Élet a webkettôn: del.icio.us

Már nagyon régóta tervezek egy post-ot arról, hogy milyen webkettes szolgáltatásokat használok az internyeten. Egyrészt azért, mert szerintem ezek az oldalak/szolgáltatások kurva hasznosak és (bizonyos fokig) jelentôsen leegyszerûsík, jobbá-szebbé varázsolják minden aktív - vagy kevésbé aktív - internet felhasználó mindennapjait. Akad néhány olvasóm, akik használják ezeket az alkalmazásokat és akadnak olyanok, akik egyáltalán nem és vannak olyanok, akiknek az orruk elôtt a dolog, csak nem tudnak róla. Próbálok rövid, tömör és érthetô leírást adni ezekrôl a szolgáltatásokról, céljukról, használatukról és remélem, hogy lesz aki kedvet kap a kipróbálásra és esetleg rendszeres felhasználó válik belôle.

Nem nagyon szeretnék belemenni abba, hogy a web2.0 mirôl is szól egész pontosan, mert az megérne egy külön bejegyzést, de ezt már megtették elôttem több százan (ezren, millióan). Akit érdekel a téma, az megnézheti a Wikipedia szócikkét, de tudom ajánlani ezt a videót a Youtube-on, vagy ezt a másikat, amiben egy csúnya bácsi magyarázza el, hogy mi a stájsz - mindegyiket ajánlom a laikusoknak!

Most pedig térjünk rá a címadó témára: a del.icio.us-re (ejtsd: delisösz). Talán elôfordult már veled is, hogy találtál valami jó linket a neten, amit elmentettél otthon a Kedvencek közé és késôbb meg akartad mutatni a haveroknak/csajoknak, de rohadtul nem jutott eszedbe sem az, hogy hol/milyen útvonalon találtad, sem pedig maga az URL, benne azzal a sok fura karakterrel. Na, a del.icio.us egy olyan szolgáltatás, ahol elmentheted a Kedvenc linkjeidet és online tárolhatod ôket! Ez azt jelenti, hogy bármilyen számítógéprôl elérhetôvé válik, amin van internet! Jó mi?

A linkeket úgynevezett ´tag´-ekkel, magyarul címkékkel kell ellátnod mentéskor a könnyeb azonosíthatóság és visszakeresés végett. Én pl. ezen a hétvégén értem el az 1000. linkemet, tehát igencsak sok címkém van, ezek is többféle kategóriában. Hozzáteszem, hogy pár száz link még nem vészes, de így ezer környékén már necces a visszakeresés, ha rosszak a címkék és nincs egy kialakított rendszered. Jobb oldalt láthatod az én címkefelhôm, nagyobb képért klikkolj!
A címkéket csoportosíthatod, átnevezheted, cserélheted, törölheted, rendezheted felhôbe, mint a fenti képen látható vagy egy egyszerû listába, nézheted ABC sorrendben, vagy gyakoriság szerint - ilyenkor a legtöbb hozzárendelt linkkel rendelkezô címkék kerülnek elôre.

Természetesen vannak még más fícsörök is. Alapvetôen bárki megnézheti az általad elmentett linkeket, aki ismeri a del.icio.us profilodat, vagy odatéved valami véletlen folytán. (Van lehetôség arra is, hogy nem, de errôl késôbb.) Itt jön képbe a kapcsolatháló - máskülönben nem beszélnénk webkettôrôl. Létrehozhatsz saját network-öt (hálózatot), ahol elmentheted barátaid, ismerôseid, kollégáid vagy akár cégek(!) deli.icio.us profilját. Amit ôk elmentenek a linkgyûjteményükbe, azt onnantól fogva te is nyomon követheted, ha megtetszik valami, akkor gyakorlatilag 2-3 kattintással elmentheted magadnak is, sôt, egy link elmentésekor Te magad is ajánlhatsz linket olyannak, akirôl úgy gondolod, hogy esetleg érdekelheti! A hálózati kapcsolataid közt külön jelölik, hogy ki az akivel kölcsönös viszonyban állsz és kik a "rajongóid", azaz nézik a profilodat és mentenek el linkeket a sajátjaid közül.

Talán már felmerült benned a kardinális kérdés: hogyan mentem el a nekem tetszô linket? Erre van több módszer is:
1. A profiloldaladon van egy ´post´ link, arra kattintva elôször be kell másolnod a menteni kívánt linket, majd egy ´OK´ után adnod kell neki egy címet, egy opcionális leírást majd a megfelelô címkéket.
2. Firefox-ra letölthetô többféle del.icio.us kiterjesztés innen. Ezek többsége elhelyez két ikont a keresôd címsora mellett:
A bal oldalira kattintva a saját profilod hozza be az aktuális ablakban, a jobb oldalira kattintva pedig felugrik egy ablak, amiben az aktuálisan megjelenített honlapot mentheted el a szükséges adatok megadása után.
3. Szintén Firefox-ra van több olyan kiterjesztés, ami jobb klikk után a kurzor mellett legördülô menüben jelenít meg egy ´Save on del.icio.us´ menüpontot. Innentôl az ügymenet már ismerôs kell legyen.
(Explorerrôl, Safariról és Operáról sajna nem tudok nyilatkozni, azokat nem használom.)
Ennél a résznél kell megjegyeznem, hogy van lehetôség privát linkek mentésére, azaz rajtad kívül más nem láthatja a mentett URL-t, hacsak be nem lép a profilodba a Te felhasználói neveddel és jelszavaddal. Ezt a mentési ablakban a jobb fölsô sarokban látható ´do not share´ felirat melletti négyzet beikszelésével érheted el.

Ezek után már lehet, hogy kedvet kaptál, de aztán átvillan az agyadon, hogy neked van több tucatnyi elmentett linked a Kedvencek mappában és te nem fogsz azzal szarakodni, hogy egyenként elmentsd ôket, ami tök jogos! Sikítófrászt kapnék én is! Szerencsére az oldal fejlesztôi erre is gondoltak és bármelyik böngészôbôl importálhatod a linkjeidet! Fordítva is mûködik a dolog, a már meglévô del.icio.us linkjeidet exportálhatod a gépedre vagy csinálhatsz róluk egy biztonsági mentést.

Azt hiszem minden lényeges pontra kitértem. (Ja, nem mintha sokat számítana, de a del.icio.us a Yahoo! tulajdona.) Szerencsére itt nem viszik túlzásba a regisztrációt, csak egy felhasználói nevet, jelszót és egy érvényes mailcímet kell megadnod. Jó kísérletezést, ha felmerülne valamilyen kérdés, akkor írj a kommentet vagy mailt, szívesen segítek!

Talált kincs

Végre hétvége van, már nagyon ránkfért! Ma felkaptam a vállamra a fotóstáskát meg az állványt, hogy tartsak egy kis terepszemlét a Várban. A Zenittel végül csak 1 képet készítettem, de közben bejártam olyan zugokat, amelyek eddig ismeretlenek voltak előttem.

A Ferdinánd kaputól 10 méterre, egy lakásnak berendezett fától nem messze találtam a fal tövében egy MABÉOSZ feliratú irattartót, egy Volános VEZETŐI ENGEDÉLY feliratú irattartót, valamint egy 1957-ben kiállított SZAKSZERVEZETI TAGSÁGI KÖNYVet. Az oldalak penészesek, elég ramaty állapotban van, de a belseje igazi történelmi jellegű mementó! Igazából nem akarok sokat elárulni róla, beszéljenek maguk az oldalak. Lefotóztam és készítettem egy slideshow-t róla, hogy legyen fogalmad miről is van szó.

Ha az ablak jobb alsó sarkában lévő kis ikonra kattintasz, átjutsz egy másik oldalra, ahol ugyanoda kattintva fullscreen-ben is megtekintheted. Ajánlott!

| View | Upload your own

...itt elég sok gond van!

Szeptemberben írtam egy post-ot arról, hogy újra járok fogorvoshoz, mert a rágóberendezésem katasztrofális helyzetben van. Miután novembertől februárig kihagytam 3 hónapot - előléptetés, karácsony, szakítás - 2 hete újra visszaültem a fogorvosi székbe.

Eljött az, amire nem vágytam: el kellett mennem a szájsebészetre, hogy kivegyenek 2 foggyökeret (csonkot) a számból. Ezek a fogaim valaha gyökérkezelve voltak, de az évek során kiesett belőlük a tömés, darabonként eltávolodtak a számból a megmarad részek, általában kenyérhéj okozta támadás miatt. A fogorvosom szerint csak akkor érdemes folytatni a kezelést, ha az a két csonk kikerül a számból. Megadta egy haverja számát, aki a 8. kerületi szájsebészeten dolgozik a Ferenc körút és Üllői sarkától 2 percre. Felhívtam, egyeztettünk időpontot, elkezdtem parázni.

A FOGORVOS az egy dolog, de hogy SZÁJ meg SEBÉSZET! Egyből a legrémisztőbb dolgok jutottak eszembe és ismerőseim beszámolói sem segítettek igazán, mikor olyan sztorikkal jöttek, hogy XY-nak be kellett feküdnie 2 napra, YZ meg nem tudott utána 2 hétig dolgozni stb. Levert az izzadtság! A faszomnak kell az embert ilyen rémsztorikkal paráztatni!

Hétfőn elmentem a megadott címre, csináltattam kartont, vizitdíj, beadtam az ambulancián, 10-20 perc várakozás, bementem, velem egykorú srác lett a dokim. A benti állapotok: eléggé meglepődtem, amikor egy kb 30 négyzetméteres területen láttam 3 fogorvosi széket, 15 orvost és 3 beteget! Iszonyatos sürgés-forgás, nem unatkoztak az tuti, bár nekem kicsit balkáni volt a szitu. Ezt próbáltam megemészteni, miközben beleültem/feküdtem a székbe.

Hétfőn csak egy sima vizsgálat volt, a dokim megállapította, hogy fokozottan szarok a fogaim, csináltatott velem röntgent, megbeszéltük a csütörtöki időpontot, hogy akkor kikapja a csonkokat. Csütörtök reggel annyira fostam az egésztől, hogy csak fél óra késéssel sikerült odaérnem. Nem vágytam rá, rohadtul nem! Kaptam szurit 4 helyre, fél perc alatt lezsibbadt a pofázmányom, ő meg munkához látott. Nyomott, recsegett, ropogott, kb 5 perc múlva azt mondta KÉSZ! Semmilyen fájdalmat nem éreztem! Ekkor jött a feketeleves, hogy mit NEM szabad csinálnom 3 napig:
- dohányzás (nem para)
- semmi alkohol (fasza, itt a hétvége)
- semmi édesség (basszus neee!)
- semmilyen tejtermék (duplabasszus neee!)

A másik maradványt két hét múlva szedetem ki. Kicsit paráztam attól, hogy ma nem tudok majd enni, meg nehezen nyeltem a zsibbadt torkom miatt. Vettem a boltban csomó tésztát, szószt, levest meg banánt. Ezzel kell beérnem 3 napig.

Délután amikor kezdett elmúlni az érzéstelenítő hatása, kicsit zabos lettem. Próbáltam kicsit lazítani, de folyton villogott meg prüntyögött az MSN ablakom és azt hiszem kicsit ingerülten válaszoltam néhány emberkének, tőlük ezúton kérek elnézést.

Örülök viszont, hogy lassan de biztosan rendeződik a fogazatom, ha már elkezdtem, végig is csinálom. Szeretnék közben jó sokat szenvedni, hogy emlékezzek rá soha többé ne csináljak ilyen baromságot, hogy hagyom elrohadni őket! Jóétvágyat:)

A józan ész semmibe vétele

Amikor elkezdem írni e sorokat, már több mint 28 órája ébren vagyok, ami nem feltétlenül jó, pláne ha azt vesszük alapul, hogy ma este az A38-on fogok vizuálozni, ami másnap reggel 5-ig tart, tehát rohadt jól tenném, ha vízszintesbe helyezném magam! Ehelyett arra várok, hogy kész legyen egy videorender és nekiálltam blogot írni. Szép látvány lehetek, még jó hogy nem lát senki.

A tegnap este is tök normálisan indult. Elindultam Juca szülinapi bulijára a Ferenciekre, megérkeztem, Juca rámugrott, én megrogytam a meglepetéstől de azért tartottam magam, aztán elkezdtünk inni, beszélgettem emberekkel, Juca egyre részegebb lett, aztán pár ember lelépett a társaságból fizetés nélkül, nem baj a kurva szátokat csak legyen ingyen pia, egyszercsak Juca lefejelte az asztalt, de a visítóképességét ezután is megtartotta, aztán leléptünk mi is, miután fizettünk, Jucát pedig galád módon otthagytuk Daninak és mi elindultunk a Kultiplex. (Bocsi Dani!)

Kultiban kicsi buli, kicsi pia, oszt úgy gondoltam hazasétálok hajnali 2-kor, mert nekem az jó lesz! Elég jó lett, mert beletellett vagy 3 órába, amíg a Kultiból hazajutottam a Várba... Hozzáteszem, gondoskodtam arról, hogy ne unatkozzak. Például a Gellért térről elindultam a Vár felé a Gellért hegy aljában. Aki járt már arra, biztosan látta a magas vaskerítést, amiből fenyegetően meredeznek kifelé a karmok, arra várva, hogy valaki fennakadjon. Szerintem rám vártak ma hajnalban, ezért be is másztam a rács mögé és ott folytattam a hazasétát. Volt ott egy járda, ami tisztán volt tartva, láttam sok emberi szemetet a sziklák aljában, de a legfurább az volt, hogy volt belül egy forrás! A forráscsap mellett szappan, körömkefe és még valami, amit nem vettem ki a sötétben, hozzányúlni meg nem akartam. Érdekes volt. Folytattam a sétát, de néhány sziklán, kóbor macskán, bozóton és zárt ajtón kívül semmit nem találtam. A járda végénél megint átmásztam a kerítést, megint nem akadtam be. Erre ittam egy korty sört.

A Tabán aljában található néhai miniszterelnökünk, Antall József mellszobra. Ott megpihentem egy picit, rámfért. A szobor tekintete az út túlsó oldalán állapodott meg egy piros lepelbe burkolt emberen, aki egy padon ült. Illetve valami hasonlót csinált, mert azt leszámítva, hogy úgy nézett ki mint a klasszikus hajléktalan mikulás, erőteljes előre-hátra ingó mozgást végzett a törzsével, miközben teljesen rapszodikus módon sikolyok, káromkodások és más megfejthetetlen szavak hagyták el a száját, amit véletlenszerű rángások követtek. Senki más nem volt a környéken. Csak Antall Jóska, a hajléktalan mikulás, meg én. Ott abban a pillanatban számomra az az emberi roncs testesítette meg a mai Magyarországot. Antall Jóska kb csóválta a fejét, hogy "nem hittem volna, hogy képesek lehetünk ennyi szart összehordani, de tévedtem" és mindezt megmutatta nekem, hogy elmondjam nektek is a jelenést:) Szóval láttam a jelent, de a jövőt azt nem. Köszi Jóska!

A hideg arra sarkallt, hogy felgyalogoljak végre a Vár tövébe, ahol legelőször megpihentem a fámnál. Ja igen, van egy fám a Vár tövében, amit Szilveszterkor találtam. A fákhoz fűződő érdekes viszonyomat majd egy későbbi post-ban leírom ígérem, addig elégedjetek meg a tényekkel. Szóval leültem, söröztem, elszívtam egy cigit, amit Karesztól lejmoltam mielőtt eljöttem a Kultiból és közben szarrá fagytam, de mindezért kárpótolt a gyönyörű FÁM látványa!


Miután mirelitpizza lett a seggemből, minél előbb haza akartam jutni és oda a Ferdinánd kapun keresztül vezet az út. Ami éjfél és reggel 6 között zárva van, ezt egy baszottul nagy lakat adta tudtomra, meg a tábla amit eddig nem vettem észre. Nagyon örültem ennek, ezért miután bemutattam a középső ujjam a térfigyelő kamerának, elindultam a várfal mentén, mert nem volt más megoldás. Valójában ez a rövidebb út, de mást akartam hazafelé útbaejteni, na mindegy. Ehelyett inkább behatoltam egy tiltott területre, amit táblák meg kerítések óvtak tőlem. Annyira nem részletezném, a lényeg, hogy van ott hátul egy kurva nagy gödör, ahol majd kb 20 év múlva mélygarázs lesz. Táblák figyelmeztettek arra, hogy nagy és veszélyes ebek őrzik a területet. Bár először egy picit fostam, hogy mi lesz, ha most valaki elkap, vagy jönnek a kutyák, de aztán kezdett nem érdekelni, hiszen már olyan régóta voltam ott és senki sem szúrt ki, hogy még a kutyák létezését is kétségbe vontam. Végül leléptem, annyira nem volt izgalmas az a lyuk, teli van a város ilyenekkel.
Végül hazaértem, de nem feküdtem le... miért is? Ja igen, a napfelkeltéért!


Morning from the balcony from zsutti on Vimeo.

Összefoglalom:
Ma hajnalban kétszer léptem tiltott területre (lett volna egy harmadik, de ott már tényleg magas volt a kerítés). Ha lett volna egy épeszű ember mellettem, megállított volna... Szerencsére nem volt senki, ezért túlléptem a saját beidegződéseimen és volt merszem azt csinálni, ami a józan észnek ellentmond! Lehetett volna bajom, de végül nem lett, mert azért óvatos voltam. Tudjátok mi volt az egészben a legjobb? Az, hogy felszabadító erejű élmény volt! Éreztem, hogy élek! Ugyanúgy éreztem, amikor végignéztem a napfelkeltét ma reggel! Nem emlékszem mikor csináltam ilyet utoljára. De nagyon kellett már...

Jólvan, tudom mire gondoltok, mostantól nyugodtan tekintsetek zakkantnak, tudok ezzel élni. Ja, egy kérdésem azért volna hozzátok: te érezted már igazán valaha, hogy ÉLSZ? A szó spirituális értelmében! A kérdés komoly, a "hülye vagy" jellegű kommentektől kíméljetek.

Deszka

Valaha régen pihebajszú koromban akartam görkorizni, de a szüleim nem nagyon támogatták, ezért soha nem kezdtem el komolyan ûzni ezt a sportot. Mindezek ellenére megragadott ez az egész deszkás-koris-bicós-graffitis-hiphopos szubkultúra, ami mind a mai napig kitart. Csodálattal tekintek azokra, akik mesteri szinten ûzik a deszkát/korit/bicajt, fôleg ha nincsenek elszállva maguktól, mint kezdô füves az elsô slukk után.
Ma találtam a Viralvideo Chart-on egy naggyon komoly deszkásfilm intrót, amlyet eddig még nem pipáltam. Rakd össze: gördeszka, slow motion, robbanás... Megér 4 percet az életedbôl?

5 év

1 percnyi néma csend az elmúlt 5 évért.
...
...
...
...
...
Köszönöm. Most pedig folytatom az életem.

Gondolatok a fotográfiáról

Először is szeretném leszögezni, hogy a fotózást passzióból űzöm, nem tervezem, hogy ebből keresem meg egyszer a vajas kenyérre valót. Ettől függetlenül örömmel konstatálom, ha valaki hajlandó megvenni és kiakasztani a falára bármelyik fotómat.

3 napja felhívott régi főnököm, Posztós Csaba, akinél 7 hónapot töltöttem a Photomania Professional-nél. Ez egy meglehetősen ambivalens időszak volt életemben, erre most különösebben nem térnék ki, a lényeg, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem a fotózás (és más dolgok) terén is.
Csaba egy nagyon jó fotós. Rettentően akkurátus, több díjat szerzett, az alanyaival nagyon hamar megtalálja a közös hangot, öröm vele dolgozni. Van lélek a fotóiban és egyetértett az én hitvallásommal is, miszerint "NEM ADOK KI SZART A KEZEIM KÖZÜL"!
Szóval majdnem egy éve nem kommunikáltunk és pont az elmúlt napokban gondoltam rá én is, hogy felhívom, de ő megelőzött. Beszélgetésünk során rákérdeztem, hogy megy-e a fotósbiznisz, amire azt a választ kaptam, hogy teljesen abbahagyta! Kész, vége! Eladta a Nikon D200-át, az összes hozzá tartozó objektívet, állványokat, fényeket, háttereket! Az egyetlen, amit megtartott, az a nagyformátumú Mamiya gépe és a hozzá tartozó cuccok. Azt hittem ledobom az ékszíjat!
A magyarázat a következő volt: egyszerűen mindenki "elkezdett fotózni" és rendre aláígértek az árainak. Ma már minden rokonságban van egy fotóművész. Egyszerűen nem tarthatta a versenyt. Az emberek megelégednek a középszerű megoldásokkal. Mivel tudom, hogy mennyi meló van abban, amit csinál és ezt ráadásul minőségi szinten, megértettem, hogy nem lett volna kifizetődő számára engedni az áraiból. Abba kellett hagynia és valami másba kezdenie.
Oké, megértem, nincs olyan vállalkozó, aki ne bukott volna legyalább egyszer. Tovább kell lépni! De az okok azok, amelyek aggasztanak!

Figyelj! Évekkel ezelőtt a 'fotózás' - mint olyan - valami egészen különleges dolognak számított. Ma körülnézek az utcán és mindenki fényképez: mobillal, kis kompakttal, SLR-rel, akármivel! Közben röpköd a "művészi" szó nyóckeres suttyó szájából a kék metrón, miközben előkapja lopott iPhone-ját és piszkos lepedőn kurvásan pózoló 13 éves baránőjét mutatja haverjának nyerítve. Beszarok.
MA már mindenki fotóművész. A szomorú az, hogy MI adjuk el nektek a szart. A kamerás mobilt, olcsó kompaktot, autofókuszt, vakut, automata programot. TE megveszed és lenyomod a gombot és egykettőre fotóművész lettél! Van ennél jobb termékkategória USP?
Senki nem lesz fotóművész csak úgy. Saját magamat sem tartom annak. Vannak viszont olyan emberek, akiket igen.

Szerintem:
1. A fotográfiát tisztelni kell! Szerintem csak úgy lehet tisztelettel fordulni a fényképkészítés felé, ha a gyökerektől kezded, analóg technikával, filmre vagy diára.
2. A fotó közvetítsen értéket vagy legyen üzenete! A telibevakuzott pocsolya a villanydúc mellett nem mond sokat...
3. A fotós ne verje a nyálát, hogy Ő a fények tudora! Mindig van hova fejlődni és nem lehetsz mindig teljesen elégedett!
+1. A stockfotózást elítélem. Tény, hogy léteznek nagy igényességgel ekészített stockfotók, de magát a műfajt nem kedvelem. Soha nem csinálnám, szakadjon le a karom!

Azt hiszem a post végére kicsit elszaladt velem a ló. Bocs. De amit leírtam, azt nyugodtan vehetitek a nem művészi HITVALLÁSOMNAK!
Mindazoknak, akik komolyan gondolják: JÓ FÉNYEKET!

Akik meg művésznek képzelik magukat, azok fejtsék meg ezt:

Az árnyékom nézi az ánuszom

Kurt Vonnegut - A hazátlan ember

Ez volt a harmadik Vonnegut könyv, amit eddig olvastam. Tudjátok, ő az az író, akinek miután elolvastam egy könyvét - A Bajnokok reggelije címűt - egy csapásra a kedvenc írómmá vált. Ő az az író, aki tavaly a költészet napján elhunyt és most a mennyben van (HAHAHA).

Szóval két évvel a halála előtt megírta ezt a könyvet, amiben meglehetősen kemény társadalom és emberiségkritikát fogalmaz meg és hangot ad az emberi fajról való lemondásáról... Kifejti például, hogy az emberiség ennek a bolygónak a rákfenéje, ami 150 év ipari fejlődéssel a háta mögött teljesen kiszipolyozta a Földet, bár még nem végzett vele teljesen. (nem ismerős a gondolat? MÁTRIX?) Kifejti, hogy a világ "urai", akik a Föld országainak törvény- és döntéshozói, manipulátorai - a POLITIKUSOK ÉS MILLIÁRDOSOK - nem mások mint a legnagyobb hazárdírozók, akik telibe leszarják, hogy a pórnéppel mi történik, mert nekik csak a hatalom és a pénz ami fontos. Valljuk be őszintén, ezt tudtuk eddig is, de az a fajta gondolkodásmód, ahogyan ezt kifejti és történelmi példákon keresztül levezeti, az egyszerűen bámulatos! Emellett még sok más dologra is kitér, de az már legyen a könyvet ezután elolvasók felfedezendő kincse.

A világ fikázása mellett ez az önéletrajzi és társadalomkritikai tartalommal ellátott lemondó nyilatkozat* tele van tűzdelve jópár önéletrajzi mementóval is, ami számomra még élvezhetőbbé tette az olvasást. Egyszerűen odáig vagyok azért, ha egy író magáról ír a saját regényében, ne kérdezd miért, mert nem tudnék rá magyarázatot adni... Valószínűleg ugyanezen okból komponálom bele magam sok fotómba.

A könyv amúgy nem túl vastag, kb 125 oldal, tehát ajánlanám azoknak is, akik azért nem vágnak bele egy olvasmányba, mert túl sok lapot tartalmaz. Sőt, még illusztrációk is vannak benne! Kár, hogy Kurt itthagyta ezt a felfordulást, biztos lett volna még mondanivalója nekünk... (a könyvben többek közt erre is kitér)

*A műfaji meghatározásért külön köszönet Öcsinek, via Kultblog!

Gyurmalin

Stressz. Hacsak nem a pusztában élsz és a nyájadat terelgeted, miközben tömöd a pipád, akkor nagy valószínűséggel te is stresszes vagy, de legalábbis jó úton haladsz afelé, hogy 30 évesen meglegyen életed első komoly idegösszeroppanása!

Mózes mutatta meg múlt héten ezt a frankó stresszoldó eszközt: a Gyurmalint. Ez gyakorlatilag egy gyurma-szerű anyag, ami azon túl, hogy nyúlékony, törik, szakad, pattog, teljesen szabadon formázható, rengeteg színvariációban kapható (van fluoreszkálós is). Használni a következőképpen kell: a kezedbe fogod és addig nyüstölöd, amíg meg nem unod! Kiváló stresszoldó, olcsó játék hülyegyerekeknek, vagy éppen reklámszakiknak és mindenki másnak, aki stresszes életet él.

Mostanában eléggé stresszes heteket éltem át, okokat lásd a korábbi bejegyzésekben, ezért néhány napja vettem magamnak én is. A kollegáim teljesen rákattantak, folyton az én gyurmalinomat abuzálják. Lehet rendelni a netről, vagy megveheted a 13. kerületben lévő Pozsonyi utcai Keleti Életmód Centrumban, nem messze a Jászaitól.

Gyúrjunk vazze!

Traveler IQ

Pár hete felfedeztem egy nagyon addiktív flash játékot, a neve Traveler IQ. A játék lényege, hogy egy világtérképen kell a program által megadott helyeket a lehető legpontosabban bejelölnöd. A gép pontozza a teljesítményed, természetesen minél pontosabban találsz el egy helyet, annál magasabb pontszámot kapsz. Számít a gyorsaság is, ezért bónusz pont jár. Gyakorlatilag minden honlapra fel lehet telepíteni a játékot, de a pontszámaidat csak a Facebook-on mentheted el, ahol feltelepítheted a profilodba és a pontjaid alapján nyomon követheted, hogy nemzetközi szinten hol állsz a rangsorban. A gép megadja azt is, hogy mekkora a “geográfiai IQ-d”.

Nem vagyok egy nagy “gamer”, mert folyton attól parázom, hogy túlságosan elkapom a fonalat és nem bírom abbahagyni. Nos, ennél a játéknál is bejött a papírforma, rohadtul elkaptam a fonalat és csak hosszas önszuggeszció árán tudok tőle elszakadni, ha egyszer elkezdtem. A legelső alkalommal elég jó pontszámom let, aztán miután felraktam a Fészbúkomra, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy az ismerőseim körében át akarom venni a vezetést. Miután ez pár nap alatt megtörtént, új kihívást kellett keresnem, ezért elhatároztam, hogy világuralomra török és a világranglista élére akarok kerülni! Jelenleg 622.612 a pontaszámom, míg a világelsőnek 708.498 (a post írásának idején), szóval még van hova fejlődni.

Egyébként van még egy oka annak, hogy szeretem ezt a játékot: fejleszti az intelligenciát! Mindig is szerettem a térképet böngészni, csak úgy passzióból, de az afrikai országokról igen keveset tudtam és mint kiderült, Ausztrália és Óceánia is olyan terület, ahol van mit bepótolnom! Szóval ha a gimiben májer voltál föciből, vagy frissíteni szeretnéd a fejedben lévő geográfiai adatbázist, akkor ne habozz, próbáld ki itt! Ja, a Fészbúkon van még rengeteg más Traveler IQ játék is, te is találhatsz ki játékot és párbajra hívhatsz bárkit az ismerőseid közül!

Munkakörülmények

Az ügynökség, ahol dolgozom kb 10 hónapja költözött át új épületbe, ahol jobb, tágasabb és modernebb körülmények között agyalhatunk a jövô kampányain. Csak egy nagy GEBASZ van, hogy az épületünk gyakorlatilag még üres volt az elején és azóta folyamatosan költöznek be új cégek valamint magánszemélyek a lakásaikba. Ennek következtében gyakorlatilag 10 hónapja folyamatos fúrás-faragás-kalapálás és fasztuggya mi minden közepette kell elvégezni a napi munkát. Stresszesebb idôszakokban persze ez fokozottan jól esik mindannyiunknak...

Csak kétféleképpen lehet az épületen belül relaxálni és kizárni a brutális zajt: vagy Venetian Snares-t hallgatok max hangerôn fejhallgatóval, vagy kimegyek a WC-re és úgy teszek, mintha dolgom lenne. Sajnos mindegyik tevékenységet csak ideig-óráig lehet folytatni, mert a Vsnares hosszú távon katatóniás állapotot képes létrehozni, a WC-n pedig egy idô után klausztrofóbiás leszek és még csak netezni sem lehet, hacsak nem volna egy notebook-om és mondjuk Pannon Mobilinternetem. (ez itt a reklám helye) A munkáról meg ne is beszéljünk!
Gyász!

(Úgy rémlik, mintha egyszer már írtam volna errôl a problémámról, ez esetben elnézést kérek az ismétlésért, de így legalább kihangsúlyozom a probléma súlyosságát.)

Kontroll

Volt idő, amikor mindennél jobban féltem attól, ami végül pár napja - péntek délután - bekövetkezett. Kimondtam azt, hogy VÉGE. Kimondtam akkor, ki merem mondani ezután is, és ezúttal úgy is GONDOLOM: vége.

Ágival kb. 7 éve ismerkedtem össze Külkeres éveim alatt és Ő az a nő volt, aki azonnal megtetszett. Első látásra. Amikor összejöttem vele egy Bahnhof-os buliban, ahol egyébként a heti rendszerességű Külkeres bulik főszervezőjeként voltam jelen, döntöttem magamba a piát, hogy végül neki merjek állni a mondókámnak és meghódítsam szívem választottját. Sikerült. Ez történt 2003. április 4-én, hajnalban.
Nekem nem volt rengeteg csajom, mint azt egyesek tévesen gondolják. Nem volt velük sok tapasztalatom, nem igazán találtam bennük partnerre. Tegyük hozzá, hogy meglehetősen kifinomult az ízlésem nők terén és ennek megfelelően rettentően válogatós is vagyok. Azon a hajnalon úgy tűnt, kifogtam az aranyhalat.
Ezután olyan 2 és fél év következett az életemben, ami alapjaiban változtatott meg bennem dolgokat. Olyan dolgokat, amikről azelőtt nem nagyon tudtam, hogy léteznek bennem.
Ágiban egy olyan ritka emberre leltem, aki egyszerre volt szép, hihetetlenül intelligens és éles elméjű, élettel teli, céltudatos és megértő. Azt hiszem így indult minden. Megértett. Megértette a bennem dúló kis háborúkat, viszonyomat a külvilággal - ami egy időben átcsapott iszonnyá, amikor nem voltunk együtt 2 évig, egészen előző év szeptemberéig, illetve októberéig:) Szóval nehéz eset voltam - vagyok - és Ő segített túljutnom az élet problémáin.

Basszus... Az a baj, nem vagyok benne biztos, hogy le tudom írni egyszerű magyar szavakkal, hogy mennyire sokat jelentett Ő nekem. Nem egyszer képzeltem el a közös jövőnket, közös háztartást, közös családot, gyerekekkel Vele. Annyira éreztem, hogy Ő az az ember, akivel együtt akarok megöregedni. Konkrétan magam elé idealizáltam az ember életének oly apró, de mégis fontos és örökké tartó pillanatait, amiket Vele akartam átélni. Elég jó a fantáziám, mi?
Nos, ez már soha nem fog megtörténni.

Aki rendszeresen olvassa a blogom, az biztos, hogy találkozott már több olyan bejegyzéssel, amiben a vele való kapcsolatomat ecsetelem, neadjisten rimánkodok neki, hogy fogadjon vissza magához. Könyörögtem, mint hívő ember Isten kegyelméért, mint a sarki koldus az alamizsnáért. Szeptemberben, illetve októberben újra összejöttünk, mint egy pár, hogy adjunk magunknak még egy utolsó esélyt, mert mindketten úgy éreztük, hogy a kettőnk közt zajló dolgok nincsenek lezárva, és ennyit megérdemel.
Mivel mindkettőnk baráti társasága szemében a köztünk dúló szerelmi párharc kb egy brazil szappanopera szintjére süllyedt, úgy döntöttünk, hogy senkinek nem mondunk egy árva szót sem, kizárjuk őket az életünkből, megpróbáljuk nélkülük, annak a sok embernek a valóban okos és kevésbé elmés hozzáfűznivalója nélkül.
Titok. Amit két ember tud, az titok. Amit kettőnél több, az már nem az. Nagyon lassan és módszeresen csepegtettük az infókat rólunk. Igaz, Mózes előtt 2 hét alatt lebuktunk, Zsuval megkockáztattunk egy majdnem fatális konfliktust, 2 hónap után már elmondtam a családomnak is. Ági viszont legjobb tudomásom szerint kussolt rólunk az ő baráti körében és a családja előtt. Talán csak Ivette-et avatta be mélyebben. Persze előbb-utóbb páran szagot fogtak, nem hülyék az emberek. Legalábbis nem mindenki.
Mindenesetre én a titkolózás miatt nem írtam többé a párkapcsolatunkról itt a blogon.
Azt is megtudtam, hogy volt aki konkrétan innen szedte rólunk az információt egy időben. Ez nekem valahogy nem szimpatikus. Mert Te idejössz, elolvasod, csóválod a fejed és várod az Ági-Zsutti Saga következő epizódját, hogy legyen min csámcsogni, de arra már nem veszed a fáradtságot, hogy akár csak egy árva kommentben, mail-ben, sms-ben tudtomra adjad, hogy "Zsutti bazmeg, figyellek. Benne voltam az életed egy részében. Most nem vagyok, jó messziről kémlellek, van is véleményem, de nem mondom el. De azért figyellek."
Ági baráti társaságának egy jó része valamikor az én társaságom is volt! Vannak köztük emberek, akik fontosak számomra, akiket konkrétan értékes embernek tartok, attól függetlenül, hogy mennyire tartom velük a kapcsolatot!
Valamiért sokan azt gondolják, hogy én például gyűlölöm Lacust. Nincs rá okom. Lacus egy jó ember, de sokszor nehéz elviselni és ő ezt nem mindig veszi észre. Eltöltöttem vele 8 hónapot egy albérletben, közös szobában, tudom miről beszélek. Voltak vele hatalmas közös élmények. Soha nem felejtem el azt a nyári estét a görög tengerparton, amikor Lacus könnyek közt elmesélte élete egy nagyon sötét periódusát. Megnyílt nekem és számomra ez egy fontos momentum volt azért, mert előtte addig soha senki nem beszélt hozzám olyan őszintén! Nem felejtettem el. Sajnos én ezt nem tettem meg vele szemben soha. Nem mertem másokat beengedni a bástyáim mögé, csak Ágit. Lacus, ha ezt olvasod, akkor sajnálom, hogy adott időben nem az a barátod voltam, akit megérdemeltél volna! De tudod: You must drink, to enjoy the night!
Szóval titkolóztunk mindenki előtt, holott egy bizonyos idő elteltével már mindenki tudta, de akkor is! Ez egy kurva szar döntés volt, amit meghoztunk, mondjuk ki! Ez mételyezte meg a kapcsolatunkat. Ehhez társult a két makacs ego: Ági és én.

Azt még el kell mondanom, hogy a legundorítóbb és legszemélytelenebb módon szakítottunk: MSN-en. Kurvára nem azzal a szándékkal kattintottam rá Ágira péntek délután, hogy szakítsak, de sajnos az eszmecserénknek ez lett a vége. Ha van Isten - bár szerintem nincs - akkor az látja a lelkem, hogy nem így akartam. Ez az elmúlt majdnem 6 év ennél sokkal többet érdemelt volna! Akarok Vele találkozni, a szemébe akarok nézni, ezzel tartozom Neki, magamnak, a közös múltunknak és soha meg nem történt közös jövőnknek.

Ági kontrollálni akart engem. Én pedig AKARTAM, hogy kontroll alatt tartson, mert szerettem úgy, ahogy embert addig nem szerettem és nem tudom mikor leszek képes újra. Csakhogy az önfejűségem és az életem Ágiéval összeegyeztethetetlen volt. Martuk egymást. A most következő kép az utolsó MSN beszélgetésünk zárómondatait tartalmazza. Jól figyeljetek fiúk és lányok, mert amit most olvashattok, azt bármilyen hálivúdi szerelmi drámában elétek kerülhet, de akkor csak legyintetek rá! Nesztek, ez itt a valóság, és lehet, hogy a leírt mondatok kurva nagy közhelynek tűnnek, de a közhelyeknek van egy jó tulajdonsága: IGAZAK. Figyeljetek és jegyezzétek föl egy olyan helyre, amit jól láttok és vessetek rá néha egy pillantást, ha fontos nektek az, hogy egészséges párkapcsolatban éljetek:


Ilyenkor jogosan feltehetné nekem valaki azt a kérdést, hogy most mit gondolok vagy érzek? A válaszom az lenne, hogy úgy érzem újra én kontrollálom az életemet. A saját kezembe kaptam vissza, kissé viharverten, de még dobog, él, lélegzik, van akarata és használni is fogja!
Fáj? Igen. Belül.
Túléled? Persze, csak egy világ omlott össze, majd felépül egy másik.
A jövőt hogy látod? Nemtom, ott még nem jártam. De nem adom fel.
Búcsúzóul üzennél még valamit? Igen, a NŐK jegyezzenek meg 2 egyszerű dolgot, ha igazán meg akarnak tartani egy pasit (ceruza-papír elő, felír legalább 10szer, nem elfelejt):
1. A férfiak nem gondolatolvasók, bármennyire is szeretnétek, hogy kitaláljuk mit akartok, nem fog menni. Ilyenkor használd a szád és mondd el mit akarsz, arra való.
2. Ha bajod van, akkor MONDD el! Ne holnap, ne jövő héten, ne fél év múlva az összes többi bajjal ömlesztve, hanem akkor és ott, amikor és ahol bajod van! Itt is csak a szád kell kinyitni, a többi már megy magától.

Tisztán látok. Kristálytisztán.

Csak így tovább

Majdnem két hete feltettem egy kérdést a blogomon, amiben maréknyi olvasóm segítségét kértem, hogy döntsenek helyettem: milyen nyelven írjam tovább a blogot? Nos megvan az eredmény, ami alább látható:



Kijelenthetem, hogy a blogot továbbra is magyarul írom tovább, a többség (10 szavazat) döntése alapján. Amúgy ez a dolog más dologra is jó volt nekem. Ha senki nem szavazott kétszer, akkor ez azt jelenti, hogy legalább 14 ismerôs-ismeretlen tér vissza rendszeresen vagy rendszertelenül "lelkivilágom szövevényes bugyrait" jobban megismerni.
Köszönöm nektek, kedves olvasók, ígérem a jövôben sem fogok csalódást okozni és elhalmozlak titeket mindenféle jóval és rosszal egyaránt! Rinyálok, szitkokat szórok vagy éppen áradozok valami jóságról, az extra igényeket a kommentben kérem!
Pá!

Szilveszter

Életem egyik leg ambivalensebb szilveszter éjszakája volt 7 nappal ezelôtt. Nem untatnék senkit azokkal a részletekkel, hogy végül miért töltöttem egyedül azt az éjszakát, amikor "kötelezô bulizni". Az albérletben voltam egészen 23:45-ig, mivel fél órával elôtte rájöttem, hogy mindjárt éjfél és kéne valamit kezdeni magammal. Gyorsan összerántottam a fotós cuccomat, felöltöztem jó melegen (dupla alsónadrág, dupla póló-pulcsi stb.) és elindultam a Várba megörökíteni az éjfélt.
A Várban rengeteg ember volt, alig találtam helyet a fotózáshoz. Végül valahol csak sikerült lepakolnom és pár perc alatt ellôttem jó sok kockát a füstfelhôbe burkolózó Pestre. Eredetileg egy panorámát akartam készíteni, de a képek viszonylag szarok lettek, mert tüzijáték nem nagyon látszik. Közben Mózes hívogatott folyton, ô már viszonylag jól volt akkor szerintem. Aszonta menjek fel a Citadellához, ahol ôk buliztak és mindenki engem hiányolt. Éreztem, hogy ez annyira nem fog bejönni nekem, de azért elindultam. Nem siettem el, útközben többször leálltam fotózni, közben eltévedtem a Várban, felfedeztem szép helyeket, be akartam törni egy lezárt területre, de nagyon fostam attól, mi lesz ha elkapnak a kutyák, ezért inkább nem tettem meg.
Szilveszter legnagyobb poénja: negyed egykor, amikor megpróbáltam válaszolni a sok BÚÉK üzenetre, rájöttem, hogy 1 Ft van a kártyámon és senkinek nem tudok visszaírni, hívásra meg nem is gondolhattam. Gondoltam fel kéne tölteni a kártyám, és feltett szándékomban állt egy automatát találni. Miután eltévedtem és újra kikecmeregtem a Várból, rá kellett jönnöm, hogy a Clark Ádám tértôl a Gellért térig nincs egy darab OTP bankautomata sem, így kénytelen voltam legyalogolni az elôbb említett térig. Közben megint hívott Mózes, hogy elfogyott a pénze tudnék e neki kölcsönadni, ha már úgyis felmegyek. Mivel kurva jó fej vagyok, azt mondtam "IGEN". A Gellért téren a tranzakció után simán volt nálam annyi zsé, hogy a csóringer bûnözôknek simán megérte volna leütni engem, ez szerencsére nem történt meg.
Felgyalogoltam a Gellért hegyre. Esett a hó. Gyönyörû volt! Kb így tudnám elképzelni a mennyországot (ha létezne), csak mondjuk 30 fokkal melegebb éghajlaton. Tényleg, miért nem találják már fel a 30ºC-on megmaradó havat? Tuti lenne rá vevô!
Szóval ott álltam a hóesésben, készítettem pár képet, Mózes türelmetlenül hívogatott, azt hitte elvittek a Gellért hegyi farkasok. Felhívott Ági is és azt mondtam neki, hogy most nem tudunk találkozni. Ez a mondatom késôbb rengeteg - még most is zajló - negatív esemény elindítója volt. Errôl ennyit.
Felmásztam a Citadellára, kb hajnali 3-kor bementem a buliba, ahol a többiek voltak, cuccokat betettem ruhatárba, befizettem a beugrót és minden elhatározásom ellenére végül mégiscsak egy több ezer fôs szilveszteri buliban találtam magam, ami maga volt a POKOL! Igen, tényleg úgy éreztem, hogy a POKOL-ba jutottam! Rég láttam ennyi drogos arcot egy halomba, dübörgött a drámenbész, a gnómoknak, törpöknek, orkoknak és mindenféle furcsa szôrôs-színes kreatúrának tûnô emberek ugráltak és tomboltak, vicsorogtak vagy csak üresen bámultak ki a fejükbôl, miközben reflexbôl bólogattak ütemre. Tegyük hozzá, hogy rekkenô hôség volt odabenn, én meg kicsit túl voltam öltözve hozzá.
Megtaláltam a többieket, vettem egy sört, megittam és kb fél óra után leléptem, mert nekem az ott sok volt. Kurvára szarul éreztem magam, nem sokkal azelôtt még a hófehér fák közt sétáltam hóesésben, a hirtelen megváltozott környezet kiborított, csömöröm volt tôle!
Mondtam Mózesnek, hogy lelépek, mert ez szar, ô meg végül velem jött a hidegbe.
Innentôl már nem érdekes a sztori, legyalogoltunk a hegyrôl, felgyalogoltunk a Várba és kb. hajnal 6-kor hazaértünk.
Jónak indult a Szilveszter, de az utána történtek után már nem érzem azt, hogy tényleg jó lett volna... 2008 a változások éve lesz, már megint!

(Ide majd teszek fel pár képet.)

Számadás 2007

Tavaly kaptam szülinapomra egy sms-t, amiben az állt, hogy az előttem álló év az én évem lesz. Most, azaz 4 órával 2008 előtt kijelenthetem, hogy valóban így volt, az illetőnek igaza lett. Nincs okom panaszra.Persze soha nem 100%-os minden, de a dolgokon lehet alakítani, javítani. Kezdjük:

Blog: Idén 61 bejegyzés került fel a blogra ezzel együtt, ami átlagosan havi 5 post-ot jelent. Ez elég jó, ahhoz képest, hogy 2000-2006-ig összesen 51 bejegyzést írtam! Egyik kedvenc német kifejezésemmel élve: Tendenz steigend.

Munka: 15 hónapja dolgozom az Ogilvy & Mather Bp. reklámügynökségen, 2 hónapja előléptettek mint junior AD. Ez önmagában kurvajó!

Materiális javak: Idén rengeteg cuccot beújítottam! Vettem szkennert, széles monitort, kis digi fényképezőt, asztalt és rengeteg egyéb kis kütyüt, ami jobbá, szebbé és egyszerűbbé teszi az életem:)

Immateriális javak: Itt elsősorban arra gondolok, hogy mi mindent tanulhat az ember az által, hogy más emberekkel kerül kapcsolatba. Valójában ez egy folyamatában tekintendő dolog. 11 éve élek külön az otthonomtól távol, gimnáziumban Veszprémben majd albérletben Pesten. Érdekes visszatekinteni és megállapítani, hogy ki hogyan hatott rám az életemben. Az a durva, hogy nagyon sok "rossz" emberrel találkoztam, nagyon sok "jó"-val is, és nem mindig onnan kaptam az inputokat, ahonnan kellett volna, hogy egy hagyományos értelmben vett "normális" életem legyen. Szerintem ami "normális", az nem normális! Ezért is tettem mindig az ellenkezőjét annak, amit a többség elvárt volna tőlem. Rengeteget tanultam az emberekről és jobb lenne, ha pár dolgot soha nem tudtam volna meg... De a konklúzió végül mindig ugyanaz marad: .... nemtom, erre még nem jöttem rá.
Szakmailag rengeteget fejlődtem az elmúlt időszakban, ez is az immateriális javak szerves része. Néha egyébként nemtom mi a fasznak csinálom, mert a világ pár évtized múlva a vesztébe rohan és kitör a negyedik világháború. Ezt nem a végtelen pesszimizmus mondatja velem, hanem sajnos errefelé mutatnak az események.
Szóval szakmailag minden fain, amiről eddig nem írtam, hogy idén tavasszal megkért egy kollegám, aki egy PRAE nevezetű irodalmi folyóirat egyik szerkesztője, hogy tervezzek a következő számnak borítót. Megtettem és azóta még háromszor. Borítót tervezek egy irodalmi folyóiratnak, ez tetszik:) Valamint különféle munkákkal besegítek a Pólómániának, amit két régi barátom csinál, Matyi és Laci.

Életkörülmények: Idén kétszer költöztem új albérletbe, végül a Várban kötöttem ki Mózessel. Eddigi legjobb kéróm! A panoráma még mindig megmosolyogtat:)


View from the balcony from zsutti on Vimeo.


Magánélet: Ez az a téma, amit át kell gondoljak, mind családi mind baráti szinten. Azt hiszem pár dolgot nem vettem észre a nagy hajtásban, vagy csak túlságosan el voltam foglalva a saját gondjaimmal és nem vettem észre mások baját. Jobban oda kell figyelnem és át kell gondolnom pár dolgot. Erről ennyit.

Kívánok mindenkinek egy szebb, jobb, parasztlázadásoktól és rendőrrohamoktól mentes 2008-as évet! És bár szerintem már túl késő és éjfél előtt senki nem olvasa már el ezt a post-ot, azért még belinkelek ide egy vicces videót, arról hogy ha igazán májerok akarunk lenni, akkor hogyan nyissuk ki a pezsgős üveget egy karddal!


VideoJug: How To Open A Bottle Of Champagne With A Sword

Hogyan tovább?

Egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy a blogom tartalmát elviszem a Blogger-ről a Wordpress-re, magyarul más blogmotort használnék a jövőben. Igazából ez még nem biztos, de ha át is viszem, lényegében nem változik semmi, legfeljebb a design.
Csakhogy azon is elgondolkoztam már, hogy a jövőben nem magyarul, hanem angol nyelven osztanám tovább az észt. Ez egy olyan döntés, amit nem akarok "csak úgy" meghozni, ezért annak a maroknyi olvasómnak a véleményét szeretném kikérni egy szerény közvéleménykutatás keretében, hogy akkor most mi legyen?
Szavazni január 10-én, délig lehet. A voksolás anonim és nem igényel semmiféle regisztrációt, csak klikkelj!

Leszarom

Említettem már, hogy nem kedvelem a Karácsonyt? Rengeteg oka van: hamis ünnep, amit az ókeresztény egyház talált ki más pogány ünnepek eltörlése végett (lásd még Húsvét, Pünkösd); az ajándékozás parája, amikor az emberek egyszerűen megőrülnek a "BÉKE JEGYÉBEN" kiborító, mert mindenki nagyobbat-drágábbat-csillogóbbat-hangosabbat akar a másiknak, de itt már rég eltűnik az egész ünnep szellemisége; aztán meg jön maga az ajándékozás, amikor jópofát kell vágni akkor is, ha valami használhatatlan szart kapsz valamelyik szerettedtől, különben megsérted és aztán oda a karácsonyi - békebeli - hangulat; az emberek hiperérzékenyek lesznek minden kis hülyeségre, mert annyira akarják a boldogságot, meg szeretetet - vagy legalábbis a látszatát - fenntartani pár napig, hogy a legkisebb baklövés vagy beszólás lavinát indíthat el...
Vígan meglennék ajándékozás nélkül, de mai gondolataimat nem valamilyen félresikerült és jópofizásra kényszerítő ajándék ihlette - mert nem volt rá okom, hogy megjátsszam magam - hanem az, hogy megint sikeresen elbasztam az itthoni karácsonyi hangulatot. Igen, megint, mert ezt már nem először játszottam el. Nekem ehhez érzékem van.
Már hatodik napja nem vagyok rendben egészségügyileg, valamint megvilágosodott előttem, hogy az elmúlt hat évben egész jól elsajátítottam néhány bunkó városi attitűdöt, ehhez társul még az örökölt makacsságom, aminek az lett az eredménye, hogy kiborult a bili. Megkaptam, hogy bunkó, nemtörődöm és önző vagyok, leszarom a családomat, mert nem kommunikálok velük! Kurvára nem érzem, hogy így lenne, egyszerűen szar passzban vagyok. Látszólag minden nagyon fasza körülötem, de még így is vannak problémák, amik szüntelenül foglalkoztatanak és próbálom megtalálni a megoldást rájuk. Ezek dolgok, amikhez igazából senkinek semmi köze, vagy legalábbis még nem jött el az ideje, hogy megosszam bárkivel. Sőt, vannak problémák, amik valójában nem is az enyémek, de szeretnék azokon segíteni, akik küzdenek velük - csak épp sikertelenül.
Semmi többet nem akartam, csak néhány nyugodt napot itthon, karácsony ide vagy oda. De az a rohadt hiperérzékenység, megint sikeresen teljesített a Molnár famíliában...

Boldogságosat + békességeset

Az egyik kedvenc filmemből - Love actually - kivágott jelenettel szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket és békés Karácsonyt kívánni!



Egyúttal szeretném idézni kedvenc mondatomat a filmből, amit Bill Nighy, az fenti dal előadója ejtett ki a száján:
"Gyerekek, ne vegyetek drogot! Legyetek rocksztárok és megkapjátok ingyen!:)"

Munkaállomás

Sok-sok hónapnyi tervezgetés után végre eljutottam odáig, hogy vegyek magamnak szép nagy, masszív asztalt, amiben elfér a gépem, a lapján van elegendő hely a monitoromnak, szkenneremnek és a rengeteg szir-szarnak, ami folyamatosan alakítja asztalom arculatát. Most újra boldog vagyok:) Nézzétek milyen szép:


Végre kihasználhatom a Dell monitor elforgatás funkcióját. Elképesztő mennyire más élményt nyújt így a böngészés! Dolgozni nem a legkényelmesebb így - ez mondjuk nyilvánvaló - de rövidebb távon még elviselhető. (Videót nem vágnék ebben a módban.)


Ha már videóról van szó, nemrég regeltem a Vimeo-n és mostantól oda is fel fogom tölteni a videóimat. Nem láttam be sokáig, hogy miért érdemes több videó-feltöltő oldalra beregelni, de a Jutyúb kiborító használati felülete és egyéb rugalmatlan megoldások arra késztettek, hogy kipróbáljak valami mást. Nos, a Vimeo teljesen más élményt nyújt! Sokkal letisztultabb, szebb a dizájn, olyan békés hangulatot áraszt az egész. A kezelőfelület egyszerű és logikus, semmi fölösleges lépés, minden információ előtted. Fel is töltöttem 2 videót izibe'! Az egyik a már korábban bepost-olt szüreti videó, illetve annak az angol feliratos változata; a másik egy újabb alkotás, ami eredetileg vizuálnak készült, de raktam alá zenét meg 1-2 feliratot és picit emészthetőbb lett:



Vintage 2007 from zsutti on Vimeo.


View from the balcony from zsutti on Vimeo.

BKV bérlet

Ma reggel megvettem második felnôtt BKV bérletemet. Több, mint egy évnyi bliccelés után (azért néha vettem jegyet is) eljutottam odáig, hogy nekem már nem hiányzik az állandó reggeli stressz, kapok abból eleget munka közben is. Mondjuk hozzátartozik a képhez, hogy az utóbbi idôben kissé megfingatott a kedves BKV, mert már bírósági ügyet csináltak régi, ki nem fizetett pótdíjcsekkjeimbôl, meg mindig olyankor kaptak el, amikor rohadtul a havi büdzsém végét jártam és egyszerûen nem jött jól a pénzveszteség. Mert én nem tartoztam azok közé, akik szándékosan bliccelnek és ha elkapják, akkor minden lehetséges eszközzel - szép szó, erôszak, kurvaanyázás - meg próbálják akadályozni a büntetésüket. Szerintem ha az ember szánt szándékkal nem tartja be a szabályokat, akkor viselje annak következményeit! Nem volt kellemes egyszer sem, de viseltem és elviseltem!

Mindennek vége. Az Ogilvy kifizeti a havi bérletem díját, így újra nyugodt szívvel szállok metróra, nem sasolom a 6-os villamoson a gyanús alakokat, nem morfondírozom azon, hogy a buszmegállóban melyik háziasszonynak kinézô ellenôr fogja rajtam bevasalni a helyszíni bírságot, nem kapok szívrohamot, ha a mellettem álló csávó elôveszi zsebébôl a karszalagot, nem kezdek el izzadni, amikor hirtelen több jegykezelô automata hangját hallom stb.

Komolyan mondom, érzem a pozitív változást! Kurvajó! Vegyetek bérletet! (Ez itt a reklám helye.)