Kontroll

Volt idő, amikor mindennél jobban féltem attól, ami végül pár napja - péntek délután - bekövetkezett. Kimondtam azt, hogy VÉGE. Kimondtam akkor, ki merem mondani ezután is, és ezúttal úgy is GONDOLOM: vége.

Ágival kb. 7 éve ismerkedtem össze Külkeres éveim alatt és Ő az a nő volt, aki azonnal megtetszett. Első látásra. Amikor összejöttem vele egy Bahnhof-os buliban, ahol egyébként a heti rendszerességű Külkeres bulik főszervezőjeként voltam jelen, döntöttem magamba a piát, hogy végül neki merjek állni a mondókámnak és meghódítsam szívem választottját. Sikerült. Ez történt 2003. április 4-én, hajnalban.
Nekem nem volt rengeteg csajom, mint azt egyesek tévesen gondolják. Nem volt velük sok tapasztalatom, nem igazán találtam bennük partnerre. Tegyük hozzá, hogy meglehetősen kifinomult az ízlésem nők terén és ennek megfelelően rettentően válogatós is vagyok. Azon a hajnalon úgy tűnt, kifogtam az aranyhalat.
Ezután olyan 2 és fél év következett az életemben, ami alapjaiban változtatott meg bennem dolgokat. Olyan dolgokat, amikről azelőtt nem nagyon tudtam, hogy léteznek bennem.
Ágiban egy olyan ritka emberre leltem, aki egyszerre volt szép, hihetetlenül intelligens és éles elméjű, élettel teli, céltudatos és megértő. Azt hiszem így indult minden. Megértett. Megértette a bennem dúló kis háborúkat, viszonyomat a külvilággal - ami egy időben átcsapott iszonnyá, amikor nem voltunk együtt 2 évig, egészen előző év szeptemberéig, illetve októberéig:) Szóval nehéz eset voltam - vagyok - és Ő segített túljutnom az élet problémáin.

Basszus... Az a baj, nem vagyok benne biztos, hogy le tudom írni egyszerű magyar szavakkal, hogy mennyire sokat jelentett Ő nekem. Nem egyszer képzeltem el a közös jövőnket, közös háztartást, közös családot, gyerekekkel Vele. Annyira éreztem, hogy Ő az az ember, akivel együtt akarok megöregedni. Konkrétan magam elé idealizáltam az ember életének oly apró, de mégis fontos és örökké tartó pillanatait, amiket Vele akartam átélni. Elég jó a fantáziám, mi?
Nos, ez már soha nem fog megtörténni.

Aki rendszeresen olvassa a blogom, az biztos, hogy találkozott már több olyan bejegyzéssel, amiben a vele való kapcsolatomat ecsetelem, neadjisten rimánkodok neki, hogy fogadjon vissza magához. Könyörögtem, mint hívő ember Isten kegyelméért, mint a sarki koldus az alamizsnáért. Szeptemberben, illetve októberben újra összejöttünk, mint egy pár, hogy adjunk magunknak még egy utolsó esélyt, mert mindketten úgy éreztük, hogy a kettőnk közt zajló dolgok nincsenek lezárva, és ennyit megérdemel.
Mivel mindkettőnk baráti társasága szemében a köztünk dúló szerelmi párharc kb egy brazil szappanopera szintjére süllyedt, úgy döntöttünk, hogy senkinek nem mondunk egy árva szót sem, kizárjuk őket az életünkből, megpróbáljuk nélkülük, annak a sok embernek a valóban okos és kevésbé elmés hozzáfűznivalója nélkül.
Titok. Amit két ember tud, az titok. Amit kettőnél több, az már nem az. Nagyon lassan és módszeresen csepegtettük az infókat rólunk. Igaz, Mózes előtt 2 hét alatt lebuktunk, Zsuval megkockáztattunk egy majdnem fatális konfliktust, 2 hónap után már elmondtam a családomnak is. Ági viszont legjobb tudomásom szerint kussolt rólunk az ő baráti körében és a családja előtt. Talán csak Ivette-et avatta be mélyebben. Persze előbb-utóbb páran szagot fogtak, nem hülyék az emberek. Legalábbis nem mindenki.
Mindenesetre én a titkolózás miatt nem írtam többé a párkapcsolatunkról itt a blogon.
Azt is megtudtam, hogy volt aki konkrétan innen szedte rólunk az információt egy időben. Ez nekem valahogy nem szimpatikus. Mert Te idejössz, elolvasod, csóválod a fejed és várod az Ági-Zsutti Saga következő epizódját, hogy legyen min csámcsogni, de arra már nem veszed a fáradtságot, hogy akár csak egy árva kommentben, mail-ben, sms-ben tudtomra adjad, hogy "Zsutti bazmeg, figyellek. Benne voltam az életed egy részében. Most nem vagyok, jó messziről kémlellek, van is véleményem, de nem mondom el. De azért figyellek."
Ági baráti társaságának egy jó része valamikor az én társaságom is volt! Vannak köztük emberek, akik fontosak számomra, akiket konkrétan értékes embernek tartok, attól függetlenül, hogy mennyire tartom velük a kapcsolatot!
Valamiért sokan azt gondolják, hogy én például gyűlölöm Lacust. Nincs rá okom. Lacus egy jó ember, de sokszor nehéz elviselni és ő ezt nem mindig veszi észre. Eltöltöttem vele 8 hónapot egy albérletben, közös szobában, tudom miről beszélek. Voltak vele hatalmas közös élmények. Soha nem felejtem el azt a nyári estét a görög tengerparton, amikor Lacus könnyek közt elmesélte élete egy nagyon sötét periódusát. Megnyílt nekem és számomra ez egy fontos momentum volt azért, mert előtte addig soha senki nem beszélt hozzám olyan őszintén! Nem felejtettem el. Sajnos én ezt nem tettem meg vele szemben soha. Nem mertem másokat beengedni a bástyáim mögé, csak Ágit. Lacus, ha ezt olvasod, akkor sajnálom, hogy adott időben nem az a barátod voltam, akit megérdemeltél volna! De tudod: You must drink, to enjoy the night!
Szóval titkolóztunk mindenki előtt, holott egy bizonyos idő elteltével már mindenki tudta, de akkor is! Ez egy kurva szar döntés volt, amit meghoztunk, mondjuk ki! Ez mételyezte meg a kapcsolatunkat. Ehhez társult a két makacs ego: Ági és én.

Azt még el kell mondanom, hogy a legundorítóbb és legszemélytelenebb módon szakítottunk: MSN-en. Kurvára nem azzal a szándékkal kattintottam rá Ágira péntek délután, hogy szakítsak, de sajnos az eszmecserénknek ez lett a vége. Ha van Isten - bár szerintem nincs - akkor az látja a lelkem, hogy nem így akartam. Ez az elmúlt majdnem 6 év ennél sokkal többet érdemelt volna! Akarok Vele találkozni, a szemébe akarok nézni, ezzel tartozom Neki, magamnak, a közös múltunknak és soha meg nem történt közös jövőnknek.

Ági kontrollálni akart engem. Én pedig AKARTAM, hogy kontroll alatt tartson, mert szerettem úgy, ahogy embert addig nem szerettem és nem tudom mikor leszek képes újra. Csakhogy az önfejűségem és az életem Ágiéval összeegyeztethetetlen volt. Martuk egymást. A most következő kép az utolsó MSN beszélgetésünk zárómondatait tartalmazza. Jól figyeljetek fiúk és lányok, mert amit most olvashattok, azt bármilyen hálivúdi szerelmi drámában elétek kerülhet, de akkor csak legyintetek rá! Nesztek, ez itt a valóság, és lehet, hogy a leírt mondatok kurva nagy közhelynek tűnnek, de a közhelyeknek van egy jó tulajdonsága: IGAZAK. Figyeljetek és jegyezzétek föl egy olyan helyre, amit jól láttok és vessetek rá néha egy pillantást, ha fontos nektek az, hogy egészséges párkapcsolatban éljetek:


Ilyenkor jogosan feltehetné nekem valaki azt a kérdést, hogy most mit gondolok vagy érzek? A válaszom az lenne, hogy úgy érzem újra én kontrollálom az életemet. A saját kezembe kaptam vissza, kissé viharverten, de még dobog, él, lélegzik, van akarata és használni is fogja!
Fáj? Igen. Belül.
Túléled? Persze, csak egy világ omlott össze, majd felépül egy másik.
A jövőt hogy látod? Nemtom, ott még nem jártam. De nem adom fel.
Búcsúzóul üzennél még valamit? Igen, a NŐK jegyezzenek meg 2 egyszerű dolgot, ha igazán meg akarnak tartani egy pasit (ceruza-papír elő, felír legalább 10szer, nem elfelejt):
1. A férfiak nem gondolatolvasók, bármennyire is szeretnétek, hogy kitaláljuk mit akartok, nem fog menni. Ilyenkor használd a szád és mondd el mit akarsz, arra való.
2. Ha bajod van, akkor MONDD el! Ne holnap, ne jövő héten, ne fél év múlva az összes többi bajjal ömlesztve, hanem akkor és ott, amikor és ahol bajod van! Itt is csak a szád kell kinyitni, a többi már megy magától.

Tisztán látok. Kristálytisztán.

Csak így tovább

Majdnem két hete feltettem egy kérdést a blogomon, amiben maréknyi olvasóm segítségét kértem, hogy döntsenek helyettem: milyen nyelven írjam tovább a blogot? Nos megvan az eredmény, ami alább látható:



Kijelenthetem, hogy a blogot továbbra is magyarul írom tovább, a többség (10 szavazat) döntése alapján. Amúgy ez a dolog más dologra is jó volt nekem. Ha senki nem szavazott kétszer, akkor ez azt jelenti, hogy legalább 14 ismerôs-ismeretlen tér vissza rendszeresen vagy rendszertelenül "lelkivilágom szövevényes bugyrait" jobban megismerni.
Köszönöm nektek, kedves olvasók, ígérem a jövôben sem fogok csalódást okozni és elhalmozlak titeket mindenféle jóval és rosszal egyaránt! Rinyálok, szitkokat szórok vagy éppen áradozok valami jóságról, az extra igényeket a kommentben kérem!
Pá!

Szilveszter

Életem egyik leg ambivalensebb szilveszter éjszakája volt 7 nappal ezelôtt. Nem untatnék senkit azokkal a részletekkel, hogy végül miért töltöttem egyedül azt az éjszakát, amikor "kötelezô bulizni". Az albérletben voltam egészen 23:45-ig, mivel fél órával elôtte rájöttem, hogy mindjárt éjfél és kéne valamit kezdeni magammal. Gyorsan összerántottam a fotós cuccomat, felöltöztem jó melegen (dupla alsónadrág, dupla póló-pulcsi stb.) és elindultam a Várba megörökíteni az éjfélt.
A Várban rengeteg ember volt, alig találtam helyet a fotózáshoz. Végül valahol csak sikerült lepakolnom és pár perc alatt ellôttem jó sok kockát a füstfelhôbe burkolózó Pestre. Eredetileg egy panorámát akartam készíteni, de a képek viszonylag szarok lettek, mert tüzijáték nem nagyon látszik. Közben Mózes hívogatott folyton, ô már viszonylag jól volt akkor szerintem. Aszonta menjek fel a Citadellához, ahol ôk buliztak és mindenki engem hiányolt. Éreztem, hogy ez annyira nem fog bejönni nekem, de azért elindultam. Nem siettem el, útközben többször leálltam fotózni, közben eltévedtem a Várban, felfedeztem szép helyeket, be akartam törni egy lezárt területre, de nagyon fostam attól, mi lesz ha elkapnak a kutyák, ezért inkább nem tettem meg.
Szilveszter legnagyobb poénja: negyed egykor, amikor megpróbáltam válaszolni a sok BÚÉK üzenetre, rájöttem, hogy 1 Ft van a kártyámon és senkinek nem tudok visszaírni, hívásra meg nem is gondolhattam. Gondoltam fel kéne tölteni a kártyám, és feltett szándékomban állt egy automatát találni. Miután eltévedtem és újra kikecmeregtem a Várból, rá kellett jönnöm, hogy a Clark Ádám tértôl a Gellért térig nincs egy darab OTP bankautomata sem, így kénytelen voltam legyalogolni az elôbb említett térig. Közben megint hívott Mózes, hogy elfogyott a pénze tudnék e neki kölcsönadni, ha már úgyis felmegyek. Mivel kurva jó fej vagyok, azt mondtam "IGEN". A Gellért téren a tranzakció után simán volt nálam annyi zsé, hogy a csóringer bûnözôknek simán megérte volna leütni engem, ez szerencsére nem történt meg.
Felgyalogoltam a Gellért hegyre. Esett a hó. Gyönyörû volt! Kb így tudnám elképzelni a mennyországot (ha létezne), csak mondjuk 30 fokkal melegebb éghajlaton. Tényleg, miért nem találják már fel a 30ºC-on megmaradó havat? Tuti lenne rá vevô!
Szóval ott álltam a hóesésben, készítettem pár képet, Mózes türelmetlenül hívogatott, azt hitte elvittek a Gellért hegyi farkasok. Felhívott Ági is és azt mondtam neki, hogy most nem tudunk találkozni. Ez a mondatom késôbb rengeteg - még most is zajló - negatív esemény elindítója volt. Errôl ennyit.
Felmásztam a Citadellára, kb hajnali 3-kor bementem a buliba, ahol a többiek voltak, cuccokat betettem ruhatárba, befizettem a beugrót és minden elhatározásom ellenére végül mégiscsak egy több ezer fôs szilveszteri buliban találtam magam, ami maga volt a POKOL! Igen, tényleg úgy éreztem, hogy a POKOL-ba jutottam! Rég láttam ennyi drogos arcot egy halomba, dübörgött a drámenbész, a gnómoknak, törpöknek, orkoknak és mindenféle furcsa szôrôs-színes kreatúrának tûnô emberek ugráltak és tomboltak, vicsorogtak vagy csak üresen bámultak ki a fejükbôl, miközben reflexbôl bólogattak ütemre. Tegyük hozzá, hogy rekkenô hôség volt odabenn, én meg kicsit túl voltam öltözve hozzá.
Megtaláltam a többieket, vettem egy sört, megittam és kb fél óra után leléptem, mert nekem az ott sok volt. Kurvára szarul éreztem magam, nem sokkal azelôtt még a hófehér fák közt sétáltam hóesésben, a hirtelen megváltozott környezet kiborított, csömöröm volt tôle!
Mondtam Mózesnek, hogy lelépek, mert ez szar, ô meg végül velem jött a hidegbe.
Innentôl már nem érdekes a sztori, legyalogoltunk a hegyrôl, felgyalogoltunk a Várba és kb. hajnal 6-kor hazaértünk.
Jónak indult a Szilveszter, de az utána történtek után már nem érzem azt, hogy tényleg jó lett volna... 2008 a változások éve lesz, már megint!

(Ide majd teszek fel pár képet.)

Számadás 2007

Tavaly kaptam szülinapomra egy sms-t, amiben az állt, hogy az előttem álló év az én évem lesz. Most, azaz 4 órával 2008 előtt kijelenthetem, hogy valóban így volt, az illetőnek igaza lett. Nincs okom panaszra.Persze soha nem 100%-os minden, de a dolgokon lehet alakítani, javítani. Kezdjük:

Blog: Idén 61 bejegyzés került fel a blogra ezzel együtt, ami átlagosan havi 5 post-ot jelent. Ez elég jó, ahhoz képest, hogy 2000-2006-ig összesen 51 bejegyzést írtam! Egyik kedvenc német kifejezésemmel élve: Tendenz steigend.

Munka: 15 hónapja dolgozom az Ogilvy & Mather Bp. reklámügynökségen, 2 hónapja előléptettek mint junior AD. Ez önmagában kurvajó!

Materiális javak: Idén rengeteg cuccot beújítottam! Vettem szkennert, széles monitort, kis digi fényképezőt, asztalt és rengeteg egyéb kis kütyüt, ami jobbá, szebbé és egyszerűbbé teszi az életem:)

Immateriális javak: Itt elsősorban arra gondolok, hogy mi mindent tanulhat az ember az által, hogy más emberekkel kerül kapcsolatba. Valójában ez egy folyamatában tekintendő dolog. 11 éve élek külön az otthonomtól távol, gimnáziumban Veszprémben majd albérletben Pesten. Érdekes visszatekinteni és megállapítani, hogy ki hogyan hatott rám az életemben. Az a durva, hogy nagyon sok "rossz" emberrel találkoztam, nagyon sok "jó"-val is, és nem mindig onnan kaptam az inputokat, ahonnan kellett volna, hogy egy hagyományos értelmben vett "normális" életem legyen. Szerintem ami "normális", az nem normális! Ezért is tettem mindig az ellenkezőjét annak, amit a többség elvárt volna tőlem. Rengeteget tanultam az emberekről és jobb lenne, ha pár dolgot soha nem tudtam volna meg... De a konklúzió végül mindig ugyanaz marad: .... nemtom, erre még nem jöttem rá.
Szakmailag rengeteget fejlődtem az elmúlt időszakban, ez is az immateriális javak szerves része. Néha egyébként nemtom mi a fasznak csinálom, mert a világ pár évtized múlva a vesztébe rohan és kitör a negyedik világháború. Ezt nem a végtelen pesszimizmus mondatja velem, hanem sajnos errefelé mutatnak az események.
Szóval szakmailag minden fain, amiről eddig nem írtam, hogy idén tavasszal megkért egy kollegám, aki egy PRAE nevezetű irodalmi folyóirat egyik szerkesztője, hogy tervezzek a következő számnak borítót. Megtettem és azóta még háromszor. Borítót tervezek egy irodalmi folyóiratnak, ez tetszik:) Valamint különféle munkákkal besegítek a Pólómániának, amit két régi barátom csinál, Matyi és Laci.

Életkörülmények: Idén kétszer költöztem új albérletbe, végül a Várban kötöttem ki Mózessel. Eddigi legjobb kéróm! A panoráma még mindig megmosolyogtat:)


View from the balcony from zsutti on Vimeo.


Magánélet: Ez az a téma, amit át kell gondoljak, mind családi mind baráti szinten. Azt hiszem pár dolgot nem vettem észre a nagy hajtásban, vagy csak túlságosan el voltam foglalva a saját gondjaimmal és nem vettem észre mások baját. Jobban oda kell figyelnem és át kell gondolnom pár dolgot. Erről ennyit.

Kívánok mindenkinek egy szebb, jobb, parasztlázadásoktól és rendőrrohamoktól mentes 2008-as évet! És bár szerintem már túl késő és éjfél előtt senki nem olvasa már el ezt a post-ot, azért még belinkelek ide egy vicces videót, arról hogy ha igazán májerok akarunk lenni, akkor hogyan nyissuk ki a pezsgős üveget egy karddal!


VideoJug: How To Open A Bottle Of Champagne With A Sword

Hogyan tovább?

Egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy a blogom tartalmát elviszem a Blogger-ről a Wordpress-re, magyarul más blogmotort használnék a jövőben. Igazából ez még nem biztos, de ha át is viszem, lényegében nem változik semmi, legfeljebb a design.
Csakhogy azon is elgondolkoztam már, hogy a jövőben nem magyarul, hanem angol nyelven osztanám tovább az észt. Ez egy olyan döntés, amit nem akarok "csak úgy" meghozni, ezért annak a maroknyi olvasómnak a véleményét szeretném kikérni egy szerény közvéleménykutatás keretében, hogy akkor most mi legyen?
Szavazni január 10-én, délig lehet. A voksolás anonim és nem igényel semmiféle regisztrációt, csak klikkelj!

Leszarom

Említettem már, hogy nem kedvelem a Karácsonyt? Rengeteg oka van: hamis ünnep, amit az ókeresztény egyház talált ki más pogány ünnepek eltörlése végett (lásd még Húsvét, Pünkösd); az ajándékozás parája, amikor az emberek egyszerűen megőrülnek a "BÉKE JEGYÉBEN" kiborító, mert mindenki nagyobbat-drágábbat-csillogóbbat-hangosabbat akar a másiknak, de itt már rég eltűnik az egész ünnep szellemisége; aztán meg jön maga az ajándékozás, amikor jópofát kell vágni akkor is, ha valami használhatatlan szart kapsz valamelyik szerettedtől, különben megsérted és aztán oda a karácsonyi - békebeli - hangulat; az emberek hiperérzékenyek lesznek minden kis hülyeségre, mert annyira akarják a boldogságot, meg szeretetet - vagy legalábbis a látszatát - fenntartani pár napig, hogy a legkisebb baklövés vagy beszólás lavinát indíthat el...
Vígan meglennék ajándékozás nélkül, de mai gondolataimat nem valamilyen félresikerült és jópofizásra kényszerítő ajándék ihlette - mert nem volt rá okom, hogy megjátsszam magam - hanem az, hogy megint sikeresen elbasztam az itthoni karácsonyi hangulatot. Igen, megint, mert ezt már nem először játszottam el. Nekem ehhez érzékem van.
Már hatodik napja nem vagyok rendben egészségügyileg, valamint megvilágosodott előttem, hogy az elmúlt hat évben egész jól elsajátítottam néhány bunkó városi attitűdöt, ehhez társul még az örökölt makacsságom, aminek az lett az eredménye, hogy kiborult a bili. Megkaptam, hogy bunkó, nemtörődöm és önző vagyok, leszarom a családomat, mert nem kommunikálok velük! Kurvára nem érzem, hogy így lenne, egyszerűen szar passzban vagyok. Látszólag minden nagyon fasza körülötem, de még így is vannak problémák, amik szüntelenül foglalkoztatanak és próbálom megtalálni a megoldást rájuk. Ezek dolgok, amikhez igazából senkinek semmi köze, vagy legalábbis még nem jött el az ideje, hogy megosszam bárkivel. Sőt, vannak problémák, amik valójában nem is az enyémek, de szeretnék azokon segíteni, akik küzdenek velük - csak épp sikertelenül.
Semmi többet nem akartam, csak néhány nyugodt napot itthon, karácsony ide vagy oda. De az a rohadt hiperérzékenység, megint sikeresen teljesített a Molnár famíliában...

Boldogságosat + békességeset

Az egyik kedvenc filmemből - Love actually - kivágott jelenettel szeretnék mindenkinek kellemes ünnepeket és békés Karácsonyt kívánni!



Egyúttal szeretném idézni kedvenc mondatomat a filmből, amit Bill Nighy, az fenti dal előadója ejtett ki a száján:
"Gyerekek, ne vegyetek drogot! Legyetek rocksztárok és megkapjátok ingyen!:)"

Munkaállomás

Sok-sok hónapnyi tervezgetés után végre eljutottam odáig, hogy vegyek magamnak szép nagy, masszív asztalt, amiben elfér a gépem, a lapján van elegendő hely a monitoromnak, szkenneremnek és a rengeteg szir-szarnak, ami folyamatosan alakítja asztalom arculatát. Most újra boldog vagyok:) Nézzétek milyen szép:


Végre kihasználhatom a Dell monitor elforgatás funkcióját. Elképesztő mennyire más élményt nyújt így a böngészés! Dolgozni nem a legkényelmesebb így - ez mondjuk nyilvánvaló - de rövidebb távon még elviselhető. (Videót nem vágnék ebben a módban.)


Ha már videóról van szó, nemrég regeltem a Vimeo-n és mostantól oda is fel fogom tölteni a videóimat. Nem láttam be sokáig, hogy miért érdemes több videó-feltöltő oldalra beregelni, de a Jutyúb kiborító használati felülete és egyéb rugalmatlan megoldások arra késztettek, hogy kipróbáljak valami mást. Nos, a Vimeo teljesen más élményt nyújt! Sokkal letisztultabb, szebb a dizájn, olyan békés hangulatot áraszt az egész. A kezelőfelület egyszerű és logikus, semmi fölösleges lépés, minden információ előtted. Fel is töltöttem 2 videót izibe'! Az egyik a már korábban bepost-olt szüreti videó, illetve annak az angol feliratos változata; a másik egy újabb alkotás, ami eredetileg vizuálnak készült, de raktam alá zenét meg 1-2 feliratot és picit emészthetőbb lett:



Vintage 2007 from zsutti on Vimeo.


View from the balcony from zsutti on Vimeo.

BKV bérlet

Ma reggel megvettem második felnôtt BKV bérletemet. Több, mint egy évnyi bliccelés után (azért néha vettem jegyet is) eljutottam odáig, hogy nekem már nem hiányzik az állandó reggeli stressz, kapok abból eleget munka közben is. Mondjuk hozzátartozik a képhez, hogy az utóbbi idôben kissé megfingatott a kedves BKV, mert már bírósági ügyet csináltak régi, ki nem fizetett pótdíjcsekkjeimbôl, meg mindig olyankor kaptak el, amikor rohadtul a havi büdzsém végét jártam és egyszerûen nem jött jól a pénzveszteség. Mert én nem tartoztam azok közé, akik szándékosan bliccelnek és ha elkapják, akkor minden lehetséges eszközzel - szép szó, erôszak, kurvaanyázás - meg próbálják akadályozni a büntetésüket. Szerintem ha az ember szánt szándékkal nem tartja be a szabályokat, akkor viselje annak következményeit! Nem volt kellemes egyszer sem, de viseltem és elviseltem!

Mindennek vége. Az Ogilvy kifizeti a havi bérletem díját, így újra nyugodt szívvel szállok metróra, nem sasolom a 6-os villamoson a gyanús alakokat, nem morfondírozom azon, hogy a buszmegállóban melyik háziasszonynak kinézô ellenôr fogja rajtam bevasalni a helyszíni bírságot, nem kapok szívrohamot, ha a mellettem álló csávó elôveszi zsebébôl a karszalagot, nem kezdek el izzadni, amikor hirtelen több jegykezelô automata hangját hallom stb.

Komolyan mondom, érzem a pozitív változást! Kurvajó! Vegyetek bérletet! (Ez itt a reklám helye.)

Van kapcsolat!

Nyolc hónapig nem volt internetem egyik albérletemben sem, amióta elköltöztem a Bánkiból. Egészen a mai napig. A Magenták bekötötték végre a szélessávot, több mint egy hónapnyi várakozás után. Előre félek a T-pukszitól meg az ügyfélszolgálatától, mert az köztudott, hogy a szolgáltatás amit végeznek, az nagyjából semmit sem ér. Na mindegy, ez most nem téma, a lényeg az, hogy VAN KAPCSOLAT! Vettünk wireless routert és WLAN USB adaptereket, az eredmény: kifogástalan!

Első dolgom volt letölteni a Heroes 2. évadjának 10. részét:) Tudom-tudom, sorozatfüggő vagyok, dehát ez van, kell az inger! Aztán beállítottam a Firefox-om ahogy kell, letöltöttem mindenféle extra frissítést meg kiegészítést, és amúgy álló helyzetű monitoron nézem a böngészőmet, ahogy írom e sorokat:) Király feeling! Annyi mindent kell bepótolnom... Elsőként kibővítettem a blogom oldalsávját egy Last.fm-es zenelejátszóval, amelyen a kedvenc zenéimet hallgathatod meg olvasás közben. A playlist nem végleges, még sok zene fog felkerülni a listámra. Enjoy!

Benne vagyunk az éterbe! E!

25

Nagyon vegyes érzésekkel és érzelmekkel töltöttem be ma reggel a negyedszázados kort.

2 hete elôléptettek a munkahelyemen, a magánéletem jól alakul (igen, van egy kevés magánéletem), csomó jó dolog történik velem - pl ma reggel elhatároztam, hogy végre veszek egy felnôtt havi bérletet, de a fényképautomatához apró kellett, ezért beálltam a sorba venni valami péksütit a Moszkva téri metróban, hogy pénzt váltsak, amikor észrevettem egy kétezrest a földön - de mindezek mellett, van egy olyan dolog, ami beárnyákolja az egész eseményt: a nagymamám nem érhette meg, nem tudok már vele is ünnepelni.

Nyugodjék békében.

J-A-D és 25 év

Október elején volt egy éve, hogy munkahelyemmé vált az Ogilvy, ahol sima mezei grafikusként (itteni elnevezése: layout operátor) dolgoztam. 1 év múltán elkezdett érni a gyümölcs és felajánlottak egy Junior Art Director-i posztot ( junior tervezôgrafikus), amit én természetesen elfogadtam! Ma írtam alá a szerzôdésem módosítását. Biztos felvetôdik pár emberben a kérdés, hogy akkor ez most mit jelent... Megmondom mit: több felelôsséget, több munkát és természetesen több pénzt is. Kevesebb idôt minden másra, több fejfájást mindenféle értelemben.

Most, 2 nappal a 25. szülinapom elôtt úgy érzem ez a legjobb ajándék, amit kaphattam az élettôl. Persze ez sem csak úgy hullott az ölembe, gecisokat dolgoztam azért, hogy idáig eljussak! De beérett a gyümölcs... 2 nap múlva ordenáré nagy házibulit csapok kollegákkal és barátokkal! Kár, hogy hétfôre nem tudtam kivenni egy nap szabit...

Már a mocsok sem a régi

Hónapok óta ott volt a Netvibes-omon a Subba feed-je (az egyik Index blog), de ma este kitöröltem. A Subba egyszerűen híg fos lett. Elmondom az okát:

Eddig is csak nagy ritkán voltak olyan post-ok, amik tényleg "mocskosak" voltak, de az elmúlt egy hétben annyi melóm volt, hogy nem tudtam rendszeresen olvasni a bejegyzéseket, ezért gondoltam majd később, ha lesz időm bepótolom. Most hogy itt a Halottak napja és az ezzel járó 4 napos hosszú hétvége, úgy döntöttem kicsit leapasztom a kilencszázvalahány olvasatlan feed-emet (ill. csak a feed-ekben lévő blogbejegyzéseket). Kezdtem a 20 mailemmel, amiből kb 14 mindenféle hírlevél volt, aztán jöttek a blogok, köztük a Subba. Az elmúlt 7 napban írt post-juk szar volt. Még a "Subba szív iwiw"-es post is, pedig abban bíztam. A Subba megpróbál gecó lenni, vagy lerántani a leplet társadalmunk elkorcsosodott majmoló fiataljairól vagy az orrvérzésig kokkanózó celebekről vagy mittomén miről, de kurvára nem sikerült nekik az elmúlt pár hónapban az elvárt szintet hozniuk! Magyarul a SZAR, amit be akarnak mutatni, SZARt sem ér! Híg fos langyosan tálalva!

Srácok, javaslom, hogy a Subba fősorát (gy.k.: Mindennapi mocsok) írjátok át mondjuk "Mindennapi kis piszok"-ra" vagy a találóbb "Mindennapi híg fos"-ra, vagy hagyjátok a p*-ba az egészet! Komolyan! Saját magatokat égetitek!

Off.

Update: Megtudtam, hogy a Subba "agya", Bede Márton nászútra ment a nejével "Khívától keletre", ezért van a minôségi romlás.

Rage against time

Mózes szülinapi bulijára terveztem meghívót tegnap este. Gondolkodtunk, fotóztunk, boroztunk, majd ez lett belôle:


Az eredetin rajta van a helyszín meg a dátum is meg a többi infó, ez csak maga a "kreatív".

Fotó-szintézis

Na, ezen a videón majd beszartam! Igaz, valamikor májusban került fel a netre, tehát nem a legfrissebb, de most újra megtaláltam és meg kell osztanom mindazokkal, akik értékelni tudják ezt az innovációt.

Még annyit, hogy a TED (Technology,Entertainment, Design), ahol ez a videó készült 2007 márciusában, egy olyan fórum, amely évente rendez egy konferenciát, ahová a Föld legnagyobb tudósait és gondolkodóit hívják meg, hogy ott megoszthassák ötleteiket az emberekkel maximum 18 percben. Ha nem tudod megnézni a videót, letöltheted innen zippelve, MP4 formátumban.

Keserûbb az élet...

...mert elment a Czukor.

Atis úgy döntött megpróbálja külföldön, egész pontosan Londonban a Last.fm-nél. Egy fergeteges házibuli keretében búcsúztattuk el szombat éjjel. Remélem hazajön még, de nem 2 hét múlva!

Sok sikert Fuki, told a czukrot és lapátold a biteket!

Szüret

A hétvégén szüreteltünk, errôl készítettem egy videót. Lesz majd egy angol verzió is, angol felirattal a Youtube látogatóknak, mivel nagy részük nem érti meg mirôl vartyogok mattrészegen. A minôség egyelôre nem a legjobb, de majd optimalizálom. Mindenképp nézd végig!



Ha esetleg megbotránkoznál a viselkedésemen: kit érdekel? Ilyen az igazi magyar szüret!

Az utolsó fejezet vége (?)

Ahhoz, hogy megértsd miről szól ez a bejegyzés, olvasd vissza az „Utolsó fejezet” és az "Elengedtem, mert azt akarta" címû írásomat.

...

Tehát vége. Nem hittem volna, hogy ennyi lesz. A legrosszabb érzés, hogy már azelőtt vége volt, hogy elkezdődött volna. Végül is korrekt volt, még az elején szólt, bár van aki ezt kétségbe vonja. Nézőpont kérdése. Amíg van más, akinek jobban várja a hívását, addig miről beszélünk? Semmiképp sem feltétlen szeretetről és szerelemről. Részéről nem. Megértem amúgy, hasonlóképpen gondolkodunk. Pont ezért védem Őt egy picit, de túl sokat áldoztam már azért, hogy teljesen szemet hunyjak felette. (Pár ember nem érti, hogy miért védem, de nekem megvannak rá az okaim és ennyi legyen elég.)

Hogy ki a hibás? Ezúttal Ő és egy picikét én is. Én azért, mert vak voltam és túl bizakodó (a szerelem vak verem ugyebár). Ő viszont határozatlan, csapongó, aki a legutóbbi rosszul sikerült kapcsolata után sem találja Önmagát. Talán azt hitte, ha rásegítünk a dolgokra, akkor könnyebben megy Neki és újra tisztába kerül Magával, de csak zűrösebb lett az élete. Szar dolog, ha az ember határozatlan, ha nem tud kiállni a gondolataiért és érzéseiért, ha folyton csak kétked és kérdéseket tesz fel ahelyett, hogy a választ és megoldást keresné minden erejével. Inkább a ’Romlás virágait ’ üldözi, melynek bódító illata és íze eltakarja előle a valódi gondokat – ideiglenesen. Tudom miről beszélek, megjártam azt az utat én is... Aki ismer, az tudja. (Bocs, hogy egy mondat erejéig ilyen magas irodalmi szférákba emelkedtem, nem az én stílusom, de most így akarom kifejezni magam, mert jobban esik.)

Nem várok tovább, mostantól jöhet bármi és bárki. Abban az esetben, ha Magára találna és a megvilágosodás útján rádöbbenne arra, hogy mit vesztett és végül Ő akarna egy esélyt – ami kijárna, mert én rengeteget kaptam meg nem érdemelten – úgy neki kell valamit letenni az asztalra. Mert nem lesz még egy ilyen vak hülye...

Azoknak, akik aggódnak amiatt, hogy megint valami nagy baromságot csinálok: ne féljetek, minden baromságot gondosan megtervezek.

...

Ma reggeli update: kaptam egy sms-t Tôle. Megint rájött a hülyeségére, megint zavarodott, azt hiszi gyûlölöm, pedig nem, csak kiábrándult és üres vagyok.

Dr. Steinhof, a humánus fogorvos

Elôször is le kell szögeznem valamit: rosszak a fogaim, 15 éves koromtól fogva folyamatosan küszködöm velük. Volt már jónéhány gyökérkezelésem, foghúzás, tömés stb. Egy idôben olyan gyakran jártam fogászatra, hogy mikorra - átmenetileg - minden lyukat betömtek, elegem lett belôle és hidegrázást kaptam ha csak rágondoltam. Már a hangok is ijesztôek: fúrás, reszelés, szürcsög, fortyog, kotyog, koccan, kapar.
Az utóbbi hetekben-hónapokban az egyik zápfogam okozott sok gondot, és miután múlt héten egyik éjjel már szinte vonyítottam a fájdalomtól, akkor határoztam el, hogy újra el kell mennem a fogászatra! Másnap beszéltem régi gimis osztálytársammal és egyben padtársammal - Steinhof Petivel - aki azóta kapott egy Dr. jelzôt a neve elé.
Ôszintén bevallom, kicsit tartottam tôle. Másrészt viszont benne valamiért megbíztam, talán azért, mert régi barát volt. Mindenesetre a fogorvosi székben feküdve alátámasztotta azt, amit tudtam eddig is, hogy rosszak a fogaim és jó pár alkalom kell, mire rendbehozza ôket. Elôször megröntgenezett, majd nekilátott a lyukas fogamnak, amit gyökérkezelni kellett... Felkészültem a legrosszabbra.
Nos, nem volt jó érzés, ugyan ki élvezi azt, ha a szájába matatnak és teljesen ki van szolgáltatva. Legfeljebb a fogorvos :) Ennek ellenére ez volt a "legjobb" gyökérkezelésem. Az ezt megelôzôknél ordítani tudtam volna a fájdalomtól, itt viszont csak egyszer volt olyan, hogy jobban fájt a tûrhetô szintnél. Tehát most vagy jó adag érzéstelenítôt adott, vagy kurva jól végezte a dolgát. Az ideiglenes végeredményt látva inkább a második lehetôség a valószínû, maximálisan elégedett vagyok, az érzéstelenítô hatásának elmúlása után sem kellett fájdalomcsillapítót bevennem. Szóval BIG UP Peti!
A kezelés után kaptam még jó tippeket, amelyek közül párat megosztanék veletek: a fogorvosom ajánlott egy frankó elektromos fogkefét, az Oral B Vitality-t, és a Sensodyne Classic fogkrémet. Tehát a fogorvosom ezt ajánlja, ne feledjétek gyerekek!

Utolsó fejezet

Legutóbbi bejegyzésem meglehetôsen depressziósra és világvége-hangulatúra sikerült. Talán érthetô miért.

Egy hét alatt sokminden történhet két emberrel. Megszakítanak mindenféle kapcsolatot, kitörli az egyik a másikat az MSN-litájáról (én), gyötrôdnek, kétségek közt vergôdnek, hogy vajon a helyes döntést hozták e meg. Aztán az egyikük (megint én) nem bírja tovább 2 napnál és visszaveszi az MSN kontaktok közé Ôt. Újra kommunikálunk. Ô már nem biztos benne, hogy helyesen döntött, nekem újra remeg a térdem. Most mi lesz?

Találkoztunk tegnap. Beszélgettünk. Rólunk. Megegyeztünk abban, hogy mindketten hülyék vagyunk...és bonyolultak! Adunk magunknak egy utolsó esélyt, mert ez kijár! Tudnunk kell, hogy mûködhet e! Ha igen, akkor PEACE-LOVE-HAPPINESS; ha nem, akkor ennyi volt, de legalább már tudni fogjuk. Azt hittem, most olyan post-ot írok, amiben azt fogom leírni, hogy mennyire boldog vagyok.

Amúgy igen, az vagyok! De van egy másik érzés, ami a boldogságnál is erôsebb most: IZGATOTTSÁG. Izgat ez a régi-új kapcsolat, hogy vajon tévedtünk-e, vagy helyesen cselekedtünk? Izgat az, amit a szemében látok, hogy ô is izgul, talán picit bizonytalan, szkeptikus - amit mellesleg megértek sok szempontból, hiszen én okoztam azt a sok sérelmet valaha, ami aztán...szóval tudjátok. Kiderül, hogy megérte-e megváltoznom, vagy hogy tényleg megváltoztam-e? Izgulok, de valahogy jólesô érzés ez most. E jelképes napon ( pont 2 éve csapta be maga mögött az ajtót és én nem rohantam utána) újra kezdôdik Ági és Zsutti történetének utolsó fejezete.