Csütörtökön elhatároztuk, hogy meglátogatunk pár olyan városrészt, amelyket leginkább amerikai sorozatokban lehet látni, így jutottunk el a Soho-ba és Greenwich Village-be. Előbb viszont elgyalogoltunk Little Italy-ba ebédelni, egy kis templomi kitérő után. Találtunk egy Casa Bella nevű vendéglőt a Mulberry és Hester street sarkán, melegen ajánlom minden New York-ba tévedő magyar turistának! Nagyon klassz olasz ételt szolgálnak fel, tipikus olasz vendéglő, pincérek nagyon jó arcok, egész nap Frank Sinatra szól! Ebéd után elindultunk a Soho-ba.
A Soho New York művésznegyede. Nagy az élet itt is, rengeteg ruhaüzlet, designer- designerruha bolt található itt és egy Apple Store is. Rucit nem vettünk, csak majdnem, de a legkomolyabb designerruhákat felsozakoztató helyen az árcudálótól hirtelen leesett a vérnyomásom és úgy döntöttem, hogy fölösleges tovább csorgatnom a nyálam. Pedig Áginak is bejött:) Az Apple Store-ban végül vettem a hugomnak egy iPod Shuffle-t, magamnak egy Kidrobot üzletben vettem egy 20 centi magas kifesthető-éjszaka fluoreszkáló designer toy-t. Ha kifestettem szólok! Tipikus nőként Ági is élt a lehetőségekkel és bevásárolt pár dolgot, többek közt 3 női táskát, amelyeket egy utcai árusnál alkudott le. Az egyik táskát anyukám kapta szülinapjára. Ment a kereskedés! Yeah!
Greenwich Village az a hely, ahol többek közt a Sex and the City karakterei is élnek. Kellemes környék, bár mi már este értünk oda. Feltűnt, hogy eddig sehol nem láttam homokos bárt, csak itt, de kapásból 3-at! Itt találtunk továbbá egy ölebekre specializálódott üzletet, az ölebtáska shop szerintem nem volt messze. Érzed, hogy mennyire a helyi célközönségre specializálódott ajánlat? Na mindegy. Innen visszatértünk a Times Square-hez vásárolni, majd haza! Jó turista voltam.
vasárnap, október 26, 2008
New York - 4. nap
na ki írta? zsutti @ 23:19 0 hozzászólás
kedd, október 21, 2008
New York - 3. nap
Szerdán észak felé vettük az irányt és gyalog indultunk Uptown felé. Gyönyörű napsütésben indultunk el a reggelinket felkutatni, amit egy utcai pékárustól szereztünk be és egy kisebb toronyház tövében fogyasztottunk el, miközben a mellettünk ülő padnál egy szemmel láthatólag teljesen megzakkant (inkább őrült) alak ült egy sakktábla fölé hajolva, miközben egy füzetet babrált és a cigarettacsikkjeit igazgatta a tábla mellett. Weird... Az utunk keresztülvezetett az Astor Place-en, ahol minden nap piac volt, ide jópárszor visszatértünk és tök jó csecsebecséket szerváltunk az árusoktól. Innen már simán lehetett látni az Empire State Building-et és a Chrysler Building-et. A Madison Square-en található a háromszög alakú Flatiron Building, ami New York első felhőkarcolója, mellesleg a kedvenc épületem ebben a városban. A Chrysler Building vízköpői viszont a legjobb épületdísz, amit valaha láttam. Sőt, maga az épület is elegáns, tiszteletreméltó, szép!
Szerdánként 12:30-kor van egy ingyenes idegenvezetés a Grand Central Terminal-on, ami New York központi pályaudvara, hatalmas épület, építészeti remekmű stb. Ez a túra is két órás volt, szintén egy önkéntes tartotta, hihetetlen. A vezetőnk nagyszerű showman volt, volt egy kis arisztokratikus bája az egésznek!
A túra egészen lefárasztott, ezért egy kis tankolás után elindultunk felfedezni a Keleti 42. utca és a 3-5 Avenue-k környékét. Az esti programunk a Rockefeller Center tetejére szólt, a Top of the Rock-ra. Egy 70 emeletes épület, amelynek a tetején egy eléggé felkapott kilátó van. A neten szerzett információim szerint jobban megéri, mint az Empire State Buildingre felmenni, mert ez központibb helyen van és jobban belátni a várost. Ami nagyon felbaszta az idegrendszerem, az az állvány használatának a megtiltása volt. Erre vártam legjobban egész nap, hát kiló cuccot cipeltem órák óta, erre közlik, hogy odafenn nem nyithatom ki. Vagy egy órát eltöltöttünk odafenn, végignéztük a naplementét, néztük felülről a kivilágított várost, amit előző este Staten Islandről szemléltünk. Habár Áginak tériszonya van, a látvány elűzte belőle a félelmet (legalábbis nem pánikolt be). A turistákat két méter magas plexifal végi meg attól, hogy leessenek. (Ha jól tudom, az Empire State Building-en rács van, ami nem olyan vicces, hacsak nem akarunk rácsmintás képeket készíteni az egyik legfaszább urbánus panorámáról, ami létezik a Földön.)
A tetőn folyamatosan egymásnak adogatták az emberek a fényképezőgépeiket, hogy tipikus turistaképek ezrei szülessenek, ezúttal én is beadtam a derekam. Ekkor derült ki számomra, hogy a Nikont olyannyira csak manuálban használom, hogy fingom nincs a programokból, márpedig állvány hiányában épp jól jött az éjszakai mód, de az életben nem jutott volna eszembe, ha nem látom az egyik srác D80-ján bekapcsolva, mikor megkért, hogy fotózzam le a párjával. Legszívesebben a fejemet vertem volna a falba, de véres fejjel nem mutattam volna jól a képeken;) Egy ausztrál srác a kezembe nyomta a Nikon D90-jét, hogy örökítsem meg őt, miközben próbál természetesen mosolyogni természetellenes beállásban. A gép alapból birizgálta a fantáziám, és amikor kiderült, hogy ISO 1600-on olyan szép zajmentes képet készít éjszaka, hogy az agyam eldobom, erősen megfogalmazódott bennem, hogy a D80-as vázat a jövő év során lecserélem.
Valahogy végül sikerült megoldanom az állvány problémát és az épület kövére tettem le a gépet. Szinte harcolni kellett a jó helyekért! Egy szép panoráma tutira lesz.
A magasból visszamentünk az utcára és lelkiekben felkészültünk arra, hogy mindjárt meglátjuk a Times Square-t. Baszki, az a hely hatalmas... A londoni Picadilly Circus ehhez képest túró! Akkora a világosság a rengeteg fényreklámtól, hogy lazán lehet újságot olvasni, hatalmas tömeg, üzletek mindenütt, Szabadság szobor, Batman, Pókember imitátor, NYC szuvenírboltok, idegenvezetők ajánlják buszos túráikat, teljesen kész! Egy idő után nehéz megemészteni azt a rengeteg ingert, ami ér, nagyon intenzív élmény! Nem is bírtuk 20-30 percnél tovább, valahogy kikeveredtünk és elindultunk hazafelé a Broadway-n.
Gargoyles of Chrysler BuildingA képek feldolgozása folyamatban, lehet eltart 1-2 hétig, mire mindennel végzek. Addig csekkold néhanapján a Flikkeremet, ahova a legjobbakat feltöltöm.
na ki írta? zsutti @ 0:00 0 hozzászólás
hétfő, október 20, 2008
New York - 2. nap
New York és Budapest között 6 óra az eltérés, ezért az első pár napon elég erősen a jet lag hatása alatt álltunk. Ezt az időszakot használtuk ki arra, hogy lássuk a várost a reggeli órákban, a felkelő nap fényében. Meglehetősen rövid időszakról van szó, 1-1,5 óránál nem több (reggel 6 és fél 8 között), de érdekes volt látni ezt a bazi nagy várost szinte teljesen kihalt utcákkal, amikor szinte csak az újságkihordókkal, meg a kínai negyedben a korán ébredő halárusokkal és munkába igyekvővel, vagy onnan hazatérővel találkozhatunk. A séta első pihenőjén betértünk a Starbucks-ba, a kötelező reggeli kávéra Áginak ill. forró csokira nekem, mert nem iszom kávét. Ezután a Brooklyn Bridge felé vettük az irányt. A hídon turistát csak elvétve látni, kocogókat viszont annál többet. Brooklynba átérve megpihentünk egy parkban, majd onnan a rakpart felé vettük az irányt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az üzleti negyedre, a hatalmas felhőkarcolókkal és a Szabadság szoborra.
New York-nak 5 kerülete van: Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens és Staten Island, ezek közül csak Quenns-ben és Bronx-ban nem jártunk, de Staten Island-en is csak érintőlegesen léptünk kapcsolatba. A 2. nap délelőttjét Brooklynban töltöttük, beültünk kávézóba, jártunk könyvesboltban, sétáltunk sokat. Kellemes hely, sokkal lazább, mint Manhattan, bár érződik a város szívének közelsége. Kicsit sajnálom, hogy nem töltöttünk ott több időt, de nem az volt a prioritás. Aznapi főprogramunk a Ground Zero volt, úgy hiszem minden érző embernek kötelező állomás, ha ellátogat az Almába. Nem bántuk meg.
Semmi sem pótolhatja igazából azt az űrt, amit a 2001-es terrorotámadás okozott, nehéz szavakba önteni azt az érzést, amikor az Wall Street-en járkálsz, körülötted ezer meg ezer turista, üzletember, és ott van egy bazi nagy lyuk, ahol építődaruk és emberek százai építik a jövőt ott, ahol 7 éve több ezren haltak meg. Befizettünk egy Ground Zero Tour-ra, nagyon ajánlom mindenkinek! A túrát olyan önkéntesek tartják, akik közvetlen részesei voltak az aznapi eseményeknek. Rengeteg olyan információt tudtunk meg a WTC-ről, történelméről, létrehozásáról és bukásáról, amit nem lehet csak úgy, bármilyen forrásból megtudni. 2 vezetőnk volt: Joe és Mickey. Joe tűzoltóparancsnok, akire aznap kétszer o
mlott rá a törmelék, betört a feje, összes bordája eltörött, nem volt ép porcikája, de mégis túlélte valahogy! Mickey az északi torony 4. emeletén volt, amikor az összedőlt, de csodával határos módon egy karcolás nélkül megúszta!
A séta az építkezést vette körbe, kb 2 órás volt. Mielőtt elbúcsúztunk, eldumálgattunk Joe-val, jófej volt. (Lehetett volna közös fotót készíteni, de valahogy nem... izé... tehát egy szobor vagy épület mellé odaállok, de hogy egy ember mellé, aki majdnem meghalt az évszázad legnagyobb terrortámadásában, és a fotóval azt mondjam, hogy "láttam és beszéltem egy emberrel aki majdnem meghalt az évszázad legnagyobb terrortámadásában" - nekem valahogy visszataszító. A portré rendben, de ez nem.)
Bár nekem már nem volt kedvem, de Ági rábeszélt és megnéztük a Tour Gallery-t is. Hiba lett volna kihagyni, meglehetősen komoly élmény volt. Filmrészletek, hanganyagok, épületdarabok, repülőgépablak, betonnal összeolvadt pisztolyok, hatalmas mozaik az áldozatok képeivel...
Feltűnt egyébként, hogy az ottani emberek nagyon komolyan veszik az önkéntességet. A támadáskor pár órán belül rengeteg önkéntes ment ápolni, élelmet osztogatni, törmeléket hordani stb. Vajon idehaza mi történne hasonló esetben?
Ezután valami lájtosabb programra vágytunk, ezért elgyalogoltunk a Staten Island Ferry-hez, ami a Battery Park mellett található. (Elem Park? Noooormális?) A komp ingyenes, elvisz Staten Islandre, és fél óránként indul vissza Manhattan felé. Pont jó volt egy kis éjszakai fotózáshoz:) No meg az élmény maga, ahogy látod a kivilágított épületsort Manhattan déli csücskén, az nagyon állat! A vacsi azt hiszem Subway szendvics volt, mi más. Normális kajáldát nem nagyon találtunk, fast food volt minden sarkon. Iszonyat!
na ki írta? zsutti @ 21:29 1 hozzászólás
csütörtök, október 16, 2008
New York - 1. nap
New York. A Nagy Alma. A varos, amely soha nem alszik. A varos, ahol a "szart keverik". A varos, ahol konnyebben kaphatunk nyakfajast, mint barhol mashol a vilagon a felfele bameszkodastol. A varos, ahol ejjel 11-kor lazan nekiallnak legkalapaccsal bontani az utcat.
Exkluziv bejelentkezes NYC-bol!
Az elso nap valojaban Budapesten kezdodott a repulore valo becsekkolassal majd az utazassal. A becsekk siman ment, a felszallas kiraly volt, mint mindig. Agi annak ellenere vegig parazta a felszallast, hogy legalabb 10-szer annyit repult mar, mint en. Az ut 9 ora hosszan tartott, a Malevos kaja nem volt epp izletes, de lagalabb nem haltunk ehen. Az uton leadtak az Iron Man-t, de a hang egyszeruen botranyosan rossz volt, elvezhetetlen.
Oke, leszalltunk a JFK-n, egy bazi hosszu sort kellett kivarnunk, mire atengedtek az checkpoint-on. Itt ert az elso nagyon kellemes meglepetes: a minket becsekkoltato repteri illetekessel nagyon kellemesen elcsevegtunk, miutan kiderult az utlevelunkbol, hogy magyarok vagyunk. Meselt a 82. utcaban es kornyeken elo magyar kozossegrol, meg hogy milyen joizut evett ott egyszer:) Meg nem jutottunk el oda, de tervbe van veve. Az amerikaiakrol par nap utan annyit tudok elmondani, hogy alapvetoen nagyon kedvesek, eddig keves bunkoval hozott ossze a sors, ugyanakkor erzodik rajtuk, hogy nagyon buszke nep. Az "officer" elmagyarazta, hogy melyik a legrovidebb es legolcsobb ut a JFK-rol Manhattan-be, majdnem sikerult azon az utvonalon mennunk, csak kicsit tevedtunk el.
Londonhoz hasonloan itt is baromi logikusan van megoldva a metroval valo kozlekedes: a heti berlet 25 dollar, ami jo minden buszra es az osszes metrora, korlatlan mennyisegben (elsosorban turistaknak ajanlott), amugy 1 ut 2$. A new york-i metrorol annyit, hogy 26 vonal halozza be a varost, szinte teljesen atlathatatlan, meg most is gondot okoz neha, hogy mi merre es hogyan erheto el. Biztos van benne logika, de meg nem jottem ra.
A Varoshaza kornyeken jottunk a felszinre valamikor delutan 5 korul helyi ido szerint, sajna a hatast kicsit felhigitotta az ehsegerzet, ezert elso utunk egy Burger Kingbe vezetett. Megjegyzem, hogy az amerikai fast food jobb izu, mint az otthoni es laktatobb is. Bar nem vagyok a gyorskajak hive, de az itt toltott 3 nap alatt normalis kajat meg nem ettem... Most abban a Burger Kingben irom ezt a post-ot, ahol eloszor ettunk.
Miutan megtoltottuk a bendot, megkerestuk a szallast. Ez egy hostel a Bowery street-en, olcso volt (fejenkent 200$), ennek megfeleloen nem egy Hilton. A szoba ahol lakunk kb 2,5x2 meteres, van benne egy szekrenynek latszo targy meg egy fekhely. Eddig 1 csotanyt lapitottam szet, azota egyet sem lattam. Ide tenyleg csak aludni jarunk, masra nem alkalmas a hely. Amugy megjegyzem, hogy rohadtul nem volt egyszeru szallast talalni megfizetheto aron. Elso este nem mentunk vissza a varosba, total kikeszultunk az uttol, inkabb aludtunk, hogy masnap birjuk a strapat.
Folyt. kov.
na ki írta? zsutti @ 18:19 0 hozzászólás
hétfő, október 13, 2008
Majd jövök
Elmentem New York-ba. Majd jövök.
na ki írta? zsutti @ 8:31 0 hozzászólás
Tagek: New York
hétfő, október 06, 2008
New York - még 1 hét
Egy korábbi postban említettem, hogy elutazom New York-ba egy hétre, és ezt a tényt igazából csak tegnap fogtam fel igazán. Legalább egy órát töltöttem a Google Flight Simulatorral a Google Earthben, nézegettem Street View-t, megkerestem a szállásunkat, körülnéztem a Times Square-en meg még pár helyen. Nagyon jó lesz!
na ki írta? zsutti @ 1:52 0 hozzászólás
Tagek: hülyeségeim
szombat, október 04, 2008
Bringa-batyu
Több hónapos álmom vált valóra, amikor két napja végre kezembe vehettem életem első igazi biciklis-táskáját. Nem akármilyen táska ez, a belső nagy rekesz speciális kialakítást kapott, hogy a fotós cuccaimat - legalábbis egy részét - magammal tudjam cipelni. Íme:
Eredetileg nem ezt a mintát akartam, hanem ezt itt, de Tamás, a készítő nem vállalta be, annyira részletes és szavai szerint "nincs az az összeg, amiért ember azt meghímezné." Ezért döntöttem gyorsan az aláírásom mellett, így legalább felismerem, hogy a sajátom. (Szeretem a kék színt, a következő bringám is kék lesz, már van róla látványtervem:) Lássuk mit tud a táska:
Ez egy jobbvállas - de cserélhető - táska, a vállheveder biztonsági övből készült. A belseje teherautóponyva, kívül úgynevezeett cordura borítja, elvileg teljesen vízálló. Van rajta 3 fényvisszaverő csík, egy kis pánt, amibe a hátsó villogót lehet csiptetni, 1 db belső kulcstartó, 4 db zseb található belül, illetve 3 kívül, ezek egyikében íróeszközt lehet tárolni, a hátsó nagy zsebben pedig egy szivacs van, amire adott esetben le lehet ülni, másrészt merevítésként is szolgál, továbbá van egy titkos zseb, ami már nem titkos többé:) A belseje elég nagy, kb 25 liter az űrtartalma. Strapabírónak tűnik, nagyon ajánlották.
A táska belesejébe speciális fotósrekeszeket vettem, amelyek beszerzése nem volt egyszerű, illetve mégis. Amikor elkezdtem kutatni ilyen betétek után, meglepődve tapasztaltam, hogy nem túl nagy a választék és ami van, az is elég gyér illetve kétségeim voltak a minőséggel és használhatósággal kapcsolatban. Végül egy new york-i cég honlapján bukkantam erre és erre a fotósrekeszre. Ide kattintva látható az egész választék. Rendeléstől számítva 10 napon belül megérkezett, ekkor már felvettem a kapcsolatot Bagaboo-val, ahol a táskát rendeltem. Amint megjött a csomag, elvittem a betéteket Tamásnak, hogy a táskába illessze őket. A belső rész úgy van kialakítva, hogy körbefut egy tépőzáras csík, amihez a rekeszeket lehet rögzíteni. Nagyon állat! A nagy rekesz konstans helyet foglal el (kivehetném, de fölösleges), elfér benne 1 váz, tisztítócuccok, és még pár kisebb eszköz, szűrők, vagy 1 objektív. Van 2 db 2-es betét, ami összesen 4 objektívnek adhat helyet. Ha nagyon akarnám, akkor vehetnék egy kisebb állványt, amit adott esetben könnyedén magammal cipelhetnék. (Valójában már szemeztem egy Velbon állvánnyal.) Eddig csak minimálisan tudtam tesztelni, ha holnap nem kéne melóznom, akkor elvinném egy komolyabb tesztútra, de eddigi tapasztalataim elég pozitívak, már ami a kamerához való gyors hozzáférhetőséget illeti, a vissza pakolással vannak gondok, túl lassú, mert túl sok a csat. Lehet, hogy csak gyakorlás kérdése és ha betörik a táska, és az anyag sem lesz olyan merev, könnyebb lesz megbirkózni a feladattal.
Meg kell jegyeznem, hogy a táska elkészítése kissé lassan ment, másfél hónapot vártam rá. Nem tudom az okokat, de ez nekem kicsit soknak tűnt.
Azt kell mondjam, hogy nem volt olcsó mulatság ez az egész. Hosszú távú befektetésnek szánom és mint olyan, meg fog térülni. Az Amerikából rendelt fotósbetétek ára (szállítással együtt) pontosan megegyezett a táska árával, így összesen 46 ezret költöttem rá. Az a helyzet, hogy a minőséget meg kell fizetni és szerintem ez egy jó bolt volt. Tekintve, hogy a fotóscuccaim így nagyobb biztosnágban vannak a táskámban, ezért ha legközelebb taknyolok a bringával, akkor nem parázom annyira, hogy mi történhetett a Nikonnal.
Elégedett vagyok.
na ki írta? zsutti @ 19:47 2 hozzászólás
Tagek: bicaj, homo consumus, lifestyle, sikerélmény
csütörtök, október 02, 2008
Kötschögg török ôrök
Kb 2 hónapja írtam, hogy a hugom elutazott Törökországba bébiszitternek. Vasárnap éjszaka kaptam a hírt, hogy Krisztit kitoloncolták az országból! Sokk, aztán telefonálás ezerrel mindenfele.
Dióhéjban az a sztori, hogy a török vízumot havonta kell hosszabbítatni, amit egy hónapja meg is tett, lepecsételték az útlevelét, kész, minden fasza. Ez úgy mûködik, hogy felülsz egy buszra, kimész az országból (pl Bulgáriába), visszamész és kapsz pecsétet. Ez alkalommal viszont azt mondták neki a határôrök, hogy a pecsét rossz helyen van - magyarul ELBASZTÁK A PECSÉTELÉST A HATÁRÔRÖK - ami azt jelenti, hogy 1 hónapja engedély nélkül tartózkodott az országban, tehát kénytelen lesz elhagyni.
Fölösleges részletezni a dolgokat, megalázták több tucat ember szeme láttára, senki nem mutatta a legkisebb megértést sem, kibasztak vele, egy határôr ordibált vele, míg a többi nézte a jelenetet és röhögcsélt, kifizettették vele a túltartózkodási díjat majd feltették egy Szófiába induló buszra, mivel vissza már nem mehetett (átlépte a határt) és onnan repült haza hétfô reggel. Aznap ott aludt az albiban, majd másnap reggel hazautazott. minden cucca Törökben, csak egy kézitáska volt nála. Szüleim nagyon kivoltak.
A magyar-török konzulátuson azt mondták, hogy nem tehetnek semmit és az, hogy a határôrök kit utasítanak ki az országból, teljes mértékben azon múlik, hogy épp milyen lábbal keltek fel aznap reggel. Angi barátném rávilágított arra, hogy nekik az a munka ugyanúgy rutin, mint ahogy én tologatom a pixeleket és ha épp úgy tartja kedvük, hogy röhögni akarnak egy jót, akkor röhögnek, csak áldozat kell hozzá. Úgy érzem a tapasztalat beszélt belôle.
Sajnálom a hugomat, fôleg azért, mert nem rajta múlt, hanem mert egyszerûen kibasztak vele. Várom a fejleményeket...
na ki írta? zsutti @ 14:14 0 hozzászólás
Tagek: család, hétköznapi fertô, rinya
Jungleboy
Mózes 4 napja lelépett Argentínába. Nem nyaralni, dolgozni ment. Miután nem jött össze a londoni meló (egyelôre), jött egy lehetôség, amit megragadott és most ott van a dzsungelben egy komplett stábbal, ahol a Retekklub soron következô valóságshow-jába ír szöveget a mûsorvezetôknek. Másfél hónapig enyém a kéró:)
Basszus, ha lenne TV-m, akkor ezt nézném! (Amúgy ha tényleg olyan lesz, mint az eredeti angol mûsor, akkor nagy szivatások és alázások várhatók.)
na ki írta? zsutti @ 13:58 0 hozzászólás
Tagek: emberek, hétköznapi fertô
You have perfect fingerprints!
Szó szerint ezt mondta az a kövér muksó az USA nagykövetségen hétfô reggel, amikor levette az ujjlenyomataimat. Állítása szerint minden nap maximum 2 emberrel találkozik, akiknek tökéletes az ujjlenyomata és aznap én voltam az egyik. Hiába firtattam, hogy mit ért azalatt, hogy "tökéletes", nem fejtette ki bôvebben. Lehet azt gondolta, úgysem fogom fel, vagy mittomén. Mindenesetre ez hízelgô volt számomra. Jó tudni, hogy tökéletesek az ujjlenyomataim. Így ha valami gebaszt csinálok a Nagy Almában, akor könnyebben beazonosítanak a zsaruk. Amúgy nem örülök annak, hogy most van rólam egy akta valahol az USÁ-ban, a vízumkérô lap kitöltése meglehetôsen felbaszta az idegrendszerem, annyi idegesítô kérdés volt. Csak azt nem kérdezték meg, milyen háziállatom van, mi a neve, hol született... Az egész procedúra nem tartott tovább másfél-két óránál. Az ember bemegy a nagykövetségre, átvilágítják, elvesznek tôle minden fémtárgyat, mobilt, fényképezôgépet, sorszámot húz, elsô ablak - ûrlaptöltés, második ablak - ûrlap leadás, harmadik ablak - ujjlenyomatvétel, várakozás, negyedik ablak - rövid interjú, kész. Azt egyébként meg kell jegyeznem, hogy a második ablak után semmilyen rendszert nem fedeztem fel a sorszámok hívásában, szerintem ez a magyar hatás.
Ja, hogy miért kell nekem vízum, abba az országba, amely adatokat gyûjt a Föld egész népérôl és emiatt meg is fogadtam egyszer, hogy addig be nem teszem oda a lábam, amíg erre kényszerítenek? Mert megyek NEW YORK-ba! Ez a jó hír. A még jobb az, hogy 7000 Ft-ért repülök (illetékkel együtt, oda-vissza). Most megengedem, hogy nagyon utáljatok. Tudok vele élni:)
na ki írta? zsutti @ 13:29 0 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, lifestyle, sikerélmény, utazás
szerda, szeptember 24, 2008
Élet a webkettôn: Flickr
Nagyon régóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, már csak azért is, mert a Flickr idôközben a kedvenc képmegosztó oldalammá vált és ez volt az elsô olyan webes cucc, amin keresztül valódi, élô, hús-vér embereket ismertem meg személyesen, a rendszertelen idôközönként sorra kerülô flikkeres összejöveteleken, ahol rendszerint fotózgatunk, dumálunk, eszünk-iszunk mindenféle kötöttség nélkül korra, nemre, felekezetre és származásra való tekintet nélkül. Ez javarészt annak köszönhetô, hogy a magyar flikkeres közösség meglehetôsen aktív és teli van csupa jó arccal, a találkozók alkalmával folyton megy a fotós eszmecsere és persze egymás felszerelésének a kipróbálása, ami általában bazi nagy teleobjetívek cserélgetésével kezdôdik.
A Flickr a Yahoo! cég tulajdona, ezért a regisztráláshoz kénytelen vagy egy Yahoo-s mailcímet létrehozni, ami szerintem elég nagy faszság. Boldog vagyok a Gmaillel, nem kell nekem még egy gigacég postaládája, hogy szívják le az adataimat, de beadtam a derekam. Regisztráció után beállíthatod a profilod, ezt igazából nem vitték túlzásba, a szokásos dolgok vannak itt is: ki vagy, honnan, mit csinálsz, írhatsz magadról blablabla. A saját profiloldalt fel lehet dobni extra widgetekkel innen, meglehetôsen nagy a választék, szerintem nagy része tök felesleges, de mindig vannak olyanok, akik rajonganak a felesleges dolgokért.
Mielôtt rátérnénk a lényegi dolgokra, érdemes fizetni a Flickrnek 25 dollárt (1 évre!), hogy Pro Account-unk legyen, mivel ezzel nagyon sok extra dolog nyílik meg elôttünk: korlátlan számú csoport (set, collection) létrehozása, nagy képek feltöltése, képcsere, statisztikák stb. A többirôl ide kattintva olvashatsz.
A Flickr elsôsorban a képekrôl szól (és egy ideje a videókról is, de errôl késôbb), ezért elôször a képeket és a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb eszközöket veszem górcsô alá. A képfeltöltés pofonegyszerû, ráadásul több eszköz is a rendelkezésedre áll: feltölthetsz közvetlenül a böngészôn keresztül, vagy letölthetsz egy asztali klienst, amivel egyszerre több képet tudsz szerkeszteni majd felküldeni az éterbe. A képeknek adhatsz címet, leírást, felcímkézheted és csoportokba rendezheted ôket, beállíthatod, hogy kik nézzék (public / friends).
Ha már feltöltötted a képed, de a leírását vagy címét meg akarod változtatni, akkor nem kell mindenféle almenükbe belebonyolódni, hanem egyszerûen rákattintasz a módosítani kívánt szövegre és egybôl szerkeszthetôvé válik. Meg tudnám szokni ezt a fajta rugalmasságot a többi ilyen feltöltögetôs oldalon is (Youtube, Vimeo, Deviantart...) A képed fölött láthatsz egy menüsort, ami rengeteg hasznos eszközt ad a kezed alá egy kattintásnyira:
Add note: a képekre lehet notikat, megjegyzéseket írogatni, nem csak a sajátodra, hanem máséra is. A notik eltûnnek, ha az egeret a kép fölé mozgatod és leviszed. 
Send to group: A Flickr teli van mindeféle témájú csoporttal, ahova általában meghívással lehet bekerülni, vagy simán csatlakozol, vagy te indítasz egy csoportot. Minden csoportnak saját szabályzata van, ezeket érdemes elolvasni, mielôtt vaktában igent mondasz egy felkérésre.
Add to set: adott képet valamely saját szettedhez adhatod. Ez tulajdonképpen egy algaléria válogatott képekbôl. Nálam ennyi van, egyelôre.
Blog this: ez azt hiszem egyértelmû.
All sizes: a feltöltött képet a rendszer több méretbe is elérhetôvé teszi. Pro Account nélkül ez 1024 px-re van limitálva, amúgy meg max 20 megás képeket lehet feltölteni.
Prints and more: a Flickr-en keresztül rendelhetünk nyomatokat a képeinkbôl, de akár másoktól is.
Rotate: képforgatás.
Edit: erre kattintva egy webes felületen buherálhatjuk képünket, olyasmi, mint valami Photoshop Extra Light. Meglepôen sok dolgot állíthatunk, bár én maradok a megszokott Fotóboltnál.
Delete: kép törlése.
Még soha nem próbáltam, de a képeket lehet geotagelni, azaz egy térképen jelölheted a kép készítésének helyszínét. Majd egyszer az is sorra kerül, de 370 kép után elölrôl kezdeni...
Természetesen minden feltöltött képet/videót lehet kommentálni. Azt egyébként sajnálom, hogy nincs "reply" gomb, amivel valakinek a kommentjére közvetlenül reflektálhatnánk (mint a Devianarton). Ehelyett ha kommenteltél és kíváncsi vagy arra, hogy kaptál e viszontválaszt, akkor vagy elôböngészed a képet, vagy ráböksz a "Comments you have made" gombra és akkor láthatod az összes képet, amire írtál valamit. Mindegyik szar megoldás, fôleg egy bizonyos idejû flikkerezés után, mivel bizonyos mennyiségû kommentált kép után nagyon macera lesz bármit is elôkeríteni. Ezen még lehetne fejleszteni.
Ismerôsöket úgy lehet szerezni, hogy kommentálsz, kedvencelsz, bejelölsz, beszélgetsz, neadjisten egy flickmeeting alkalmával találkozol. Kb 2 kattintás, esetleg egy kis utazás, a végeredmény tök jó! A felhasználókat a profiloldalukon tudod kontaktnak jelölni. Nagyon szimpatikus, hogy írhatsz ún. "testimonial"-t a kontaktjaidról. Ebben leírhatod, hogy a kiszemelt kontaktod miért tartod jó fotósnak stb. Jól esik, ha ilyet kap az ember. Nem a seggnyalás a cél, hanem az ôszinte tisztelet kifejezése.
Kb fél éve videót is fel lehet tölteni, de nem akármilyet! A videó hossza nem haladhatja meg a 90 másodpercet, továbbá saját termés kell legyen, tehát ez nem olyan, mint a Jutyúb. Videót még nem postoltam, de hamarosan lesz az is. Nem minden Flickr felhasználó volt elragadtatva ettôl a lehetôségtôl, alakultak "NO video on Flickr" klubok is!
A Flickr sajnos nem elérhetô magyar nyelven, ezért az angolul nem tudók kissé hátrányban vannak, nekik marad az Indafoto, ami a Flickr magyar koppintása.
Összességében a Flickr nagyon felhasználóbarát - néhány gyengébb megoldástól eltekintve - teli rengeteg kényelmi funkcióval, online képszerkesztési lehetôséggel, aminek a jó közösség adja meg a sava-borsát. Vigyázat, nagyon könnyen elkaphatjuk az FA-t, ami a "Flickr Addiction" nevû betegséget jelöli!
na ki írta? zsutti @ 11:42 0 hozzászólás
csütörtök, szeptember 18, 2008
NAPdumája
Tomi lőtte skype-olás közben:
"Ne igyál mosatlan gyümölcslevet!"
na ki írta? zsutti @ 22:33 2 hozzászólás
Tagek: napdumája
PITSChába
Itt ülök bent az irodában ötödmagammal, hajnali fél egykor a főnököm gépénél és videót vágok a ma, azaz csütörtök délután leadandó tenderanyaghoz. Pénteken prezi.
Egyébként ma már hivatalosan a jól megérdemelt szabadnapomat töltöm, amit kétszeri, hétvégén bent töltött időm miatt élvezek ki egészen jövő keddig. Hétvégén szüret lesz otthon, Ugodon. Megfogadtam, hogy nem leszek olyan részeg, mint tavaly, amikor behánytam az asztal alá, miközben a többiek ebédeltek és én nem emlékeztem rá (utólag mesélte el, azt hiszem anyu), de félek, hogy az elmúlt hetekben felgyülemlett feszültséget nem tudom másképp levezetni, csak egy kiadós bebaszással.
Most pedig egy klaszikusnak szánt beszólással nyilvánítanám ki őszinte érzéseimet a Kékekkel szemben - előre is bocs a nem diplomáshoz illő szóhasználatért:
Nincs annyi herém, amit ne raknék a szájukba!
Jóéjt!
na ki írta? zsutti @ 0:28 2 hozzászólás
kedd, szeptember 16, 2008
NAPdumája
"Ne haragudj, de a változatosság kedvéért, dugnál ma be nekem 2 dolgot?"
"Jó, de csak akkor, ha holnap hármat lehet."
"Okés, csak keresni kell még egy lyukat."
Éljenek a kedd reggelek!
na ki írta? zsutti @ 10:31 0 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, napdumája
Spice boy
Nem mintha bajom lenne Kristóffal, mert nem bántott, de ezen a fotón térdemet csapkodva visítottam torkom szakadtából.
Forrás itt. A Retekklub következő celeb-reality showjának a sajtótájékoztatójáról.
na ki írta? zsutti @ 1:36 0 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô
szerda, szeptember 10, 2008
NAPdumája
BS-en (BS = brainstorming vagy bullshitting, ahogy tetszik) hangzott el, illetve a Fapuska lőtte:
"egy nyilvánvalóan férfi beöltözik egy nyilvánvalóan nőnek"
Egy nappal később:
"ezt halasszuk el, mert nem tudunk erkölcsösen gondolkodni"
Holnap küzdünk tovább.
na ki írta? zsutti @ 23:42 0 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, hülyeségeim, munka
Felon
Már nem vágom kinek a blogján olvastam a Felon című filmről, de az író megbízható ízlése és az általa írt kritika felkeltette az érdeklődésemet a film iránt, amit már csak az fokozott, hogy az egyik főszerepet Val Kilmer alakítja. Nagyon bírom Val Kilmer-t. Azt is bírom, amikor ilyen kaliberű színésznek nem holmi klisészerepet kell eljátszania, lásd zsaru, szuperhős, hősszerelmes, kém, tudós. Úgy tűnt, ebben a filmben ez megadatik.
Az alapsztori: Wade (Stephen Dorff) feltörekvő vállalkozó, van egy fia és házasodni készül barátnőjével, amikor egy este beüt a krach egy betörő formájában. Wade azt teszi, amit minden más családját féltő ember, utánamegy a betörőnek és rásóz egyet a baseballütővel, csakhogy túl nagy bibit csinál a srác fejére, aki ebbe belehal. Hála az igazságos amerikai törvényosztásnak elítélik és börtönbe dugják 3 évre, ami csökkenthető jó magaviselettel stb stb...
A jó magaviseletet már az elején bebukja, mivel bunyóba keveredik. A sztori egyébként egy darabig ezen a síkon mozog: kertvárosi törvénytisztelő polgár bekerül a börtön falai közé, ahol teljesen más társadalmi szokások érvényesek, és tudatlansága folyton a bajba sodorja. Itt meg kell jegyeznem, hogy Stephen Dorff karakteréből sugárzik a tehetetlenség, kétségbeesés és tanácstalanság, egyszerűen nem lehet őt nem szánni minden percben, mígnem tisztes polgárból átalakul kőkemény gyepálógéppé.
Átkerül egy másik börtönbe, ahol már igazi nehézfiúk vannak, itt lesz a cellatársa John Smith (Val Kilmer), magyarul Kovács János, az életfogytos elítélt, rutinos öreg róka.Kilmer megjelenése leginkább Piedonére emlékeztet fénykorában, a fura fazonra nyírt pofaszakálltól meg alig lehet felismerni. Az alakítása hatalmas, ahogy megmutatja a másfél tucat ember meggyilkolásáért elítélt börtönlakó emberi énjét. John Smith sztoikus karaktere zseniális, szerintem az egyik legjobb Val Kilmer alakítás.
A börtönben kemény az élet, odabenn a fehérek a feketék, verekedni kell a tiszteletért, meg azért, hogy repesszék szét a segged, miközben a börtönőrök fogadást kötnek.Nagyon nyers bunyók vannak. Ennél nem mennék tovább, valamit látni is kell:)
A börtönőrök alakítása elég széles skálán mozog és csak néhányukról kapunk többé-kevésbé árnyalt képet, kivéve a főgeci főnököt, akit elsőre nem éreztem ebbe a szerepbe illőnek, de jobban átgondolva Harold Perrineau nem is volt rossz választás. Az ambivalencia metaforája.
Az operatőri munka és a vágás kap egy piros pontot, mert kapunk néhány nagyon szépen fényképezett jelenetet, a nyersebb képek ellensúlyozásakép.
Összességében ez egy jó film, nézhető, teljesen át tudtam magam adni az élménynek, nem volt unalmasnak mondható perc, színészek nagyszerűek, ám néhány gyengeség miatt ez nálam 8/10.
na ki írta? zsutti @ 21:46 0 hozzászólás
péntek, szeptember 05, 2008
Világvége
Szeptember elsejei beszélgetésünk Mózessel az erkélyen:
- Zsutti! 10 nap múlva vége a világnak. Mivel töltöd életed hátralevô részét?
- Dolgozom. Bassza meg...
A háttérsztori az, hogy szeptember 10-én a Genfben beindítják a "Large Hadron Collider" nevû gépezetet, ami a világ legnagyobb részecskegyorsítója. Képzelj el egy föld alá épített 27 km kerületû hatalmas kört, amiben majd a részecskéket gyorsítják, majd ütköztetik, és a tudósok azt remélik, hogy az ütközés révén elkaphatnak olyan szubatomi elemeket, amelyekbôl majd levonnak sok tanulságot és kivonhatják a vizbül a zokszigént. Idézet a Wikipédiából:
"...other theorized particles, models and states might be produced, and for some searches are planned, including supersymmetric particles, compositeness (technicolor), extra dimensions, strangelets, micro black holes and magnetic monopoles."
Honnan jön ide a világvége? Olvasd el még egyszer a fenti pár sort és felhívnám a figyelmedet a "micro fekete lyukak" megnevezésre. Na, én nem vagyok fizikus, de tudtommal a fekete lyuk, az így magába szippant fényt, matériát, mindent. Szeptember 10-én indítják be a részecskegyorsítót, de az elsô részecskeütköztetésre hivatalosan csak október 21-én kerül sor, tehát még van idô. Én speciel nem hiszek abban, hogy egy mesterséges fekete lyuk által elpusztul a világ. Remélem a CERN-ben dolgozó fizikusok ennél okosabbak. Mondjuk, ha Genf vagy Svájc egy nap eltûnik a föld színérôl, akkor elkezdhetünk parázni. Vagy bulizni, amíg lehet.
Néhány érdekesség a LHC-rôl:
- 85 ország és több száz egyetemének és kutatóintézetének 8000 fizikusának együttmûködése során jött létre
- az ötlet a ´80-as évek elején született meg, 1998-ban kezdték meg az építkezést
- kerülete 27 km, domborzattól függôen 50-175 méter mélyen található, a gyorsító egy része francia területen található, mivel a föld alatt átlépi a határt
na ki írta? zsutti @ 10:17 2 hozzászólás
Tagek: hülyeségeim
vasárnap, augusztus 31, 2008
Amerikai psycho
Nagyon rég óta terveztem, hogy elolvasom Bret Easton Ellis amerikai regényíró eme "remek" művét, miután részleteket láttam valamikor évekkel ezelőtt a filmből és sok ismerősöm elkerekedett szemekkel, nagy fújtatások közepette győzködött arról, hogy mindenképp el kell olvasnom, mert a film az semmi ehhez képest! Tegnap estére sikerült abszolválnom ezt az embert próbáló feladatot.
Hála a gondviselésnek, meglehetősen élénk a fantáziám, tehát tök jól el tudom képzelni a könyvekben leírtakat, ha az író is egyértelmű mondatokban láttatja az olvasnivalót. A Battle Royal után úgy gondoltam, hogy ennél durvábbal nem nagyon találkozhatok, hiszen ott iskolás gyerekek mészárolják le egymást válogatott eszközökkel egy külvilágtól elzárt szigeten. Ehhez képest az Amerikai pszichoban olyan részletes és lényegretörő leírást kapunk az áldozatok kínzásairól, hogy az még nekem is sok volt és amúgy lehet, hogy nem esténként elalvás előtt kellett volna olvasnom a könyvet. Kicsit előreszaladtunk, de nem baj, ugorjunk vissza.
A regény egyes szám első személyben íródott, főszereplője Patrick Bateman, 26 éves YUPPIE a Wall Street-ről, aki tobzódik a pénzben, sikerben, nőkben és alkalmasint a vérben és belekben. Ahogy bevallja az egyik fejezetben, valami történik vele, amit ő sem tud megmagyarázni, de a téboly egyre inkább a hatalmába keríti és lassan már nem csak az éjszakái, de nappalai részévé is válik. Számára senki és semmi sem szent, hatalmas egója nem tűri a vereséget és a megaláztatást (vagy amit ő annak vesz).
Pszichopata szörnyeteg, aki nem ismer mértéket. Fantáziája határtalan, a regény folyamán egyre ordenárébb dolgokat eszel ki áldozatai megkínzására és megbecstelenítésére, persze csak egy kiadós orgia után, amely akár egy pornófilm forgatókönyvéből is származhatna. Ezt igazából felesleges is volna tovább ecsetelni, hiszen csak nehezen tudom szavakba önteni azt a borzalmat, amit olvastam, nálam átlépte a tűréshatárt, miközben még jobban odaszegezte a tekintetem a sorokra. Egy kis ízelítő a könyvből (18-as karika):
"Végül is fűrésszel vágom le a fejét - Tiffany meg nézi, amint a vér sugárban spriccel a falra, de még a mennyezetre is -, majd magasra tartom, mint valami trófeát, aztán előveszem a farkam, mely olyan kemény már, hogy lilán mered előre, majd az ölembe teszem Torri fejét, és farkamat a véres szájba dugva kefélni kezdem, amíg el nem élvezek, valósággal belerobbantva az ondót a fejbe."
Van ennél durvább is, de azt már magadnak kell megtalálnod!
Első olvasatra kissé nehézkesnek találtam, mivel minden oldalon több tucatnyi márkanévvel kellett megküzdenem, az oldalakon megjelenő szereplők és helyszínek több mint részletes leírása eléggé fárasztó, de nem lehet kihagyni, vagy átlapozni, mert bármikor elkerülheti figyelmünket egy fontos információ. Ez is az író eszköze annak a velejéig romlott, felszínes, materialista világnak a bemutatására, amelyben Bateman él és amelybe megpróbál "beilleszkedni".
Valaki azt mondta nekem, hogy szar volt ez a könyv, mert másról sem szólt, csak divat, pornó és gyilkolás. Szerintem meg ez a könyv nem EGY történetet akart elmesélni, hanem valójában egy kérdést tett fel, amely el is hangzik a mű végén: MIÉRT? Igazi választ nem kapunk rá, ez már a mi dolgunk, hogy megtaláljuk rá, ha egyáltalán létezik.
Nos, annyira felbuzdultam a könyvön, hogy gyorsan le is töltöttem a filmet, mivel csak foszlányok maradtak meg belőle és látni akartam teljes egészében, hogy mégis mi sült ki belőle. Ismereteim szerint a regény alapján készült filmet az elsőfilmes Mary Harron rendezte 2000-ben és bár ne tette volna meg! Ez egy olyan falat volt neki, amely túl nagynak bizonyult és csak annak a néhány jól sikerült jelenetnek és az egyetlen említésre méltó színészi teljesítményt nyújtó Christian Bale-nek tulajdonítható, hogy nem akadt meg teljesen a torkán. A másik nagy fájó pont, hogy rettenetesen megnyirbálták a regény cselekményét, részeket mostak egybe, alig mutattak néhány gyilkosságot, azt is csak úgy ímmel-ámmal és volt olyan jelenet is, ami egyáltalán nem szerepelt a könyvben, ráadásul volt olyan szereplő, akinek megváltoztatták a nevét, az milyenmá'?
A film nagy csalódás volt, a regény ismerete nélkül lehet élvezni, de a könyv elolvasása után soha ne akard megnézni! (Amúgy szerintem zseniálisak azok a részek, amikor Bateman gyilkolás előtt a Genesis, Whitney Houston vagy a Huey Lewis and the News zenéjét magyarázza. A névjegykártya jelenetről és a vallomástételről nem is beszélve!)
na ki írta? zsutti @ 17:23 4 hozzászólás
csütörtök, augusztus 28, 2008
Hulk 2
Ezt is moziban szerettem volna megnézni, de sajna nem sikerült, így kénytelen voltam illegálisan letölteni a zinternetről. Csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy ezt meg kell szerezni HDDVD-n, mivel elég rendesen odatett vizuálisan! No de ne szaladjunk ennyire előre.
Hulk szintén gyerekkori képregényhősöm, habár leginkább a szombat délelőtti rajzfilm-délelőttökön néztem a német RTL-en, ahogy dr. Bruce Banner aprítja az épületeket és autókat. Láttam az 1977-82-es Hulk TV sorozatból jópár részt, amiben Bill Bixbi játszotta Bannert és egy pankrátor, Lou Ferrigno a zöld szörnyet. Rá még később visszatérünk. A 2003-as Ang Lee rendezte film szar volt. Kész gyötrődés volt végignézni és ezen az sem segített, hogy Eric Bana a kedvenc színészeim közé tartozik, amióta láttam a Choppert. Erre a filmre nem is vesztegetnék több szót. Innetől SPOILERVESZÉLY, ha még nem láttad:
A folytatást beharangozó előzetesek kecsegtetőek voltak, már ott látszott, hogy újragondolták a szörny figuráját és Banner karaktere Edward Nortonnak hála egy kicsit árnyaltabb lett. A sztori ott kezdődik, hogy Banner valahol egy Brazil kisvárosban bújkál és egy gyárban üdítősitalokat tölt. Történik egy kis malőr, mire a gonosz amerikai katonák, élükön Banner ex-csajának az apjával a nyomára bukkannak. Eközben Banner azon fáradozik, hogy megtalálja az elváltozás ellenszerét, egy titokzatos Mr. Blue-val folytat eszmecseréket és naphosszat meditál, hogy a benne lakozó szörnyet nehogy véletlenül kiengedje. A Nirvána persze elkerüli.
Liv Tylernek nem volt sok dolga Betty Ross szerepében: az aggódás és csábosan kinézés különböző skáláit mutatta be. Mellesleg a sminkje és a haja nem tetszett, hatalmas lófeje volt néhány felvételen.
Bár Tim Roth az abszolút kedvenc színészeim közé tartozik, szerintem ez a katonás szerep nem illik rá, nekem valahogy erőltetettnek tűnt. A jelleméről csak néhány infót tudunk meg, ami nagy kár. Becsvágyó harcos, parancsot teljesít és gond nélkül aláveti magát mindenféle bizonytalan kísérletnek. Király. Ja és elég ciki volt, hogy szinte leugrott képernyőről, hogy a hasára a kockákat kb úgy festették rá. Nem vágom hány milliót költöttek speciális effektekre, de Blonsky (Roth karaktere) hasát nem tudták hihetően elkészíteni.
Az emberek és Hulk közti összecsapások nagyjából arra mentek ki, amire a legtöbb katonás amerikai film: mutassuk meg milyen sokféle fegyverünk van! Bravó! Hulk és Abomination végső csatája O-DA-BA-SZOTT keményen! Mindkét szörnyet a legapróbb részletekig kidolgozták, ugyanez érvényes a csatajelenet minden részére! Az előző Hulk a mostanihoz képest úgy néz ki, mint egy gumibaba. Ez egy iszonyatosan szálkás, izmos, hatalmas és végtelenül dühös zöld monstrum, amitől lefosnám a bokám, ha elém kerülne és rámordítana. Leginkább Todd McFarlane rajzait jutatta eszembe. Az Abomination extrém módon csúnya és brutálisra sikerült. Kegyetlen gyilkológép, méltó ellenfél.
El kell ismernem, hogy a látványra nagyon ügyeltek a készítők, ez érvényes a helyszínek kiválasztására is, ezt szeretem. Egy ilyen kategóriájú film meg is kívánja. A fejlődő technikának hála egyre jobb képregényadaptációk születnek, persze akadnak kivételek, mint pl a Pókember sorozat, ami szerintem nem méltó az eredeti képregényhez, főleg a gyenge színészi teljesítmények, valamint a harmatgyenge dramaturgia miatt.
Ami még igazán élvezhetővé tette nekem a filmet, az a Hulk univerzum korább darabjaira való utalások. Lou Ferrigno - Hulk a 28 évvel ezelőtti TV sorozatból - az őr szerepében, akit egy pizzával le lehet fizetni, majd Betty vesz Bruce-nak egy lila susogós nacit, mivel az átváltozás után a nadrág örökös problémát jelent, ezért a nyúlós sztreccsnacik jönnek szóba praktikus viseletként. Banner/Hulk a képregényben és rajzfilmsorozatban hordott lila nadrágot:) Ott van még a helikopterből kiesős jelenet, ezt is a korábbi TV sorozatban láttam először. Szeretem az ilyen kis rejtett poénokat, amiket csak az ilyen megszállott képregénybuzik, mint én, fedeznek fel és tudnak értékelni. Mert én értékelem:
nagyon jól szórakoztam, többet kaptam, mint amit vártam és mindent egybevetve ez 8/10.
(Külön kuriózum, ahogy a film legvégén megjelenik egy jelenet erejéig Tony Stark (Robert Downey Jr.), aki a Vasember! Szerinted?)
na ki írta? zsutti @ 1:29 2 hozzászólás
Tagek: film









