BKV

A mai fárasztó nap után, amikor is kb egy pixelt nem toltam arrébb a cég érdekében, hazafelé tartottam az Árpád híd végállomástól a 32-es busszal. Egy hete utazom azzal a járattal, mindig kezeltem a jegyem, de sosem jött ellenőr.
Ma leszartam, reggel se és hazafelé sem lyukasztottam. Jött is az ellenőr, pont miközben könyvet olvastam és a lábaim között volt két bazinagy kartondoboz összehajtva, amit a költözés miatt hoztam el Ogilvyből, ami múlt héten foglalta el új székhelyét - ergo teli vagyunk dobozokkal:) Offtopic.
Szóval jó bliccelőhöz híven bepróbálkoztam egy olcsó trükkel, adtam egy régebben lyukasztott jegyet, ami ugyebár nem nyert. Megkérdeztem mennyi a helyszíni - 2500 - mondom jó, erre ő - szálljon le velem, adok egy másik jegyet. Én meg leszálltam, könyvestül, dobozostul.
- Papírral akarja, vagy papír nélkül?
- Papír nélkül jobb lenne - mondom.
Megtörtént, aminek meg kellett történni, egy ezressel lett könnyebb a tárcám és szóba elegyedtünk.
Elég érdekes dolgokat tudtam meg a fazontól! Egy sztorimra reagálva elárulta, hogy az éjszakai buszjáratokon nincs ellenőrzés! Ezt nem akartam elhinni, ugyanis többször találkoztam már éjszakain ellenőrrel és szerintem mindenki más is. Kiderült, hogy ezek álelleőrök! Dehiszen van mindenük: kártya, karszalag, csekk, kabát stb. Azt mondta ezeknek a zöme régi kirúgott bkv-s, akik távozás után nem adták le a cuccaikat. Most pedig büntetnek és nem szaroznak.
Najólvan! Ez hasznos info volt!
Búcsúzóul kaptam tőle egy jegyet, hogy a következő buszon lyukasszak. Közben beállt mellénk még egy bagázs ellenőr! És a sztorinak nincs vége, itt jön a fordulat, amikoris begyalogol a buszmegállóba egy régi ismerősöm a Külkerről: ő Cula!
Tök fasza minden, dumálunk, megérkezik a következő busz, felszállunk nyomunkban vagy öt ellenőrrel:) Szakszerűen kezeltem volna a jegyet, ha működött volna a gép. De nem lyukasztott. Szóltam az ellenőrnek - aki leszállított - hogy para van, ő pedig szakszerűen megoldotta a gép dolgát: letépte a jegy sarkát. Culának persze nem volt jegye, de végül nem kérte tőle. Az ellenőrök zöme leszállt a következő megállóban. Elmeséltem neki az iménti sztorit, amit a tagtól hallottam. Erre beköszön a mellettünk álló 50-es nagydarab pasi, hogy van egy egyszerű módja annak, hogy megtudjuk, igazi ellenőrrel állunk e szembe:
El kell kérni tőle a BKV-S MEGBÍZÓI LEVELÉT! Azt mindig maguknál kell hordaniuk, és akinek nincs, az nem ellenőr! Ennyi. Azt mondta, nála már több "ellenőr" meghátrált, amikor kérte.
Még egy nagyon fontos információval lettem gazdagabb és úgy gondoltam ezt megosztom veletek, kedves néhány ember aki ezt a blogot olvassa, úgyhogy vonjátok le a megfelelő következtetéseket és okuljatok e történetből!
Megérte azt az 1000 forintot, nem?

Rezignáltság

Az elmúlt egy hónapban több idôt töltöttem a munkahelyemen, mint eddig bármikor az elmúlt 5 hónapban. Egy reklámtenderen dolgoztunk egyfolytában mint állat, gyakran hajnali 3-4-5 óráig tologattam a pixeleket. Durva menet volt.
Jó lett az anyag, mostantól pár napig izgulunk, hogy mit fog dönteni az ügyfél.
Van egy szép taxis-számla gyûjteményem, néhány Netpincéres számlám, egy gyomrom, ami nagyon szarul érzi magát meg én aki tök rezignált arckifejezéssel bámulja a monitort meg úgy általában mindent ami körülöttem van. Teljesen szét vagyok esve... Az agyam csak takaréklángon mûködik.
Holnaptól nem jövök be egészen jövô hétig. Intézem az elmaradt dolgaimat, az albim, a költözést, elôhívatom végre a Londoni képeimet stb. Találkozok EMBEREKKEL!
Na csô!

Babel

Az élet szar de lehet szarabb is. Az élet jó, de lehet nagyon szar is. Az élet szar és néha lehet jobb is. Az élet jó, de hogy lehet e jobb? Nagyon ritkán...

Tegnap este hatkor el tudtam jönni a munkahelyemrôl (hozzáteszem a múlt hetet és hétvégét végig túlóráztam, volt hogy hajnalig), ezért hirtelen felindulásból Ágival elmentem moziba és megnéztük a Babel címû filmet, ami idén 7 Oscart nyert. Tudom ajánlani mindenkinek!
Hazafelé a Blahán egy olyan esetet láttunk, amire mindig is kíváncsi voltam (okés, ez nem szép de így, de ez van). Konkrétan elbaszott elôttünk egy embert a Combino!

Hatásszünet.

Szóval a faszi kb. 5 méterrel elôttünk ment át a síneken, jobbról meg jött a villamos, csilingelt, fékezett és pont a sarkával kicsit elkapta az embert, aki ettôl hanyattvágódott - mi mást csinálhatott volna. A számat elhagyta egy "Aztakurva!" és egybôl odarohantam megnézni, hogy minden rendben van e. A tag homlokán picit felrepedt a bôr, hatalmas púp nôtt rá, fél perc után felült és bámult maga elé. Tökrészeg volt. Ült ott 3-4 percig, aztán felállt, rágyújtott egy cigire. Közben valaki hívta a mentôket, a villamosvezetô kiszállt, elôkerült egy rendôr is, jöttek a kötschögg katasztrófaturisták és egybôl villogott a fényképezôgép meg a telefon - megérezték a vérszagot. Megérkeztek a mentôk, a rendôrnek megadtam az adataimat és leléptünk. Túl sok volt az izgalom.
Mondjuk ahhoz az esethez képest, amikor 3 éve az albimtól 30 méterre esett pofára az zebrán egy részeg hajléktalan ez semmi nem volt. Ott sok vér volt, meg homlokról lelógó fejbôr...
Egy szó mint száz, ez volt a Babel levezetôje, rendezte: Az élet.

( P.s.: Néha kell egy film ahhoz, hogy az ember tisztázhasson múltbéli dolgokat. )

Piti Brad kurva jól tud szenvedni!

Self management @ work

Nos ezt még gyakorolnom kell...
Itt az Ogilvyben egy jelenleg futó tender csapattagja vagyok és tegnap rossz fát tettem a tûzre. Történt ugyanis, hogy délután 5-re volt kiírva egy megbeszélés, de a mi kis hármasunk csak fél ötkor tudott leülni brainstormolni ami tartott kb, fél hatig. Ekkor a közvetlen fônököm - Misi - azt mondta, hogy húzzunk haza! Kérdeztem, hogy nem kéne e lemenni a meetingre, de ô legyintett és én mint jó munkásember a közvetlen fônökömre hallgattam. 3/4 hatkor leléptem.
Ma reggel egy kiadós elalvás és késés után kapom a mailt, amit tegnap este 18:54-kor küldött nekem a pitch tulajdonképpeni vezetôje-felelôse: Bóta Balázs. Nos, nem részletezném mi állt a levélben, a lényeg hogy megkaptam rendesen a magamét. Nem kezdôdött jól a nap, na, mondjuk már ki!
Szóval miután elvégeztem a reggeli csurgatást, felhívtam, hogy beszéljünk négyszemközt. Mit mondjak, izgultam... és elmondtam neki az igazat: azt, hogy nincs mentségem a távolmaradásra - persze elôtte elnézést kértem felelôtlen magatartásomért - és megígértem, hogy ezentúl kooperatívabban fogok vele/velük együtt dolgozni stb.
Tényleg beismerem: ICH HABE MIST GEBAUT! ELBASZTAM!
De úgy gondolom a legjobban menedzseltem a problémát, persze lehet ezt ennél jobban is, csak tudnod kell dönteni a két fônököm szava közt, akik közt az információáramlás nem zökkenômentes - szerintem.
Na, mára ennyi, most menjünk dolgozni!

A gonosz száma

666. Ma este postoltam a del.icio.us-ömön a 666. linket, ami történetesen egy spanyol fotós - Chema Madoz oldala.
Ráadásul nem is akármilyen képeket készít! Nézzétek!

Változások avagy Miből lett elegem?

2007 a változások éve. Az a folyamat, ami lejátszódik bennem és az életemben, még 2006-ban kezdődött, és egész pontosan karácsony előtt 1-2 nappal eszkalálódott, amikor is lementem alfába, kiléptem a testemből és úgy tekintettem magamra és az életemre, mintha egy harmadik személy lennék. Átgondoltam és átértékeltem az addigi életemet, mindent ami jó volt, rossz volt, ami számomra fontos és ami nem, akik számomra fontosak és akikről tudom, hogy én is fontos vagyok nekik.
Úgy érzem léptem egy szintet: gondolkodásban, felelősségtudatban, stílusban (bármilyen stílusra gondolhatsz). Elértem a szellemi érettség egy újabb fokát, amiről soha senki nem ad hivatalos papírt... Ezek a dolgok vezettek a most fenálló helyzetig.

Tehát a változás: elköltözöm.

4 éve és másfél hónapja lakom itt a Bánki Donát utcában. Előtte 7 másik albérletem/lakhelyem volt majdnem másfél év alatt. 5 és fél év alatt szinte mindig osztoznom kellett valakivel a szobámon. A magánéletem ebből kifolyólag elég sivár volt, folyamatosan stresszelnem kellett magam mások miatt, kit mikor miért hozhatok fel a lakásba, hogy senkinek ne legyen kellemetlen, senki ne zavarja a másikat stb. Ciki volt, ha trehány volt a lakótársam és az albi úgy nézett ki, mint egy 2. világháborús barakk.
Jó ez a mostani albérlet, de elég volt belőle. Elegem van a folyton elduguló WC-ből, az ablakokból, amik nem csukódnak rendesen és beeresztik a hideget. A lakótársakból, akik nem képesek normálisan elmosni egy rohadt tányért vagy poharat, persze ahhoz is idő kell, hogy egyáltalán elkezdjenek mosogatni. Ez általában akkor történik meg, mikor már nagyon kevés az evőeszköz. Utálom, hogy itt szinte állandó a kosz!
Elegem van abból, hogy trehány a szobatársam, megbízhatatlan lusta dög! Utálom, hogy nem képes rendet tartani maga körül, nem képes elpakolni maga után a konyhában, mézes kenyeret eszik és utána ragad az asztal, a tálca, a tányér, a szék, de letakarítani már derogál! Utálom, hogy zokniban alszik, hogy kétnaponta jut eszébe a fürdés, utálom hogy elájulok a lábszagtól, mikor este hazajövök a melóból, utálom, mert nem adja meg a pénzem, amivel már több mint egy hónapja tartozik mert én jófej voltam és kisegítettem és ezért most én szopom a lófaszt! Van 3000 forintom a hétre, 1300 a bankkártyámon, a telefonom lemerült, egy kibaszott SMS-t nem tudok írni! Utálom, hogy nem értem mit beszél, mert artikulálni nem tud, gyorsan is beszél és a száját csak akkor nyitja ki rendesen, ha tömi a fejét. Utálom, hogy kétnaponta dolgozik 24 órát, átalussza a munkaidejét és utána itthon szinte 2 napig folyamatosan hálóban lövik egymást halomra a haverjaival! Rühellem, a faszkivan az egésszel!
Miért van az, hogy rajtam kívül senki nem hajlandó WC papírt, mosogatószivacsot, mosogatószert, villanykörtét, WC frissítőt, gyufát venni, ha az már elfogyott??? MIÉRT?
Én nem vagyok senkinek a komornyikja. Elegem van a szopásból, innentől fogva leszarok itt mindent. Nem mosok el senki után, nem takarítom ki a kérót, a pohárgyűjteményem elrakom, ma vettem utoljára gyufát, de lehet köcsög leszek és megtartom magamnak!
Elköltözök, beljebb a városba, közelebb a munkahelyemhez egy haveromhoz. Kapok egy saját kis szobát, lesz MY SPACE-em, lesz magánéletem és nem kell többet fizetnem, mint itt.
Már csak 1 hónapot és 1 hetet kell kibírnom. Érzem nem lesz egyszerű, de nem érdekel, mert az elhatározásom stabil, van célom és ez a cél segíteni fog abban, hogy kibírjam még ezt az 5 hét szopást! BIATCH!

Képek Londonból

A fotókat Dain, Dius és én készítettük egy Canon 350D-vel (ami Dainé). Én egy Minolta Dynax vázzal nyomultam, miután a Zenitem bemondta az unalmast. A saját képeimet még nem tudtam elôhívatni, mivel le vagyok égve mint a Reichstag... Majd ha megjön a márciusi fizum.

Ez Kilburn egy része, innen nem messze laktunk és ilyen szépen voltak lefestve a metró melletti falak.

Kilátás Diusék albijából az utcára.

Picadilly Circus 360º-os panoráma.

Ez az a naggyon durva Second Hand Comic and Bookstore Notting Hillben!

Ez nemtom micsoda, de kurvajól nézett ki! Valami hologrammos posztmodern oszlop a Regent Street-tôl nem messze.

Ez a könyvesbolttal szemközt volt, valami sütöde vagy mi a szösz... A kirakatban egy Minivel.

Ezt nem én csináltam:)

Dius szereti a tojás alakú absztrakt mûvészetet:)

Dain - Conquering London

A Tower Bridge egy részlete érdekes árnyékokkal.

Ez egy Bentley szalon, tele szar kocsikkal. Mellette volt a még szarabb (de tényleg!) Rolls Royce szalon.

Ez valahol a belvárosban volt, és ez a mozgássérült gyermekek emlékmûve (angolul MONUMENT, amire nincs megfelelô magyar szó Dain meg én szerintem.)

Ez Springs Garden, a királynô elôkertje, ahol gyönyörûen vannak kivilágítva a fák és ahol Dainnel könnyítettünk magunkon, mert muszáj volt!

Buckingham Shop. Vehetsz mamuszt 100 fontért, de legalább rajta van a Buckingham Palace címere...

Ezt muszáj volt:)

Zsutti in London - a többi nap

Tyû. Már másfél hete hazaérkeztem, de rohadtul nem volt idôm blogot írni és befejezni a Londoni történetet. A munkahelyemen megy a pörgés ezerrel, majdnem minden nap éjszakába nyúló túlórák vannak, a hétvégémet is bent töltöttem:( Mindenesetre most megpróbálom befejezni és lezárni (egy idôre) Londont, bár nem emlékszem pontosan, hogy a keddi nap után mi milyen sorrendben történt, de talán nem is ez a lényeg, hanem az élmény maga, hogy átélhettem! Tehát kezdôdjék:

Ha jól emlékszem, szerdán megint hárman indultunk útnak: Dius, Dain és én. Általában jellemzô volt ránk, hogy délelôtt nehezen keltünk és délután többnyire késve indultunk be a városba növelni a turistatömeget. Elsô feladatként megnéztük magunknak a St. Paul katedrálist, amirôl megállípítottuk, hogy bazinagy. Majd átsétáltunk a London Bridge-en aminek a túloldalán a Tate Modern Gallery hatalmas épülete állt, ami valaha gyárként üzemelt. Sajnos a kiállítás amit meg akartunk nézni inkább valami mini vidámpark volt, lecsúzdázhattál a magasból, amit mi nem tettünk meg sajnos ilyen-olyan okok miatt. Viszont a Tate könyvesboltja kurvajó, ott vettem is egy könyvet amely a "Graphic Design for the 21st Century" címet viseli. Most azt olvasom egyébként. Onnan továbbsétáltunk a Borrough Market
felé, ahol bekajáltunk volna, ha lettek volna nyitva büfék...ehelyett életemben elôször beültem egy Starbucksba egy forrócsokira - nem fog sokszor megismétlôdni, mivel NEM iszom kávét!
Tehát megint turistának álcáztuk magunkat, néztünk hidat, kolbászoltunk erre-arra, mígnem rábukkantunk a Design Museum-ra!! Óóóó, hát ez a mi helyünk! Majdnem megnéztünk egy épp aktuális kiállítást, de a múzeum boltjánál tovább nem jutottunk! Nos itt is vettem két könyvet az egyik: The Ten Commandments of Typography/Type Heresy: Breaking the Ten Commandments of Typography
a másik : VJ: Audio-Visual Art and VJ Culture (includes DVD)
Mindkettô best-buy volt! Ezeket Magyarországon nem tudtam volna megszerezni! Az elsôt már kiolvastam:) Ezzel elköltöttem a kártyámról szinte minden pénzt, alig maradt már pár fontom, de nem bántam, mert úgy éreztem ezek a könyvek minden pennyt megérnek!
Megint este értünk haza, nagyon szép napunk volt.

Csütörtökön megint önállósodtam. Temetôbe mentem fotózni, ez volt az a program, amit nem hagyhattam ki! Hát igen, megint elôjött a temetô fétisem:D
Elôsztori: nagyon régóta ismerem ezt a honlapot: http://www.afterlifeseasons.com/
Ez egy gyönyörûszép temetô amirôl nem tudtam, hogy Londonban van, amíg kíváncsiságból meg nem néztem ott a neten. El tudod képzelni az ábrázatomat fültôl-fülig érô mosollyal, mikor ez a tény tudatosult bennem? Szóval csütörtökön elindultam megkeresni a helyet, ami London egy kívülebb esô részében volt, a 3-as zónában. Pechem és mázlim volt egyszerre, ugyanis nagy nehezen ráleltem, de fél órával zárás elôtt értem oda! A nap a szobrok hátát sütötte, tehát nem voltak szerencsések a körülmények, de azt hiszem sikerült pár jó képet készítenem. A fotók hívása még várat magára.
Este még elmentünk Dainnel egy kis lájtos fotótúrára. Nagyon komoly eset volt, mikor London egyik hatalmas felhôkarcolóját fotóztuk - ami leginkább egy hatalmas végbélkúpra emlékeztet - és odajött hozzánk egy Bobby (brit fakabát) és kérdezôsködött, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, tetszik e London, milyen kamera ez stb! Nem ám az itthon megszokott "kérem igazolja magát" szöveggel jött! Ja és kb 3 mondatonként kért bocsánatot a zavarásért, de neki ez a kötelessége, a biztonság miatt blablabla! BESZARÁS!
A Temze másik partján nem messze a Design Museum-tól találtunk egy kis szökôkutat nôi bronzszobrokal, amit szintén nem kíméltünk a kameráinkkal! Valamikor hajnalban értünk haza, nagyon fáradtan...

Péntek. A péntek az péntek. Február másodika volt és már feladtam, hogy még bármit vegyek magamnak könyveken kívül, ráadásul anyukámnak is akartam valamit hozni. Viszont mikor felkeltem már várt egy SMS amiben a munkabérem átutalásáról értesítettek :D Be is jelentettem Dainnek, hogy ma shoppingolunk mint állat!
Annyira nem is szaporítanám a szót, senkit nem akarok a vásárlás részleteivel untatni, hacsak azt meg nem jegyzem, hogy mire vettem egy cipôt, kb 5 boltot jártam meg 20 perc alatt. Nem azért, mert szar volt a választék, hanem mert egymás mellett voltak és nem kellett egy egész kibaszott plázát bejárnom, hanem továbbálltam az út másik oldalára vagy a szomszédos boltba. LÁNYOK MOST IRIGYELJETEK :p!
Szóval ez volt a termés: egy kék iPod Shuffle az Apple Flagship Store-ból, egy cipô, egy kabát a Mujiból, anyukámnak egy sütivágó forma szintén a Mujiból. Mindennel kurva jó vásárt csináltam, egyrészt az itthoni árakhoz képest egyáltalán nem volt rosszabb, másrészt végre lecserélhettem az elhasználódott discman-em, cipôm és kabátom.
Miután kiéltem feminin oldalam (gy.k. kóros vásárlás), hazamentünk és felkészültünk testileg-lelkileg-tudatilag az éjszakára. Nagy túrát terveztünk Dainnel, ezért készítettünk fincsi vacsit, picit lepihentünk, olvastam és egy elhamvadt cigarettavéget bámultam fél órán keresztül, míg csodaszép dolgokat fedeztem fel a szôrszálaim végén! (értelmezd ahogy akarod)
Valamikor éjfél után elindultunk utunkra és random városnézést csináltunk. Ezt úgy kell értelmezni, hogy nem volt konkrét úticélunk, hanem arra mentünk közös megegyezés alapján, ahol valami érdekeset láttunk! "Mi ez a nagy?" - nézzük meg. "Mi ez a szép?" - nézzük meg. "Mi ez a sok fa itt a város közepén?" - nézzük meg. Így történt, hogy eljutottunk a Trafalgar Square-re, ait nappal nem láttam egyszer sem, benéztünk a Springs Gardenbe, ami a királynô elôkertjének tekinthetô. Nem mintha büszke lennék rá, de pisiltünk a királynô kertjében, mert kellett! Azt meg kell jegyeznem, hogy a kert gyönyörûszép volt, csodálatosan kivilágított fákkal, növényekkel, tóval. Egyszercsak behajtott oda két rendôr és bôszen kerestek valamit a fák koronájában bazi erôs fényû zseblámpákkal! Viccesen néztek ki. Talán terrorista bújt ott el vagy csak a királynô macskája szökött ki kufircolni - soha nem tudjuk már meg.
Springs Garden végében ott áll egyébként a Queen kis vityillója, a Buckingham Palace - ezt szintén nem láttam nappal. Azt meg kell jegyezni mindenképp, hogy az angolok megadják a módját, úgy értem rohadtul tudják érzékeltetni a kis földi halandóval, hogy "igen bazdmeg, valamikor mi uraltuk a fél világot, mindenhol volt gyarmatunk!"
A palota mellett elhaladván egy olyan környékre jutottunk, ahol nem nagyon volt 15 milla (HUF) alatti kocsi a házak elôtt! Aztán találtunk egy utcát, illetve többet is, ahol csak hófehér házak voltak és mindegyikre az volt kiírva, hogy HOTEL! Több tucat hotel egymás mellett! Mindegyikben recepció, full service, anyámkínja!
Volt nálunk egy laptop a fotóapparátus mellett, amivel megcsapoltuk a gazdag negyed WiFi hálózatát :D A GoogleMap-en belôttük hol járunk. Vicces volt. Dainnel kitaláltuk, hogy keressük meg azt a helyet, ahova majd mennie kell interjúra és hála a modern technikának, meg annak hogy a gazdagoknak fingja nincs arról hogy kell lezárni az otthoni WiFi-t kéretlen látogatók elôl :D a GMap segítségével elnavigáltunk abba az utcába, aminek az elején egy iszonyatosan csúnya épület éktelenkedett: a Scotland Yard.
Barangolásunk közepette belecsöppentünk London éjszakai életébe. Most képzelj el egy átlagos szombat estét Budapesten (tüntetés nélkül of course) és szorozd meg tízzel. Az emberek egymás hegyén-hátán, mattrészegen, kikészülve fetrengenek az utcán, buliznak, 12 méteres limuzinokkal ragadnak meg a sarkon mert nem tud befordulni a szerencsétlen sofôr! Tehát nagyon komoly a látvány meg a hangulat! Hétközben amúgy semmi! Abszolút! A rendôrök meg leszarták!
Kemény trip volt, több kilométert gyalogoltunk. Valamikor reggel 7 körül értünk haza és feküdtünk le.

Szombat. Este nyolckor indult haza a gépem. Miután összerámoltam és elbúcsúztam mindenkitôl, Dainnel elindultunk még egy utolsó közös minitúrára. Elmentünk egy táskaüzletbe, amit éjszaka fedeztünk fel. Itt még gyorsan vettem magamnak egy új válltáskát, mivel a régin már több lyuk volt mint azt gyárilag tervezték. Nagyon nehezen megtaláltuk a vonatállomást ahonnan visszajutottam Luton Airport-ra. A gépem másfél óra késéssel indult, összespanoltam pár magyarral, egymásnak nyújtottunk társaságot.
Otthon a reptéren Mózes várt rám, nagyon örültem neki! Hazataxiztunk, tartottam élménybeszámolót stb, de innentôl már semmi sem érdekes. Visszacsöppentem a magyar valóságba, melóba, tüntetôs hangulatba itt Pesten stb. Mindegy, ez az egy hét konkrét LIFETIME EXPERIENCE volt, változott a szemléletmódom pár dologban, nagyon sokat kaptam a várostól meg az emberektôl. VISSZA KELL MENNEM! (már csak a temetô miatt is:)

Képek jönnek késôbbb!

Zsutti in LONDON - 3rd and 4th day

A hétfõi nap elsõ fele azzal telt, hogy bevásároltunk jó sok kaját, meg mindenféle hasznos dolgot. Dain vett egy mobiltelefont, hogy a cégek amelyeknek elküldte a portfolióját, azon eléressék. Én vettem két db CR2-es elemet a Minoltába (ami a Garay Zsoltié, csak nálam van 2 éve és magammal hoztam) 13 fontért, ami valljuk be, nem olcsó. Tökmindegy, a gép újra mûködött és én örültem, hogy nem kell filmes gép nélkül kibírnom ezt a hetet!
Sikerült olyannyira elbasznunk az idõt, hogy délután négykor indultunk el felfedezni a várost. Elmentünk a Carnaby street-re, ahol rengeteg überfasza üzlet vett körbe minket, sokszor azt sem tudtam melyik kirakatot nézegessem. Van ott egy MUJI nevû japán lakberendezési bolt, ahol márkajelzés nélküli, abszolút letisztult formavilágú cuccokat árulnak. Azonnal beleszerettem, vettem is magamnak egy A6-os méretû füzetecskét, de érzem, hogy oda még visszamegyek! Voltunk egy másik lakberendezési boltban - a Habitat-ban - ami megintcsak egy olyan szintet üt meg, amivel Magyarországon nem találkozhatsz. Ezt igazából le sem lehet írni, látni kell!
Bementünk nem messze a Carnaby-tõl egy Apple Flagship Store-ba, ahol poénból egy dupla Cinema Display-es gépen néztem meg a mailjeimet, kipróbáltam az új Macbook Pro-t, aminek nem jött be a touchpad-hoz tartozó gombja, mivel rohadtul nem érzékelte az ujjam nyomását. Lehet, hogy csak az a darab volt rossz, amin én ügyködtem, de akkor meg ne rakják ki! Ja és veszek majd egy iPod Shuffle-t, csak arra várok, hogy megjöjjön a fizetésem a bankszámlámra.
A Picadilly Circus-on készítettem egy 360°-os panorámát, életemben elõször, remélem jó lesz. Elkolbászoltunk a parlamentig, keringtünk mint gólyafos a levegõben, átsétáltunk az egyik hídon a "budai" oldalra, készítettünk pár képet és elindultunk hazafelé. A londoni BKV jól csinálhatja a dolgát, ugyanis saját büdzsébõl újítják fel az egyik Temzén átívelõ hidat! WOW!

Kedd. Otthon megígértem az egyik kollégámnak, hogy Notting Hillbõl hozok neki second hand cd-t, amit valamilyen boltban lehet venni 1 fontért, 10-es pakkokban. Diussal és Dainnel nekiláttunk felkutatni azt a boltot, ami valami kis utcában találató, valahol a metró környékén - ennyi információ állt rendelkezésünkre. Nem valami sok, nem is találtuk meg természetesen. Helyette viszont találtunk olyan könyvesboltokat, hogy gyakorlatilag fél ill. negyedáron lehetett olyan könyveket vásárolni, amelyekkel Magyarországon még nem találkoztam! Design, a mûvészet minden vállfaja, tipográfia, graffiti és a regényekrõl ne is beszéljünk! Ott csöpögtünk mind a hárman.
Aztán én találtam egy használt könyv és képregény kereskedést, ahol a polcok a plafonig voltak tele régi könyvekkel és több EZER használt-új-régi-ritka képregény állt a vásárlók rendelkezésére, mind becsomagolva! A képregényõrültek Mekkája! Az alagsor annyira durván nézett ki, hogy ott is muszáj volt egy panorámát készítenem. Ja, azt talán mondanom se kell (vagy megis), hogy szinte minden fillérekért volt! Én vettem egy Pókember füzetet, amelyet Todd McFarlane rajzolt - egy kedvenc mûvészem - de még pár száz könyvet meg regényt simán vittem volna magammal!
Szóval cd boltot nem találtunk, de sok mást igen. Utána hazafelé vettük az irányt, mert Diusnak dolgoznia kellett. Ja és azt elfelejtettem, hogy Dain aznap délelõtt küldte el a CV-jét tizenvalahány álláshirdetésre és mikor a képregényboltban böngésztünk, már fel is hívták, hogy menjen interjúra! A végén még sikerül a srácnak.
Tehát otthon tartottunk egy kis pihenõt, megragasztottam az állványomat, ami idõközben kissé szétesett, lévén hogy azt hoztam magammal, amelyik anno leesett a Margit-hídról. Utána viszont jó turistát játszottam, egyedül bementem a városba, Parlamentet meg Big Ben-t fotózni, meg Churchill-t, mármint a szobrát, meg ilyen tipikus turista látványosságokat... Megint átsétáltam a "budai"oldalra, panoráma a Parlamentrõl és elindultam a Tower Bridge felé. Nos, kissé alábecsültem a távolságot és csak az út feléig jutottam el, közben rohadtul elfáradtam. Megnéztem alulról a London Eye-t - BAZI NAGY - fotóztam deszkásokat egy aluljáróban, összeismerkedtem egy wales-i sráccal, akinek egy fotó erejéig kölcsönadtam az állványt. Nagyon örült neki, kapásból készített egy kurvajó képet!
Hazafelé természetesen eltévedtem a metróban és a másik irányba indultam el - tipikus turista! Kb egy-másfél óra metrózás után jutottam haza, totál kikészülve, nem esett nehezemre elaludni.

Zsutti in London - 1st and 2nd day

Multikulturális massza. Ebben a két szóban össze tudom foglalni azt, amit az elsõ nap után a városról tapasztaltam.
Annak, aki nem tudná röviden leírom az elõzményeket: egyik barátnõm, Dius kijött Londonba szerencsét próbálni és mi a haverokkal elhatároztuk, hogy kiutazunk hozzá boldogítani õt:) Végül csak ketten tudtunk kijönni Dainnel, akinek hátsó szándékai vannak, ugyanis itt akar maradni dolgozni flash designer-ként, persze csak ha sikerül állást találnia.
Aki ismer, az tudja, hogy nekem valahogy soha nem sikerül a dolgaimat egyszerûen elintézni, másképp megfogalmazva nem jutok el A-ból B-be egy egyenes vonalon. Igaz, hogy végül valami hihetetlen mázli folytán sikerül B pontba elérnem, de az a stressz meg sok macera ami odáig vezet egyszerûen idegõrlõ, tudnék élni nélküle. Így volt ez az utazásom elõtti napon is, mikor nem sikerült ott pénzt váltanom ahol akartam (a legolcsóbb pénzváltónál Budapesten), és amikor reggel felkeléskor eszembe jutott megkeresni az útlevelemet, amit akkkor már hónapok óta nem láttam az albérletemben. Egyelõre hagytam, így is késtem a munkahelyemrõl 1 órát. Este meló után kezdtem el kutakodni a szobámban találató hatalmas kuplerájban és végül egy óra matatás után sikerült is elõkerítenem, közben egy picit össze is rámoltam, de a végére már totális idegroncs voltam. Ezúton szeretném megköszönni Anginak, hogy pár órára élvezhettem a társaságát és pénteki (hektikus) napom elsõ nyugodt perceit nála tölthettem.
Le sem feküdtem péntek este, hajnali négykor megérkezett Bogár, hogy kikísérjen a reptérre, amibõl az lett, hogy csak az Örsig segített a cuccimat cipelni, ott bemondta az unalmast. Elbékávéztam Ferihegy 1-re, becsekkolásnál adtam a frissen megtalált útlevelemet a kezelõ hölgyikének, aki felvilágosított, hogy ez már lejárt és ki van lyukasztva! Baaaaazdmeeeg! Hála a gondviselésnek már benne vagyunk a tutiban ( gy.k.: az EU-ban) így a személyimmel igazoltam magam, azóta is azt mutogatom minden angolnak, ha kell.
Oké, becsekk, gépre fel, felszállás, alvás, leszállás, ez már Anglia! Egy shuttle járattal eljutottam a Baker street-ig, ahol Diussal kb fél óra múlva meg is találtuk egymást. Vettem egy Oyster card-ot, amivel az itteni BKV-t tudom használni. Van 12 db metróvonal, a város zónákra van osztva stb, de ez most nem lényeges. Azt azért megjegyezném, hogy a metróhálózat sokkal jobban ki van találva, mint otton, tanulhatna a BKV a Transport for London Ltd-tõl!
Diusék albijában kicsit spártai körülmények között lakunk négyen (itt van Amanda is, Dius baratnõje), dehát annyi baj legyen. Ott derült ki, hogy a Zenitem bemondta az unalmast és nem hajladó fényképeket készíteni, a másik váz ami nálam van, meg szintén nem mûködik valamiért, bár abban lehet hogy csak elemet kell cserélni. BIATCH!
Délután aludtam pár órát, este pedig elmentünk bulizni a The End nevû szórakozóhelyre. Elõtte az albiban beizzítottunk 2 üveg pezsgõvel meg Red Bullal, kár hogy totál bezombultam amiatt a gyógyszer miatt, amit a fejfájásomra vettem be. Szóval beálltunk a sorba, közben próbáltak nekünk drogot árulni, nem vettünk, a bejáratnál megmotoztak, kipakoltatták a zsebeimet, a tárcám minden zegzugát átnézték és csak utána mehettem be. Valami elekrto-izé buliba kerültünk, ami nem volt rossz, a pia olcsó volt. Kellett egy kis idõ, hogy felengedjek, nem sokkal késõbb tudtam élvezni a zenét is, a másik teremben volt egy kis dobbasszus meg break, voltak fura arcok, bunkó angolok (nem sok), kedvesebb angolok, magyarok. Sikerült annyit ugrálnom, hogy ma frankón izomlázam van, teljesen elszoktam a buliban való ugribugri-tól. Az vicces volt, hogy az elsõ ember aki leszólított a buliban, miközben a lányokra vártam a WC elõtt, kapásból Extasy-t próbált nekem eladni, no thanks. Mielõtt eljöttünk a buliból és megint a WC elõtt vártam a lányokra, megint megpróbáltak Extasy-t rámsózni, no thanks again!
Éjszakai busszal hazajöttünk, lefeküdtünk, délelõtt megérkezett Dain is és kb átaludtuk az egész napot. Ma tervet készítünk az elkövetkezendõ napokra és holnap nyakunkba vesszük a várost.

Boldog vagyok

Mint azt elôzô postomban írtam a két ünnep között megrendeltem egy szkennert. Tegnapelôtt felhívtak a boltból, hogy megérkezett, a DVD-írómmal együtt, ezért tegnap már alig vártam, hogy vége legyen a munkaidônek és elhozzam tôlük. Szépen elhatároztam, hogy 10 perccel hat elôtt lelépek és kényelmesen beslattyogok a Damjanich utcai boltba. Erre 17:25-kor Szandra, a kollégám megkért, hogy segítsek be neki egy munkában. Szegényre rádobtak egy rakás gányolnivaló cuccot én meg persze nem mondtam nemet, bíztam a gyors munkavégzô képességemben. El is kezdtem tologatni a pixeleket ezerrel, végül 18:20 körül tudtam elindulni az Ogilvybôl. Rohanás!
Sikerült a legoptimálisabb útvonalon eljutnom a boltba és 25-30 perc alatt elértem a Flórián térrôl a Damjanich utcáig! Az üzletben kiderült, hogy nem lehet kártyával fizetni, ezért még keresnem kellett egy automatát, vissza futólépésben, garancialevél, fizetés, mosoly, köszi, viszlát, még jövök vásárolni! Mikor kiértem az utcára, örömömben elkezdtem ugrálni:) de csak picit.
Egybôl mentem át Dainhez, aki szintén tegnap vette meg a Canonjához az új zoom-objektívét, úgyhogy ketten örültünk a fejünknek:)) Én nem bírtam ki hazáig és ott kipakoltam, mert minél elôbb látni akartam! Hát, majd elolvadtam a gyönyörtôl!
No, nem sokkal késôbb elindultam haza. Az albiban úgy gondoltam, hogy megadom a módját és letakarítottam az asztalomat, kidobáltam a szemeteket, elôkészítettem a terepet, átrendeztem a kábelrengeteget, még mosogattam is, hogy levezessem a feszültséget. Majd bevittem a szobába, kicsomagoltam, összeeszkábáltam egy kisasztalféleséget egy polcból és egy hûtôtáskából (nem vicc!), leterítettem selyem hatású, királykék posztóval és ráhelyeztem az ESZKÖZT. Csodálatos volt.
Az már kevésbé volt csodálatos, amikor kiderült, hogy az USB-kábelét Dainnél felejtettem és nem tudom összekötni a számítógépemmel. Szerinted mennyire voltam kiborulva? Elszívtam egy cigit és már készültem elindulni az elsô éjszakai járattal, amikor Zolinak (új lakótárs, róla egy késôbbi postban lesz még szó) eszébe jutott, hogy a nyomtató kábele alkalmas lehet erre a feladatra. És igaza volt! Hopp, életkedvem visszajött:)) ki a kábel, be a kábel, nyomjad vazze!
Az új DVd-íróm is remekül szuperált, a szoftvereket már azzal telepítettem. Kb 3 órán keresztül csináltam az elsô tesztkört, próbálgattam a programokat, kipróbáltam a különféle beállítási lehetôségeket. Az elsô körben csak papírképeket szkenneltem, a következôben már a negatív szkennelést fogom kôkeményen tesztelni! Elsô benyomásaim teljesen pozitívak. A Canon saját szkennelô szoftvere hibátlan, rengeteg beállítási lehetôség és apró, ámde annál hasznosabb fícsör teszi igazán szerethetôvé! Itt meg kell jegyeznem, hogy a Canon által gyártott szoftverekkel eddig csak jó tapasztalataim voltak!
Valamikor hajnali három után feküdtem le, miután beszkenneltem 22 képet. Ennek megfelelôen ma többet késtem a szokásosnál, de ennyi belefér!
Tehát most boldog vagyok:)

Vazze, már egy hete 2007 van!

Már megint vége egy évnek. Hurrá! Nem a legjobb év volt, de az a helyzet, volt már ennél rosszabb is. Bár ha jobban belegondolok, a 2005-ös év sem volt jobb, tehát 2006-tal fej-fej mellett haladnak. Csapjunk a lecsóba!
...
Basszus, mondanám a tutit, erre nem jut eszembe semmi értelmes. Akkor jöjjön az, ami magától jön:

Megyek Londonba! Juhé, alig várom már! Diusnál fogunk lakni, aki most - mondjuk így - szerencsét próbál az angolszászoknál. Itt mindenképp meg kell jegyeznem, hogy kurvaannyát a Wizzair-nek, mert nem tette zökkenőmentessé a jegyrendelést, de erről most ennyit.
Mindenesetre most elkezdtem gyűjteni mindenfélét, amit meg akarok nézni 7 nap alatt, meg amit venni is akarok. Előre félek, hogy rengeteg pénzt fogok elszórni, de most van itt a lehetőség, nyár közepéig valószínű sehova nem fogok utazni és szabadságra sem nagyon fogok menni. Nem érdekel, tavaly szilveszter óta nem voltam külföldön. (Azt az esetet már akkor postolni akartam itt a blogon, csak egyszerűen képtelen voltam leírni az egész sztorit, annyira megviselt, de talán majd egyszer.)

Divat;) Most London nélkül is szórom a pénzt idehaza. A szórás itt nem a meggondolatlan pénzköltést jelenti, bár néha az is beficcen. Kb két éve nem tudtam magamnak normális ruhaneműt vásárolni és a régi darabok kissé már kopottasak meg több lyuk van rajtuk, mint azt a gyártó gondolta. November óta vettem magamnak 4 nadrágot, 1 pulcsit, 1 pólót, 1 nagyon fasza öltönyt és újra felfedeztem két olyan pulcsimat, amit tavaly vettem, de valamiért nem hordtam és most rájöttem, hogy igen nagy hülye voltam, mert kurva jók és elegánsak! Ezentúl csak olyan pólóm lesz, amire én tervezem a mintát, bár ha valami nagyon megtetszik, akkor teszek majd kivételt. Ja és hugomtól kaptam egy nagyon király pulcsit meg nyakkendőt (nem röhög) karácsonyra, amit itt is szeretnék neki nagyon megköszönni.

Fotó. Az is pénzbe kerül és mivel eddig nem volt, nem vittem túlzásba 2006-ban a fotózást. Na de most! Vettem egy 5.6/400-as telét a Zenithez, fantasztikusan szép képeket készít! Újra elkezdek panorámákat készíteni, már voltam a Kerepesiben kétszer, ahol olyan helyeket fedeztem fel, hogy szinte sírtam az örömtől! Tervezem, hogy olyan helyekre megyek fényképezni, amelyek el vannak zárva a kukkolók elől, ezért ha elkapnak számíthatok büntetésre (mit lehet kapni birtokháborításért?) Nem érdekel, tudom hogy ha sikerül, akkor olyan képeket fogok készíteni, amilyet eddig senki, vagy legalábbis nem tudok ilyenről.
A fotózáshoz kapcsolódik, hogy más hardware-be is beruházok. Már megrendeltem egy Canon 4400F szkennert és egy DVD-írót, mivel az még nincs. Veszek majd egy új monitort is, valószínűleg ezt itt, mert a mostani CRT egyszerűen szétbassza a szemeimet! Vibrál a kép, fáj tőle a fejem is, le kell váltanom. (Ajánlom a "3D Flash view" feliratra való kattintást a kép alatt!)
De itt nem állok meg, összerakok egy durva gépet és ha ez megvan, akkor idén elkezdek 3D-t tanulni! Ezt nagyon elhatároztam és végig is viszem! Tudom, hogy több évig fog tartani, mire eljutok egy valóban profi szintre, de azt is tudom, hogy akkor majd nekem nagyon jó lesz emiatt!
Ez nem egy újévi fogadalom, ilyeneket nem teszek, mert úgysem tartom be egyiket sem. Ez elhatározás kérdése. Nem kell ahhoz új év, hogy az ember elhatározzon és véghezvigyen dolgokat. Szerintem ezek az újévi fogadalmak a "legnagyobb önámítás" kategóriába tartoznak.

Net-life. Már több ismerősömnek is mondtam, hogy az életem egyik fele a neten zajlik. Ezzel igazából az elmúlt pár hétben szembesültem, amikor elhatároztam, hogy rendbe szedem a virtuális zsuttikat. Olyan sok helyen vagyok beregisztrálva, több néven, többféle jelszóval, hogy már nehéz követni. Nem beszélve arról, hogy meg akarom szüntetni a régi vipmail-es fiókomat (mindkettőt) és mostantól csak a Gmail-t használom. Minden regisztrációt, amit vipmail-es accounttal csináltam át kell írnom Gmail-re, leveleket exportálni stb. Aztán Gmail-en belül is rendszerezni kell a leveleket, mindegyiket megcímkézni, címkéket gyártani, igazi idegtépő pepecs-munka.
Aztán ott van a Netvibes-om, ahol konstans 660 olvasatlan feed körül járok. Oké, szelektíven olvasom őket, meg biztos van köztük még mindig rengeteg fölösleges, pedig azt is nemrég szedtem ráncba és szinte teljesen újrastrukturáltam.
De a legnagyobb falat a del.icio.us accountom rendbeszedése volt. 650 link fölött jártam, mikor elkezdtem az elejéről végignézni az elmentett kedvenceket, az esetek 70-80%-ban adtam rövid angol leírást az oldalról, rendszereztem a tag-eket, újakat találtam ki, a haszontalanokat kitöröltem, újra felfedeztem régi kedvenc oldalakat, a YouTube-os videókat átmentettem a YouTube-os accountomra stb. Nagyjából két hetembe tellett, mire végeztem a 650 linkkel, ami lecsökkent 590-re, de most van egy rendbeszedett del.icio.us-öm, amit szerintem sokan irigyelnének!
Jó meg szép dolog a webkettő, de kurvasok macerával jár, ha valaki igazán komolyan benne is van a tutiban!

Zene. Mindig is egy sarkallatos pont volt az életemben, amióta elkezdtem Jacko-t hallgatni 8-9 évesen. Volt már mindenféle korszakom: Jacko-s, diszkós, tuc-tuc-os, gimiben volt egy kis hip-hop-os, metálos, a fősulin meg jött az elektronika kőkeményen, amikor szinte csak és kizárólag drum and bass-t hallgattam 4 éven keresztül!
Most meg? Olyan zenéket hallgatok, amelyekről soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek rá. Most például egy John Lennon Collection-t hallgatok, miközben ezt a bejegyzést írom. Rákaptam a nyugis zenékre, a jazz-re, újra elkezdtem klasszikus zenét hallgatni, felfedeztem olyan albumokat a gépemen, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek! Mondjuk az elektronikus zenét még mindig szeretem, de új stílusok felé kacsingatok és nagyon megválogatom mit hallgatok! Azt hiszem, ez tök pozitív dolog.

Család. Nincs sok pozitívum. Apám rokkantosítva, anyám még dolgozik, de ki tudja meddig + el kell viselnie apám hülyeségeit is, akinek ez a helyzet, hogy hirtelen rengeteg szabadideje lett, elég fura és néha úgy is reagálja le a dolgokat. Öcsém 16 éves, rapper akar lenni, ami a szüleim számára szintén nem okoz túl sok örömöt, de legalább idén nem fog megbukni a suliban. Próbálok hatni rá, de mivel csak 2 hetente látom másfél napra, nem hiszem hogy sok vizet zavarok nála. Hugom tanul, mint állat, ő is összeveszett a pasijával, úgymond mosolyszünetelnek. Ki tudja meddig. Ez a karácsony sem múlt el veszekedés nélkül, de én nem is emlékszem olyanra, amikor minden nyugis volt. Falun lassan mennek az események.

Magánélet. Nos, annyira nincs. Tényleg, az elmúlt pár hónapban annyira lefoglalt, hogy rendberakjam a körülöttem lévő dolgokat, hogy ezzel nem volt időm foglalkozni. Okés, voltam bulizni 1-2-szer, ami az utóbbi 2 évben szintén nem fordult elő túl gyakran, csak mikor vizuálozni mentünk valahova, de az nem buli elsősorban!
Miről szólt eddig az életem? Munka az Ogilvyben, fotózás, net-life, munka privátban, minimális szórakozás, az albérlet fenntartása, a jövő tervezése. Találkozgattam 1-2 lánnyal az utóbbi időben, de semmi komoly. Nem is igazán tervezek most semmi komolyat, inkább csak sodródom az árral és meglátom mi lesz. (Lehet nem lesz semmi...)
Egyikük volt gimis osztálytársam, kicsit rokonlélek. Ő is mindig kívülálló volt, mint én is némely közösségben. A másik lányt máshonnan ismerem és kiderült, hogy több közös vonásunk is van - szerintem. Hasonlóképp gondolkodunk bizonyos dolgokról. És ott van még a harmadik lány, akivel nem tudok mit kezdeni sokszor. Néha odamennék hozzá és mondanám, hogy "mi lenne ha...?" néha viszont nem tudom hova rakni a fejemben.
És ott van még Ági. Akinek kapcsolata van, néha jó neki, néha nem, megvannak a saját problémái, tervei stb. Mostanra már eljutottam arra a szintre, hogy ne készüljek ki fizikailag, mikor beszélgetünk és szóba hozza a barátját, talán lassan túlteszem magam az egészen így másfél év távlatában, de azt nem állítom, hogy 100%-ig sikerült. Ahhoz én kevés vagyok egyedül.
Szóval nincs olyan magánéletem, amire vágyom és szerintem pár hónapig még nem is lesz, hacsak nem talál rám valaki.

Köszönöm annak a maréknyi embernek, aki olvassa a blogom, azoknak is akikről nem tudok! Legyen ez az év jobb, mint az előző volt, harcoljunk a hangos smiley-k és az emberi butaság ellen, Szaddám meghalt, most már csak Bush-t kell eltenni láb alól! JA, egyvalamit nagyon jegyezz meg! Bármekkorár szopsz is az életben, mindig tartsd észben a következő mondatot:

Success means sometimes to suffer!

Ez és a barátaim tartottak életben az elmúlt hónapokban, amikor szarul mentek a dolgaim. Let it be!

Shit = Money = Life

Épp életem első legálisan kikért szabiját töltöm. Kiroá! Otthon töltöttem 3 teljes napot, amire már hónapok óta nem volt példa, talán még nyáron sem. Életemben először vezettem traktort ( mondjuk a "vezetés" kifejezés túlzás ahhoz, amit én csináltam) és rengeteg trágyát (gy.k.: disznószart, ganét) lapátoltam a szőlőföldünkre.
Tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy ma itt vagyok és azt csinálom amit szeretek. Illetve egész pontosan a szüleimnek, de ők voltak azok, akik évtizedeken keresztül állattenyésztésből kaparták össze azt a pénzt, amiből a tesóim meg én tanulni tudtunk. Sokáig szégyelltem, de ma már büszkén felvállalom.
Falun az állatenyésztésből élnek sokan, ami egy elég mocskos munka. Szart lapátolni, etetni az állatokat, a gabonát megtermelni, ami nem tűnik olyan vészesnek, de rengeteg vesződséggel, stresszel jár és mellesleg az egészségre is eléggé káros. Töltöttél már napi 1 órát disznóólban? Mertél már árpát zsákba? Mondjuk 8-10 mázsát naponta? Nem? Sokkal durvább, mintha elszívnál egy nap alatt 2 doboz cigit! Az árpapor a leggyűlöletesebb valami a Földön. Csíp, szúr, viszketsz tőle és tök jól eltömíti a légzőszerveidet, a szürke takony és nyál valamint a fél órán keresztül zajló tömény krehácsolás garantált! Nos, a szüleim ezt csinálták éveken keresztül, de amit az imént leírtam, meg sem közelíti a valóságot, mert rengeteg dolog van, amit el kell viselni, ha ebben él az ember. Szörnyű.
A mi esetünkben tehát teljes joggal mondhatom azt, hogy a szüleim a szarból csináltak pénzt! Megélhetést, fejlődést, jövőt! Nekünk. Az utódaiknak. Csak az utóbbi 1-2 évben jöttem rá, hogy valójában mennyi mindent köszönhetek nekik. Soha nem fogom tudni visszaadni nekik.
És mi történik, amikor úgy tűnik normalizálódik a helyzet? Rosszabbodik... Apám beteg, magas vérnyomással küszködik, szed vagy 15 féle gyógyszert, leadott 20 kilót, már a beszéde sem a régi, ingerlékenyebb mint valaha, lerokkantosították, hirtelen annyi szabadideje lett, hogy nem tud vele mit kezdeni, ami az agyára megy. Anyám meg tűr, tűr, mert nem tud mást csinálni, meg reménykedik, hogy jövőre még lesz állása, közben vezeti ezerrel a háztartást, de ma mikor hazatelefonáltam, kiderült, hogy rosszul lett az oviban ( a munkahelyén) és most otthon van, fekszik, próbál pihenni.

Miért nem lehet egyszer úgy, hogy egy teljes hónapig nincsen semmi gebasz? Miért nem mehet minden jól egy pár hétig? Miért kell valami miatt folyton aggódni? MIÉRT?
Talán mert LIFE = SHIT?

24

Ma 3 fontos SMS-t kaptam:

Szia! Boldog Szülinapot!!!Ünnepelj, ez a Te éved lesz ;-)8-)
00:16

Szia, drága Zsuttim!Szeretném szívből jövő jókívánságaimat tolmácsolni Neked születésnapod alkalmából!Légy nagyon boldog és valósítsd meg az álmaidat!Ölelés+pusz
08:52

Zsutti barátom!Születésed 24. fordulónapján köszöntelek szeretettel!Kívánom találd meg számításaidat életed minden részén!Mihamarabbi találkozás reményében: Tommy
20:48

Kell ennél több az ember születésnapjára? 3 fontos üzenet 3 fontos embertől.
Köszönöm!

RGB

Elsô fizu

Ma megnéztem a számlaegyenlegem és örömmel konstatáltam, hogy megérkezett az elsô fizetésem (tudod, ami után már adózni is kell meg ilyenek). Tökéletes elégedettség áradt szét bennem, szinte felizgultam...
Benne vagyok a mókuskerékben, nem vitás, és bár mindig ódzkodtam ettôl és a nagy szürke tömegbe való beépüléstôl, rá kell jöjjek, hogy ez egyrészt nem is annyira rossz, másrészt meg kikerülhetetlen, ha valamit el akar érni az ember. A szürkeségbôl meg még lesz idôm kiszakadni késôbb.
Komolyan mondom, jól vagyok! De fura!

Vajon újabb 24 év múlva mit írok ide? Hogy érzem magam majd akkor?

A legjobb dolog per pillanat

Mától végre valahára elmondhatom magamról, hogy dolgozó ember lettem. Hivatalosan is.
Mától az Ogilvy & Mathers Budapestnél vagyok Layout designer a Pannon teamben. Kb két év szopás után kihúzták a bránert a számból és most azért használok ilyen durva szavakat, mert én ezt tényleg így érzékeltem! Olyan sok mindenrôl kellett lemondanom munkanélküliségem miatt, még akkor is amikor a PhotoMania-nál voltam. Tényleg kaptam a szopót folymatosan és nagyon sok hullámvölgyön kellett magamat kersztülverekednem, ráadásul egyéb magánéleti és lelki problémáim sem könnyítették meg a dolgom.
Kurva nehéz volt, most már nem titkolom, hogy sokszor keresztülfutott az agyamon a - nevezzük így: "legrosszabb megoldás" - gondolata. Depresszív voltam, pusztítottam önmagamat, befordultam, mindenbôl elegem volt.
Hála néhány embernek nem adtam fel. Nem adtam fel az életet és a reményt, hogy még lehet jobb a sorsom!
Itt szeretném megköszönni annak a néhány embernek, akik tartották bennem a lelket! Az elsô embert leszámítva nem fontossági sorrendben következnek a nevek:
Mózes (aki elküldte a telefonszámom a megfelelô embernek), szüleim, hugom, Dain, Ági, Zsu, Hámó, Tomi. KÖSZÖNÖM!!!! Ha valaki úgy gondolja, hogy neki is itt kellene lennie a felsorolásban, akkor lehet, hogy igaza van, de én azért ezt a pár nevet írtam be, mert ôk olyan személyek akik vagy folyamatosan támogattak és bíztattak, vagy épp csak egyszer-kétszer kommunikáltak le nekem olyan dolgokat, ami sok erôt adott, vagy épp olyan emberrôl van szó, akivel hónapok óta nem tartottam a kapcsolatot, de mégis felfedezte a problémámat és tanácsokkal látott el jó idôben, ami szintén nagyon nagy motivációt adott nekem és ennek tetejébe kellemes csalódást is okozott az adott személlyel kapcsolatban.
Tehát mától új korszak kezdôdik életemben.

I have suffered a lot, now it´s time for success!

Semmi sem közös már...

csak az emlékek és a fájdalmak

Nesze vazze vizuál - 2.

Tegnap este az A38-on vizuáloztunk, Parádé After volt. Nem vagyok otthon a brékben, ezért nem vágtam mire képes ez a Krafty Kacc (gy.k.: Krafty Kuts) csávó. Naggyon zsír buli volt, olyan számokat tolt, amiket buliban talán még soha nem hallottam: egy rakár Prodigyt (amitől megőrültem:), Daft Punk - Around The World, Fatboy remixek, giga számok tömkelegét zúdította a népre!
Időm javarészét a vizuálpultban töltöttem (hol máshol) és 1-2 incidenstől eltekintve nagyon élveztem az egész banzájt. Teljesen rákattantam a vizuálra...
Engem mindig is érdekelt, hogy az emberek mit gondolnak arról, amit a vásznon látnak, de igazából azt a 15-20 ismerőst leszámítva akiktől kapjuk a visszajelzéseket, máshonnan nem kapunk infót. Néha valaki megjegyzi a buli fórumán, hogy bejött a "mozgóképi világ", de ez sem valami sok. Ezért végeztem ad hoc jelleggel egy nem reprezentatív kutatómunkát, ott a buliban!
Kiírtam az egyik text-flashel, hogy "SIKÍTS HA JÓ A VIZUÁL!!!" - és az emberek sikítottak!! Viszont rosszkor időzítettem a kutatásomat, mert a Krafty épp valami dropot dobott egy kiállás végére és az emberek amúgy is megőrültek, tehát nem voltam biztos benne, hogy a vizuál váltotta ki ezt a hatást, lehet hogy épp a drop... Ezért vártam 1-2 percet, amikor már csak sima 4/4-ed szólt és újra bevillantottam a feliratot, az éppen futó animáció fölé - és az emberek SIKÍTOTTAAAK!!! Meg integettek a pult felé, kaptam a RESPECT-eket, azt se tudtam hova dagadjon a májam! Azt hiszem fülig ért a szám, meg ugráltam, mint a hülyegyerek:)
Nem nagyképűségből mondom, de ebből a nem reprezentatív kutatásból nekem az jött le, hogy megint zsír vizuált toltam, nem kegyelmeztem, adtam az emberek arcába a tutit! Mindenesetre ez nagyon jól esett, egy picit visszarántott a kétségeim közül, hogy van-e értelme ezt csinálni, mikor annyi vesződéssel jár és annyira kevéssé becsülik meg a munkánkat, de ez kifejezetten jót tett a lelkivilágomnak!

Úgyhogy köszönöm minden partyarcnak, akinek bejön az amit buliról bulira a vászonra kreálunk és fogunk is kreálni remélem még jó sokáig! RESPECT!

Tekerés

Ma életemben először kimerészkedtem a városba biciklivel. Nem volt rosszabb, mint mikor először vezettem itt. Nem ütöttem el senkit, oszlopot se találtam telibe, pedig csúcsforgalom volt és sokat kellett kerülgetni. a cipőm szélét azért sikerült felhasítanom. Az Örs vezér tértől egészen a Moszkváig kerekeztem, ott ettem valamit majd jöttem vissza. Mózes biciklijével voltam. Borzasztóan van beálllítva, egy igazi rettenet.

Visszafelé megállatam a Margit hídon. Orkán erejű szél fújt, szemben a Duna folyásával, amitől eléggé morcosnak, furának tűnt a folyó. Néha úgy tűnt, mintha visszafelé folyna. Ott álltam tíz percig, csak néztem a vizet és élveztem, ahogy a szél lökdös. Ez egy tiszta momentum volt az életemben. Huszonvalahány órája nem aludtam, de most azt hiszem eljött az ideje egy kis szunyának.

Suicide Manifesto

Blade

Knife