Rettentô dolog történt velünk a hétvégén, amivel szombat hajnalban kollegám búcsúbulijából hazatérve kellett szembesülnöm hajnali kettôkor: a T-Köcsög kikapcsolta a netünket mindenféle figyelmeztetés nélkül!
Kiderült, hogy véletlenül elfelejtettünk befizetni egy számlát és ôk se szó se beszéd lekapcsoltak minket a hálóról! Amikor két albérlettel ezelôtt UPC elôfizetésem volt, azért szerettem ôket, mert amellett, hogy gyors volt a net, normális és elérhetô volt az ügyfélszolgálat és HÁROMSZOR szólítottak fel, az elmaradott befizetés és esetleges internetszolgáltatás szüneteltetésének lehetôsége végett! Háromszor, érted? Az három hónapot jelent, mert a felszólítás mindig a havi számlával érkezett. Ennyi idô alatt bárki összekaparhatja magát, hogy befizesse az elmaradást! A rohadt Magenták meg másfél hónap késés után szó nélkül lebasznak a hálóról!
A kezdeti ôrjöngés és rövid pánik után vettünk egy nagy levegôt és belevetettük magunkat a netmentes hétvégébe, ami végül nagyon produktívan és hasznosan telt el. Befejeztem kettô darab félbehagyott panorámát, valamint nézhetô állapotba hoztam egy régen elveszett, majd újra meglelt, szörnyen roncsolódott tekercs filmet, ami 2006 tavaszán készült amikor az évszázad áradása volt a Dunán itt a Nagy Faluban. Feltöltöttem ôket a Deviantart-ra, de lehet majd itt a blogon is postolom ôket. Továbbá kitekertünk a Margit-szigetre ahol összefutottunk pár baráttal, kolbászoztunk, élveztük a napsütést, majd hazatekertünk. Este megnéztünk egy filmet, amirôl mindenképp akarok írni a késôbbiekben, a címe: IRREVERSIBLE. A hétvége maradéka azzal telt, hogy rendet raktam a számítógépemen - a munkaállomásomon - aminek az lett az eredménye, hogy végre rendszereztem a gépen található összes adatot és megszabadultam fölösleges 16 giga adattól (homloktörlés).
Utólag örülök, hogy így alakult, de azért a T-Köcsögnek a kurvaannyát!
hétfő, március 17, 2008
Internetmentes hétvége
na ki írta? zsutti @ 15:20 0 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, lifestyle, rinya, sikerélmény
hétfő, március 10, 2008
Élet a webkettôn: Last.fm
Szeretem a zenét. Ha a Netvibes a legfontosabb webkettes oldalam, akkor a Last.fm a kedvencem, ami egy zenehallgatási szokásokon alapuló közösségi hálózat. Hogy ez mit takar egész pontosan, rögvest megtudjátok, mert most jól megmondom!
Az utóbbi 10 évben meglehetôsen elterjedt az mp3, azt hiszem ezt a formátumot senkinek nem kell bemutatni. Mindenki elkezdte illegálisan letölteni és cserélni a zenéket, a kiadók legnagyobb bosszúságára. Talán nincs mindenki tisztában azzal a ténnyel, hogy a mp3 fájlokban úgynevezett ID3 Tag-ekben lehet tárolni információt: elôadót, szám címet, album nevét, megjelenés évét, stílust és még pár dolgot. A Last.fm ezeket az adatokat használja fel, amikor te zenét hallgatsz. Ez úgy történik, hogy az oldalon való regisztráció után le kell töltened az Audioscrobbler plugint, amelyet telepítened kell a gépedre. Telepítéskor kiválaszthatod, hogy mely zenelejátszó programokból szedje az adatokat: Windows Media Player, Winamp, iTunes, Songbird stb. Többet is kijelölhetsz természetesen. Telepítés után pedig nincs más dolgod, mint hallgatni a zenéidet a számítógépen. A progi elküldi a zenék adatait, a profilodban pedig megjelennek ezek az adatok. Ide kattintva megtekintheted a profilomat, csak hogy képbe kerülj. Aki lusta klikkelni, annak itt egy screenshot.
Miért is jó ez tulajdonképpen? Elôször is, a meghallgatott zenék alapján rengeteg statisztikát nézhetsz meg a zenehallgatási szokásaidról: legutóbb hallgatott számok listája, a legutóbbi hét legtöbbet hallgatott elôadói, az általában legtöbbet hallgatott elôadók, az általában legtöbbet hallgatott számok stb. Megnézheted heti vagy akár havi bontásban, hogy adott idôszakban mely zenéket hallgattad, kik voltak a "top artist"-ok, "top album"-ok, "top tracks". A meghallgatott zenéid alapján készíthetsz saját rádiót, saját playlist-et, ajánlhatsz zenét másoknak, bejelölheted a kedvenceidet és megcímkézheted ôket, elôadó, album illetve számcím szerint. Az elôbb felsorolt listákat beágyazhatod a blogodba vagy honlapodba is! Talán feltűnt már, de itt a blog jobb oldalán is van egy lejátszó widget, ami egy általam összeállított playlistet indít el, ha a rányomsz arra a nagy PLAY gombra a tetején.

Közösség. Ha belegondolsz, a zene és a zenei ízlés nagyon masszív összetartó erô. Megkeresheted a haverjaidat, akik szintén beregisztráltak, összehasonlíthatod, hogy mennyire egyezik az ízlésetek. Természetesen azokkal is megteheted, akik nem tartoznak a kapcsolati hálódba. Bárkinek küldhetsz üzenetet a profiloldalára, kommentálhatsz ´journal´-okat, zenét, videót, bármit. A saját barátaid mellett olyan emberek avatarjait is láthatod az oldaladon, akiknek hasonló a zenei ízlésük, mint neked: ôk a szomszédaid. Ehhez kapcsolódik az a fícsör, hogy a Last.fm-en kersztül kapsz olyan zeneajánlókat, amik érdekelhetnek téged is! A számokba belehallgathatsz, de vannak teljes hosszúságú, ingyenesen letölthetô zenék is. Továbbá rengeteg egyéb kisseb közösséghez csatlakozhatsz, ország, város, kedvenc zenei stílus, előadó stb. alapján: ezek a 'Group'-ok.

Ha már zene, természetesen nem maradhat ki a koncert és buliajánló sem! Bárki, bármit beküldhet, tehát az információáramlás meglehetôsen gyors és nehéz lemaradni bármirôl, ami érdekelhet, továbbá azt is közzé teheted egy klikkeléssel, hogy elmész-e, nem mész el, vagy még nem tudod. A bulira reagálhatsz, elmondhatod a véleményed róla, tehetsz fel videót, linkelhetsz képeket.
Említettem a cikk elején, hogy le kell töltened az Audioscrobbler nevû plugint, ami egyben feltelepít egy klienst is a gépedre, ami automatikusan elindul, amikor elindítod az általad preferált médialejátszó szoftvert. Itt nagyjából nyomon követheted szinte mindazt, amit a honlapon is. Zenehallgatás közben információt kapsz az épp aktuálisan hallgatott albumról és elôadóról. Megoszthatod, ajánlhatod, címkézheted, szeretheted, letilthatod az épp hallgatott számot de ha változatosságra vágysz, hallgathatod a barátaid vagy szomszédaid rádióállomását is.
A honlapon természetesen vannak reklámok, de ha elôfizetsz pár euróért, ezek eltûnnek és emellett még számos más fícsört használhatsz ki, amit sima mezei felhasználóként nem tehetsz meg. Magyar verzió még nincs, de rajta vagyok az ügyön:)
A Last.fm-et három úriember - Felix Miller, Martin Stiksel és Richard Jones - alapította, a fôhadiszállásuk Londonban van és egy olyan zenemegszállott csapat veszi ôket körül, akiket a világ minden tájáról toboroztak össze. Köztük van egy magyar jóbarátom Atis, aki tavaly novemberben került a céghez és webfejlesztôként tologatja a biteket. Szar helyen dolgozik mi?
Ajánlom a Last.fm-et mindenkinek, aki szereti a zenét! Let´s rock!
na ki írta? zsutti @ 13:05 0 hozzászólás
Magyar Posta: BOCSÁNAT
Az elôzô post-ban jól lefikáztam a Magyar Postát és elküldtem ôket a "jóbüdöskurvannyukba". Ebben a bejegyzésben ezt szeretném visszavonni, ugyanis ma reggel felhívott édesanyám, hogy kaptam egy újabb csomagot, benne az elôzô JPGmagazin számával és a miniállvánnyal épen és egészségesen, dobozban:)
Najó... Nem tudom hogy lehettem olyan hülye, hogy azt gondoljam egy nejlonzacsiba csomagolva küldik el nekem az állványt a magazinnal együtt. Sajnos a csomagolás eléggé ratyi állapotban volt és a látvány alapján olyan valószínûnek látszott, hogy az történt, amit gondoltam... Egy dolgot viszont nem értek: hogy lehet az, hogy az elôzô szám 3 hónappal a megrendelés után érkezik meg hozzám úgy, hogy még a legfrisseb kiadás is korábban érkezett meg? Rejtély...
Szóval megkövetem a Magyar Postát a korábbi kijelentéseim miatt, de ahhoz továbbra is tartom magam, hogy sok az enyves kezû alkalmazott, mivel sok ismerôs és barát találkozott már ezzel a jelenséggel!
Peace!
na ki írta? zsutti @ 12:26 2 hozzászólás
Tagek: homo consumus, hülyeségeim
szombat, március 08, 2008
Magyar Posta: SZÉGYEN
Ennek a bejegyzésnek eredetileg a "A Magyar Posta menjen a jó büdös kurva anyjába" címet szerettem volna adni, de rájöttem, hogy ennyire azért nem kéne lealacsonyodni már a címadásnál, ezért az anyázást inkább a post vége felé tartogatom.
Azt szerintem mindenki tudja, hogy a Magyar Posta kézbesítői kissé enyves kezűek, legalábbis én már rengeteg sztorit hallottam eltűnt magazinokról, felbontott csomagokról, levelekről stb. Nem szolgál örömömre, hogy én is a Posta áldozata lettem.
Tavaly januárban regisztráltam egy JPG Magazin nevű honlapon, aminek az a lényege, hogy a felhasználók beküldhetik az aktuálisan megadott 3 témára 1-1 képüket, amelyek a felhasználók szavazatai alapján bekerülhetnek a magazin következő megjelenő számába és még kap mellé 100 dollárt, plusz vannak szponzorált témák is, extra nyereményekkel. Azon nyertesek, akik még nem előfizetői a magazinnak, nyernek még 1 éves előfizetést is!
A mezőny nagyon erős, sok a tehetséges amatőr fotós, de akadnak profik is. Eddig nem sikerült bekerülnöm egy képemmel sem, ami igazából nem zavar, viszont idén januárban volt egy kedvezményes előfizetési lehetőség: egy évi előfizetésért 5 dollárral kevesebbet kellett fizetnem és még ígértek mellé egy brandingelt JPGmag mini állványt is! (Valójában az a cuki kis állvány vett rá az előfizetésre.) Aszontam kurvajó, simán megéri, még ajándék is van mellé, csapjunk a lecsóba! Kifizettem az összeget Paypal-on keresztül és elkezdtem várni.
A magazint egy san francisco-i kiadó forgalmazza és küldi szét a világba. A legutóbbi szám valamikor múlt héten jelent meg, de én nem voltam itthon amikor kézbesítették, a hugom találta meg a postaládánkban. Ma jöttem haza a Nagy Faluból, anyu meg mutatja, hogy mit kaptam: a legfrissebb JPG Magazint, aminek a csomagolása alul ki volt szakítva! Állvány sehol. Felhívom hugom, hogy így találta-e, azt mondja igen...
Nos, részemről a jóbüdöskurvannyát a Magyar Postának, aki nem tudja megakadályozni a lopásokat, meg jóbüdöskurvannyát a lopós magyaroknak, akik sikeresen elbasszák sok ember kedvét az ilyen mocsok dolgokkal! Sajnos nincs okom feltételezni azt, hogy a csomagot már esetleg az USA-ban, vagy Svájcban szakították volna fel (ott jött keresztül a cucc), ilyen kicsinyes dolgokat csak a magyarok képesek elkövetni, nem beszélve arról, hogy a Posta hírneve gyakorlatilag predesztinálta ezt az eseményt, csak én voltam olyan rohadtul optimista, hogy velem ez nem történhet meg. Megtörtént. Előbb-utóbb veled is meg fog! Mert ez egy ilyen ország...
P.s.: Szerinted érdemes panaszt tenni a Postánál vagy valamilyen más szervezetnél? Szerinted leszarják?
na ki írta? zsutti @ 15:41 3 hozzászólás
Tagek: hétköznapi fertô, homo consumus, hülyeségeim, rinya
szerda, március 05, 2008
Élet a webkettôn: Netvibes
A mai webkettes bejegyzésnek különleges apropója van, hiszen ma tették publikussá a Netvibes legújabb verzióját: a Ginger-t! Ezen túl a számomra legfontosabb webkettes honlapról van szó. Csapjunk a lecsóba!
Elôször egy kis fejtágítás, hogy könnyebben megértsétek az ezután következő dolgokat:
Ajax: interaktív webalkalmazások létrehozására szolgáló webfejlesztési technika. A weblap kis mennyiségű adatot cserél a szerverrel a háttérben, így a lapot nem kell újratölteni minden egyes alkalommal, amikor a felhasználó módosít valamit. Ez növeli a honlap interaktivitását, sebességét és használhatóságát.
RSS
: webes együttműködésre szolgáló XML állományformátumok családja, melyet gyakran frissülő oldalak (többek között blogok, portálok) használnak, az oldalon megjelenő új tartalom (cikkek, bejegyzések) rövid összefoglalójának terjesztésére.
XML: Az elsődleges célja strukturált szöveg és információ megosztása az Interneten keresztül.
Widget: Olyan programozásbeli eszköz, amely vagy látható (mint pl. egy ablak, nyomógomb, jelölőnégyzet), vagy közvetett módon az alkalmazás kinézetét szabályozza (pl. igazítás, tagolás).
A Netvibes-t 2005-ben hozta létre két francia úriember, név szerint Tariq Krim és Florent Frémont. Nagyjából a kezdetek óta használom, miután Dain megmutatta, hogy mit tud és mire való. Pár napi használat után beleszerettem és hála a fejlesztôknek ez a szerelem még ma is tart, hiszen a folyamatos fejlesztéseknek hála mindig van új a Nap alatt:)
A Netvibes egy többnyelvû Ajax-alapú kezdôoldal (startpage). Van belôle magyar verzió is, tehát a gyengébb angol tudással rendelkezôknek sem kell visszakozniuk. Az oldal fô célja, hogy a felhasználó egyetlen honlapon belül tudja kezelni/ellenôrizni a mail-jeit, webes határidônaplóit, tennivaló listáit, és az ôt érdeklô legkülönfélébb RSS feed-eket. Laikusoknak ez most lehet egy picit sok volt és nem igazán tudjátok felfogni, hogy akkor most "mi van?", de azért vagyunk itt és olvassátok ezt a bejegyzést, hogy eloszlassuk a ködöt.
Képzeld el azt, hogy van mondjuk 5 féle e-mail címed, esetleg egy online határidônaplód (vagy akár több is), van egy rakás haverod a neten, akik használnak más webkettes applikációkat (pl. del.icio.us, digg, stb.) és tegyük fel, hogy emellett olvasol mondjuk 20-féle blogot - van amit ritkábban, másokat gyakrabban - valamint feliratkoztál néhány podcast-ra, esetleg vannak speciális érdekeltségeid (pl. eBay), amiket folyamatosan nyomon követnél. (A felsorolás csak példaértékû, ennél lehet több ill. kevesebb vagy egyéb téged érdeklô dolog a neten.) Ugye egyetértesz abban, hogy mindezeket a dolgokat eléggé macera lenne nap mint nap egyenként bepötyögni a böngészôdbe, ráadásul nem is biztos, hogy mind eszedbe jut! Így azokat elfelejted elolvasni, lemaradsz valami fontosról, aztán már csak az anyázás marad...
A Netvibes-on mindezeket összegyûjtheted egy helyre, saját logikád szerint kategorizálhatod - ahogy neked kényelmes! Nem kell 20-30 féle URL-t megjegyezned vgy elmentegetni a Kedvencek közé, mert minden el van mentve a saját profilodon belül és mivel online, bármely géprôl elérheted, amin van internetkapcsolat! Ebben rejlik a dolog szépsége! Ha akarod összeállíthatsz magadnak saját hírportált, blogportált stb!
A kezelôfelület a helyspórolós és átlátható tab-os (tab = fül) rendszert követi. Célszerû az egy kategóriába tartozó dolgokat azonos fülre tenni. Az elmentett tartalmaid mozgatható modulokon jelennek meg. Ezek a modulok tetszés szerint testre szabhatóak: szín, méret, megjelenítendô feed-ek száma, ikon, név stb. Ugyanez érvényes a fülekre is! Ezen túl beállíthatod az egy fülben megjelenítendô oszlopok számát és manuálisan állíthatod a szélességüket!
Az ominózus kérdés: hogyan adok hozzá tartalmat a saját profilomhoz?
A Netvibes-ban rengeteg választható alapmodul van (pl. mail, hírpotálok feedjei, idôjárás stb.), de ha pl egy olyan feed-et szeretnénk felvenni az többi közé, ami nincs az alapból választhatók között, akkor sem kell kétségbe esni. Észrevetted már, hogy sok honlapnál a böngészôsáv jobb oldalán van egy ilyen kis ikon:
?
Ez azt jelzi, hogy az oldalon található RSS feed (vagy Atom, vagy RSD). Másold ki az URL-t, menj a Netvibes-ba és a Tartalom hozzáadásánál válaszd ki a "Feed hozzáadása" menüpontot! A mellette megjelenô szövegmezôbe kell bemásolnod az URL-t, rákattintasz a mellette lévô gombra és a Netvibes automatikusan megkeresi neked az elérhetô feed-ek URL-jeit (egy honlapon több is lehet), amelyek közül kiválaszthatod, hogy melyik jelenjen meg a honlapodon. Ekkor feldob neked egy panelt, amely megjelenik az oldalon, ha a tetején található "Hozzáadás a lapomhoz" szövegre kattintasz! Pofonegyszerû!
Itt letölthetsz egy Firefox kiterjesztést, amivel egy kattintással hozzáadhatsz RSS feed-et az oldaladhoz.
Az egyik legjobb fejlesztés, hogy nyomon követheted a saját ill. ismerôseid aktivitását! az oldal rögzít minden változtatást, tehát vész esetén könnyen visszaállítható egy korábbi állapot, vagy visszaszerezhetsz régen kitörölt feed-eket.
Mint azt a bejegyzés legelején említettem, ez a Netvibes 3. verziója, a Ginger. Ezt megelôzôen volt egy Coriander ill. egy Cinnamon névre hallgató verzió. Három év után a Netvibes eljutott arra a szintre, hogy a felhasználók megoszthatják egymással saját widget-jeiket és feed-jeiket. Ezt úgy érték el, hogy minden felhasználó létrehozhat egy ún. UNIVERZUMOT! Tehát minden felhasználónak megmarad a saját Netvibes oldala, amit csak ô lát és kezelhet, de ugyanakkor létrehozhat egy Univerzumot, amiben megoszthatja másokkal azt amit szeretne, tehát a személyes Univerzum mindenki számára láthatóvá válik! Ide kattintva megnézheted az én Univerzumomat! Továbbá más webkettes oldalakhoz hasonlóan végre itt is megkeresheted a Netvibes-ot használó ismerôseidet és megoszthattok egymással tartalmakat!
Röviden és tömören számomra a Netvibes a legfontosabb webkettes oldal. Nagyon leegyszerûsítette a webes életem amellett, hogy kicsit túl is bonyolította, mivel rengeteg információforrást halmoztam fel az elmúlt 3 évben. Rájöttem eközben, hogy nem kell mindent görcsösen elolvasni, hanem az is elég, ha megvan minden infoforrás, amit fontosnak tartok, hiszen nem veszik el semmi és bármi bármikor visszakereshetô! A lényeg, hogy milliónyi dolgot buzerálhatok egy kezelôfelületen!
Hasznos linkek:
Netvibes blog: legfrissebb infók a NV házatájáról
Netvibes ökoszisztéma: ez a NV nyílt widget platformja. Innen lehet letölteni widgeteket, komplett tabokat, böngészhetsz Univerzumok közt, ez a hasznos cuccok tárháza.
Ha valaki úgy gondolja, hogy belecsap a lecsóba, annak szívesen küldök egy meghívót, csak dobjon egy mailt.
Peace!
kedd, március 04, 2008
Élet a webkettôn: DIGG
Az elôzô webkettes bejegyzésem hatására a hugom és egyik hû olvasóm valamint jóbarátomm, Zsu is létrehozott magának egy account-ot a del.icio.us-ön! Ezen felbuzdulva folytatom a sorozatot. Mai delikvensem a DIGG, ami sokban hasonlít a del.icio.us-re.
A DIGG alapítóját Kevin Rose-nak hívják, igazi webcelebnek számít (igen, ilyen is van)! Az alapgondolat itt is az volt, hogy a neten fellelhetô tartalmakat elmentsd és megoszd másokkal: képeket, videókat, podcastokat, cikkeket és blogbejegyzéseket. Eddig ugyanaz, mint a del.icio.us, azzal a kivétellel, hogy itt komplett weboldalakat nem lehet, illetve nem célszerû elmenteni. Amiben különbözik, az az, hogy a tartalmat ugyebár a felhasználók állítják össze, minden bepostolt tartalmat lehet kommentálni, ill. megvitatni a többiekkel. Ezeken a "fórumokon" ráadásul rengeteg, a témába vágó információhoz juthatunk, ami árnyalja a tartalom által közvetíteni kívánt képet!
Minden megosztott tartalmat elmenthetsz a saját DIGG-jeid közé, a "digg it!" gombra kattintva. Az olyan cikkeket, amelyek népszerûek és sokan DIGG-elték be, kikerülnek a fôoldalra, ahol több millió látogató láthatja ôket.
Természetesen itt is van lehetôséged arra, hogy a DIGG-et használó barátaidat felvedd a saját hálózatodba. A DIGG jelzi neked, ha valamelyik ismerôsöd az elmúlt 48 órában aktív volt és a bepostolt linkek számát is mutatja, így könnyebben nyomon követheted az általa érdekesnek ítélt tartalmakat. Ezen túl minden kategóriához tartozik RSS feed, ha netán speciális igényeid lennének.
Hogyan postolhatsz egy linket? Mivel rengeteg olyan információ van a neten, ami több helyen is elôfordul - kisebb-nagyobb változtatásokkal - egy link postolását nem hagyják a véletlenre. Elsôként meg kell adnot az URL-t, majd adnod kell neki egy címet. Ezt követi a tartalom rövid leírása max 350 karakterben, hogy a többi felhasználó is eldönthesse ez alapján, hogy érdees lehet-e számára a tartalom vagy sem (egy cím nem mindig elég). Ki kell választanod, hogy melyik kategóriába illik bele leginkább (50 kategória van jelenleg) és a végén be kell bizonyítanod, hogy ember vagy, azaz be kell gépelned egy CAPTCHA kódot. Kapsz egy elônézetet is, ha minden rendben van, akkor csak a "Submit story" gombra kell kattintanod és lôn egy új DIGG!
Innentôl kezdve lehet kommentálni a cikket, nyomon követheted, hogy ki mentette el az általad beküldött tartalmat, ki tette ki a blogjára, küldte el mailben stb.
2006. július 4-én regeltem a DIGG-re, azóta 57 cikket diggeltem, amibôl 22-t én küldtem be elsôként. Nem nagy számok, hiszen itt is vannak felhasználók, akik már 1000 post fölött járnak, de nálam nem a mennyiség számít és a DIGG-emet csak bizonyos dolgok gyûjtôhelyéül használom.
Basszus! Most vettem csak észre, hogy már egy ideje lehet testre szabni a fôoldalt, azaz én határozhatom meg, hogy milyen kategóriába tartozó cikkek jelenjenek meg elôttem! Amúgy tök szívesen böngészek az ide belinkelt cikkek között, mindig találok pár érdekes dolgot. Ajánlom mindenkinek! Itt végignézhetsz egy rövid, de informatív DIGG TOUR GUIDE-ot.
szombat, március 01, 2008
DJ Krush
Nem sok zenei élményemről írtam eddig, mert őszintén szólva kevés olyan zenei performansszal találkozom mostanság, amit érdemes lenne feljegyezni. Örömmel konstatálom, hogy a tegnap esti A38-as Krush buli megérdemli ezt a pár sort!
Kb 6 éve vártam erre a bulira. Ez a japán csávó nem sokszor jön ebbe a kis porfészekbe, de eddig egyszer sem sikerült megnéznem a produkcióját, most viszont úgy alakítottam a programjaimat, hogy et volt a prioritás és minden más utána. Másképp nem ment.
Másfél órás szettet kaptunk orrba-szájba és én kénytelen voltam a buli felét a 2. sorból végignézni, miután Mózes orvul otthagyott a tömegben. Na nem paráztam be, feltaláltam magam és elkezdtem fotókat készíteni a Kultblog számára. Elsősorban nekik, másodsorban pedig a saját szórakoztatásomra. A buli és koncertfotózás számomra még rengeteg ismeretlen dolgot rejt, de majd szeretnék vele egy picit komolyabban is foglalkozni.
Hol is tartottam? Ja igen, a buli, meg a 2. sor! Krush iszonyat pontos mixeket küldött, nem volt unalmas másodperc a szettjében, amit csak alátámaszt az a mérhetetlen elszántság, amely végig kiült az arcára mixelés közben! Komolyan gondolja amit csinál, de ez nekünk - halandó hallgatóságnak - csak jó! Profizmus a maximumon! Nemtom hogyan nyalhatnék még tovább, de asszem értitek mi a stájsz:)
Másfél óra mintha 5 perc lett volna, úgy elszállt, de egy komoly zenei élménnyel voltam gazdagabb. Írás közben épp az egyik videót nézem, amit készítettem (többet kellett volna kettőnél...)
Mihelyst levonult a színpadról, a tömeg is kb harmadára csökkent, ami sokkal könnyebbé tette a mozgást a tánctéren. Eztuán valamikor később Cadiknak kellett felvennie a törülközőt, aki kb 20 percnyi próbálkozás után ráérzett, hogy mit akar a tömeg: DUBSTEPET! Cadiktól aznap este megkaptam a 2. "nagyon komoly" zenei élményt. 25000-szer láttam/hallottam már Cadikot mixelni, de most először írom le valahol, hogy őt tartom az egyik legjobb magyar DJ-nek! Tűéles mixek, nagyon érzi, hogy mi kell a tömegnek, eddig egyszer sem csalódtam abban, amit a lemezjátszókkal csinált. Itt pedig csinált egy komoly DUBSTEP bulit!
Jelentem sikerült a legcsúnyábbik arcomat felmutatnom tegnap este, ami már nagyon kellett, valljuk be őszintén!
Íme néhány kép, mindenféle fotosop és a teljesség igénye nélkül, egyenesen a gyárból, másnap délután bepostolva (reggel):





Szóval én nem vagyok egy nagy zenemegmondó guru (azt rábízom a Kultblogra:), csak arra tudok támaszkodni, amit láttam/hallottam és ez KURVAJÓ volt!
A vizuálért meg külön RESPECT a Kiégő Izzóknak!
Update: videók a buliról.
na ki írta? zsutti @ 12:44 2 hozzászólás
Tagek: zene
szerda, február 27, 2008
Cloverfield
Kollegám és szövegíró társam nagy "filmbuzi", szerintem még nálam is jobban, így elmentem vele meg pár haverjával abba a gyönyörűségesen megvilágított konténerbe - amit úgy hívnak egyesek, hogy "ARÉNA PLAZA" -, hogy megnézzük a legújabb szörnymozit: a Cloverfield-et.
Alapvető tudnivalók: a film rendezőjét Matt Reeves-nek hívják, a producerét J.J. Abrams-nek, aki egyébként a következő Star Trek film producere és rendezője is egyben - nagyon várom. Érdemes megnézni a belinkelt IMDB oldalát, részt vett már néhány sikeres filmben illetve sorozatban.
Na de térjünk rá a lényegre. Már amikor megláttam az első trailert a filmről - ami kb semmit nem mutatott, de eleget ahhoz, hogy felcsigázza az érdeklődésem -, akkor sejtettem, hogy annyira szar nem lehet. Szerencsére nem tévedtem. Ráadásul a hivatalos moziposztere is elég jól sikerült, kell egy ilyen nekem is!
Az alapsztori: Néhány new york-i fiatalt követünk egy kézikamerával felvett felvételen, akik épp egy barátjuk búcsúbuliján leledzenek, amikor valami bazi nagy robbanás rázza meg a várost, tűz, törmelék, sikoltozó emberek mindenhol és egyszercsak a Szabadság szobor feje is bekukkant a város belsejébe. A film egyébként másfél órás, pont annyi, mint amennyi felvétel egy DV kazettára felfér. (Van a cselekményben egy mellékszál, ami a kazettára régen felvett - de jelen felvétel által letörölt - eseményeket mutat két szereplő életéből, bevillanó képek illetve rövid klippek formájában.)
Hamar rájönnek, hogy valami hatalmas szörny támadta meg a várost, így hát elkezdenek menekülni, azaz csak egy darabig, mert a főhősben hirtelen felébred a szerelmetes lovag és kidobott szerelme után indul, akire rászakadt a plafon. Józan ember nem rohan a veszte felé, de őt a szerelem hajtotta, ilyet már láttunk sokszor.
Ha már a karaktereknél tartunk, le kell szögeznem valamit: elég jól ki voltak találva, de volt néhány olyan jelenet a filmben, amikor rohadtul lejött az, hogy ezek színészek és kicsit erőltetettnek éreztem a dolgot. Namindegy. Szóval majdnem mindegyik karakter kellően utálatos, seggfej, önző, elkényeztetett köcsögnek volt beállítva, van aki halmozottan hátrányos erkölcsileg, szóval mindenkinek megvoltak a tipikus jellemhibái, amitől nem váltak annyira szerethetővé a szereplők. Kivéve talán két szereplőt, abból az egyik nem érte meg a film végét. Talán néhány emberben felvetődik a kérdés: Na és a szerelmes főhős? Jelentem, ő volt az egyik legszemetebb karakter.
És jöjjön a szörny!
Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy valószínűleg ez volt a legjobban kitalált moziszörny, amit valaha láttam! Nem egy mutáns gyík, nem egy bazi nagy hal, nem egy hatalmas gorilla, hanem valami lény a tenger fenekéről! Kurvajó! Iszonyatosan jól nézett ki! Ahogy a kollegám mondta: emellett a Roland Emmerich féle Godzilla valami kis yuppie-szörnynek tűnik! Ez bazi nagy, félelmetes és nagyon csúnya! Tehát olyan amilyen egy jó szörnynek lennie kell:)
A legjobb az volt a film nézése közben, hogy az első 10 perc tinglitanglija után folyamatosan pörögtek az események, amikor szükség volt egy kis szünetre, hogy szerencsétlen néző fellélegezhessen egy percre, akkor kicsit leállt, egyébként néha azon kaptam magam, hogy iszonyatos sebességgel ver a szívem, ami azt jelenti, hogy nagyon beleéltem magam és ez valószínűleg a kézikamerás-zaklatott felvételnek is köszönhető. Ja, a filmet csak úgy nézd meg moziban, ha a gyomrod edzett! Na nem a véres jelenetek miatt, az nem is annyira jelentős, hanem a folyamatosan mozgásban lévő és rángatózó felvétel miatt. Hallottam olyat, hogy emberek behánytak a moziban! Ez nagy szó egy ilyen filmnél!
Saját értékmérőm szerint ez a film 10/10-es és ennek tükrében lehet revidiálnom kell némelyik korábbi filmes értékelésemet (pl Transformers). Melegen ajánlom mindenkinek és lehetőleg nézzétek meg moziban, mert ezért tényleg megéri az az 1300 (vagy akármennyi) forint! Támogassuk a jó filmeket! Miután áldoztál a MOZI oltárán, otthon letöltheted torrenttel! Megengedem. Én is úgy teszek izibe!
P.s.: Már bejelentették 2009-re a második részt. Mi lesz itt?
na ki írta? zsutti @ 22:34 0 hozzászólás
Tagek: film
vasárnap, február 17, 2008
Mr bush YOU ARE A FASCIST!
Nem szeretem a politikát és eddig nem is foglalkoztam ezzel a témával itt a blogon, de sajnos kikerülhetetlen. Létező dolog, befolyásolja az életünket - életvitelünket - beszélni kell róla, illetve nem kell, de néha ki kell ereszteni a gőzt.
Nem szeretem a bokorgyurit (george bush, így kisbetűvel mint a nemecsek ernőt). Azt a beképzelt és aluledukált népet sem nagyon kedvelem, aminek az élén áll - szerencsére már nem sokáig - de ez más téma.
Szerintem kurva nagy gáz, hogy egy ex-alkoholista, buta, olajbizniszben érdekelt ember áll a világ "leghatalmasabb" országa élén. Őszintén szólva én őt egy dilettáns fasszopónak tartom... juj de jó volt ezt leírni! Mindig örömmel néztem azokat a videókat, amelyek fő célja a bokorgyuri kifigurázása és megalázása volt.
8 éve trónol a Fehér Házban, onnan szarik a világra. Tudtad például, hogy nemrég átpasszíroztak egy törvényt, ami visszamenőleg felmenti a Bush kormányzást az ESETLEGESEN elkövetett háborús bűnökért? Magyarul nem lehet őket felelősségre vonni a jövőben! Ezzel gyakorlatilag elismerték, hogy voltak háborús bűntettek, amikért őket lehetne felelőssé tenni, különben miért nyomták volna át kínkeservesen azt a törvényt? Szaddámot felakasztották (oké, diktátor volt, rengeteg embert küldött a halálba), de szerintem a bokorgyuri meg a bandája is megérdemelne valami büntit - mondjuk napi 3x2 hatalmas néger faszt a különböző testnyílásaiba.
Nyomon követem a most zajló előválasztásokat - nem árt képbe kerülni azzal, hogy ki fog majd a világ leghatalmasabb országa élére állni. Ezt leszámítva nem igazán vágom, hogy mi történik az usában, milyen a közhangulat, mire vágynak az emberek, mit gondolnak. (Hogy is tehetném, van gond nálunk is bőven!) Olvastam pár cikket és láttam már sok videót, amiben a bokorgyurit kritizálják, de amit pár perce fedeztem fel, az az eddigi legkeményebb beszólás, amivel találkoztam! Egy Keith Olbermann nevű híradós-szakkommentátor konkrétan lefasiztázta a bgy-t és mondott még mellé pár szaftos dolgot! Kurvajó! Valaki adjon má neki egy csokor virágot gyorsan! A videót meg nézd meg mindenképp!
Bocsi, hogy ilyen szarokkal zavarom a nyugalmat, ígérem ritkán fog előfordulni!
na ki írta? zsutti @ 1:22 4 hozzászólás
Tagek: bokorgyuri, hétköznapi fertô, politika, rinya, videó
hétfő, február 11, 2008
Élet a webkettôn: del.icio.us
Már nagyon régóta tervezek egy post-ot arról, hogy milyen webkettes szolgáltatásokat használok az internyeten. Egyrészt azért, mert szerintem ezek az oldalak/szolgáltatások kurva hasznosak és (bizonyos fokig) jelentôsen leegyszerûsík, jobbá-szebbé varázsolják minden aktív - vagy kevésbé aktív - internet felhasználó mindennapjait. Akad néhány olvasóm, akik használják ezeket az alkalmazásokat és akadnak olyanok, akik egyáltalán nem és vannak olyanok, akiknek az orruk elôtt a dolog, csak nem tudnak róla. Próbálok rövid, tömör és érthetô leírást adni ezekrôl a szolgáltatásokról, céljukról, használatukról és remélem, hogy lesz aki kedvet kap a kipróbálásra és esetleg rendszeres felhasználó válik belôle.
Nem nagyon szeretnék belemenni abba, hogy a web2.0 mirôl is szól egész pontosan, mert az megérne egy külön bejegyzést, de ezt már megtették elôttem több százan (ezren, millióan). Akit érdekel a téma, az megnézheti a Wikipedia szócikkét, de tudom ajánlani ezt a videót a Youtube-on, vagy ezt a másikat, amiben egy csúnya bácsi magyarázza el, hogy mi a stájsz - mindegyiket ajánlom a laikusoknak!
Most pedig térjünk rá a címadó témára: a del.icio.us-re (ejtsd: delisösz). Talán elôfordult már veled is, hogy találtál valami jó linket a neten, amit elmentettél otthon a Kedvencek közé és késôbb meg akartad mutatni a haveroknak/csajoknak, de rohadtul nem jutott eszedbe sem az, hogy hol/milyen útvonalon találtad, sem pedig maga az URL, benne azzal a sok fura karakterrel. Na, a del.icio.us egy olyan szolgáltatás, ahol elmentheted a Kedvenc linkjeidet és online tárolhatod ôket! Ez azt jelenti, hogy bármilyen számítógéprôl elérhetôvé válik, amin van internet! Jó mi?
A linkeket úgynevezett ´tag´-ekkel, magyarul címkékkel kell ellátnod mentéskor a könnyeb azonosíthatóság és visszakeresés végett. Én pl. ezen a hétvégén értem el az 1000. linkemet, tehát igencsak sok címkém van, ezek is többféle kategóriában. Hozzáteszem, hogy pár száz link még nem vészes, de így ezer környékén már necces a visszakeresés, ha rosszak a címkék és nincs egy kialakított rendszered. Jobb oldalt láthatod az én címkefelhôm, nagyobb képért klikkolj!
A címkéket csoportosíthatod, átnevezheted, cserélheted, törölheted, rendezheted felhôbe, mint a fenti képen látható vagy egy egyszerû listába, nézheted ABC sorrendben, vagy gyakoriság szerint - ilyenkor a legtöbb hozzárendelt linkkel rendelkezô címkék kerülnek elôre.
Természetesen vannak még más fícsörök is. Alapvetôen bárki megnézheti az általad elmentett linkeket, aki ismeri a del.icio.us profilodat, vagy odatéved valami véletlen folytán. (Van lehetôség arra is, hogy nem, de errôl késôbb.) Itt jön képbe a kapcsolatháló - máskülönben nem beszélnénk webkettôrôl. Létrehozhatsz saját network-öt (hálózatot), ahol elmentheted barátaid, ismerôseid, kollégáid vagy akár cégek(!) deli.icio.us profilját. Amit ôk elmentenek a linkgyûjteményükbe, azt onnantól fogva te is nyomon követheted, ha megtetszik valami, akkor gyakorlatilag 2-3 kattintással elmentheted magadnak is, sôt, egy link elmentésekor Te magad is ajánlhatsz linket olyannak, akirôl úgy gondolod, hogy esetleg érdekelheti! A hálózati kapcsolataid közt külön jelölik, hogy ki az akivel kölcsönös viszonyban állsz és kik a "rajongóid", azaz nézik a profilodat és mentenek el linkeket a sajátjaid közül.
Talán már felmerült benned a kardinális kérdés: hogyan mentem el a nekem tetszô linket? Erre van több módszer is:
1. A profiloldaladon van egy ´post´ link, arra kattintva elôször be kell másolnod a menteni kívánt linket, majd egy ´OK´ után adnod kell neki egy címet, egy opcionális leírást majd a megfelelô címkéket.
2. Firefox-ra letölthetô többféle del.icio.us kiterjesztés innen. Ezek többsége elhelyez két ikont a keresôd címsora mellett: 
A bal oldalira kattintva a saját profilod hozza be az aktuális ablakban, a jobb oldalira kattintva pedig felugrik egy ablak, amiben az aktuálisan megjelenített honlapot mentheted el a szükséges adatok megadása után.
3. Szintén Firefox-ra van több olyan kiterjesztés, ami jobb klikk után a kurzor mellett legördülô menüben jelenít meg egy ´Save on del.icio.us´ menüpontot. Innentôl az ügymenet már ismerôs kell legyen.
(Explorerrôl, Safariról és Operáról sajna nem tudok nyilatkozni, azokat nem használom.)
Ennél a résznél kell megjegyeznem, hogy van lehetôség privát linkek mentésére, azaz rajtad kívül más nem láthatja a mentett URL-t, hacsak be nem lép a profilodba a Te felhasználói neveddel és jelszavaddal. Ezt a mentési ablakban a jobb fölsô sarokban látható ´do not share´ felirat melletti négyzet beikszelésével érheted el.
Ezek után már lehet, hogy kedvet kaptál, de aztán átvillan az agyadon, hogy neked van több tucatnyi elmentett linked a Kedvencek mappában és te nem fogsz azzal szarakodni, hogy egyenként elmentsd ôket, ami tök jogos! Sikítófrászt kapnék én is! Szerencsére az oldal fejlesztôi erre is gondoltak és bármelyik böngészôbôl importálhatod a linkjeidet! Fordítva is mûködik a dolog, a már meglévô del.icio.us linkjeidet exportálhatod a gépedre vagy csinálhatsz róluk egy biztonsági mentést.
Azt hiszem minden lényeges pontra kitértem. (Ja, nem mintha sokat számítana, de a del.icio.us a Yahoo! tulajdona.) Szerencsére itt nem viszik túlzásba a regisztrációt, csak egy felhasználói nevet, jelszót és egy érvényes mailcímet kell megadnod. Jó kísérletezést, ha felmerülne valamilyen kérdés, akkor írj a kommentet vagy mailt, szívesen segítek!
vasárnap, február 10, 2008
Talált kincs
Végre hétvége van, már nagyon ránkfért! Ma felkaptam a vállamra a fotóstáskát meg az állványt, hogy tartsak egy kis terepszemlét a Várban. A Zenittel végül csak 1 képet készítettem, de közben bejártam olyan zugokat, amelyek eddig ismeretlenek voltak előttem.
A Ferdinánd kaputól 10 méterre, egy lakásnak berendezett fától nem messze találtam a fal tövében egy MABÉOSZ feliratú irattartót, egy Volános VEZETŐI ENGEDÉLY feliratú irattartót, valamint egy 1957-ben kiállított SZAKSZERVEZETI TAGSÁGI KÖNYVet. Az oldalak penészesek, elég ramaty állapotban van, de a belseje igazi történelmi jellegű mementó! Igazából nem akarok sokat elárulni róla, beszéljenek maguk az oldalak. Lefotóztam és készítettem egy slideshow-t róla, hogy legyen fogalmad miről is van szó.
Ha az ablak jobb alsó sarkában lévő kis ikonra kattintasz, átjutsz egy másik oldalra, ahol ugyanoda kattintva fullscreen-ben is megtekintheted. Ajánlott!
na ki írta? zsutti @ 2:25 0 hozzászólás
Tagek: könyv, sikerélmény, slideshow
csütörtök, február 07, 2008
...itt elég sok gond van!
Szeptemberben írtam egy post-ot arról, hogy újra járok fogorvoshoz, mert a rágóberendezésem katasztrofális helyzetben van. Miután novembertől februárig kihagytam 3 hónapot - előléptetés, karácsony, szakítás - 2 hete újra visszaültem a fogorvosi székbe.
Eljött az, amire nem vágytam: el kellett mennem a szájsebészetre, hogy kivegyenek 2 foggyökeret (csonkot) a számból. Ezek a fogaim valaha gyökérkezelve voltak, de az évek során kiesett belőlük a tömés, darabonként eltávolodtak a számból a megmarad részek, általában kenyérhéj okozta támadás miatt. A fogorvosom szerint csak akkor érdemes folytatni a kezelést, ha az a két csonk kikerül a számból. Megadta egy haverja számát, aki a 8. kerületi szájsebészeten dolgozik a Ferenc körút és Üllői sarkától 2 percre. Felhívtam, egyeztettünk időpontot, elkezdtem parázni.
A FOGORVOS az egy dolog, de hogy SZÁJ meg SEBÉSZET! Egyből a legrémisztőbb dolgok jutottak eszembe és ismerőseim beszámolói sem segítettek igazán, mikor olyan sztorikkal jöttek, hogy XY-nak be kellett feküdnie 2 napra, YZ meg nem tudott utána 2 hétig dolgozni stb. Levert az izzadtság! A faszomnak kell az embert ilyen rémsztorikkal paráztatni!
Hétfőn elmentem a megadott címre, csináltattam kartont, vizitdíj, beadtam az ambulancián, 10-20 perc várakozás, bementem, velem egykorú srác lett a dokim. A benti állapotok: eléggé meglepődtem, amikor egy kb 30 négyzetméteres területen láttam 3 fogorvosi széket, 15 orvost és 3 beteget! Iszonyatos sürgés-forgás, nem unatkoztak az tuti, bár nekem kicsit balkáni volt a szitu. Ezt próbáltam megemészteni, miközben beleültem/feküdtem a székbe.
Hétfőn csak egy sima vizsgálat volt, a dokim megállapította, hogy fokozottan szarok a fogaim, csináltatott velem röntgent, megbeszéltük a csütörtöki időpontot, hogy akkor kikapja a csonkokat. Csütörtök reggel annyira fostam az egésztől, hogy csak fél óra késéssel sikerült odaérnem. Nem vágytam rá, rohadtul nem! Kaptam szurit 4 helyre, fél perc alatt lezsibbadt a pofázmányom, ő meg munkához látott. Nyomott, recsegett, ropogott, kb 5 perc múlva azt mondta KÉSZ! Semmilyen fájdalmat nem éreztem! Ekkor jött a feketeleves, hogy mit NEM szabad csinálnom 3 napig:
- dohányzás (nem para)
- semmi alkohol (fasza, itt a hétvége)
- semmi édesség (basszus neee!)
- semmilyen tejtermék (duplabasszus neee!)
A másik maradványt két hét múlva szedetem ki. Kicsit paráztam attól, hogy ma nem tudok majd enni, meg nehezen nyeltem a zsibbadt torkom miatt. Vettem a boltban csomó tésztát, szószt, levest meg banánt. Ezzel kell beérnem 3 napig.
Délután amikor kezdett elmúlni az érzéstelenítő hatása, kicsit zabos lettem. Próbáltam kicsit lazítani, de folyton villogott meg prüntyögött az MSN ablakom és azt hiszem kicsit ingerülten válaszoltam néhány emberkének, tőlük ezúton kérek elnézést.
Örülök viszont, hogy lassan de biztosan rendeződik a fogazatom, ha már elkezdtem, végig is csinálom. Szeretnék közben jó sokat szenvedni, hogy emlékezzek rá soha többé ne csináljak ilyen baromságot, hogy hagyom elrohadni őket! Jóétvágyat:)
na ki írta? zsutti @ 23:32 3 hozzászólás
Tagek: fogdoki, hülyeségeim, rinya
szombat, február 02, 2008
A józan ész semmibe vétele
Amikor elkezdem írni e sorokat, már több mint 28 órája ébren vagyok, ami nem feltétlenül jó, pláne ha azt vesszük alapul, hogy ma este az A38-on fogok vizuálozni, ami másnap reggel 5-ig tart, tehát rohadt jól tenném, ha vízszintesbe helyezném magam! Ehelyett arra várok, hogy kész legyen egy videorender és nekiálltam blogot írni. Szép látvány lehetek, még jó hogy nem lát senki.
A tegnap este is tök normálisan indult. Elindultam Juca szülinapi bulijára a Ferenciekre, megérkeztem, Juca rámugrott, én megrogytam a meglepetéstől de azért tartottam magam, aztán elkezdtünk inni, beszélgettem emberekkel, Juca egyre részegebb lett, aztán pár ember lelépett a társaságból fizetés nélkül, nem baj a kurva szátokat csak legyen ingyen pia, egyszercsak Juca lefejelte az asztalt, de a visítóképességét ezután is megtartotta, aztán leléptünk mi is, miután fizettünk, Jucát pedig galád módon otthagytuk Daninak és mi elindultunk a Kultiplex. (Bocsi Dani!)
Kultiban kicsi buli, kicsi pia, oszt úgy gondoltam hazasétálok hajnali 2-kor, mert nekem az jó lesz! Elég jó lett, mert beletellett vagy 3 órába, amíg a Kultiból hazajutottam a Várba... Hozzáteszem, gondoskodtam arról, hogy ne unatkozzak. Például a Gellért térről elindultam a Vár felé a Gellért hegy aljában. Aki járt már arra, biztosan látta a magas vaskerítést, amiből fenyegetően meredeznek kifelé a karmok, arra várva, hogy valaki fennakadjon. Szerintem rám vártak ma hajnalban, ezért be is másztam a rács mögé és ott folytattam a hazasétát. Volt ott egy járda, ami tisztán volt tartva, láttam sok emberi szemetet a sziklák aljában, de a legfurább az volt, hogy volt belül egy forrás! A forráscsap mellett szappan, körömkefe és még valami, amit nem vettem ki a sötétben, hozzányúlni meg nem akartam. Érdekes volt. Folytattam a sétát, de néhány sziklán, kóbor macskán, bozóton és zárt ajtón kívül semmit nem találtam. A járda végénél megint átmásztam a kerítést, megint nem akadtam be. Erre ittam egy korty sört.
A Tabán aljában található néhai miniszterelnökünk, Antall József mellszobra. Ott megpihentem egy picit, rámfért. A szobor tekintete az út túlsó oldalán állapodott meg egy piros lepelbe burkolt emberen, aki egy padon ült. Illetve valami hasonlót csinált, mert azt leszámítva, hogy úgy nézett ki mint a klasszikus hajléktalan mikulás, erőteljes előre-hátra ingó mozgást végzett a törzsével, miközben teljesen rapszodikus módon sikolyok, káromkodások és más megfejthetetlen szavak hagyták el a száját, amit véletlenszerű rángások követtek. Senki más nem volt a környéken. Csak Antall Jóska, a hajléktalan mikulás, meg én. Ott abban a pillanatban számomra az az emberi roncs testesítette meg a mai Magyarországot. Antall Jóska kb csóválta a fejét, hogy "nem hittem volna, hogy képesek lehetünk ennyi szart összehordani, de tévedtem" és mindezt megmutatta nekem, hogy elmondjam nektek is a jelenést:) Szóval láttam a jelent, de a jövőt azt nem. Köszi Jóska!
A hideg arra sarkallt, hogy felgyalogoljak végre a Vár tövébe, ahol legelőször megpihentem a fámnál. Ja igen, van egy fám a Vár tövében, amit Szilveszterkor találtam. A fákhoz fűződő érdekes viszonyomat majd egy későbbi post-ban leírom ígérem, addig elégedjetek meg a tényekkel. Szóval leültem, söröztem, elszívtam egy cigit, amit Karesztól lejmoltam mielőtt eljöttem a Kultiból és közben szarrá fagytam, de mindezért kárpótolt a gyönyörű FÁM látványa!
Miután mirelitpizza lett a seggemből, minél előbb haza akartam jutni és oda a Ferdinánd kapun keresztül vezet az út. Ami éjfél és reggel 6 között zárva van, ezt egy baszottul nagy lakat adta tudtomra, meg a tábla amit eddig nem vettem észre. Nagyon örültem ennek, ezért miután bemutattam a középső ujjam a térfigyelő kamerának, elindultam a várfal mentén, mert nem volt más megoldás. Valójában ez a rövidebb út, de mást akartam hazafelé útbaejteni, na mindegy. Ehelyett inkább behatoltam egy tiltott területre, amit táblák meg kerítések óvtak tőlem. Annyira nem részletezném, a lényeg, hogy van ott hátul egy kurva nagy gödör, ahol majd kb 20 év múlva mélygarázs lesz. Táblák figyelmeztettek arra, hogy nagy és veszélyes ebek őrzik a területet. Bár először egy picit fostam, hogy mi lesz, ha most valaki elkap, vagy jönnek a kutyák, de aztán kezdett nem érdekelni, hiszen már olyan régóta voltam ott és senki sem szúrt ki, hogy még a kutyák létezését is kétségbe vontam. Végül leléptem, annyira nem volt izgalmas az a lyuk, teli van a város ilyenekkel.
Végül hazaértem, de nem feküdtem le... miért is? Ja igen, a napfelkeltéért!
Morning from the balcony from zsutti on Vimeo.
Összefoglalom:
Ma hajnalban kétszer léptem tiltott területre (lett volna egy harmadik, de ott már tényleg magas volt a kerítés). Ha lett volna egy épeszű ember mellettem, megállított volna... Szerencsére nem volt senki, ezért túlléptem a saját beidegződéseimen és volt merszem azt csinálni, ami a józan észnek ellentmond! Lehetett volna bajom, de végül nem lett, mert azért óvatos voltam. Tudjátok mi volt az egészben a legjobb? Az, hogy felszabadító erejű élmény volt! Éreztem, hogy élek! Ugyanúgy éreztem, amikor végignéztem a napfelkeltét ma reggel! Nem emlékszem mikor csináltam ilyet utoljára. De nagyon kellett már...
Jólvan, tudom mire gondoltok, mostantól nyugodtan tekintsetek zakkantnak, tudok ezzel élni. Ja, egy kérdésem azért volna hozzátok: te érezted már igazán valaha, hogy ÉLSZ? A szó spirituális értelmében! A kérdés komoly, a "hülye vagy" jellegű kommentektől kíméljetek.
na ki írta? zsutti @ 12:19 8 hozzászólás
Tagek: fotó, hétköznapi fertô, hülyeségeim, lifestyle, sikerélmény, videó
csütörtök, január 31, 2008
Deszka
Valaha régen pihebajszú koromban akartam görkorizni, de a szüleim nem nagyon támogatták, ezért soha nem kezdtem el komolyan ûzni ezt a sportot. Mindezek ellenére megragadott ez az egész deszkás-koris-bicós-graffitis-hiphopos szubkultúra, ami mind a mai napig kitart. Csodálattal tekintek azokra, akik mesteri szinten ûzik a deszkát/korit/bicajt, fôleg ha nincsenek elszállva maguktól, mint kezdô füves az elsô slukk után.
Ma találtam a Viralvideo Chart-on egy naggyon komoly deszkásfilm intrót, amlyet eddig még nem pipáltam. Rakd össze: gördeszka, slow motion, robbanás... Megér 4 percet az életedbôl?
na ki írta? zsutti @ 14:29 2 hozzászólás
Tagek: hülyeségeim, lifestyle, sport, videó
hétfő, január 21, 2008
vasárnap, január 20, 2008
Gondolatok a fotográfiáról
Először is szeretném leszögezni, hogy a fotózást passzióból űzöm, nem tervezem, hogy ebből keresem meg egyszer a vajas kenyérre valót. Ettől függetlenül örömmel konstatálom, ha valaki hajlandó megvenni és kiakasztani a falára bármelyik fotómat.
3 napja felhívott régi főnököm, Posztós Csaba, akinél 7 hónapot töltöttem a Photomania Professional-nél. Ez egy meglehetősen ambivalens időszak volt életemben, erre most különösebben nem térnék ki, a lényeg, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem a fotózás (és más dolgok) terén is.
Csaba egy nagyon jó fotós. Rettentően akkurátus, több díjat szerzett, az alanyaival nagyon hamar megtalálja a közös hangot, öröm vele dolgozni. Van lélek a fotóiban és egyetértett az én hitvallásommal is, miszerint "NEM ADOK KI SZART A KEZEIM KÖZÜL"!
Szóval majdnem egy éve nem kommunikáltunk és pont az elmúlt napokban gondoltam rá én is, hogy felhívom, de ő megelőzött. Beszélgetésünk során rákérdeztem, hogy megy-e a fotósbiznisz, amire azt a választ kaptam, hogy teljesen abbahagyta! Kész, vége! Eladta a Nikon D200-át, az összes hozzá tartozó objektívet, állványokat, fényeket, háttereket! Az egyetlen, amit megtartott, az a nagyformátumú Mamiya gépe és a hozzá tartozó cuccok. Azt hittem ledobom az ékszíjat!
A magyarázat a következő volt: egyszerűen mindenki "elkezdett fotózni" és rendre aláígértek az árainak. Ma már minden rokonságban van egy fotóművész. Egyszerűen nem tarthatta a versenyt. Az emberek megelégednek a középszerű megoldásokkal. Mivel tudom, hogy mennyi meló van abban, amit csinál és ezt ráadásul minőségi szinten, megértettem, hogy nem lett volna kifizetődő számára engedni az áraiból. Abba kellett hagynia és valami másba kezdenie.
Oké, megértem, nincs olyan vállalkozó, aki ne bukott volna legyalább egyszer. Tovább kell lépni! De az okok azok, amelyek aggasztanak!
Figyelj! Évekkel ezelőtt a 'fotózás' - mint olyan - valami egészen különleges dolognak számított. Ma körülnézek az utcán és mindenki fényképez: mobillal, kis kompakttal, SLR-rel, akármivel! Közben röpköd a "művészi" szó nyóckeres suttyó szájából a kék metrón, miközben előkapja lopott iPhone-ját és piszkos lepedőn kurvásan pózoló 13 éves baránőjét mutatja haverjának nyerítve. Beszarok.
MA már mindenki fotóművész. A szomorú az, hogy MI adjuk el nektek a szart. A kamerás mobilt, olcsó kompaktot, autofókuszt, vakut, automata programot. TE megveszed és lenyomod a gombot és egykettőre fotóművész lettél! Van ennél jobb termékkategória USP?
Senki nem lesz fotóművész csak úgy. Saját magamat sem tartom annak. Vannak viszont olyan emberek, akiket igen.
Szerintem:
1. A fotográfiát tisztelni kell! Szerintem csak úgy lehet tisztelettel fordulni a fényképkészítés felé, ha a gyökerektől kezded, analóg technikával, filmre vagy diára.
2. A fotó közvetítsen értéket vagy legyen üzenete! A telibevakuzott pocsolya a villanydúc mellett nem mond sokat...
3. A fotós ne verje a nyálát, hogy Ő a fények tudora! Mindig van hova fejlődni és nem lehetsz mindig teljesen elégedett!
+1. A stockfotózást elítélem. Tény, hogy léteznek nagy igényességgel ekészített stockfotók, de magát a műfajt nem kedvelem. Soha nem csinálnám, szakadjon le a karom!
Azt hiszem a post végére kicsit elszaladt velem a ló. Bocs. De amit leírtam, azt nyugodtan vehetitek a nem művészi HITVALLÁSOMNAK!
Mindazoknak, akik komolyan gondolják: JÓ FÉNYEKET!
Akik meg művésznek képzelik magukat, azok fejtsék meg ezt:
na ki írta? zsutti @ 22:26 3 hozzászólás
Tagek: fotó, hétköznapi fertô, hülyeségeim, rinya
Kurt Vonnegut - A hazátlan ember
Ez volt a harmadik Vonnegut könyv, amit eddig olvastam. Tudjátok, ő az az író, akinek miután elolvastam egy könyvét - A Bajnokok reggelije címűt - egy csapásra a kedvenc írómmá vált. Ő az az író, aki tavaly a költészet napján elhunyt és most a mennyben van (HAHAHA).
Szóval két évvel a halála előtt megírta ezt a könyvet, amiben meglehetősen kemény társadalom és emberiségkritikát fogalmaz meg és hangot ad az emberi fajról való lemondásáról... Kifejti például, hogy az emberiség ennek a bolygónak a rákfenéje, ami 150 év ipari fejlődéssel a háta mögött teljesen kiszipolyozta a Földet, bár még nem végzett vele teljesen. (nem ismerős a gondolat? MÁTRIX?) Kifejti, hogy a világ "urai", akik a Föld országainak törvény- és döntéshozói, manipulátorai - a POLITIKUSOK ÉS MILLIÁRDOSOK - nem mások mint a legnagyobb hazárdírozók, akik telibe leszarják, hogy a pórnéppel mi történik, mert nekik csak a hatalom és a pénz ami fontos. Valljuk be őszintén, ezt tudtuk eddig is, de az a fajta gondolkodásmód, ahogyan ezt kifejti és történelmi példákon keresztül levezeti, az egyszerűen bámulatos! Emellett még sok más dologra is kitér, de az már legyen a könyvet ezután elolvasók felfedezendő kincse.
A világ fikázása mellett ez az önéletrajzi és társadalomkritikai tartalommal ellátott lemondó nyilatkozat* tele van tűzdelve jópár önéletrajzi mementóval is, ami számomra még élvezhetőbbé tette az olvasást. Egyszerűen odáig vagyok azért, ha egy író magáról ír a saját regényében, ne kérdezd miért, mert nem tudnék rá magyarázatot adni... Valószínűleg ugyanezen okból komponálom bele magam sok fotómba.
A könyv amúgy nem túl vastag, kb 125 oldal, tehát ajánlanám azoknak is, akik azért nem vágnak bele egy olvasmányba, mert túl sok lapot tartalmaz. Sőt, még illusztrációk is vannak benne! Kár, hogy Kurt itthagyta ezt a felfordulást, biztos lett volna még mondanivalója nekünk... (a könyvben többek közt erre is kitér)
*A műfaji meghatározásért külön köszönet Öcsinek, via Kultblog!
na ki írta? zsutti @ 20:59 0 hozzászólás
szombat, január 19, 2008
Gyurmalin
Stressz. Hacsak nem a pusztában élsz és a nyájadat terelgeted, miközben tömöd a pipád, akkor nagy valószínűséggel te is stresszes vagy, de legalábbis jó úton haladsz afelé, hogy 30 évesen meglegyen életed első komoly idegösszeroppanása!
Mózes mutatta meg múlt héten ezt a frankó stresszoldó eszközt: a Gyurmalint. Ez gyakorlatilag egy gyurma-szerű anyag, ami azon túl, hogy nyúlékony, törik, szakad, pattog, teljesen szabadon formázható, rengeteg színvariációban kapható (van fluoreszkálós is). Használni a következőképpen kell: a kezedbe fogod és addig nyüstölöd, amíg meg nem unod! Kiváló stresszoldó, olcsó játék hülyegyerekeknek, vagy éppen reklámszakiknak és mindenki másnak, aki stresszes életet él.
Mostanában eléggé stresszes heteket éltem át, okokat lásd a korábbi bejegyzésekben, ezért néhány napja vettem magamnak én is. A kollegáim teljesen rákattantak, folyton az én gyurmalinomat abuzálják. Lehet rendelni a netről, vagy megveheted a 13. kerületben lévő Pozsonyi utcai Keleti Életmód Centrumban, nem messze a Jászaitól.
Gyúrjunk vazze!
na ki írta? zsutti @ 4:04 0 hozzászólás
Tagek: homo consumus, hülyeségeim
Traveler IQ
Pár hete felfedeztem egy nagyon addiktív flash játékot, a neve Traveler IQ. A játék lényege, hogy egy világtérképen kell a program által megadott helyeket a lehető legpontosabban bejelölnöd. A gép pontozza a teljesítményed, természetesen minél pontosabban találsz el egy helyet, annál magasabb pontszámot kapsz. Számít a gyorsaság is, ezért bónusz pont jár. Gyakorlatilag minden honlapra fel lehet telepíteni a játékot, de a pontszámaidat csak a Facebook-on mentheted el, ahol feltelepítheted a profilodba és a pontjaid alapján nyomon követheted, hogy nemzetközi szinten hol állsz a rangsorban. A gép megadja azt is, hogy mekkora a “geográfiai IQ-d”.
Nem vagyok egy nagy “gamer”, mert folyton attól parázom, hogy túlságosan elkapom a fonalat és nem bírom abbahagyni. Nos, ennél a játéknál is bejött a papírforma, rohadtul elkaptam a fonalat és csak hosszas önszuggeszció árán tudok tőle elszakadni, ha egyszer elkezdtem. A legelső alkalommal elég jó pontszámom let, aztán miután felraktam a Fészbúkomra, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy az ismerőseim körében át akarom venni a vezetést. Miután ez pár nap alatt megtörtént, új kihívást kellett keresnem, ezért elhatároztam, hogy világuralomra török és a világranglista élére akarok kerülni! Jelenleg 622.612 a pontaszámom, míg a világelsőnek 708.498 (a post írásának idején), szóval még van hova fejlődni.
Egyébként van még egy oka annak, hogy szeretem ezt a játékot: fejleszti az intelligenciát! Mindig is szerettem a térképet böngészni, csak úgy passzióból, de az afrikai országokról igen keveset tudtam és mint kiderült, Ausztrália és Óceánia is olyan terület, ahol van mit bepótolnom! Szóval ha a gimiben májer voltál föciből, vagy frissíteni szeretnéd a fejedben lévő geográfiai adatbázist, akkor ne habozz, próbáld ki itt! Ja, a Fészbúkon van még rengeteg más Traveler IQ játék is, te is találhatsz ki játékot és párbajra hívhatsz bárkit az ismerőseid közül!
na ki írta? zsutti @ 3:52 0 hozzászólás
Tagek: hülyeségeim, web
csütörtök, január 17, 2008
Munkakörülmények
Az ügynökség, ahol dolgozom kb 10 hónapja költözött át új épületbe, ahol jobb, tágasabb és modernebb körülmények között agyalhatunk a jövô kampányain. Csak egy nagy GEBASZ van, hogy az épületünk gyakorlatilag még üres volt az elején és azóta folyamatosan költöznek be új cégek valamint magánszemélyek a lakásaikba. Ennek következtében gyakorlatilag 10 hónapja folyamatos fúrás-faragás-kalapálás és fasztuggya mi minden közepette kell elvégezni a napi munkát. Stresszesebb idôszakokban persze ez fokozottan jól esik mindannyiunknak...
Csak kétféleképpen lehet az épületen belül relaxálni és kizárni a brutális zajt: vagy Venetian Snares-t hallgatok max hangerôn fejhallgatóval, vagy kimegyek a WC-re és úgy teszek, mintha dolgom lenne. Sajnos mindegyik tevékenységet csak ideig-óráig lehet folytatni, mert a Vsnares hosszú távon katatóniás állapotot képes létrehozni, a WC-n pedig egy idô után klausztrofóbiás leszek és még csak netezni sem lehet, hacsak nem volna egy notebook-om és mondjuk Pannon Mobilinternetem. (ez itt a reklám helye) A munkáról meg ne is beszéljünk!
Gyász!
(Úgy rémlik, mintha egyszer már írtam volna errôl a problémámról, ez esetben elnézést kérek az ismétlésért, de így legalább kihangsúlyozom a probléma súlyosságát.)
na ki írta? zsutti @ 16:40 1 hozzászólás





