Új munkahely: Ustream.tv

Na megpróbálom magam erőteljesen seggberugdosni, hogy a rövid twitek javára méltatlanul elhanyagolt blogomba új életet leheljek, ezért az elkövetkezendő pár napban leírom az elmúlt hetek fontosabb eseményeit. Szóljon ez a post az új munkahelyemről, ahol április elsején kezdtem: ez a Ustream.

A cégről annyit kell tudni, hogy 2006-ban alapította egy magyar és két amerikai úriember, és a magyar szálnak köszönhetően itthon folyik a fő fejlesztés. A cég szolgáltatása nagyon leegyszerűsítve abból áll, hogy bárki számára élő online közvetítést tesz lehetővé, aki rendelkezik webkamerával és internetkapcsolattal, illetve kamerával ellátott és netkapcsolatra képes mobillal. A központ egyébként az USA-ban található a Szilícium-völgyben.

Hogy is kerültem ide? Ehhez vissza kell mennünk az időben: pár hónapja még a Youngban egyik munkanap végén megkérdeztem a reklámszakmában nálam 12 évvel tapasztaltabb kollégámat, hogy volt-e valahe ilyen szar ügyfele, mint a Kékek. Kb. 5 másodperc alatt átgondolta az elmúlt 15 évet és mondta, hogy SOHA NEM VOLT MÉG ILYEN SZAR! Na, akkor bennem eltört valami, hiszen az elmúlt 3,5 évben a Kékeknek dolgoztam, és bár az elején meg a közepén még nagyon élveztem, de a végén már nem annyira. Külön postot szentelhetnék annak, hogy mennyi ostobaságot kellett megszenvednünk, de nem tehetem, mert akkor otromba módon szerződést meg titoktartási kötelezettséget szegnék és annyira megbüntetnének, hogy az a lakástörlesztés mellé nem hiányzik. Szóval hirtelen megállt az idő és kezdtem átgondolni a reklámszakmában eltöltött éveimet, pro és kontra. Arra jutottam végül, hogy nem tudom pontosan mit akarok csinálni és hol, de a Kékektől meg kell szabadulnom!

Nem sokkal később úgy alakult, hogy egy itt dolgozó cimborám, Nec felesége, Mazsi eljött ide felvételre, de különböző okok miatt lemondta az állást és maga helyett ajánlott két embert, közülük én voltam az egyik. A felvételi beszélgetés "gyakorlati" részét jól elszabtam, de erre már csak akkor jöttem rá, amikor hazafelé tartottam. Otthon egyből rácuppantam a PC-re és írtam egy mailt, hogy "egyáltalán nem volt jó, amit mondtam" (idézet a levelemből) és részletesen taglaltam, hogy mit kellett volna. Ezek után megnyugodtam, mindent tőlem telhetőt megtettem a cél érdekében és két hét után vissza is hívtak, hogy enyém az állás. Emlékszem, hogy épp vacsorát akartam készíteni és a konyhában visítottam örömömben :)

Anyagilag nem jártam jobban, mint az előző munkahelyemmel, de rosszabbul sem. Napi 8 km-el többet kell tekernem, mint Y&R-ba, ellenben megszabadultam a Kékektől! Ráadásul kaptam még egy Macbook Pro-t, ami a munkaeszköz szerepét tölti be és azt azért be kell valljam, hogy ez elég jó motivációs tényező! Az iroda egyelőre átmeneti, ősszel költözünk egy új helyre a Graphisoft Parkon belül. Ja és ami nagyon tetszik, hogy a belső kommunikáció 21. századi céghez méltóan Gmailen és Skype-on zajlik! Internet FTW! (Van itt egy nyomtató is, de működni még nem láttam.) A kollégák jó arcok. Képzelj el kb 60 embert, akiknek a zöme valamit programoz, aztán akad még pár projektmenedzser meg designer. A közös nevező a kockulás minden szinten. Persze én csak nézek ki a fejemből, mikor a progosok elkezdenek dobálózni hangzatos és titokzatosnak tűnő rövidítésekkel, meg kóder szakzsargonnal, vagy amikor a konyhában mutogatják egymásnak az újonnan letöltött mobiljátékokat és egyszer csak hangos fegyverropogás társul a roppanós debreceni sült kolbász mellé, vagy amikor péntek este hatkor leülnek páran a C64-en játszani. Igen, van az irodában C64! Aztán van még csocsó is, a rend kedvéért :)

Jól érzem itt magam. Nem kell korán bejönni, reklámmentes környezet (picit fura, de meg lehet szokni), nincs ostoba ügyfél akit megvuduznék, új kihívások vannak, amelyek teljesen másfajta gondolkodást kívánnak meg, mint amiben eddig részem volt. A legfaszább az, hogy este hatkor nem akarok fejvesztve menekülni az irodából.

Ma már úgy néz ki, hogy az első másfél hét lájtos tempója után beindul a gépezet. Nadrág felkötve, hadd tologassam a pixeleket!

Bye-bye Y&R

Utolsó munkanapomat töltöttem ma a Young & Rubicam reklámügynökségen, jövô héten a már a Ustream-nél tologatom a pixeleket. Kereken öt hónapig voltam itt, és csakúgy mint az Ogilvyben, itt is a Kékek anyagain kellett dolgoznom. Cseberbôl-vederbe, mondják erre. Nagyon jó volt itt dolgozni, jó volt a fizu, szuper volt a társaság, volt csocsó, csak a Kékek ne lettek volna... Ez van, elôbb-utóbb tovább kell lépni, nálam ez most elôbb jött el. Pár embert azért hiányolni fogok...

Függöny.

Ipolytarnóc

Az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt hetekben történt: nemrég kaptam egy mailt, hogy kiállítánák néhány munkámat a Bükki Nemzeti Park Ipolytarnóci Ősmaradványok nevû létesítményében. Egész pontosan egy állandó és egy idôszakos kiállításról van szó az épület különbözô helyiségeiben. Az állandó lenne a 365BP-nek egy részlete, az idôszakos, amelyre júniusban kerül sor a természetfotóimból állna. Hétvégén voltam megnézni a helyszínt, ami természetesen nem a klasszikus kiállítóterem, de elsô önálló kiállításnak úgy gondolom tökéletesen megfelel, sôt, el sem tudom mondani mennyire örülök ennek a lehetôségnek! Jelenleg a kiállítás részletein dolgozunk, a 365BP-t már Húsvétra szeretnék kitenni, tehát az idô szorít. Ami teheti, az menjen el Ipolytarnócra, a kiállítás és az ôsmaradványok mellett remek túrázási lehetôségek vannak a környéken.

Ha már ott voltam, kipróbáltam a 4D mozit, amely kb. 10 percig tartott, de úgy visítottam közben mint egy kisgyerek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy levetítenek egy sima 3D-s filmet, természetesen adnak hozzá szemüveget és egy hidraulikus szerkezet által mozgatott székbe ültetnek. Bár a szék maga csak néhány centimétert mozog, a 3D-nek köszönhetôen az élmény olyan, mintha valóban ott lennél és veled történne. Pl amikor több ezer méteres magsságból elkezdesz "zuhanni" és hirtelen egy Ötödik elem által ihletett városrészben találod magad, ahol iszonyatos sebességgel cikázol jobbra-balra, az nagyon o-da-basz. Minden korosztálynak ajánlott, de szívbajosok, tériszonyosok, epilepsziások lehetôleg kerüljék.

Audrey Kawasaki

Kb. 5-6 évvel ezelôtt, még a fôiskola alatt bukkantam rá erre a fiatal japán tehetségre, aki azóta már az Államokban él és alkot. A szigetország kultúrájában sok évszázados hagyományra tekint vissza a fatáblákra való festés mûvészete, Audrey is ezt a médiumot választotta mûvei alapjául. Stílusa az Art Nouveau és japán manga egyedi keveréke, képein javarészt erotikusan pózoló vagy fájdalmasan nézô fiatal lányokat ábrázol. Elsô pillanatra beleszerettem a mûveibe, és akkor elhatároztam, hogy ha egyszer megengedhetem magamnak, akkor beszerzek egyet az alkotásai közül. Feliratkoztam a levlistára és évente párszor kaptam egy-egy levelet, hogy akkor most lehet rendelni printet, vagy meg lehet venni eredeti képet, sok száz dollárért. Persze sosem volt rá pénzem, illetve ha lett is volna, ki kellett volna találnom, hogyan élek túl egy-két hónapig üres zsebbel.

Aztán valamikor január végén jött egy újabb levél, amelyben két képét "dobta piacra", de csak nyomat formájában. Amikor megláttam a "Yuuwaku"-t, egyszerûen tudtam, hogy ez az a kép, amire eddig vártam. Nem tudom szavakba önteni mennyire megfogott. Aztán már csak meg kellett küzdenem azzal az érzéssel, hogy nagyon sok pénzt adok ki egy gyönyörû képért, gyönyörû kerettel (280$ postaköltséggel), amelynek hozzám való eljutásának utolsó fázisát a Magyar Posta intézi. Volt már rossz tapasztalatom velük, és sok más ismerôsömnek is.

Az amerikai postának hála a kép útját nyomon követhettem, akkor kezdtem el parázni, mikor kaptam egy mailt, hogy megérkezett a magyar vámra. A külföldrôl érkezô áruk átjutásának ez az egyik kritikus pontja, a másik ott van, amikor a Posta új számot ad neki (bár ez lehet ugyanott történik), ami ugyebár nem egyezik az eredeti amerikaival, így megszûnik a nyomkövetés, ráadásul a címzett a büdös életben nem tudja kideríteni, hogy mi a csomag új száma, mivel errôl nem értesítik. Egy kedves ismerôsömet idézve "így lop legálisan a Magyar Posta". Elôttem ismeretlen okok miatt a csomagom nem kapott új regisztrációs számot Mo-ra érkezve és nemsokára átvehettem. Nagyon régóta nem bontottam ki dobozt ennyire izgatottan. Tökéletes állapotban érkezett meg, szignózva és sorszámozva. Az enyém a 42. az 1330 eladott képből :) Most az asztalom fölött lóg.

Sajnos csak ritkán van alkalmam áldozni a mûvészet oltárán, de minden alkalom hihetetlen jóérzéssel tölt el és csak reménykedem, hogy egyszer majd hasonló sikereket érek el a képeimmel, de addig még hosszú az út.

Yuuwaku

Vissza a suliba

Egy gyenge pillanatomban ránéztem a blogomra és meglepődve tapasztaltam, hogy legutóbbi három bejegyzésem filmekről szól, ami annyira nem jó, mivel én nem filmes blogot vezetek, hanem egy olyat, ami rólam szól. Pedig ami azt illeti, még legalább 10 filmes bejegyzést írhatnék, mivel múlt héten bekaptam egy elképesztően letaglózó tüszős mandulagyulladást, több mint egy hétig 38-39°-os lázzal feküdtem itthon, tömtem magamba a gyógyszereket, antibiotikumot, és abban a néhány rövid órában, amikor kicsit jobban voltam, megnéztem egy-egy filmet. Javulás csak azután következett be, miután édesanyám feljött a Nagy Faluba, hogy hétvégén ápolgasson. Fura, de az anyáknak van egyfajta jótékony hatása az emberre az ilyen rossz időkben.

Szóval a blogolásra visszatérve, nemrég olvastam valahol, hogy a Twitter és Fészbuk előretörésével egyre kevesebb blogpostot írnak a bloggerek és úgy tűnik ez rám abszolút érvényes, hiszen az elmúlt hetek legfontosabb történéseit mindenkivel Twitteren és Fészbukon osztottam meg, pedig némelyikük simán megérdemelt volna egy blogpostot, úgyhogy most ömlesztve leírok ide mindent.

A hónap első legnagyobb eseménye az volt, hogy a 365Budapestről megjelent egy egész oldalas cikk a Time Out Budapest magazin első számában, amiről csak annyit tudok mondani, hogy KURVAJÓ és NAGYON ÖRÜLÖK, vegyétek meg, öccázé' adják bármelyik újságárusnál, még annyit segítek, hogy a 8. oldalra kell lapozni :)

Aztán a másik nagy esemény szintén a 365BP-hez köthető, ugyanis január végén kaptam egy mailt az egri Eszterházy Károly Főiskola egyik hallgatójától, hogy szaknapot szerveznek a kommunikáció szakos hallgatóknak "Hogyan készült?" címmel. Mondanom sem kell, nagyon hízelgő volt a felkérés, azonnal igent mondtam rá, csak azt nem tudtam, hogy fogok én 200 embernek előadást tartani, amikor fősulin a Prezentációs technikák óráinkat folyamatosan ellógta a tanárunk, 30 főnél nagyobb tömegnek soha nem prezentáltam és egyszerre 300 embernek csak akkor beszéltem 5 percig, amikor 2003-ban (vagy 2004-ben?) a Külker Gólyatábor főszervezője voltam és a tábor elején ismertetnem kellett a Gólyákkal a tábor szabályzatát. Magyarul be voltam parázva rendesen, viszont kedves ex-kollégáimtól kaptam sok jótanácsot a prezit illetően és elkezdtem megírni a vázát. Sajnos a betegség másfél héttel az előadás előtt kapott el, így pont akkor haladtam a leglassabban, amikor a legjobban kellett volna, ráadásul félő volt, hogy nem gyógyulok meg addig. Végül az előadás napjának hajnalán sikerült befejeznem, Eger felé a vonaton egyszer elpróbáltam - elég siralmas volt -, majd az eredeti tervhez képest egy kis csúszással elmondtam a mondókámat a hallgatóknak. Az elején volt egy kis lámpaláz, bele is sültem a szövegbe, de miután ezen túltettem magam, már viszonylag flottul ment minden. Király volt na, és nem is voltak 200-an, ahogyan előre paráztattak, kb 50-60 fő ült a teremben. (Két előadás zajlott párhuzamosan.) Úgy döntöttem végül, hogy éjszakára maradok Egerben, mivel nagyon agitáltak az esti bulira és őszintén szólva nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Végülis csak öt éve végeztem a fősulin, és amikor néztem, ahogy a szervezők fel s alá rohangálnak, intézik az intézendőket, visszajöttek a régi szép emlékek, amikor még a KHE-ben (Külkeres Hallgatókért Egyesület) ugyanezt csináltuk minden rendezvény alkalmával. Néha nagyon elérzékenyültem, de ezt betudom a másfél héten át tartó begyógyszerezett állapotnak. Az előadások után volt egy kis vetélkedő a hallgatóknak, ahol az ÁJKÓ nevű csapat sorait erősítettem. A vetélkedőn különböző reklámfilmzenéket játszottak le és ki kellett találni, hogy melyik reklámban szólt a zene. Kiderült a csapatomról, hogy senki nem néz tévét - velem együtt - ennek ellenére az esti eredményhirdetésen kiderült, hogy mi nyertük meg a vetélkedőt :)))) Mondanom se kell, volt nagy vigadalom, megpróbáltam módjával piálni, mert nem vágtam mennyi gyogyó van még bennem, de így is sikerült közepesen eláznom. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult az a szlovák színes-szagos 50°-os rövidital, amit a szervezők itattak velem. Másnap aztán visszavonatoztam a Nagy Faluba, pénteken meg már bementem dolgozni.

Szóval ezek voltak az elmúlt hetek fontos eseményei. Még a betegség előtt határozottan ráálltam arra, hogy végre kiadót találjak a 365BP könyvnek, de ez félbeszakadt, jövő héten viszont újult erővel nekifekszem. Már többen kérdezték, hogy mi van az új projekttel, mikor indul, de sajnos a betegség miatt és programozó cimborám sok munkája miatt ez is csúszik, viszont jó hír, hogy újra beindult a szekér, már van egy félkész weboldal, csak néhány dolgot kell még a helyére tenni és akkor dübörgünk tízezerrel.

Most viszont, hogy megírtam a blogpostot, tiplizek ki az utcára és készítem a képeket az új projekthez, mivel nagyon fasza idő van!

Equilibrium

Már harmadik napja fekszem itthon betegen 38-39°-os lázzal, amiből egyébként kurvára elegem van, és mivel ilyenkor nem sok szórakozási lehetőség akad, filmeket töltök le és nézek meg. Tök véletlenül bukkantam rá az Equilibrium című filmre, amelyről az első infóm az volt, hogy Christian Bale alakítja a főszerepet. Gyorsan rákerestem az IMDB-n, ahol 7.8-as átlaga van, ami, valljuk be, nem szar. Csak azt nem értem, hogy ez a film, hogy kerülhette el a figyelmem az elmúlt 8 évben? Merthogy kurvajó!

A történet a nem túl távoli jövőben játszódik, valamikor a III. Világháború után. Az emberiséget egy újfajta "vallási" szekta vezeti, élén az Atyával. Betiltottak mindennemű művészeti alkotást: könyveket, festményeket, zenét és az emberi érzéseket is, mert a csoport szerint ez vezet a háborúkhoz, így az emberiség pusztulásához is. Ezt úgy érik el, hogy az embereknek egy Prozium nevű szert kell beadni maguknak napi szinten. Természetesen vannak ellenállók, akik megtagadják a szer használatát, így ők érzésbűnözőkké válnak, a társadalom ellenségeivé. Az érzésbűnözők felkutatását és elpusztítását végzi a Grammaton Papság, amelynek vezetője John Preston (C. Bale). Ezek a papok tökéletes gyilkológépek, nem szaroznak, nem kérdeznek, csak lőnek. Egyik reggel Preston elmulasztja bevenni a Prozium adagját és szép lassan rájön arra, hogy vannak érzései. Na, itt kezdenek el bonyolódni a dolgok, ugyanis Prestonnak nem könnyű azt a munkát folytatni, amiben egész életében hitt, de egyre inkább megkérdőjelezi az ésszerűségét.

A színészi alakítások közül egyértelműen Bale-é emelkedik ki toronymagasan, de nem tudnék felidézni olyan karaktert, aki nem tűnt hitelesnek. A sztori teli van csavarokkal, amelyek a legváratlanabb pillanatokban csapnak le a gyanútlan nézőre, ez kifejezetten jó pont a filmnek. Aztán ott vannak még az elképesztően jól megkoreografált harcjelenetek. Egyszerűen lenyűgözőek. Ha ugyanúgy lelassították volna néhányszor, mint a Mátrixban, akkor valószínűleg azt mondanám, hogy gyönyörűek, de így csak majdnem. Azért nincs miért szégyenkezni így sem.

Erősen ajánlott film. Verdikt: 9/10

A hazugság feltalálása

Vasárnap este átgurultam Danielsanhoz dumálgatni, aztán megmutatta a címben szereplô filmnek az elejét. Annyira tetszett, hogy azon mód megnéztük és nem bántam meg.

Képzelj el egy olyan világot, ahol az emberek természetükbôl fakadóan igazat mondanak. Nincsenek kegyes hazugságok, csalók, kamuzós reklámok, aljas fônökök, sokszereplôs filmek, mindig mindenki megkapja az arcába a kôkemény valóságot. Nem tudod elképzelni milyen lehet, ugye? Na, már csak ezért meg kell nézned a filmet!

A film fôhôse Mark Bellison, aki egy hatalmas lúzer, Ricky Gervais alakításában. Mark forgatókönyvíróként dolgozik (legalábbis a film elején), szerelmi élete nincs, randijától meglázó kosarat kap, anyja az öregek otthonának a "Ki hal meg legközelebb?" klubjának a vezetôje, aztán kirúgják a munkahelyérôl és a fôbérlôje is ki akarja dobni a lakásából, mert nincs elég pénze. Szóval elég szarul áll a szénája. Élete legrosszabb napján véletlenül feltalálja a hazugságot, ami egy elképesztô lavinát indít el az életében, aztán kicsit késôbb az egész emberiségében. Újra talpra áll, de túl késôn jön rá az örök igazságra, hogy a nagy felfedezések nagy felelôsséggel járnak. Nem akarom lelôni a film legnagyobb poénjait, ezért a történet mesélésében itt meg is állok, a többit látni kell.

Csak a film megnézése utáni napon esett le, hogy valójában egy kôkemény társadalomkritikát néztem végig, csak a röhögéstôl nem vettem észre. Minden és mindenki megkapja a magáét: a filmgyártók, a reklámipar, a vallások, a szépek, gazdagok, csúnyák és a szegények. (Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a mi világunk a hazugságok miatt ilyen izgalmas?)

Verdikt: erôs 7-es. Ajánlom minden korosztálynak.

The Imaginarium of doctor Parnassus

Tegnap megnéztük _Nec-cel és Mazsival a magyar fordításban "Doktor Parnasszus és a képzelet birodalma" címû új Terry Gilliam filmet a Corvinban. Én nem tudom mit szed Gilliam, de meglehetôsen elborult alkotás lett ez is, hasonlóan korábbi nagysikerû illetve kultikus filmjeihez, mint a Brazil, 12 Majom, Félelem és reszketés Las Vegasban. A sztorit kicsit visszafogottabbnak éreztem az elôbb felsorolt mûvekhez képest, de kerek volt az egész és ezt illetôen nem volt hiányérzetem a film végén. A Doktor Parnassus gyakorlatilag a fausti történet újrafeldolgozása, csak más körítéssel. A film készítését beárnyékolta a fôszereplô, Heath Ledger halála, aki a forgatás ideje alatt távozott az élôk sorából. A forgatókönyv átírásával és új arcok bevonásával sikerült a Heath-el fel nem vett jeleneteket leforgatni, így a film bizonyos részeiben Johnny Depp, Jude Law és Colin Farrel veszik át a szerepét.

Valamiért most nem érzek elég ingert magamban, hogy jól kivesézzem a filmet, mert belekötni nem nagyon tudnék, a szereplôk közül meg csak a Valentinát alakító Lily Cole-t említeném, mert dögös csaj, az ördögöt alakító Tom Waits-et, akinek a fizimiskája tökéletesen illett ehhez a szerephez és Verne Troyer-t emelném ki, aki tökéletesen alakította a törpét, de talán ez volt az elsô olyan film, amiben éreztem, hogy a fickó színészkedni is tud. A látványt illetôen nincs okom panaszra, egy hatalmas mese az egész film, ennek megfelelô díszletekkel és karakterekkel, kellemes volt a szemnek, na!

Verdikt: 8/10. Jó film, többször nézhetô.

Blog-buhera

Már egy ideje untam a jobb oldalon lévő sávot, ami sokkal inkább valami tömény információhalmaznak tűnt, ami ráadásul nem is volt vonzó önmagában. Akartam egy külön widgetet a videóknak, fotóknak, twitteknek, hogy több legyen a vizuális inger a blogon és hogy haladjak má' a korral. Mivel a Blogger widgetjei nem nyerték el tetszésemet mert nincs sok szerkesztési lehetőség, kicsi guglizás után rábukkantam a Widgetbox-ra, ahol akár regelés nélkül is elkészíthetünk magunknak mindenféle típusú, színű, méretű widgeteket. Persze ha nem regeltél az oldalon, akkor ott maradnak a kis reklámok a doboz alján, de Pro acc-al eltüntetheted (30$). Az elkészített widgetet már egyszerűen lehet embeddelni a Bloggerre. Elég jó alkalmazás ez a Widgetbox, könnyű használni, szinte minden részlet testre szabható a boxokon. Szerintem idővel még készítek többet is, de kezdetnek megteszi ez a három. Vélemény?

Számadás 2009

Eljött 2010 és még adós vagyok magamnak a tavalyi év összegzésével, úgyhogy jobb ha hozzálátok.

Az év nagy sikerélményei:
1. 365Budapest. Megjelent a Unit Magazinban, volt TV mûsorban, bár nem tudtam róla, a Goldenblogon külön kiemelték és rengeteg követôje volt a világ minden tájáról.
2. Az új lakásom.
3. Az új tetoválásom.

Blog: Idén lájtosabbra vettem a figurát, mint 2008-ban, ugyanis idén csak 79 postot írtam, 26-tal kevesebbet, mint tavaly elôtt. Nem mintha ez annyira rossz arány lenne, de azért elég nagy visszaesés és sajnos gondjaim voltak a rendszerességgel is, valamint csomó dologrôl nem írtam, amirôl viszont kellett volna. Sajnos.

Webkettô: Idén elkezdtem használni a Twittert, elôbb kellett volna, lett saját Tumblr-em kettô is, miután kettôben már kollaboráltam már egy ideje és nyitottam Pólóboltokat is. Azok mondjuk még fejlesztésre szorulnak.

Munka: Az év elejét még az Ogilvyben kezdtem, ahol úgy indult az Újév, hogy kirúgtak sok embert, aztán pár hónappal késôbb megint, aztán megint, aztán egyszer csak én is sorra kerültem, miután elvesztettük a fô ügyfelünket, a Kékeket. Aggodalomra semmi ok, szerencsére (?) hamar lett új helyem a Young & Rubicam reklámügynökségen, ahol cseberbôl vederbe kerültem, mert továbbra is a Kékeknek dolgozhatok. Ezt hívják úgy, hogy a sors fintora illetve egyes helyeken SZÍVÁS! Ezen kívül volt 1-2 extrameló, amelyek nagyon jól jöttek.

Anyagi javak: Ôszintén szólva fogalmam sincs, hogy idén milyen kütyüket vettem, ami említésre érdemes, kivéve talán az Android telefonomat. Az idei év a spórolásról szólt, mivel év elején vettem egy lakást, ez elég nagy kiadás volt és még bô 20 évig az lesz. Ennek fényében ugyebár ott kellett hagynom a vári lakást, ami életem legjobb albérlete volt és egyben életem egyik legjobb szakasza, majdnem 2 évig! Néha még hiányzik egy picit. Aztán ott van még az a rohadt Diákhitel, amit megint megemeltek, meg kifizettem a lakás illetékét, valahogy túléltem a Karácsonyt meg a Szilvesztert, szóval volt baj bôven.

Emberi kapcsolatok/Magánélet: Az ember próbálkozik és nem mindig jön össze, ahogy idén is kudarcot vallottunk Ágival. Nem akarok vele többé kudarcot vallani és szerintem ô sem velem, így mindennemû kapcsolatot megszakítottunk. Mózes kiment Londonba Dius, Dain, Atis és Zsu után. Hívnak, hogy menjek én is, de sok mindent nem érzek ezzel kapcsolatban, fôleg az elhatározottságot, és amúgy rohadtul nem akarom itt hagyni az új lakásom. Ezeken túl rengeteg emberrel ismerkedtem meg idén, köszönhetô ez fôleg a 365BP-nek. Elôzô munkahelyemrôl megmaradt a kapcsolatok egy része, ha nem is napi szinten, de sok emberrôl tudom mi a helyzet.

Szórakozás: Nem mondhatom, hogy túlzásba vittem. Talán havi egy kisebb-nagyobb buli becsúszott, voltam Balatonsoundon, amirôl amúgy majdnem lemaradtam, vizuáloztunk a Szigeten, ami hatalmas élmény volt, amúgy meg baromi keveset VJ-ztünk idén, szarul jött ki minden.

Utazás: Tavaly nem utaztam az ország határain kívülre, pedig voltak tervek, de aztán mind befuccsolt. A legmesszebb ahova eljutottam az Zala megye volt, ex-fônököm által szervezett csapatbúcsúztató bulin.

Tervek: Idén ki akarok menni Londonba meglátogatni a kinti barátaimat, szeretnék legalább egy hetet eltölteni ott. Nyáron fel akarom újítani a lakás egy részét, biztos jó móka lesz. Elvileg pár hét múlva beindítom az új fotóprojektemet, ami nagyobb, hosszabb és remélem érdekesebb is lesz, mint a 365Budapest és mindezek ellenére szeretnék újra magánéletet. Azért gondolom, hogy ez sikerülni fog, mert rengeteget tanultam a 365Bp alatt, ami nem volt hibamentes. Nem napi szintû postolásra törekszem és most nem akarom minden szabadidômet erre áldozni. Egy picit elôre dolgoztam, kb 5-6 hónapra való anyagot gyûjtöttem össze az elmúlt 3 hónapban. Továbbá nem egy évben gondolkozom, ez egy olyan dolog lesz, amihez van idô bôven és ha lemaradásom van, könnyû lesz behozni. Drukkoljatok, szar dolog a magány. (Jogosan vetôdhet fel benned a kérdés, kedves Olvasó, hogy ha itt siránkozom a sivár magánéletem miatt, akkor miért kezdek neki egy ilyen nagy volumenû dolognak? A válasz tök egyszerû: mert kitaláltam, mert meg tudom csinálni faszán, mert értéket közvetít és mert rohadtul elhivatott vagyok ebben a tekintetben.)

Boldogabb és sikeresebb Új Évet kívánok mindenkinek, mint az elôzô volt!


New Year's Resolution Generator

Metro4 fotóséta

Jól kezdtem az újévet, hála az Indafotónak, ugyanis 2-án fotósétát szerveztek az épülô 4-es metróba, egész pontosan a Gellért tér és a Kálvin tér közötti szakaszra. Még a szilveszteri ôrületet sem tudtam igazán kipihenni, még mindig hatással van rám a party-lag (jet lag után szabadon) és aznap is éppenhogy odaértem a BME elé, szinte azonnal indultunk lefelé. Hozzá kell tennem, hogy a lemenetelem egyik feltétele volt, hogy tudjak munkavédelmi sisakot szerezni, amit 30-án sikerült megtennem, miután bejártam az internetet meg 1-2 munkaruházati boltot, amelyek többsége nem is volt nyitva. Szóval délben lement a 4 emeletnyi mélybe kb 60 ember fényképezôgépekkel, vakukkal, állványokkal és ahhoz képest, hogy milyen sokan voltunk, elég könnyen lehetett kezelni a tömeget, legalábbis én úgy vettem észre. Senki nem tûnt el, nem zuhant le, történt ugyan 1-2 tárgyi és lelki sérülés, fôleg nálam, amikor az egyik utolsó képemnél guggolás közben hosszában kettéhasadt a seggemen a nadrág. Szerencsére reggel dupla réteget vettem fel, így nem fagyott le a sejhajom azonnal. A Kálvin téren jöttünk ki a felszínre, de másoknak vissza kellett gyalogolniuk a Gellértre, hogy leadják a kölcsönsisakokat. Az egyharmadnyi Spottr stábbal kerestünk gyorsan egy pub-ot a Szerb utcában és odahívtunk még pár fotósétálót. A hely szinte azonnal megtelt, fôleg mivel 10 embernél több nem fért el.
Ja, azt majd elfelejtettem, hogy pálinkáztunk lent a Fôvám tér alatt :) Egyszercsak elôkerült a laposüveg, meg 4 fém stampós pohár és toltuk arcba a natúr tüzelôanyagot, bár odalent kellemesebb volt az idôjárás, mint a felszínen. Kedvcsinálónak kitolok ide pár képet, a többit meg lehet tekinteni a Flikkeren.


Amúgy szvsz ez a metró a büdös életbe nem fog el készülni. Lesz itt fotóséta még 5 év múlva is!

Avatar

Megint hirtelen felindulásból mozibamenést követtem el, mivel szerencsére szerdán rövid nap volt bent a cégnél, így délután 1-kor egy ex-kollégámmal összebeszélve jegyet foglaltunk az Avatar-ra az IMAX 3D-ben az Arénában. Volt kb másfél órám, hogy odaérjek, csak előtte haza kellett békávéznom 1-2 dologért és kénytelen voltam a kezdődő esőben elindulni, ha oda akartam érni. Nos, nekem sikerült, a havernak nem, kicsit nagy volt ma a dugó a városban. Mázlimra a kanyargó sorban messze elöl megláttam régi főiskolás ismerősömet Bellát és pasiját, akik odahívtak magukhoz és én pofátlanul kikerülve kb 200 embert odaálltam melléjük. Pont ők kerültek sorra:) Oké, majd akkor bazmegelj, ha Te nem ezt tetted volna a helyemben. Na látod! Ami még szebbé teszi a szituációt, az a tény, hogy mivel a lefoglalt jegyeket nem tudták időben átvenni az eredeti tulajdonosaik, akik valószínűleg mögöttem álltak a sorban, rengeteg hely felszabadult és konkrétan a legfaszább pontról nézhettem végig a mozit 3D-ben! HA! HA-HA!

Hogy is volt az a markeingbullshit? James Cameron az évszázad filmjét csinálta meg? Lehet, hogy annyira nem volt bullshit, de szerintem az évszázad filmje egy olyan film lehet csak, amibe nem lehet belekötni. Essünk túl a negatív részen, nem lesz sok. A sztorit már a trailerből ki lehetett találni, aztán jöttek az infómorzsák a filmről, ami rendjén is van, de én speciel szeretem, ha egy film dramaturgiája rejteget meglepetéseket. Az Avatar annyira nem felelt meg ennek az elvárásnak, a legtöbb fordulatot előre kitaláltam és be is jött. Nehéz szabadulni a hálivúdi kliséktől, ugye James? Már a karakterek önmagukban elővetítettek bizonyos történéseket, fejlődésük viszonylag egysíkúnak mondható, főleg a főszereplőtől vártam valami mélyebb belső küzdelmet, de ezt nem érzékeltem. Kb ennyi negatívumot tudok a filmmel kapcsolatban felhozni.

A pozitívumot egyértelműen a látvány és néhány szereplő testesíti meg. Az emberek oldaláról ott van Giovanni Ribisi, aki tökéletesen testesíti meg a könyörtelen Vállalatot. Tudja, hogy rosszat cselekszik, ezzel egy cseppet sem törődik. Stephen Lang, aki a könyörtelen ezredest alakítja, az egyik kedvenc figurám. Olyan, mintha egy öreg Schwarzeneggert gyúrtak volna össze a Hivatali Patkányok "főnökével". Ahogy ott ál katonás eleganciával a fedélzeten, kezében egy bögre kávéval, miközben alatta szarrá zúzzák az emberek a környéket és tök elégedett, mert szerinte ez így van rendjén, mert ez a parancs. Tökéletes. Sigourney Weaver, mint a főtudós, szintén tökéletes választás. A karaktere egy picit az Asimov könyvek Susan Calvinját jutattja eszembe. Azt megemlíteném, hogy Cameron és Weaver az Aliens óta nem dolgozott együtt. A főszereplőről, Sam Worthington-ról nem tudok se jót se rosszat mondani, nem nyújtott kiemelkedőt, de állta a sarat. Zoe Saldana, aki a Naavik vezetőjének a lányát, Neytiri-t alakította viszont nagyon jó volt a szerepében, mondom ezt mindazok ellenére, hogy a vásznon végig egy 4 méteres kék macskaként láttuk. És itt jön képbe a látvány. Az egy dolog, hogy a Cameron által elképzelt idegen világ - a Pandora bolygó - az egyik leggyönyörűbb, amit valaha filmre megálmodtak és meg is valósítottak (kedvencem az éjszaka UV-fényárban tündöklő dzsungel, BE-SZA-RÁS), de ahogy a Naavikat megcsinálták, az egyszerűen bámulatos. Az elmúlt 10 évben sorra jöttek ki az durvábbnál-durvább CG animációval készült filmek, de ennyire tökéletes mimikával rendelkező antropomorf földönkívüli élőlényeket még nem pipáltam. Amúgy az Avatar ötlete '95-ben került a fiókba, mivel akkor még nem állt olyan szinten a technológia, hogy megcsinálhassák azt, amit Cameron megálmodott. Ő azt akarta, hogy a lények arcán felismerhetőek legyenek az érzelmek és igazinak tűnjenek. Sikerült neki és szerintem megérte ennyit várni, mert igen sokat rontana a film élvezhetőségén, ha mondjuk Final Fantasy szintű mimikára lennének képesek a Naavik. Van egy nagyon jó making of videó, ami mélyebb betekintést nyújt a munkafolyamatba és elmondja azt, amit én nem tudok, érdemes megnézni.

Szóval a látvány odatett rendesen, főleg 3D-ben! A film végén lévő kb 20 perces csatajelenet pedig valami elképesztő volt, főleg azért, mert fel lehetett fogni az eseményeket! A Transformers filmeket pl azért kedvelem egyre kevésbé, mert a csatajeleneteket képtelenség ésszel felfogni, annyira rángatózik a kamera. Volt néhány nagyon megható jelenet, továbbá nem elhanyagolható az a burkolt üzenet sem, hogy addig változtassunk a viselkedésünkön, addig mentsük meg a Földet, amíg nem késő. (Divatba jöttek mostanában ezek az öko-filmek, nem?) Komolyan elgondolkodtam azon, hogy még egyszer meg kéne nézni moziban, ami nálam elég ritkán fordul elő.

Verdikt: 9,5/10. Erősen ajánlott moziban megnézni! (Most vissza kéne mennem a korábbi filmes posztjaimhoz és le kéne pontoznom a Transformerst, de nem teszem meg, mert az akkori véleményemet tükrözi. Ez van, fejlődik az ember.)

Pólómánia reloaded

Talán egyszer régen írtam itt a blogon arról, hogy hébe-hóba bedolgozok régi haverjaimnak, Matyinak és Lacinak, akik a Pólómániát futtatják. Így volt ez novemberben is, amikor ipari mennyiségû pólót retusáltam nekik a kb 2 hete elindult az új oldalukhoz, ami elég komoly ráncfelvarráson esett át.

Sokkal szebb lett, mint az elôzô verzió, ami három évig húzta az igát, másrészt a pólószerkesztôn nagyon sokat javítottak és fejlesztettek a fiúk, harmadrészt pedig egy teljesen új szolgáltatást indítottak el Partner Program néven. Ennek lényege, hogy regisztráció után bárki létrehozhat magának egy személyes pólóboltot, feltölthet saját mintákat vektoros ill. pixeles formátumban és a Pólómánia által forgalmazott termékekkel létrehozhat saját termékeket, amelyeket aztán a boltjában árulhat. Nyilván nem ôk találták fel a spanyolviaszt, külföldi oldalakon már találkozhattunk ilyennel, de magyar viszonylatban szerintem ôk viszik a prímet. Külön jó pont, hogy nem kell semmilyen programozói tudás a boltunk kinézetének kialakításához, egy tök átlátható és pofonegyszerû kezelôi felületen állíthatjuk be minden egyes oldalelem színét, saját fejlécet és háttérképet is beállíthatunk. Van külön kezelôfelülete a mintáinknak és az általunk létrhozott termékeknek. A termékeink kezelésén még lenne mit javítani (pl csoportos beállítások hiányoznak, lehetne drag-n-droppal rendezgetni ôket), de egyelôre az sem szar ami most van és amint lezajlik a karácsonyi ôrület, további fejlesztések várhatóak. Minden egyes terméknél be lehet állítani, hogy mennyi jutalékot kapjunk az eladott darabok után. Nyilván semmi értelme ingyen dolgozni, de minél magasabb jutalékot állapítasz meg magadnak, annál drágább lesz a terméked ára, ami nem biztos, hogy vonzó ajánlat lesz a potenciális rendelôknek, tehát ezt jól ki kell sakkozni.

Hogy jobban el tudd képzelni, mirôl is van szó, az alábbi képekre kattintva két boltot szeretnék bemutatni, ahol az általam készített mintákkal megdizájnolt pólókat, pulcsikat, bugyikat stb. lehet rendelni. Igen, ez itt a reklám helye, kattints és böngéssz, küldd tovább ismerôseidnek, tedd ki a Fészbukra, iwiw-re, twitterre, delicious-re, mindenhova.

Itt nonfigurítív stílusban készített mintákat találhattok. Sajnos a legjobb mintáimat nem tölthettem fel az oldalra, mert NSFW és 18-as karika, de talán a többi sem annyira rossz.

Itt elsôsorban szöveges mintákkal elkészített termékeket láthattok. Többnyire a randomszerûen az eszembe jutó elvont, értelmetlen, oda nem illô gondolataimból és szavakból áll a gyûjtemény, de van köztük olyan is, aminek tetszik a hangzása. Tervezem, hogy néhány szöveg mellé majd készítek mintát is, de az tuti csak 2010-ben fog megvalósulni.

Nagyon régóta szerettem volna egy ilyen helyet, ahol a saját agymenéseimet tudom pólóra nyomva árulni. Meggazdagodni nem ebbôl fogok, a jutalékomat is viszonylag alacsonyra állítottam be, leginkább hobbiból csinálom. Egyelôre még nincs túl sok termékem a kirakatban, mivel csak múlt héten kezdtem el a dologgal komolyabban foglalkozni, de folyamatosan töltök fel újakat és a minták is szaporodni fognak. Aki esetleg szeretne rendelni, de más pólóra, színben stb akarja, mint ahogy most az oldalon látható, az bátran írjon egy mailt és megteszem, amit lehet.

2012

Figyelem, spoileres írás következik, tehát aki még nem látta a filmet az ne olvassa el, bár jobban teszi ha mégis, mert lehet, hogy nagy csalódástól mentem meg.

Roland Emmerich megint "nagyot" alkotott, pedig a legutóbbi remekmûve után megfogadtam, hogy kerülöm a filmjeit mint a pestist, de a rohadt marketinggépezet, ami iszonyat nagy hype-ot csapott a film körül, olyannyira hatékony volt, hogy fenntartásaim ellenére el akartam menni a moziba, csak hogy a látványt élvezhessem. (Ne higgyetek a reklámoknak.) Szerencsére a hugom hétvégén letöltötte illegálisan én pedig hirtelen felindulásból lemondtam a mozis terveimrôl és ajánlottam, hogy nézzük meg. Nem kellett a film végét kivárnom, hogy tudjam, bölcs döntést hoztam.

Kezdjük ott, hogy egyszerûen túl sok a borzalom. Vágom én, hogy a világ legnagyobb katasztrófafilmjérôl van szó, nyilván hullanak az emberek mint a legyek, de egy majdnem 2 és fél órás filmben legyenek már legalább apró poénok, amik ellensúlyozzák a borzalmakat és a fô(bb) szereplôk tengôdését nyomorúságos életükben. Több mint egy órát kellett várnom ahhoz, hogy elhangozzék az elsô olyan poén, ami bár nem volt egy szellemes beszólás, de legalább viccesen adták elô. Kurvára nyomasztó volt a film és nem csak a poénok hiánya miatt, hanem a közepesen vagy annál rosszabbul teljesítô színészek miatt.

A fô karakter - Jackson Curtis (John Cusack) - elvált apa, bukott író aki csak hétvégéken láthatja gyermekeit, ráadásul az exfeleségének már van új pasija, aki sikeres plasztikai sebész LA-ban és a fia imádja, míg Jacksont annyira nem. Magyarán elég szerencsétlen ember, de rájön, hogy a kormány a Yellowstone parkban egy nagyon titkos kísérletet folytat és a darabokból összerakja, hogy a világnak hamarosan ANNYI. Oliver Platt, mint az elnök egyik jobb keze lazán hozza a köcsög politikus figuráját, de újat nem tud mutatni. Danny Glover játssza az elnököt, aki amúgy nagyon jó színész, de itt olyan kis erôtlenke, nem tetszett az alakítása. Woody Harrelson, aki a kicsit kattant összeesküvés-elmélet gyártót alakítja még vicces volt valamilyen szinten, de szerintem túlzásba vitte a kattantságot. Ettôl függetlenül nem kellett volna kinyírni egy vulkánkitöréssel. Akit kiemelnék a szereplôgárdából, az Chiwetel Ejiofor, aki azt a tudóst alakítja, aki figyelmezteti az elnököt. Ô egy nagyon tehetséges feltörekvô színész, aki kis(ebb) költségvetésû filmek után egyre több hollywood-i produkcióban fordul meg, ami tök jó, mert megérdemli. Látszik is rajta, hogy nem rutinból nyomja a színjátékot és amikor ráncolja a homlokát, elhiszem neki hogy gondterhelt, nem úgy mint pl John Cusack-nek.

Két nagy hibája van még a filmnek, az egyik, hogy teli van hálivúdi klisékkel: a tudós, aki elôre megjósolja a bajt; a tudós, aki téved egy fontos dologban; a köcsög politikus; a szétszakadt család, akik a film végén újra egyesülnek; az ember, aki csak egyszer vett életében repülôórát, de úgy kerüli ki a még álló vagy éppen rádôlni készülô felhôkarcoloókat, hogy az Al Kaida nem alkalmazná; a kattant remete; a kormány, ami nincs a helyzet magaslatán; az elrontott mentôakció, amit az utolsó utáni pillanatban sikerül csak helyrehozni és még sorolhatnám. Szinte az összes fordulat kiszámítható. Ja, majd kihagytam a nagy összefüggéseket! Az például lesúlytott, hogy Curtis annak az orosz milliárdosnak dolgozik, akinek a "csaja" annál a dokinál csináltatta meg a melleit, aki Curtis exnejének a jelenlegi pasija. Nabazmeg.
A másik nagy hibája a filmnek, hogy aki a Curtis közelében van, az túlél bármit, legalábbis jó sokáig. Oké, nyilván nem lehetne megcsinálni azt, hogy a film elején kapásból ráesik a fôszereplôre egy felhôkarcoló vagy hegy, de ami sok az sok. Szétesik a világ és a faszi gyorsabban hajt bármilyen gigantikus méretû, éppen alatta keletkezô repedésnél, kikerüli az összes égbôl lepottyanó autót, kamiont, óriásfánkot, felhôkarcolót és persze tûzgolyókat, leelôzi a piroplasztikus folyamot, mindezt egy nehéz limuzinnal vagy épp egy csotrogány kisbusszal. Említettem már az embert aki egy repülôóra után hihetetlen manôverekre képes egy Cessnával, majd késôbb egy Jumbo Jettel? Ami nagyon felbaszta az idegrendszerem, hogy háromszor szállt fel repülôgéppel úgy, hogy baromira nem volt meg a felszálláshoz minimálisan szükséges sebesség, de felszálltak, ebbôl az egyik a Jumbo Jettel volt kétszáz méteres rajtolás után. Mondhatják nekem az okosok, hogy "de beszakadt alattuk a föld, gyakorlatilag a levegôben voltak és tovasiklottak" de ez kurvára nem így mûködik. Kérdezz meg egy pilótát.

Amúgy a film talán legnagyobb kliséje az volt, amikor a Sixtus-kápolna kettérepedt és a repedés a plafonon éppen Ádám és Isten ujja között vonult el. A jelenet elején annyira éreztem, hogy ez fog történni, de fájdalmamban mégis felordítottam. Ja és szerintem majdnem ezzel egyenértékû, hogy az amerikai elnököt a John F. Kennedy repülôgép-anyahajó lapítja ki. No comment.

Emmerich totál hülyére veszi az embereket és ez a sok koncentrált baromság csak elvonja a figyelmet az egyetlen dologról, ami ér valamit a filmben: a látvány. Minden lehetséges természeti katasztrófát megmutat, persze minden 100-szor nagyobb és intenzívebb, mint amikor nem esik szét a Föld. A pusztítás korrektül össze volt rakva, ennek ellenére néhol mégis olyan érzésem volt, mintha valami játékot néznék fasza grafikával.

Meg lehetett volna menteni a filmet, ha a végén valaki fejbelövi John Cusack-et, hiszen fellopóztak a mentôbárkára, ráadásul ezzel majdnem elbaszták ez egész akciót. (Ezt nem én mondtam, hanem ex-kollégám Attila, de egyetértek vele.) Az egész filmben csak a milliárdosok, politikusok, kínai segédmunkások meg Afrika járt jól. Az oroszok rábasztak mind, valószínû azért, mert viccesek voltak.

Roland bazmeg, már az elôzô filmednél megmondtam, hogy leülhetsz, mert ez EGYES! Ne is állj fel a helyedrôl, teszünk bilit a széked alá.

Számoljunk csak: 1, 2, 3, 4...

Meglehetősen szarul indult ez a nap: késő hajnalban tudtam csak lefeküdni és csak délben bírtam kimászni az ágyból, holott korábbra terveztem, mert el akartam tekerni a Hidegkúti útra megkeresni egy számot, a 328-at. A párnáról felemlve a fejem már láttam, hogy odakint nyomott idő van, nyoma sincs a napnak, tejfehér az égbolt és ködszitálás van. Ettem bolognait reggelire/ebédre aztán fél órával később kihánytam az egészet, mert úgy tartotta kedvem...
Rosszul lettem, na! Elkezdett fájni a fejem és émelyegtem. Képtelen voltam bringára ülni ilyen állapotban, de mindenképp el kellett jutnom a város szélére. Kedden van a 328-as napja és egy olvasóm küldte be ezt a számot, bár korábban már találtam egyet Csepelen. Valahogy összeszedtem magam, megnéztem a BKV menetrendet és elindultam. Busz-metró-villamos-busz-leszállás, elő a Nikonnal. Hamar megtaláltam a számot, de sajnos jobb fotót is készíthettem volna, nem voltam a csúcson. Ezután nekivágtam az út szélén és néztem meddig van a számozás. És ekkor megláttam a 355-öt. Nem különálló táblán, mint a legtöbbet, hanem egy bazi nagy matricán, ami a kapu mögött rejtőző telepet hirdette. Katt. Katt. Kész voltam. Már csak haza kellett jutnom egy darabban. Ne üssenek el, ne robbanjon fel alattam a busz, ne térítsék el a villamost, ne essek a metró alá stbstb. (Ezért egyszerűbb bringával közlekedni, ott csak az elsőre kell ügyelni, meg hogy én se üssek el senkit ;) Hazafelé a 61-es villamoson olyan táncperformanszot láttam egy utastól, hogy az valami elképesztő! Szerencsére videóra vettem és hamarosan feltolom Jutyúbra is, mert nagyon meleg!

Eddig valahányszor hazaértem a számvadászatról, mindig azonnal rácuppantam a gépre és elkezdtem a képeket buzerálni. MA nem. Ma szép nyugiban elvoltam az interneteken, főztem, lazultam, nem siettem már sehova. Végre pihenhetek egy picit. Legalábbis úgy érzem egy nagy darab kő esett le a szívemről. A 365Budapest totálisan a hétköznapjaim része lett, amin folyton agyaltam, tervezgettem, kutattam... És 2009 november 21-én végre úgy gondolom, hogy teljes a gyűjtemény. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez bármilyen formában hozzájárult!

ANDROID in da house

Többnyire márkahû ember vagyok és csak nyomós okok árán állok el egy már általam megszokott és jól mûködô márkáról. 10 évig használtam Nokia mobiltelefonokat (3310 majd 3120) és mindig vigyáztam rájuk, soha nem hagytam el, törtem ezer darabra, áztattam el stb. Illetve az elsôt ellopták, de akkor már megvolt a következô. A Nokiával mindig elégedett voltam, de eljött az a pont, amikor már többre vágytam és a többet nyújtó Nokiák nagyon drágák.

Kellett egy teló, aminek gyors az oprendszere, testreszabható, nem korlátoz le 25 oldalról, tudok vele netezni meg még pár haszontalan dolgot csinálni, és van rajta minimum egy fullos GPS, ami tudja azt, ami nekem kell. Ja és NYILVÁN nézzen ki jól és ne kerüljön egy vagyonba. (Nem, ájFón nem kellett, az Apple gonosz cég, Steve Jobs is az, és könyörgöm: 3 generációt kellett ahhoz várni, hogy megjelenjen a copy-paste és a videófelvétel? WTF? Bezzeg az Android!)

Tavaly szemet vetettem a Xperia X1-re, és hajlandó lettem volna nagyon sok pénzt áldozni rá, de amikor idén elôször kézbe fogtam és a Windows Mobile oprendszer fogadott, ami már harmadik érintésre akadozni kezdett, akkor keserû szájízzel visszatettem a helyére és angolosan távoztam a márkaboltból.

Közben jött a Google, pár év alatt kifejlesztették az Android platform-ot és már az elsô demovideók nézésekor éreztem, hogy ez majdnem akkora durranás lesz, mint az ájFón. (Ne feledjük azért a GONOSZ érdemeit, az iPhone-nal felrázták a langyos mobilpiacot, amire már nagyon ráfért a innováció.)

KICSOMAGOLÁS
Nagyon sokat vártam, mire a T-nél megjelent a kínálatban a Huawei U8220, ismertebb nevén a T-Mobile Pulse. Fô erôssége, hogy nem drága, persze csak azon túl, hogy Android fut rajta. Aláírtam két éves hûséget, megtartottam a régi számomat, fizettem 50.000 Ft-ot és máris egy új mobil büszke tulajdonosa voltam :) Nem bírtam ki hazáig, már a munkahelyemen kibontottam a csomagot, ahol az elsô kis meglepetések értek. A készülék mellé kapunk egy kis tokot, aminek az anyagát nem tudtam beazonosítani, de leginkább a bársonyra emlékeztet. A belseje neoprén, és mûbôr szegéllyel van ellátva. Ennek elôször nagyon örültem, nem gondoltam volna, hogy még egy tokkal is megajándékoznak, ami védi a készüléket. Egyetlen probléma van vele: ha ki akarom venni a zsebembôl a telót (ami a tokban van), akkor az csak a zseb kifordításával, adott esetben a zseb tartalmának a kiborításával jár, mivel a szövetek közt egyáltalán nincs súrlódás és a tok gyakorlatilag beragad. Ez mondjuk rossz hír a zsebtolvajoknak, usability szempontból már kevésbé. Vagy bővebb nadrágot veszek... Van még a dobozban egy 2,5"/3,5" jack dugó átalakító - a Pulse tetején 2,5"-os dugóaljzat található -, egy headset, egy CD, amivel a PC Suite-ot lehet installálni adatok szinkronizálásához és egy töltô. A töltô érdekessége, hogy USB-microUSB kábellel lehet a mobillal összekötni és így lehet közvetlenül az elektromos hálózatról tölteni, illetve ha az USB-vel gépünkre csatlakoztatjuk, szintén tölt a készülék. Ez a megoldás kifejezetten tetszett. Van még a dobozban egy rövidke használati útmutató a kezdeti lépésekhez, a teljes dokumentum pdf-ként letölthetô innen. A készülék műanyag borítása egész korrekt, nem a 10 Ft-os kínai szar, hanem a 200 Ft-os. Ugye érzed a különbséget? (Valószínû az elôállítási költsége ennél kevesebb, csak a minôségét akartam érzékeltetni.) Összességében egész csinos a Pulse, csak a gombok környékén enyhén felengedő fóliaborítás piszkít bele a képbe és az, hogy nagyon maszatolódik a kijelző. Bár ez lenne a legnagyobb baj vele!

A doboz tartalma

NÉHÁNY ALAPVETŐ TECHNIKAI INFÓ
A Pulse-on az Android 1.5-ös verziója a Cupcake fut, frissítési lehetőségről egyelőre nem tudok, de bízom benne, hogy lesz. Mérete 135×62,5×13,5 mm, 528Mhz-es Qualcomm processzor hajtja meg 512 MB ROM-mal. Az elforgatható kijelző felbontása 320x480 px, 3,5" azaz 89 mm átmérőjű, 65.000 szín megjelenítésére képes és kapacitív érintőfelülete van, ami azt jelenti, hogy a test által kibocsátott elektromos jelekre reagál, tehát nem lehet kesztyűben vagy cerkával nyomkodni. 3,2 MP-s autofókuszos kamerája van, tud videót felvenni, van benne copy/paste (!), kihangosítható, "rengeteg" videó és audió formátumot lejátszik, 16 GB-ig bővíthető micro SD kártyával, van benne Bluetooth, WiFi és GPS. Aki a teljes specifikációra kíváncsi, kattintson ide vagy még több adatért ide.

ELSÔ TAPASZTALATOK
Nem az a típus vagyok, aki tövirôl-hegyire átolvassa a felhasználói kézikönyvet, szeretem empirikus módon megismerni a dolgokat, de rögtön az elsô nap olyan problémába ütköztem, amire szerettem volna megoldást találni és mégsem volt leírva sehol abban a sok oldalas útmutatóban. A dolog úgy kezdôdött, hogy próbálgattam a biztonsági beállításokat (PIN kód módosítás, egyedi billentyûzár-minta stb.), majd egy kecsesnek nem mondható mozdulattal lesodortam kb 80 cm magasról a padlóra, így elvégeztem az elsô töréstesztet. Jelentem az eredmény pozitív: a Pulse 3 darabra szétpattant, majd összerakás után újra mûködött. A para itt kezdôdött, ugyanis háromszor rosszul írtam be a frissen módosított PIN-kódomat és a SIM kártya zárolta magát. A képernyôn egy üzenet várt, hogy olvassam el a kézikönyvet, mi is ilyenkor a teendô, vagy lépjek kapcsolatba a szolgáltatómmal. Egyéb opcióként megnyomhattam még az "Emergency Call" gombot is. A fura az volt, hogy sehol nem találtam egy beviteli mezôt, hogy a PUK-kódot beüssem. Egyszerûen képtelenség volt elôvarázsolni, kezdett gyanússá válni, hogy nincs is! A kézikönyv nem adott több támpontot, az Emergeny Call-ra kattintva se a T-ügyfélszolgálatot nem tudtam hívni, se más számot. (This is not an emergency number) Ezt nevezem segítségnek! Alig két órája nyomogattam a telót és erre ez jön. Nem bírtam volna ki másnap reggelig, hogy bemenjek egy T-pontba, úgyhogy lázas keresésbe kezdtem a neten. Kb fél óra böngészés után egy német Android-fórumon megtaláltam a megoldást: végy egy nem Android készüléket, tedd bele a zárolt SIM-kártyát, üsd be a PUK-kódot, majd tedd vissza az Androidba. Voilá! Ez volt az első igazán negatív meglepetés.

KEZELŐFELÜLET
Nekem ez az első érintőképernyős telóm, és a 9 éves gombnyomós múltam után viszonylag hamar hozzászoktam. Nagyon jó érzés, hogy végre egy normális méretű kijelzőn látom a kontentot. Az ikonjainkat kétféle módban böngészhetjük: a Canvas az alap, itt rendszerezhetjük az applikációk ikonjait és a widgeteket. A másik opció a "listanézet", ahol ömlesztve látjuk az összes app ikonját. A kijelző alatt 4 nyomógomb és egy görgő található, ami főleg böngészés és szövegszerkesztés közben lenne hasznos, ha nem kéne annyit görgetni vele. Ha aktív Canvasnál hosszan nyomva tartjuk a görgőt, kizoom-ol a kép és az egész rendelkezésünkre álló felületet látjuk, illetve amit felhasználunk belőle. A zöld és piros gombok szerepe azt hiszem egyértelmű, a Home/Back gombbal egyet visszalépünk az épp használt menüben vagy app-ban. A Menü gomb megnyomásával a készülék, illetve az aktuálisan futó app beállításait érhetjük el. Ha hosszan tartjuk nyomva, feljön a QWERTY virtuális billentyűzet, illetve ugyanezt érjük el bármely szövegbeviteli mező érintésével. Alapbeállítás szerint az angol ABC karaktereit használhatjuk, de a következő módszerrel előhozhatjuk az ékezetes betűket: nyomd meg hosszan bármelyik szövegmezőt, a felugró ablakban válaszd ki az "Input Method" pontot és állítsd át Androidra. Gépeléskor ha hosszan nyomva tartod bármelyik karaktert, feldobja a hozzá tartozó variációkat. Nekem nem volt elsőre egyértelmű, ezért leírom: ha bármilyen ikonra, szövegre, kontaktra nyomsz hosszan, akkor feljön egy menü, amivel szerkesztheted, törölheted, satöbbizheted a kiválasztott akármit. A kijelzőt nem kell erősen nyomkodni, finom érintésekre is reagál, bár a kijelző szélén gyakran erősebben kell nyomnom, hogy érzékelje az ujjam. Alapvetően baromi egyszerű a kezelés, nagyon intuitív, csak rá kell jönni arra, hogy nincsenek túlbonyolítva a dolgok és előzetes érintőképernyős tapasztalat nélkül is könnyen elboldogul az ember.

Android tokkal-vonóval

MULTIMÉDIA
Kezdjük ott, hogy képet, videót illetve zenét csak microSD kártyára lehet menteni, amit külön kell venni a készülékhez, mert a spórolós T-mobile Magyarország nem tett a dobozba 2 GB-s kártyát, ahogy azt nálunk fejlettebb országokban csinálják. A Pulse 16 BG-ig bővíthető, szerintem ennyi bőven elég. A kamera 3.2 megapixeles képeket készít, autofókusszal van ellátva, vaku nincs és 352x288 px felbontású videót vesz fel 20 fps-en. Ne várjatok tőlem velejéig hatoló elemzést ezekről a funkciókról, mivel lesújtó lenne a véleményem. Nekem ezek a funkciók egy telefonon nem fontosak abból a szempontból, hogy minőségi tartalmat hozzak velük létre, mivel arra megvannak az arra kitalált eszkök. Soha nem fogom tudni megszokni a gombnyomás után egy másodperccel való exponálást, a gyenge képminőséget, illetve a képernyőn keresztül történő komponálást (kivéve a videónál). Első hevenyészett tesztjeim amúgy sem nyűgöztek le, tehát ezeket a funkciókat pusztán dokumentációs célból fogom használni. A kamera nehézkesen fókuszál, de fókuszál. Spontán képekhez nem alkalmas. Tesztképeket és videókat lehet keresni a neten, rengeteg van belőlük.
A zenelejátszót nem bonyolították túl, teszi a dolgát és jól. Kihangosítva elképesztően erős hangja van a Pulse-nak, a mély hangokat viszont nem nagyon ismeri. A kártyán tárolt mp3-akat beállíthatjuk csengőhangnak, természetesen minden kontakthoz hozzárendelhetünk saját csengést.
A teló legmasszívabb multimédiás része a zinternet. Gyakorlatilag ez a csimborasszója mindennek. Nagyon gyorsan és könnyen csatlakozik a legközelebbi WiFi-re, de ezt a funkciót nem érdemes folyamatosan bekapcsolva hagyni, mivel nagyon szívja az akksit. Ha esetleg egy 64 bites WEP2-es kódot kell beütnöd csatlakozáshoz, akkor a legegyszerűbb módszer, ha elküldöd magadnak mailben a kódot a tárgy mezőbe írva, onnan ki lehet másolni. (A levélszövegből nem tudtam, lehet egyáltalán?) Mivel az Android Google fejlesztés, alapból kapunk egy rakás app-ot, amiken keresztül elérhetjük a Gmail-t, Calendar-t, Maps-t, GTalk-ot, Youtube-ot. Nincs Guglis accountod? Az szívás, csinálj egyet :) A böngészőre kicsit lassú, a görgővel való navigálás lassú. Az Android Market-ről rengeteg további applikációt lehet letölteni a készülékhez, hasznosat-haszontalant egyaránt és mindezt baromi egyszerűen. (Erről majd szerintem lesz külön post.) A GPS funkciót még nem volt alkalmam jobban letesztelni, bár elhiszem, hogy be tudja lőni hol vagyok. A Maps viszonylag gyorsan betölt, szatelit és térkép nézettel egyaránt. Nagyon jó érzés, hogy a zsebemben van a világtérkép!

ENERGIAGAZDÁLKODÁS
Elsőre meglehetősen elégedetlen voltam az 1500 mAh-s akksi teljesítményével, mivel egy napi használat után már töltenem kellett. Nem ehhez szoktam hozzá, illetve a haldokló Nokiám produkált hasonlót korábban. Aztán megtudtam, hogy ez nem egy szar akksi, csak az intenzív használat és az energiapazarló beállítások és a háttérben futó applikációk hamar lemerítik. És itt elértünk egy érdekes jelenséghez, mivel eleinte soha nem tudtam, hogy ha a piros gombbal kiléptem egy app-ból, akkor az tovább megy-e a háttérben vagy sem? Hmaraosan kiderült, hogy egy app csak akkor lép ki teljesen, ha a menüből előhozod az EXIT gombot és ráböksz. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy nem minden app-nak van EXIT gombja... Erre is van amúgy megoldás: az Android Marketről több alkalmazáskezelő app-ot lehet letölteni, amelyekkel egyszerűen kontrollálhatod a háttérben futó programokat. Az is segít, ha a kijelző fényerejét nem maximumra állítod. (Én pl 30%-on használom és így is jól látható minden.) A WiFi, GPS, böngészés, játékok kifejezetten zabálják az akksit. Állítólag fel lehet tornászni az újratöltési időt 3-4 napra, ha jól állítjuk be a készüléket és nem használjuk annyira intenzíven, de ki ne akarna egy ilyen telót nem intenzíven használni? Erre találták ki, nem? Egyébként meg a töltő, vagy csak maga az USB-kábel simán elfér a táskánkban, annyira kevés helyet foglal.

TELEFONÁLÁS
Sok dolgot érintettem már, csak azt nem, amire alapvetően megalkotta az ember ezt a készüléket: a beszéd. Először furán kongónak tűntek az éter másik feléről jövő hangok, de pár nap alatt megszoktam. A készülék jobb oldalán található hangerőszabályzó gombokkal lehet szabályozni a másik fél hangerejét, illetve híváson kívül a csengőhangot, zenehallgatás közben pedig nyilván a zenét. A frontoldal tetején a hangszóró mellett található egy kamera, amivel videotelefonálást lehet lebonyolítani. Sajnos még nem tudtam kipróbálni, de nyitott vagyok ilyen jellegű hívásokra.

Új és régi. Szemmel láthatóan fejlôdik a technológia :)

ÖSSZEGZÉS
Néhány negatívumtól eltekintve egy nagyon okos, gyors multimédiás készüléket kapunk a pénzünkért, méltó darabja az Android mobilok egyre növekvő seregének és méltó vetélytársa az iPhone-nak, illetve bármely más okostelefonnak, sőt a legtöbb Android készüléknek is, mivel tudásban csak alig térnek el egymástól, árban viszont annál inkább! Egy hete nyüstölöm és nagyon megszerettem, erősen ajánlott minden geek-nek illetve azoknak, akik elfogadható áron keresnek okostelefont!

(Itt és itt olvashattok még magyar nyelvű felhasználói teszteket, loptam is néhány infót, és vannak dolgok, amelyekre ők jobban kitérnek.)

Szám-mizéria

Legalább két hete adós vagyok ezzel a post-tal, de egyszerûen nem vitt rá a lélek, mert ha csak rágondolok ideges leszek. Röviden és tömören: megvan az összes szám a 365Budapesthez és mégsincs... Nem érted? Na majd mindjárt.

Két hete úgy állt a dolog, hogy már csak egy számot kell megtalálnom, a 355-öt. El is indultam az Üllôire, mert 80%-ig biztos voltam benne, hogy ott találni fogok egyet. Meg is lett szerencsére (?), de már a kép elkészítésekor tudtam, hogy gáz van, mert a 354-es amit már hónapokkal ezelôtt lefotóztam és amit szintén az Üllôin találtam meg, ugyanolyan házszámtáblán, ugyanolyan betûtípussal virít egy kapubejárón, ami viszont elég nagy baj. Oké, tudom, így is van 1-2 olyan házszám a sorozatban, amelyek ugyanolyan betûtípussal készültek, de legalább különböznek színben, elhelyezésben és legfôképp nem egymás mellett lévô számokról van szó. Magyarul keresnem kell egy új 354-es vagy 355-ös házszámot.

A következô helyekre kell (újra) eltekernem:
Pesti út: csak a páros oldal jöhet szóba, a páratlan 353-nál véget ér.
II. Rákóczi Ferenc út: mindkét oldal jó hosszú, de emlékeim szerint ott nincs 355, 354-re meg nem emlékszem.
Rákosi út és Csömöri út a 16. kerben: kósza emlékeim vannak, hogy TALÁN van ilyen magas szám.

Üllôi, Nagytétényi, Péceli, Szentendrei, Bécsi, Budaörsi utak ki vannak lôve.
Nem hiszem el, hogy így verjen a Sors.

Új bútorok

Amikor májusban beköltöztem a lakásomba, elhatároztam, hogy a jövô évben sorra kerülô felújításig nem fogok bútorokat venni, egyrészt spórolási szándékból, másrészt mert ki tudja még, hogy milyen bútorokat akarok majd venni egyszer, kidobni meg nem szeretnék semmit. Persze ember tervez és aztán a végén minden másképp sül el, így esett, hogy hála néhány ismerôsömnek és barátomnak ingyen vagy kisebb összegekért már szert tettem egy kis kanapéra és szônyegre (Zsike+Sanyi), könyvespolcra (Ági), kis étkezôasztalra a konyhába (Angi), székekre (Danielsan) és a legutóbbi szerzemény egy cipôsszekrény (Beus+Rajmi), valamint még egy polc és egy ágy (Jucus). Az utóbbi három bútor Rajmi segítségével jutott el hozzám, köszönöm neki!

Be kellett látnom, hogy bútorok kellenek, még ha ideiglenesen is és még ha pénzbe kerül, akkor is. Konkrétan képtelenség a rendnek még a látszatát is fenntartani, ha minden cuccom össze-vissza hever a padlón/kanapén/íróasztalomon és legalább 3 sarkot dobozok meg zacskók foglalnak el. Nem állítom, hogy több lett a helyem (az ágy sokat elfoglal), de legalább a cipôink nem dobálódnak szanaszét és újabb két dobozt tudtam kiüríteni! Most van egy polcom, ami a keresztségben a "Bohém polc" nevet kapta és ide pakoltam az összes fényképezôgépemet, képeimet, rajzaimat, mappáimat, sablonjaimat és úgy általában mindent, ami az agyam jobb féltekéjének terméke, vagy kedves a szememnek.

Úgy érzem, így már kibírom a felújításig.

Új munkahely

Az előző postom az ogilvys végnapjaimról szólt, szóljon ez az első napomról a Young&Rubicam reklámügynökségnél.

Őszintén szólva nem sok kedvem volt ma elindulni az itthon töltött másfél hét szabadság után, de azt hiszem ez a normális ilyenkor. Fél óra az út a lakásomtól a Y&R-ig, ami a MOM Parkban található. Jól indítottam, ugyanis útközben feltűnt, hogy otthon hagytam a bringalakatot, ezért a MOM parkhoz érve keresnem kellett egy boltot, ahol vettem egyet. Az irodába érve, kapásból belecsöppentem a hétfő délelőtti traffic-meetingbe, ahol meglepetésszerűen be kellett mutatkoznom sok ember előtt, ennek megfelelően épphogy sikerült pár értelmes mondatot kinyökögnöm. A meeting után megmutatták a helyem (szép ikeás asztal meg egy szék) és onnantól kezdve a napom nagy része azzal telt, hogy vártam a gépemre, aminek aztán szép lassan minden darabja a helyére került. Épphogy megkaptam a gépem, jött is az első meló(a5-ös szórólap kisujjból) amit nem sokkal munkaidő vége után sikerült is leadni. Vicces, hogy mennyire döcögősen indult az első munkanap, de a végére csak megérkezett a megszokott ügynökségi feeling :)

Az emberek jó arcok és van pár régi ismerős is. Bemutattak kb 2 tucat embernek, de jó ha 6 névre emlékszem, abból három Laci :) Van csocsóasztal, ÉLJEN!

Na, első napnak egész korrekt volt, folyt. köv.

Utolsó napom az Ogilvyben

Az utóbbi időben nem írtam túl sűrűn és ennek megvolt az oka: nem volt kedvem írni semmiről. A mai nap viszont kicsit más, mint a többi. Véget ért pályafutásom az Ogilvyben, 3 év és majd' egy hónap után. Életem fontos időszaka volt ez, mivel amikor itt elkezdtem dolgozni, egy elképesztően mély gödörből másztam ki. Egy nagyon jó csapatban kezdtem el dolgozni, rengeteget fejlődtem szakmailag és emberileg egyaránt. Külön köszönet illeti azt a 4 embert, akiktől sokat tanultam illetve egyengették utamat: Dalbir, Misi, Bandi és Frí, akivel a nagy korkülönbség ellenére megtaláltuk a közös hangot és rengeteget tanultunk egymástól. Aztán ott volt még Attila, Grín és Carlos, három szövegíró, akikkel együtt dolgoztam több-kevesebb ideig. Folytathatnám a sort, szinte minden kollégámról írhatnék 1-2 dolgot, jót vagy rosszat, de minek? Nem számít már, szerencsére jó arcok mindenhol voltak a recepciótól kezdve a pénzügyig, aki meg hülye volt, az valószínű úgy is marad.

Egy hónapja tudom, hogy el fogok menni. Készültem rá. Az utóbbi időben sok volt a feszültség, fel akartam már mondani, de kivártam, amíg a Kékek lépnek. Léptek és ez sok embernek komoly változást jelentett az ügynökségnél, köztük nekem is. Az utolsó hét már nem volt jó, ahogy közeledett ez a nap, egyre szarabbul éreztem magam pusztán a tudat miatt, hogy itt kell hagynom ezt a pár ember, akik maradnak. De az élet megy tovább, én sem akarok egy újabb gödröt, amiből majd ki kell másznom. Két hét múlva új helyen, új emberekkel, új ügyféllel folytatom pályafutásom a reklámszakmában.