nem elég lassan.

Dad:

- Nem akarod, hogy lefényképezzelek téged is?

Zsutti:

- Köszi, de annyira nem érdekel, hogy egy fém-bigyó elé beálljak és hülye pózokat csináljak.

Dad először furán nézett rám, majd jót röhögött, miközben a család többi tagja megrökönyödve tekintett rám és megvetésel elfordultak tőlünk.

Ezért a kis jelenetért megérte elmenni Greenwich-be, a fél tonna kép, amit készítettem, már csak ráadás volt számomra. Ezután visszasétáltam a part felé, belebotlottam a helyi piacba, ahol megtömtem a bendőm. Ez volt kora délután.

Közben felhívott Attis, hogy ő aznap érkezett vissza Londonba, és ezért mindenképp találkoznunk kell. Megbeszéltük, hogy a következő hajóval visszamegyek, beülünk egy pub-ba és megnézzük a német-argentin meccset. Így is történt, de a visszaúton jól leégett az arcom, úgy néztem ki, mint egy napszemüveges rák. A Liverpool Street Station környékén futottam vele össze, meg Brooke-kal, aki Attis következő lakótásra lesz. Súlyos arc. A meccsből csak a második félidőt láttuk, de nem volt nagy baj, mivel a legtöbb gól akkor született. Volt pár cider-jéger kombó meg nagy visítás. Később csatlakozott hozzánk Gausz, aki szintén sok éve kint élő honfitársunk. Még több visítás, még több cider-jéger kombó meg még egy meccs. A srácok kitalálták, hogy este bulizzunk, úgyhogy elintéztem, hogy ne kelljen hazamennem Richmondba, Brooke meg elvitte a cuccomat az albijába biztos helyre. Ennek megfelelően éjszaka buliztunk, ittunk, találkoztunk még magyarokkal, meg mindenféle angol arcokkal, továbbmentünk másik helyre, nem engedtek be, aztán elmentünk Attis haverjának a barátnőjének a lakására, ahol végre újra ettünk, én pl Greenwich óta először. Ez volt hajnali 4-kor. Következő utunk Brooke-hoz vezetett, aki a megbeszéltekkel ellentétben nem vette fel a telefonját és nem engedett be a házba, ezért Attis egy régi bevált módszerhez folyamodott: kaviccsal dobálta az egyik ablakot és kb 15 perc múlva valaki be is engedett. A házban megtaláltam a táskám és megcéloztam az első kanapét. Volt ott egy német lány, megbeszéltük életünk legnagyobb/legérdekesebb/legcikibb berúgásait, majd végre elaludtam. Szóval ez volt a szombat.

Kényszerlazaság

A mai illetve most már tegnapi nap elég laza volt, több szempontból is. Egyrészt úgy vagyok vele, hogy most már fölösleges bárhova rohannom, a London Pass-os helyekből max napi egyet vállalok be, helyette inkább fel-alá sétálgatok a városban és élvezem a miliőt, másrészt ma estére mindkét lábamra nőtt egy vízhólyag. Eddig csak a jobb nagylábujjam alatt volt egy, kb 3-4 napja nőtt oda, de ma estére a bal kislábujjamon is kiburjánzott egy. A két vízhólyagnak és a pár kilós táskámnak hála olyan a járásom, mint kezdő rappernek az első fellépésén.

Délelőtt és kora délután szénné fotóztam a Big Bent, csak azt nem értem minek, mivel már van róla néhány képem, meg aztán kevés klisészerűbb dolog van itt a városban. Utána pihentem a Trafalgaron, majd részt vettem egy csatornatúrán. Igen, Londonban is vannak csatornák, a történelmük is érdekes, megtudtam például, hogy egészen Észak-Angliáig el lehetne jutni rajtuk és hogy a mai napig rengetegen élnek a csatornák hajóin. Igazán különleges életforma, ebbe születni kell. A túra Little Venice-ből indult és Camden Townban ért véget. Alig vártam, hogy végre újra eljussak oda :)

Aki még nem járt soha Camden Townban, annak el sem lehet magyarázni, hogy milyen, mert elsőre még akkor is nehezen fogja fel az ember, amikor ott van. Camden gyakorlatilag egy hatalmas piac és alternatív művésznegyed egyben. Itt mindent megvásárolhatsz, amit a város más részeiben hiába keresnél. Nehéz leírni na, nem is próbálkozom tovább. Belevetettem magam a piac sűrűjébe, azt sem tudtam merre megyek, csak azt, hogy mit kerestem: a Cyberdog üzletet. Három éve mikor betévedtem ide, még egy hatalmas labirintus volt, most már egy sokkal modernebb és átláthatóbb üzletközpont, de a stílus nem változott semmit. Ez minden elektronikus partiarc Mekkája. Vettem is magamnak egy trikót. Sajnos csak egyet, mivel a pénzem fogyóban és még három napig jó lenne enni-inni néha. Viszont ha hétfő reggel megjön a fizum, akkor mindenképp teszek még egy kitérőt Camdenbe! (És akkor végre öcsémnek is tudok venni valamit. Sorry bro, de mint mondtam a tetoválásodat kifizetem, így te maradtál a sor végére...) Végül betértem egy pub-ba, ahol megnéztem a Hollandia-Brazília meccs második félidejét egy cider társaságában.

Mire este 8 körül hazaértünk Tct-vel, már naggyon laza volt a járásom, a vállam is leégett, szóval most alul-felül fájok.

Egyébként képeket még azért nem tettem fel egyet sem, mert kell egy kis idő, amíg feldolgozom őket. Pár száz képről beszélünk, abból mondjuk van sok selejt, de még így is durva meló lesz átrágnom magam rajtuk. Egyébként egy panorámát már elkezdtem összerakni (a néhányból) de nagyon szivatós munka, úgyhogy jól esne egy kis biztatás :)

Na, jóéjt, vagy reggelt, vagy ami épp van nálad, kedves olvasóm!

Kliburnből Richmondba

Tegnap és tegnapelőtt nemvolt bejelentkezés Londonba, mivel csöppet elfáradtam és nem volt kedvem blogolni. Röviden a tegnapelőtti nap történései:

Tower: a londoni vár. Ide is ingyen mentem be a London Pass-szal, részt vettem a Beefeater Guide-on, ami nagyon tetszett, mivel az egyenruhás vezető érdekes sztorikkal és igazi angolos stílusban szórakoztatta a népet. A Towerben tekinthetők meg az angol koronázási ékszerek, azaz rengeteg arany cucc rengeteg drágakővel, köztük a Cullinan I. és II., valamint a Koh-I-Noor gyémántok és volt ott egy színarany bóléstál is, ami inkább kád volt, mivel simán belefértem volna ülve. Az angol nemesség tud szórakozni, na! Ami még érdekes volt, azok az angol királyok harci páncélzatainak kiállítása. Ez utóbbi kettőt fotózni és videózni tilos volt és én többnyire be is tartottam a szabályt, mert egyrészt jobb a békesség, másrészt félhomály volt, harmadrészt meg semmi értelmét nem láttam, mivel annyi minden van ott, hogy azt tényleg saját szemmel kell látni.

Utána felmentem a Tower Bridge-be, de az ottani tárlat volt eddig a leggyengébb eresztés, amihez szerencsém volt itt Londiban, bár kétségkívül voltak érdekes részei. Aznap fájt a fejem és nem volt sok kedvem újabb kilométereket sétálni, ezért időben hazamentem Zsuval és utoljára pihentem Kilburnben.

Tegnap áttettem székhelyemet Richmondba, Tct-hez. Most kicsit messzebb vagyok mindentől, de ez a távolság sem áthidalhatatlan a jól működő TFL-nek köszönhetően. Tegnap végre elmentem a Design Museumba, ahol 3 éve csak a shop-ig jutottam el. Ezúttal előbb megnéztem a kiállítást, aztán mentem le a boltba, de nem vettem semmit, mert brutális áraik vannak, így sok érdekes kis dolgot hagytam ott fájó szívvel (Pl egy "Good Design = Happy World" feliratú bögrét, ami £10-ot kóstált). Utána összefutotunk Tct-vel és kiültünk a London Eye melletti füves részre ciderezni, dumálni, meg lesifotózni.

Kb ennyi mára, most rohanok be a városba elkölteni a maradék pénzem jelentős részét. Vagy nem, majd kiderül.

A jó turista

Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy fájt a térdhajlatom, de a kezdeti bicegéssel együtt hamar elmúlt. Kora reggel esett az eső, ezért a biztonság kedvéért elpakoltam az esőkabátomat. Úgy gondoltam, hasznosan kéne eltölteni a napot, úgyhogy a kiadós reggeli után nyakamba vettem a várost. Megfogadtam Syntax tanácsát és a Regent Street-en betértem a London Visitor Center-be, ahol vettem egy London Pass-t. Ez azt jelent, hogy leperkáltam £82-ot, amiért 55 londoni látnivaló/étterem/program/whatever közül válogathattam, ahova ez ingyenes belépőt jelentett, illetve extra ajándékot, ha ezen helyek némelyikén egy bizonyos értékben vásárolok. Syntax, big THX! Nem bántam meg, és még csak egy napon vagyok túl, a maradék hatból.

Elsőként ellátogattam a Monument-hez, amelyet az 1666-os tűzvész emlékére állítottak. 311 lépcsőfok megmászása után jutottam fel a tetejére és a város teljes körpanorámája fogadott odafenn, amelytől rácsok védték meg az embert, nehogy belezuhanjon. A fotózás nem volt egyszerű dolog, mivel a rács viszonylag sűrű szövésű, és csak elvétve találtam egy-két nagyobb lyukat, ahol valahogy átpasszíroztam a 62 mm szűrőméretű 18-200as Sigmát. Fókuszálás közben kicsit le is kaparódott az obi borítása, úgyhogy ezt már csak nagyon olcsón tudom eladni... Mindegy, végeztem a kötelező körrel, élveztem a magaságot, de a panoráma nem volt olyan lenyűgöző, mint pl New York-é. A kijárathoz visszaérve kaptam egy oklevelet, hogy megmásztam a 311 lépcsőt.

Ezután elgyalogoltam a St. Paul katedrálishoz, ahova szintén ingyen mehettem be. Tilos volt fényképezni illetve videózni, de nem is csodálom, mivel tök felesleges. Élőben kell látni, mozgó és állókép nehezen tudja visszaadni azt a gigantikus belső teret és az übergazdag díszítést. Sorry srácok, de én sem fotóztam, jobb a békesség. A St. paul nagyon magas és feljebb van még néhány érdekes része az épületnek, például a kupola belseje, ahol 30 méterrel a padló felett van egy Whispering Gallerynek nezvezett körgaléria. Onnan továbbmentem a Golden Gallery felé, amely a katedrális legmagasabb kilátója, ahol újra a teljes panoráma fogadott, de ezútal nem védett háló a lezuhanástól. Nem is terveztem, hogy kipróbálom. Mivel a legutolsó turnussal mentem fel és rengetegen voltunk, úgy terelgették a turistákat, mint a libákat, a szűk helyeken csak egyesével fértünk el. Ráadásul mindez nagyon gyorsan történt, úgyhogy kézből lőttem a cloudporn-os panorámákat. Egyébként a szűk spirális lépcsőhálózaton felfelé menet az összes kamasz srác a felettünk haladó lányok kivillanó bugyiját fényképezte. Még az előttem haladó középkorú pár férfitagja is, aki elsumákolta a képeket, de én láttam hova célzott :) Lányok, ha valaha jó napot akartok szerezni a St. Paul katedrális csúcsába vezető lépcsőn sorban álló hím egyedeknek, akkor légyszi rövid szoknyában és bugyi nélkül tegyétek, köszi! :)

A katedrális után céltalanul bolyongtam, majd sétálgattam a Temze partján és pihentem, amíg újra találkoztam Zsuval, hogy visszaadjam a kulcsait. Rövid poénfotózkodás és eszmecsere után elváltak útjaink. Átsétáltam a Millenium hídon, onnan a Tower Bridge felé vettem az irányt, ahol újabb céltalan bolyongás következett, majd kitaláltam, hogy készítek a hídról naplementés klisémentes fotót (Aha, persze.) Ekkor már elkezdődött az apály, és a túlsó parton kiszúrtam egy vízmentes kavicsos szakaszt, ahova egy létra vezettett le. Átsétáltam a hídon, de ahhoz a szakaszhoz nem lehetett csak úgy odajutni, mivel egy épület udvarából lehetett a létrához jutni. Kezdtem parázni, hogy ezt bebuktam, de addig mentem tovább, amíg találtam egy nyitott lejáratot két épület között. Minden csupa moszat és víz volt, nagyon csúsztak a kövek, párszor majdnem hanyattvágódtam és akárhova esetem volna, nem lett volna túl jó... Meg kellett várnom, amíg a víz annyira visszahúzódik, hogy szárazon meg tudjam közelíteni a partszakaszt. Odaérve nagyon örültem magamnak, majd reménykedtem, hogy ne jöjjenek értem a felettem lévő Royal Navy feliratú dokképületből az egyenruhás emberkék, mivel teljesen rám láttak. Igazából nem tudtam mennyi jogosultságom van ott lenni, de senki nem jött értem, sőt, az egyenruhások kiálltak sörözni a fenti korláthoz. Fuckyeah! Egyébként a klisémentes kép nem nagyon sikerült, túl korán mentem ki és a naplemente is tré volt (egy jó képhez legalábbis), jobb lett volna kék órában lőni valamit, de azt nem várhattam meg, mivel vissza kellett indulnom. Szegény Zsunak holnap (ma) korán kell kelnie egy céges reggeli (!) miatt, és nem lett volna jó túl későn hazaérkezni, így is fél 11 lett belőle. (Mondjuk ezt a "Céges reggeli 7-kor" című szivatást nem lenne egyszerű rámtukmálni, és értelemszerűen Zsu sem örül neki nagyon.

Ma is legyalogoltam pár km-t. Igaz, ma kimaradt a pubozás, de végre ráéreztem a városra, eddig szinte csak bénáztam. Most fáradt vagyok és fáradt. Igen, jól olvastad. Szundi.

Ma is kipurcantam Londonban

Először is azzal kezdeném, ahol az előző posztot befejeztem, azaz a telefonom adat-roaming parájával. Kiderült, hogy én vagyok a hülye, mert miután kicsit elmélyedtem a beállítások között, megtaláltam azt a checkbox-ot, amivel be tudtam állítani a hiányzó fícsört. Még figyelmeztetett is rá, hogy akár sokba is kerülhet, ezért csak akkor kapcsoltam be, amikor tényleg szükségem volt rá. Ezúttal megkövetem a magyar T-Mobile-t, de csak most...

Tegnap sikerült hajnali 3-kor lefeküdni, mert kicsit megszivatott a lemerülő Mac Pro és az, hogy nem vettem észre az On/Off kapcsolót a konnektoron (ami Off-ra volt állítva), ráadásul találtam pár pontatlanságot a munkámban, amelyeket ki kellett javítanom, hogy hibátlanul küldhessem tovább az otthoniaknak. Kb 11-kor másztam ki az ágyból, majd elkezdtem a Google Maps-en bejelölgetni, hogy mit kéne megnéznem. Szándékosan vagy sem, de végül összegyűjtöttem pár itteni temetőt meg egy használaton kívüli gyárépületet, amely érdekes fotótémának bizonyulhat. Jogosan merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy ki az a hülye, aki Londonban temetőket meg gyárakat akar fotózni? Természetesen én, mivel szeretem a temetők hangulatát, meg a lepukkant gyárakét is, és három éve már amúgy is láttam sokmindent, amit egy turistának látnia kell, igaz csak kívülről. Ettől függetlenül ma nem sok értékelhető képet készítettem.

A nap legnagyobb része ezután több kilométernyi sétával és metrózással telt, el is tévedtem egyszer (már megint), és annyiszor átkeltem a Temze alatt és fölött, hogy néha már azt sem tudtam melyik oldalon vagyok. Végül kikötöttem a Founders Arms pub-ban, ahol az angol-német mérkőzést néztük Zsuval, és vacsora gyanánt elfogyasztottam életem első fish & chips-ét, ami után mind a 10 ujjam megnyaltam. A vacsi mellé legurult még egy cider is, aztán elindultam, hogy találkozzak Syntaxerror nicknevű kollégámmal és barátnőjével, akik közben már nem ott voltak, ahol megbeszéltük hogy találkozunk, hanem a Temze túlpartján, így átcsábítottam őket is a pub-ba. Nyaralásuk utolsó napját töltötték éppen. Kellemes találkozás volt, arról nem is beszélve, hogy ők mint valami vérbeli turisták, rengeteg hasznos infóval voltak felvértezve, amiből én is kaptam párat, és emiatt lehet, hogy a temetők és a gyárépületek mellé felveszek a listára néhány klasszikus látnivalót is.

Este 11 felé járt az óra, amikor mindenki elindult hazafelé, így én a legközelebbi metrót céloztam meg: a Waterloo állomást. Itt tudtam volna felszállni a Jubilee vonalra, ha nem lett volna zárva az állomás és akut kétségbeesés lett rajtam úrrá, mert hirtelen nem tudtam hogyan és honnan jutok vissza Zsu albijába. A Jubilee hétvégén zárva van, mert felújítják és én azt hittem, hogy hétköznap ugyanezen okból korábban zárják a vonalat. Végül nagy mázlim volt: rohanva elkaptam egy buszt, ami átvitt a Westminster apátsághoz, ott alászálltam a metróba, és kiderült, hogy a Jubilee mégis közlekedik. Pont éjfélre értem haza, csapzottan, büdösen, ragacsosan, mintha jót szexeltem volna, pedig csak rohantam a londoni BKV után a magas páratartalmú meleg éjszakában.

Zuhany megvolt, fogmosás megvolt, a blogposztot meg most fejezem be. Jóéjt kedves internetező gyerekek!

London: újra meg kell szokni

A szombati nap után lestarpáltan feküdtem le aludni és nagyon jót szundítottam. Szükségem is volt rá, bár vasárnapra nem terveztünk semmi extra durvulást, estére mégis sikerült offolnom magam és még nincs vége.

A Zsu által tálalt bőséges reggeli után első utunk az Oxford streeten lévő Muji üzletbe vezetett, ahol vettem egy univerzális konnektor átalakítót, amellyel a világ több mint 150 országának dugaljzatával kompatibilis és van rajta USB csatlakozó is :) Aztán benéztünk a Body Shopba, amelyről életemben először külkeres tanulmányaim során találkoztam, amiről esettanulmányt kellett írnunk, de nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon bevásároltunk, mivel Zsu 20% kedvezményt kapott a törzsvásárlói kártyája után, így vettem hugomnak meg anyukámnak egy rakás cuccot, amit majd magukra kenhetnek. Na, most lelőttem előre a meglepetést, de annyi baj legyen.

Ma egyébként iszonyat meleg volt, estére le is égett a vállam, mivel lájtosra vettem a figurát, trikóban mászkáltam egész nap. Sétálgattunk a Temze partján, majd a Tate Modern mellett lévő nagy forgalmú pub-ban rákészültünk a Német-Angol meccsre, ahol kellemes eszmecserét folytattunk egy idős angol hölggyel, majd miután megkérdezte, hogy kinek szurkolunk, Zsu legnagyobb bánatára én az angolok mellett döntöttem (lásd előző poszt vége). Egyébként ez az én formám, valamiért mindig a vesztesnek drukkolok és lőn, Angliát lealázták a németek. Ezután elváltak útjaink Zsuval és úgy terveztem, hogy valahol megvacsorázom, majd beülök egy pub-ba az Argentina-Mexikó meccsre, de nem így történt. Miután másfél órát bolyongtam céltalanul a belvárosban, eljutottam arra a szintre, hogy összeesek, ha nem eszek valamit ezért nagyon gyorsan kerestem egy megfizethető vendéglátó helységet. Vacsi után nekiálltam a pub keresésnek, de a belvárosban nem találtam egy nyitott helyet sem - mondjuk nem tudom mit vártam vasárnap este... Keresgélés közben jól eltévedtem, a térkép sem segített, úgyhogy bemenekültem a legközelebbi metróba, hogy elmetrózzak a Marble Arch-ig, amiről biztosan tudtam, hogy onnan jár egy busz Kilburn felé. Hazafelé rájöttem, hogy Zsuval vissza kellett volna jönnöm, mert a környéken szinte az összes pub nyitva volt és természetesen mindenhol adták a mérkőzéseket.

Most meg itt ülök a konyhában egy kiadós zuhany után, mindjárt éjfél, írom a blogom, aztán meg nekiállok dolgozni, mert van egy kis restanciám, amit pénteken már nem tudtam befejezni a Ustreamben, de muszáj, mert különben a többiek nem tudnak haladni a munkával.

Kicsit off, de azért leírom: a T-Mobile elmehet a kurvaanyjába. Itt van ez a hiper-szuper telefonom, amit sok pengőért vettem tavaly, de a roamingon kívül semmi más nem működik: nem tudok twittelni, netezni, térképet nézni, konkrétan semmit, amihez minimum 3G kéne. és adatforgalommal jár. Amikor leszálltam a gépről, küldtek egy sms-t, hogy üdvözölnek a UK-ban, a roamingos hívás meg sms jó drága lesz, meg az adatforgalom is, csak azt felejtették el leírni, hogy hogyan tudom aktiválni, vagy hogy lehet-e egyáltalán. Nem érdekel mennyibe kerül, akarom azt a szolgáltatást! Holnap reggel első dolgom lesz, hogy felhívom a T-t és oldják meg a problémám, vagy menjenek bús p....ba.

Most jól kidühöngtem magam, jöhet a munka. Jó éjt kedves internetező gyerekek!

Újra Londonba

Három év után újra sikerült kijutnom Londonba, bár semmi sem úgy alakult, ahogy azt hónapokkal ezelőtt elterveztem. Az volt ugyanis a terv, hogy meglátogatom kintrekedt barátaimat - Mózest, Daint, Attist, Zsut és Diust - csakhogy Mózes közben hazajött márciusban, Dain elköltözött Amszterdamba és megházasodott (tegnapelőtt), Attist meg kiküldte a cége egy hónapra Fokvárosba, hogy ott lapátolja a biteket. Szóval nem túl jól indult az egész, mégis megvettem a repjegyet áprilisban. Mivel eredetileg Mózesnél és Dainnél laktam volna, más alternatíva után kellett néznem, így jött a képbe Zsu, de ő csak 5 napot tudott bevállalni, és Attis lett volna a másik szállásadóm, ha ha nem küldik ki közben Dél-Afrikába. A szálláskeresés további mizériájától itt most mindenkit megkímélnék, a lényeg, hogy végül Tct-nél, a Spottr egyik alapítójánál sikerült a másik öt napra hajlékot szereznem, ezúton is hálás köszönet neki.
Péntek este még megnéztem a Spanyolország-Chile mérkőzést az Indexen, aztán szép komótosan összepakoltam a cuccaimat, meg kitakarítottam a lakást és 5-re hívtam egy taxit, ami kivitt a reptérre. A repülőutat átaludtam, mivel éjszaka egyáltalán nem feküdtem le. A gépem Gatwick-en szállt le, ahonnan vonattal viszonylag hamar eljutottam London belvárosába, a Victoria Stationre. Egy kis bénázás után sikerült feltöltenem a 3 éve vásárolt Oyster kártyámat - ami a Londoni BKV bérletének felel meg és bármikor újrafelhasználható - és megkerestem a buszt, ami elvitt Kilburnbe, ahol most Zsu lakik. Útközben deja vu rohamom volt, mivel 3 éve ugyanezen a környéken laktunk Dainnel, amikor Diust látogattuk meg.
Nagyon jó volt újra Zsuval találkozni. Elvitt az albérletébe, amit három másik különböző nemzetiségű emberrel oszt meg. Első dolgom volt, hogy aludjak pár órát, mert teljesen kimerültem. Utána kibuszoztunk a Hyde Parkba, ahol egy elkerített részen koncertek voltak, de oda nem mentünk be, hanem kerestünk egy félig árnyékos helyet, ahol cider-t iszogattunk. Közben a színpadon váltották egymást a zenekarok és kb 5 perccel azután, hogy letelepedtünk a fűbe, a Jamiroquai pendítette meg a húrokat. Bár semmit sem láttunk, de azért elég laza volt, hogy szombat délután élő Jamiroquai koncert mellett ciderezünk a Hyde Parkban. A park egyébként tele volt emberekkel. Mint megtudtam, igazi kuriózum, hogy hétvégén süt a nap, ráadásul nem is kicsit, így aki tehette kiszabadult a négy fal közül.
Egyébként még egy darab képet sem készítettem, de ami késik nem múlik. Ma Anglia-Németország meccset fogunk nézni a Regent's Park-ban, de még nem döntöttem el, hogy kinek szurkoljak ;)

Ellopták a bicajomat

Kedves olvasók! Ma reggelre ellopták a VII. kerületi, Dembinszky utcai 4. emeleti lakásom elől a leláncolt bringámat. A lánc sértetlen volt, tehát valaki tegnap este 8 és ma délelőtt 10 óra között egyszerűen kinyitotta a zárat, majd elvitte a kerékpárt. Egy apró reménysugár számomra, hogy a ház bejárati kapuja be van kamerázva, tehát aki kivitte a bicajt, annak be is kellett jönie, tehát elvileg meg van örökítve az arca. a kamerát kezelő gondnokkal még nem sikerült beszélnem, mivel a sokk hatására bejöttem dolgozni, de egyelőre képtelen vagyok konstruktívan hozzájárulni a haladáshoz. A mai nap folyamán még beszélek a gondnokkal illetve feljelentést teszek a rendőrségen. Szeretném a segítségeteket kérni, hogy amennyiben látjátok valahol, akkor dobjatok egy twitet, vagy mailt (zsuttispy kukac gmail pont com), folyamatosan online vagyok, illetve aki ismeri a számom, az hívjon fel.

A bringa főbb ismertetőjelei, legalábbis tegnap estig:

• fekete trekking váz, ismeretlen típus
• 28"-as kerekek
• Truvativ hajtómű
• 8 fokozatú Shimano hátsó váltó
• a váz felső keresztcsövének két oldalán egy-egy sárga matrica volt, fekete, előre mutató nyíllal
• a váz frontján kopott Jackass matrica
• Genesis kormányrúd
• a kormányon volt egy Cateye lámpa, egy csengő és egy bringaóra, aminek a számlálója kb 7020 km körül állt
• az alsó csövön egy 2007. szeptemberi zöld Critical Mass matrica (első CM-em volt)
• levehető hátsó sárvédő
• fekete nyereg és nyeregcső
• Bart Simpson-os fém kulacs

Hálás köszönet mindenkinek, aki segít, a megtaláló nem marad jutalom nélkül, illetve felhatalmazom, hogy a nevemben jól rúgja fejbe a tolvajt, amíg odaérek. Az alábbi kép illetve videó segíthet az azonosításban.

365Budapest Werk from zsutti on Vimeo.

Új munkahely: Ustream.tv

Na megpróbálom magam erőteljesen seggberugdosni, hogy a rövid twitek javára méltatlanul elhanyagolt blogomba új életet leheljek, ezért az elkövetkezendő pár napban leírom az elmúlt hetek fontosabb eseményeit. Szóljon ez a post az új munkahelyemről, ahol április elsején kezdtem: ez a Ustream.

A cégről annyit kell tudni, hogy 2006-ban alapította egy magyar és két amerikai úriember, és a magyar szálnak köszönhetően itthon folyik a fő fejlesztés. A cég szolgáltatása nagyon leegyszerűsítve abból áll, hogy bárki számára élő online közvetítést tesz lehetővé, aki rendelkezik webkamerával és internetkapcsolattal, illetve kamerával ellátott és netkapcsolatra képes mobillal. A központ egyébként az USA-ban található a Szilícium-völgyben.

Hogy is kerültem ide? Ehhez vissza kell mennünk az időben: pár hónapja még a Youngban egyik munkanap végén megkérdeztem a reklámszakmában nálam 12 évvel tapasztaltabb kollégámat, hogy volt-e valahe ilyen szar ügyfele, mint a Kékek. Kb. 5 másodperc alatt átgondolta az elmúlt 15 évet és mondta, hogy SOHA NEM VOLT MÉG ILYEN SZAR! Na, akkor bennem eltört valami, hiszen az elmúlt 3,5 évben a Kékeknek dolgoztam, és bár az elején meg a közepén még nagyon élveztem, de a végén már nem annyira. Külön postot szentelhetnék annak, hogy mennyi ostobaságot kellett megszenvednünk, de nem tehetem, mert akkor otromba módon szerződést meg titoktartási kötelezettséget szegnék és annyira megbüntetnének, hogy az a lakástörlesztés mellé nem hiányzik. Szóval hirtelen megállt az idő és kezdtem átgondolni a reklámszakmában eltöltött éveimet, pro és kontra. Arra jutottam végül, hogy nem tudom pontosan mit akarok csinálni és hol, de a Kékektől meg kell szabadulnom!

Nem sokkal később úgy alakult, hogy egy itt dolgozó cimborám, Nec felesége, Mazsi eljött ide felvételre, de különböző okok miatt lemondta az állást és maga helyett ajánlott két embert, közülük én voltam az egyik. A felvételi beszélgetés "gyakorlati" részét jól elszabtam, de erre már csak akkor jöttem rá, amikor hazafelé tartottam. Otthon egyből rácuppantam a PC-re és írtam egy mailt, hogy "egyáltalán nem volt jó, amit mondtam" (idézet a levelemből) és részletesen taglaltam, hogy mit kellett volna. Ezek után megnyugodtam, mindent tőlem telhetőt megtettem a cél érdekében és két hét után vissza is hívtak, hogy enyém az állás. Emlékszem, hogy épp vacsorát akartam készíteni és a konyhában visítottam örömömben :)

Anyagilag nem jártam jobban, mint az előző munkahelyemmel, de rosszabbul sem. Napi 8 km-el többet kell tekernem, mint Y&R-ba, ellenben megszabadultam a Kékektől! Ráadásul kaptam még egy Macbook Pro-t, ami a munkaeszköz szerepét tölti be és azt azért be kell valljam, hogy ez elég jó motivációs tényező! Az iroda egyelőre átmeneti, ősszel költözünk egy új helyre a Graphisoft Parkon belül. Ja és ami nagyon tetszik, hogy a belső kommunikáció 21. századi céghez méltóan Gmailen és Skype-on zajlik! Internet FTW! (Van itt egy nyomtató is, de működni még nem láttam.) A kollégák jó arcok. Képzelj el kb 60 embert, akiknek a zöme valamit programoz, aztán akad még pár projektmenedzser meg designer. A közös nevező a kockulás minden szinten. Persze én csak nézek ki a fejemből, mikor a progosok elkezdenek dobálózni hangzatos és titokzatosnak tűnő rövidítésekkel, meg kóder szakzsargonnal, vagy amikor a konyhában mutogatják egymásnak az újonnan letöltött mobiljátékokat és egyszer csak hangos fegyverropogás társul a roppanós debreceni sült kolbász mellé, vagy amikor péntek este hatkor leülnek páran a C64-en játszani. Igen, van az irodában C64! Aztán van még csocsó is, a rend kedvéért :)

Jól érzem itt magam. Nem kell korán bejönni, reklámmentes környezet (picit fura, de meg lehet szokni), nincs ostoba ügyfél akit megvuduznék, új kihívások vannak, amelyek teljesen másfajta gondolkodást kívánnak meg, mint amiben eddig részem volt. A legfaszább az, hogy este hatkor nem akarok fejvesztve menekülni az irodából.

Ma már úgy néz ki, hogy az első másfél hét lájtos tempója után beindul a gépezet. Nadrág felkötve, hadd tologassam a pixeleket!

Bye-bye Y&R

Utolsó munkanapomat töltöttem ma a Young & Rubicam reklámügynökségen, jövô héten a már a Ustream-nél tologatom a pixeleket. Kereken öt hónapig voltam itt, és csakúgy mint az Ogilvyben, itt is a Kékek anyagain kellett dolgoznom. Cseberbôl-vederbe, mondják erre. Nagyon jó volt itt dolgozni, jó volt a fizu, szuper volt a társaság, volt csocsó, csak a Kékek ne lettek volna... Ez van, elôbb-utóbb tovább kell lépni, nálam ez most elôbb jött el. Pár embert azért hiányolni fogok...

Függöny.

Ipolytarnóc

Az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt hetekben történt: nemrég kaptam egy mailt, hogy kiállítánák néhány munkámat a Bükki Nemzeti Park Ipolytarnóci Ősmaradványok nevû létesítményében. Egész pontosan egy állandó és egy idôszakos kiállításról van szó az épület különbözô helyiségeiben. Az állandó lenne a 365BP-nek egy részlete, az idôszakos, amelyre júniusban kerül sor a természetfotóimból állna. Hétvégén voltam megnézni a helyszínt, ami természetesen nem a klasszikus kiállítóterem, de elsô önálló kiállításnak úgy gondolom tökéletesen megfelel, sôt, el sem tudom mondani mennyire örülök ennek a lehetôségnek! Jelenleg a kiállítás részletein dolgozunk, a 365BP-t már Húsvétra szeretnék kitenni, tehát az idô szorít. Ami teheti, az menjen el Ipolytarnócra, a kiállítás és az ôsmaradványok mellett remek túrázási lehetôségek vannak a környéken.

Ha már ott voltam, kipróbáltam a 4D mozit, amely kb. 10 percig tartott, de úgy visítottam közben mint egy kisgyerek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy levetítenek egy sima 3D-s filmet, természetesen adnak hozzá szemüveget és egy hidraulikus szerkezet által mozgatott székbe ültetnek. Bár a szék maga csak néhány centimétert mozog, a 3D-nek köszönhetôen az élmény olyan, mintha valóban ott lennél és veled történne. Pl amikor több ezer méteres magsságból elkezdesz "zuhanni" és hirtelen egy Ötödik elem által ihletett városrészben találod magad, ahol iszonyatos sebességgel cikázol jobbra-balra, az nagyon o-da-basz. Minden korosztálynak ajánlott, de szívbajosok, tériszonyosok, epilepsziások lehetôleg kerüljék.

Audrey Kawasaki

Kb. 5-6 évvel ezelôtt, még a fôiskola alatt bukkantam rá erre a fiatal japán tehetségre, aki azóta már az Államokban él és alkot. A szigetország kultúrájában sok évszázados hagyományra tekint vissza a fatáblákra való festés mûvészete, Audrey is ezt a médiumot választotta mûvei alapjául. Stílusa az Art Nouveau és japán manga egyedi keveréke, képein javarészt erotikusan pózoló vagy fájdalmasan nézô fiatal lányokat ábrázol. Elsô pillanatra beleszerettem a mûveibe, és akkor elhatároztam, hogy ha egyszer megengedhetem magamnak, akkor beszerzek egyet az alkotásai közül. Feliratkoztam a levlistára és évente párszor kaptam egy-egy levelet, hogy akkor most lehet rendelni printet, vagy meg lehet venni eredeti képet, sok száz dollárért. Persze sosem volt rá pénzem, illetve ha lett is volna, ki kellett volna találnom, hogyan élek túl egy-két hónapig üres zsebbel.

Aztán valamikor január végén jött egy újabb levél, amelyben két képét "dobta piacra", de csak nyomat formájában. Amikor megláttam a "Yuuwaku"-t, egyszerûen tudtam, hogy ez az a kép, amire eddig vártam. Nem tudom szavakba önteni mennyire megfogott. Aztán már csak meg kellett küzdenem azzal az érzéssel, hogy nagyon sok pénzt adok ki egy gyönyörû képért, gyönyörû kerettel (280$ postaköltséggel), amelynek hozzám való eljutásának utolsó fázisát a Magyar Posta intézi. Volt már rossz tapasztalatom velük, és sok más ismerôsömnek is.

Az amerikai postának hála a kép útját nyomon követhettem, akkor kezdtem el parázni, mikor kaptam egy mailt, hogy megérkezett a magyar vámra. A külföldrôl érkezô áruk átjutásának ez az egyik kritikus pontja, a másik ott van, amikor a Posta új számot ad neki (bár ez lehet ugyanott történik), ami ugyebár nem egyezik az eredeti amerikaival, így megszûnik a nyomkövetés, ráadásul a címzett a büdös életben nem tudja kideríteni, hogy mi a csomag új száma, mivel errôl nem értesítik. Egy kedves ismerôsömet idézve "így lop legálisan a Magyar Posta". Elôttem ismeretlen okok miatt a csomagom nem kapott új regisztrációs számot Mo-ra érkezve és nemsokára átvehettem. Nagyon régóta nem bontottam ki dobozt ennyire izgatottan. Tökéletes állapotban érkezett meg, szignózva és sorszámozva. Az enyém a 42. az 1330 eladott képből :) Most az asztalom fölött lóg.

Sajnos csak ritkán van alkalmam áldozni a mûvészet oltárán, de minden alkalom hihetetlen jóérzéssel tölt el és csak reménykedem, hogy egyszer majd hasonló sikereket érek el a képeimmel, de addig még hosszú az út.

Yuuwaku

Vissza a suliba

Egy gyenge pillanatomban ránéztem a blogomra és meglepődve tapasztaltam, hogy legutóbbi három bejegyzésem filmekről szól, ami annyira nem jó, mivel én nem filmes blogot vezetek, hanem egy olyat, ami rólam szól. Pedig ami azt illeti, még legalább 10 filmes bejegyzést írhatnék, mivel múlt héten bekaptam egy elképesztően letaglózó tüszős mandulagyulladást, több mint egy hétig 38-39°-os lázzal feküdtem itthon, tömtem magamba a gyógyszereket, antibiotikumot, és abban a néhány rövid órában, amikor kicsit jobban voltam, megnéztem egy-egy filmet. Javulás csak azután következett be, miután édesanyám feljött a Nagy Faluba, hogy hétvégén ápolgasson. Fura, de az anyáknak van egyfajta jótékony hatása az emberre az ilyen rossz időkben.

Szóval a blogolásra visszatérve, nemrég olvastam valahol, hogy a Twitter és Fészbuk előretörésével egyre kevesebb blogpostot írnak a bloggerek és úgy tűnik ez rám abszolút érvényes, hiszen az elmúlt hetek legfontosabb történéseit mindenkivel Twitteren és Fészbukon osztottam meg, pedig némelyikük simán megérdemelt volna egy blogpostot, úgyhogy most ömlesztve leírok ide mindent.

A hónap első legnagyobb eseménye az volt, hogy a 365Budapestről megjelent egy egész oldalas cikk a Time Out Budapest magazin első számában, amiről csak annyit tudok mondani, hogy KURVAJÓ és NAGYON ÖRÜLÖK, vegyétek meg, öccázé' adják bármelyik újságárusnál, még annyit segítek, hogy a 8. oldalra kell lapozni :)

Aztán a másik nagy esemény szintén a 365BP-hez köthető, ugyanis január végén kaptam egy mailt az egri Eszterházy Károly Főiskola egyik hallgatójától, hogy szaknapot szerveznek a kommunikáció szakos hallgatóknak "Hogyan készült?" címmel. Mondanom sem kell, nagyon hízelgő volt a felkérés, azonnal igent mondtam rá, csak azt nem tudtam, hogy fogok én 200 embernek előadást tartani, amikor fősulin a Prezentációs technikák óráinkat folyamatosan ellógta a tanárunk, 30 főnél nagyobb tömegnek soha nem prezentáltam és egyszerre 300 embernek csak akkor beszéltem 5 percig, amikor 2003-ban (vagy 2004-ben?) a Külker Gólyatábor főszervezője voltam és a tábor elején ismertetnem kellett a Gólyákkal a tábor szabályzatát. Magyarul be voltam parázva rendesen, viszont kedves ex-kollégáimtól kaptam sok jótanácsot a prezit illetően és elkezdtem megírni a vázát. Sajnos a betegség másfél héttel az előadás előtt kapott el, így pont akkor haladtam a leglassabban, amikor a legjobban kellett volna, ráadásul félő volt, hogy nem gyógyulok meg addig. Végül az előadás napjának hajnalán sikerült befejeznem, Eger felé a vonaton egyszer elpróbáltam - elég siralmas volt -, majd az eredeti tervhez képest egy kis csúszással elmondtam a mondókámat a hallgatóknak. Az elején volt egy kis lámpaláz, bele is sültem a szövegbe, de miután ezen túltettem magam, már viszonylag flottul ment minden. Király volt na, és nem is voltak 200-an, ahogyan előre paráztattak, kb 50-60 fő ült a teremben. (Két előadás zajlott párhuzamosan.) Úgy döntöttem végül, hogy éjszakára maradok Egerben, mivel nagyon agitáltak az esti bulira és őszintén szólva nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Végülis csak öt éve végeztem a fősulin, és amikor néztem, ahogy a szervezők fel s alá rohangálnak, intézik az intézendőket, visszajöttek a régi szép emlékek, amikor még a KHE-ben (Külkeres Hallgatókért Egyesület) ugyanezt csináltuk minden rendezvény alkalmával. Néha nagyon elérzékenyültem, de ezt betudom a másfél héten át tartó begyógyszerezett állapotnak. Az előadások után volt egy kis vetélkedő a hallgatóknak, ahol az ÁJKÓ nevű csapat sorait erősítettem. A vetélkedőn különböző reklámfilmzenéket játszottak le és ki kellett találni, hogy melyik reklámban szólt a zene. Kiderült a csapatomról, hogy senki nem néz tévét - velem együtt - ennek ellenére az esti eredményhirdetésen kiderült, hogy mi nyertük meg a vetélkedőt :)))) Mondanom se kell, volt nagy vigadalom, megpróbáltam módjával piálni, mert nem vágtam mennyi gyogyó van még bennem, de így is sikerült közepesen eláznom. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult az a szlovák színes-szagos 50°-os rövidital, amit a szervezők itattak velem. Másnap aztán visszavonatoztam a Nagy Faluba, pénteken meg már bementem dolgozni.

Szóval ezek voltak az elmúlt hetek fontos eseményei. Még a betegség előtt határozottan ráálltam arra, hogy végre kiadót találjak a 365BP könyvnek, de ez félbeszakadt, jövő héten viszont újult erővel nekifekszem. Már többen kérdezték, hogy mi van az új projekttel, mikor indul, de sajnos a betegség miatt és programozó cimborám sok munkája miatt ez is csúszik, viszont jó hír, hogy újra beindult a szekér, már van egy félkész weboldal, csak néhány dolgot kell még a helyére tenni és akkor dübörgünk tízezerrel.

Most viszont, hogy megírtam a blogpostot, tiplizek ki az utcára és készítem a képeket az új projekthez, mivel nagyon fasza idő van!

Equilibrium

Már harmadik napja fekszem itthon betegen 38-39°-os lázzal, amiből egyébként kurvára elegem van, és mivel ilyenkor nem sok szórakozási lehetőség akad, filmeket töltök le és nézek meg. Tök véletlenül bukkantam rá az Equilibrium című filmre, amelyről az első infóm az volt, hogy Christian Bale alakítja a főszerepet. Gyorsan rákerestem az IMDB-n, ahol 7.8-as átlaga van, ami, valljuk be, nem szar. Csak azt nem értem, hogy ez a film, hogy kerülhette el a figyelmem az elmúlt 8 évben? Merthogy kurvajó!

A történet a nem túl távoli jövőben játszódik, valamikor a III. Világháború után. Az emberiséget egy újfajta "vallási" szekta vezeti, élén az Atyával. Betiltottak mindennemű művészeti alkotást: könyveket, festményeket, zenét és az emberi érzéseket is, mert a csoport szerint ez vezet a háborúkhoz, így az emberiség pusztulásához is. Ezt úgy érik el, hogy az embereknek egy Prozium nevű szert kell beadni maguknak napi szinten. Természetesen vannak ellenállók, akik megtagadják a szer használatát, így ők érzésbűnözőkké válnak, a társadalom ellenségeivé. Az érzésbűnözők felkutatását és elpusztítását végzi a Grammaton Papság, amelynek vezetője John Preston (C. Bale). Ezek a papok tökéletes gyilkológépek, nem szaroznak, nem kérdeznek, csak lőnek. Egyik reggel Preston elmulasztja bevenni a Prozium adagját és szép lassan rájön arra, hogy vannak érzései. Na, itt kezdenek el bonyolódni a dolgok, ugyanis Prestonnak nem könnyű azt a munkát folytatni, amiben egész életében hitt, de egyre inkább megkérdőjelezi az ésszerűségét.

A színészi alakítások közül egyértelműen Bale-é emelkedik ki toronymagasan, de nem tudnék felidézni olyan karaktert, aki nem tűnt hitelesnek. A sztori teli van csavarokkal, amelyek a legváratlanabb pillanatokban csapnak le a gyanútlan nézőre, ez kifejezetten jó pont a filmnek. Aztán ott vannak még az elképesztően jól megkoreografált harcjelenetek. Egyszerűen lenyűgözőek. Ha ugyanúgy lelassították volna néhányszor, mint a Mátrixban, akkor valószínűleg azt mondanám, hogy gyönyörűek, de így csak majdnem. Azért nincs miért szégyenkezni így sem.

Erősen ajánlott film. Verdikt: 9/10

A hazugság feltalálása

Vasárnap este átgurultam Danielsanhoz dumálgatni, aztán megmutatta a címben szereplô filmnek az elejét. Annyira tetszett, hogy azon mód megnéztük és nem bántam meg.

Képzelj el egy olyan világot, ahol az emberek természetükbôl fakadóan igazat mondanak. Nincsenek kegyes hazugságok, csalók, kamuzós reklámok, aljas fônökök, sokszereplôs filmek, mindig mindenki megkapja az arcába a kôkemény valóságot. Nem tudod elképzelni milyen lehet, ugye? Na, már csak ezért meg kell nézned a filmet!

A film fôhôse Mark Bellison, aki egy hatalmas lúzer, Ricky Gervais alakításában. Mark forgatókönyvíróként dolgozik (legalábbis a film elején), szerelmi élete nincs, randijától meglázó kosarat kap, anyja az öregek otthonának a "Ki hal meg legközelebb?" klubjának a vezetôje, aztán kirúgják a munkahelyérôl és a fôbérlôje is ki akarja dobni a lakásából, mert nincs elég pénze. Szóval elég szarul áll a szénája. Élete legrosszabb napján véletlenül feltalálja a hazugságot, ami egy elképesztô lavinát indít el az életében, aztán kicsit késôbb az egész emberiségében. Újra talpra áll, de túl késôn jön rá az örök igazságra, hogy a nagy felfedezések nagy felelôsséggel járnak. Nem akarom lelôni a film legnagyobb poénjait, ezért a történet mesélésében itt meg is állok, a többit látni kell.

Csak a film megnézése utáni napon esett le, hogy valójában egy kôkemény társadalomkritikát néztem végig, csak a röhögéstôl nem vettem észre. Minden és mindenki megkapja a magáét: a filmgyártók, a reklámipar, a vallások, a szépek, gazdagok, csúnyák és a szegények. (Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a mi világunk a hazugságok miatt ilyen izgalmas?)

Verdikt: erôs 7-es. Ajánlom minden korosztálynak.

The Imaginarium of doctor Parnassus

Tegnap megnéztük _Nec-cel és Mazsival a magyar fordításban "Doktor Parnasszus és a képzelet birodalma" címû új Terry Gilliam filmet a Corvinban. Én nem tudom mit szed Gilliam, de meglehetôsen elborult alkotás lett ez is, hasonlóan korábbi nagysikerû illetve kultikus filmjeihez, mint a Brazil, 12 Majom, Félelem és reszketés Las Vegasban. A sztorit kicsit visszafogottabbnak éreztem az elôbb felsorolt mûvekhez képest, de kerek volt az egész és ezt illetôen nem volt hiányérzetem a film végén. A Doktor Parnassus gyakorlatilag a fausti történet újrafeldolgozása, csak más körítéssel. A film készítését beárnyékolta a fôszereplô, Heath Ledger halála, aki a forgatás ideje alatt távozott az élôk sorából. A forgatókönyv átírásával és új arcok bevonásával sikerült a Heath-el fel nem vett jeleneteket leforgatni, így a film bizonyos részeiben Johnny Depp, Jude Law és Colin Farrel veszik át a szerepét.

Valamiért most nem érzek elég ingert magamban, hogy jól kivesézzem a filmet, mert belekötni nem nagyon tudnék, a szereplôk közül meg csak a Valentinát alakító Lily Cole-t említeném, mert dögös csaj, az ördögöt alakító Tom Waits-et, akinek a fizimiskája tökéletesen illett ehhez a szerephez és Verne Troyer-t emelném ki, aki tökéletesen alakította a törpét, de talán ez volt az elsô olyan film, amiben éreztem, hogy a fickó színészkedni is tud. A látványt illetôen nincs okom panaszra, egy hatalmas mese az egész film, ennek megfelelô díszletekkel és karakterekkel, kellemes volt a szemnek, na!

Verdikt: 8/10. Jó film, többször nézhetô.

Blog-buhera

Már egy ideje untam a jobb oldalon lévő sávot, ami sokkal inkább valami tömény információhalmaznak tűnt, ami ráadásul nem is volt vonzó önmagában. Akartam egy külön widgetet a videóknak, fotóknak, twitteknek, hogy több legyen a vizuális inger a blogon és hogy haladjak má' a korral. Mivel a Blogger widgetjei nem nyerték el tetszésemet mert nincs sok szerkesztési lehetőség, kicsi guglizás után rábukkantam a Widgetbox-ra, ahol akár regelés nélkül is elkészíthetünk magunknak mindenféle típusú, színű, méretű widgeteket. Persze ha nem regeltél az oldalon, akkor ott maradnak a kis reklámok a doboz alján, de Pro acc-al eltüntetheted (30$). Az elkészített widgetet már egyszerűen lehet embeddelni a Bloggerre. Elég jó alkalmazás ez a Widgetbox, könnyű használni, szinte minden részlet testre szabható a boxokon. Szerintem idővel még készítek többet is, de kezdetnek megteszi ez a három. Vélemény?

Számadás 2009

Eljött 2010 és még adós vagyok magamnak a tavalyi év összegzésével, úgyhogy jobb ha hozzálátok.

Az év nagy sikerélményei:
1. 365Budapest. Megjelent a Unit Magazinban, volt TV mûsorban, bár nem tudtam róla, a Goldenblogon külön kiemelték és rengeteg követôje volt a világ minden tájáról.
2. Az új lakásom.
3. Az új tetoválásom.

Blog: Idén lájtosabbra vettem a figurát, mint 2008-ban, ugyanis idén csak 79 postot írtam, 26-tal kevesebbet, mint tavaly elôtt. Nem mintha ez annyira rossz arány lenne, de azért elég nagy visszaesés és sajnos gondjaim voltak a rendszerességgel is, valamint csomó dologrôl nem írtam, amirôl viszont kellett volna. Sajnos.

Webkettô: Idén elkezdtem használni a Twittert, elôbb kellett volna, lett saját Tumblr-em kettô is, miután kettôben már kollaboráltam már egy ideje és nyitottam Pólóboltokat is. Azok mondjuk még fejlesztésre szorulnak.

Munka: Az év elejét még az Ogilvyben kezdtem, ahol úgy indult az Újév, hogy kirúgtak sok embert, aztán pár hónappal késôbb megint, aztán megint, aztán egyszer csak én is sorra kerültem, miután elvesztettük a fô ügyfelünket, a Kékeket. Aggodalomra semmi ok, szerencsére (?) hamar lett új helyem a Young & Rubicam reklámügynökségen, ahol cseberbôl vederbe kerültem, mert továbbra is a Kékeknek dolgozhatok. Ezt hívják úgy, hogy a sors fintora illetve egyes helyeken SZÍVÁS! Ezen kívül volt 1-2 extrameló, amelyek nagyon jól jöttek.

Anyagi javak: Ôszintén szólva fogalmam sincs, hogy idén milyen kütyüket vettem, ami említésre érdemes, kivéve talán az Android telefonomat. Az idei év a spórolásról szólt, mivel év elején vettem egy lakást, ez elég nagy kiadás volt és még bô 20 évig az lesz. Ennek fényében ugyebár ott kellett hagynom a vári lakást, ami életem legjobb albérlete volt és egyben életem egyik legjobb szakasza, majdnem 2 évig! Néha még hiányzik egy picit. Aztán ott van még az a rohadt Diákhitel, amit megint megemeltek, meg kifizettem a lakás illetékét, valahogy túléltem a Karácsonyt meg a Szilvesztert, szóval volt baj bôven.

Emberi kapcsolatok/Magánélet: Az ember próbálkozik és nem mindig jön össze, ahogy idén is kudarcot vallottunk Ágival. Nem akarok vele többé kudarcot vallani és szerintem ô sem velem, így mindennemû kapcsolatot megszakítottunk. Mózes kiment Londonba Dius, Dain, Atis és Zsu után. Hívnak, hogy menjek én is, de sok mindent nem érzek ezzel kapcsolatban, fôleg az elhatározottságot, és amúgy rohadtul nem akarom itt hagyni az új lakásom. Ezeken túl rengeteg emberrel ismerkedtem meg idén, köszönhetô ez fôleg a 365BP-nek. Elôzô munkahelyemrôl megmaradt a kapcsolatok egy része, ha nem is napi szinten, de sok emberrôl tudom mi a helyzet.

Szórakozás: Nem mondhatom, hogy túlzásba vittem. Talán havi egy kisebb-nagyobb buli becsúszott, voltam Balatonsoundon, amirôl amúgy majdnem lemaradtam, vizuáloztunk a Szigeten, ami hatalmas élmény volt, amúgy meg baromi keveset VJ-ztünk idén, szarul jött ki minden.

Utazás: Tavaly nem utaztam az ország határain kívülre, pedig voltak tervek, de aztán mind befuccsolt. A legmesszebb ahova eljutottam az Zala megye volt, ex-fônököm által szervezett csapatbúcsúztató bulin.

Tervek: Idén ki akarok menni Londonba meglátogatni a kinti barátaimat, szeretnék legalább egy hetet eltölteni ott. Nyáron fel akarom újítani a lakás egy részét, biztos jó móka lesz. Elvileg pár hét múlva beindítom az új fotóprojektemet, ami nagyobb, hosszabb és remélem érdekesebb is lesz, mint a 365Budapest és mindezek ellenére szeretnék újra magánéletet. Azért gondolom, hogy ez sikerülni fog, mert rengeteget tanultam a 365Bp alatt, ami nem volt hibamentes. Nem napi szintû postolásra törekszem és most nem akarom minden szabadidômet erre áldozni. Egy picit elôre dolgoztam, kb 5-6 hónapra való anyagot gyûjtöttem össze az elmúlt 3 hónapban. Továbbá nem egy évben gondolkozom, ez egy olyan dolog lesz, amihez van idô bôven és ha lemaradásom van, könnyû lesz behozni. Drukkoljatok, szar dolog a magány. (Jogosan vetôdhet fel benned a kérdés, kedves Olvasó, hogy ha itt siránkozom a sivár magánéletem miatt, akkor miért kezdek neki egy ilyen nagy volumenû dolognak? A válasz tök egyszerû: mert kitaláltam, mert meg tudom csinálni faszán, mert értéket közvetít és mert rohadtul elhivatott vagyok ebben a tekintetben.)

Boldogabb és sikeresebb Új Évet kívánok mindenkinek, mint az elôzô volt!


New Year's Resolution Generator

Metro4 fotóséta

Jól kezdtem az újévet, hála az Indafotónak, ugyanis 2-án fotósétát szerveztek az épülô 4-es metróba, egész pontosan a Gellért tér és a Kálvin tér közötti szakaszra. Még a szilveszteri ôrületet sem tudtam igazán kipihenni, még mindig hatással van rám a party-lag (jet lag után szabadon) és aznap is éppenhogy odaértem a BME elé, szinte azonnal indultunk lefelé. Hozzá kell tennem, hogy a lemenetelem egyik feltétele volt, hogy tudjak munkavédelmi sisakot szerezni, amit 30-án sikerült megtennem, miután bejártam az internetet meg 1-2 munkaruházati boltot, amelyek többsége nem is volt nyitva. Szóval délben lement a 4 emeletnyi mélybe kb 60 ember fényképezôgépekkel, vakukkal, állványokkal és ahhoz képest, hogy milyen sokan voltunk, elég könnyen lehetett kezelni a tömeget, legalábbis én úgy vettem észre. Senki nem tûnt el, nem zuhant le, történt ugyan 1-2 tárgyi és lelki sérülés, fôleg nálam, amikor az egyik utolsó képemnél guggolás közben hosszában kettéhasadt a seggemen a nadrág. Szerencsére reggel dupla réteget vettem fel, így nem fagyott le a sejhajom azonnal. A Kálvin téren jöttünk ki a felszínre, de másoknak vissza kellett gyalogolniuk a Gellértre, hogy leadják a kölcsönsisakokat. Az egyharmadnyi Spottr stábbal kerestünk gyorsan egy pub-ot a Szerb utcában és odahívtunk még pár fotósétálót. A hely szinte azonnal megtelt, fôleg mivel 10 embernél több nem fért el.
Ja, azt majd elfelejtettem, hogy pálinkáztunk lent a Fôvám tér alatt :) Egyszercsak elôkerült a laposüveg, meg 4 fém stampós pohár és toltuk arcba a natúr tüzelôanyagot, bár odalent kellemesebb volt az idôjárás, mint a felszínen. Kedvcsinálónak kitolok ide pár képet, a többit meg lehet tekinteni a Flikkeren.


Amúgy szvsz ez a metró a büdös életbe nem fog el készülni. Lesz itt fotóséta még 5 év múlva is!