Kliburnből Richmondba

Tegnap és tegnapelőtt nemvolt bejelentkezés Londonba, mivel csöppet elfáradtam és nem volt kedvem blogolni. Röviden a tegnapelőtti nap történései:

Tower: a londoni vár. Ide is ingyen mentem be a London Pass-szal, részt vettem a Beefeater Guide-on, ami nagyon tetszett, mivel az egyenruhás vezető érdekes sztorikkal és igazi angolos stílusban szórakoztatta a népet. A Towerben tekinthetők meg az angol koronázási ékszerek, azaz rengeteg arany cucc rengeteg drágakővel, köztük a Cullinan I. és II., valamint a Koh-I-Noor gyémántok és volt ott egy színarany bóléstál is, ami inkább kád volt, mivel simán belefértem volna ülve. Az angol nemesség tud szórakozni, na! Ami még érdekes volt, azok az angol királyok harci páncélzatainak kiállítása. Ez utóbbi kettőt fotózni és videózni tilos volt és én többnyire be is tartottam a szabályt, mert egyrészt jobb a békesség, másrészt félhomály volt, harmadrészt meg semmi értelmét nem láttam, mivel annyi minden van ott, hogy azt tényleg saját szemmel kell látni.

Utána felmentem a Tower Bridge-be, de az ottani tárlat volt eddig a leggyengébb eresztés, amihez szerencsém volt itt Londiban, bár kétségkívül voltak érdekes részei. Aznap fájt a fejem és nem volt sok kedvem újabb kilométereket sétálni, ezért időben hazamentem Zsuval és utoljára pihentem Kilburnben.

Tegnap áttettem székhelyemet Richmondba, Tct-hez. Most kicsit messzebb vagyok mindentől, de ez a távolság sem áthidalhatatlan a jól működő TFL-nek köszönhetően. Tegnap végre elmentem a Design Museumba, ahol 3 éve csak a shop-ig jutottam el. Ezúttal előbb megnéztem a kiállítást, aztán mentem le a boltba, de nem vettem semmit, mert brutális áraik vannak, így sok érdekes kis dolgot hagytam ott fájó szívvel (Pl egy "Good Design = Happy World" feliratú bögrét, ami £10-ot kóstált). Utána összefutotunk Tct-vel és kiültünk a London Eye melletti füves részre ciderezni, dumálni, meg lesifotózni.

Kb ennyi mára, most rohanok be a városba elkölteni a maradék pénzem jelentős részét. Vagy nem, majd kiderül.

A jó turista

Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy fájt a térdhajlatom, de a kezdeti bicegéssel együtt hamar elmúlt. Kora reggel esett az eső, ezért a biztonság kedvéért elpakoltam az esőkabátomat. Úgy gondoltam, hasznosan kéne eltölteni a napot, úgyhogy a kiadós reggeli után nyakamba vettem a várost. Megfogadtam Syntax tanácsát és a Regent Street-en betértem a London Visitor Center-be, ahol vettem egy London Pass-t. Ez azt jelent, hogy leperkáltam £82-ot, amiért 55 londoni látnivaló/étterem/program/whatever közül válogathattam, ahova ez ingyenes belépőt jelentett, illetve extra ajándékot, ha ezen helyek némelyikén egy bizonyos értékben vásárolok. Syntax, big THX! Nem bántam meg, és még csak egy napon vagyok túl, a maradék hatból.

Elsőként ellátogattam a Monument-hez, amelyet az 1666-os tűzvész emlékére állítottak. 311 lépcsőfok megmászása után jutottam fel a tetejére és a város teljes körpanorámája fogadott odafenn, amelytől rácsok védték meg az embert, nehogy belezuhanjon. A fotózás nem volt egyszerű dolog, mivel a rács viszonylag sűrű szövésű, és csak elvétve találtam egy-két nagyobb lyukat, ahol valahogy átpasszíroztam a 62 mm szűrőméretű 18-200as Sigmát. Fókuszálás közben kicsit le is kaparódott az obi borítása, úgyhogy ezt már csak nagyon olcsón tudom eladni... Mindegy, végeztem a kötelező körrel, élveztem a magaságot, de a panoráma nem volt olyan lenyűgöző, mint pl New York-é. A kijárathoz visszaérve kaptam egy oklevelet, hogy megmásztam a 311 lépcsőt.

Ezután elgyalogoltam a St. Paul katedrálishoz, ahova szintén ingyen mehettem be. Tilos volt fényképezni illetve videózni, de nem is csodálom, mivel tök felesleges. Élőben kell látni, mozgó és állókép nehezen tudja visszaadni azt a gigantikus belső teret és az übergazdag díszítést. Sorry srácok, de én sem fotóztam, jobb a békesség. A St. paul nagyon magas és feljebb van még néhány érdekes része az épületnek, például a kupola belseje, ahol 30 méterrel a padló felett van egy Whispering Gallerynek nezvezett körgaléria. Onnan továbbmentem a Golden Gallery felé, amely a katedrális legmagasabb kilátója, ahol újra a teljes panoráma fogadott, de ezútal nem védett háló a lezuhanástól. Nem is terveztem, hogy kipróbálom. Mivel a legutolsó turnussal mentem fel és rengetegen voltunk, úgy terelgették a turistákat, mint a libákat, a szűk helyeken csak egyesével fértünk el. Ráadásul mindez nagyon gyorsan történt, úgyhogy kézből lőttem a cloudporn-os panorámákat. Egyébként a szűk spirális lépcsőhálózaton felfelé menet az összes kamasz srác a felettünk haladó lányok kivillanó bugyiját fényképezte. Még az előttem haladó középkorú pár férfitagja is, aki elsumákolta a képeket, de én láttam hova célzott :) Lányok, ha valaha jó napot akartok szerezni a St. Paul katedrális csúcsába vezető lépcsőn sorban álló hím egyedeknek, akkor légyszi rövid szoknyában és bugyi nélkül tegyétek, köszi! :)

A katedrális után céltalanul bolyongtam, majd sétálgattam a Temze partján és pihentem, amíg újra találkoztam Zsuval, hogy visszaadjam a kulcsait. Rövid poénfotózkodás és eszmecsere után elváltak útjaink. Átsétáltam a Millenium hídon, onnan a Tower Bridge felé vettem az irányt, ahol újabb céltalan bolyongás következett, majd kitaláltam, hogy készítek a hídról naplementés klisémentes fotót (Aha, persze.) Ekkor már elkezdődött az apály, és a túlsó parton kiszúrtam egy vízmentes kavicsos szakaszt, ahova egy létra vezettett le. Átsétáltam a hídon, de ahhoz a szakaszhoz nem lehetett csak úgy odajutni, mivel egy épület udvarából lehetett a létrához jutni. Kezdtem parázni, hogy ezt bebuktam, de addig mentem tovább, amíg találtam egy nyitott lejáratot két épület között. Minden csupa moszat és víz volt, nagyon csúsztak a kövek, párszor majdnem hanyattvágódtam és akárhova esetem volna, nem lett volna túl jó... Meg kellett várnom, amíg a víz annyira visszahúzódik, hogy szárazon meg tudjam közelíteni a partszakaszt. Odaérve nagyon örültem magamnak, majd reménykedtem, hogy ne jöjjenek értem a felettem lévő Royal Navy feliratú dokképületből az egyenruhás emberkék, mivel teljesen rám láttak. Igazából nem tudtam mennyi jogosultságom van ott lenni, de senki nem jött értem, sőt, az egyenruhások kiálltak sörözni a fenti korláthoz. Fuckyeah! Egyébként a klisémentes kép nem nagyon sikerült, túl korán mentem ki és a naplemente is tré volt (egy jó képhez legalábbis), jobb lett volna kék órában lőni valamit, de azt nem várhattam meg, mivel vissza kellett indulnom. Szegény Zsunak holnap (ma) korán kell kelnie egy céges reggeli (!) miatt, és nem lett volna jó túl későn hazaérkezni, így is fél 11 lett belőle. (Mondjuk ezt a "Céges reggeli 7-kor" című szivatást nem lenne egyszerű rámtukmálni, és értelemszerűen Zsu sem örül neki nagyon.

Ma is legyalogoltam pár km-t. Igaz, ma kimaradt a pubozás, de végre ráéreztem a városra, eddig szinte csak bénáztam. Most fáradt vagyok és fáradt. Igen, jól olvastad. Szundi.

Ma is kipurcantam Londonban

Először is azzal kezdeném, ahol az előző posztot befejeztem, azaz a telefonom adat-roaming parájával. Kiderült, hogy én vagyok a hülye, mert miután kicsit elmélyedtem a beállítások között, megtaláltam azt a checkbox-ot, amivel be tudtam állítani a hiányzó fícsört. Még figyelmeztetett is rá, hogy akár sokba is kerülhet, ezért csak akkor kapcsoltam be, amikor tényleg szükségem volt rá. Ezúttal megkövetem a magyar T-Mobile-t, de csak most...

Tegnap sikerült hajnali 3-kor lefeküdni, mert kicsit megszivatott a lemerülő Mac Pro és az, hogy nem vettem észre az On/Off kapcsolót a konnektoron (ami Off-ra volt állítva), ráadásul találtam pár pontatlanságot a munkámban, amelyeket ki kellett javítanom, hogy hibátlanul küldhessem tovább az otthoniaknak. Kb 11-kor másztam ki az ágyból, majd elkezdtem a Google Maps-en bejelölgetni, hogy mit kéne megnéznem. Szándékosan vagy sem, de végül összegyűjtöttem pár itteni temetőt meg egy használaton kívüli gyárépületet, amely érdekes fotótémának bizonyulhat. Jogosan merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy ki az a hülye, aki Londonban temetőket meg gyárakat akar fotózni? Természetesen én, mivel szeretem a temetők hangulatát, meg a lepukkant gyárakét is, és három éve már amúgy is láttam sokmindent, amit egy turistának látnia kell, igaz csak kívülről. Ettől függetlenül ma nem sok értékelhető képet készítettem.

A nap legnagyobb része ezután több kilométernyi sétával és metrózással telt, el is tévedtem egyszer (már megint), és annyiszor átkeltem a Temze alatt és fölött, hogy néha már azt sem tudtam melyik oldalon vagyok. Végül kikötöttem a Founders Arms pub-ban, ahol az angol-német mérkőzést néztük Zsuval, és vacsora gyanánt elfogyasztottam életem első fish & chips-ét, ami után mind a 10 ujjam megnyaltam. A vacsi mellé legurult még egy cider is, aztán elindultam, hogy találkozzak Syntaxerror nicknevű kollégámmal és barátnőjével, akik közben már nem ott voltak, ahol megbeszéltük hogy találkozunk, hanem a Temze túlpartján, így átcsábítottam őket is a pub-ba. Nyaralásuk utolsó napját töltötték éppen. Kellemes találkozás volt, arról nem is beszélve, hogy ők mint valami vérbeli turisták, rengeteg hasznos infóval voltak felvértezve, amiből én is kaptam párat, és emiatt lehet, hogy a temetők és a gyárépületek mellé felveszek a listára néhány klasszikus látnivalót is.

Este 11 felé járt az óra, amikor mindenki elindult hazafelé, így én a legközelebbi metrót céloztam meg: a Waterloo állomást. Itt tudtam volna felszállni a Jubilee vonalra, ha nem lett volna zárva az állomás és akut kétségbeesés lett rajtam úrrá, mert hirtelen nem tudtam hogyan és honnan jutok vissza Zsu albijába. A Jubilee hétvégén zárva van, mert felújítják és én azt hittem, hogy hétköznap ugyanezen okból korábban zárják a vonalat. Végül nagy mázlim volt: rohanva elkaptam egy buszt, ami átvitt a Westminster apátsághoz, ott alászálltam a metróba, és kiderült, hogy a Jubilee mégis közlekedik. Pont éjfélre értem haza, csapzottan, büdösen, ragacsosan, mintha jót szexeltem volna, pedig csak rohantam a londoni BKV után a magas páratartalmú meleg éjszakában.

Zuhany megvolt, fogmosás megvolt, a blogposztot meg most fejezem be. Jóéjt kedves internetező gyerekek!

London: újra meg kell szokni

A szombati nap után lestarpáltan feküdtem le aludni és nagyon jót szundítottam. Szükségem is volt rá, bár vasárnapra nem terveztünk semmi extra durvulást, estére mégis sikerült offolnom magam és még nincs vége.

A Zsu által tálalt bőséges reggeli után első utunk az Oxford streeten lévő Muji üzletbe vezetett, ahol vettem egy univerzális konnektor átalakítót, amellyel a világ több mint 150 országának dugaljzatával kompatibilis és van rajta USB csatlakozó is :) Aztán benéztünk a Body Shopba, amelyről életemben először külkeres tanulmányaim során találkoztam, amiről esettanulmányt kellett írnunk, de nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon bevásároltunk, mivel Zsu 20% kedvezményt kapott a törzsvásárlói kártyája után, így vettem hugomnak meg anyukámnak egy rakás cuccot, amit majd magukra kenhetnek. Na, most lelőttem előre a meglepetést, de annyi baj legyen.

Ma egyébként iszonyat meleg volt, estére le is égett a vállam, mivel lájtosra vettem a figurát, trikóban mászkáltam egész nap. Sétálgattunk a Temze partján, majd a Tate Modern mellett lévő nagy forgalmú pub-ban rákészültünk a Német-Angol meccsre, ahol kellemes eszmecserét folytattunk egy idős angol hölggyel, majd miután megkérdezte, hogy kinek szurkolunk, Zsu legnagyobb bánatára én az angolok mellett döntöttem (lásd előző poszt vége). Egyébként ez az én formám, valamiért mindig a vesztesnek drukkolok és lőn, Angliát lealázták a németek. Ezután elváltak útjaink Zsuval és úgy terveztem, hogy valahol megvacsorázom, majd beülök egy pub-ba az Argentina-Mexikó meccsre, de nem így történt. Miután másfél órát bolyongtam céltalanul a belvárosban, eljutottam arra a szintre, hogy összeesek, ha nem eszek valamit ezért nagyon gyorsan kerestem egy megfizethető vendéglátó helységet. Vacsi után nekiálltam a pub keresésnek, de a belvárosban nem találtam egy nyitott helyet sem - mondjuk nem tudom mit vártam vasárnap este... Keresgélés közben jól eltévedtem, a térkép sem segített, úgyhogy bemenekültem a legközelebbi metróba, hogy elmetrózzak a Marble Arch-ig, amiről biztosan tudtam, hogy onnan jár egy busz Kilburn felé. Hazafelé rájöttem, hogy Zsuval vissza kellett volna jönnöm, mert a környéken szinte az összes pub nyitva volt és természetesen mindenhol adták a mérkőzéseket.

Most meg itt ülök a konyhában egy kiadós zuhany után, mindjárt éjfél, írom a blogom, aztán meg nekiállok dolgozni, mert van egy kis restanciám, amit pénteken már nem tudtam befejezni a Ustreamben, de muszáj, mert különben a többiek nem tudnak haladni a munkával.

Kicsit off, de azért leírom: a T-Mobile elmehet a kurvaanyjába. Itt van ez a hiper-szuper telefonom, amit sok pengőért vettem tavaly, de a roamingon kívül semmi más nem működik: nem tudok twittelni, netezni, térképet nézni, konkrétan semmit, amihez minimum 3G kéne. és adatforgalommal jár. Amikor leszálltam a gépről, küldtek egy sms-t, hogy üdvözölnek a UK-ban, a roamingos hívás meg sms jó drága lesz, meg az adatforgalom is, csak azt felejtették el leírni, hogy hogyan tudom aktiválni, vagy hogy lehet-e egyáltalán. Nem érdekel mennyibe kerül, akarom azt a szolgáltatást! Holnap reggel első dolgom lesz, hogy felhívom a T-t és oldják meg a problémám, vagy menjenek bús p....ba.

Most jól kidühöngtem magam, jöhet a munka. Jó éjt kedves internetező gyerekek!

Újra Londonba

Három év után újra sikerült kijutnom Londonba, bár semmi sem úgy alakult, ahogy azt hónapokkal ezelőtt elterveztem. Az volt ugyanis a terv, hogy meglátogatom kintrekedt barátaimat - Mózest, Daint, Attist, Zsut és Diust - csakhogy Mózes közben hazajött márciusban, Dain elköltözött Amszterdamba és megházasodott (tegnapelőtt), Attist meg kiküldte a cége egy hónapra Fokvárosba, hogy ott lapátolja a biteket. Szóval nem túl jól indult az egész, mégis megvettem a repjegyet áprilisban. Mivel eredetileg Mózesnél és Dainnél laktam volna, más alternatíva után kellett néznem, így jött a képbe Zsu, de ő csak 5 napot tudott bevállalni, és Attis lett volna a másik szállásadóm, ha ha nem küldik ki közben Dél-Afrikába. A szálláskeresés további mizériájától itt most mindenkit megkímélnék, a lényeg, hogy végül Tct-nél, a Spottr egyik alapítójánál sikerült a másik öt napra hajlékot szereznem, ezúton is hálás köszönet neki.
Péntek este még megnéztem a Spanyolország-Chile mérkőzést az Indexen, aztán szép komótosan összepakoltam a cuccaimat, meg kitakarítottam a lakást és 5-re hívtam egy taxit, ami kivitt a reptérre. A repülőutat átaludtam, mivel éjszaka egyáltalán nem feküdtem le. A gépem Gatwick-en szállt le, ahonnan vonattal viszonylag hamar eljutottam London belvárosába, a Victoria Stationre. Egy kis bénázás után sikerült feltöltenem a 3 éve vásárolt Oyster kártyámat - ami a Londoni BKV bérletének felel meg és bármikor újrafelhasználható - és megkerestem a buszt, ami elvitt Kilburnbe, ahol most Zsu lakik. Útközben deja vu rohamom volt, mivel 3 éve ugyanezen a környéken laktunk Dainnel, amikor Diust látogattuk meg.
Nagyon jó volt újra Zsuval találkozni. Elvitt az albérletébe, amit három másik különböző nemzetiségű emberrel oszt meg. Első dolgom volt, hogy aludjak pár órát, mert teljesen kimerültem. Utána kibuszoztunk a Hyde Parkba, ahol egy elkerített részen koncertek voltak, de oda nem mentünk be, hanem kerestünk egy félig árnyékos helyet, ahol cider-t iszogattunk. Közben a színpadon váltották egymást a zenekarok és kb 5 perccel azután, hogy letelepedtünk a fűbe, a Jamiroquai pendítette meg a húrokat. Bár semmit sem láttunk, de azért elég laza volt, hogy szombat délután élő Jamiroquai koncert mellett ciderezünk a Hyde Parkban. A park egyébként tele volt emberekkel. Mint megtudtam, igazi kuriózum, hogy hétvégén süt a nap, ráadásul nem is kicsit, így aki tehette kiszabadult a négy fal közül.
Egyébként még egy darab képet sem készítettem, de ami késik nem múlik. Ma Anglia-Németország meccset fogunk nézni a Regent's Park-ban, de még nem döntöttem el, hogy kinek szurkoljak ;)

Ellopták a bicajomat

Kedves olvasók! Ma reggelre ellopták a VII. kerületi, Dembinszky utcai 4. emeleti lakásom elől a leláncolt bringámat. A lánc sértetlen volt, tehát valaki tegnap este 8 és ma délelőtt 10 óra között egyszerűen kinyitotta a zárat, majd elvitte a kerékpárt. Egy apró reménysugár számomra, hogy a ház bejárati kapuja be van kamerázva, tehát aki kivitte a bicajt, annak be is kellett jönie, tehát elvileg meg van örökítve az arca. a kamerát kezelő gondnokkal még nem sikerült beszélnem, mivel a sokk hatására bejöttem dolgozni, de egyelőre képtelen vagyok konstruktívan hozzájárulni a haladáshoz. A mai nap folyamán még beszélek a gondnokkal illetve feljelentést teszek a rendőrségen. Szeretném a segítségeteket kérni, hogy amennyiben látjátok valahol, akkor dobjatok egy twitet, vagy mailt (zsuttispy kukac gmail pont com), folyamatosan online vagyok, illetve aki ismeri a számom, az hívjon fel.

A bringa főbb ismertetőjelei, legalábbis tegnap estig:

• fekete trekking váz, ismeretlen típus
• 28"-as kerekek
• Truvativ hajtómű
• 8 fokozatú Shimano hátsó váltó
• a váz felső keresztcsövének két oldalán egy-egy sárga matrica volt, fekete, előre mutató nyíllal
• a váz frontján kopott Jackass matrica
• Genesis kormányrúd
• a kormányon volt egy Cateye lámpa, egy csengő és egy bringaóra, aminek a számlálója kb 7020 km körül állt
• az alsó csövön egy 2007. szeptemberi zöld Critical Mass matrica (első CM-em volt)
• levehető hátsó sárvédő
• fekete nyereg és nyeregcső
• Bart Simpson-os fém kulacs

Hálás köszönet mindenkinek, aki segít, a megtaláló nem marad jutalom nélkül, illetve felhatalmazom, hogy a nevemben jól rúgja fejbe a tolvajt, amíg odaérek. Az alábbi kép illetve videó segíthet az azonosításban.

365Budapest Werk from zsutti on Vimeo.

Új munkahely: Ustream.tv

Na megpróbálom magam erőteljesen seggberugdosni, hogy a rövid twitek javára méltatlanul elhanyagolt blogomba új életet leheljek, ezért az elkövetkezendő pár napban leírom az elmúlt hetek fontosabb eseményeit. Szóljon ez a post az új munkahelyemről, ahol április elsején kezdtem: ez a Ustream.

A cégről annyit kell tudni, hogy 2006-ban alapította egy magyar és két amerikai úriember, és a magyar szálnak köszönhetően itthon folyik a fő fejlesztés. A cég szolgáltatása nagyon leegyszerűsítve abból áll, hogy bárki számára élő online közvetítést tesz lehetővé, aki rendelkezik webkamerával és internetkapcsolattal, illetve kamerával ellátott és netkapcsolatra képes mobillal. A központ egyébként az USA-ban található a Szilícium-völgyben.

Hogy is kerültem ide? Ehhez vissza kell mennünk az időben: pár hónapja még a Youngban egyik munkanap végén megkérdeztem a reklámszakmában nálam 12 évvel tapasztaltabb kollégámat, hogy volt-e valahe ilyen szar ügyfele, mint a Kékek. Kb. 5 másodperc alatt átgondolta az elmúlt 15 évet és mondta, hogy SOHA NEM VOLT MÉG ILYEN SZAR! Na, akkor bennem eltört valami, hiszen az elmúlt 3,5 évben a Kékeknek dolgoztam, és bár az elején meg a közepén még nagyon élveztem, de a végén már nem annyira. Külön postot szentelhetnék annak, hogy mennyi ostobaságot kellett megszenvednünk, de nem tehetem, mert akkor otromba módon szerződést meg titoktartási kötelezettséget szegnék és annyira megbüntetnének, hogy az a lakástörlesztés mellé nem hiányzik. Szóval hirtelen megállt az idő és kezdtem átgondolni a reklámszakmában eltöltött éveimet, pro és kontra. Arra jutottam végül, hogy nem tudom pontosan mit akarok csinálni és hol, de a Kékektől meg kell szabadulnom!

Nem sokkal később úgy alakult, hogy egy itt dolgozó cimborám, Nec felesége, Mazsi eljött ide felvételre, de különböző okok miatt lemondta az állást és maga helyett ajánlott két embert, közülük én voltam az egyik. A felvételi beszélgetés "gyakorlati" részét jól elszabtam, de erre már csak akkor jöttem rá, amikor hazafelé tartottam. Otthon egyből rácuppantam a PC-re és írtam egy mailt, hogy "egyáltalán nem volt jó, amit mondtam" (idézet a levelemből) és részletesen taglaltam, hogy mit kellett volna. Ezek után megnyugodtam, mindent tőlem telhetőt megtettem a cél érdekében és két hét után vissza is hívtak, hogy enyém az állás. Emlékszem, hogy épp vacsorát akartam készíteni és a konyhában visítottam örömömben :)

Anyagilag nem jártam jobban, mint az előző munkahelyemmel, de rosszabbul sem. Napi 8 km-el többet kell tekernem, mint Y&R-ba, ellenben megszabadultam a Kékektől! Ráadásul kaptam még egy Macbook Pro-t, ami a munkaeszköz szerepét tölti be és azt azért be kell valljam, hogy ez elég jó motivációs tényező! Az iroda egyelőre átmeneti, ősszel költözünk egy új helyre a Graphisoft Parkon belül. Ja és ami nagyon tetszik, hogy a belső kommunikáció 21. századi céghez méltóan Gmailen és Skype-on zajlik! Internet FTW! (Van itt egy nyomtató is, de működni még nem láttam.) A kollégák jó arcok. Képzelj el kb 60 embert, akiknek a zöme valamit programoz, aztán akad még pár projektmenedzser meg designer. A közös nevező a kockulás minden szinten. Persze én csak nézek ki a fejemből, mikor a progosok elkezdenek dobálózni hangzatos és titokzatosnak tűnő rövidítésekkel, meg kóder szakzsargonnal, vagy amikor a konyhában mutogatják egymásnak az újonnan letöltött mobiljátékokat és egyszer csak hangos fegyverropogás társul a roppanós debreceni sült kolbász mellé, vagy amikor péntek este hatkor leülnek páran a C64-en játszani. Igen, van az irodában C64! Aztán van még csocsó is, a rend kedvéért :)

Jól érzem itt magam. Nem kell korán bejönni, reklámmentes környezet (picit fura, de meg lehet szokni), nincs ostoba ügyfél akit megvuduznék, új kihívások vannak, amelyek teljesen másfajta gondolkodást kívánnak meg, mint amiben eddig részem volt. A legfaszább az, hogy este hatkor nem akarok fejvesztve menekülni az irodából.

Ma már úgy néz ki, hogy az első másfél hét lájtos tempója után beindul a gépezet. Nadrág felkötve, hadd tologassam a pixeleket!

Bye-bye Y&R

Utolsó munkanapomat töltöttem ma a Young & Rubicam reklámügynökségen, jövô héten a már a Ustream-nél tologatom a pixeleket. Kereken öt hónapig voltam itt, és csakúgy mint az Ogilvyben, itt is a Kékek anyagain kellett dolgoznom. Cseberbôl-vederbe, mondják erre. Nagyon jó volt itt dolgozni, jó volt a fizu, szuper volt a társaság, volt csocsó, csak a Kékek ne lettek volna... Ez van, elôbb-utóbb tovább kell lépni, nálam ez most elôbb jött el. Pár embert azért hiányolni fogok...

Függöny.

Ipolytarnóc

Az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt hetekben történt: nemrég kaptam egy mailt, hogy kiállítánák néhány munkámat a Bükki Nemzeti Park Ipolytarnóci Ősmaradványok nevû létesítményében. Egész pontosan egy állandó és egy idôszakos kiállításról van szó az épület különbözô helyiségeiben. Az állandó lenne a 365BP-nek egy részlete, az idôszakos, amelyre júniusban kerül sor a természetfotóimból állna. Hétvégén voltam megnézni a helyszínt, ami természetesen nem a klasszikus kiállítóterem, de elsô önálló kiállításnak úgy gondolom tökéletesen megfelel, sôt, el sem tudom mondani mennyire örülök ennek a lehetôségnek! Jelenleg a kiállítás részletein dolgozunk, a 365BP-t már Húsvétra szeretnék kitenni, tehát az idô szorít. Ami teheti, az menjen el Ipolytarnócra, a kiállítás és az ôsmaradványok mellett remek túrázási lehetôségek vannak a környéken.

Ha már ott voltam, kipróbáltam a 4D mozit, amely kb. 10 percig tartott, de úgy visítottam közben mint egy kisgyerek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy levetítenek egy sima 3D-s filmet, természetesen adnak hozzá szemüveget és egy hidraulikus szerkezet által mozgatott székbe ültetnek. Bár a szék maga csak néhány centimétert mozog, a 3D-nek köszönhetôen az élmény olyan, mintha valóban ott lennél és veled történne. Pl amikor több ezer méteres magsságból elkezdesz "zuhanni" és hirtelen egy Ötödik elem által ihletett városrészben találod magad, ahol iszonyatos sebességgel cikázol jobbra-balra, az nagyon o-da-basz. Minden korosztálynak ajánlott, de szívbajosok, tériszonyosok, epilepsziások lehetôleg kerüljék.

Audrey Kawasaki

Kb. 5-6 évvel ezelôtt, még a fôiskola alatt bukkantam rá erre a fiatal japán tehetségre, aki azóta már az Államokban él és alkot. A szigetország kultúrájában sok évszázados hagyományra tekint vissza a fatáblákra való festés mûvészete, Audrey is ezt a médiumot választotta mûvei alapjául. Stílusa az Art Nouveau és japán manga egyedi keveréke, képein javarészt erotikusan pózoló vagy fájdalmasan nézô fiatal lányokat ábrázol. Elsô pillanatra beleszerettem a mûveibe, és akkor elhatároztam, hogy ha egyszer megengedhetem magamnak, akkor beszerzek egyet az alkotásai közül. Feliratkoztam a levlistára és évente párszor kaptam egy-egy levelet, hogy akkor most lehet rendelni printet, vagy meg lehet venni eredeti képet, sok száz dollárért. Persze sosem volt rá pénzem, illetve ha lett is volna, ki kellett volna találnom, hogyan élek túl egy-két hónapig üres zsebbel.

Aztán valamikor január végén jött egy újabb levél, amelyben két képét "dobta piacra", de csak nyomat formájában. Amikor megláttam a "Yuuwaku"-t, egyszerûen tudtam, hogy ez az a kép, amire eddig vártam. Nem tudom szavakba önteni mennyire megfogott. Aztán már csak meg kellett küzdenem azzal az érzéssel, hogy nagyon sok pénzt adok ki egy gyönyörû képért, gyönyörû kerettel (280$ postaköltséggel), amelynek hozzám való eljutásának utolsó fázisát a Magyar Posta intézi. Volt már rossz tapasztalatom velük, és sok más ismerôsömnek is.

Az amerikai postának hála a kép útját nyomon követhettem, akkor kezdtem el parázni, mikor kaptam egy mailt, hogy megérkezett a magyar vámra. A külföldrôl érkezô áruk átjutásának ez az egyik kritikus pontja, a másik ott van, amikor a Posta új számot ad neki (bár ez lehet ugyanott történik), ami ugyebár nem egyezik az eredeti amerikaival, így megszûnik a nyomkövetés, ráadásul a címzett a büdös életben nem tudja kideríteni, hogy mi a csomag új száma, mivel errôl nem értesítik. Egy kedves ismerôsömet idézve "így lop legálisan a Magyar Posta". Elôttem ismeretlen okok miatt a csomagom nem kapott új regisztrációs számot Mo-ra érkezve és nemsokára átvehettem. Nagyon régóta nem bontottam ki dobozt ennyire izgatottan. Tökéletes állapotban érkezett meg, szignózva és sorszámozva. Az enyém a 42. az 1330 eladott képből :) Most az asztalom fölött lóg.

Sajnos csak ritkán van alkalmam áldozni a mûvészet oltárán, de minden alkalom hihetetlen jóérzéssel tölt el és csak reménykedem, hogy egyszer majd hasonló sikereket érek el a képeimmel, de addig még hosszú az út.

Yuuwaku

Vissza a suliba

Egy gyenge pillanatomban ránéztem a blogomra és meglepődve tapasztaltam, hogy legutóbbi három bejegyzésem filmekről szól, ami annyira nem jó, mivel én nem filmes blogot vezetek, hanem egy olyat, ami rólam szól. Pedig ami azt illeti, még legalább 10 filmes bejegyzést írhatnék, mivel múlt héten bekaptam egy elképesztően letaglózó tüszős mandulagyulladást, több mint egy hétig 38-39°-os lázzal feküdtem itthon, tömtem magamba a gyógyszereket, antibiotikumot, és abban a néhány rövid órában, amikor kicsit jobban voltam, megnéztem egy-egy filmet. Javulás csak azután következett be, miután édesanyám feljött a Nagy Faluba, hogy hétvégén ápolgasson. Fura, de az anyáknak van egyfajta jótékony hatása az emberre az ilyen rossz időkben.

Szóval a blogolásra visszatérve, nemrég olvastam valahol, hogy a Twitter és Fészbuk előretörésével egyre kevesebb blogpostot írnak a bloggerek és úgy tűnik ez rám abszolút érvényes, hiszen az elmúlt hetek legfontosabb történéseit mindenkivel Twitteren és Fészbukon osztottam meg, pedig némelyikük simán megérdemelt volna egy blogpostot, úgyhogy most ömlesztve leírok ide mindent.

A hónap első legnagyobb eseménye az volt, hogy a 365Budapestről megjelent egy egész oldalas cikk a Time Out Budapest magazin első számában, amiről csak annyit tudok mondani, hogy KURVAJÓ és NAGYON ÖRÜLÖK, vegyétek meg, öccázé' adják bármelyik újságárusnál, még annyit segítek, hogy a 8. oldalra kell lapozni :)

Aztán a másik nagy esemény szintén a 365BP-hez köthető, ugyanis január végén kaptam egy mailt az egri Eszterházy Károly Főiskola egyik hallgatójától, hogy szaknapot szerveznek a kommunikáció szakos hallgatóknak "Hogyan készült?" címmel. Mondanom sem kell, nagyon hízelgő volt a felkérés, azonnal igent mondtam rá, csak azt nem tudtam, hogy fogok én 200 embernek előadást tartani, amikor fősulin a Prezentációs technikák óráinkat folyamatosan ellógta a tanárunk, 30 főnél nagyobb tömegnek soha nem prezentáltam és egyszerre 300 embernek csak akkor beszéltem 5 percig, amikor 2003-ban (vagy 2004-ben?) a Külker Gólyatábor főszervezője voltam és a tábor elején ismertetnem kellett a Gólyákkal a tábor szabályzatát. Magyarul be voltam parázva rendesen, viszont kedves ex-kollégáimtól kaptam sok jótanácsot a prezit illetően és elkezdtem megírni a vázát. Sajnos a betegség másfél héttel az előadás előtt kapott el, így pont akkor haladtam a leglassabban, amikor a legjobban kellett volna, ráadásul félő volt, hogy nem gyógyulok meg addig. Végül az előadás napjának hajnalán sikerült befejeznem, Eger felé a vonaton egyszer elpróbáltam - elég siralmas volt -, majd az eredeti tervhez képest egy kis csúszással elmondtam a mondókámat a hallgatóknak. Az elején volt egy kis lámpaláz, bele is sültem a szövegbe, de miután ezen túltettem magam, már viszonylag flottul ment minden. Király volt na, és nem is voltak 200-an, ahogyan előre paráztattak, kb 50-60 fő ült a teremben. (Két előadás zajlott párhuzamosan.) Úgy döntöttem végül, hogy éjszakára maradok Egerben, mivel nagyon agitáltak az esti bulira és őszintén szólva nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Végülis csak öt éve végeztem a fősulin, és amikor néztem, ahogy a szervezők fel s alá rohangálnak, intézik az intézendőket, visszajöttek a régi szép emlékek, amikor még a KHE-ben (Külkeres Hallgatókért Egyesület) ugyanezt csináltuk minden rendezvény alkalmával. Néha nagyon elérzékenyültem, de ezt betudom a másfél héten át tartó begyógyszerezett állapotnak. Az előadások után volt egy kis vetélkedő a hallgatóknak, ahol az ÁJKÓ nevű csapat sorait erősítettem. A vetélkedőn különböző reklámfilmzenéket játszottak le és ki kellett találni, hogy melyik reklámban szólt a zene. Kiderült a csapatomról, hogy senki nem néz tévét - velem együtt - ennek ellenére az esti eredményhirdetésen kiderült, hogy mi nyertük meg a vetélkedőt :)))) Mondanom se kell, volt nagy vigadalom, megpróbáltam módjával piálni, mert nem vágtam mennyi gyogyó van még bennem, de így is sikerült közepesen eláznom. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárult az a szlovák színes-szagos 50°-os rövidital, amit a szervezők itattak velem. Másnap aztán visszavonatoztam a Nagy Faluba, pénteken meg már bementem dolgozni.

Szóval ezek voltak az elmúlt hetek fontos eseményei. Még a betegség előtt határozottan ráálltam arra, hogy végre kiadót találjak a 365BP könyvnek, de ez félbeszakadt, jövő héten viszont újult erővel nekifekszem. Már többen kérdezték, hogy mi van az új projekttel, mikor indul, de sajnos a betegség miatt és programozó cimborám sok munkája miatt ez is csúszik, viszont jó hír, hogy újra beindult a szekér, már van egy félkész weboldal, csak néhány dolgot kell még a helyére tenni és akkor dübörgünk tízezerrel.

Most viszont, hogy megírtam a blogpostot, tiplizek ki az utcára és készítem a képeket az új projekthez, mivel nagyon fasza idő van!

Equilibrium

Már harmadik napja fekszem itthon betegen 38-39°-os lázzal, amiből egyébként kurvára elegem van, és mivel ilyenkor nem sok szórakozási lehetőség akad, filmeket töltök le és nézek meg. Tök véletlenül bukkantam rá az Equilibrium című filmre, amelyről az első infóm az volt, hogy Christian Bale alakítja a főszerepet. Gyorsan rákerestem az IMDB-n, ahol 7.8-as átlaga van, ami, valljuk be, nem szar. Csak azt nem értem, hogy ez a film, hogy kerülhette el a figyelmem az elmúlt 8 évben? Merthogy kurvajó!

A történet a nem túl távoli jövőben játszódik, valamikor a III. Világháború után. Az emberiséget egy újfajta "vallási" szekta vezeti, élén az Atyával. Betiltottak mindennemű művészeti alkotást: könyveket, festményeket, zenét és az emberi érzéseket is, mert a csoport szerint ez vezet a háborúkhoz, így az emberiség pusztulásához is. Ezt úgy érik el, hogy az embereknek egy Prozium nevű szert kell beadni maguknak napi szinten. Természetesen vannak ellenállók, akik megtagadják a szer használatát, így ők érzésbűnözőkké válnak, a társadalom ellenségeivé. Az érzésbűnözők felkutatását és elpusztítását végzi a Grammaton Papság, amelynek vezetője John Preston (C. Bale). Ezek a papok tökéletes gyilkológépek, nem szaroznak, nem kérdeznek, csak lőnek. Egyik reggel Preston elmulasztja bevenni a Prozium adagját és szép lassan rájön arra, hogy vannak érzései. Na, itt kezdenek el bonyolódni a dolgok, ugyanis Prestonnak nem könnyű azt a munkát folytatni, amiben egész életében hitt, de egyre inkább megkérdőjelezi az ésszerűségét.

A színészi alakítások közül egyértelműen Bale-é emelkedik ki toronymagasan, de nem tudnék felidézni olyan karaktert, aki nem tűnt hitelesnek. A sztori teli van csavarokkal, amelyek a legváratlanabb pillanatokban csapnak le a gyanútlan nézőre, ez kifejezetten jó pont a filmnek. Aztán ott vannak még az elképesztően jól megkoreografált harcjelenetek. Egyszerűen lenyűgözőek. Ha ugyanúgy lelassították volna néhányszor, mint a Mátrixban, akkor valószínűleg azt mondanám, hogy gyönyörűek, de így csak majdnem. Azért nincs miért szégyenkezni így sem.

Erősen ajánlott film. Verdikt: 9/10

A hazugság feltalálása

Vasárnap este átgurultam Danielsanhoz dumálgatni, aztán megmutatta a címben szereplô filmnek az elejét. Annyira tetszett, hogy azon mód megnéztük és nem bántam meg.

Képzelj el egy olyan világot, ahol az emberek természetükbôl fakadóan igazat mondanak. Nincsenek kegyes hazugságok, csalók, kamuzós reklámok, aljas fônökök, sokszereplôs filmek, mindig mindenki megkapja az arcába a kôkemény valóságot. Nem tudod elképzelni milyen lehet, ugye? Na, már csak ezért meg kell nézned a filmet!

A film fôhôse Mark Bellison, aki egy hatalmas lúzer, Ricky Gervais alakításában. Mark forgatókönyvíróként dolgozik (legalábbis a film elején), szerelmi élete nincs, randijától meglázó kosarat kap, anyja az öregek otthonának a "Ki hal meg legközelebb?" klubjának a vezetôje, aztán kirúgják a munkahelyérôl és a fôbérlôje is ki akarja dobni a lakásából, mert nincs elég pénze. Szóval elég szarul áll a szénája. Élete legrosszabb napján véletlenül feltalálja a hazugságot, ami egy elképesztô lavinát indít el az életében, aztán kicsit késôbb az egész emberiségében. Újra talpra áll, de túl késôn jön rá az örök igazságra, hogy a nagy felfedezések nagy felelôsséggel járnak. Nem akarom lelôni a film legnagyobb poénjait, ezért a történet mesélésében itt meg is állok, a többit látni kell.

Csak a film megnézése utáni napon esett le, hogy valójában egy kôkemény társadalomkritikát néztem végig, csak a röhögéstôl nem vettem észre. Minden és mindenki megkapja a magáét: a filmgyártók, a reklámipar, a vallások, a szépek, gazdagok, csúnyák és a szegények. (Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a mi világunk a hazugságok miatt ilyen izgalmas?)

Verdikt: erôs 7-es. Ajánlom minden korosztálynak.

The Imaginarium of doctor Parnassus

Tegnap megnéztük _Nec-cel és Mazsival a magyar fordításban "Doktor Parnasszus és a képzelet birodalma" címû új Terry Gilliam filmet a Corvinban. Én nem tudom mit szed Gilliam, de meglehetôsen elborult alkotás lett ez is, hasonlóan korábbi nagysikerû illetve kultikus filmjeihez, mint a Brazil, 12 Majom, Félelem és reszketés Las Vegasban. A sztorit kicsit visszafogottabbnak éreztem az elôbb felsorolt mûvekhez képest, de kerek volt az egész és ezt illetôen nem volt hiányérzetem a film végén. A Doktor Parnassus gyakorlatilag a fausti történet újrafeldolgozása, csak más körítéssel. A film készítését beárnyékolta a fôszereplô, Heath Ledger halála, aki a forgatás ideje alatt távozott az élôk sorából. A forgatókönyv átírásával és új arcok bevonásával sikerült a Heath-el fel nem vett jeleneteket leforgatni, így a film bizonyos részeiben Johnny Depp, Jude Law és Colin Farrel veszik át a szerepét.

Valamiért most nem érzek elég ingert magamban, hogy jól kivesézzem a filmet, mert belekötni nem nagyon tudnék, a szereplôk közül meg csak a Valentinát alakító Lily Cole-t említeném, mert dögös csaj, az ördögöt alakító Tom Waits-et, akinek a fizimiskája tökéletesen illett ehhez a szerephez és Verne Troyer-t emelném ki, aki tökéletesen alakította a törpét, de talán ez volt az elsô olyan film, amiben éreztem, hogy a fickó színészkedni is tud. A látványt illetôen nincs okom panaszra, egy hatalmas mese az egész film, ennek megfelelô díszletekkel és karakterekkel, kellemes volt a szemnek, na!

Verdikt: 8/10. Jó film, többször nézhetô.

Blog-buhera

Már egy ideje untam a jobb oldalon lévő sávot, ami sokkal inkább valami tömény információhalmaznak tűnt, ami ráadásul nem is volt vonzó önmagában. Akartam egy külön widgetet a videóknak, fotóknak, twitteknek, hogy több legyen a vizuális inger a blogon és hogy haladjak má' a korral. Mivel a Blogger widgetjei nem nyerték el tetszésemet mert nincs sok szerkesztési lehetőség, kicsi guglizás után rábukkantam a Widgetbox-ra, ahol akár regelés nélkül is elkészíthetünk magunknak mindenféle típusú, színű, méretű widgeteket. Persze ha nem regeltél az oldalon, akkor ott maradnak a kis reklámok a doboz alján, de Pro acc-al eltüntetheted (30$). Az elkészített widgetet már egyszerűen lehet embeddelni a Bloggerre. Elég jó alkalmazás ez a Widgetbox, könnyű használni, szinte minden részlet testre szabható a boxokon. Szerintem idővel még készítek többet is, de kezdetnek megteszi ez a három. Vélemény?

Számadás 2009

Eljött 2010 és még adós vagyok magamnak a tavalyi év összegzésével, úgyhogy jobb ha hozzálátok.

Az év nagy sikerélményei:
1. 365Budapest. Megjelent a Unit Magazinban, volt TV mûsorban, bár nem tudtam róla, a Goldenblogon külön kiemelték és rengeteg követôje volt a világ minden tájáról.
2. Az új lakásom.
3. Az új tetoválásom.

Blog: Idén lájtosabbra vettem a figurát, mint 2008-ban, ugyanis idén csak 79 postot írtam, 26-tal kevesebbet, mint tavaly elôtt. Nem mintha ez annyira rossz arány lenne, de azért elég nagy visszaesés és sajnos gondjaim voltak a rendszerességgel is, valamint csomó dologrôl nem írtam, amirôl viszont kellett volna. Sajnos.

Webkettô: Idén elkezdtem használni a Twittert, elôbb kellett volna, lett saját Tumblr-em kettô is, miután kettôben már kollaboráltam már egy ideje és nyitottam Pólóboltokat is. Azok mondjuk még fejlesztésre szorulnak.

Munka: Az év elejét még az Ogilvyben kezdtem, ahol úgy indult az Újév, hogy kirúgtak sok embert, aztán pár hónappal késôbb megint, aztán megint, aztán egyszer csak én is sorra kerültem, miután elvesztettük a fô ügyfelünket, a Kékeket. Aggodalomra semmi ok, szerencsére (?) hamar lett új helyem a Young & Rubicam reklámügynökségen, ahol cseberbôl vederbe kerültem, mert továbbra is a Kékeknek dolgozhatok. Ezt hívják úgy, hogy a sors fintora illetve egyes helyeken SZÍVÁS! Ezen kívül volt 1-2 extrameló, amelyek nagyon jól jöttek.

Anyagi javak: Ôszintén szólva fogalmam sincs, hogy idén milyen kütyüket vettem, ami említésre érdemes, kivéve talán az Android telefonomat. Az idei év a spórolásról szólt, mivel év elején vettem egy lakást, ez elég nagy kiadás volt és még bô 20 évig az lesz. Ennek fényében ugyebár ott kellett hagynom a vári lakást, ami életem legjobb albérlete volt és egyben életem egyik legjobb szakasza, majdnem 2 évig! Néha még hiányzik egy picit. Aztán ott van még az a rohadt Diákhitel, amit megint megemeltek, meg kifizettem a lakás illetékét, valahogy túléltem a Karácsonyt meg a Szilvesztert, szóval volt baj bôven.

Emberi kapcsolatok/Magánélet: Az ember próbálkozik és nem mindig jön össze, ahogy idén is kudarcot vallottunk Ágival. Nem akarok vele többé kudarcot vallani és szerintem ô sem velem, így mindennemû kapcsolatot megszakítottunk. Mózes kiment Londonba Dius, Dain, Atis és Zsu után. Hívnak, hogy menjek én is, de sok mindent nem érzek ezzel kapcsolatban, fôleg az elhatározottságot, és amúgy rohadtul nem akarom itt hagyni az új lakásom. Ezeken túl rengeteg emberrel ismerkedtem meg idén, köszönhetô ez fôleg a 365BP-nek. Elôzô munkahelyemrôl megmaradt a kapcsolatok egy része, ha nem is napi szinten, de sok emberrôl tudom mi a helyzet.

Szórakozás: Nem mondhatom, hogy túlzásba vittem. Talán havi egy kisebb-nagyobb buli becsúszott, voltam Balatonsoundon, amirôl amúgy majdnem lemaradtam, vizuáloztunk a Szigeten, ami hatalmas élmény volt, amúgy meg baromi keveset VJ-ztünk idén, szarul jött ki minden.

Utazás: Tavaly nem utaztam az ország határain kívülre, pedig voltak tervek, de aztán mind befuccsolt. A legmesszebb ahova eljutottam az Zala megye volt, ex-fônököm által szervezett csapatbúcsúztató bulin.

Tervek: Idén ki akarok menni Londonba meglátogatni a kinti barátaimat, szeretnék legalább egy hetet eltölteni ott. Nyáron fel akarom újítani a lakás egy részét, biztos jó móka lesz. Elvileg pár hét múlva beindítom az új fotóprojektemet, ami nagyobb, hosszabb és remélem érdekesebb is lesz, mint a 365Budapest és mindezek ellenére szeretnék újra magánéletet. Azért gondolom, hogy ez sikerülni fog, mert rengeteget tanultam a 365Bp alatt, ami nem volt hibamentes. Nem napi szintû postolásra törekszem és most nem akarom minden szabadidômet erre áldozni. Egy picit elôre dolgoztam, kb 5-6 hónapra való anyagot gyûjtöttem össze az elmúlt 3 hónapban. Továbbá nem egy évben gondolkozom, ez egy olyan dolog lesz, amihez van idô bôven és ha lemaradásom van, könnyû lesz behozni. Drukkoljatok, szar dolog a magány. (Jogosan vetôdhet fel benned a kérdés, kedves Olvasó, hogy ha itt siránkozom a sivár magánéletem miatt, akkor miért kezdek neki egy ilyen nagy volumenû dolognak? A válasz tök egyszerû: mert kitaláltam, mert meg tudom csinálni faszán, mert értéket közvetít és mert rohadtul elhivatott vagyok ebben a tekintetben.)

Boldogabb és sikeresebb Új Évet kívánok mindenkinek, mint az elôzô volt!


New Year's Resolution Generator

Metro4 fotóséta

Jól kezdtem az újévet, hála az Indafotónak, ugyanis 2-án fotósétát szerveztek az épülô 4-es metróba, egész pontosan a Gellért tér és a Kálvin tér közötti szakaszra. Még a szilveszteri ôrületet sem tudtam igazán kipihenni, még mindig hatással van rám a party-lag (jet lag után szabadon) és aznap is éppenhogy odaértem a BME elé, szinte azonnal indultunk lefelé. Hozzá kell tennem, hogy a lemenetelem egyik feltétele volt, hogy tudjak munkavédelmi sisakot szerezni, amit 30-án sikerült megtennem, miután bejártam az internetet meg 1-2 munkaruházati boltot, amelyek többsége nem is volt nyitva. Szóval délben lement a 4 emeletnyi mélybe kb 60 ember fényképezôgépekkel, vakukkal, állványokkal és ahhoz képest, hogy milyen sokan voltunk, elég könnyen lehetett kezelni a tömeget, legalábbis én úgy vettem észre. Senki nem tûnt el, nem zuhant le, történt ugyan 1-2 tárgyi és lelki sérülés, fôleg nálam, amikor az egyik utolsó képemnél guggolás közben hosszában kettéhasadt a seggemen a nadrág. Szerencsére reggel dupla réteget vettem fel, így nem fagyott le a sejhajom azonnal. A Kálvin téren jöttünk ki a felszínre, de másoknak vissza kellett gyalogolniuk a Gellértre, hogy leadják a kölcsönsisakokat. Az egyharmadnyi Spottr stábbal kerestünk gyorsan egy pub-ot a Szerb utcában és odahívtunk még pár fotósétálót. A hely szinte azonnal megtelt, fôleg mivel 10 embernél több nem fért el.
Ja, azt majd elfelejtettem, hogy pálinkáztunk lent a Fôvám tér alatt :) Egyszercsak elôkerült a laposüveg, meg 4 fém stampós pohár és toltuk arcba a natúr tüzelôanyagot, bár odalent kellemesebb volt az idôjárás, mint a felszínen. Kedvcsinálónak kitolok ide pár képet, a többit meg lehet tekinteni a Flikkeren.


Amúgy szvsz ez a metró a büdös életbe nem fog el készülni. Lesz itt fotóséta még 5 év múlva is!

Avatar

Megint hirtelen felindulásból mozibamenést követtem el, mivel szerencsére szerdán rövid nap volt bent a cégnél, így délután 1-kor egy ex-kollégámmal összebeszélve jegyet foglaltunk az Avatar-ra az IMAX 3D-ben az Arénában. Volt kb másfél órám, hogy odaérjek, csak előtte haza kellett békávéznom 1-2 dologért és kénytelen voltam a kezdődő esőben elindulni, ha oda akartam érni. Nos, nekem sikerült, a havernak nem, kicsit nagy volt ma a dugó a városban. Mázlimra a kanyargó sorban messze elöl megláttam régi főiskolás ismerősömet Bellát és pasiját, akik odahívtak magukhoz és én pofátlanul kikerülve kb 200 embert odaálltam melléjük. Pont ők kerültek sorra:) Oké, majd akkor bazmegelj, ha Te nem ezt tetted volna a helyemben. Na látod! Ami még szebbé teszi a szituációt, az a tény, hogy mivel a lefoglalt jegyeket nem tudták időben átvenni az eredeti tulajdonosaik, akik valószínűleg mögöttem álltak a sorban, rengeteg hely felszabadult és konkrétan a legfaszább pontról nézhettem végig a mozit 3D-ben! HA! HA-HA!

Hogy is volt az a markeingbullshit? James Cameron az évszázad filmjét csinálta meg? Lehet, hogy annyira nem volt bullshit, de szerintem az évszázad filmje egy olyan film lehet csak, amibe nem lehet belekötni. Essünk túl a negatív részen, nem lesz sok. A sztorit már a trailerből ki lehetett találni, aztán jöttek az infómorzsák a filmről, ami rendjén is van, de én speciel szeretem, ha egy film dramaturgiája rejteget meglepetéseket. Az Avatar annyira nem felelt meg ennek az elvárásnak, a legtöbb fordulatot előre kitaláltam és be is jött. Nehéz szabadulni a hálivúdi kliséktől, ugye James? Már a karakterek önmagukban elővetítettek bizonyos történéseket, fejlődésük viszonylag egysíkúnak mondható, főleg a főszereplőtől vártam valami mélyebb belső küzdelmet, de ezt nem érzékeltem. Kb ennyi negatívumot tudok a filmmel kapcsolatban felhozni.

A pozitívumot egyértelműen a látvány és néhány szereplő testesíti meg. Az emberek oldaláról ott van Giovanni Ribisi, aki tökéletesen testesíti meg a könyörtelen Vállalatot. Tudja, hogy rosszat cselekszik, ezzel egy cseppet sem törődik. Stephen Lang, aki a könyörtelen ezredest alakítja, az egyik kedvenc figurám. Olyan, mintha egy öreg Schwarzeneggert gyúrtak volna össze a Hivatali Patkányok "főnökével". Ahogy ott ál katonás eleganciával a fedélzeten, kezében egy bögre kávéval, miközben alatta szarrá zúzzák az emberek a környéket és tök elégedett, mert szerinte ez így van rendjén, mert ez a parancs. Tökéletes. Sigourney Weaver, mint a főtudós, szintén tökéletes választás. A karaktere egy picit az Asimov könyvek Susan Calvinját jutattja eszembe. Azt megemlíteném, hogy Cameron és Weaver az Aliens óta nem dolgozott együtt. A főszereplőről, Sam Worthington-ról nem tudok se jót se rosszat mondani, nem nyújtott kiemelkedőt, de állta a sarat. Zoe Saldana, aki a Naavik vezetőjének a lányát, Neytiri-t alakította viszont nagyon jó volt a szerepében, mondom ezt mindazok ellenére, hogy a vásznon végig egy 4 méteres kék macskaként láttuk. És itt jön képbe a látvány. Az egy dolog, hogy a Cameron által elképzelt idegen világ - a Pandora bolygó - az egyik leggyönyörűbb, amit valaha filmre megálmodtak és meg is valósítottak (kedvencem az éjszaka UV-fényárban tündöklő dzsungel, BE-SZA-RÁS), de ahogy a Naavikat megcsinálták, az egyszerűen bámulatos. Az elmúlt 10 évben sorra jöttek ki az durvábbnál-durvább CG animációval készült filmek, de ennyire tökéletes mimikával rendelkező antropomorf földönkívüli élőlényeket még nem pipáltam. Amúgy az Avatar ötlete '95-ben került a fiókba, mivel akkor még nem állt olyan szinten a technológia, hogy megcsinálhassák azt, amit Cameron megálmodott. Ő azt akarta, hogy a lények arcán felismerhetőek legyenek az érzelmek és igazinak tűnjenek. Sikerült neki és szerintem megérte ennyit várni, mert igen sokat rontana a film élvezhetőségén, ha mondjuk Final Fantasy szintű mimikára lennének képesek a Naavik. Van egy nagyon jó making of videó, ami mélyebb betekintést nyújt a munkafolyamatba és elmondja azt, amit én nem tudok, érdemes megnézni.

Szóval a látvány odatett rendesen, főleg 3D-ben! A film végén lévő kb 20 perces csatajelenet pedig valami elképesztő volt, főleg azért, mert fel lehetett fogni az eseményeket! A Transformers filmeket pl azért kedvelem egyre kevésbé, mert a csatajeleneteket képtelenség ésszel felfogni, annyira rángatózik a kamera. Volt néhány nagyon megható jelenet, továbbá nem elhanyagolható az a burkolt üzenet sem, hogy addig változtassunk a viselkedésünkön, addig mentsük meg a Földet, amíg nem késő. (Divatba jöttek mostanában ezek az öko-filmek, nem?) Komolyan elgondolkodtam azon, hogy még egyszer meg kéne nézni moziban, ami nálam elég ritkán fordul elő.

Verdikt: 9,5/10. Erősen ajánlott moziban megnézni! (Most vissza kéne mennem a korábbi filmes posztjaimhoz és le kéne pontoznom a Transformerst, de nem teszem meg, mert az akkori véleményemet tükrözi. Ez van, fejlődik az ember.)

Pólómánia reloaded

Talán egyszer régen írtam itt a blogon arról, hogy hébe-hóba bedolgozok régi haverjaimnak, Matyinak és Lacinak, akik a Pólómániát futtatják. Így volt ez novemberben is, amikor ipari mennyiségû pólót retusáltam nekik a kb 2 hete elindult az új oldalukhoz, ami elég komoly ráncfelvarráson esett át.

Sokkal szebb lett, mint az elôzô verzió, ami három évig húzta az igát, másrészt a pólószerkesztôn nagyon sokat javítottak és fejlesztettek a fiúk, harmadrészt pedig egy teljesen új szolgáltatást indítottak el Partner Program néven. Ennek lényege, hogy regisztráció után bárki létrehozhat magának egy személyes pólóboltot, feltölthet saját mintákat vektoros ill. pixeles formátumban és a Pólómánia által forgalmazott termékekkel létrehozhat saját termékeket, amelyeket aztán a boltjában árulhat. Nyilván nem ôk találták fel a spanyolviaszt, külföldi oldalakon már találkozhattunk ilyennel, de magyar viszonylatban szerintem ôk viszik a prímet. Külön jó pont, hogy nem kell semmilyen programozói tudás a boltunk kinézetének kialakításához, egy tök átlátható és pofonegyszerû kezelôi felületen állíthatjuk be minden egyes oldalelem színét, saját fejlécet és háttérképet is beállíthatunk. Van külön kezelôfelülete a mintáinknak és az általunk létrhozott termékeknek. A termékeink kezelésén még lenne mit javítani (pl csoportos beállítások hiányoznak, lehetne drag-n-droppal rendezgetni ôket), de egyelôre az sem szar ami most van és amint lezajlik a karácsonyi ôrület, további fejlesztések várhatóak. Minden egyes terméknél be lehet állítani, hogy mennyi jutalékot kapjunk az eladott darabok után. Nyilván semmi értelme ingyen dolgozni, de minél magasabb jutalékot állapítasz meg magadnak, annál drágább lesz a terméked ára, ami nem biztos, hogy vonzó ajánlat lesz a potenciális rendelôknek, tehát ezt jól ki kell sakkozni.

Hogy jobban el tudd képzelni, mirôl is van szó, az alábbi képekre kattintva két boltot szeretnék bemutatni, ahol az általam készített mintákkal megdizájnolt pólókat, pulcsikat, bugyikat stb. lehet rendelni. Igen, ez itt a reklám helye, kattints és böngéssz, küldd tovább ismerôseidnek, tedd ki a Fészbukra, iwiw-re, twitterre, delicious-re, mindenhova.

Itt nonfigurítív stílusban készített mintákat találhattok. Sajnos a legjobb mintáimat nem tölthettem fel az oldalra, mert NSFW és 18-as karika, de talán a többi sem annyira rossz.

Itt elsôsorban szöveges mintákkal elkészített termékeket láthattok. Többnyire a randomszerûen az eszembe jutó elvont, értelmetlen, oda nem illô gondolataimból és szavakból áll a gyûjtemény, de van köztük olyan is, aminek tetszik a hangzása. Tervezem, hogy néhány szöveg mellé majd készítek mintát is, de az tuti csak 2010-ben fog megvalósulni.

Nagyon régóta szerettem volna egy ilyen helyet, ahol a saját agymenéseimet tudom pólóra nyomva árulni. Meggazdagodni nem ebbôl fogok, a jutalékomat is viszonylag alacsonyra állítottam be, leginkább hobbiból csinálom. Egyelôre még nincs túl sok termékem a kirakatban, mivel csak múlt héten kezdtem el a dologgal komolyabban foglalkozni, de folyamatosan töltök fel újakat és a minták is szaporodni fognak. Aki esetleg szeretne rendelni, de más pólóra, színben stb akarja, mint ahogy most az oldalon látható, az bátran írjon egy mailt és megteszem, amit lehet.

2012

Figyelem, spoileres írás következik, tehát aki még nem látta a filmet az ne olvassa el, bár jobban teszi ha mégis, mert lehet, hogy nagy csalódástól mentem meg.

Roland Emmerich megint "nagyot" alkotott, pedig a legutóbbi remekmûve után megfogadtam, hogy kerülöm a filmjeit mint a pestist, de a rohadt marketinggépezet, ami iszonyat nagy hype-ot csapott a film körül, olyannyira hatékony volt, hogy fenntartásaim ellenére el akartam menni a moziba, csak hogy a látványt élvezhessem. (Ne higgyetek a reklámoknak.) Szerencsére a hugom hétvégén letöltötte illegálisan én pedig hirtelen felindulásból lemondtam a mozis terveimrôl és ajánlottam, hogy nézzük meg. Nem kellett a film végét kivárnom, hogy tudjam, bölcs döntést hoztam.

Kezdjük ott, hogy egyszerûen túl sok a borzalom. Vágom én, hogy a világ legnagyobb katasztrófafilmjérôl van szó, nyilván hullanak az emberek mint a legyek, de egy majdnem 2 és fél órás filmben legyenek már legalább apró poénok, amik ellensúlyozzák a borzalmakat és a fô(bb) szereplôk tengôdését nyomorúságos életükben. Több mint egy órát kellett várnom ahhoz, hogy elhangozzék az elsô olyan poén, ami bár nem volt egy szellemes beszólás, de legalább viccesen adták elô. Kurvára nyomasztó volt a film és nem csak a poénok hiánya miatt, hanem a közepesen vagy annál rosszabbul teljesítô színészek miatt.

A fô karakter - Jackson Curtis (John Cusack) - elvált apa, bukott író aki csak hétvégéken láthatja gyermekeit, ráadásul az exfeleségének már van új pasija, aki sikeres plasztikai sebész LA-ban és a fia imádja, míg Jacksont annyira nem. Magyarán elég szerencsétlen ember, de rájön, hogy a kormány a Yellowstone parkban egy nagyon titkos kísérletet folytat és a darabokból összerakja, hogy a világnak hamarosan ANNYI. Oliver Platt, mint az elnök egyik jobb keze lazán hozza a köcsög politikus figuráját, de újat nem tud mutatni. Danny Glover játssza az elnököt, aki amúgy nagyon jó színész, de itt olyan kis erôtlenke, nem tetszett az alakítása. Woody Harrelson, aki a kicsit kattant összeesküvés-elmélet gyártót alakítja még vicces volt valamilyen szinten, de szerintem túlzásba vitte a kattantságot. Ettôl függetlenül nem kellett volna kinyírni egy vulkánkitöréssel. Akit kiemelnék a szereplôgárdából, az Chiwetel Ejiofor, aki azt a tudóst alakítja, aki figyelmezteti az elnököt. Ô egy nagyon tehetséges feltörekvô színész, aki kis(ebb) költségvetésû filmek után egyre több hollywood-i produkcióban fordul meg, ami tök jó, mert megérdemli. Látszik is rajta, hogy nem rutinból nyomja a színjátékot és amikor ráncolja a homlokát, elhiszem neki hogy gondterhelt, nem úgy mint pl John Cusack-nek.

Két nagy hibája van még a filmnek, az egyik, hogy teli van hálivúdi klisékkel: a tudós, aki elôre megjósolja a bajt; a tudós, aki téved egy fontos dologban; a köcsög politikus; a szétszakadt család, akik a film végén újra egyesülnek; az ember, aki csak egyszer vett életében repülôórát, de úgy kerüli ki a még álló vagy éppen rádôlni készülô felhôkarcoloókat, hogy az Al Kaida nem alkalmazná; a kattant remete; a kormány, ami nincs a helyzet magaslatán; az elrontott mentôakció, amit az utolsó utáni pillanatban sikerül csak helyrehozni és még sorolhatnám. Szinte az összes fordulat kiszámítható. Ja, majd kihagytam a nagy összefüggéseket! Az például lesúlytott, hogy Curtis annak az orosz milliárdosnak dolgozik, akinek a "csaja" annál a dokinál csináltatta meg a melleit, aki Curtis exnejének a jelenlegi pasija. Nabazmeg.
A másik nagy hibája a filmnek, hogy aki a Curtis közelében van, az túlél bármit, legalábbis jó sokáig. Oké, nyilván nem lehetne megcsinálni azt, hogy a film elején kapásból ráesik a fôszereplôre egy felhôkarcoló vagy hegy, de ami sok az sok. Szétesik a világ és a faszi gyorsabban hajt bármilyen gigantikus méretû, éppen alatta keletkezô repedésnél, kikerüli az összes égbôl lepottyanó autót, kamiont, óriásfánkot, felhôkarcolót és persze tûzgolyókat, leelôzi a piroplasztikus folyamot, mindezt egy nehéz limuzinnal vagy épp egy csotrogány kisbusszal. Említettem már az embert aki egy repülôóra után hihetetlen manôverekre képes egy Cessnával, majd késôbb egy Jumbo Jettel? Ami nagyon felbaszta az idegrendszerem, hogy háromszor szállt fel repülôgéppel úgy, hogy baromira nem volt meg a felszálláshoz minimálisan szükséges sebesség, de felszálltak, ebbôl az egyik a Jumbo Jettel volt kétszáz méteres rajtolás után. Mondhatják nekem az okosok, hogy "de beszakadt alattuk a föld, gyakorlatilag a levegôben voltak és tovasiklottak" de ez kurvára nem így mûködik. Kérdezz meg egy pilótát.

Amúgy a film talán legnagyobb kliséje az volt, amikor a Sixtus-kápolna kettérepedt és a repedés a plafonon éppen Ádám és Isten ujja között vonult el. A jelenet elején annyira éreztem, hogy ez fog történni, de fájdalmamban mégis felordítottam. Ja és szerintem majdnem ezzel egyenértékû, hogy az amerikai elnököt a John F. Kennedy repülôgép-anyahajó lapítja ki. No comment.

Emmerich totál hülyére veszi az embereket és ez a sok koncentrált baromság csak elvonja a figyelmet az egyetlen dologról, ami ér valamit a filmben: a látvány. Minden lehetséges természeti katasztrófát megmutat, persze minden 100-szor nagyobb és intenzívebb, mint amikor nem esik szét a Föld. A pusztítás korrektül össze volt rakva, ennek ellenére néhol mégis olyan érzésem volt, mintha valami játékot néznék fasza grafikával.

Meg lehetett volna menteni a filmet, ha a végén valaki fejbelövi John Cusack-et, hiszen fellopóztak a mentôbárkára, ráadásul ezzel majdnem elbaszták ez egész akciót. (Ezt nem én mondtam, hanem ex-kollégám Attila, de egyetértek vele.) Az egész filmben csak a milliárdosok, politikusok, kínai segédmunkások meg Afrika járt jól. Az oroszok rábasztak mind, valószínû azért, mert viccesek voltak.

Roland bazmeg, már az elôzô filmednél megmondtam, hogy leülhetsz, mert ez EGYES! Ne is állj fel a helyedrôl, teszünk bilit a széked alá.